ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

A 2016/II. negyedévi Bibliatanulmányhoz

13. tanulmány, 2016. június 18–24. 

Megfeszíttetett, de feltámadt

Június 18., szombat délután

Sátán úgy tünteti fel Isten törvényét, a szeretet törvényét, mintha az az önzés törvénye volna. Azt állítja, hogy lehetetlen engedelmeskednünk a törvény előírásainak. Az ördög a Teremtőt vádolja ősszüleink bukásáért és az abból származó minden nyomorúságért. Ráveszi az embereket, hogy az Atyát tekintsék a bűn, a szenvedés és a halál szerzőjének. Jézus feladata volt, hogy ezt a csalást leleplezze. Mint közülünk való adott példát az engedelmességre. Ezért magára öltötte emberi természetünket és osztozott sorsunkban. „Mindenestül fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz.” (Zsid 2:17) Ha bármi olyat kellene elviselnünk, amiben Jézusnak nem volt része, akkor Sátán azt állíthatná, hogy Isten ereje nem elégséges számunkra. Ezért Krisztus „megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan” (Zsid 4:15). Kiállt minden olyan próbát, amely minket is érhet, és nem vett igénybe magának olyan erőt, amit Isten nem kínál fel nekünk is ingyen. Emberként találkozott a kísértéssel, és legyőzte azt az Úrtól kapott erő által. Így szólt: „Hogy tejesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.” (Zsolt 40:9) Amikor széjjeljárt, hogy jót tegyen, és mindenkit meggyógyított, akit Sátán meggyötört, világosan bemutatta az embereknek a menny törvényének jellegét és a maga szolgálatának mibenlétét. Élete tanúsítja, hogy mi is engedelmeskedhetünk az Atya törvényének. – Jézus élete, 8–9. old.

Krisztus levetette királyi palástját, koronáját, parancsnoki tisztjét, és leszállt a mélybe, a megszégyenítés legalacsonyabb mélységébe. Emberi természetet hordozva szembenézett az ember minden kísértésével, és minden ponton legyőzte értünk, javunkra az ellenséget. Mindezt azért tette, hogy hatalmat adjon az embereknek, hogy segítségével győztessé válhassanak. „Nekem adatott minden hatalom”, szögezi le. Mindenkit részesít benne, aki követni akarja Őt. Követői megmutathatnák a világnak a Krisztus vallásában található hatalmat az én legyőzésére. „Tanuljatok tőlem – szólít fel Krisztus –, és nyugalmat találtok lelketeknek!” Miért nem tanulunk minden nap a Megváltótól? Miért nem élünk vele állandó kapcsolatban, hogy egymással való érintkezésünkben szeretetteljesen és előzékenyen szóljunk és tegyünk? Miért nem tiszteljük az Urat azzal, hogy gyöngédséget és szeretetet tanúsítunk egymás iránt? Ha a menny elveivel összhangban szólunk és cselekszünk, viselkedésünkkel hitetleneket fogunk Krisztushoz vonzani. – Bizonyságtételek, 9. kötet, 107–108. old.

Június 19., vasárnap

Jézus vagy Barabbás?

A jelenlevők közül néhányan tevékenyen részt is vettek Krisztus elítéltetésében és halálában. Hangjuk a csőcselék kiáltásával egyesült, amikor megfeszítését követelték. Mikor Jézust és Barabbást eléjük állították a törvénycsarnokban ,és Pilátus megkérdezte tőlük: „A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek?” – ők azt kiabálták: „Barabbást!” És mikor Pilátus kiszolgáltatta nekik Jézust ezekkel a szavakkal: „Vigyétek el Őt ti, és feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt őbenne.”, „Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől!”, ők így kiáltoztak: „A Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon!” (Mt 27:21, 24–25; Jn 19:6) Most pedig hallhatták a tanítványok kijelentését, hogy a megfeszített: Isten Fia volt. A papok és főemberek reszkettek. Meggyőződés és félelem uralkodott el a népen. „Ezeket pedig, mikor hallották, szívükben megkeseredtek, és mondták Péternek és a többi apostolnak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” A hallgatóság között voltak jámbor zsidók, akik őszintén hittek. A szónok beszédét kísérő erő meggyőzte őket a megfeszített Jézus messiási voltáról. (…)

Péter az őszinte zsidók előtt kifejtette, hogy a papok és főemberek ámítása vezette félre őket. Ám ha továbbra is tőlük kérnek tanácsot, és mindaddig nem vallják meg nyíltan Krisztust, míg ezek is el nem ismerik, akkor sohasem fogják elfogadni a Messiást. Ezek a befolyásos emberek jámbornak akartak feltűnni, de alapjában véve földi hatalomra és gazdagságra törtek. Nem állt szándékukban Krisztushoz jönni, tőle világosságot nyerni. – Az apostolok története, 27. old.

Sátán jól meghatározott céllal akarta megszakítani az Isten és az Ő népe közötti kapcsolatot, így gyakorlatba ültethette volna cselszövéseit anélkül, hogy egy hang figyelmeztette volna őket a rájuk leselkedő veszélyről. Tudta, hogy ha sikerül rávennie az embereket, hogy ne bízzanak a hírnökben, vagy ne tartsák szentnek az üzenetet, akkor nem érzik majd kötelességüknek emlékezetükben tartani az Istentől kapott tanítást. Amikor pedig a világosságot elvetik a sötétség javára, onnantól az ördög azt tehet, amit csak akar. – Lift Him Up, 361. old.

Időnk, erőnk és energiánk Istené, ha pedig az Ő szolgálatába állítjuk, akkor szerteárad világosságunk. Elsősorban és legerőteljesebben saját otthonunk tagjait, a hozzánk legközelebb álló személyeket befolyásolja, de innen túlcsordulva a „világba” is kiárad. Sokak számára ez az élet jó illata az életre. Némelyek visszautasítják. Róluk mondta a Megváltó: „Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak.” Ez a hozzáállás nagyon veszélyes, de viselkedésük ne legyen ürügy számunkra, hogy ezért ne engedjük szétáradni fényünket. – Krisztushoz hasonlóvá, 167. old.

Június 20., hétfő

Helyettünk feszíttetett meg

Sátán heves kísértéseivel gyötörte Isten Fiának szívét. Ráhelyezték a bűnt, ami oly gyűlöletes volt előtte, úgy, hogy végül sóhajtozott és roskadozott a súly alatt. Nem csoda, hogy emberi természete megremegett ebben az órában. Az angyalok ámulva szemlélték Isten Fiának kétségbeesett halálküzdelmét, lelki gyötrelmét, ami sokkal nagyobb volt testi fájdalmainál, annyira, hogy a testi fájdalmakat lelki gyötrelmei miatt alig érezte. A mennyei sereg eltakarta arcát a félelmetes látvány elől.

A lélektelen természet is kifejezte együttérzését megbántott, haldokló Teremtője iránt. A nap nem akarta szemlélni e félelmetes jelenetet. Fénylő sugarait – amelyek délben még megvilágították a földet – úgy tűnt, mintha hirtelen kioltották volna. Teljes sötétség borította gyászlepelként a keresztet és egész környékét. A sötétség teljes három órán át tartott. A kilencedik órában a rettenetes sötétség eltűnt az emberek elől, de még mindig palástként burkolta be a Megváltót. A haragos villámok úgy látszottak, mintha ráirányulnának, amint ott függött a kereszten. Ekkor Jézus hangos szóval felkiáltott: „Élói, Élói! Lamma Sabaktáni?”, vagyis „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Mk 15:34) – A megváltás története, 225–226. old.

A kereszt vitathatatlan érve meg fogja győzni az embereket a bűnről. Istennek a bűnösök iránti csodálatos szeretete, amit nyilvánvalóvá tesz Fiának odaadása, hogy szégyent és halált szenvedjen el, hogy a bűnösök megnemesedhessenek, és örök életet nyerhessenek – ez egész élethosszig tartó tanulmányozáshoz, kutatáshoz elegendő. Kérlek, tanulmányozd át újra Krisztus keresztjét! Ha minden kevély és rátarti ember, kinek szíve az emberek tapsa után liheg, s hogy társaik fölé emelkedhessenek, ha mind helyesen tudnák felbecsülni a legnagyobb földi dicsőség értékét az Isten Fiának értékével ellentétben, akit pontosan azok utasítottak el, vetettek meg, köptek le, akiket megváltani jött – milyen jelentéktelennek is tűnne mind az a megtiszteltetés, amit a véges ember rá tud ruházni valakire! – Bizonyságtételek, 4. kötet, 225–226. old.

Isten bűntelen Fia a kereszten függött, korbácsütésektől szétroncsolt testtel. Oly sokszor áldásra kinyújtott kezét a gerendára szögezték, a szeretet cselekedeteiben fáradhatatlan lábát is a kereszthez rögzítették. Királyi fejét megsebezte a töviskorona. Remegő ajkait fájdalomkiáltás hagyta el. Minden, amit elszenvedett, az arcán lecsorgó vércseppek, átszegzett keze és lába, a testét átjáró haláltusa és a lelkét mardosó kimondhatatlan vergődés, amikor az Atya eltakarta előle arcát, minden az ember fiához szól: Érted vállalta Isten Fia a bűn terhét. Érted pusztítja el a halál uralmát és nyitja meg a Paradicsom kapuit. Ő, aki lecsendesítette a hábrogó hullámokat, és aki járt tajtékzó habjukon, akitől a démonok reszkettek, aki megfutamította a betegséget, aki megnyitotta a vakok szemét, és aki életre hívta a halottakat, önmagát áldozta fel a kereszten, mert szeretett. Ő viselte a bűn terhét, elhordozta a mennyei igazság haragját, és bűnné lett érted. – Lift Him Up, 236. old.

Június 21., kedd

A kárpit kettéhasadása és a sziklák megrepedése

[Mózes] végignézhetett az idők romlásán. (…) Látta Jézust az Olajfák hegyén, amint sírva búcsúzott szeretett városától. Mózes látta a menny által oly gazdagon megáldott nép végső elvetését – amelyért munkálkodott, imádkozott, feláldozta magát és amiért kész volt, hogy saját nevét kitöröljék az élet könyvéből –, és hallotta a vészjósló szavakat: „Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok” (Mt 23:38), szívét fájdalom gyötörte, és keserű könnyek hullottak szeméből Isten Fia fájdalmával való együttérzéseként. (…)

Mózes szívét fájdalom, felháborodás és iszonyat töltötte be, amint látta a zsidó nemzet képmutatását és sátáni gyűlöletét Megváltójuk, ama hatalmas Angyal ellen, aki atyáik előtt járt. Hallotta Jézust haláltusájában így kiáltani: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Mk 15:34) Azután arimáthiai József új sírboltjában látta Őt feküdni. Ekkor úgy látszott, reménytelen kétségbeesés sötét fellege borítja be a földet. De újból odatekintve győzőként látta Őt diadalmasan előjönni és a halálból megszabadult foglyok és az Őt imádó mennyei angyalok kíséretében bevonulni a mennybe. Látta a fogadására megnyíló ragyogó kapukat, és hogy a mennyei seregek győzelmi énekkel fogadják parancsnokukat. Kinyilatkoztatták neki, hogy ő (Mózes) is egyike lesz azoknak, akik szolgálnak a Megváltónak, és megnyitják neki az örökkévaló kapukat. Amint e jelenetet látta, arca szent fényben ragyogott. Mennyire csekélynek látszott élete, küzdelme és áldozata, amikor összehasonlította azt Isten Fiáéval, és milyen csekélynek, ellentétben az „igen-igen nagy örök dicsőséggel” (2Kor 4:17). És örvendezett, mert ha kis mértékben is, de részese lehetett Krisztus szenvedéseinek. – Pátriárkák és próféták, 318–319. old.

Később a homály hirtelen eloszlott a keresztről, és Jézus hangja úgy zengett, mint a harsonáké: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30), „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23:46) Ekkor fény ragyogta körül a keresztet, és a Megváltó arca dicsőségben ragyogott, mint a nap. Majd fejét lehajtva meghalt.

Krisztus halálának pillanatában a papok a kárpit előtt szolgáltak, ami a szentélyt elválasztotta a szentek szentjétől. A föld rengett alattuk, és a templom kárpitját – a vastag, díszes függönyt, amelyet évenként megújítottak – a tetejétől az aljáig kettéhasította ugyanaz a vértelen kéz, ami Belsazár palotájában az ítélet szavait írta fel a falra.

Jézus addig nem áldozta fel életét, amíg el nem végezte a munkát, amelyért jött, azért utolsó erejével kiáltotta: „Elvégeztetett!” Az angyalok örvendeztek, amikor e szavakat kimondta, mert győzelmesen végrehajtotta a megváltás magasztos tervét. Öröm töltötte be a mennyet, hogy Ádám gyermekei engedelmes életük által most már feljuthatnak Isten színe elé. Sátán vereséget szenvedett, és rádöbbent, hogy országát elvesztette. – A megváltás története, 226–227. old.

Június 22., szerda

A feltámadt Krisztus

A katonák annyit láttak, hogy [az angyal] úgy mozdította el a nagy követ, mintha az csak egy kis kődarab lett volna. Azután hallották, mikor így szólt: „Isten Fia, jöjj elő; Atyád hív téged!” Látták, hogy Jézus kijött a sírboltból, és hallották, hogy kijelentette a megnyitott sír fölött: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” (Jn 11:25) Amint Krisztus előjött a sírboltból fenséggel és dicsőséggel, a mennyei sereg imádattal hajolt meg a Megváltó előtt, és magasztaló énekekkel köszöntötték Őt. Földrengés jelezte azt az órát, amikor letette az életét, és egy másik földrengés hirdette a pillanatot, mikor diadalmasan újra felvette. Jézus győzelmet aratott a halál és a sír fölött, és győztesen jött elő a sírboltból, földrengés, felvillanó villámlások és mennydörgések között. Isten előre megmondta, hogy amikor Krisztus újra eljön a földre, akkor „megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is” (Zsid 12:26). – Jézus élete, 505. old.

Mikor Jézust sírba tették, Sátán diadalt ült. Azt remélte, hogy az Üdvözítő nem veszi fel ismét az életét. Ő maga tartott igényt az Úr testére, és a sír körül elhelyezte őrségét, és megpróbálta Krisztust fogságba vetett rabként tartani. Elkeseredett és megharagudott, hogy angyalai mind elmenekültek a mennyei hírnök közeledtére. Mikor látta, hogy Jézus diadalmasan lép ki a sírjából, tudatára ébredt a ténynek, hogy királysága befejeződött, és hogy végül neki is meg kell halnia. – Jézus élete, 507. old.

Remélhetünk, örvendezhetünk. Közbenjárónk a mennyei szenthelyen könyörög értünk. Bocsánatot és békét nyerünk érdemeiért. Meghalt, hogy lemoshassa bűneinket, igazságos tetteibe öltöztethessen, és alkalmassá tehessen a mennyei életre, ahol majd örökké világosságban lakhatunk. Kedves testvérem, ha Sátán reménytelenséggel, lehangoltsággal, kétségekkel akarja átitatni gondolkodásodat, állj ellen sugallatainak! Beszélj neki Jézus véréről, amely megtisztít minden bűntől. Egyedül nem menekülhetsz el a kísértő hatalmától, de Sátán reszket és visszavonul, ha a drága vér érdemeire hivatkozol. Hálásan fogadod-e a Jézustól kapott áldásokat? Elveszed-e az üdvösség feléd nyújtott poharát, segítségül hívod-e az Úr nevét? Ne kételkedj benne, mert Isten a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott ki téged! Egy pillanatra se szomorítsd el szánakozó Megváltód szívét kételyeddel. A legmélyebb érdeklődéssel követi előrehaladásodat a mennyei ösvényen, látja buzgó igyekezetedet, figyelemmel követi eleséseidet és gyógyulásaidat, reményeidet és félelmeidet, csatáidat és győzelmeidet. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 232. old.

Június 23., csütörtök

A nagy misszióparancs

Isten szolgáinak ma, a tanítványokhoz hasonlóan, Szentlélekkel betelve kell hirdetniük az evangéliumot. Körülöttünk mindenhol fehérek a vetések, készen az aratásra. A termést be kell takarítani. Önzetlen vágyakozással induljunk munkába, és továbbítsuk a kegyelem üzenetét mindazoknak, akik a tévelygés és a hitetlenség sötétjében tévelyegnek. Isten dolgozik a hívők szívében, hogy a legtávolabbi vidékre is eljuttassák az Ő munkáját. (…)

Az Úr Isten örök szövetséget kötött az emberrel, és mindazok rendelkezésére bocsátja erejét és kegyelmét, akik az igazságnak való engedelmesség által megszentelődnek. Jézus Krisztus, akié minden hatalom mennyen és földön, együttérzően csatlakozik eszközeihez – azokhoz az őszinte lelkekhez, akik nap mint nap táplálkoznak az élő kenyérből, mely „a mennyből szállt alá” (Jn 6:33). A földi egyház mindent megtehet a mennyei gyülekezettel egyesülve. – That I May Know Him, 344. old.

Egyedül csak Krisztusnak van hatalma mindenek felett. Akik benne bíznak, és hűségesen, mindvégig megtartják hitük bizonyságtételét, védelmet nyernek. Krisztus tanítványaiként vele együtt munkálkodva mindenki egységesen cselekedjen. Egyesek egyféle módon térnek meg, másokhoz viszont egészen különböző módszerek által lehet eljutni. Így a szolgálattevők több irányban indulnak el, de összefonhatják erejüket. Mindenkire munkát bíztak rá. (…)

A megdicsőült evangéliumnak – az Isten megváltó szeretetéről szóló üzenet – el kell jutnia az emberekhez, és ezt a szeretetet minden munkás tegye nyilvánvalóvá. Az üdvözítő kegyelem témája a komor lélek ellenszere. Krisztus szeretete a szívben a bűnösök megváltása érdekében tett erőfeszítések által jut kifejezésre. – Istennel ma, 297. old.

Krisztus a tanítványai lelkére kötötte, hogy működjenek együtt vele, szeressék egymást, ahogyan Ő szerette őket. A kereszten kiállott kínszenvedés bizonyítja, hogy mekkora értéket tulajdonít az ember üdvösségének. Aki elfogadja megváltását, kötelezi magát, hogy munkálkodjon vele. Senki ne tekintse magát az ég különös kegyeltjének, senki ne összpontosítsa érdeklődését és figyelmét magára. Aki Krisztus szolgálatába lépett, dolgozzon, ahogy Ő dolgozott. Szeresse azokat, akik nem ismerik a törvényt, akik tudatlan és bűnös életet élnek, amint Krisztus is szereti őket. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 439. old.

Hogy az ember ne veszítse el a jótékonyság áldott eredményeit, Megváltónk tervbe vette, hogy munkatársául fogadja őt. A körülmények láncolata által, melyek a jó cselekedeteket váltja ki Istenből, a legkitűnőbb eszközöket nyújtja az embernek, hogy művelje a jótékonyságot, hogy megtartsa megszokásból segíteni a szegényt és előmozdítani az Úr művét is. Krisztus a képviseletében küldi el szegényeit. A tönkrement világ szükségletei kiváltják belőlünk az anyagi és más talentumok felhasználását, hogy hirdessük nekik az igazságot, melyre elengedhetetlenül szükségük van. Engedelmeskedve az igyekezetünkért és jótékonyságunkért elhangzó felhívásnak, annak mására változunk el, aki szegény lett értünk. Adományainkkal mások áldására vagyunk, s így valódi, romolhatatlan kincset gyűjtünk. – Bizonyságtételek, 3. kötet, 382. old.

Június 24., péntek

További tanulmányozásra

Bizonyságtételek, 9. kötet, 253–254. old.