ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

A 2016/II. negyedévi Bibliatanulmányhoz

11. tanulmány, 2016. június 4–10.

Az utolsó napok eseményei

Június 4., szombat délután

Boldogságunkhoz törekednünk kell elérni a Krisztus által hirdetett jellemet. Krisztus legszembeszökőbb vonása önmegtagadása és jótékonysága volt. Az Úr nem azért jött, hogy a maga javát keresse. Hanem szertejárt, jót tett, ez volt az étele, ez az itala. Mi is szent közösségben élhetünk vele, ha követjük Megváltónkat; s ha naponta törekszünk magunkba fogadni jellemét és követni példáját, akkor áldására leszünk a világnak, és megelégedést biztosítunk magunknak idelenn, az eljövendőkben pedig örök jutalmat. – Bizonyságtételek, 4. kötet, 137. old.

Még szembe kell szállnunk a sötétséggel ebben a világban, amelyet szinte már teljesen betölt a bálványimádás… De közeleg a nap, amikor a küzdelem véget ér, és kivívjuk a győzelmet. Isten akarata érvényesül mind a földön, mind a mennyben… Mindnyájan egyetlen nagy, boldog családot alkotunk majd a dicsőség és hála ruhájába öltözve – Krisztus igazságosságának ruhájában. Az egész természet a maga páratlan szépségében elismeréssel hódol Istennek, Őt áldva és dicsőítve. A világ mennyei fényben tündöklik majd. A hold úgy fog fényleni, mint a nap, a nap pedig hétszer fényesebb lesz, mint most. Az évek boldogságban telnek. A látóhatár szélén a hajnalcsillagok együtt énekelnek, és Isten fiai együtt vigadoznak majd, mialatt Isten és Krisztus együttesen kihirdetik: Nincs többé bűn, és nincs többé halál! Az Úr kezével lefestett dicsőséges jövő látványa legyen nagyon drága az Ő gyermekei számára… Állandóan a szemünk előtt kell tartanunk ezt a mennyei dolgokról szóló látomást, hogy helyesen értékelhessük az örökkévaló és az ideiglenes dolgokat, és legyen erőnk másokat ösztönözni a magasabb rendű élet felé. – Gyermeknevelés, 297. old.

Az ember Fiának második eljövetele az a csodálatos témakör, amelyről beszélnünk kell másoknak. Mindig erről kell szólnunk. Az örök valóságokat kell lelki szemük elé tárnunk, s a világ vonzó dolgai majd megmutatkoznak igaz valóságukban: kiderül, hogy haszontalanok és fölöslegesek. Mit is kezdjünk a világ hiábavalóságával, dicséretével, gazdagságával, megbecsülésével vagy élvezeteivel?

 Zarándokok és idegenek vagyunk, akik várakozunk, reménykedünk és imádkozunk a boldog reménységért, a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőséges megjelenéséért. Ha hisszük ezt és gyakorlati életünkben megvalósítjuk, milyen eleven tevékenységre ösztönöz majd ez a hit és reménység, milyen odaadó szeretetre egymás iránt, milyen lelkiismeretes, szent életre az Isten dicsőségére! Ha jutalmunkra tekintünk, élessé válik a különbség gondolkodásunk, tetteink és a világ cselekedetei között. – Evangelizálás, 220. old.

Június 5., vasárnap

Vak vezetők

Krisztus példázatainak kettős célja volt: figyelmeztetni a vezetőket és oktatni a tanulni hajlandó népet. Még világosabban kellett beszélnie a nép szellemi rabságba került hagyománytisztelete, valamint a bűnös papságba vetett vak hite miatt. Ezeket a láncokat a Megváltónak össze kellett törnie. Még tökéletesebben le kellett lepleznie a papok, vezetők és farizeusok jellemét. (…)

A Mester ilyen egyszerű szavakkal fedte fel a magának mindig helyet és hatalmat kereső önző becsvágyat, ami hamis alázatot mutat, miközben a szívet telhetetlenség és irigység tölti el. Ha valaki lakomát rendezett, a vendégeket rangjuknak megfelelően ültette le: aki a legmegtisztelőbb helyre került, az részesült a legnagyobb figyelemben, különleges kiváltságban. A farizeusok mindig igyekeztek biztosítani az ilyen megtiszteltetéseket. Ezt a gyakorlatot dorgálta meg Jézus. Megrótta a rabbi vagy mester megszólítás megkövetelésében megmutatkozó hiúságot is. Az ilyen cím – jelentette ki – nem embert, hanem Krisztust illeti meg. A papok, írástudók, vezetők, törvénytudók és tanítók mindnyájan testvérek, egyetlen Atya gyermekei. Jézus a nép lelkére kötötte: ne adjanak embernek olyan megtisztelő címet, ami arra mutatna, hogy az illető uralkodhat lelkiismeretük vagy hitük felett. (…)

A farizeusok kiterjedten befolyásolták a népet, s ezt saját érdekeik szolgálatára használták fel. Megnyerték a jámbor özvegyek bizalmát, aztán kötelességükül szabták, hogy vagyonukat vallási célokra ajánlják föl. Amikor már hozzájuk került a pénz, a gonosz eltervelői mindet saját hasznukra fordították. Úgy takargatták becstelenségüket, hogy hosszan, nyilvánosan imádkoztak, kegyességüket feltűnően mutogatták. Ez a képmutatás – jelentette ki Krisztus – súlyosabb büntetést hoz rájuk. Ugyanez a dorgálás illet meg ma is sokakat, akik fennen hirdetik kegyességüket. Életüket önzés és telhetetlenség szennyezi, de mindenek fölé a látszólagos tisztaság ruháját öltik magukra, és ezzel egy időre becsapják társaikat. Istent azonban nem téveszthetik meg. Ő ismeri a szív minden szándékát, és mindenkit cselekedetei szerint ítél meg. – Jézus élete, 375–377. old.

Noé idejében a föld lakosságának egyik legjellemzőbb tulajdonsága az erőteljes világi lelkülete és gondolkodásmódja volt. Az étel, az ital, a vásárlás, az eladás, a házasságkötés volt az életcéljuk. Az evés és az ivás önmagában nem bűn, hanem bizonyos feladatok elvégzése, szükségletek kielégítése, amennyiben a megengedett dolgokban nem esnek túlzásba. (...) Az özönvíz előtti emberek bűne abból állt, hogy bizonyos, önmagukban megengedett dolgokat eltorzítottak. Saját, önző vágyaik kielégítésére használva tönkretették Isten ajándékait. (…)

Ha folyamatosan az e világi dolgokért küzdünk, és csak ezeken gondolkodunk, akkor nem tudunk a menny felé tekinteni. Sátán megpróbálja eltávolítani gondolatainkat Istentől, és a divat, a világi igények és szokások, a betegséget és halált hozó dolgok felé irányítja figyelmünket. – Our High Calling, 79. old.

Június 6., hétfő

A végidők jelei

Ebben az időben úgy tűnt, hogy Jézus munkáját keserves kudarc kíséri. Győzött a papokkal és farizeusokkal vívott küzdelemben, de nyilvánvaló volt, hogy sohasem fogják Messiásnak elfogadni. Megtörtént a végső szétválás. Tanítványai számára az ügy már reménytelennek tűnt. Krisztus azonban közeledett munkája bevégzéséhez. A nagy esemény, mely nemcsak a zsidó nemzetet, hanem az egész világot is érinti, hamarosan bekövetkezik. Amikor a Megváltó hallotta a sóvárgó kérést: „Látni akarjuk a Jézust” (Jn 12:21), melyet az egész éhező világ kiáltása visszhangzott, arca felderült, és így szólt: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia.” (Jn 12:23) A görögök kérésében meglátta nagy áldozata eredményét, aratását. Amikor egykor földi élete kezdetén a napkeleti bölcsek eljöttek, hogy megtalálják Krisztust, úgy érkeztek most élete végén ezek az emberek nyugatról. Születésekor a zsidók olyannyira elfoglaltak voltak saját nagyravágyó terveikkel, hogy nem vettek tudomást jöveteléről. A mágusok pogány földről jöttek a bölcsőhöz ajándékaikkal, hogy imádják a Megváltót. Ugyanígy ezek a görögök a nemzeteket, törzseket, a világ népeit képviselték, mikor jöttek, hogy lássák Jézust. Ugyanígy minden kor és minden föld népeit vonzani fogja az Üdvözítő keresztje. – Jézus élete, 383. old.

Az üdvözülésre törekvés nem gyerekjáték, amit ha tetszik, művelünk, ha nem, abbahagyjuk. Szilárd céltudatot, fáradhatatlan igyekezetet követel, ami végül kivívja a győzelmet. Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Azok nyerik el az örök életet és a hervadhatatlan jutalmat, akik nem fáradnak el a jó tettekben. (…) Ha valaki részt vesz a Sátánnal és seregeivel vívott harcban, nehéz élet vár rá. Ne legyenek olyan fogékonyak a benyomásokra, mint a viasz, amit a tűz bármilyen alakúra tud olvasztani. Mint megbízható harcosok, viseljék el a nehézségeket. Álljanak őrhelyükön, és mindenkor álljanak helyt. – Bizonyságtételek, 2. kötet, 54. old.

Erkölcsi bátorságot követel az az álláspont, hogy megtartsuk a Úr parancsolatait. (…)

Vajon az Üdvözítő valaha is elfordul tőled, hogy küzdelmedben magadra hagyjon? Nem, soha! Azonban sohasem mondta tanítványainak, hogy nem kerülhetnek próbákba, nem kell önmegtagadást gyakorolniuk, nem kell áldozatot hozniuk. A Mester a fájdalmak férfia, a betegségek ismerője volt. „Mert ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8:9) Adjunk hálát Istennek, hogy szegénységünkben Őt Atyánknak nevezhetjük.

Szegénység vár erre a világra és olyan nyomorúságos idő, mint amilyen még sohasem volt, mióta e földön nép kezdett lenni. Lesznek háborúk és háborús hírek, és az emberek elsápadnak a félelem miatt. Lehet, hogy szenvedned kell, néha talán éhezned is – de Isten soha nem feledkezik meg rólad szenvedéseidben. Az Úr próbára teszi hitedet. Nem azért élünk, hogy magunknak kedvezzünk. Azért élünk, hogy Krisztust nyilatkoztassuk ki a világ előtt, hogy Őt és hatalmát képviseljük. – Evangelizálás, 240–241. old.

Június 7., kedd

Menekülés Jeruzsálemből

Miután Krisztus meghirdette Jeruzsálem pusztulását, az Úr majdnem negyven évig halogatta a város és a nemzet megbüntetését. Isten csodálatos hosszútűréssel hordozta evangéliumának elvetőit, akik megölték a Fiát. A terméketlen fügefáról szóló példázat szemléltette, miként bánik az Úr a zsidó néppel. A parancs elhangzott: „Vágd ki azt: miért foglalja a földet is hiába?” (Lk 13:17) Az irgalmas Isten azonban mégis megkímélte őket egy kis ideig. Még sokan voltak a zsidók között, akik nem ismerték Krisztus jellemét és munkáját. A gyermekek még nem részesültek szüleik lehetőségeiben, és nem kapták meg azt a világosságot, amelyet a szülők eldobtak maguktól. Az apostolok és munkatársaik prédikálása útján Isten rájuk is fényt hintett, és megláthatták, miként teljesedett be a prófécia nem csupán Jézus születésével és életével, hanem halálával és feltámadásával is. Az Atya nem ítélte el a gyermekeket szüleik bűneiért. Amikor azonban a gyermekek a szüleiknek adott világosság ismeretében elvetették az általuk kapott újabb világosságot, részesei lettek szüleik bűneinek, és betöltötték bűneik mértékét. Az a türelem, amit Isten Jeruzsálem iránt tanúsított, még konokabbá és még megátalkodottabbá tette a zsidókat. Jézus tanítványait kegyetlen módon gyűlölték, és így elvetették a kegyelem utolsó hívását. Isten ezután visszavonta védelmét tőlük, és hatalmával többé nem fékezte Sátánt és angyalait. A nemzet annak a hatalmába került, akit vezetőül választott magának. – A nagy küzdelem, 18–19. old.

Sosem volt égetőbb szükség a kertelés nélküli figyelmeztetésekre, intésekre és határozott, egyenes viselkedésre, mint most. Sátán nagy haraggal szállt le, mert tudja, hogy kevés ideje van. Tetszetős mesékkel árasztják el a világot, és még Isten népének is az tetszik, ha sima dolgokat szólnak hozzájuk. Nem iszonyodnak a bűntől és a vétektől. Közölték, hogy Isten népének határozottabb, eltökéltebb erőfeszítést kell tennie, hogy visszaszorítsa a befurakodó sötétséget. A Szentlélek még szigorúbb tevékenységére van szükség. Le kell ráznunk a közönyt, mert pusztulásunkhoz vezet, ha nem állunk ellen. Az ördög erősen tud hatni a gondolkodásra. Az a veszély fenyegeti az igehirdetőket és az egyháztagokat, hogy a sötétség hatalmasságainak oldalán találják őket. Ma nincs semleges álláspont. Vagy határozottan a jó, vagy a rossz oldalán állunk. „Aki velem nincs, ellenem van, s aki velem nem gyűjt, tékozol.” – Bizonyságtételek, 3. kötet, 327. old.

Június 8., szerda

Jézus második eljövetele

Szükségünk van rá, hogy Jézusban lehorgonyozva mélyen meggyökerezzünk és tartsunk ki a hitben. Sátán ügynökök által dolgozik. Azokat választja ki, akik nem ittak az élet vizéből, akik szomjaznak valami új és szokatlan után, akik mindig készek inni az éppen megjelenő forrásokból. Lehet majd hallani: „Itt van Krisztus!” vagy „Amott van!”, de mi ne higgyünk ezeknek a hangoknak. Tagadhatatlan bizonyítékunk van a valódi Pásztor hangjáról, és Ő hív, hogy kövessük. Ezt mondja: „Én megtartottam az én Atyám parancsolatait.” Ő Isten törvénye alázatos engedelmességének ösvényein vezeti nyáját, és soha nem bátorítja őket annak megszegésére. (…)

Senki ne csalatkozzon. Isten törvénye éppen olyan szent, mint az Ő trónja, és mindenkit ennek alapján ítélik meg. Nem létezik más mérce, ami szerint a jellemet elbírálják. – That I May Know Him, 300. old.

Keleten megjelenik egy kicsiny, fekete felhő. A távolból sötétnek látszó felhő körülveszi a Megváltót. Isten népe ebben a felhőben felismeri az ember Fia jelét. Ünnepélyes csendben figyelik a föld felé közeledő, egyre fényesebb és dicsőségesebb felhőt, mígnem nagy, fehér felhő lesz belőle, ami megemésztő dicsőségként fénylik. Felette a szövetség szivárványa ível. Jézus hatalmas győztesként lép elő. Most nem „fájdalmak férfiaként” jön, hogy kiigya a szégyen és a szenvedés keserű poharát, hanem menny és föld győzteseként, az élők és holtak bírájaként, aki „hű és igaz”, aki „igazságosan ítél és hadakozik”, „és mennyei seregek követik Őt” (Jel 19:11, 14). A királyt szent angyalok hatalmas, megszámlálhatatlan sokasága kíséri útján. Ajkukon dicsőítő ének, mennyei dallam zeng. Az égen számtalan tündöklő alakot látunk, „tízezerszer tízezer és ezerszer ezer”. Emberi tollal nem lehet megrajzolni ezt a képet, mert ez a tündöklés meghaladja a képzeletünket. „Dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével megtelik a föld. Ragyogása, mint a napé.” (Hab 3:3–4) Amint az „élő” felhő közelebb ér, minden szem meglátja az élet Fejedelmét. Szent fejét többé nem csúfítja töviskorona, homlokán a dicsőség királyi koronája tündöklik. Arca fényesebb, mint a vakító déli nap. „Az Ő öltözetén a csípő körül oda volt írva az Ő neve: királyok Királya és uraknak Ura.” (Jel 19:16)

Felemelt fejjel, az igazság Napjának rájuk ragyogó sugaraival, örvendezéssel, hogy szabadulásuk elközelgett, az élő szentek kimennek, hogy találkozzanak a Vőlegénnyel, ezt mondva: „Ímé, ez a mi Istenünk, akit mi vártunk, és Ő megtart minket!” – Maranatha, 288. old.

Június 9, csütörtök

„Vigyázzatok tehát!”

Az időt és időszakokat Isten saját hatalmában tartja. Miért nem bízta ránk? Mert ha ránk bízta volna, nem használnánk fel helyesen. Ez az ismeret olyan állapotot teremtene népünk között, amely nagyban feltartóztathatná Isten művét, hogy olyan népet készítsen el, ami azon az eljövendő napon megállhat előtte. Ne foglalkozzunk ezzel, ne okoskodjunk az időt és az időszakokat illetően, amit Isten nem jelentett ki. Jézus megmondta tanítványainak, hogy „őrködjenek”, de nem határozta meg az időt. Követői olyan helyzetben vannak, hogy mint akik parancsnokuk rendelkezéseire figyelnek: őrködniük, várakozniuk, imádkozniuk és munkálkodniuk kell, mialatt az Úr eljövetelének napja közeledik; de senki sem jelentheti ki pontosan, mikor történik meg, mert „arról a napról és óráról senki sem tud”. Nem határozhatod meg, nem mondhatod, hogy egy, két vagy öt év múlva jön el, sem ki nem tolhatod eljövetelét, mondván, hogy csak tíz vagy húsz év múlva történhet meg. Mi nem tudhatjuk sem a Szentlélek kiárasztásának, sem Krisztus eljövetelének pontos idejét. – Evangelizálás, 221. old.

A gonosz szolga, aki így szólt szívében: „késlekedik a gazdám” (Mt 24:48), Krisztus-várónak vallotta magát. Szolga volt, tehát külsőleg Isten szolgálatára szentelte magát, de a szívében Sátánnak hódolt. Az ilyen ember nem tagadja meg nyíltan az igazságot, mint a gúnyolódók, de élete elárulja szíve gondolatát: késik az Úr eljövetele. Önteltsége közömbössé teszi az örökkévaló dolgok iránt. Magáévá teszi a világ elveit, átveszi szokásait. Eluralkodik rajta az önzés, a nagyravágyás és a büszkeség. Mivel tart attól, hogy testvérei magasabb lelki színvonalat érnek majd el, ezért becsmérelni kezdi igyekezetüket, és kétségbe vonja indítékaikat. Ezáltal „veri” szolgatársait. Amilyen mértékben elidegenül Isten népétől, ugyanolyan mértékben egyesül a világgal. A „részegesekkel” eszik és iszik, elvegyül a világ fiai között, és átveszi lelkületüket. Így ringatja magát csalóka biztonságba, így vesz erőt rajta a hanyagság, a közöny és a restség.

Az első lépés a lejtőn lefelé az éberség és a titkos ima elhanyagolása. Ezt követi más vallási kötelezettség elhagyása is; míg végül szélesre tárul a kapu az összes bűn előtt. A világ csábításai, az érzéki természet követelései és Sátán közvetlen kísértései megtámadnak minden keresztényt. Senki sincs biztonságban. Nem számít, milyen tapasztalatok állnak mögöttünk, és magasabb erkölcsi színvonalunk sem segít, csakis az állandó ima és az ébrenlét. Naponta kell Isten Lelkének ellenőriznie mindent, mert ha nem, az ellenség veszi át a parancsnokságot.

Az Üdvözítő, bár tanítványait látta el utasításaival, azok minden korban követői javát szolgálják. Az utolsó időt látva mondta: Vigyázzatok magatokra! Minden hívő egyéni kötelessége, hogy szívében a Szentlélek értékes ajándékát ápolja. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 79–80. old.

Június 10., péntek

További tanulmányozásra

Bizonyságtételek, 6. kötet, 404–405. old.