A SZOMBATISKOLAI TANULMÁNYHOZ

Február 20., szombat délután

A következő nap a Szinódus elé vitték az apostolokat. Jelen voltak azok a férfiak is, akik vérszomjasan követelték a Feddhetetlen halálát, akik tanúi voltak annak, amint Péter átkozódások közepette megtagadta az Urat, mivel felismerték, hogy a tanítványok közül való. Most is abban reménykedtek, hogy megfélemlíthetik. Csakhogy Péter időközben megbánta tettét, és felismerte az alkalmat, hogy magasztalja Őt, akit nemrég még gyáván megtagadott. Kiváló lehetőség volt ez számára, hogy bizonyságot tegyen elkötelezettségéről és hűségéről. Szent merészséggel, a Lélek által megerősítve, bátran kijelentette: „A názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez tielőttetek épségben. Ez ama kő, melyet ti, építők megvetettetek, mely lett a szegletnek fejévé. Nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.”

A sokaságot elámította Péter és János merészsége, és rájöttek, hogy Jézus emberei voltak, mivel bátor és nemes magatartásuk elárulta őket: olyanok voltak, mint Jézus, amikor vádolói előtt kellett megállnia. A Mester egyetlen pillantással, a szomorúság és irgalom tekintetével megfeddte Pétert, mikor megtagadta Őt, de most, hogy bátran kiállt Ura mellett, a tanítvány elnyerte a menny elismerését és áldását. Jézus helyeslésének bizonyítékaként Péter megtelt Szentlélekkel. – Korai írások, 193–194. old.

Mivel a papok Krisztus ellen lázadtak, az ellenállás minden mozzanata újabb indítékot jelentett nekik, hogy a megkezdett úton haladjanak. Csökönyösségük mindinkább növekedett. Nem mintha nem tudtak volna megalázkodni, hanem nem akartak. Nem csak azért vesztették el üdvösségüket, mert Isten Fiát megölték, és ezért halált érdemeltek, hanem mert ellenálltak az Úrnak. Tudatosan vetették el a világosságot, és elzárkóztak a Lélek fáradozásai elől, hogy nehogy meggyőzze őket. Az a befolyás működött bennük is, ami az engedetlenség fiait uralja. Arra késztette őket, hogy káromolják azokat a férfiakat, akik révén Isten munkálkodott. Megátalkodott lázadásuk minden további ellenállásukkal csak erősödött Isten és üzenete ellen, aminek hirdetésével szolgáit bízta meg. A zsidó vezetők, mivel a bűnbeismerést megtagadták, minden nap megújították ellenállásukat, ezzel pedig elősegítették az általuk elvetett mag aratását.

Isten haragja nem csupán bűnei miatt szakad a megátalkodott bűnösre, de azért is, mert a megtérésre hívó szózat és világosság ellenére továbbra is ellenáll és folytatja a múlt bűneit. Ha a zsidó vezetők engedtek volna a Szentlélek meggyőző erejének, bocsánatot nyertek volna, de nem akartak engedelmeskedni. Így jár minden bűnös is, ha megrögzött ellenállásával idáig jut: a Szentlélek többé már képtelen befolyásolni. – Apostolok története, 61–62. old.

Február 21., vasárnap: „Egy új kezdet hajnala”

Akik megengedik, hogy előítéletük elzárja előlük az igazság ismeretét, nem részesülhetnek mennyei megvilágításban. Ugyanis ha az Írás egy-egy elvét feltárják, sokan nem azt kérdezik, igaz-e, összhangban van-e Isten szavával, hanem hogy ki adta elő, ki hirdeti. Ha nem a nekik tetsző forrásból ered, nem fogadják el. Annyira elégedettek saját eszméikkel, hogy nem akarják tanulmányozni az Írás bizonyítékait, hogy megérthessék, hanem előítéleteik miatt elvetik, nem foglalkoznak velük.

Az Úr gyakran ott munkálkodik, ahol a legkevésbé várnánk. Megdöbbent, mert saját választása szerinti ügyvivői által nyilatkoztatja ki hatalmát, viszont sokak mellett elhalad, akikre mi feltekintettünk, mert eddig tőlük vártuk a világosságot. Isten azt akarja, hogy az igazságot az igazságért fogadjuk el – azért, mert az igazság.

A Bibliát nem szabad emberek eszméi szerint értelmeznünk, bármilyen hosszú időn keresztül is tartották igaznak. A magyarázók szavait, véleményeit ne fogadjuk el Isten szavának. Ugyanolyan tévedő halandók, mint mi magunk. Isten józan eszet adott nekünk és nekik is. A Szentírás önmagát értelmezi. – Bizonyságtételek a lelkészeknek, 105–106. old.

Krisztus mennybemenetele után a tanítványok egybegyűltek, hogy alázatos kéréseikkel Isten elé járuljanak. A tíz napig tartó önvizsgálat után készen álltak arra, hogy odaszentelt szívük templomába költözzön a Szentlélek. A Lélek mindegyikük szívét betöltötte, mintha csak a Mindenható ezzel akarta volna megmutatni a népnek, hogy előjoga a menny legszebb áldásait árasztani tanítványaira. (…)

Érdemes megfigyelni, hogy a Szentlélek csak azután töltetett ki a tanítványokra, miután tökéletes egységre jutottak, és nem vitatkoztak többé azon, kié legyen az elsőbbség. Ugyanazon gondolat lelkesítette őket. Minden nézeteltérést elűztek körükből, és ugyanarról tettek bizonyságot mindannyian, miután a Szentlélek kitöltetett rájuk. Figyeljétek csak meg ezeket a szavakat: „A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt.” Annak Lelke, aki meghalt azért, hogy a bűnösök élhessenek, a hívők teljes gyülekezetét mozgósította.

A tanítványok nem maguk számára kérték az áldásokat. Szívükben felelősséget éreztek a lelkek iránt. Az evangéliumot egészen a föld széléig kívánták terjeszteni, ehhez kértek erőt, amelyet Krisztus megígért nekik. Majd a Szentlélek kitöltetett rájuk, és egyetlen nap alatt több ezer ember tért meg.

Ha majd teljesen átadjuk magunkat Jézus ügyének, az Úr ezt azzal fogja elismerni, hogy mérték nélkül kiárasztja ránk az Ő Lelkét, de mindez nem következik be, míg az egyház legnagyobb része nem működik együtt Istennel. – Evangelizálás, 698–699. old.

Február 22., hétfő: „Pünkösd”

A tanítványok csak abban az esetben várhatták a Szentlélek erejét és a mennyei angyalok segítségét, ha Krisztussal egyek maradnak. Csak a mennyei hatalmak segítségével alkothattak egységes frontot a világgal szemben, és győzedelmeskedhettek a sötétség hatalmasságai ellen folytatott harcban. Ha kitartanak az egységes munkában, mennyei követek járnak előttük, és egyengetik az utat számukra. Így a lelkek előkészülnek az igazság befogadására, és megnyerik őket Krisztus számára. Amíg egyek maradnak, a gyülekezet olyan „szép lesz, mint a hold, tiszta, mint a nap, rettenetes, mint a zászlós tábor” (Énekek 6:7). Haladásának semmi nem állhat útjába. Győzelemről győzelemre jut. Dicsőségesen teljesíti isteni megbízatását: az evangélium hirdetését. – Apostolok története, 90–91. old.

Ezen az emlékezetes alkalommal egy nagyszámú sokaság, ami addig nevetségesnek tartotta, hogy egy olyan szerény, egyszerű személy, mint Jézus, Isten Fia lehet, ezúttal teljes mértékben meggyőződött az igazság felől, és Megváltójaként ismerte el Őt. Háromezer lélek csatlakozott azon a napon az egyházhoz. Az apostolok beszédét a Szentlélek hatotta át, általa szóltak az emberekhez. Bizonyságtevésüket nem lehetett megcáfolni, mivel a Lélek kitöltetésének köszönhetően állításaikat csodák kísérték. Maguk a tanítványok is meglepődtek az eredmények láttán. Akik nem mondtak le előítéleteikről és bigottságukról, annyira le voltak nyűgözve az Isten iránti félelemmel elegyített tisztelettől és csodálattól, hogy nem merték – szavakkal vagy erőszakos tettlegességgel – akadályozni e csodálatos szolgálatot, s így egy ideig megszűnt az ellenállásuk.

Az apostolok érvei – melyek ugyan egyértelműek és meggyőzőek voltak– önmagukban képtelenek lettek volna ledönteni az előítéletek falait, amik már annyi bizonyítéknak ellenálltak. A Szentlélek viszont ezeket az érveket mennyei erővel juttatta el a kételkedők szívéhez. A Mindenható kihegyezett nyilai tudatosították bennük, hogy rettenetes bűnt követtek el, amikor elutasították és keresztre feszítették a dicsőség Urát. „Ezeket pedig mikor hallották, szívükben megkeseredtek, és mondták Péternek és a többi apostolnak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig mondta nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szentlélek ajándékát.” – A megváltás története, 245–246. old.

Szemlélés által változunk el. Miközben az isteni minta tökéletességén elmélkedünk, teljes átalakulásra és az Ő tisztasága szerinti megújulásra vágyakozunk. A jellembeli változás az Isten Fiában való hit által megy végbe. Az engedetlen gyermek a menny gyermekévé válik. Átmegy a halálból az életbe, lelkivé és a lelki dolgok megértőjévé válik. Az Úr bölcsessége megvilágítja értelmét, így csodálatos dolgokat lát meg a törvényből. Miután valaki megtér az igazság által, a jellemátalakulás munkája tovább folytatódik életében. Megértésének mértéke növekszik. Mivel Isten engedelmes gyermekévé vált, Krisztushoz hasonlóan gondolkodik. Az Örökkévaló akarata saját akaratává válik. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 338. old.

Február 23., kedd: „A szadduceusok előtt”

Krisztus feltámadása után a papok mindenfelé azt a hazug hírt terjesztették, hogy tanítványai elrabolták Jézus holttestét, mialatt a római őrök aludtak. Ezért érthető, hogy nehezteltek Péterre és Jánosra, amikor meghallották, hogy annak feltámadását prédikálják, akit ők megöltek. Különösen a szadduceusokat nyugtalanította a dolog, mivel érezték, hogy kedvenc tantételük dől meg, és így hírnevük forog kockán. – Apostolok története, 60. old.

A tanítványok nagy erővel hirdették a keresztre feszített és feltámadt Üdvözítő evangéliumát. Jeleket és csodákat tettek Jézus nevében; meggyógyították a betegeket, még egy született nyomorékot is, aki örömében bement a templomba Péterrel és Jánossal, és boldogságában ugrándozva mindenki füle hallatára dicsőítette Istent. A hír futótűzként terjedt, s az emberek gyülekezni kezdtek a tanítványok körül. Sokan szaladtak a templom felé, hogy saját szemükkel lássák a csodát.

Jézus halálakor a papok azt hitték, hogy már nem lesz több csodatétel, a lelkesedés hamar lecsillapodik, és a nép újra visszatér a hagyományokhoz. De nem így történt! A tanítványok a szemük előtt tették a csodákat az emberek ámulatára. Krisztust keresztre feszítették: honnan vették hát a tanítványok ezt az erőt? Míg élt, azt hitték, hogy Jézus adja nekik a hatalmat a csodatevésre, de halála után úgy gondolták, hogy ezen erőforrás híján a csodák is megszűnnek. Péter átlátta értetlenségüket, és így szólt hozzájuk: „Izrael férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mireánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal műveltük volna azt, hogy az járjon? (…) A mi atyáinknak Istene megdicsőítette az Ő Fiát, Jézust, akit ti elárultatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha Ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadtátok, és kívántátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek, az életnek fejedelmét pedig megöltétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai. És az Ő nevében való hit által erősítette meg az Ő neve ezt, akit láttok és ismertek; és a hit, mely őáltala van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára.”

A papok és a vének elöljárói nem tudták megemészteni ezeket a szavakat, ezért megparancsolták, hogy Pétert és Jánost börtönbe vessék. Csakhogy ők eddig már ezreket győztek meg – egyetlenegy prédikáció alatt –, hogy higgyenek Krisztus feltámadásában és dicsőségében! A papok és a vének dühtől fortyogtak. Azért végeztették ki Jézust, hogy az emberek elméjét visszafordítsák a hagyományokhoz, erre a helyzet még rosszabbra fordult! A tanítványok nyíltan megvádolták őket, hogy ők Jézus halálának értelmi szerzői, és nem tudták, hová fajulhatnak a dolgok, miként fog viszonyulni hozzájuk a nép. Örömmel végeztették volna ki Pétert és Jánost is, de nem merték, mert féltek a nép haragjától. – Korai írások, 192–193. old.

El kell viselnünk Krisztusért a próbákat. Nem játékcsatákban veszünk részt. A leghatalmasabb ellenfelekkel kell szembeszállnunk. „Nem a vér s a test ellen van tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12) Úgy kell megszereznünk az erőt, mint az első tanítványoknak: „Mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak voltak az imádkozásban és a könyörgésben.” „Beteltek mindnyájan Szentlélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólták. A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt.” (Csel 1:14; 4:31–32) – Bizonyságtételek, 6. köt., 140. old.

Február 24., szerda: „István megkövezése”

Istvánnak, az Úr szeretett tanújának, akinek életcélja a lélekmentés volt Krisztus számára, meg kellett halnia, mivel diadalmasan bizonyságot tett a keresztre feszített és feltámadt Üdvözítőről. (…) Az Isten Fiával szemben tanúsított gyűlöletet Jézus követőivel szemben is kinyilvánították. Nem tudták elviselni, hogy a keresztre feszítettről halljanak, és mivel István bátran tett róla bizonyságot, haragra gerjesztette őket. (…)

Látták István arcának ragyogását, és tudták, hogy ez a fény Istentől származik. De ők semmibe vették ezt a bizonyítékot. Ó, ha figyelembe vették volna! Ó, ha megtértek volna! De nem tették.

Amikor a Mindenható elhívta, hogy vállalja a szenvedést Krisztusért, István nem tétovázott. Ránézett sanyargatói arcára, és tudta, mi vár rá, mégsem habozott, és elmondta utolsó üzenetét az embereknek. – My Life Today, 67. old.

Sátán taktikájához tartozik, hogy a hívők tartsák meg a vallás formaságait, de nélkülözzék az élő kegyességet. Az evangélium elutasítása után a zsidók továbbra is fanatikusan gyakorolták ősi szertartásaikat. Mereven megőrizték nemzeti elzárkózásukat, miközben el kellett ismerniük, hogy Isten már nincs jelen köztük. Dániel próféciája olyan világosan mutatott a Messiás eljövetelének idejére, és annyira félreérthetetlenül megjövendölte halálát, hogy a zsidók ellenezték e prófécia kutatását, és végül a rabbik átkot mondtak azokra, akik megpróbálták kiszámítani az időt. Az elvakult és megátalkodott Izraelt a következő századok során nem érdekelte a megváltás kínálta irgalmas ajándék. Nem törődtek az evangélium áldásaival. Ez a tény komolyan és félelmesen int mindenkit, milyen veszélyes a mennyből jövő világosság elutasítása.

Ha megvan az ok, a következmények sem maradnak el. Aki szántszándékkal elfojtja kötelességtudatát, mert hajlamai ellen való, végül képtelen lesz különbséget tenni az igazság és a tévedés között. Értelme elhomályosul, lelkiismerete eltompul, szíve megkeményedik, és lelke elszakad Istentől. Ahol a menny igazságáról szóló üzenetet durván elutasítják, vagy egyszerűen semmibe veszik, ott az egyházat sötétség fogja borítani; a hit és a szeretet meghidegül, elidegenedés és széthúzás lép a helyébe. Az egyháztagok világi törekvésekre összpontosítják érdeklődésüket és energiájukat, a bűnösök pedig még megátalkodottabbak lesznek. – A nagy küzdelem, 378–379. old.

Február 25., csütörtök: „Megváltozott hozzáállás”

Ez a látomás Péter számára megrovást és egyben pedig utasítást is tartalmazott. Isten szándékát nyilatkoztatta ki előtte, hogy Krisztus halála által a pogányok is, a zsidókkal együtt, az üdvösség örökösei legyenek. Eddig egyetlen tanítvány sem prédikálta az evangéliumot a pogányoknak. Nekik még mindig ott állt a válaszfal, amit pedig Krisztus halála lerombolt; munkálkodásuk tehát egyedül csak a zsidókra szorítkozott, míg a pogányokat az evangélium áldásaiból kizárták. Ez alkalommal az Úr megkísérelte, hogy Pétert az isteni terv világszéles terjedéséről oktassa.

Számos pogány hallgatta már mohón Péter és a többi apostol prédikációit, sőt, a görög zsidók közül is sokan hittek már Krisztusban. Azonban a pogányok közül Kornélius megtérése volt az első nagy jelentőségű esemény.

Jézus egyháza számára most a munkának teljesen új korszaka kezdődött el. Az ajtót, bár a megtért zsidó hívők a pogányok előtt bezárták, fel kellett tárni. Az evangéliumot elfogadó pogányokat egyenrangúnak kellett elismerniük anélkül, hogy a körülmetélkedés rítusát rájuk kényszerítették volna.

Milyen óvatosan munkálkodott az Úr, hogy eltávolítsa a pogányok iránti előítéletet, ami Péter lelkében a zsidó hitben való nevelés folytán mélyen gyökerezett! Az egész látomás: a kendő és annak tartalma arra célzott, hogy az apostol gondolkozását felszabadítsa az előítéletektől, és arra a fontos igazságra vezesse, hogy a mennyben nincs személyválogatás, hanem zsidó és görög egyenlő értékű Isten előtt; és Krisztus által a pogányok is részesülhetnek az evangélium áldásaiban és kiváltságában. – Apostolok története, 135–136. old.

Senki sem mondta, hogy bárkinek a kutatásai tökéletesek lesznek, de egyet tudok: gyülekezeteink tönkremennek a hit általi megigazulás és más hasonló igazság tanításának hiányában.

Ne tegyünk különbséget az emberek között, ne azzal foglalkozzunk, hogy ki által halljuk az igazságot, hanem nyissuk meg a szívünket, és Krisztus szelídségével fogadjuk be azt. Sokan azonban nem így cselekszenek, hanem egy vitatott ponttal kapcsolatban kérdést kérdésre halmoznak, s nem engednek akkor sem, ha jó a magyarázat. Bár úgy tennénk, mint akik a világosság után sóvárognak! Bárcsak Isten napról napra nekünk ajándékozná Szentlelkét, és arcának dicsősége ránk ragyogna, hogy így Krisztus iskolájának tanulói lehessünk!

Ha felmerül egy új tan, ami nem azonos nézetünkkel, akkor forduljunk Isten Igéjéhez, és keressük az Urat imában. Ne adjunk alkalmat az ellenségnek, hogy gyanakvást és előítéletet ültessen a szívünkbe. Ne engedjük, hogy az a lelküket támadjon bennünk, ami a zsidó papokat és főembereket a világ Megváltója ellen hangolta. Bevádolták, hogy a népet megzavarja, és azt kívánták, hogy ne alkalmatlankodjon, mert zavart kelt és véleménykülönbséget idéz elő. Az Úr által küldött világosságnál megállapíthatjuk, milyen lélek uralkodik bennünk. Ne áltassuk magunkat! – Az evangélium szolgái, 301–302. old.

Február 26., péntek

További tanulmányozásra

Apostolok története: 19. fejezet