ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

A 2016/II. negyedévi Bibliatanulmányhoz

12. tanulmány, 2016. június 11–17. 

Jézus utolsó napjai

Június 11., szombat délután

Isten nem irányítja értelmünket beleegyezésünk nélkül, de ha tudni akarjuk akaratát, ígérete a miénk is: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Jn 8:32) „Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tudományról.” (Jn 7:17) Az ígéretekbe vetett hit által bárki megszabadulhat a tévelygés kelepcéjéből és a bűn hatalmából. Mindenki szabadon megválaszthatja, milyen hatalom uralkodjon rajta. Senki sem bukhat olyan mélyre, senki sem olyan gonosz, hogy ne találhatna szabadulást Krisztusban. A megszállott ember ima helyett csak Sátán szavait tudta kiejteni, mégis meghallgatásra talált szíve kimondatlan kérése. Nincs olyan kiáltása a rászoruló léleknek, még ha képtelen is szavakba önteni, ami észrevétlen maradna. Aki kész szövetségi kapcsolatra lépni a menny Istenével, azt Ő nem hagyja Sátán hatalmában, sem saját természetének gyöngeségeiben. Hívja a Megváltó: „Fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” (Ésa 27:5) – Jézus élete, 150. old.

Ha valaki átadja magát Krisztusnak, értelme a törvény uralma alá kerül. Csak a királyi törvény hirdet szabadságot a foglyoknak. Ha az ember egyesül Jézussal, szabaddá lesz. Ha meghódol akarata előtt, visszakapja tökéletes emberi mivoltát. – A nagy Orvos lábnyomán, 60. old.

Isten Lelkének befolyása alatt az ember szabadon megválaszthatja, kinek szolgál. A beálló változásban, mihelyt a lélek alárendeli magát Krisztusnak, a legmagasabb szintű szabadság rejlik. A bűn kiűzése magának a léleknek a műve. Igaz, magunknak nincs erőnk, hogy kitörjünk Sátán bűvköréből, de ha vágyunk a bűntől való szabadulásra, s nagy szükségünkben rajtunk kívül álló és a miénket meghaladó erőért kiáltunk, lelki képességeinket a Szentlélek isteni energiája hatja át, és ezek így engedelmeskednek az akarat parancsának, és teljesítik Isten akaratát. Az emberi szabadság egyetlen feltétel alapján lehetséges: egynek kell lenni Krisztussal. „Az igazság szabadokká tesz titeket” (Jn 8:32), és Jézus az igazság. A bűn csak úgy arathat diadalt, ha az értelem elgyengül, és a lélek szabadsága megszűnik. Ha alávetjük magunkat a mennynek, ez az én helyreállítását eredményezi: igazi emberi dicsőséget és méltóságot. Az isteni törvény, melynek alárendeljük magunkat, „a szabadság törvénye” (Jak 2:12). – Jézus élete, 287. old.

Istennek vannak bizonyos jogai feletted. Ő áldott meg téged élettel, egészséggel és képességekkel, valamint józan ítélő képességgel. Ezeket, ha szeretnéd, tökéletesítheted, de vissza is élhetsz velük, ha képességeidet és jó tulajdonságaidat Sátán befolyásának és uralmának engeded át. Felelős vagy a Mindenhatótól kapott képességeidért. – Istennel ma, 243. old.

Június 12., vasárnap

Aki „jó dolgot cselekedett”

Krisztus örvendezett, hogy Mária őszintén kívánja cselekedni Ura akaratát. Elfogadta a tiszta érzelmek gazdagságát, amit a tanítványok nem tudtak és nem is akartak megérteni. Mária vágya, hogy ezt a szolgálatot megtehesse Uráért, Jézus számára értékesebb volt a világ összes drága keneténél, mert kifejezte az asszony megbecsülését a világ Megváltója iránt. Krisztus szeretete kényszerítette őt. Lelkét jellemének páratlan kiválósága töltötte be. A kenet az adományozó szívét jelképezte. Külső megnyilvánulása volt annak a szeretetnek, melyet mennyei túláradó folyamok tápláltak. Mária tette éppen azt a tanítást hordozta, melyre a tanítványoknak szüksége volt. Megmutatta, hogy Krisztusnak örömet szerezne, ha kifejeznék iránta érzett szeretetüket. Ő mindent jelentett számukra, és nem ismerték fel, hogy hamarosan elveszik tőlük, és már nem ajánlhatják fel neki nagy szeretetéért érzett hálájuk jeleit. A mennyei udvaroktól elválasztott, emberi életet élő Messiás magányát sohasem értették meg, sem nem értékelték kellőképpen a tanítványok. Ő gyakran szomorkodott, mert tanítványaitól nem kapta meg, amit adniuk kellett volna. Tudta, hogy ha az Őt kísérő mennyei angyalok befolyása alatt állnának, ők sem találnának semmilyen ajándékot elég értékesnek szívük lelki érzelmeinek kifejezésére. (…)

Azonban kevesen értékelik teljesen, mit jelent Krisztus számukra. Ha ezt tennék, ha kifejeznék Mária nagy szeretetét, ingyen ajánlanák fel a felkenést. Nem tűnne tékozlásnak a drága olaj. Semmi sem tűnne túl költségesnek, hogy neki adják, semmilyen önmegtagadás, önfeláldozás elviselése nem lenne túl nagy az Ő kedvéért. – Jézus élete, 344–345. old.

Mikor eldöntitek, hogy milyen részt akartok Isten ügyének adni, sokkal inkább lépjétek túl, mint rövidítsétek meg a kötelesség követelését. Gondoljátok végig, kinek is szól az ajándék. Ez a megemlékezés elűzi a pénzéhséget. Jusson eszetekbe a nagy szeretet, amivel Krisztus szeret benneteket, s akkor a leggazdagabb ajándékaink is méltatlannak tűnnek, hogy Urunk elfogadja. Mikor Jézus lesz azok szeretetének tárgya, akik elnyerték megbocsátó szeretetét, akkor nem számítgatják az alabástromszelence értékes illatszerének árát. A pénzéhes Júdás meg tudta tenni; de a megváltás elnyerője csak azt fogja sajnálni, hogy áldozatának nincs még kellemesebb illata, még nagyobb értéke. A keresztények magukat csupán eszköznek tekintsék, melyeken át kegyelmek és áldások hullámai fognak áramlani a minden jó forrásából embertársaikra. Megtérésük a magasztalásban és áldozathozatalban megnyilvánuló dicsőség hullámait küldheti a mennybe azoktól, akik velük részesültek a mennyei ajándékban. – Bizonyságtételek, 4. kötet, 289. old.

Június 13., hétfő

Az új szövetség

A páskabárány megölése volt a Megváltó halálának előképe. Pál ezt mondja: „A mi húsvéti bárányunk, Krisztus, megáldoztatott értünk.” (lKor 5:7) [...] Az apostol, amikor az Úrnak és egész népének feltámadásáról beszél, leszögezi: „Első zsenge Krisztus, azután akik Krisztuséi, az Ő eljövetelekor.” (lKor 15:23) Miként a meglóbált kéve, amely az aratás előtt betakarított első érett gabonatermés volt, úgy Jézus is az első zsengéje azoknak a megváltottaknak, akiket majd a nagy aratáskor Isten feltámaszt, és begyűjt csűrébe.

Ezek az előképek valóra váltak. Az előképezett esemény nemcsak beteljesedett, hanem időben is teljesedett. A zsidó időszámítás első hónapjának 14. napján, pontosan azon a napon, amelyen tizenöt hosszú századon át a páskabárányt megölték, Krisztus, miután elfogyasztotta tanítványaival a páskát, megalapította azt az ünnepet, ami halálára emlékeztet, mint Isten Bárányának halálára, „aki elveszi a világ bűneit”. Ugyanezen a napon gonosz kezek megragadták, hogy keresztre feszítsék és megöljék Őt. – A nagy küzdelem, 257–258. old.

Urunk azt mondja nekünk: mikor a bűn ítélete alatt vagytok, emlékezzetek meg arról, hogy én meghaltam értetek. Mikor elnyomnak, üldöznek és bántanak benneteket értem és az evangéliumért, emlékezzetek meg a szeretetemről, ami olyan nagy volt irántatok, hogy életemet adtam értetek. Mikor kötelességeitek túl keménynek és könyörtelennek látszanak, és terheiteket túl súlyosnak érzitek ahhoz, hogy el tudjátok hordozni, emlékezzetek meg arról, hogy én mit hordoztam, tűrtem el értetek a kereszten, semmit sem törődve a szégyenemmel. Mikor a szívetek összeszorul a súlyos megpróbáltatástól, emlékezzetek meg arról, hogy a ti Megváltótok azért él, hogy közbenjárjon értetek. Az úrvacsorai istentisztelet Krisztus második eljövetelére mutat. Az Üdvözítő ezt arra szánta, hogy elevenen megtartsa ezt a reménységet a tanítványok elméjében. Valahányszor összejöttek, hogy megemlékezzenek Uruk haláláról, mindig beszámoltak arról, hogy Jézus miként „vévén a poharat és hálákat adván adta azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára. Mondom pedig nektek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, amikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.” (Mt 26:27–29) Megpróbáltatásaik közben mindig vigasztalást találtak Uruk visszatérésének reménységében. Kimondhatatlanul értékes, drága volt számukra ez a gondolat: „Valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.” (lKor 11:26) Vannak olyan dolgok, amelyeket sohase szabad elfelejtenünk. Mindig frissen kell tartanunk emlékezetünkben Krisztus szeretetét kényszerítő erejével. Ő azért szerezte ezt az úrvacsorai istentiszteletet, hogy ez beszélhessen nekünk Isten szeretetének értelméről, amit irántunk tanúsított Jézus. Lelkünknek nem lehet egysége, egyesülése az Úrral, csak Krisztus által. Az egységet és a szeretetet testvér és testvér között Jézus szeretetének kell örökre megszilárdítani és nyújtani. Nem kevesebb, mint Krisztus halála tudta csak az Atya szeretetét hatásossá tenni számunkra. Egyedül csak a Megváltó halála miatt van, hogy örömmel tekinthetünk az Ő második eljövetele felé. Krisztus áldozata a mi reménységünk középpontja. Ehhez kell hozzákapcsolnunk a hitünket. – Jézus élete, 413–414. old.

Június 14., kedd

A Gecsemáné-kertben

Az ember nem vált a bűn elfedezőjévé, ezért soha nem ismerheti meg a bűn átkának azt a rettenetét, amelyet az Üdvözítő viselt el. Nincs ahhoz fogható fájdalom, amit Ő viselt el, amikor ellenállhatatlan erővel sújtotta Isten haragja. Az emberi természet csupán egy bizonyos szintű nehézséget és megpróbáltatást képes elhordozni. A véges lény csak véges mértéket képes elviselni, mert az emberi természet összeroskad. Krisztus természete azonban a kitartás oly mértékét tette lehetővé, ami el bírta hordozni az elveszett világ bűnének következményeit. Kínszenvedése szélesebb, mélyebb és kiterjedtebb fogalmat ad a bűn természetéről és arról a megtorlásról, amelyet az Úr a bűnös életben megmaradókra fog hozni. A bűn zsoldja halál, Isten ajándéka pedig örök élet Jézus Krisztus által azoknak, akik hisznek benne, és megbánják bűnös tetteiket.

Az igazság kardját kihúzta a hüvelyéből, és Isten bűn ellen feltörő haragja lesújtott az ember helyettesére, Jézus Krisztusra, az Atya egyszülöttére. – Isten csodálatos kegyelme, 168. old.

A bűn ellen egyedüli védelem, ha Ő lakik a szívünkben Krisztus igazságosságába, szent voltába vetett hit által. A kísértéseknek azért van hatalma felettünk, mert önzés él a szívünkben. De amikor Isten nagy szeretetét szemléljük, undorítónak látjuk az önzést, s már kívánjuk kiűzni a szívünkből. Amikor a Szentlélek megdicsőíti előttünk a Fiú áldozatát, szívünk ellágyul és lecsillapodik, a kísértések erejüket vesztik, és Jézus kegyelme átalakítja jellemünket. Ő soha nem hagy el, hiszen az életét adta értünk. Az ember elhagyhatja Krisztust, legyőzhetik a kísértések, de az Üdvözítő sohasem fordul el azoktól, akiknek a megváltásáért életével fizetett. Ha megnyílhatna a szemünk, embereket látnánk görnyedni súlyos terhek alatt – akár a nehéz rakománytól roskadozó szekerek –, bánattól gyötörten, a csüggedés miatt készen a halálra. Ám meglátnánk az angyalokat is: segítségül sietnek a megkísértettekhez, akik mintegy szakadék szélén tántorognak. Az angyalok elűzik a gonoszok seregét, és szilárd alapokra helyezik a megkísértetteket. A két csoport közti harc éppoly valóságos, mint két e világi hadsereg csatája. A lelki küzdelmek kimenetelétől emberek örök sorsa függ. (…)

Éljetek Krisztussal összeköttetésben, Ő majd szilárdan megtart titeket szent kezével, ami soha el nem enged. Ismerjétek meg és higgyétek el az Isten irántunk való szeretetét, akkor biztonságban lesztek, akkor éltek. Ezt a szeretetből épített erődöt Sátán semmiféle ámítása, semmilyen rohama nem képes bevenni. „Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lesz.” (Péld 18:10) – Gondolatok a hegyibeszédről, 66–67. old.

Június 15., szerda

Júdás eladja a lelkét

Kétféle tapasztalat létezik. A külső látszat és a benső munka. Júdás jellemében az isteni és az emberi is ott munkálkodott. Sátán munkálta az emberit, Krisztus az istenit. Jézus vágyott rá, hogy Júdás előjogaira emelkedjék. Júdás azonban jelleme emberi oldalát összetévesztette vallásos érzelmeivel, s mint számára nagyon szükséges vonásokkal bánt velük. Ezzel a nézettel nyitva hagyta az ajtót az ördög előtt, aki az egész embert birtokba is vette. Ha Júdás átültette volna a gyakorlatba Krisztus tanításait, átadta volna magát Istennek, teljesen neki szentelve szívét. Keverék tapasztalata azonban tévútra vezette.

Júdás esetét, mint mindenki számára tanulságot tárta elém az Úr. Júdás a Megváltóval járt egész nyilvános szolgálata alatt. Mindenben részesült, amiben Krisztus részesíthette. Ha lelkiismeretes szorgalommal használta volna képességeit, talentumokat gyűjthetett volna magának. Ha kérdésessé tevés, gáncsoskodás és önzés helyett áldás igyekezett volna lenni, az Úr országa előmenetelére használta volna őt. Júdás azonban nyerészkedő ember volt. Úgy vélte, hogy kezelni tudja a gyülekezet pénzügyeit, és pénzügyi éleslátással nyereségre tehet szert. Szívében megosztott ember volt. Szerette a világ dicséretét. Nem volt hajlandó lemondani a világról Krisztusért. Sohasem kötelezte el magát örök üdvéért Jézusnak. Felületesen volt csak vallásos, ezért üzérkedett Mesterével is, és azzal a teljes meggyőződéssel árulta el Őt a papoknak, hogy Krisztus úgysem hagyja elfogatni magát. – A te Igéd igazság, 7. kötet, 30. fejezet.

Végső kétségbeesésében Júdás a pénzt, amelyet most már megvetett, odadobta a papok elé, akik felbérelték, majd a legrettenetesebb lelkiismeret-furdalástól gyötörve távozott, és felakasztotta magát. Jézusnak voltak jóakarói a tömegben, akik rokonszenveztek vele. Különben is az egész nép csodálkozott azon, hogy a hozzá intézett kérdésekre mit sem válaszolt. Se az aggodalom, se a gyűlölet vagy a harag jelét nem lehetett látni arcán vagy szemében. Mindent méltóságteljesen, önuralommal tűrt el. A szemlélők csodálkozva néztek fel rá. Összehasonlították tökéletes alakját, nemes magatartását azokéval, akik törvényt ültek felette, és kénytelenek voltak elismerni, hogy igazi királyi magatartást tanúsít. Jézuson nyoma sem volt annak, hogy bűnöző volna. Szeme nyájas és tiszta volt, nem árult el félelmet. Homloka széles és magas volt. Minden egyes vonása nemes jóságot és magasztos elveket fejezett ki. Türelme és nyugalma oly rendkívüli volt, annyira emberfeletti, hogy sokan félni, remegni kezdtek. Heródest és Pilátust is nyugtalanította nemes és fenséges viselkedése. (…)

Jézus magatartása és szavai a kihallgatás folyamán mély benyomást gyakoroltak sok jelenlévő lelkére. Ezen befolyás következményei különösen a feltámadás után mutatkoztak meg, sokan ekkor csatlakoztak a gyülekezethez, mert sokak megtérése Jézus kihallgatásakor kezdődött el. – Tapasztalatok és látomások, 91–92. old.

Június 16., csütörtök

Péter megtagadja Jézust

Péter az elárulása után is követte Urát. Aggódott, hogy mi történik Jézussal. Mikor azonban azzal vádolták meg, hogy ő is Krisztus egyik tanítványa, saját biztonságát féltve kijelentette, hogy nem ismeri ezt az embert. Jézus tanítványait jól ismerték galileai nyelvjárásukról, Péter azonban esküvések és átkozódások mellett háromszor is megerősítette, hogy nem tartozik Krisztus tanítványaihoz, hogy így meggyőzze vádolóit. A megváltó nem állt messze Pétertől, és szomorú, szemrehányó pillantást vetett reá. A tanítványnak most eszébe jutott Jézusnak az a szava, amit a felső házban mondott neki, s egyben megemlékezett saját buzgó ígéretéről is: „Még ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom.” Az előbb pedig esküdözés és átkozódás között tagadta meg Urát; ámde Jézus tekintete meglágyította Péter szívét, és megmentette őt. Keservesen sírt, megbánta súlyos vétkét, megtért és később arra is alkalmassá lett, hogy hittestvéreit erősítse. – Tapasztalatok és látomások, 89. old.

A nagy, magukat jónak valló emberek borzalmas dolgokat követnek el a vakbuzgóság és az önfelmagasztalás miatt, ugyanakkor azzal áltatják magukat, hogy Istent szolgálják. Nem érdemes rájuk számítani. Vágynunk kell az igazság és csakis a bibliai igazság megismerésére, bármibe kerüljön is. A béreai nemesekhez hasonlóan tanulmányozzuk naponta a Szentírást, komoly imával, hogy megismerjük az igazságot, hogy engedelmeskedjünk az igazságnak, bármibe kerüljön is nekünk, anélkül, hogy a nagy emberekre vagy a jó emberekre hallgatnánk. – Astăzi cu Dumnezeu, 319. old.

A Krisztusban való élet a lelki nyugalom élete. Nem mindig az elragadtatás érzése, de legyen állandóan békés, bizalommal teli. Reményetek nem önmagatokban, hanem Krisztusban van. Gyengeségeteket kiegészíti az Ő ereje, tudatlanságotokat az Ő tökéletessége. Azért ne magatokra, hanem Krisztusra tekintsetek! Foglalkozzanak gondolataitok az Ő szeretetével és jellemének tökéletességével! Jézus önmegtagadása, alázatossága, tisztasága, szentsége és leírhatatlan szeretete legyen elmélkedésetek tárgya. Csak ha Őt szeretjük, ha az Ő példáit követjük, és teljesen rábízzuk magunkat, akkor alakulhatunk át a képmására. Krisztus ezen szavaival: „Maradjatok énbennem...”, a nyugalom, az állhatatosság és a bizalom gondolatát akarja kifejezni. Ilyen meghívással fordul hozzánk: „Jöjjetek énhozzám..., én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11:28) A zsoltáros szavai ugyanezt a gondolatot fejezik ki: „Csillapodjál le az Úrban, és várjad Őt...” (Zsolt 37:7) Ésaiás próféta a következőről biztosít bennünket: „Csöndességben és reménységben” lesz az erősségetek (Ésa 30:15). Ezt a nyugalmat korántsem a tétlenségben találjuk meg, mert hisz magában a meghívásban benne foglaltatik már a felszólítás a munkára: „Vegyétek fel az én igámat..., és nyugalmat találtok.” (Mt 11:29) A szív, amely állandóan Krisztusban lel nyugalomra, folytonosan és komolyan fog érte munkálkodni. – Jézushoz vezető út, 34. old.

Június 17., péntek

További tanulmányozásra

Jézushoz vezető út, 8. fejezet: „Növekedés Krisztusban”