ELLEN G. WHITE IDÉZETEK
JÓB KÖNYVE
2016/IV. negyedév, 5. tanulmány, 2016. október 22–28.
Átkozd meg a napot!
Október 22., szombat délután
Isten uralkodik az anyagi világon. A természetet irányító törvények engedelmeskednek a rendnek. Minden a Teremtő tevékenységéről és akaratáról szól. A felhők, az eső, a harmat, a napfény, a zápor, a szél, a vihar mind-mind Isten felügyelete alatt működik, és közvetve neki engedelmeskedik. Az aprócska fűszál lépésről lépésre tör utat magának a földből, először csak a csíra, majd a levél, utána az egész növény. Az Úr felhasználja engedelmes szolgáit akaratának teljesítésére. A gyümölcs már a rügyben őrizgeti a kifejlődő körtét, barackot vagy almát, Isten pedig megérleli azokat a megfelelő időben, mert nem állnak ellen munkájának. Nem utasítják vissza megállapított céljukat, rendeltetésüket. A Mindenhatónak a természetben tükröződő művét nem tudjuk teljes mértékben megérteni és értékelni. Ezek a csendes tanítók tárják az emberek elé a leckét, ha figyelmesen hallgatunk rájuk. (…)
Hitünknek növekednie kell. Sokkal jobban kell hasonlítanunk Jézusra. Az ösvényünket bevilágító fény, az értelmünket irányító igazság megszenteli és átformálja a lelket, ha engedelmeskedünk neki. – Lift Him Up, 66. old.
Ünnepélyes kiváltság és szent bizalom idejében élünk. Ha Isten szolgái hűségesen megőrzik a rájuk bízottakat, nagy jutalmuk lesz, amikor a Mester így szól: „Adj számot sáfárságodról” (Lk 16:2): gazdagon megjutalmazza a komoly erőfeszítéseket, az önzetlen munkát és a türelmes, kitartó fáradozásokat. Jézus az ilyen szolgáknak mondja majd, hogy ezentúl nem szolgáinak, hanem barátainak nevezi őket (lásd: Jn 15:15). Az Úr nem nagysága szerint ítéli meg a munkát, hanem a hűség szerint, amivel végezték. Nem az elért eredményeket mérlegeli, hanem az indítékokat, amelyek minket a munkára ösztönöztek. Ő bármi másnál többre értékeli a jóságot és a hűséget. – Az evangélium szolgái, 267. old.
A keresztény kötelessége, hogy ne engedjen a körülmények átformáló erejének, hanem ezek fölé emelkedve a mennyei példához alakítsa jellemét. Mindenhol maradjon hűséges. Munkáját végezze becsületesen és őszintén, hasznosítsa az Istentől kapott jó lehetőségeket, és tegyen meg minden tőle telhetőt feladatai legjobb kivitelezésére. Amikor tekintetét Isten dicsőségére függeszti, mindenhol Jézusért dolgozik. Adjuk át akaratunkat, szívünket Istennek, és maradjunk mindig az Ő jelenlétének tudatában. Tagadjuk meg ömagunkat, vegyük fel a keresztet, és kövessük Jézust. – Lift Him Up, 245. old.
Október 23., vasárnap
„VESSZEN EL AZ A NAP”
„Minden lélek dicsérje az Urat!” (Zsolt 150:6) Végiggondoltuk-e, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak? Eszünkbe jutott már, hogy az Úr kegyelme újít meg minket minden reggel, és hűsége el nem hagy? Elismerjük, hogy életünk tőle függ, és kifejezzük hálánkat minden jóságáért? Ellenkezőleg, gyakran elfelejtjük, hogy „felülről, a világosság Atyjától csak jó adomány, csak tökéletes ajándék származik” (Jak 1:17). (…)
Isten a szeretet. Gondja van teremtményeire. „Amilyen könyörülő az Atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt.” (Zsolt 103:13) „Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya! Isten fiainak hívnak, és azok is vagyunk.” (1Jn 3:1) Milyen drága kiváltság, hogy a Magasságos fiai lehetünk, Isten örökösei és Jézus Krisztus örököstársai. Ne gyászoljunk és búslakodjunk tehát, amiért ebben az életben nem mentesülünk a csalódásoktól és szenvedésektől. Ha Isten gondviselése arra szólít fel, hogy megpróbáltatásokat viseljünk el, fogadjuk el a keresztet, igyuk ki a keserű poharat, emlékezve, hogy az Atya keze emeli azt az ajkunkhoz. Éppen úgy bízzunk benne az éj sötétjében is, mint fényes nappal. Képtelenek lennénk elhinni, hogy mindent a javunkra ad? „Ő tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta mindnyájunkért. Hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8:32) Még a szenvedés órájában se tagadjuk meg, hogy felemeljük szívünket és szavunkat hálás dicsérettel, amikor emlékezünk a szeretetre, amely a Golgota keresztjén jutott kifejezésre. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 315. old.
A Jézus iránti engedelmesség minden cselekedete, minden érte való lemondás, minden türelemmel viselt próba, minden győzelem a kísértések felett: előrehaladás a végső győzelem felé vezető úton. Ha Krisztust fogadjuk el vezetőnknek, biztonságosan haladhatunk. Még a legnagyobb bűnösnek sem kell eltévednie. Minden reszkető útkereső tiszta és szent fényben járhat. Bár az ösvény keskeny és olyan szent, hogy bűn nem férhet el rajta, mégis mindenki végigjárhatja, s egyetlen kételyekkel vívódó, remegő léleknek sem kell elmondania: „Az Úr nem gondol velem.”
Bár göröngyös az út, meredek az emelkedő, jobbról-balról szakadék tátonghat, csapda lappanghat, s bár akkor is tovább kell haladnunk, amikor elfáradtunk, és lehet, hogy harcolnunk kell, amikor bágyadtság vesz erőt rajtunk, és ha elcsüggedünk is, reménykednünk kell, mert ha Jézus Krisztus a vezetőnk, végül biztosan elérjük az áhított célt. Maga Krisztus taposta ki előttünk az utat, Ő egyengette el lábunk előtt az ösvényt.
Az örök életre vezető meredek úton mindenütt az öröm kútforrásai fakadnak, hogy felüdítsék a megfáradtat. Akik a bölcsesség útjain járnak, azoknak még a megpróbáltatások közt is túláradó az örömük; hiszen Krisztus, akit lelkük szeret, láthatatlanul bár, de velük jár. Minden lépésnél bizonyosabban érzik majd keze érintését; minden előrehaladásnál a dicsőség tündöklőbb sugarai hullanak ösvényükre a láthatatlan Istentől. – Gondolatok a hegyibeszédről, 140. old.
Október 24., hétfő
MEGPIHENNI A SÍRBAN
Isten nem akarja, hogy néma bánat, sajgó fájdalom és megszakadó szív terhe alatt roskadozzunk. Azt szeretné, hogy föltekintsünk rá, az Ő szeretetteljes, drága arcát szemléljük.
Áldott Megváltónk ott áll sok ember mellett, akiket annyira elvakítanak a könnyek, hogy meg sem ismerik Őt. Vágyakozik megragadni kezünket, vágyik rá, hogy egyszerű, őszinte hittel, bizalommal tekintsünk rá, engedjük, hogy Ő irányítson minket. Szíve nyitva áll bánatunk, szomorúságunk és megpróbáltatásaink előtt. Örökkévaló szeretettel szeret, és szívélyes jósággal vesz körül bennünket. Szívünkkel mindenkor szerethetjük Őt, napestig jóságáról elmélkedhetünk. Általa felülemelkedik lelkünk a bánaton, aggodalmon, fel a békesség honába. Gondoljatok erre, fájdalom és szenvedés gyermekei, és örvendezzetek jó reménységgel! „Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5:4) –Gondolatok a hegyibeszédről, 12. old.
A halottak állapotáról szóló bibliai tanítás helyes értelmezése rendkívül lényeges napjainkban. Isten Igéje kijelenti, hogy a halottak semmit nem tudnak, gyűlöletük és szeretetük, sőt, minden érzésük a múlté. A próféciák biztos szavaihoz forduljunk erőért. Amikor Sátán ezen hatalmas csodatevő ereje megmutatkozik a világban, nehogy valamiképpen minket is megcsaljon, hogy azt Isten munkájának véljük. Sajátítsuk el tehát a Szentírás bölcsességét. Úgy olvassuk, hogy ő megpróbálja elhitetni még a választottakat is. Ha nem gyökerezünk mélyen az igazságban, elsöpör bennünket az ördög hitetéseinek áradata. Ne hagyjuk el a Bibliát. Ha Sátánnak sikerül elhitetnie velünk, hogy Isten Igéjének nem minden szava ihletett, akkor már előkészítette lelkünket magának. Soha ne érezzük magunkat rendíthetetlen biztonságban, hanem mindenkor ismerjük fel a teljes igazságot. – Review and Herald, 1888. december 18.
Jézus Krisztus eggyé lett az emberiséggel, hogy az emberiség is eggyé lehessen vele lélekben és az életében is. Megváltónkkal szövetséget kötve és engedelmeskedve Istennek elnyerjük Jézus életét. Krisztus így szól a bűnbánókhoz: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” A Megváltó a halált álomnak tekinti, és úgy beszél róla, mintha csekély jelentősége volna. Így szól: „Aki csak él és hisz énbennem, nem hal meg örökre.” (Jn 11:26) A hívő számára a halál kevéssé fontos (Fil 1:21), Krisztussal meghalni csak alvást jelent. Ugyanaz a hatalom, amely feltámasztotta az Üdvözítőt a halálból, feltámasztja majd gyülekezetét is – mint az Ő menyasszonyát –, és megdicsőíti Krisztussal minden fejedelemség és hatalmasság és minden név fölött, nemcsak ebben a világban, hanem a mennyei udvarokban is. Dicsőséges lesz az elhunyt szentek győzelme a feltámadás hajnalán. – My Life Today, 295. old.
Október 25., kedd
MÁSOK FÁJDALMA
A hívő Jób a szenvedés és a homály napján ezt mondta: „Vesszen el a nap, melyen születtem... Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre!... Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! Akkor még lenne vigaszom... Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel... Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. Megvetem az életemet, nem kell tovább!” (Jób 3:3; 6:2, 8–10; 7:11, 15–16) Jób belefáradt az életbe, de Isten nem engedte meghalni. Feltárult előtte a jövő lehetősége, és a reménység üzenetét kapta: „Erős leszel, és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre. Fényesebbé lesz élted a déli verőfénynél, a homály is olyan lesz, mintha reggel volna. Akkor majd bízol, mert lesz reménységed, körülnézel és nyugodtan lefekszel. Ha heversz, senki sem riaszt föl, sőt, sokan hízelegnek neked. De a bűnösök szemei elsorvadnak, menedékük elvész; reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.” (Jób 11:15–20) – Próféták és királyok, 162–163. old.
A menny dicsőül meg az elesettek felemelésével, a lesújtottak megvigasztalásával. Ezt a munkát azok végzik, akik szívében a Megváltó lakik. Krisztus vallása mindig áldást áraszt. Ahova eljut, mindenütt fény jár a nyomában. (…)
Jézusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad. Krisztus drága vére mindenkit eggyé kovácsol (lásd: Gal 3:28; Ef 2:13). A szenvedő emberiség kiáltását minden valláskülönbséget félretéve kell meghallanunk. Sok jót tehetünk személyes szolgálattal, ahol a vallási ellentét keserű érzéseket kelt. A szeretettel végzett szolgálat eloszlatja az előítéletet, és lelkeket nyer meg Istennek.
Október 26., szerda
A TAKÁCS SZÖVŐSZÉKE
Aki féli az Urat, nem szomorú, nem lehangolt. Csak Krisztus hiánya teszi szomorúvá az ember arcát és sóhajokkal teli vándorúttá az életét. Az öntelt, önimádó ember nem érzi a Jézussal való élő, személyes kapcsolat szükségességét. Az a szív, ami nem esett a Sziklára, büszke a maga szentségére. Az emberek tisztelettel övezett vallást akarnak. Szeretnének olyan úton járni, amely elég széles ahhoz, hogy magukkal vihetik saját tulajdonságaikat. Önszeretetükkel, a népszerűség és dicsőítés szeretetével kirekesztik szívükből a Megváltót. Nélküle homály és bánat van. Krisztus pedig – ha szívünkben lakik – az öröm forrását jelenti. Mindazok, akik Őt befogadják, felfedezik, hogy Isten Igéjének központi témája: az örvendezés. – Krisztus példázatai, 162. old.
Az Úr szeretné, ha értékelnénk a csodálatos megváltási tervet, ha felismernénk Isten gyermekeiként kapott szent kiváltságunkat, ha hálás szívvel engedelmeskednénk neki. Szeretné, ha megújultan és boldogan szolgálnánk Őt mindennap. Szeretné, ha szívünk túlcsordulna a hálától, mert beírta nevünket az élet könyvébe, amely a Bárányé, és mert reá – aki törődik velünk – vethetjük minden gondunkat. Azt mondja, hogy örvendezzünk; mert az Úr öröksége vagyunk; mert Krisztus igazsága a szentek által viselt fehér palást, mert megvan az a boldog reménységünk, hogy Megváltónk nemsokára eljön.
Éppoly kötelességünk Istent teljes szívből, őszintén dicsőíteni, mint imádkozni. Meg kell mutatnunk a világnak és a mennyei lényeknek, hogy értékeljük az Úrnak a bukott emberiség iránti csodálatos szeretetét, és egyre nagyobb áldásokat várunk végtelen tárházából. Sokkal többet kellene beszélnünk életünk áldott tapasztalatairól. Amikor a Szentlélek különleges mértékben árad ki ránk, nagyobb örömünk lesz az Úrban, és sokkal eredményesebben szolgálunk, ha beszélünk gyermekei iránti jóságáról és értük tett csodáiról.
Ezzel a módszerrel leküzdhetjük Sátán hatalmát. Megszabadulhatunk a zúgolódó, panaszkodó lelkülettől, és csatát veszt a kísértő. Kialakulnak bennünk azok a jellemtulajdonságok, amelyek a föld lakóit alkalmassá teszik a mennyei életre.
Ennek a bizonyságtevésnek másokra is lesz hatása. A lélekmentésnek nincs ennél eredményesebb eszköze. – Krisztus példázatai, 299–300. old.
Október 27., csütörtök
MICSODA AZ EMBER?
Isten teremtett művei között az angyalok után a legnagyszerűbb alkotást az Isten képmására formált emberi család tagjai képezik. Az Úr azt akarja, hogy teremtményei mindent elérjenek, amit lehetővé tett számukra, és hogy hozzák ki a legtöbbet a tőle kapott képességekből. Az élet titokzatos és szent, Istennek, az élet forrásának megnyilatkozása. Drágák azok az alkalmak, amelyeket az élet kínál, és ezeket az alkalmakat lelkiismeretesen ki kell használni. Ha ezt egyszer elmulasztjuk, örökre elvesznek.
Isten elénk tárja az örökkévalóságot a maga ünnepélyes voltával, és képességet ad ahhoz, hogy felfogjuk az örökkévaló, a maradandó dolgokat. Értékes, felemelő igazságot tár fel, hogy biztos ösvényen haladhassunk, amikor minden képességünk lelkiismeretes igénybevételére méltó cél felé törekszünk. Az Atya belelát a parányi magba, amelyet Ő maga formált, és a burok alatt látja a gyönyörű virágot, a bokrot vagy a terebélyes, fenséges fát. Hasonlóképpen felismeri a lehetőségeket minden egyes emberben is. Célja van annak, hogy itt vagyunk. Átnyújtott egy tervet, amely a mi életünkről szól, és azt akarja, hogy a fejlődés legmagasabb fokára jussunk. Azt akarja, hogy egyre szentebbek, boldogabbak és hasznosabbak legyünk. Mindenki kapott képességeket, és meg kell tanulnunk, hogy ezeket a képességeket szent adományként tekintsük, az Úr ajándékaiként értékeljük, és helyesen használjuk. Isten azt akarja, hogy az ifjúság csiszolja lényének minden képességét, és aktivizálja minden adottságát. Azt akarja, hogy mindazt élvezzék, ami az életben hasznos és értékes; hogy jók legyenek és jót tegyenek, mennyei kincseket gyűjtve az elkövetkezendő életre.
Az ifjúság törekedjék jeleskedni mindenben, ami önzetlen, szép és nemes! Tekintse Krisztust példaképnek, akit meg kell mintáznia. Ápolniuk kell az Ő élete által kinyilatkoztatott szent „ambíciót” – azt a törekvést, hogy jobb legyen a világ, mert ők is abban élnek. Ez az a munka, amelyre Isten elhívta őket. – A nagy Orvos lábnyomán, 397–398. old.
Ha az isteni jellemet a kereszt fényében szemléljük, akkor irgalmasságot, gyengédséget és megbocsátást látunk, párosulva méltányossággal és igazsággal. Mennyei trónján szemléljük Őt, aki kezén, lábán és oldalán viseli szenvedéseinek jeleit; ezeket azért szenvedte, hogy megbékéltesse az embert Istennel. Látjuk az Atyát, a Végtelent megközelíthetetlen világosságban, aki Fiának érdemeiért tulajdonául fogad bennünket. A bosszúállás fellege, amely csak nyomorúsággal és kétségbeeséssel fenyegetett, a keresztről áradó fényben Isten kézírását tükrözi: Élj, bűnös! Ti bűnbánó, hívő lelkek, éljetek! Én megfizettem értetek a váltságdíjat! Ha Krisztust szemléljük, a szeretet felmérhetetlen tengerének partján időzünk. Szeretnénk elbeszélni ezt a szeretetet, de szavaink elégtelennek bizonyulnak. Elmondjuk földi életét, értünk hozott áldozatát, közbenjárói tevékenységét fenn a mennyben, valamint hogy lakhelyet készít azok számára, akik Őt szeretik. Ha mindez elvonul előttünk, akkor felkiáltunk: Ó, milyen nagy és mélységes Krisztus szeretete! „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért… Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” (1Jn 4:10; 3:1) Minden őszinte tanítványban forrón lángol ez a szeretet, mint szent tűz, szívének oltárán. Ez a föld az a hely, ahol Isten szeretete megnyilvánult Krisztus által. Ezen a földön kell gyermekeinek ezt a szeretetet feddhetetlen életük által visszatükrözni. Így vezethetjük a bűnösöket a kereszthez, hogy szemlélhessék Isten Bárányát. – Az apostolok története, 333–334. old.
Október 28., péntek
További tanulmányozásra
That I May Know Him, Why These Afflictions? 278. old.