ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

A 2016/II. negyedévi Bibliatanulmányhoz

7. tanulmány, 2016. május 7–13.

ZSIDÓK ÉS POGÁNYOK URA

Május 7., szombat délután

Jézus nem elégedett meg azzal, hogy az emberek figyelmét csupán csodatevőként vagy testi betegségek orvoslójaként vonja magára. Úgy akarta őket magához vonzani, mint Üdvözítőjükhöz. Míg szívesen hittek abban, hogy Jézus királyként jött földi birodalmat alapítani, Ő figyelmüket a földiekről a lelkiekre akarta irányítani. Merő földi siker gátolta volna munkáját. Bántotta lelkét a könnyelműen gondolkodó tömeg csodálata. Távol állt tőle, hogy önmagát előtérbe helyezze. Az a tisztelet, amellyel a világ magas állásnak, vagyonnak vagy tehetségnek adózik, idegen volt az ember Fia előtt. Jézus az emberek által alkalmazott eszközök közül egyet sem használt fel arra, hogy embereket magához láncoljon, vagy önmaga iránt tiszteletet ébresszen. Évszázadokkal születése előtt Ésaiás így jövendölt róla: „Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” (Ésa 42:2–3) – A nagy Orvos lábnyomán, 13. old.

Krisztus gyülekezete legyen áldás, ahol tagjai áldást nyernek, amikor megáldanak másokat. Istennek, amikor kiválasztotta népét minden nép közül, nemcsak az volt a célja, hogy fiaivá és lányaivá fogadja őket, hanem az is, hogy általuk mennyei világosságot állítson a világ rendelkezésére. Amikor kiválasztotta Ábrahámot, ő nem csupán Isten különleges barátja volt, hanem általa az Úr értékes kiváltságokat áraszthatott a népekre. Neki világító fénysugárnak kellett lennie az őt körülvevő erkölcsi sötétségben.

Minden alkalommal, amikor Isten világossággal és igazsággal áldja meg gyermekeit, nemcsak azért teszi, hogy rendelkezzenek az örök élet ajándékával, hanem azért is, hogy mások lelki világosságot nyerjenek általuk. (…) „Ti vagytok a föld sója.” Az Úr mikor sóvá teszi gyermekeit, nemcsak önmaguk, hanem mások megtartására és megőrzésére is teszi ezt.

Krisztus vallása nem önző. Ne tartsuk lakat alatt, hanem befolyása minden valódi kereszténytől áradjon ki a sötétben levők megvilágítására. Minden lélek, aki valódi hívőkkel lép kapcsolatba, jobbá válik. Legyünk Isten világosságának hordozói, visszatükrözve másokra a menny folyamatosan áradó sugarait.

Minden földi és lelki áldás Jézus érdemei által lesz a miénk. Krisztus adja nekünk a megváltást, így a rendelkezésünkre áll, hogy hittel megragadhassuk, hogy beleszőjük jellemünkbe az Üdvözítő szeretetét, megéljük, és így az egész emberiség áldására legyünk. Azonban közülünk senki nem adhat át másoknak világosságot, ha nem gyűjtötte össze személyesen a mennyei fénysugarakat Isten Igéjéből. Viselnünk kell a keresztény jellem jellegzetességeit, másként nem lehetünk a mi Urunk valódi képviselői. – Krisztushoz hasonlóvá, 205. old.

Május 8., vasárnap

Az éhes tömeg megvendégelése

Keresztelő János Heródes börtönéből – ahol a Megváltó működése láttán csalódva és kétségekkel vívódva figyelt és várt – elküldte két tanítványát ezzel az üzenettel: „Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" (Mt 11:3) A Megváltó nem válaszolt azonnal a tanítványok kérdésére, akik csak álltak, és csodálkoztak Jézus hallgatásán, miközben a szenvedők folyvást jöttek hozzá. A nagy Orvos hangja behatolt a süket fülekbe. Egy szó, kezének egy érintése megnyitotta a vak szemeket, hogy meglássák a világosságot, a természet képeit, barátaik arcát és a Szabadítóét. Hangját meghallották a haldoklók, és egészségesen, újult erőre kapva álltak talpra. Bénult megszállottak engedelmeskedtek szavának; megszabadultak az őrültségtől, és imádták Őt. A nincstelen földművesek és egyéb kétkezi munkások, akiket a rabbik tisztátalannak tartva elkerültek, köré gyűltek, és Ő az örök életet hirdette nekik. Így múlt el a nap, és János tanítványai mindent láttak és hallottak. Végül Jézus magához hívta őket, és meghagyta nekik, hogy mondják el Keresztelő Jánosnak, amit láttak és hallottak. Majd hozzátette: „Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik.” (Mt 11:6) A tanítványok elvitték az üzenetet, és ez elég is volt. – A nagy Orvos lábnyomán, 15. old.

A legnagyobb veszedelem a bűn. A mi feladatunk, hogy megszánjuk a bűnöst, és segítsünk rajta. De nem lehet mindenkihez egyformán közeledni. Sokan elrejtik lelki éhségüket. Szíves szavakkal és tettekkel nagy segítséget nyújthatunk nekik. Mások nem is tudnak a saját nyomorukról. Nem ébrednek rá lelkük szörnyű ínségére. Tömegek olyan mélyre süllyedtek a bűnben, hogy elvesztették az örök valóságok iránti érzéküket. Isten képmása teljesen megfakult bennük, és aligha tudnak az üdvösségről. Nem hisznek Istenben, emberben nem bíznak. Sokan csak önzetlen jóindulattal közelíthetők meg. Először fizikai szükségleteiket kell kielégíteni. Gondoskodjunk táplálékukról, tisztaságukról és tisztességes öltözetükről! Ha látják az önzetlen szeretet tanújelét, könnyebben tudnak hinni Krisztus szeretetében. – Krisztus példázatai, 184. old.

Isten kegyelme által a kevés is több, mint elegendő. Az Ő keze százszorosára sokasíthatja meg azt. Ő saját erőforrásaiból több mint egymillió embernek is asztalt teríthet a pusztaságban. Kezének érintésével megsokasíthatja a csekély tartalékot annyira, hogy mindenkit megelégítsen. Ereje megsokszorozta a próféták fiainak kenyerét és búzáját. – Lift Him Up, 62. old.

Május 9., hétfő

Az egész teremtett világ Ura

Isten mindenhová árasztja áldásait utunkon, hogy felüdítse lépteinket, és szívünket az Ő szeretetére és dicséretére késztesse. Szeretne irányítani, hogy merítsünk vizet a megváltás kútjából, hogy szívünk felfrissüljön. Énekelhetjük a Sion énekeit, megörvendeztethetjük saját magunkat és másokat. Reményünk megerősödhet, a sötétség világossággá válhat. Isten nem egy sötét világban hagyott hátra, hogy idegenekként és vándorokként keressük a jobb, mennyei hazát, hanem drága ígéreteket ajándékozott nekünk, amelyek megkönnyítik terhünket. Ösvényünkön az ígéretek csodálatos virágai nyílnak. Ezek vesznek körül, jó illatot árasztva. – Our High Calling, 10. old.

Nem ajánlott kételyeket és félelmeket táplálnunk, mivel ezek egyre növekednek, ha folyton rájuk tekintünk és beszélünk róluk. Szeretném kinyújtani a kezem és belekapaszkodni Kriszus karjába, ahogy a vízbe merülő tanítvány a viharos tengeren. Szeretném hűségesen teljesíteni feladatomat, hogy amikor a nagy fehér trón elé állva számot kell adnom mindazokról, amelyeket testben cselekdtem, és amelyeket feljegyeztek a könyvben, láthassak ott olyan lelkeket, akik bizonyságot tesznek róla, hogy figyelmeztettem őket, kitartóan kérve, hogy tekintsenek Isten Bárányára, aki elveszi a világ bűneit. – Istennel ma, 212. old.

Neveljük a lelkünket, hogy kapaszkodjon bele Krisztus gazdag ígéreteibe. Az Úr Jézus tudja, hogy ha nem fogadjuk el az Istentől jövő mennyei erőt, akkor képtelenek vagyunk ellenállni Sátán kísértésének. Ő nagyon jól tudja, hogy saját, emberi erőnkre támaszkodva nem lehetünk sikeresek. Ezért mindent előkészített annak érdekében, hogy a válságban és a próbában védelmet nyerjünk mentsvárunkban. (…) Rendelkezünk az ígéretével, aki soha nem hazudik. (…) Tápláljuk egyénileg a hitet, hogy megkapjuk, amit megígért.

 Isten az lesz nekünk, amit mi megengedünk neki. Unott, nem szívből származó imáink nem adnak választ a mennyből. Ó, mekkora szükségünk van kitartásra! Hittel kérjünk, hittel várakozzunk, örvendezzünk a reménységben, hogy mindenki, aki keres, találjon. Legyünk hűségesek ebben a kérdésben. Teljes szívből keressük az Urat! (…)

Őszinte lélekkel mondjuk el Jézusnak szükségleteinket. Senki nem kéri tőlünk, hogy hosszan értekezzünk Isten előtt, hogy prédikációt tartsunk, hanem csak annyit, hogy bűneink miatt megszomorodott szívvel mondjuk: „Ments meg, Uram, mert elveszek!” Az ilyen lelkek számára van remény. Ők keresnek, kérnek, zörgetnek és találnak. Amikor Krisztus eltávolítja a lélekre nehezedő bűnterhet, megismerjük az Ő békességének áldását. – Our High Calling, 131. old.

Május 10., kedd

A képmutatók szíve

Isten megvizsgálja népét. Itt e világ az öltözőhely, hogy megjelenjenek előtte. Ebben a világban az utolsó időkben az emberek kinyilvánítják, milyen erő hat a szívükre, melyik erő irányítja tetteiket. Ha a mennyei igazság hatalmas, az jó tettekre vezeti őket. Fölemeli a befogadóját, nemes szívűvé, bőkezűvé teszi isteni Urukhoz hasonlóan. De ha a gonosz angyalok ellenőrzik szívüket, különböző utakon láthatóvá válik. Önzés, irigység, hiúság és gonosz szenvedélyek lesznek a gyümölcsei.

Csalárdabb a szív mindennél, és mindenestől gonosz. A hitvalló keresztények nem hajlandók közelről megvizsgálni szívüket, hogy lássák, hitben élnek-e. Félelmetes tény, hogy sokan hamis reményekre építenek. Néhányan régi tapasztalatokra támaszkodnak és arra, ami évekkel ezelőtt volt. De mikor eljutnak ehhez a szívet kutató időhöz, mikor mindenkinek naponta tapasztalatokra kell szert tennie, nincs mondanivalójuk. Azt gondolják, hogy az igazság megvallása megmenti őket. Mikor legyőzik az Isten által gyűlölt bűnöket, Jézus belép a szívükbe, és velük vacsorázik, és ők ővele. Akkor isteni erőben részesülnek, felnőtté válnak Jézusban, és szent diadallal mondhatják: „Hála legyen Istennek, aki győzelmet ad nekünk Urunk, Jézus Krisztus által!” – Bizonyságtételek, 1. kötet, 92. old.

Nem számít, milyen magasztos valakinek a hitvallása – ha szívét nem járja át a menny és embertársai iránt érzett szeretet, akkor nem Krisztus tanítványa. Legyen bár nagy a hite, sőt, akár csodatevő ereje is lehet, szeretet nélkül mégis értéktelen e hite. Lehet valaki nagyon bőkezű, de ha nem a hamisítatlan szeretet indítja erre, még ha minden vagyonát a szegények táplálására adja is, a puszta tett nem dicséri őt Isten előtt. Buzgalmában akár vértanúhalált halhat, de ha a szeretetben szegény, akkor az Atya szemében vagy félrevezetett rajongó, vagy pedig álszent. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 125. old.

Az álszentség olyan, mint a kovász, az élesztő. A kovász elrejtőzve lehet a lisztben, jelenléte rejtve maradhat, míg csak ki nem fejti hatását. Befurakodva hamarosan átjárja az egész tésztát. Az álszentség titkon működik, és ha megtűrik, kevélységgel és hiúsággal tölti el a gondolkodást. Ma is a farizeusokhoz hasonló megtévesztéseket gyakorolnak. Mikor az Üdvözítő ekként figyelmeztetett, azokat intette óvatosságra, akik hisznek benne. Ne hasson át bennünket ez a lelkület, ne váljunk olyanokká, mint akik tőrbe akarták ejteni a Megváltót! – A te Igéd igazság,

Május 11., szerda

Morzsák az asztalról

Krisztus ismerte ennek a nőnek a helyzetét. Tudta, vágyik találkozni vele, és úgy intézte, hogy az útjába kerüljön. Vigaszt nyújt bánatára, élő példáját adhatja a leckének, amit meg akart tanítani. Ezért hozta tanítványait erre a vidékre. Azt akarta, hogy tisztában legyenek vele, milyen tudatlanság honol az Izrael földjével határos városokban, falvakban. Azok az emberek, akiknek minden lehetőségük megvolt, hogy megértsék az igazságot, egyáltalán nem ismerték a körülöttük élők szükségleteit. Nem tettek erőfeszítéseket, hogy segítsenek a sötétségben élő lelkeken. A zsidó gőg által emelt válaszfal még a tanítványokat is megakadályozta abban, hogy együttérezzenek a pogány világgal. Ezek a korlátok most ledőltek.

A Mester nem adott közvetlen választ az asszony kérdésére. Úgy fogadta a megvetett nép képviselőjét, ahogyan a zsidók tették volna. Így akarta láthatóvá tenni tanítványai előtt azt a hűvös és szívtelen magatartást, amit a zsidók hasonló esetben tanúsítanak, hogy annál nyilvánvalóbb legyen az az irgalmas lelkület, amelyet tanúsítaniuk kellett volna. Ez utóbbit ki is mutatta, amikor ezt követően teljesítette az asszony kérését. (…)

Jézus éppen akkor hagyta el munkaterületét, mert az írástudók és farizeusok az életére törtek. Zúgolódtak és panaszkodtak. Hitetlennek, keserűnek mutatkoztak, visszautasították az oly szabadon felajánlott üdvösséget. Itt az Üdvözítő találkozik valakivel egy szerencsétlen és megvetett nemzetségből, melyet Isten nem tüntetett ki Igéjének világosságával – az asszony mégis azonnal enged Krisztus isteni befolyásának, feltétlenül hisz képességében, hogy teljesíteni tudja kérését. Ha megkaphatja a kutya kiváltságát, hajlandó rá, hogy kutyának tekintsék. (…)

A Megváltó elégedett. Megpróbálta a nő hitét. Úgy bánt az asszonnyal, hogy megmutatta, akit kivetettek Izraelből, többé már nem idegen, hanem gyermek Isten házanépe között. A gyermek kiváltsága, hogy osztozzék az Atya ajándékaiban. Jézus most teljesíti kérését, és befejezi a tanítványoknak adott leckét. A nőhöz fordul, irgalmas, szerető tekintettel ránéz, és így szól: „Ó, asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint.” (Mt 15:28) Attól a pillanattól meggyógyult a nő lánya, a démon többé nem gyötörte. Az asszony eltávozott, megismerte Megváltóját, és boldog volt, hogy imája meghallgatásra talált. (…)

Jézus arra vágyott, hogy felfedje az igazság mély titkait, amelyek korszakok óta el voltak rejtve, és így a pogányok a zsidók örököstársai lehessenek, „részesei az Ő ígéretének Krisztusban az evangélium által” (Ef 3:6). Ezt az igazságot a tanítványok lassan tanulták meg, az isteni Tanító egyik leckét a másik után adta nekik. – Jézus élete, 244–246. old.

Az őszinte, töredelmes lélek drága Isten szemében. Pecsétjét nem rangja, gazdagsága, szellemi nagysága alapján helyezi az emberre, hanem annak alapján, mennyire egy Krisztussal. A dicsőség Ura elégedett a szelídekkel és alázatos szívűekkel. „Adtad nékem – mondta Dávid – a te üdvösségednek pajzsát, [...] és a te jóvoltod (mint az emberi jellem egyik alkotója) felmagasztalt engem.” (Zsolt 18:36) – Jézus élete, 269. old.

Május 12., csütörtök

A pogányok Istene

Krisztus nem zárkózott el az emberektől, és ez különösen sértette a farizeusokat, mivel ebben a tekintetben is elhatárolta magát merev szabályaiktól. A vallás területét az elkülönülés magas falai zárták el, mint ami túlságosan szent a mindennapi életben. Ezeket a válaszfalakat Jézus ledöntötte. Az emberekkel való érintkezései során nem kérdezte: Mit hiszel? Milyen vallású vagy? Ezzel szemben mindenkivel gyakorolta segítő hatalmát, akinek szüksége volt rá. Ahelyett, hogy egy remete cellájába zárkózott volna, hogy megmutassa isteni jellemét, őszintén munkálkodott az emberiségért. Azt az elvet hangsúlyozta, hogy a Biblia vallása nem a test sanyargatásából áll. Azt tanította, hogy a tiszta és szeplőtlen vallás nem csak meghatározott időre és különleges alkalmakra vonatkozik. Mindig és mindenütt szeretetteljes érdeklődést mutatott az emberek iránt, a derűs kegyesség fényét sugározta. Mindez szemrehányás volt a farizeusok ellen. Megmutatta, hogy a vallás nem önzésből áll, és hogy a személyes érdekhez való görcsös ragaszkodásuk távol áll az igazi istenfélelemtől. Ez ellenségeskedést váltott ki Jézussal szemben, úgyhogy megpróbálták rákényszeríteni szabályaikat. Ő azért munkálkodott, hogy minden szenvedésen könnyítsen, amit csak észrevesz. Kevés pénze volt, amit adni tudott, de gyakran még az élelmet is megtagadta magától, hogy azokon segítsen, akik még nála is nagyobb szükségben voltak. Testvérei érezték, hogy befolyása messze meghaladja az övéket. Egyikük sem volt olyan tapintatos, mint Ő, sőt, nem is vágytak olyannak lenni. Amikor nyersen beszéltek a szegényekkel, szerencsétlenekkel, Jézus különhívta őket, és bátorító szavakkal szólt hozzájuk. Akik szomjasak voltak, adott nekik egy pohár friss vizet, és magától értetődően megvendégelte őket. Azzal, hogy enyhítette a szenvedést, a tanított igazságokat irgalmas cselekedetekkel párosította, és így bevéste az emberek emlékezetébe. – Jézus élete, 43. old.

Május 13., péntek

További tanulmányozásra

Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. kötet, 57. fejezet: „Krisztus – az élet útja”