ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

A 2016/III. negyedévi Bibliatanulmányhoz

10. tanulmány, 2016. augusztus 27–szeptember 2. 

 

Jézus elnyerte az emberek bizalmát

 

Augusztus 27., szombat délután

Krisztus szolgálatának minden mozzanata messze ható szándékot jelzett. Többet jelentett magánál a cselekedetnél. Így volt ez a bélpoklos esetében is. Jézus mindenkin segített, aki hozzá jött, de azokat is szerette volna megáldani, akik távol maradtak. Miközben magához vonta a vámszedőket, a pogányokat és a szamaritánusokat, meg akarta nyerni a papokat és a tanítókat is, akik az előítéletekbe és a hagyományokba burkolóztak. Minden lehetőséget megragadott, hogy hozzájuk férkőzzön. A meggyógyított leprást a papokhoz küldte, azzal a tudatos szándékkal, hogy eloszlassa előítéleteiket. – Jézus élete, 265. old.         

A rabbik felfogása szerint a vallás tartalma mindig a lázas tevékenykedés. Ragaszkodtak bizonyos külső cselekedetekhez, hogy kimutassák fensőbbséges kegyességüket. Lelkük így elszakadt Istentől, önelégültségük növekedett. Ma is fennáll ugyanez a veszély. Mihelyst fokozódik az ember aktivitása, és Úrért végzett munkáját siker koronázza, megjelenik a veszély, hogy emberi tervekben és módszerekben fog bízni. Egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit. A tanítványokhoz hasonlóan minket is fenyeget a veszély, hogy szem elől tévesztjük függésünket Istentől, és tevékenységünkből akarunk üdvözítőt faragni. Szüntelen Jézusra kell tekintenünk, s felismernünk, hogy az Ő ereje végzi a munkát. Miközben komolyan dolgoznunk kell az elveszettek megmentéséért, szakítsunk időt az elmélkedésre, imádkozásra, Isten Igéjének tanulmányozására is. Csak a sok imával megvalósított és Krisztus érdemeivel megszentelt munka bizonyul végül elégségesnek, jónak.

Senkinek az életében nem volt annyi munka, olyan felelősség, mint a Jézuséban, mégis hányszor találjuk Őt imában! Mennyire folytonos kapcsolatban állt Istennel! Földi életének történetében újra és újra ilyen feljegyzéseket találunk: „Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén kiment, és elment egy puszta helyre, és ott imádkozott.” (Mk 1:35) „Nagy sokaság gyűlt egybe, hogy Őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből. De Ő félrevonult a pusztába, és imádkozott.” (Lk 5:15–16) „Lőn azokban a napokban kiment a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban töltötte el.” (Lk 6:12)

Teljesen a mások javára szentelt életében a Megváltó szükségesnek ítélte, hogy visszavonuljon az átmenő utazóforgalomtól és az Őt nap mint nap követő sokaságtól. El kellett fordulnia a szüntelen tevékenykedéstől, az emberi szükségletekkel való foglalkozástól, hogy nyugalomban, zavartalanul együtt lehessen Atyjával. Egy volt velünk, gyöngeségeink, szükségleteink része, tökéletesen Istentől függött, s az imádság titkos helyén kereste a mennyei erőt, hogy felvértezve indulhasson a szolgálatba, a próbákba. A bűn világában Jézus lelki küzdelmeket, kínzásokat szenvedett el. Az Istennel való közösségben letehette a nyomasztó bánat terhét, vigaszra, örömre lelt. – Jézus élete, 362. old.

 

Augusztus 28., vasárnap

A BIZALOM ELNYERÉSE

Sokan nem gyakorolják hitüket úgy, amint előjoguk és kötelességük lenne, s gyakran várnak arra az érzelemre, amelyet egyedül csak a hit adhat. Az érzelem nem hit. A kettő különbözik egymástól. Hitünk gyakorlása rajtunk múlik, ellenben áldással és boldogító érzelmekkel egyedül Isten ajándékozhat meg minket. Isten kegyelme az élő hit csatornáján át áradhat a lelkünkbe, és nekünk módunkban áll gyakorolni ezt a hitet.       

Az igazi hit igényli, majd megragadja a megígért áldásokat, még mielőtt azok megvalósulnának vagy érezhetők volnának. Küldjük imánkat hittel a mennyei szentek szentjébe; hitben ragadjuk meg a megígért áldásokat, és tartsuk magunkénak. Higgyük, hogy el is nyerjük az áldásokat, mert hittel már megragadtuk azokat, s azok már a tulajdonunkat képezik e szöveg értelmében: „Mindaz, amit imátokban kértek, ha hiszitek, hogy elnyeritek azt, megadatik néktek.” Hitre, egyszerű hitre van szükség, amellyel elhisszük, hogy az áldásokat elnyerjük, még mielőtt láthatnánk azokat. (…) Sokan azt hiszik… hogy mindaddig nincs hitük, amíg Isten Szentlelkének erejét nem érzik. Ezek összecserélik a hitet azzal az áldással, ami a hit folyománya. Épp akkor van a legnagyobb szükségünk élő hitre, amikor a Lélek hiányát érezzük. Ha a sötétség sűrű felhői tornyosulnak gondolatvilágunk felett, akkor itt az ideje, hogy élő hittel törjük át a sötétséget, és űzzük el a felhőket. Az igaz hit azokon az ígéreteken alapszik, amelyek Isten szavában foglaltaknak, és csak azok tarthatnak rá igényt, akik feltétel nélkül engedelmeskednek az Úrnak. (…)

Annyit fogadhatunk be a Szentlélek befolyásából, amennyire vágyunk, és amennyi hitet gyakorolunk annak elnyerésére… Bizonyosak lehetünk afelől, hogy ha személyes kísérletet teszünk Isten szavának megpróbálására, akkor el is fogjuk nyerni a Szentlélek erejét. – God’s Amazing Grace, 207. old.

Amikor Mózes áttekintette munkájának eredményét, küzdelmes és áldozatos élete majdnem hiábavalónak látszott. Mégsem sajnálta azt a terhet, amit viselt. Tudta, hogy küldetését és munkáját maga Isten rendelte el. (…) Bár nehéz küzdelmei voltak, de a menny jóindulata különleges jelének örvendhetett. A pusztai tartózkodás idején gazdag tapasztalatokat nyert, amikor az Úr hatalma és dicsősége kinyilatkoztatását látta, és szeretetének közösségében élt; úgy érezte, bölcsen cselekedett, amikor inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig tartó gyönyörűségét. Amint visszatekintett Isten népe vezetőjeként végzett szolgálatának tapasztalataira, egyetlen rossz tett vetett árnyékot élettörténetére. Úgy érezte, ha azt a vétket ki lehetne törölni, most nem rettegne a haláltól! Bizonyságot nyert, hogy a bűnbánatot és a megígért áldozatba vetett hitet kívánja a Mindenható. Mózes ismét megvallotta bűnét, és Jézus nevében bocsánatért könyörgött! – Pátriárkák és próféták, 471. old.

 

Augusztus 29., hétfő

KÉNYES EGYENSÚLY

Pál, igyekezetében, hogy lelkeket a kereszthez vezessen, nem akarta a kicsapongókat egyszerűen megfeddeni vagy eléjük tárni, hogy bűneik mennyire utálatosak a szent Isten előtt. Inkább arra törekedett, hogy az élet valóságos célját világítsa meg előttük, és lelkükbe vésse az isteni Mester oktatásait, amelyek, ha megszívlelik azokat, kiemeli őket világias lelkületükből és a bűnből a tisztaság és életszentség magaslatára. Különösen az üdvösség és a megszentelődés kérdésével szeretett foglalkozni, amelyre mindenkinek el kell jutnia, akit Isten méltónak talál majd országa számára. Arra vágyott, hogy Krisztus evangéliumának világossága hassa át lelkük sötétségét, ami által megláthatják, mennyire utálatosak erkölcstelen szokásaik Isten szemében. Tanításainak súlypontja ezért Jézus volt – a Megfeszített. Igyekezett megértetni velük, hogy legmagasabb céljuk és legnagyobb örömük az üdvösség csodálatos igazsága legyen, bűnbánat és az Úr Jézus Krisztusban való hit által.          

A világi bölcs elfordul az üdvösség világosságától, mert romba dönti büszke elméleteit. A világias gondolkozású ember viszont azért nem fogadja el, mert földi bálványaitól választaná el. Pál felismerte annak szükségét, hogy az embereknek előbb meg kell érteniük Krisztus jellemét, mielőtt megszeretnék, vagy hitszemükkel szemlélni tudnák a keresztet. Már itt el kell kezdeni, már itt kell foglalkozni azzal, ami az örökkévalóságban a megváltottak tudománya és éneke lesz. Egyedül a kereszt fényében értékelhető az emberi lélek tényleges értéke szerint. Az isteni kegyelem nemesítő hatása megváltoztatja az ember természetes lényét. – Az apostolok története, 272–273. old.

Senki se feszítse túl Istentől kapott erejét, hogy siettesse az Úr munkáját. Ember ereje nem gyorsíthatja a munkát. Ehhez a mennyei nagyhatalmú, értelmes lények fáradozásával kell egyesülnie. Isten munkája csak így emelhető tökéletességre, hisz a menny munkáját ember képtelen elvégezni. Pál ültethet, Apollós öntözhet, de Isten adja a növekedést.   

Az ember munkálkodjék együtt az isteni eszközökkel, őszinte odaadással és szelíden, végezze mindig a lehető legjobb munkát, mégis éljen annak tudatában, hogy Isten a mindenható mestermunkás. Senki ne legyen magabízó, mert kimeríti tartalékát, míg elpusztítja értelmi és testi erejét. Ha félreállítanánk a jelenleg súlyos terhet viselő összes munkást, Isten műve akkor is haladna előre. Hűtsük le tehát a buzgalmat ésszerűséggel, s hagyjuk abba arra irányuló erőfeszítéseinket, hogy elvégezzük, amit egyedül az Úr képes elvégezni. – Bizonyságtételek, 7. kötet, 298. old.

Semmi nem teheti vonzóbbá az igazság bemutatásának munkáját, mint a szamaritánus, aki ott segíti a szükségben levőket, ahol éppen vannak. A gyülekezetek figyelmét elkerülő, a szerencsétlen bűnösök megmentése érdekében végzett, megfelelően szervezett munka lesz a lándzsa hegye, mely által utat tör magának az igazság. Népünk körében újra át kell gondolnunk a dolgok rendjét, és amint ez a jellegű munka kialakul, egy egészen más légkör hatja át a dolgozók lelkét, mert mindenkihez szól a Szentlélek, aki szolgálja Istent és akinek szívében dolgozik a Lélek. Erős alapokon állnak Isten mellett az elveszendő lelkek felemelésének, megerősítésének és megmentésének munkájában. – Special Testimonies, 11. kötet, 32. old.

 

Augusztus 30., kedd

TÁRSADALMI TŐKE

József hűséges becsületessége jó hírneve és szabadsága elvesztéséhez vezetett. Az a legsúlyosabb próba, melynek az istenfélő emberek ki vannak téve, hogy a gonoszság virágozni látszik, miközben az erényt porba tiporják. A csábító jólétben az erényes viselkedés példaképeként élt, mégis az elveihez hű József a legvisszataszítóbb bűntett vádja alá került. Józsefet a vallása nyájasan derűsnek tartotta meg, s az emberek iránti szeretetét pedig minden próbatétel ellenére is melegnek, erősnek. Vannak, akik ha úgy érzik, hogy nem méltóképpen bánnak velünk, keserűvé, magukba zárkózóvá, szavaikkal és viselkedésükkel udvariatlanná válnak. Csüggedten roskadnak le, mind magukat, mind másokat gyűlölve. József azonban keresztény volt. Alig teszi be lábát a börtönéletbe, máris munkába állítja hívő elveinek teljes ragyogását; hasznossá teszi magát. Fogolytársai baját szívén hordozza. Jókedvű, hiszen nemes keresztény férfi. Isten előkészítette ezzel a fenyítéssel a súlyos felelősség, a megtiszteltetés és hasznosság helyére. ózsef készséges volt a tanulásra; szívesen fogadta a leckét, melyre az Úr tanítani akarta. Ifjúságában már megtanulta az iga hordozását. Azzal tanult meg embereket kormányozni, hogy engedelmességet tanult. Megalázta magát, s az Úr rendkívüli tisztességre emelte.

A bajok készítették elő magas tisztségre – Józsefnek a börtön eseményeiben betöltött szerepe végezetül jólétre és megtisztelő helyre emelte őt. Isten célja volt, hogy a kísértés, a bajok és nehézségek közt szert tegyen tapasztalatra, hogy előkészítse őt a magas tisztségre. – A te Igéd igazság, 1. kötet

Dániel történetéből megtanulhatjuk, hogy a közéleti embernek nem kell feltétlenül ravasznak lennie. Minden lépéséhez Istentől kaphatja az eligazítást. Dániel, a leghatalmasabb földi ország miniszterelnöke Isten prófétája volt, aki mennyei világosságot kapott. A világot szerető, becsvágyó államférfiakat Isten Igéje a fűhöz hasonlítja, ami megnő, és a fű virágához, ami elhervad. De az Úr különböző munkaágakban jártas, értelmes embereket akar szolgálatában felhasználni. Szüksége van gyakorlati emberekre, akik az igazság nagyszerű alapelveit beleszövik intézkedéseikbe. Ezeknek az embereknek alapos tanulás és gyakorlat útján fejleszteniük kell képességeiket. Ha van olyan munka, ami megkívánja, hogy dolgozói kihasználják lehetőségeiket a bölcsesség és ügyesség megszerzésére, akkor az azok munkája, akik tehetségüket arra használják, hogy Isten országát világunkban felépítsék. Dánielről tudjuk, hogy semmilyen közéleti intézkedésében sem lehetett – a legtüzetesebb vizsgálattal sem – egyetlen hibát vagy tévedést találni.

Példát mutatott, hogy milyennek kell minden közéleti embernek lennie. Története tanúsítja, hogy mit érhet el az a személy, aki értelmi és fizikai erejét, szívét és életét Isten szolgálatára szenteli. – Krisztus példázatai, 350. old.

 

Augusztus 31., szerda

A TÁRSADALMI TŐKE ÉRTÉKE

Nehémiás, habár könyörgött Isten segítségéért, nem állt karba tett kézzel, nem gondolta, hogy Jeruzsálem újjáépítése nem az ő gondja vagy felelőssége lenne. Csodálatra méltó óvatossággal és előrelátással kezdte el a folyamat sikeres véghezvitelének előkészítését. (…)

Ennek a szent embernek a példája tanulság lehetne Isten népének, akiktől nemcsak azt várják el, hogy hittel imádkozzanak, hanem hogy szorgalmasan és következetesen dolgozzanak. Milyen sok nehézségbe ütközünk, milyen sokszor megakadályozzuk a Gondviselés értünk végzett munkáját, mert úgy véljük, hogy az óvatosság, az előrelátás és a szorgalom nem kapcsolódik a valláshoz. Ez súlyos hiba. A mi kötelességünk ápolni és gyakorlatba ültetni minden olyan képességünket, melyek Isten hatékonyabb munkatársaivá tesznek bennünket. A figyelmes mérlegelés, a jól megfogalmazott tervek éppen olyan lényegesek a napjainkban végzett szent munka folyamatában, mint Nehémiás idejében. (…) Az imádkozók cselekvő emberek legyenek. Akik felkészültek és hajlandóak a munkavégzésre, azok találnak módszereket és munkaeszközöket. Nehémiás nem bizonytalan eshetőségekre alapozott. Ő a megfelelő eszközöket kérte azoktól, akik hajlandóak voltak ezeket felajánlani.

Most, amikor Isten Lelke harcol az emberek fiaiért, a kapott kiváltságokat adjuk is tovább. El kell vinnünk a világba az igazság világosságát, ahogyan az a Szentírásban olvasható, és meg kell kapnunk mindazt a világtól, amire Isten készteti, hogy adományozza az Ő ügyének érdekében. – Conflict and Courage, 263. old.

Értékeljük minden képességünket, mert ez egy felvett kölcsön, egy hitel, amit Isten dicsőségére kell felhasználnunk. (…) Az emberek folyamatosan kísértést éreznek arra, hogy minden elért befolyást saját érdemüknek tulajdonítsanak. Az Úr nem dolgozhat általuk, mert senkinek sem adja át az Ő nevét megillető dicsőséget. (…) Ő azt teszi képviselőjévé, aki alázatos és bizakodó szolga, aki nem magasztalja fel önmagát, és akinek nincs a valóságosnál jobb véleménye önmagáról. Egy ilyen ember élő áldozatként ajánlja fel életét Istennek, aki elfogadja és fenntartja azt.

Szeretné bölccsé tenni az embereket a bölcsessége által, hogy ők azt az Ő nevében használják majd fel. Isten az odaszentelt és alázatos munkásban nyilávnul meg. (…)

Minden képességet szent kincsként kezeljetek arra használva fel, hogy általa másoknak is továbbítsátok a kapott ismereteket és kegyelmet. Ezzel betöltitek azt a célt, amelyet Isten szánt nektek. Az Úr kéri, hogy rejtőzzünk el Jézus Krisztusban és fogadjuk el, hogy egyedül övé a dicsőség. – That I May Know Him, 88. old.

 

Szeptember 1., csütörtök

MEGNYERNI AZ EMBEREK SZERETETÉT

Az Úr azt akarta, hogy Izrael fiai az egész területet, amelyet kijelölt számukra, elfoglalják, és hogy az igaz Isten imádását és szolgálatát megtagadó népeket uralmuktól megfosszák. Jellemének Izrael általi bemutatásával azonban a Mindenható önmagához akarta vonzani az embereket. Népét azzal bízta meg, hogy az evangélium meghívását az egész világra eljuttassa, és az áldozati szolgálat útján Krisztust a népek előtt felmagasztalja, hogy mindenki, aki feltekint rá, élhessen. Mindazoknak, akik a kanaánita Ráhábhoz és a moábita Ruthhoz hasonlóan, felhagyva a bálványimádással, az igaz Istent imádják, választott népével kellene egyesülniük. Izraelnek, amint szaporodott, ki kellett volna határait szélesítenie, mígnem birodalma felöleli az egész világot. Az irgalmas Isten a maga uralma alá akart vonni minden népet. Azt akarta, hogy a földet öröm és béke töltse be. Az embert boldogságra teremtette, és hő vágya, hogy szívüket a menny békéjével tölthesse be. Azt szeretné, ha földi családja a nagy mennyei családot szimbolizálná. – Krisztus példázatai, 290. old.

A Szentlélek kitöltése után a tanítványok szétszéledtek, hogy hirdessék a föltámadt Üdvözítőt. Egyetlen vágyuk a lelkek megmentése volt. A szentek édes közösségének örültek. Gyöngédek, figyelmesek, igénytelenek voltak. Bármi áldozatra készek az igazságért. Amint naponta érintkeztek, kimutatták a szeretetet, amire Krisztus utasította őket. Önzetlen szavakkal és tettekkel iparkodtak feléleszteni a szeretetet mások szívében is. A hívőknek mindig táplálni kellett a szeretetet, ami a Szentlélek kiárasztása után az apostolok szívét betöltötte. Készséges engedelmességgel kellett gyakorolniuk az új parancsolatot: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13:34) Olyan szorosan kellett egyesülniük Jézussal, hogy megüssék követelményeinek mértékét. Magasztalniuk kellett az Üdvözítő hatalmát, aki igazságosságával igazzá teheti őket. – Bizonyságtételek, 8. kötet, 241. old.

Amikor Krisztus kegyelme nyilvánul meg a hívők szavaiban és tetteiben, a világosság eljut a sötétségben levőkhöz, mivel miközben ajkukkal dicsőítik Istent, kezüket jólelkűen kinyújtják a veszendő lelkek megsegítésére. Azt olvassuk, hogy pünkösd napján, amikor a Szentlélek kitöltetett a tanítványokra, egyikük sem mondta, hogy amivel rendelkezik, az az övé. Mindenüket a csodálatos reform fejlődésére használták fel. Ezrek tértek meg egyetlen nap alatt. Amikor ez a Lélek megmozdítja a mai hívők szívét is, amikor ugyanilyen bőkezűen visszaadják Istennek, ami az övé, akkor egy széleskörű és mindent átfogó munka veszi kezdetét. – Welfare Ministry, 271. old.

 

Szeptember 2., péntek

További tanulmányozásra

My Life Today, 242. old.