A SZOMBATISKOLAI TANULMÁNYHOZ

Január 30., szombat délután

A menny Felségesére terelték figyelmemet, akit angyalok imádtak, aki gazdagon részesítettek megtiszteltetésben, ragyogásban és dicsőségben, lejött a földre, ahol emberként találta magát, nem tiltakozott, hogy de bizony neki finomabb a természete. Nem idegenkedett a szerencsétlenektől. Munkálkodása során az elesettek, szegények, kétségbeesettek és ínségesek közt forgott. Pedig Ő volt a megtestesült kifinomultság és tisztaság; az élete és jelleme valóban magasztos volt; mégis munkássága során nem a hangzatos címeket viselők, nem a világ legmegtiszteltebb emberei között találjuk, hanem a lenézettek és az ínségesek társaságában. Azért jöttem, mondta az isteni Tanító, hogy mentsem az elveszettet (Mt 18:11). Igen, a menny Fenségesét mindig ott találjuk fáradozni a leginkább segítségre szorulók közt. Bárcsak Krisztus példája szégyenkezésre késztetné azok kifogásait, akik annyira beleszerettek szegény önmagukba, hogy finnyás ízlésük és magasztos hivatásuk rangján alulinak tartják segíteni a legmagatehetetlenebbet. – Bizonyságtételek, 2. köt., 467. old.

Krisztus azért jött a földre, hogy mindenki elnyerhesse az üdvösséget. A Golgota keresztjén megfizette az elveszett világért a jóvátétel felülmúlhatatlan díját. Szerénysége, önfeláldozása az elbukott ember iránti mélységes szeretetét bizonyítják. Azért jött a földre, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet. Küldetése a bűnösökért történt, minden bűnösért, minden nyelvből és népből. Kifizette az árat mindenkiért, hogy megváltsa, egységre és összhangba hozza magával őket. Nem hagyta ki a legtévelygőbbet és a legbűnösebbet sem. Különösen azokért fáradozott, akik a legjobban rászorultak. Minél inkább szükségük van a megigazulásra, annál nagyobb Jézus megértése, annál mélyebb az érdeklődése, annál buzgóbban fáradozik értük. Nagy, szerető szíve mélyen megindul azokon, akiknek állapota a legreménytelenebb, akik a leginkább rászorulnak az átalakító kegyelemre.

Az elveszett juh példázata Krisztusnak a tévelygők és elveszettek iránt érzett csodálatos szeretetét jelképezi. Nem marad azokkal, akik elfogadták mentését, nem arra áldozza minden idejét, hogy szeretetüket és hálájukat fogadja. Hanem otthagyja nyáját, mely szereti Őt, és elmegy a vadonba, viseli a nélkülözést, szembenéz a veszéllyel és a halállal. Keresi és megmenti a nyájtól eltévedt juhát, ami elpusztulna, ha vissza nem hozná. Amikor szorgos kutatás után rátalál, bár fáradt, sérült, éhes, nem várja el a legyöngült juhtól, hogy kövesse, nem hajtja maga előtt, hanem, ó, csodálatos szeretet! Gyöngéden karjára emeli, vállára veszi és viszi vissza a nyájhoz. Aztán meghívja szomszédait, hogy örvendezzenek az elveszettnek, mely megkerült. – Bizonyságtételek, 5. köt., 603–604. old.

Január 31., vasárnap: A megmentő Immánuel

Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, sokkal több, mint a bűn okozta rontás meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa az Úrtól, de Jézusban szorosabb egységre jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit többé nem lehet széttépni. Örökre magához kötözött minket. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.” (Jn 3:16) Nemcsak azért adta, hogy a bűneinket hordozza, és mint áldozat meghaljon értünk, hanem Isten odaajándékozta a Megváltót az elbukott emberiségnek. Hogy biztosítson változhatatlan békeszándékáról, egyszülött Fiát adta, hogy Krisztus eggyé váljon a teremtett családdal, és örökre megtartsa emberi természetét. Ez a záloga annak, hogy az Úr megtartja a szavát. „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lesz.” (Ésa 9:6) Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és a legmagasabbra, a mennybe helyezte. Az „embernek Fiával” osztja meg a világmindenség trónját. Az „embernek Fiát” „csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének” (Ésa 9:6) hívják. A VAGYOK az összekötő kapocs Isten és az emberiség között, és kezével mindkettőt átfogja. Ő, aki „szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott” (Zsid 7:26), nem szégyell minket testvéreinek nevezni (lásd: Zsid 2:11). Krisztusban egyesül a földi és a mennyei család. A megdicsőült Krisztus a mi testvérünk. Az emberiség magába zárja a mennyet, a végtelen szeretet pedig keblére öleli az emberiséget. – Jézus élete, 25–26. old.

Kicsoda Krisztus? Ő az élő Isten egyetlen Fia. Ő olyan az Atya számára, mint egy szó, ami kifejezi gondolatát – egy hallható szó. Jézus Isten szava. A Megváltó mondta Filepnek: „Aki engem látott, látta az Atyát.” Szavai az Örökkévaló szavait visszhangozzák. Krisztus az Úr tökéletes kifejeződése, dicsőségének visszatükröződése és valóságának képmása.

Személyes lényként Isten önmagát nyilatkoztatta ki Fia által. Jézus, az Atya dicsőségének visszatükröződése és „valóságának képmása” (Zsid 1:3), míg a földön járt, emberi ábrázata volt. Üdvözítőként, de személyként jött a földre, és szintén személyként ment fel a mennybe. És szintén személyesen végzi közbenjárói szolgálatát a mennyben. Az Úr trónja előtt szolgál Ő értünk, aki „hasonló az ember Fiához” (Jel 1:13). – Isten fiai és leányai, 21. old.

Miben is áll a menny dicsősége: miben áll az üdvözültek öröme? Krisztus mindenben minden. Az üdvözültek Isten Bárányára leírhatatlan gyönyörűséggel tekintenek, és dics- és hálaéneket énekelnek neki, akit már a földön is szerettek és imádtak. Ezt az éneket tanulták és kezdték el énekelni már itt a földön. Megtanultak bízni Jézusban, s közben kialakult jellemük a menny számára. Szívük összhangban volt már itt lenn az Ő szívével. Olyan mértékű lesz az örömük Krisztusban, amilyen mértékben megtanultak itt bízni benne és szeretni Őt.

Isten kell lefoglalja folyton a gondolatainkat. Társalognunk kell vele utazás közben, s miközben kezünk munkát végez. Életünk minden tevékenységében és elfoglaltságában fel kell tennünk a kérdést: Mit akar az Úr, hogy cselekedjek? Hogyan lehetek kedves előtte, aki életét adta a megváltásomért? Ezáltal fogunk Istennel járni, ahogyan Énok is hajdanán, s elfogadhatjuk azt a bizonyságot, amit ő is kapott, éspedig, hogy kedves volt Isten előtt. – Our High Calling, 61. old.

Február 1., hétfő: Jézus keresztsége

Keresztelő Jánost Isten oktatta pusztai élete során. Tanulmányozta kinyilatkoztatásait a természetben és a Szentlélek vezetésével a próféták írásait is. Jézus Krisztus volt tanulmányának és elmélkedéseinek tárgya éjjel és nappal, annyira, hogy szíve-lelke és elméje teljesen megtelt ezzel a csodálatos képpel.

Szemlélte a királyt a maga szépségében, és önmagát teljesen elvesztette szem elől. Látta a szentség méltóságát, és felismerte saját tehetetlenségét és méltatlanságát. Isten üzenetét kellett hirdetnie. Az Úr erejében és igazságosságában kellett megállnia. Félelem nélkül lépett fel, mint a menny hírnöke, mivel az Eljövendőre tekintett. Bátran állhatott meg a földi uralkodók előtt, mivel azelőtt remegve hajtott térdet a királyok Királya előtt. – Az evangélium szolgái, 54. old.

János trombitaként hallatta szavát. Ez volt a küldetése: „Hirdesd népemnek bűneiket és Jákob házának vétkeit.” (Ésa 58:1) Nem volt része tudós emberek iskoláiban. Tanítója Isten és a természet volt. Olyan emberre volt szükség Jézus útjának előkészítésére, aki eléggé bátor ahhoz, hogy az ősi próféták hangján szólva megtérésre hívja a romlott nemzetet. – Szemelvények, 2. köt., 148. old.

Isten népét azonban nem lehet megtéveszteni. E tanítások ellentmondanak a Szentírásnak. A hamis Krisztus a fenevadra és a fenevad képének imádóira mond áldást, pontosan azokra, akikre a Biblia tanúsága szerint a menny ki fogja tölteni elegyítetlen haragját. […]

Csak azok lesznek felvértezve az egész világot foglyul ejtő hatalmas csalással szemben, akik szorgalmasan tanulmányozták a Szentírást, és szeretik az igazságot. A Biblia bizonyságtétele nyomán felismerik az álcázott csalót. A próba senkit sem fog elkerülni. A kísértés rostája megmutatja, ki az igazi keresztény. Vajon Isten népe olyan szilárdan ragaszkodik az Igéhez, hogy érzékei nem fogják megcsalni? Fog-e ragaszkodni a Szentíráshoz – és csakis ahhoz – ebben a válságban? Sátán mindent megtesz, amire lehetősége van, hogy az a nap készületlenül találja őket. Ügyeikből akadályt kovácsol számukra; földi kincsekből csapdát állít nekik; nehéz, kimerítő terheket helyez rájuk, hogy az élet gondjaival túlterhelt szívüket a megpróbáltatás napja tolvajként lepje meg. – A nagy küzdelem, 625. old.

Február 2., kedd: Kövekből kenyeret

Sátán hozzánk is eljön, mint Krisztushoz megrázó kísértéseivel, hogy elégítsük ki az étvágyunkat. Jól tudja, mekkora hatalommal rendelkezik fölöttünk ezen a téren. Ádámot és Évát is az étvágy bűnös kielégítésével győzte le. Ezért veszítették el boldog otthonukat. A nyomorúság és a bűnök mekkora árja tölti be földünket Ádám bukása miatt! Az Úr egész városokat törölt el a föld színéről, mert aljas bűntetteik és undorító vétkeik a mindenség szégyenfoltjává züllesztették őket. Összes bűnüknek a falánkság kielégítése az alapja. Az ősellenség a falánkságon keresztül uralkodott értelmükön egész életükben. Ezrek maradhattak volna életben, de testi, szellemi és erkölcsi roncsként szálltak le a sírba. Jó egészségük és képességeik voltak, mégis mindezt odavetették az étvágy bűnös kielégítésének, ami arra vitte őket, hogy szabad utat engedjenek bűnös kívánságaiknak. – Bizonyságtételek, 3. köt., 561–562. old.

Bárhol legyen is az Istennek szentelt életű munkás, a Szentlélek is ott van vele. A tanítványoknak tett ígéret nekünk is szól. A Vigasztaló épp annyira a miénk, ahogy az övék volt. A Lélek adja azt az erőt, ami a gyötrődő és küszködő lelket megtartja, úgy a világ gyűlölete, mint saját gyengesége és hibája felismerése közepette. Amikor bánat és szenvedés a részünk, amikor jövőnk sötétnek és nyugtalanítónak látszik, vagy elhagyatottnak és gyámoltalannak érezzük magunkat, akkor a Szentlélek, hitben elmondott imáink hatására, megvigasztalja a szívünket.

Nem az a döntő bizonyítéka kereszténységünknek, ha rendkívüli körülmények között mutatunk nagy lelkesedést. A megszentelődés és szent élet nem elragadtatásból áll: hanem azt jelenti, hogy teljesen átadjuk Istennek az akaratunkat. Azt jelenti, hogy élünk Isten minden Igéjével, amely az Ő szájából származik. Azt jelenti, hogy benne bízunk minden kísértésben – úgy a sötét, mint a fényes napokon is. Azt jelenti, hogy hitben járunk minden körülmények között, rendíthetetlen bizalommal támaszkodunk rá, és megnyugszunk szeretetében. – Apostolok története, 51. old.

Sátán megkérdőjelezte Jézus istenfiúságát. Az elutasítások olyan bizonyítékok voltak, amelyeket nem tagadhatott. Az istenség átvillant a szenvedő emberen. Az ördögnek nem volt ereje ellenállni a parancsnak. Megszégyenülten, dühtől görnyedten kényszerült visszavonulni a világ Üdvözítőjének közelségéből. Olyan tökéletes volt Krisztus győzelme, mint Ádám bukása.

Mi is ellenállhatunk a kísértésnek, és Sátánt távozni kényszeríthetjük. Jézus az Úr iránti engedelmességgel és hittel győzött. Így szól hozzánk az apostol által: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok.” (Jak 4:7–8) Nem menekülhetünk meg a kísértő hatalmától, hisz már legyőzte az emberiséget, és ha saját erőnkből próbálunk megállni, áldozatul esünk fortélyainak. Ám „erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lesz” (Péld 18:10). Sátán retteg és menekül még a leggyengébb lélek elől is, aki az Ő hatalmas nevében talál menedéket. – Jézus élete, 130–131. old.

Február 3., szerda: Újabb kísértés

A kísértő azt hitte, hogy kihasználhatja Krisztus emberi természetét, és elbizakodottságot ébreszthet benne. Az ördög ugyan csábíthat, de nem kényszeríthet bűnre. Azt mondta Jézusnak: „Vesd alá magad!” – bár tudta, hogy nem teheti meg, mert Isten közbelépne, hogy megmentse. Még Sátán sem kényszeríthette a Megváltót, hogy alávesse magát. Ha Jézus nem enged a kísértésnek, nem győzhetik le. A föld és a pokol összes hatalma sem kényszeríthette, hogy a legcsekélyebb mértékben is eltávolodjon Atyja akaratától.

A kísértő sohasem kényszeríthet minket arra, hogy gonoszt cselekedjünk. Nem irányíthatja értelmünket, hacsak mi magunk nem helyezzük az ellenőrzése alá. Mielőtt Sátán hatalmat gyakorolhatna rajtunk, már akaratunk vele egyetért, és hitünk nem kapaszkodik bele Krisztusba. De minden dédelgetett bűnös vágy módot ad neki, hogy a lábát megvesse. Minden olyan pont, ahol nem érjük el az isteni mértéket, nyitott ajtó a számára, amelyen bejöhet, hogy kísértsen és pusztítson. Minden hibánk kedvező alkalmat kínál, hogy a Megváltóba és az Írásokba vetett hitünket megingassa. – Jézus élete, 125. old.

Az elbizakodottság bűne és az Istenbe vetett tökéletes hit és bizalom hasonlítanak egymásra. Sátán azzal áltatta magát, hogy kihasználva Jézus emberi voltát, elérheti, hogy átlépje a bizalom és az elbizakodottság határát. Ezen a ponton sokan zátonyra futnak. Sátán hízelgés által próbálta megtéveszteni Krisztust. Elismerte, hogy az Üdvözítő helyesen tette, hogy a pusztában, a legmegpróbálóbb körülmények között is hitt és bízott abban, hogy Isten az Ő mennyei Atyja. Most arra próbálta rávenni, hogy még egy bizonyítékot adjon arról, hogy teljesen az Úrra támaszkodik, és hisz benne: Ő Isten Fia. Így arra kérte, hogy vesse le magát a templom ormáról, mert ha valóban az, aki, úgy nincs mitől félnie, hiszen angyalok vannak mellette, hogy fenntartsák Őt. Az ördög bizonyságot tett az Írásokban való jártasságáról. Ám a világ Megváltója nem ingott meg következetességében, és tökéletes hittel ragaszkodott Atyja megígért gondoskodásához. Noha az ellenség kezében volt ebben a különösen nehéz és veszélyes helyzetben, mégsem tette próbára szükségtelenül az Atya szeretetét és hűségét. Nem kísértette azzal Istent, hogy Sátán sugallatára elbizakodottan próbára tegye gondviselését. A csábító olyan Igével állt elő, ami az alkalomnak megfelelőnek tűnt. Azt remélte, hogy az idézetet a Megváltóra alkalmazva sikerrel viheti véghez terveit. Krisztus tudta, hogy a Mindenható valóban fenntarthatná, ha Ő maga kívánta volna tőle, hogy vesse le magát a templomról. Az azonban nem bizonyítaná hitének erejét, ha Sátán indítványozására és az Atya óhaja ellenére az Ő védelmező gondoskodásával és szeretetével kísérletezne. Jól tudta, hogy Krisztus emberi természetének gyengeségét mutatta volna meg abban, ha tőle legyőzve és Atyja akarata ellenére azzal próbálta volna bizonyítani fenntartó szeretetét, hogy leveti magát a templomról. – Szemelvények, 1. köt., 282–283. old.

Február 4., csütörtök: Hódolat az ördögnek

Sátán egy magas hegyre vitte fel Jézust, és panorámaszerűen elvonultatta előtte a világ országait a maguk dicsőségében. A nap beragyogta a templomokat, a márványpalotákat, a termékeny földeket, a gyümölccsel megrakott szőlőskerteket. A bűn nyomai viszont rejtve maradtak. Krisztus tekintetét – hiszen az utóbbi időben csak homályt és pusztaságot látott – most lebilincselte a felülmúlhatatlan szépség, virágzás. Azután a kísértő hangja hallatszott: „Neked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom; azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.” […]

Amikor az ördög felajánlotta Krisztusnak a világ országait és dicsőségét, azt javasolta, hogy a Megváltó mondjon le a világ feletti királyságáról, és Sátán alattvalójaként uralkodjon. Ilyen uralmat reméltek a zsidók is. Evilági királyság után vágyakoztak. Ha Jézus beleegyezett volna, hogy ilyen királyságot ajánljon nekik, örömmel fogadták volna Őt. A világra azonban a bűn átka nehezedett annak összes keserűségével együtt. Jézus kijelentette a kísértőnek: „Eredj el, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!” – Jézus élete, 129–130. old.

Az Úr Igéje ruházza fel az elmét a mennyei erő fegyvereivel, hogy győzhessen az ellenség fölött. Boldog az az ember, aki mikor kísértések érik, felfedezi, hogy lelke bővölködik a Szentírás ismeretében, s menedéket talál a mennyei ígéretekben. „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” – mondta a zsoltáros.

Ez a „beszéd” legyen mindig a szívünkben és ajkunkon. A „meg van írva” pedig legyen a horgonyunk. Akik Isten Igéjét használják szövétnekként, felismerik az emberi szív gyengeségeit, de azt az erőt is, amelyet az Atya kegyelme nyújt minden szentségtelen indíték megfékezése érdekében. Szívük folyton imádkozik, és őket szent angyalok őrzik. Amikor özönvízként rohanja le őket az ellenség, a Szentlélek zászlóként áll fölöttük. Szívükben összhang van, mivel őket az igazság értékes és erőteljes befolyása uralja.

Az Ige kommunikációs csatorna az élő Istennel. Aki az Igéből táplálkozik, megtermi a jó cselekedetek gyümölcseit. [...] Felfedezi az igazság gazdag tárnáit, melyek felkutatására úgy kell ásnia, ahogy az elrejtett kincskeresők tették. Mikor kísértések veszik körül, a Szentlélek eszébe juttatja a megfelelő szavakat a kísértés visszaverésére, amikor épp a legnagyobb szüksége van rá, hogy a leghatékonyabban felhasználhassa azokat.

Sokkal jobban kellene ismernünk a Bibliát. Ha a Szentírás megtanulására szentelnénk életünket, számos kísértés előtt bezárnánk az ajtót. Gyertek, vessünk gátat Sátán kísértéseinek a „meg van írva” kijelentéssel! Hitünket és bátorságunkat próbára tevő nézeteltérésekkel fogunk szembenézni, de ezek még erősebbé tesznek, ha a kísértést azzal a kegyelemmel győzzük le, amelyet Jézus bocsát a rendelkezésünkre. Csak hinnünk kell. Kételyek nélkül kell kapaszkodnunk az Ő ígéreteibe. – The Faith I Live By, 8. old.