A SZOMBATISKOLAI TANULMÁNYHOZ

Globális lázadás és a pátriárkák

Január 9., szombat délután

Krisztus a létra, melyet Jákob látott, melynek alja a földön állt, teteje pedig egészen a menny kapujáig ért, a dicsőség küszöbéig. Ha a létrából csak egyetlen lépcsőfok is hiányzott volna a föld felett, elvesztünk volna. Jézus azonban elér bennünket, bárhol vagyunk is. Magára öltötte emberi természetünket, és győzött, így ha felvesszük az Ő jellemét, mi is győzhetünk. Bűntelen életet élt „a bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3). Most Istenként rendíthetetlenül áll a mennyei trónon, míg emberként elér hozzánk. Int, hogy a benne való hit által tegyünk szert Isten jellemének dicsőségére. Legyünk azért tökéletesek, amiképpen a mi mennyei Atyánk „is tökéletes”. – Jézus élete, 311–312. old.

Sokan táplálnak téves elméleteket arra vonatkozóan, hogy mit is jelent a hit, és az előjogaik szintjéhez jóval alantasabb módon élnek. Összetévesztik az érzelmet a hittel, folyton tanácstalanok és elkeseredettek, mert Sátán kihasználja a tudatlanság és a tapasztalatlanság minden alkalmát. [...] El kell fogadnunk Krisztust személyes Megváltónknak, különben elbukunk a győzelemre való törekvésünkben. Semmiben sem segít, ha eltávolodunk tőle, s közben azt hisszük, hogy a szomszédunk vagy a barátunk választhatja Őt személyes Megváltójának, mi azonban nem tudjuk megismerni megbocsátó szeretetét. El kell hinnünk, hogy Isten választottai vagyunk, hogy üdvösséget nyerjünk hitünk gyakorlása által, valamint Krisztus kegyelme és a Szentlélek munkája által, ezért dicsőítenünk és magasztalnunk kell az Urat meg nem érdemelt kegyelmének ilyen csodálatos megnyilatkozásaiért. Isten szeretete vonzza a lelket Krisztushoz, hogy elfogadást és irgalmat nyerjen, s hogy az Atya elé járulhasson. – Our High Calling, 77. old.

Hozzátok Isten elé gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat és mindazt, ami nyom és kínoz! Terheiteket sohasem találja nehéznek, soha nem fáraszthatjátok el Őt. Ő, aki hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt. „Igen irgalmas az Úr és könyörületes.” (Jak 5:11) Szívéig hat a nyomorunk és jajkiáltásunk. Vigyétek hozzá mindazt, ami a szíveteket nyomja. Semmi sem annyira nehéz, hogy ne bírná el, mert hisz Ő tartja fenn a világot, Ő kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem oly jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalataink egyetlen fejezete sem túl homályos, hogy el ne olvashatná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond a szívünket, nem érhet öröm, és őszinte ima sem hagyhatja el az ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel. „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” (Zsolt 147:3) Isten és minden egyes lélek között olyan gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta fel. – Jézushoz vezető út, 100. old.

Január 10., vasárnap: Kain és Ábel

Kain igaznak vélte önmagát, és csak hálaáldozattal járult Isten elé. Nem tett bűnvallomást, és nem ismerte be, hogy szüksége van kegyelemre. Ábel vért hozott, amely Isten Bárányára mutatott. Bűnösként jött, beismerve elveszett állapotát. Egyedüli reménye Isten ki nem érdemelt szeretete volt. Az Úr elfogadta Ábel áldozatát, Kaint és áldozatát pedig nem becsülte. Ínségünk tudata, nyomorúságunk és bűnösségünk beismerése az első feltétele annak, hogy az Atya elfogadjon minket. „Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” (Mt 5: 3) – Krisztus példázatai, 152. old.

Ugyanaz a szellem, amely lázadást szított a mennyben, a földön még mindig lázadást sugall. Sátán ugyanazt a módszert alkalmazza az emberek között, amit egykor az angyaloknál. Az ő szelleme uralja az engedetlenség fiait, akik hozzá hasonlóan igyekeznek lerombolni Isten törvényének korlátait, és szabadságot ígérnek a parancsolatok áthágóinak. A bűn megfeddése ma is gyűlöletes, és ellenállást vált ki. Amikor az Úr intő üzenetei érintik a lelkiismeretet, az ördög arra indítja az embert, hogy magát igazolja, és próbáljon másokat is rábírni a bűneivel való egyetértésre. Így ahelyett, hogy kijavítaná hibáit, felháborodást szít a dorgáló ellen, mintha ő volna a probléma egyedüli oka. Az igazi Ábel napjaitól fogva mindmáig ez a lelkület mutatkozik meg azok ellen, akik el merik ítélni a bűnt.

Sátán, aki a mennyben Isten jellemét hamis színben tüntette fel, és Alkotóját szigorúnak és kegyetlennek bélyegezte, az embert ugyanezzel az eszközzel vette rá a bűnre. Sikere után kijelentette, hogy az Atya igazságtalan korlátozásai okozták Ádámék bukását, mint az ő lázadását is.

De az örökkévaló Isten kinyilatkoztatja a maga jellemét: „Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt, de nem hagyja a bűnöst büntetlenül.” (2Móz 34:6–7) – A nagy küzdelem, 500. old.

Isten megkímélte a gyilkos Kain életét. Példájából láthatja a világ, mi lenne, ha a bűnös élve maradva folytathatná zabolátlan gonoszságát. Kain „vallásának” és példájának hatására utódai tömegesen süllyedtek a bűnbe, amíg „megsokasult az ember gonoszsága a földön”, és „szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” lett. „A föld pedig romlott volt Isten előtt, és megtelt a föld erőszakoskodással.” (1Móz 6:5, 11)

Isten irgalmas volt a világhoz, amikor kiirtotta Noé gonosz kortársait. Kegyelemből pusztította el Szodoma romlott lakóit is. Sátán megtévesztő befolyására a gonosztevők rokonszenvet és csodálatot váltanak ki az emberekből, és így másokat is szüntelenül lázadásra indítanak. Így történt Kain és Noé korában, Ábrahám és Lót idejében. Így van ez napjainkban is. A Megváltó a világegyetem iránti irgalomból pusztítja el végül kegyelmének elutasítóit. – A nagy küzdelem, 543. old.

Január 11., hétfő: Az özönvíz

Mennyire kevés fogalmunk is van a következményekről, amelyeket tetteink zúdítanak ránk és másokra! Sokan azt képzelik, nem fontos, mit tesznek. Azt gondolják, nem ártalmas, ha elmennek egy zenés esti összejövetelre vagy más szórakozási alkalmakra, s így csatlakoznak a világhoz, ha ehhez támad kedvük. Így uralkodik el Sátán a kívánságaikon. Ők pedig nem gondolják végig, hogy ezek a dolgok a legsúlyosabb következményeket vonhatják maguk után. Lehet, hogy az események menetében ez lesz az, ami az ördög csapdájához köti lelküket, és előidézi örök romlásukat.

Minden tettnek, bármilyen jelentéktelennek is tűnik, megvan a szerepe az élet nagy drámájában. Fontoljátok meg, hogy az étvágy kielégítésének egyetlen kívánsága hozta be világunkba a bűnt és borzalmas következményeit! Isten fiainak az emberek leányaival kötött szentségtelen házassága pedig hitehagyást szült, s a világ özönvíz általi pusztulásához vezetett. Az önző kívánságok kielégítésének csekélynek tűnő tettei megrendítő háborúságokat idéztek már elő. Ma is ez a helyzet. Alig akad megfontolt, bölcs ember. Akárcsak Izrael gyermekei, elengedik fülük mellett a jó tanácsot, de követik a saját hajlamaikat. – Bizonyságtételek, 5. köt., 92–93. old.

Ha Krisztusra tekintünk, elváltozunk az Ő hasonlatosságára, s készen állunk várni eljövetelét. Most van időnk felkészülni Urunk visszatérésére. A vele való találkozásra nem lehet egy pillanat alatt felkészülni. Az ünnepélyes találkozás előkészítéséhez éber várakozásra van szükség, amelyhez komoly munkának kell társulnia. E kettő összefonódása tesz bennünket tökéletessé Krisztusban. A tevékenységet és az áhítatot úgy kell összefogni, ahogyan egymáshoz láncolta Jézus az emberi természetet a mennyeivel. Ekképpen dicsőítik meg Istent az Ő gyermekei. Az élet zajában hangjuk bátorítást, reményt és hitet szól majd. Akaratukat és érzelmeiket Krisztusnak szentelik oda. Ezáltal készülnek fel Uruk fogadására, s amikor majd Ő megjelenik, örömmel mondhatják: „Íme, Urunk, akiben bíztunk, hogy üdvözít!” – In Heavenly Places, 250. old.

Nem kell elfelejtenünk, hogy mindannyian tévedünk, még a sok tapasztalattal rendelkező férfiak és nők is tévednek néha, Isten azonban nem űzi el őket, nem utasítja vissza őket hibáik miatt. Ádám minden fiának és leányának egy új próbálkozás előjogát adja meg.

Jézus azt szeretné, hogy úgy járuljunk elé, ahogy vagyunk: bűnösen, tehetetlenül és függőségeinkkel együtt. Minden gyengeségünket, oktalanságunkat, megfontolatlanságunkat és bűnösségünket elhozhatjuk elé, s hittel a lába elé tehetjük. Szeretetének karjával átölel, bekötözi sebeinket, s megtisztít minden hamisságtól.

Itt esnek el emberek ezrei: nem hiszik, hogy Jézus egyénileg bocsátja meg a bűnöket. Nem hiszik el Isten szavait. Egy előjogot jelent tudni azoknak, akik alávetik magukat a feltételeknek, hogy a megbocsátás személyesen és teljesen ingyen adatik minden egyes bűnre. Távolítsátok el azt a kételyt, hogy az Úr ígéretei nem hozzátok szólnak. Ezeket az ígéreteket minden bűnösnek adta. Krisztus által biztosítja az erőt és a kegyelmet, amelyet a szolgáló angyalok minden hívő léleknek elhoznak. Senki sem annyira bűnös, hogy nem találhat már erőt, tisztulást és feddhetetlenséget az érte meghalt Jézusban. – The Faith I Live By, 134. old.

Január 12., kedd: Ábrahám

Ábrahám engedelmeskedett Istennek. Nem beszélte meg a dolgot az érzéseivel, hanem Istenbe vetett nemes hittel és bizalommal készült fel az útra. Kínok szaggatták a szívét, mikor látta a büszke és szerető anyát cirógató gyöngédséggel tekinteni az ígéret fiára. De azért elvezette a szeretett gyermeket. Ábrahám szenvedett, mégsem hagyta, hogy akarata zúgolódva lázadjon a menny akarata ellen. Kötelesség, szigorú kötelességérzet uralkodott rajta. Nem mert érzéseire hallgatni, és egy pillanatra sem tett engedményeket. […]

Láttam, hogy nem könnyű kereszténynek lenni. Könnyű vallani a keresztény nevet, de magasztos és szent dolog keresztényként élni. Már csak kevés idő maradt arra, hogy biztosítsuk a halhatatlan koronát, s hogy a jótettek és teljesített kötelességek örök jutalmára szert tegyünk a mennyben. – Bizonyságtételek, 1. köt., 454. old.

Ábrahám próbája volt a legnehezebb, amellyel bárkit megpróbált a menny. Ha elbukott volna, sosem nevezték volna a hívők atyjának. [...] Azért kapta ezt a leckét, hogy évszázadokon át világítson, s hogy mi megtanuljuk, semmi sem túl értékes ahhoz, hogy ne adhassuk át Istennek. Ha minden ajándékra úgy tekintünk, mint amit az Úrtól kaptunk, hogy az Ő szolgálatában használjuk fel, csak akkor kaphatjuk meg a mennyei áldást. Adjátok vissza a rátok bízott javakat, s még többet fog rátok bízni. Tartsátok meg magatoknak a javakat, és sosem fogtok ebben az életben jutalmat kapni, és elveszítitek az örök élet jutalmát is. [...]

Sokak sosem adják át magukat Istennek minden fenntartás nélkül. Őket egyáltalán nem foglalkoztatja a Fiú végtelen áldozata, melyet a veszendő emberiség megmentése érdekében hozott. Ha Isten úgy szólna hozzájuk, mint Ábrahámhoz, nem ismernék fel a hangját, hogy meghallják a szolgálatra hívást, mely révén megpróbálhatná hitük és szeretetük őszinteségét.

Az önzés épp olyan ragályos, mint a lepra. Akik belépnek majd a mennybe, azoknak az önzés minden szennyétől meg kell tisztulniuk. [...]

Az Úr nagy munkát szeretne ránk bízni, és hív, hogy tekintsünk rá, bízzunk benne, járjunk vele, s beszéljünk hozzá. Meghív, hogy vessük alá magunkat és mindenünket fenntartás nélkül neki, hogy amikor majd felszólít, hogy hozzunk áldozatot érte, készségesen engedelmeskedhessünk. Mi csak úgy ismerhetjük meg az igazi boldogságot, ha az áldozat oltárán tápláljuk a lángot. Isten azoknak adja a legtöbb jövendőbeli örökséget, akik a jelenben a legtöbbet teszik. [...] Ő minden nap megpróbál bennünket különböző helyzetekben és minden őszinte igyekezetben. Munkatársait nem azért választja, mert tökéletesek, hanem mert készek önzetlenül dolgozni érte, s mert látja, hogy szoros kapcsolatban vannak vele, s ennek következtében elsajátíthatják a tökéletességet. – Our High Calling, 191. old.

Január 13., szerda: Jákob és Ézsau

Jákob szörnyen szenvedett a vétke miatt. Lelke mélységesen megkeseredett. Magányosan, fáradtan, remegve, a múlt vétkeinek emlékétől kínozva, valamint a sötét jövővel kapcsolatos félelmeivel pihent le, fejét egy kőre hajtva. Ha tiszta lett volna a lelkiismerete, szíve erős maradhatott volna Istenben. Ő azonban tudta, hogy a próbák, a félelmek és a kételyek egytől egyig bűne következményei. Ez a gondolat megkeserítette az életét. Jákob megtért, de még nem volt nyugodt az általa elkövetett gonoszságra vonatkozóan. Testi és lelki próbájában és szenvedésében csak reménykedni tudott, hogy újra megtalálja az isteni elfogadás felé vezető utat.

Lefeküdt a földre aludni. Szomorúan, nehéz szívvel, megtérve, de mégis félve várta, hogy másnap új próbák érjék, amikor majd útra kel.

Nem volt egyetlen barátja sem, aki vigasztalhatta volna, vagy akinek elmondhatta volna, hogy őszinte megtérésében minden tőle telhetőt megtett. Isten azonban szolgájára tekintett. Elküldte angyalait, hogy megmutassanak neki egy fényes létrát, ami leér a földig, s ahol Isten angyalai jöttek le, hogy megmutassák Jákobnak azt a szoros kapcsolatot, ami nem szakadt meg a két világ között. Amikor felébredt, problémái még nem tűntek el teljesen, azonban már bízott az Úrban, hiszen érezte, hogy vigasztalást nyert. Alázatos szívvel hódolt Üdvözítőjének, és különleges módon fejezte ki ezt a hódolatát éppen azzal a kővel, amire lehajtotta a fejét. – Istennel ma, 323. old.

Jákob és Ézsau atyjuk halálos ágyánál találkoztak. Az idősebb testvér egykor mint a bosszú alkalmát várta ezt az eseményt, de érzései azóta megváltoztak. Jákob, aki meg volt elégedve az elsőszülöttségi jog lelki áldásaival, lemondott bátyja javára atyja vagyonának örökléséről, az egyetlen örökségről, amelyet Ézsau akart és értékelt. Többé nem fordította őket egymással szembe a féltékenység és a gyűlölet, mégis útjuk elvált. Ézsau Szeir hegyére költözött. Az áldásokban gazdag Isten földi vagyont is adott Jákobnak az általa kívánt értékesebb javakon kívül. A két testvér vagyona „több volt, semhogy együtt lakhattak volna, és tartózkodásuk földje nem bírta meg őket az ő nyájaik miatt” (1Móz 36:7). Ez a különválás megegyezett a Jákobra vonatkozó mennyei szándékkal. Mivel a testvérek vallási meggyőződése nagyon különbözött, jobb volt nekik egymástól távol élni. […]

Isten nem önkényesen zárta ki Ézsaut az üdvösség áldásaiból. Kegyelmének ajándékait Krisztus által mindenki elnyerheti. Nem kiválasztás, hanem saját döntésük alapján kárhoznak el. Igéjében az Úr feltárta az örök életre való kiválasztás feltételeit: parancsolatai iránti engedelmesség a Jézusba vetett hit által. Az Atya a törvényével összhangban lévő jellemet választja, és aki eléri kívánalmainak normáját, beléphet a dicsőség országába. – Pátriárkák és próféták, 207. old.

Január 14., csütörtök: József és testvérei

Mi lesz a sorsa egyedül, társtalanul abban az idegen országban, ahová megy? József egy ideig teljesen átadta magát a fájdalomnak és rémületnek.

A gondviselő Isten kezében még ez a helyzet is áldására szolgált. Néhány óra alatt megtanulta, amire máskülönben évek sem tanították volna meg. Az atyai szeretet, bármilyen erős és gyengéd is volt, csak ártott neki elfogultságával és engedékenységével. Ez a helytelen kivételezés felingerelte testvéreit, és olyan kegyetlen tettre indította őket, ami elszakította Józsefet otthonától. E kivételezés hatásai megmutatkoztak jellemében is. Olyan hibákat alakított ki benne, amelyekből ki kellett gyógyulnia. Önelégült és követelőző lett. A gondos apa gyengédségéhez szokott fiú úgy érezte, képtelen megbirkózni az idegen és rabszolga keserves, elhagyatott életének nehézségeivel.

Azután gondolata atyja Istene felé fordult. Gyermekkorában megtanították, hogy szeresse és félje az Urat. Atyja sátrában gyakran hallgatta annak a látomásnak történetét, amelyet az otthonából száműzöttként és szökevényként menekülő Jákob látott. Hallott az ígéretekről, amiket az Úr tett Jákobnak, és hogy azok miként teljesedtek, hogyan jelentek meg a szükség órájában a mennyei angyalok, hogy oktassák, vigasztalják és oltalmazzák. Hallott arról is, hogy a szerető Isten az ember számára Megváltóról gondoskodott. Most ezek a drága leckék felelevenedtek lelkében. József hitte, hogy atyái Istene az ő Istene is. Akkor és ott teljesen átadta magát az Úrnak, és azért imádkozott, hogy Izrael Megtartója legyen vele száműzetése földjén.

Remegő szívében megszületett a szent elhatározás, hogy hű lesz Istenhez, minden körülmények között úgy fog cselekedni, hogy a menny királyának alattvalójává váljon. Teljes szívvel fogja szolgálni az Urat; sorsának próbáival bátran szembenéz, és minden feladatot becsületesen teljesít. Ez a nap fordulópont volt József életében. Ez az iszonyú csapás az elkényeztetett gyermeket férfivá alakította: meggondolt, bátor, magán uralkodni tudó férfivá. – Pátriárkák és próféták, 213–214. old.

Január 15., péntek

További tanulmányozásra

Jézus élete: 39. fejezet