.

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 60:14; Hóseás 2:13; Jelenések 2:1–3:6, 14-22

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem” (Jel 3:20, RÚF).

A tizenkét apostol közül János halt meg utoljára. Ő írta a nevével jelzett evangéliumot és a három apostoli levelet, valamint a nagy küzdelem megértéséhez komoly segítséget nyújtó iratot, A jelenések könyvét. Most viszont csak a hét gyülekezetet bemutató képeire koncentrálunk. Az üzenet első olvasóinak a szemszögéből fogjuk ezt a témát tanulmányozni, hogy a lehető legtöbbet vehessük ki a szavaiból.

Különösen szembeötlő, hogy Jézus személyre szabottan közelít minden egyes gyülekezethez. Mindnek más szükséglete volt, Jézus viszont teljes választ adott az összesre.

Az egyik fő gond, hogy e gyülekezetek az identitástudattal küzdöttek, hasonlóan ahhoz, ahogy ma mi is. Vajon az említett gyülekezetek tagjai egyértelműen felsorakoznak Jézus mellé a haldokló világ előtti bizonyságtételért, vagy pedig kétkulacsosként mindkét oldal felé hajlanak? Vajon csak megpróbálnak kereszténynek tűnni, miközben a magánéletükben kényelmesebben érzik magukat a sötétség erői között? Magunkat általában a hét gyülekezet közül az utolsóhoz számítjuk, viszont világosan látni fogjuk majd, hogy noha más körülmények között, de nekünk is sok olyan kihívással kell szembenézni, amelyekkel a korszakok során küzdöttek a gyülekezetek.

AZ EFEZUSI GYÜLEKEZET

Jézust kezében a hét csillaggal, a gyertyatartók között járva mutatja be Jel 2:1 verse, amint az efezusi gyülekezethez szól. E szimbólumok fontos dolgokra irányítják a figyelmet. A gyertyatartók a gyülekezeteket, a hét csillag pedig az angyalokat jelképezi, akiknek a feladata a gyülekezetről való gondviselés (Jel 1:20). Más szóval, szoros az összeköttetés a hét gyülekezet és Isten mennyei trónja között. A gyülekezetek szerepe döntő a nagy küzdelemben.

Hogyan mutatkozik meg a nagy küzdelem Jel 2:1-7 szakaszában?

Az efezusiaknak szóló üzenet először bemutatja a gyülekezet jellegét. Jézus tisztán látja az erősségeit, de a gyengeségeit is. Dicsérően szól a tetteikről, a kitartásukról, valamint arról, hogy nem tűrik meg maguk között a hamis tanítókat (Jel 2:2-3, 6). Ez világos figyelmeztetés, hogy a hamis tanításnak nem szabad teret engedni az egyházban. Úgy tűnik, hogy a sötétség elleni küzdelemben Isten először megnyerte az efezusi gyülekezetet, Sátán viszont ellentámadásba lendült, méghozzá hamis apostolok által. Talán az első hét diakónus egyikének, Nikolausnak (ApCsel 6:5) a követői voltak, akik egy szakadármozgalmat indítottak. Jézus számára gyűlöletes tanokat hirdettek (Jel 2:6).

Az efezusi gyülekezettel az volt a baj, hogy elhagyta „az első szeretetét” (4. vers). A nyelvezet az ószövetségi prófétákéra emlékeztet, akik a hitehagyó Izraelt a szeretői után futkosó emberhez hasonlították (lásd pl. Hós 2:13).

Lehet, hogy a helyzet reménytelennek tűnik, Jézus azonban a reménytelen helyzetek megoldására specializálódott! Először is, kéri népét, hogy emlékezzenek, honnan estek le, és térjenek vissza, folytassák azt, amit előbb tettek (Jel 2:5). Nem mintha az idő kerekeit próbálná visszafordítani a „régi szép napokhoz”, inkább a múlt tapasztalatára hivatkozva kívánja vezetni őket a jövőben.

„…az első szeretetedet elhagytad” (Jel 2:4). Miért történik ez meg olyan könnyen? Mi lesz velünk akár egyénileg, akár közösségileg, ami miatt kihűl bennünk a szeretet Isten iránt? Mit tehetünk, hogy az évek múlásával továbbra is lobogjon bennünk a szenvedély Isten és az igazsága iránt?

SZMIRNA ÉS PERGAMON

A szmirnai gyülekezetnek Jézus így mutatkozik be:  (Jel 2:8, ÚRK; lásd még 1:18). A pergamoni gyülekezet számára Jézus az, aki a fogai között tartja a kétélű, éles kardot (Jel 1:16; 2:12). Mi a jelentősége annak, ahogyan Jézus a két gyülekezetnek bemutatkozik?

Olvassuk el Jel 2:8-17 szakaszát! A szmirnai gyülekezet tagjai is a kemény munkájukról váltak ismertté, mégsem tudnak sokat felmutatni, talán azért, mert közöttük van a „Sátán zsinagógája” (Jel 2:9). A pergamoni gyülekezet tagjai szintén ragaszkodnak a hitükhöz, pedig „a Sátán királyiszéke” közöttük van (13. vers). Itt is megmutatkozik a nagy küzdelem valósága.

A szmirnai gyülekezet figyelmeztetést kap, hogy nehéz idők jönnek, bebörtönzés vagy talán halál is (10. vers). A pergamoni gyülekezetből már valakit meg is öltek a hitéért (13. vers). Fontos megjegyezni, hogy a nehéz idők csak egy darabig tarthatnak, vagyis a gonoszság nem folytatódhat egy bizonyos ponton túl (10. vers).

Okot ad az aggodalomra, hogy Istennek „valami kevés” panasza van a pergamoni gyülekezet ellen (Jel 2:14-16). Megtűrik maguk között azokat, „akik a Bálám tanítását”, valamint „a Nikolaiták tanítását tartják” (14-15. vers).

„Nikolaus és Bálám párhuzamos meghatározásnak tűnik. A Nikolaus összetett görög szó (nikao és laos), és azt jelenti, hogy »aki legyőzi a népet«. A Bálám név két héber szóból származik: am (nép) és baal – a bela szóból (pusztítani vagy elnyelni), együttes jelentése pedig: »a nép pusztítása«” (Ranko Stefanovic: Revelation of Jesus Christ: Commentary on the Book of Revelation. Berrien Springs, Mich., 2002, Andrews University Press, 111. o.). Jézus az egész gyülekezetet figyelmezteti, hogy ha továbbra is folytatódik a tévtanítás, személyesen jön el és harcol ellenük a szájában lévő karddal (Jel 2:16).

Viszont a figyelmeztetések között komoly bátorítás is hangzik mindkét gyülekezetnek (11. és 17. vers).

Mit mondhatunk Jel 2:14-15 versei alapján arról az elképzelésről, hogy nem számít, mit tanítunk? Miért nagyon is fontos a tanítás?

THIATIRA ÉS SZÁRDISZ

Olvassuk el Jel 2:18–3:6 szakaszát! Mi minden történt ezekben a gyülekezetekben? Milyen szempontból mondható, hogy közösségként és egyénileg is ugyanezekkel a dolgokkal küzdünk? Itt hogyan mutatkozik meg a nagy küzdelem?

A thiatirai gyülekezetnek szóló bemutatkozásból (Jel 2:18) kitűnik, hogy Isten népére egyre nagyobb megpróbáltatások és zavaros idők várnak. A tűzlángú szem és az izzó fényű érc metaforái nemcsak Jel 1:14-15 verseiben fordulnak elő, hanem eredetileg Dániel 10. fejezetében. A próféta lát valakit, akinek a szemei „olyanok, mint az égő fáklyák”(ÚRK), a lábai pedig  (Dán 10:6). Később, a végidőben Krisztus felkel és megszabadítja népét. Amikor Isten népe helyzete a legkilátástalanabbnak tűnik, Isten maga lép közbe megmenteni azokat, akiknek neve az élet könyvében található (Dán 12:1).

A szárdiszi gyülekezetnek Jézus úgy mutatkozik be, mint akinél van az Isten hét lelke és a hét csillag (Jel 3:1; 5:6). A Megváltó itt is tevékeny a színfalak mögött, és a menny erőit felsorakoztatja, hogy garantálja egyháza biztonságát.

E két gyülekezet bemutatása mély aggodalomra ad okot. Thiatirában ugyan látszik némi javulás (Jel 2:19), de tagjai olyanok, mint Izrael népe Jezábel királyné idejében. Szárdiszban pedig a nép lelkileg halott (Jel 3:1).

E problémák ellenére Jézus bátorítja a gyülekezeteket. Kijelenti, hogy Thiatirában sokan vannak, akik „nem ismerik a Sátán mélységeit”, és biztatja őket: „ami nálatok van, azt tartsátok meg addig, míg eljövök” (Jel 2:24-25). Szárdiszban is van „egy kevés”, akik „nem szennyezték be ruháikat” (Jel 3:4, ÚRK).

Jézus ezeknek a hűségeseknek kínál külön áldásokat. Thiatirának ígéri „a hajnalcsillagot” (Jel 2:28), amit később önmagával azonosít (Jel 22:16). Szárdisznak pedig üzeni, hogy helyük lesz a mennyben, és vallást tesz a nevükről „az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt” (Jel 3:5).

„…tartsd meg azt, és térj meg” (Jel 3:3)! Mit kell megtartanunk és miből kell megtérnünk? Miért kapcsolódik szorosan össze ez a kettő?

A FILADELFIAI GYÜLEKEZET

Hogyan mutatkozik be Jézus ennek a gyülekezetnek (Jel 3:7)? Mit tudhatunk meg ebből róla?

A gyülekezet elismerést kap, mert megtartja Krisztus beszédét és nem tagadja meg a nevét (Jel 3:8). Jézus érdekes ígéretet tesz: a Sátán zsinagógájába tartozók elmennek és tisztelettel adóznak a filadelfiaiaknak (9. vers). Ez a gondolat Ézs 60:14 verséből származik, amelyben Isten népe elnyomói alázattal leborulnak előttük, szemben a kíméletlen és durva bánásmóddal, ahogyan korábban viszonyultak hozzájuk. Ebből megérthetjük, hogy a Sátán zsinagógája megnehezítette az első keresztények életét. Amint láttuk, néhány előbbi gyülekezet azokkal küzdött, akik hamis tanokat hirdettek és problémákat okoztak – ez Sátán egyik módszere volt, amit a gyülekezetek ellen fordított. Ebből kitűnik, hogy végül a filadelfiai gyülekezet szabadítja meg az egyházat ettől a gonoszságtól.

Mit értünk a filadelfiai gyülekezet kitartása alatt (Jel 3:10)? Hogyan ígérte meg nekik Jézus, hogy határt szab a rájuk váró megpróbáltatásnak? Mit jelent ez számunkra ma?

Nyilvánvaló: a filadelfiai gyülekezet is éppen olyan nehéz időket élt meg, mint az előző gyülekezetek, de úgy tűnik, hogy más volt a hozzáállásuk. Ez az első a gyülekezetek sorában, amellyel kapcsolatban Jézus nem mutat rá valamilyen konkrét hiányosságra, amin javítaniuk kellene. A Megváltó felfigyelt a hitükre és arra, hogy együttműködnek Istennel. Ezt értékelte, annak ellenére, hogy a gyülekezetnek „kevés”

E gyülekezet győzteseinek szól az az ígéret, hogy oszloppá teszi őket Isten templomában, amely „onnét ki nem jő” (12. vers). Új nevet kapnak, Jézus teljesen Istenhez tartozónak ismeri el őket, talán éppen azért, mert az életük korábbi szakaszában minden módon Istenhez tartozónak vallották magukat.

Ha azonnal, hirtelen a mennybe kerülnénk, mennyire éreznénk magunkat odatartozónak?

A LAODICEAI GYÜLEKEZET

Laodiceának is bemutatkozik Jézus: „az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete” (Jel 3:14). Krisztus isteni természetének meghatározó vetületeire mutatnak rá ezek a jellemzők. Az „Ámen” utalás Ézs 65:16 versére, ahol az „Ámen” szó fordításaként ez áll: „az igaz Isten”, ami tehát a szövetséghez kapcsolódik. Jézus a hatalmas Isten, aki megtartja a szövetségét, Isten, aki beváltja az üdvösségre és helyreállításra vonatkozó ígéreteit. Jézus „igaz bizonyság”

Mire szólítja Jézus Jel 3:14-22 szakaszában ezt a gyülekezetet? Mit jelent ez számunkra, ma?

Miután az első szövegek elmondják, kicsoda valójában Jézus, szükséges tisztázni a gyülekezet helyzetét is. Vagyis, azt mondhatnánk, hogy csak akkor ismerjük meg önmagunkat igazán, ha előbb megismerjük Istent. E gyülekezet tagjai valójában annyira áltatják magukat, hogy a valóságnak pontosan az ellenkezőjét képzelik magukról (Jel 3:17). Jézus kéri őket, hogy tegyék meg a kellő lépéseket, lássák tisztán, valóságosan a dolgokat, és szükség szerint változtassanak (18. vers).

Ha ezt nem teszik meg, a másik út az isteni ítélet lesz, méghozzá két szakaszban. Az első, hogy talán szükség lesz némi régimódi szülői fenyítésre (19. vers). A következő eshetőség, hogy Isten „kiköpi” őket a szájából (16. vers, ÚRK), mint egy korty poshadt vizet.

Ez a gyülekezet különösen közel került ahhoz, hogy kivettessen Isten színe elől, mégis a legnagyobb ígéreteket kapja. Jézus velük akar vacsorázni (20. vers). Ez az együttlét csak közeli barátok számára fenntartott alkalom. A későbbiekben pedig megígéri nekik, hogy majd vele együtt ülnek a trónján (21. vers).

Érdekes nyomon követni a hét gyülekezet kapcsán, hogyan válik a nép egyre hűvösebbé Istennel és hogyan távolodik el tőle. Miként történik ez meg? A csata már eldőlt, mégis mintha némelyek kitartóan kapaszkodnának a gonoszságba és a sötétség erőibe. E gyülekezetek történelmét áttekintve kérdés nem fér hozzá, hogy látjuk a nagy küzdelem kibontakozását és megnyilvánulását. Így megy ez majd egészen Jézus második eljöveteléig!

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

A csütörtöki tanulmányunk érintette Krisztus istenségének kérdését. Miért olyan fontos ez? Ellen G. White a következőt írta: „Mivel Isten törvénye éppolyan szent, mint Isten maga, csak az szerezhetett engesztelést annak áthágásáért, aki Istennel egyenlő. A bűnössé lett embert senki más nem menthette meg a törvény átkától, más nem hozhatta ismét összhangba a mennyel. Krisztus magára vette a bűn terhét és szégyenét, a bűnét, ami annyira bántó a szent Isten számára, hogy el kellett választania egymástól az Atyát és Fiát. Krisztus kész volt a legszörnyűbb mélységbe leereszkedni a megrontott emberiség megmentéséért” (God’s Amazing Grace.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.      A csoportban beszéljük meg, mit feleltünk a szerdai kérdésre! Mi minden következik a válaszunkból?

2.      „Amint mostanában körülnéztem, hogy megtaláljam a szerény és alázatos Jézus egyszerű követőit, gondolatban igen kimerültem. Sokan azok közül, akik állítják, hogy várják Krisztus közeli visszatérését, a világhoz igazodnak és komolyabban törekszenek elnyerni a környezetük tetszését, mint Isten jóváhagyását. Hidegek és merevek, mint az a névleges egyház, amelyből csak röviddel ezelőtt távoztak. A laodiceai gyülekezetnek szóló üzenet tökéletesen bemutatja jelen állapotukat” (Ellen G. White: The Review and Herald. 1852. jún. 10.).

3.      Ellen White ezt több mint másfél évszázada írta, mégis miért illenek ma ránk is annyira ezek a mondatok? Ezek szerint mire következtethetünk azt a mítoszt illetően, hogy az egyház kezdeti szakasza volt „az a régi, szép idő”?

ne pakolj

telefont,

se újságot,

se pénztárcát

se táskát

se poharat

egyszóval semmit.

Ha mégis rátennél

egy szál virágot;

az maradhat.

Ahhoz úgysincs közöd, bár

rólad szól

mindegyik.