ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

A 2016/III. negyedévi Bibliatanulmányhoz

8. tanulmány, 2016. augusztus 13–19. 

 

Jézus együttérzést tanúsított

 

Augusztus 13., szombat délután

A Megváltó együttérzett az elbukott, szenvedő emberiséggel. Ha az Ő követője akarsz lenni, gyakorolnod kell ezt a lelkületet. Az embei szenvedés iránti közömbösség helyet adjon helyet az együttérzésnek. Az özvegy, az árva, a beteg és a haldokló mindig segítségre szorul. Itt alkalmad adódik az evangélium hirdetésére, Jézusnak, minden ember reménységének és vigasztalásának a bemutatására. Amikor a szenvedő test megkönnyebbül, és amikor érdeklődve tekintesz a betegre, megnyitja a szívét, melybe beleöntheted a mennyei balzsamot. Ha Jézusra tekintesz és tőle kérsz ismeretet, erőt és kegyelmet, akkor másokkal is megoszthatod az Ő vigasztalását, mert a Vigasztaló van veled.

Számos előítélettel kell majd szembenézned, sok hamis lelkesedéssel és úgynevezett imádattal, azonban mind itthon, mind külföldön sokkal több nyitott szívre találsz, mint amennyit elképzeltél. Isten előkészítette őket az igazság magjának befogadására, ők pedig örömmel veszik. Counsels on Health, 34. old.

A domboldalról letekintett a nyüzsgő tömegre, és szíve könyörületre indult. Bár megzavarták, megfosztották nyugalmától, mégsem neheztelt érte. Nézte az egyre gyűlő tömeget és a figyelmét sóvárgó szemeket. „Megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok.” (Mk 6:34) Visszatért tehát elvonultságából, és egy alkalmas helyet keresett, ahol szolgálhat nekik. Nem kaptak segítséget a papoktól, vezetőktől, Krisztusból viszont az élet gyógyító vize áradt, ahogyan a sokaságot tanította az üdvösség útjára.

A nép hallgatta a kegyelem Igéjét, ami oly szabadon áradt Isten Fiának ajkáról. Hallották az irgalmas szavakat, amelyek olyan egyszerűek és világosak voltak, hogy Gileád balzsamaként hatottak a lelkükre. Isteni kezének gyógyítása örömöt és életet hozott a haldoklónak, megkönnyebbülést, egészséget a betegségben szenvedőnek. Olyannak tűnt ez a nap, mintha leszállt volna a menny a földre. – Jézus élete, 364–365. old.

Jézus, a drága Megváltó soha nem keltette azt a benyomást, hogy unta volna a bűntől szenvedő beteg lelkek és a fizikai betegek kitartó ragaszkodását: „Kimenvén Jézus nagy sokaságot látott, és megszánta őket.” (Mk 6:34) Ez nagyon sokat jelent a szenvedőknek. Az Ő személyes érdekei azonosultak az emberek érdekeivel. Hordozta terhüket, érezte félelmeiket. Sajnálta őket, és ez fájdalmat okozott neki.

Jézus, a drága Megváltó gyakran éhezett, és nem volt szállása, nem volt hová lehajtania fejét. Sokszor nagyon fáradt volt. Az emberiség hatalmas megtiszteltetésben részesült az által, hogy Krisztus emberi természetet öltött magára, megmutatva, hogy mivé válhat az ember. Azért jött, hogy életet és halhatatlanságot hozzon, hogy fénnyel árassza el a hétköznapokat, a jelentéktelen embereket. Jézus fölénk hajol, megvizsgálja jellemünket, hogy lássa, visszatükrözzük-e az Ő képét. – That I May Know Him, 47. old.

 

Augusztus 14., vasárnap

MEGHALLJA A FÁJDALMAS KIÁLTÁST

Isten gyermekei ne legyenek érzelmek, indulatok rabjai. Ha ingadoznak remény és félelem között, megszomorítják Krisztus szívét, hiszen Ő szeretetének félreérthetetlen bizonyítékát adta. Az Üdvözítő azt akarja, hogy megalapozódjanak, megerősödjenek és meggyökerezzenek legszentebb hitükben. Akarja, hogy ezt a munkát végezzék, amellyel Ő bízta meg őket, akkor szívük az Ő kezében szent hárfaként rezdül, mert minden hang, minden húr dicséretet és hálát zeng neki, akit Isten küldött, hogy elvegye e világ bűneit. Jézus szeretete gyermekei iránt olyan gyengéd, amilyen erős. Erősebb a halálnál, mert Ő meghalt, hogy üdvösségünket megvásárolja, hogy vele eggyé tegyen, titokzatosan, csodálatosan és örökre eggyé. Szeretete olyan erős, hogy uralja minden hatalmát, Ő megnyitja a menny kimeríthetetlen forrásait, és felhasználja, hogy népe javát munkálja. Ebben nála nincs változás vagy változásnak árnyéka – Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Noha a bűn korszakokon át létezett, hogy szeretetét ellensúlyozza és megakadályozza áramlását a föld felé, ám mégis állandóan, bőségesen árad feléjük, akikért Krisztus meghalt. Isten szereti a bűntelen, ártatlan angyalokat, akik szolgálatára állnak, akik teljesítik minden parancsolatát, de nem ad nekik kegyelmet, ugyanis ők nem szorultak rá, mert sosem vétkeztek. A kegyelem az érdemtelen emberekkel szemben gyakorolt tulajdonsága. Mi nem kerestük, éppen, mert Isten bennünket keresett, azért küldte. Az Úr örül, ha kegyelmet áraszthat mindazokra, akik éhezik és szomjúhozzák, nem azért, mert érdemesek rá, hanem mert érdemtelenek. Éppen szükségünk a jogcímünk és a biztosítékunk, hogy ebben az ajándékban részesülünk. – Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 518–519. old.

Bármi aggaszt és bánt, gondodat tárd az Úr elé, és akkor erőt kapsz a próbák elviseléséhez. Szorult helyzetedből és nehézségeidtől való szabadulásra is módot találsz. Minél gyengébbnek és tehetetlenebbnek érzed magad, annál erősebb leszel az Ő erejében. Minél súlyosabbak a terheid, annál áldottabb lesz a nyugalom, amikor átadod ezeket a terheket a Teherhordozónak.

A körülmények elszakíthatják egymástól a barátokat. A széles tenger háborgó hullámai köztük és köztünk csapkodhatnak. De semmilyen körülmény, semmilyen távolság nem választhat el bennünket a Megváltótól. Bárhol vagyunk, Ő mellettünk van, hogy támogasson, megőrizzen, védelmezzen és bátorítson. Krisztus jobban szereti megváltottait, mint az anya gyermekét. Kiváltságunk, hogy megnyugodjunk szeretetében, és ezt tudjuk mondani: „Bízni fogok benne, mert Ő életét adta értem.”      

Az emberi szeretet változékony, de Jézus szeretete nem változik. Amikor segítségért kiáltunk hozzá, Ő kinyújtja kezét, hogy megmentsen bennünket. – A nagy Orvos ládnyomán, 72. old.

 

Augusztus 15., hétfő

KÖNYÖRÜLŐ MEGVÁLTÓNK

Ő, aki megkönyörült a tömegen, „mert elbágyadt és elerőtlenedett”, ma is részvétet érez a szenvedő szegények iránt; kezét állandóan kinyújtja feléjük, sőt, még imájában is figyelmeztet, amellyel tanítványait oktatta, hogy emlékezzünk meg a szegényekről.

Amikor könyörgünk: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, nemcsak magunkért, hanem másokért is imádkozunk, s ezzel elismerjük, hogy amit Isten nekünk ad, nem kizárólag a miénk. Isten azért bíz ránk javakat, hogy az éhezőket is tápláljuk. Az Úr felüdíti a nyomorgókat javaival, s így szól: „Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, hívd a csonkabonkákat, a szegényeket, a sántákat és vakokat: és boldog leszel, mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor.” (Lk 14:12–14)

„Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek.” „Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat.” (2Kor 9:8, 6) – Gondolatok a Hegyi beszédről, 111–112. old.

Részvétteljes Megváltónk szeretettel és rokonszenvvel figyel. Kész meghallgatni imádat, és megadja a szükséges segítséget. Ismeri minden anyai szív terhét, és minden szükségben a legjobb barát. Örökkévaló karja támogatja az istenfélő, hűséges édesanyát. Mikor a földön tartózkodott, olyan édesanyja volt, aki szegénységgel küszködött, akinek sok gyötrő gondja és baja volt, ezért együtt érez minden keresztény édesanyával gondjaiban és bajaiban. Az a Megváltó, aki hosszú utat tett meg azért, hogy enyhítse egy asszony gyötrődő szívét, akinek leányát gonosz lélek szállta meg, meghallgatja az édesanyák imáját, és megáldja gyermekeit. Őt – aki visszaadta az özvegy egyetlen fiát, amikor temetni vitték – ma is meghatja a vergődő édesanya fájdalma. Aki a részvét könnyeit hullatta Lázár sírjánál, és visszaadta Máriának és Mártának eltemetett testvérét; aki megbocsátott Mária Magdalénának; aki megemlékezett édesanyjáról, miközben haláltusájában a kereszten függött; aki megjelent a síró asszonyoknak és követeivé tette őket, hogy hirdessék a feltámadt Megváltó első örömhírét; ma is az édesanyák legjobb barátja, mert kész segíteni nekik életük minden helyzetében. – Boldog otthon, 204. old.

 

Augusztus 16., kedd

MÁSOK CIPŐJÉBE BÚJNI

Hihetitek a teljes igazságot, de ha nem ültetitek át életetekbe az elveit, hitvallásotok soha nem ment meg. Az ördög is hisz és reszket. Sőt, lázasan tevékenykedik. Tudja, hogy rövid ideje van. Ezért száll le nagy haraggal, hogy a hite szerint szorgalmazza gonosz munkáját. Ám Isten népe nem támasztja alá tettekkel a hitét. Hiszik, hogy bár rövid az idő, mégis oly mohón kapnak a világ kincsein, mintha a világ ezer évig úgy maradna, amint van.

Sokak ösvényére önzés nyomja rá bélyegét. „Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy testvére szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká ő előtte a mi szíveinket. Hogyha vádol minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a mi szívünknél, és mindent tud. Szeretteink, ha szívünk nem vádol minket, bizalmunk van az Istenhez. És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az Ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte.” (1Jn 3:17–22)

Hámozzátok le magatokról az önzést, és tetteitekkel készüljetek fel, de alaposan, az örökkévalóságra. Tegyétek jóvá a múltat, és ne úgy képviseljétek az igazságot, ahová most költöztetek, mint ahogy előbbi lakhelyeteken. Úgy fényljék a világosságtok, hogy az emberek, ha látják jó tetteiteket, dicsőítsék mennyei Atyátokat! Álljatok az örök igazság fennkölt magaslatára. Üzleti ügyeiteket pedig szigorúan az Isten szava szerint rendezzétek. – Bizonyságtételek, 2. kötet, 160–161. old.

Krisztus világosan megmondta, hogy a köztudottan vétkezőket ki kell zárni a gyülekezetből; de a jellem és az indítékok megítélését nem bízta ránk. Annál sokkal jobban ismer minket. Ha megpróbálnánk a gyülekezetből kiszakítani azokat, akiket álkereszténynek vélünk, biztosan követnénk el hibákat. Sokszor éppen azokat tartjuk reménytelen esetnek, akiket Isten magához vonz. Ha gyarló ítélőképességünkre hallgatva járnánk el velük, talán reményük utolsó szikrájától is megfosztanánk őket. Számos olyan embert fog az Úr elmarasztalni, aki ma hívőnek tartja magát. Sokan pedig ott lesznek a mennyben, akikről felebarátaik nem is feltételezték. Az ember a látszatból ítél, Isten pedig a szív alapján. A konkoly és a búza együtt nő az aratásig. Az aratás pedig a kegyelemidő vége.

A Megváltó szavai nagy türelemre és mélységes szeretetre tanítanak. A konkoly és a jó mag gyökereinek összefonódása példázza azt a szoros kapcsolatot, amely a látszathívők és a hű tanítványok között fennállhat a gyülekezetben. E látszólag hívők valódi jelleme nem mutatkozik meg teljesen. A gyülekezetből való kizárásukkal megtántoríthatunk más, egyébként hűséges tagokat. – Krisztus példázatai, 71–72. old.

 

Augusztus 17., szerda

JÉZUS SÍRT

„Jézus azért, amint látta, hogy az sír, és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsult lelkében és igen megrendült.” (Jn 11:33) Olvasott az összegyűltek szívében. Látta, hogy sokan csak tettetik, mutatják a fájdalmat: tudta, hogy a társaságban egyesek – akik most képmutatóan sírnak – régóta tervezgetik nemcsak a hatalmas Csodatevő halálát, hanem azét is, aki majd feltámad a halálból. Krisztus leránthatta volna róluk a színlelt bánat leplét. Mégis fékezte jogos felháborodását. Az asszony miatt, aki bánatosan térdelt lábánál, és igazán hitt benne, nem mondta ki, amit igazság szerint kimondhatott volna. (…)

Az emberi szenvedés láttán és amiatt, hogy a lesújtott barátok gyászolják a halottat, miközben ott áll a világ Megváltója – „könnyekre fakadt Jézus” (Jn 11:35). Bár Isten Fia volt, magára öltötte az emberi természetet, és megindította az emberi bánat. A szenvedés mindig együttérzést keltett szelíd, szánakozó szívében. Sírt a sírókkal, örült az örvendezőkkel.

Jézus azonban nemcsak a Mária és Márta iránti emberi együttérzésből sírt. Könnyeiben a fájdalom annyival felülmúlta az emberi fájdalmat, amennyivel az ég magasabb a földnél. Krisztus nem Lázárért sírt, hiszen éppen elő akarta hívni a sírból. Azért sírt, mert sokan, akik most Lázárt gyászolják, hamarosan eltervezik az Ő halálát, aki a feltámadás és az élet. – Jézus élete, 533. old.

Tegyétek életetekben követendő példává Krisztus munkáját. Ő folyamatosan helyről helyre járt és mindenhol jót tett – táplálta az éhezőket és gyógyította a betegeket. Aki könyörületességért fordult hozzá, soha nem távozott csalódottan. A mennyei udvar parancsnoka testté lett, köztünk lakott, életműve pedig példázza mindazt, amit mindannyiunknak meg kell tennünk. Kedves, együttérző szeretete megfeddi az önzést és a könyörtelenséget. Jézus az emberi természet öltönyében állt az emberiség elé. Annyira könyörületes és szerető volt, hogy még a legszerencsétlenebbek sem féltek hozzá fordulni. Mindenkivel jó volt, a legegyszerűbb emberek is könnyen megközelíthették. (…) Nem kereste a feltűnést. Mindenki szolgája volt. Étele és itala volt, hogy vigasz és támogatás legyen másonak, hogy felvidítsa a szomorú szívű és megterhelt embereket, akikkel naponta találkozott.

Krisztus példaként áll előttünk. Ő a nagy egészségügyi misszionárius – minden Őt követni vágyó példaképe. Szent és tiszta szeretetével megáldotta a befolyási körébe kerülő embereket. Jelleme tökéletes, minden bűntől mentes volt. Isten tökéletes szeretetének megtestesítőjeként nem azért jött, hogy pusztítson, romboljon, ítéljen és bíráljon, hanem hogy meggyógyítson minden gyenge és hiányos jellemet, hogy a férfiakat és nőket felmentse Sátán ereje alól. (…)

Nekünk ugyanazt a munkát kell végeznük, amit a nagy Orvos-Misszionárius tett értünk. Az önfeláldozás ugyanazon útjára kell lépnünk, mint amelyen Ő járt. – Welfare Ministry, 53–54. old.

 

Augusztus 18., csütörtök

MÁS VIGASZTALÓ

Jézust az átélt szenvedések tették képessé arra, hogy másokat vigasztaljon. „Mert amennyiben szenvedett, Ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.” (Zsid 2:18) Ez a meghívás mindannyiunknak szól: „Mert amint bőséggel kijutott nekünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által.” (2Kor 1:5) Isten különös kegyelmet tanúsít a szenvedők iránt, amely a szíveket meglágyítja és a lelkeket megnyeri. Szeretete utat tör a megsebzett és megtört szívhez, és gyógyító balzsam a gyászolóknak. „Az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” (2Kor 1:3–4) „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5:4)

Ha a hegyi beszéd verseit sorban átvesszük, bizonyos előrehaladást láthatunk a keresztény tapasztalatokban. Akik megérezték, hogy Krisztusra van szükségük, bánkódtak bűneik miatt, és vele végigjárták a szenvedések iskoláját, szelídséget is tanultak a mennyei Tanítótól. – Gondolatok a hegyibeszédről, 13. old.

Mindez nem egyéb, mint a törvény alapelvének betöltése – azé az elvé, melyet az irgalmas szamaritánus története példáz, és amely Jézus életében lett nyilvánvaló. Jelleme megmutatja a törvény igazi jelentőségét, s hogy mit jelent úgy szeretni felebarátunkat, mint magunkat. Amikor Isten gyermekei irgalmasságot, kedvességet és szeretetet tanúsítanak mindenki iránt, ezzel bizonyságot tesznek a menny alaptörvényének jellegéről is. Bizonyítják, hogy „az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket” (Zsolt 19:8). Ha valaki nem tudja megvalósítani ezt a szeretetet, áthágja a törvényt, melyet állítólag tisztel. A testvéreink iránt táplált lelkületből kitűnik, milyen az Isten iránti lelkületünk. A felebarátunkért érzett szeretet egyetlen forrása Isten szívbéli szeretete. „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?” Szeretteim, „ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett bennünk” (1Jn 4:20, 12). – Jézus élete, 504–505. old.

 

Augusztus 19., péntek

További tanulmányozásra

Welfare Ministry, 35–52. old.