ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

A 2016/III. negyedévi Bibliatanulmányhoz

7. tanulmány, 2016. augusztus 6–12. 

 

Jézus az emberek javát szolgálta

 

Augusztus 6., szombat délután

Jézus felháborodása a kétszínűség, a képmutatás, a közönséges bűnök felé irányult, melyekkel az emberek rombolták a lelküket, becsapták a népet és gyalázták Istent. A papok és a vezetők különösen csalóka érvelésében meglátta a sátáni eszközök munkáját. Keményen és áthatóan elítélte a bűnt, azonban egyetlen bosszúálló szó sem hagyta el az ajkát. Szent haraggal fordult a sötétség fejedelme ellen, de nem tanúsított ingerlékenységet. Ehhez hasonlóan a Krisztussal összhangban élő, a szeretet és a könyörület érzéseit gyakorló keresztény is jogos felháborodást érez a bűnnel szemben, de nem sértegeti bosszúvágyó szenvedéllyel az őt megsértőt. Még amikor olyanokkal találkozik is, akiket a gonosz erők hajtanak az igazságtalanságok erősítésére, Krisztus által megőrzi nyugalmát és önfegyelmét.

Mennyei szánalom volt olvasható Isten Fiának arcán, amikor tekintete megpihent a templomon és hallgatóinak sokaságán. Keserű könnyektől, szíve mélyéről feltörő kínoktól elcsukló hangon kiáltott fel: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.” Ez az elválás fájdalma. Krisztus szánakozó szavaiban maga Isten öntötte ki a lelkét. (…)

Jézus magához hívta tanítványait, és felkészült a templom elhagyására, de nem mint legyőzött vesztes az ellenfelei jelenlétének nyomására, hanem mint aki elvégezte feladatát. Győztesen került ki a harcból. – Lift Him Up, 337. old.

Krisztus a megátalkodott, hitetlen, lázadó és Isten büntető ítélete elé siető világ szimbólumát látta Jeruzsálemben. Az elbukott emberiség keserveinek súlya nehezedett lelkére. Ez csalta ajkára azt a mérhetetlenül fájdalmas kiáltást. Ismerte a bűn történetét, amelyre rányomta bélyegét az emberi szenvedés, könny és vér. Szíve szánalomra indult a föld nyomorgó, szenvedő lakói iránt. Mindenkin szeretett volna segíteni. De még az Ő keze sem fordíthatta vissza az emberi keservek áradatát. Csak kevesen akartak a segítség egyedüli forrásából meríteni. Jézus kész volt meghalni, hogy az üdvösséget lehetővé tegye számukra. De kevesen keresték nála az életet. A menny Királya sír! Az örök Isten Fia nyugtalan, és meggörnyed a fájdalom súlya alatt! Az egész mennyet megdöbbentette ez a jelenet. Ez bizonyítja, hogy milyen rettenetes dolog a bűn, tanúsítja, hogy még a végtelen hatalom számára is milyen nehéz feladat a bűnöst megmenteni az isteni parancsolatok áthágásának következményeitől. Amikor Jézus tekintete az utolsó nemzedékre esett, hasonló csalások útvesztőjében látta a világot, mint amelyek Jeruzsálem pusztulását okozták. Az volt a zsidók nagy bűne, hogy megtagadták Krisztust; a keresztény világ nagy bűne pedig, hogy elveti Isten törvényét, a menny és föld kormányzatának alapját. Jahve parancsait lebecsülik, és semmibe veszik. A bűn foglyainak milliói Sátán rabszolgái, akik a második halál elszenvedésére vannak kárhoztatva, még meglátogatásuk napján sem hajlandók meghallgatni az igazság Igéit. Rettenetes vakság! Érthetetlen elvakultság! – A nagy küzdelem, 22. old.

 

Augusztus 7., vasárnap

JÓNÁS NINIVÉBEN

„Ő pedig lelkében felfohászkodván mondta: Miért kíván jelet ez a nemzetség?” (Mk 8:12) „Nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele.” (Mt 16:4) Amiképpen Jónás három nap és három éjjel volt a cethal gyomrában, Krisztusnak is ugyanaddig kellett „a föld gyomrában” lennie. Ahogyan Jónás prédikálása jel volt a niniveieknek, úgy Jézus prédikálása is jel volt a saját nemzedékének. De micsoda különbség mutatkozott az Ige fogadtatásában! A nagy pogány város lakói megremegtek Isten figyelmeztető szózatának hallatán. A királyok és nemesek megalázkodtak, a hatalmas és a kicsiny együtt kiáltott a menny Istenéhez, Ő pedig megkegyelmezett nekik. „Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt – mondta Krisztus –, mivelhogy ők megtértek Jónás prédikálására; és ímé, nagyobb van itt Jónásnál.” (Mt 12:41)

Krisztus minden csodája istenségének egy-egy jele volt. Pontosan azt művelte, amit a Messiásról megjövendöltek, de a farizeusok ezeket az irgalmas cselekedeteket valóságos sértésnek tekintették. A zsidó vezetők szívtelen közönnyel nézték az emberi szenvedéseket. Sok esetben önzésük, elnyomásuk okozta a szenvedést, melyen az Üdvözítő könnyített. Ezért csodái szemrehányásként érték őket.

Ami a zsidókat a Megváltó munkájának elvetésére késztette, az éppen isteni jellemének legfőbb bizonyítéka volt. Csodáinak az a legnagyobb jelentősége, hogy az emberiség áldására cselekedte őket. Élete Isten jellemét nyilatkoztatta ki – ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy Ő az Úrtól jött. Isten művét végezte, Isten Igéit szólta. Az ilyen élet minden csodánál nagyobb. – Jézus élete, 406. old.

Mikor az ember Fia diadalmasan bevonult Jeruzsálembe, azt várták, hogy királlyá koronáztatja magát. Az emberek eljöttek a környező vidékről, s így kiáltottak: Hozsánna a Dávid fiának! Mikor a papok és vének kérték Jézust, hogy hallgattassa el őket, kijelentette, hogy ha ők elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani, mert a jövendölésnek teljesednie kell. Azok a tanítványok, akik azt hitték, hogy a Megváltó Dávid trónján fog uralkodni, néhány nap múlva ott látták szeretett Mesterüket a kegyetlen keresztre feszítve, a gúnyolódó és kötekedő farizeusok fölött. Nagyratörő reményeik füstbe mentek, s a halál sötétsége vette őket körül. Pedig Krisztus hű volt ígéreteihez. Édes volt a kárpótlás, melyet népének adott, s gazdag az igazak és hűek jutalma. – Bizonyságtételek, 1. kötet, 57–58. old.

Sírt Jeruzsálem felett, a város felett, amit olyan nagyon szeretett, de ami mégis vonakodott elfogadni Őt, aki az út, az igazság és az élet. Bár Jeruzsálem lakói elvetették Őt, az Üdvözítőt, mégis könyörülő szeretettel tekintett reájuk. Élete az önmegtagadás és a mások iránti gondos, aggódó szeretet élete volt. Szemében minden lélek becses volt. Miközben isteni fenségét és méltóságát állandóan megőrizte, mégis mindig a leggyengédebb szeretettel hajolt le Isten családjának minden egyes tagjához. Minden emberben veszendő lelket látott, kinek megmentését küldetésének tekintette.

Ez a Megváltó jelleme, amiként életében is megnyilatkozott. Ez az Isten jelleme is. Az Atya szívéből fakadnak az isteni irgalmasság folyamai, amelyek Krisztusban nyilatkoznak meg, és kiáradnak az egész emberiségre. Jézus, az irgalmas, szeretetteljes Üdvözítő volt a testben megjelent Isten (1Tim 3:16).Jézushoz vezető út, 12. old.

 

Augusztus 8., hétfő

A „MÉGIS” ELV

Idéznem kell a Szentírásból: „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. (…) Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5:44–48) Mélyen érintettek ezek a szavak. Meg kell értenünk valódi értelmüket. Ha ennek a parancsolatnak a megtartása által képviselnénk Krisztus jellemét, akkor hatalmas változás következne be a gonoszok életében. Számos lélek meggyőződne bűnösségéről és megtérne látva, hogy nem ítéljük el a sátáni eszközök befolyása alatt állók rossz cselekedeteit. Imádkozzunk és dolgozzunk határozottan az Úr oldalán. A lelki kérdésekben álljunk ellen a gonosznak, és ne bántsuk azokat, akik rosszat tesznek. Akkor kivethetnénk a gyűlölet érzéseit, és sok szívben szétáradna a valódi szeretet. Így sokkal több megtérésnek lehetnénk tanúi. Természetesen ez nem jön magától, tennünk kell valamit ennek érdekében. – Medical Ministry, 254. old.

Gondolataid időzzenek Isten jóságán vagy szeretetén, mellyel szeret minket, és a megváltással bizonyította ezt. Ha nem szeretett volna, ha nem tartott volna értékesnek, nem hozott volna olyan nagy áldozatot érted. Az Úr bővölködik az irgalmasságban, kegyelemben. Nyugodjon meg a szíved és értelmed, mint fáradt gyermeké anyja karjában. Az Úr örökkévaló karja támogat téged. Minden lesújtottságoddal Jézus is lesújtott. (…)

Rejtőzz el benne, s a gonosz nem gyötör majd, nem zavarja meg hitedet. Jézus a békéjét ajándékozta neked. Erős az erő, melyben örökkévaló Fia által Isten részesít. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. kötet, 513. old.

Körülöttünk emberek rohannak a reménytelen és félelmetes pusztulásba, mint egykor Szodomában. Mindennap lezárul valakinek a kegyelmi ideje. Minden órában vannak, akik átlépik a kegyelem határát. Ki inti és kérleli a bűnöst, hogy hárítsa el ezt a félelmes végzetet? Hol vannak azok a kezek, amelyek kinyúlnak érte, hogy visszatartsák a haláltól? Hol vannak mindazok, akik alázatosan és rendületlen hittel könyörögnek értük Istenhez? (…)

Isten Fia a nagy Közbenjáró, aki közbenjár a bűnös érdekében. Ő, aki lefizette a bűnös megváltásának árát, tudja, milyen értékes az emberi lélek. Krisztus úgy gyűlöli a bűnt, ahogy csak egy makulátlanul tiszta lény gyűlölheti, de úgy szereti a bűnöst, ahogy csak a végtelen jóság tud szeretni. A kereszthalál gyötrelmeiben, amikor ránehezedett az egész világ bűneinek szörnyű terhe, szidalmazóiért és gyilkosaiért imádkozott: „Atyám! Bocsásd meg nekik; mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23:34) – Pátriárkák és próféták, 140. old.

 

Augusztus 9., kedd

„A SZERETET SOHA EL NEM FOGY”

Krisztus minden tanításában megpróbálta belevésni hallgatói szívébe és elméjébe az Ő feddhetetlenségének alapjául szolgáló elveket. Megtanította őket, hogy Isten parancsolatainak megőrzése feltételezi az Úr és ember iránti szeretet naponkénti kinyilvánítását. Megpróbálta szívükbe ültetni az emberiség iránti szeretetét. Így elvetette az igazság magvait, melynek gyümölcsei a szentség és a lelki szépség gazdag termését ígérik. A szent befolyás nemcsak ebben az életben érezhető, hanem egy egész örökkévalóságon át. Ez szenteli meg cselekedeteinket, és mindenhol érezteti tisztító befolyását. – Reflecting Christ, 61. old.

Kockázatos dolog érzésekben vagy benyomásokban bízni. Ezek nem megbízható tanácsadók. Jellemünket a törvény szerint ítélik meg. Ha az üdvösség egyik keresője megkérdezné: „Mit tegyek, hogy az örök életet elnyerjem?” – a szentség modern tanítói ezt válaszolnák: „Csak hidd, hogy Jézus üdvözít.” Krisztus azonban erre a kérdésre így válaszolt: „A törvényben mi van megírva? Mint olvasod?” Amikor pedig választ kapott: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat”, így szólt: „Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz.” (Lk 10:26–28)

Az egyszerű hitvallásnak nincs nagy értéke. Csak a cselekedetekkel bizonyított szeretet minősül valósnak. A menny szemében egyedül a szeretet adhat értéket bármely cselekedetnek. – The Faith I Live By, 217. old.

Pál azután bensőséges szavakkal, melyek azóta is mind a mai napig férfiakat és nőket lelkesítettek és bátorítottak, tárta fel annak a mély szeretetnek fontosságát, amelyet Jézus követőinek is ápolniuk kell: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincs énbennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi hasznom abból.” (1Kor 13:1–3)

Bármilyen hangzatos is hitvallásunk, mégsem vagyunk Jézus őszinte tanítványai, ha szívünk nincs tele Isten és embertársaink iránti szeretettel. Még ha nagy hitünk is volna és hatalmunk csodák művelésére, de hitünk, szeretet nélkül, teljesen értéktelen. Ha még olyan bőkezű adakozók volnánk is, esetleg minden vagyonunkat elajándékoznánk a szegények táplálására, mindez értéktelen Isten előtt, ha nem a tiszta szeretet a mozgatórugónk. És ha buzgóságunkban mártírhalált szenvednénk is, de nem szeretetből, akkor Isten csak úgy tekintene ránk, mint elvakult rajongóra vagy becsvágyó képmutatóra. – Az apostolok története, 318. old.

 

Augusztus 10., szerda

A MÁSODIK ÉRINTÉS

Krisztus minden csodáját azok életében tette, akiket a zsidó vezetők elhanyagoltak, megvetettek vagy nem hallgattak meg. Az emberek szerették, mert Ő volt a helyreállító, a nagy orvos. Minden erénye mennyből jövő világosság volt. Minden jótéteménye által arra próbálta rávezetni az embereket, hogy elfogadják Őt személyes Megváltónak. Balzsamdús élete az élet jó illata életre. Ő fénysugarakat árasztott a szívbe és az emberek otthonába egyaránt. Sírva jöttek hozzá, és dicséneket zengve, örömmel távoztak. A rendelkezésükre bocsátotta magát, hogy ők helyet adjanak neki a szívükben. – This Day With God, 275. old.

Annyira súlyos volt az emberek lelki vaksága, hogy megpróbálták hatástalanítani Isten Igéjét. Hagyományaik arra utaltak, hogy a nagy megváltási terv tulajdonképpen azért született, hogy megszüntesse és hatástalanítsa Isten törvényét, holott a Golgota a legnagyobb bizonyítéka Jehova elvei változhatatlanságának. (…) A jellemet a feddhetetlenség erkölcsi mércéjéhez kell mérni. Szükség van az Istent bántó, az Ő nevét gyalázó, a Szentlélek fényét és a lélek első szeretetét kioltó személyes bűnök felismerésére és megvizsgálására. (…)

A győzelem hit és engedelmesség által születik. (…) A győzelmi tettek nem korlátozódnak a mártírok korszakára. A küzdelem értünk zajlik napjainkban, amikor kísértést érzünk a világi magatartásra, a büszkeség, a kapzsiság, a hamis tanítások és az erkölcstelenség elfogadására. (…) Megállunk-e vajon, amikor Isten megvizsgálja életünket? – That I May Know Him, 256. old.

Azért írom ezeket, mert a gyülekezetből sokan olyanok, mint akik látják az embereket, de csak mint járkáló fákat. Ezeknek szükségük van egy új, mélyebb tapasztalatra, mielőtt felismernék az elrejtett csapdákat. Ne végezzünk félmunkát! Az Úr bátor, határozott és teljes mértékben odaszentelt férfiakat és nőket hív a romlás építőiül. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. kötet, 395. old.

 

Augusztus 11., csütörtök

A MÁSOKRA ÖSSZPONTOSÍTÓ GYÜLEKEZET

Az önszeretet békétlenséget hoz. Ha odafentről születünk, ugyanaz a gondolkodás hat át bennünket is, ami Jézust – ez arra késztette Őt, hogy megalázza magát és megmentsen minket. Ekkor nem keressük a legmagasabb polcot. Arra vágyunk, hogy Krisztus lábánál ülhessünk, tőle tanulhassunk. Megértjük: munkánk értékét nem az szabja meg, hogy mekkora port verünk fel, mekkora zajt csapunk a világban, vagy milyen aktívak, buzgók vagyunk a magunk erejéből. Munkánk értéke azzal arányos, amilyen mértékben a Szentlélekből részesülünk. Az Istenben való bizodalom szentebb magasságba emeli az elmét, úgyhogy nyugalomban őrizhetjük meg a lelkünket.

Az igát azért helyezik a baromra, hogy segítsen a súlyt húzni, könnyítse a terhet. Így van ez Krisztus igájával is. Ha akaratunk beleolvad Isten akaratába, ajándékait mások áldására használjuk, meglátjuk, hogy az élet terhe könnyű. Aki Isten parancsolatainak útján jár, az Krisztussal jár, s az Ő szeretetében megnyugszik a szív. – Jézus élete, 330–331. old.

Gyülekezetünkre itt olyan feladat vár, amiről kevés embernek van fogalma. Feladat, melyhez még hozzá se fogtunk. „Éheztem – mondja Krisztus –, és ennem adtatok, szomjúhoztam, és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok engem. Mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” (Mt 25:35–36) Van, aki azt gondolja, hogy elég, ha pénzt ad erre, holott ez tévedés. Pénzadományok nem tölthetik be a személyes szolgálat szerepét. Helyes, ha adunk a javainkból, és sokkal többet is adhatnánk. Az Úr azonban erőnkhöz és lehetőségünkhöz mért személyes szolgálatot vár el tőlünk.       

A jelen igazságban hívő gyülekezeteknek már régóta részt kellene venni ebben a munkában: az ínségesek, elnyomottak, szenvedők, reményvesztettek begyűjtésében. Tanúsítsuk a szamaritánus gyengéd szánakozását a testi szükségletek ellátása terén. Tápláljuk az éhezőket, hívjuk be házunkba a kivetett szegényeket. Naponta gyűjtsünk Istentől kegyelmet és erőt, ami képesít a nyomorúság legmélyére nyúlni, segíteni azokon, akik képtelenek segíteni magukon. Így kedvező alkalmak nyílnak előttünk, hogy szóljunk a megfeszített Krisztusról.

A gyülekezeti tagok tartsák kötelességüknek, hogy munkálkodjanak a közelükben lakókért. Gondolkozzatok, miként segíthetnétek azokon, akik nem érdeklődnek a vallásos dolgok iránt. Mikor barátaidat látogatod, érdeklődj csakúgy lelki, mint testi jólétük iránt. Szólj Krisztusról, a bűnbocsátó Megváltóról. Hívd meg szomszédaidat, olvass nekik drága Bibliádból és a Szentírás igazságait fejtegető könyvekből. Egyszerű imával és énekkel összekapcsolva ez majd megérinti a szívüket. A gyülekezet tagjai neveljék magukat a munkára. – Bizonyságtételek, 6. kötet, 275–276. old.

 

Augusztus 12., péntek

További tanulmányozásra

Jézus élete, 57. fejezet