A SZOMBATISKOLAI TANULMÁNYHOZ

KÜZDELEM ÉS VÁLSÁG: A BÍRÁK

Január 16., szombat délután

Éli bűne az volt, hogy könnyen elnézte két fia gonoszságát, noha szent hivatalt viseltek. Az apa hanyagsága, hogy nem intette meg, sem kordában nem tartotta fiait, félelmes veszedelmet hozott Izraelre. Két fiát megölték, Éli maga is életét vesztette. Az Úr ládáját elvitték Izraeltől, s harmincezren haltak meg a népből. Mindez azért, mert könnyen vették és eltűrték maguk között a bűnt. Micsoda tanítás és példa ez az Isten gyülekezetében felelős állásokat betöltőknek! A levonható tanulság most a menny nevében szólítja fel őket, hogy hűen távolítsanak el minden helytelenséget, ami csak szégyent hoz az igazság ügyére.

Sámuel idejében Izrael úgy vélte, hogy az Isten parancsait rejtő láda jelenléte győzelmet biztosít nekik a filiszteusok fölött, akár megtérnek gonoszságukból, akár nem. A zsidók Jeremiás napjaiban is azt hitték, hogy a templom a Mindenható által elrendelt szolgálatainak szigorú megtartása megóvja őket gonosz útjuk méltó büntetésétől.

Ugyanez a veszély forog fönn ma azon nép soraiban, akik azt vallják, hogy Isten törvényének őrei. Ők is szeretik azzal áltatni magukat, hogy a tisztelet, melyben a tíz parancsot tartják, megvédi őket az isteni igazságszolgáltatás hatalmától. Nem hajlandók elfogadni a gonoszság miatti intéseket, s azzal vádolják az Úr szolgáit, hogy túlbuzgók, mikor ki szeretnék rekeszteni a bűnt a táborból. A bűngyűlölő Isten fölszólítja őket, hogy szakadjanak el minden gonoszságtól. Ha nem hajlandók megtérni és engedelmeskedni az Úr szavának, ez súlyos következményeket hoz Isten mai népére, amint ez a bűn az ősi Izraelre is hozott. Van egy határ, amin túl az Úr nem halogatja büntetéseit. Jeruzsálem pusztulása ünnepélyes figyelmeztetésként áll Isten mai népe előtt arra nézve, hogy nem vehetik semmibe büntetlenül a választott eszközei által küldött intésekkel. – Bizonyságtételek, 4. köt., 166–167. old.

„Amiképpen pedig a Noé napjaiban volt, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” Isten azt akarja, hogy legyen egy jótettekben buzgólkodó népe, mely romlott korunk szennyáradata közepette is tántoríthatatlanul helytáll. Olyan nép lesz, ami annyira ragaszkodik az Úr erejéhez, hogy ez majd menedéket jelent számára minden kísértéssel szemben. A botrányos folyóiratokban levő bűnös tudósítások próbálják megrontani az érzékeket és az elmét, ők azonban olyan közel élnek Istenhez és angyalaihoz, hogy olyanok, mint akik se nem látnak, se nem hallanak. Olyan feladat vár rájuk, amit senki nem végezhet el helyettük – megvívni a hit harcát és elnyerni az örök életet. Nem lesznek sem magabiztosak, sem önteltek. Ismerni fogják gyengeségeiket, ezért tudatlanságukat Krisztus bölcsességéhez, gyengeségüket pedig az Ő erejéhez láncolják. – Bizonyságtételek, 3. köt., 472. old.

Január 17., vasárnap: Debóra

„Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földéből.” (Bír 2:12) „Vezette őket, mint nyájat a pusztában. Haragra ingerelték Őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal.” Ezért az Úr „elvetette magától silói hajlékát, a sátort, amelyben lakott az emberek között; sőt, fogságba vitette erejét, dicsőségét pedig ellenség kezébe.” (Zsolt 78:52, 58, 60–61) Isten mégsem hagyta el teljesen népét. Mindig volt maradék, ami hű maradt Jahvéhoz, és az Úr időről időre hűséges, bátor férfiakat választott ki, hogy ledöntsék a bálványokat, és megszabadítsák Izraelt ellenségeitől. De amikor ezek a férfiak meghaltak, a nép fokozatosan visszatért a bálványokhoz, s így a bukás és büntetés, a beismerés és szabadulás története állandóan ismétlődött. – Pátriárkák és próféták, 545. old.

Az izraeliták húsz éven keresztül legyőzőik igája alatt roskadoztak, aztán megtértek bálványimádásukból, s alázattal és megtéréssel kiáltottak az Úrhoz szabadulásért. Nem hiába könyörögtek. Izraelben élt egy kegyességéről ismert nő, s az Úr általa akart szabadulást szerezni népének. Debóra volt a neve. Prófétaasszonyként ismerték, és bírák hiányában az emberek hozzá fordultak tanácsért és ítéletért.

Az Úr közölte Debórával tervét, miszerint megsemmisíti Izrael ellenségeit, továbbá azt az utasítást adta, hogy hívasson magához egy Bárák nevű férfit, [...] akivel majd közölje az összes kapott üzenetet. Debóra engedelmeskedett, s amikor eljött hozzá Bárák, azt mondta neki, hogy gyűjtsön össze Naftali és Zebulon törzséből tízezer férfit, s szálljanak hadba Jábin király ellen.

Bárák ismerte a zsidók szétszórt, elcsüggedt és védtelen állapotát, ahogy ismerte az ellenség erejét is. Habár az Úr őt jelölte ki arra, hogy szabadulást hozzon Izraelnek, s bár Isten biztosította őt arról, hogy vele tart, és az ellenséget a kezébe adja, Bárák félénk és bizalmatlan volt. A menny szavaként fogadta Debóra üzenetét, ám nem bízott Izraelben, s attól félt, hogy az emberek majd nem fognak hallgatni rá. Nem volt hajlandó egy ilyen bizonytalan műveletben részt venni, csak úgy, ha Debóra is vele tart, s ha támogatja befolyása és tanácsai által az erőfeszítéseit. [...]

Az izraeliták [...] szörnyülködve nézték az alattuk elterülő síkságon szétszóródott hatalmas hadsereget, amely minden harci eszközzel fel volt szerelve. [...] A harci szekerek tengelyeihez hatalmas szablyákat rögzítettek, s ha ezekkel behajtottak az ellenség közé, azok úgy hulltak el, mint a búzaszálak.

Az izraeliták a hegyekben rendezték soraikat, s várták a támadás megfelelő pillanatát. Debóra biztosította őket, hogy aznap felharsan a győzelmi kürtjel, ezért Bárák felbátorodva vezette le a völgybe seregét, és bátran támadt az ellenségre. Isten harcolt Izraellel, ezért sem a harcos stratégia, sem a harci eszközök fölénye nem állhatott ellen nekik. Sisera hadai szörnyű vereséget szenvedtek. [...] Csak a menny tudta felborítani az ellenség terveit, s csak Ő szerezhetett győzelmet. – Signs of the Times, 1881. június 16.

Január 18., hétfő: Gedeon

Az Úr a munkára nem mindig a legtehetségesebb embereket választja ki, hanem azokra esik a választása, akiket a legjobban fel tud használni. Azok, akik jó szolgálatot tehetnének érte, egy időre visszavonultan, látszólag a gazda által figyelmen kívül hagyva élnek. Ám ha hűséggel végzik szerény kötelességeiket is, és készséget tanúsítanak az áldozathozatalra, Isten a megfelelő pillanatban majd nagy felelősséget bíz rájuk.

A felmagasztalás előtt alázat van. Az Úr a leghatékonyabb módon használhatja fel azokat, akik a leginkább meg vannak győződve saját méltatlanságukról és haszontalanságukról, és megtanítja őket a hit bátorságának kifejezésére. Erejét gyengeségeikkel egyesítve erőssé teszi őket, valamint bölccsé, amint tudatlanságukat az Ő bölcsességével egyesíti. – Adventista Biblia-kommentár, 2. köt., 1003. old.

Mivel az ellenséghez viszonyítva oly csekély volt a számuk, Gedeon tartózkodott attól, hogy a szokásos kihirdetést közzétegye. Csodálkozott azon a kijelentésen, hogy serege túl nagy. De az Úr látta népe szívében a büszkeséget és hitetlenséget. Gedeon lelkesítő felszólításától felbuzdulva készek voltak hadba szállni, de amikor a midianiták sokaságát meglátták, sokukat elfogta a félelem. Mégis ha Izrael győz, éppen ők dicsőítették volna magukat, s a győzelmet nem Istennek tulajdonították volna.

Gedeon engedelmeskedett az Úr rendelkezésének, és nehéz szívvel látta a huszonkétezer embert, egész seregének több mint kétharmad részét otthonába távozni. Az Úr ismét szólt hozzá: „Még ez a nép is sok, vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom őket néked, és amelyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled, az menjen el veled; de bármelyikről azt mondom: Ez ne menjen el veled, az ne is menjen.” (Bír 7:4) A népet levezette a parthoz, és várták, hogy azonnal megtámadják az ellenséget. Néhányan sietve vettek a tenyerükbe egy kis vizet, azt felszürcsölték, amint mentek; de majdnem az egész sereg térdre esett, és kényelmesen ivott a víz felszínéről. Akik a tízezerből tenyerükbe merték a vizet, csak háromszázan voltak; mégis őket választotta ki, a többieket pedig mind hazaengedte Gedeon.

A jellemet gyakran a legegyszerűbb dolgok teszik próbára. Akinek a célja veszély idején a saját szükséglete kielégítése, nem olyan, akiben bízni lehet, ha szükség lenne rá. Az Úr a hanyagoknak és a maguktól semmit meg nem tagadóknak nem ad helyet művében. Azok néhányan a kiválasztottak, akiket nem győznek le saját kívánságaik. A háromszáz válogatott férfi nemcsak bátorsággal és önuralommal rendelkezett, hanem a hit embere is volt. Ők nem fertőztették meg magukat bálványimádással. Isten vezetni tudta őket, és általuk szabadulást hozott Izraelnek. A siker nem függ a számoktól. A Mindenható meg tud szabadítani éppúgy kevés, mint hatalmas sereg által. Őt nem a létszám tiszteli, hanem azok jelleme, akik neki szolgálnak. – Pátriárkák és próféták, 549–550. old.

Január 19., kedd: Sámson

A bölcs és vitéz Sámson élete végéig nazireusi fogadalom alatt állt, ámde hagyta magát elcsábítani egy parázna nő bájaitól, s meggondolatlanul megszegte szent fogadalmát. Sátán ügynökei révén tette tönkre Izrael vezetőjét olyannyira, hogy a titokzatos erő, amellyel rendelkezett, többé már nem félemlítette meg a nép ellenségeit. Ennek a bátor nőnek a befolyása választotta el Istentől, az ő csapdái döntötték romba Sámsont. A szeretetet és szolgálatot, amit a menny elvárt volna Sámsontól, ez az asszony kapta meg. Ez bálványimádást jelentett. Teljes mértékben elveszítette az Úr műve szent jellegének érzését, feláldozta méltóságát, lelkiismeretét és minden magasztos célját az alantas szenvedélyek oltárán. – Adventista Biblia-kommentár, 2. köt., 1007. old.

A mostani és az eljövendő élet minden eredménye a kis dolgokkal szemben tanúsított lelkiismeretességtől és gondosságtól függ. Isten legkisebb munkáját is ugyanaz a tökéletesség jellemzi, mint a legnagyobbat. A kéz, ami felfüggesztette a világokat az űrben, ugyanaz a kéz, mely finoman kidolgozta a mezők liliomait. És amiképpen Isten tökéletes az Ő hatáskörében, akként kell nekünk is tökéletesnek lennünk a mi körünkben. Az arányos jellem szépsége a személyes kötelességek végzéséből formálódik. Ezért életünket a legnagyobb és legkisebb részleteiben is hűségnek kell jellemeznie. A kicsiny dolgokban való becsületesség, a hűség és szívélyesség gyakorlása beragyogja az élet ösvényét, és ha befejeztük munkánkat e földön, majd kitűnik, hogy minden hűséggel végzett kicsiny feladat valahol jó hatást váltott ki, ami nem évül el soha! – Pátriárkák és próféták, 574. old.

Az Úr Mózes által népe elé tárta hűtlenségük következményeit. Ha nem tartják meg Istennel kötött szövetségük feltételeit, elszakadnak tőle, az élettől, és nem részesülhetnek áldásában. Izrael időnként megfogadta a menny intéseit. Ilyenkor gazdagon áradt az áldás a zsidó népre és általuk a környező nemzetekre. De történelmük során sokszor elfeledkeztek az Úrról, és szem elől tévesztették Isten képviselőiként kapott magasztos kiváltságaikat. Megfosztották az Atyát a tőlük elvárt szolgálattól, társaikat a lelki vezetéstől és a szent példamutatástól. Ki akarták sajátítani a szőlőskert gyümölcsét, ahol a Mindenható sáfársággal bízta meg népét. Kapzsiságuk miatt még a pogányok is megvetették őket. Ezzel alkalmat kínáltak a hitetleneknek, hogy rosszul értelmezzék Uruk jellemét és országának törvényeit. – Próféták és királyok, 21–22. old.

Isten egyházának – a szőlőskert őrének – ma különlegesen értékesek azok a tanácsok és intések, amelyeket Ő a próféták által adott, világossá téve örökkévaló szándékát az emberiséggel. A próféták tanításaiban az Üdvözítő érthetően kinyilatkoztatta szeretetét és a megváltásukra készített tervet. A menny követei, akiket egyházához küldött, Izrael elhívásának, sikereinek, kudarcainak, Isten kegyeibe való visszafogadásának, a szőlőskert Gazdájától való elfordulásának történetéről, valamint arról beszéltek, hogy a korszakokat átfogó tervet a maradék fogja megvalósítani, amelynek életében minden szövetségi ígéret teljesedni fog. […]

Izrael! Bízzál Istenben! A szőlőskert Gazdája még most is gyűjti régóta várt drága gyümölcseit a nemzetek és népek közül! Nemsokára eljön övéihez; és azon a boldog napon végre megvalósul Izrael házával való terve: „Jövendőben Jákob meggyökerezik, virágzik és virul Izrael, és betöltik a földnek színét gyümölccsel.” (Ésa 27:6) – Próféták és királyok, 22. old.

Január 20., szerda: Ruth

Az Atya azt akarta, hogy Izrael fiai elfoglalják a nekik kijelölt egész területet, és hogy megfosszák uralmuktól az igaz Isten imádását és szolgálatát megtagadó népeket. Jellemének Izrael általi bemutatásával azonban az Úr önmagához akarta vonni az embereket. Népét azzal bízta meg, hogy az egész világra eljuttassa az evangélium hívását, és felmagasztalja Krisztust az áldozati szolgálat útján a népek előtt, hogy mindenki, aki feltekint rá, élhessen. Mindazoknak, akik a kánaánita Ráhábhoz és a moábita Ruthhoz hasonlóan, felhagyva a bálványimádással, az igaz Istent imádják, választott népével kellett volna egyesülniük. Izraelnek, amint szaporodott, ki kellett volna határait szélesítenie, mígnem birodalma fel nem öleli az egész világot.

Az irgalmas Isten a maga uralma alá akart vonni minden népet. Azt szerette volna, hogy a földet öröm és béke töltse be. Boldogságra teremtette az embert, és hő vágya, hogy szívüket a menny békéjével tölthesse be. Azt szeretné, ha földi családja a nagy mennyei családot szimbolizálná. – Krisztus példázatai, 290. old.

Krisztusnak népéhez fűződő viszonyát gyönyörűen szemlélteti az Izraelnek adott törvény. Ha egy elszegényedett zsidó kénytelen volt megválni vagyonától, s magát is el kellett adnia szolgának, legközelebbi rokonának kötelessége volt kiváltani őt és örökségét (lásd: 3Móz 25:25, 47–49; Ruth 2:20). Így a bűn következtében elveszített örökségünk és magunk megváltásának műve rá hárult, aki „közeli rokonunk”. Megváltásunkért lett hozzátartozónkká. Üdvözítő Urunk közelebb áll hozzánk, mint apánk, anyánk, testvérünk, barátunk vagy hitvesünk. „Ne félj – bátorít –, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” „Mivel kedves vagy az én szememben, becses vagy, és én szeretlek: embereket adok helyetted és népeket a te életedért.” (Ésa 43:1, 4)

Krisztus szereti a trónját körülvevő mennyei lényeket, de mi magyarázza azt a nagy szeretetet, amivel bennünket szeret? Nem érthetjük meg, csak tapasztalhatjuk, hogy így van. Ha pedig vele tartjuk a rokonságot, milyen gyöngéden kell tekintenünk Urunk fivéreire és nővéreire! Nem kellene-e igyekeznünk felismerni, mire kötelez Istennel való rokonságunk? Ő a családjába fogadott bennünket, nem kellene-e tehát tisztelnünk Atyánkat és rokonságunkat? – Jézus élete, 327. old.

Január 21., csütörtök: Sámuel

„A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedett, és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt.” Bár Sámuel ifjú korát az Isten imádására szentelt sátornál töltötte, de ő sem mentesült a gonosz befolyástól és a bűnös példáktól. Éli fiai sem Istent nem félték, sem az atyjukat nem becsülték, de Sámuel nem kereste a társaságukat, és gonosz útjukat sem követte. Hűségesen igyekezett azzá lenni, amivé az Atya akarta, hogy legyen. Ez minden ifjú kiváltsága. Kedves a menny előtt, amikor kis gyermekek átadják magukat szolgálatára. – Pátriárkák és próféták, 573. old.

Gyermekeitek üdvösségéért végzett munkátok közben ragadjátok meg Isten hatalmas erejét! Imátokban bízzátok az Úrra gyermekeiteket! Dolgozzatok értük fáradhatatlanul és komolyan! Az Örökkévaló hallani akarja imáitokat, és magához szeretné vonzani őket. Akkor az utolsó nagy napon majd Isten elé vihetitek őket, mondva: „Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nekem adott!”

Amikor Sámuel próféta elnyeri majd a dicsőség koronáját, és tisztelettel leteszi azt a trón előtt, örömmel ismeri el, hogy édesanyjának hűséges tanításai koronázták meg őt halhatatlan dicsőséggel Krisztus érdemei által.

A bölcs szülők munkáját a világ sohasem fogja értékelni, de amikor az ítéletkor megnyitják a mennyei könyveket, munkájuk úgy tárul fel mindenki előtt, ahogyan Isten látja, és jutalmat nyer az emberek és angyalok előtt. Akkor meglátják, hogy a hűségesen felnevelt gyermek a világ világossága volt. Könnyekbe, aggodalomba és sok álmatlan éjszakába került, hogy vezessék a gyermekek jellemének építését, de munkájukat bölcsen végezték, és e szülők meghallják majd a Mester szavait: „Jól van, jó és hű szolgám...” – Boldog otthon, 536. old.

A gyülekezet legnagyobb gyengesége az emberekre támaszkodás. Gyalázatot hoznak Istenre, mert nem értékelik az Ő elégséges voltát, s irigylik az emberek tekintélyét. Így gyengült meg Izrael is. Olyanok szerettek volna lenni, mint a világ többi nemzete, ezért óhajtottak maguk fölé királyt. Azt kívánták, hogy ember hatalma kormányozza őket, akit láthatnak a láthatatlan Isten hatalma helyett, aki addig vezette őket, és aki győzelmet adott nekik a csatákban. A maguk útját választották, így ennek Jeruzsálem pusztulása és a nemzet szétszóródása lett a következménye.

Nem bízhatunk emberben, bármilyen művelt, emelkedett gondolkodású is, csak ha mindvégig állhatatosan kitart az Istenben kezdettől fogva táplált bizalmában. – Bizonyságtételek, 6. köt., 249–250. old.