Ellen White-idézetek
1. tanulmány − 2016.
december 26−január 1.
Válság a mennyben
December 26., szombat délután
Már Sátán bukásától létezik az igazság és a hamisság közötti ellenségeskedés. Az a lény, aki jelenleg is a hazugság magvainak terjesztésén dolgozik, valamikor a mennyei udvarok legmagasabb tisztségét töltötte be. Ő azonban nem volt elégedett a helyzetével. Eltökélte, hogy magasabbra tör, és megvalósítja nagyravágyó álmait, ami miatt háborút indított a mennyben.
Sátánt és mindazokat, akiket becsapott és akik mellette harcoltak, kivetették a mennyből, a küzdelem azonban tovább folytatódott a földön. – The Upward Look, 77. o.
Szomorúság töltötte be a mennyet, amikor kiderült, hogy az ember bűnbe esett, és Isten teremtett világát nyomorúságra, betegségre és halálra ítélt emberek fogják benépesíteni, a vétkes számára pedig nincs semmilyen kiút. (...) [Jézus] megismertette az angyalok serege előtt, hogy létezik egy terv az elbukott ember számára. Elmondta, hogy felajánlotta saját életét Atyjának, magára vállalva a halálos büntetést, hogy általa az ember bűnbocsánatban részesüljön, és vére érdemei és az Isten törvénye iránti engedelmessége által újra Isten oldalára álljon, visszajusson a csodálatos kertbe, és ehessen az élet fájáról.
Az angyalok az elején nem tudtak örülni, amikor Vezérük feltárta a megváltási tervet. Elmondta nekik, hogy az Atya haragja és a bűnös ember közé fog állni, magára véve a bűnt és a megvetést, és csak kevesen fogják Őt elfogadni mint Isten Fiát. Majdnem mindenki gyűlölni fogja, és megvetik. Lemond a mennyei dicsőségről, emberként fog megszületni a földön, megalázva magát. Halandó testben, közvetlenül fogja megtapasztalni mindazokat a kísértéseket, melyeket az emberek is átélnek, hogy segíthessen azokon, akik szintén megkísértetnek. Végül tanítói küldetésének befejezése után az emberek kezére adják, és a kegyetlenségnek és szenvedésnek majdnem minden formáját el kell majd viselnie, amire Sátán és angyalai a gonoszokat indítják. A legkínosabb halált fogja elszenvedni, ég és föld között függve, a legelvetemültebb gonosztevőhöz hasonlóan. Félelmetes haláltusán megy keresztül, melyet az angyalok sem lesznek képesek végignézni, eltakarják arcukat, hogy ne lássák a jeleneteket. Nemcsak testi szenvedést kell átélnie, hanem lelkit is, ami jóval felülmúlja az előbbit. Az egész világ bűnét magára veszi. Elmondta nekik, hogy meghal, de harmadnapon fel is támad, és felmegy Atyjához, hogy közbenjárjon a vétkes, gyarló emberért.
Az angyalok leborultak Krisztus elé, és felajánlották életüket. Jézus elmondta nekik, hogy halála által sokan meg fognak menekülni, és egyetlen angyal sem tudná az életével lefizetni az adósságot. Az Atya csak az Ő életét fogadhatná el zálogul az ember megváltásáért. – Korai írások, 149–150. o.
December 27., vasárnap: „Bűneset a mennyben”
Sátán eltökélte, hogy a mennyei tanácsban az első helyre kerül, és egyenlő lesz Istennel. Lázadó tevékenységét a hozzá csatlakozó angyalokkal együtt kezdte el, miközben táplálta bennük az elégedetlenség lelkületét. Annyira meggyőző volt az ámítása, hogy sok angyalt már akkor megnyert, amikor még nem fedte fel egészen a céljait. Még a hűséges angyalok sem ismerték meg teljesen jellemét, és nem látták, mit fog eredményezni a tevékenysége. Amikor már elég sok angyalt a saját oldalára állított, úgy mutatta be helyzetét Isten előtt, mintha ezeknek az angyaloknak a kívánsága lenne, hogy ő foglalja el Krisztus helyét. Továbbra is működött a gonosz, míg a növekvő elégedetlenség nyílt lázadássá fajult. Akkor háború tört ki a mennyben, végül pedig Lucifernek és a vele egyetértőknek el kellett hagyniuk a mennyet. Sátán a menny vezetésének megszerzését tűzte ki célul, de elveszítette a csatát. Isten mindezek után nem bízhatott meg benne, így azt a pozíciót is elveszítette, amivel addig rendelkezett. A kísértő és seregei azóta is nyíltan az Úr ellenségeiként harcolnak világunkban az igazság és megigazítás munkája ellen. Mint egykor a mennyben, továbbra is hamis képet próbál kialakítani az emberekben Krisztusról, és világot megnyerte magának. Még a magukat kereszténynek valló egyházak is az első nagy hitehagyó oldalára álltak. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 122. old.
Olyan kevesen gondolnak arra, hogy a kísértő egykor oltalmazó kérub volt, akit Isten neve dicsőítésére teremtett. Azonban Sátán önfelmagasztalása miatt kikerült ebből a pozícióból. Az Atyától kapott nemes képességeit helytelenül használta fel. Bukását, akárcsak ma emberek ezreinek elesését is, az elsőbbségre törekvés és mindenfajta korlátozás elutasítása okozta. Az Úr azt szeretné, ha mindenki megértetné: az egyházhoz való tartozás önmagában nem üdvözít, csak ha megkapjuk Isten pecsétjét (...)
Az Örökkévaló mindannyiunkra munkát bízott. Azonban ha az igazság nem gyökerezett meg a szívünkben, ha érzéki jellemvonásaink nem alakultak át a Szentlélek hatására, soha nem lehetünk Krisztus munkatársai. Mindig kiütközik az én, és életünkben nem válik láthatóvá a Megváltó jelleme. – Adventista Biblia-kommentár, 7. köt., 969. old.
Le kell vonnunk a tanulságot, hogy mindannyian magunkért vagyunk felelősek Isten előtt. Amikor már teljes szívünkből szeretjük Őt, rendelkezni fogunk az üdvösségre vivő bölcsességgel. Akaratát cselekedjük, világosságunk örök dicsőségre változik, és nem lesz kisebb, mivel Krisztust elismerjük Urunknak, Őt féljük és neki szolgálunk. Minden lélek számára megtiszteltetés, hogy a menny szolgája lehet, akinek a keresztség alkalmával megfogadta, hogy magára ölti igazságát. Követjük Jézusunk élő példáját? – Istennel ma, 128. old.
December 28., hétfő: „E világ fejedelme”
[Jézus] nem engedte, hogy Sátán fölénybe kerüljön. Amikor Krisztusnak megaláztatása utolsó lépéseit kellett megtennie, amikor a legmélyebb szomorúság zárta körül a lelkét, így szólt tanítványaihoz: „Jön a világ fejedelme: és énbennem nincsen semmije.” „E világnak fejedelme megítéltetett.” „Most vettetik ki.” (Jn 14:30; 16:11; 12:31) Jézus Krisztus profetikus látásával nyomon követte azokat az eseményeket, amelyek utolsó nagy küzdelmében játszódnak le. Tudta, hogy amikor így kiált fel: „Elvégeztetett!”, az egész menny győzedelmeskedik. Fülét már megütötte a távoli zene és a mennyei udvarokban felhangzó győzelmi kiáltás. Tudta, hogy eldől Sátán birodalmának sorsa, és az Ő nevét hirdeti majd az egész világegyetem.
Jézus Krisztus örült, hogy többet tudott tenni követőiért, mint amennyit azok kérhettek vagy elgondolhattak volna. Bizonyossággal beszélt, tudta, hogy még a világ megteremtése előtt Isten örökérvényű határozatot hozott. Tudta, hogy a Szentlélek mindenhatóságával felfegyverkezett igazság győzni fog a gonosszal vívott harcában, és a vérfoltos zászló majd diadalmasan leng követői felett. Tudta, hogy a benne bízó tanítványainak élete olyan lesz, mint az övé: meg nem szűnő győzelmek sorozata, amelyek bár nem látszanak győzelmeknek a földön, de annak ismeri el majd az örökkévalóságban. – Jézus élete, 679. old.
A Szentírásból arról olvasunk, hogy egy alkalommal, mikor Isten angyalai megjelentek az Úr előtt, Sátán is eljött velük (Jób 1:6). Nem azért, hogy hódoljon az örökkévaló Király előtt, hanem hogy az igazak elleni gonosz szándékát sikerre vigye. Ilyen céllal vesz részt az istentiszteleteken is. Láthatatlanul bár, de nagy szorgalommal igyekszik a hívek gondolatait irányítani. Mint ügyes hadvezér, előre lefekteti terveit. Amikor látja, hogy Isten szolgája kutatja a Szentírást, megfigyeli, miről akar Igét hirdetni. Majd minden ravaszságát és agyafúrtságát felhasználva úgy igyekszik irányítani a körülményeket, hogy a tanítást éppen azok ne hallják, akiket tévedésükről meg kellene győzni. Akinek a legnagyobb szüksége volna az intésre, meghívatja valamilyen rendezvényre, vagy egyéb dologgal tartja vissza annak a beszédnek a meghallgatásától, amely az élet illata lenne a számára. – A nagy küzdelem, 518–519. old.
Teremtésekor Isten Ádámot az egész Föld uralkodójává tette, mivel azonban engedett a kísértésnek, az ördög hatalma alá került – „mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett” (2Pt 2:19). Amikor az ember Sátán fogságába esett, mindene, amije volt, a győztesé lett. Így lett Sátán „e világ istene” (2Kor 4:4). Magához ragadta a földünk feletti uralmat, amely eredetileg Ádámé volt. Viszont Krisztus, miközben áldozatával lerótta a bűn büntetését, nemcsak megváltotta az embert, hanem eljátszott uralmát is visszaszerezte. Mindazt, amit az első Ádám elvesztett, a második Ádám visszavett. – Pátriárkák és próféták, 67. old.
Kedd, december 29.: „Háború a mennyben”
Nagy a lázadás a földi világban. Vajon ki lehet ennek a fővezére? Nem Sátán ihleti és táplálja a lázadás minden fajtáját? Nem ő szakadt el először Istentől, aki elsőként lett hitehagyó? Lucifer elégedetlen volt azzal, hogy alá kellett rendelnie magát az Atyának, és háborút indított az isteni vezetés ellen. Krisztus pedig vállalta, hogy véget vet ennek a lázadásnak, és ezt a világot tette a küzdelem helyszínévé. Ő az emberi család vezetője. Istenségét emberségre váltotta fel, belépett abba a világba, ahol Ádám elesett, és elviselte Sátán összes kísértéseinek ostromát, ám egyetlenegyszer sem bukott el.
A világ megmentése a tét. Ő ellenállt az ősellenségnek és a végsőkig kitartott. Emberként kellett győznie az emberért, éppen úgy, ahogyan nekünk is győznünk kell a „meg van írva” által. – Adventista Biblia-kommentár, 4. köt., 1163. old.
Kísértések fognak érni benneteket. A bűn ott ólálkodik, ahol a legkevésbé várnátok. Sötét és szörnyűséges események követik majd egymást lelkünk lesújtására, de mindaddig nem kell félnünk és elcsüggednünk, amíg tudjuk, hogy az ígéret szivárványa Isten trónja fölött ível. Nehéz próbáknak, ellenállásnak, gyásznak és szenvedésnek leszünk kitéve, de tudjuk, hogy Jézus már mindezen áthaladt. Ezek a tapasztalatok értékesek számunkra, nemcsak erre a rövid életünkre nézve, de az örökkévalóság szempontjából is (...)
A földi történelem végéhez közeledve vagy egyre gyorsabban haladunk a keresztény növekedés terén, vagy éppoly sebes romlásnak indulunk.
Sátán Krisztus személyes ellensége. (...) Régóta hazudik az emberiségnek, és igen nagy hatalma van felettük. Csak fokozódik a hívők elleni haragja, amikor meglátja, hogy a világ minden részére eljut az Isten rendeléseinek ismerete, és a jelenvaló igazság világossága felragyog a hosszú ideje sötétségben járók felett. (...)
Isten Igéje... legyen a védelmünk, mikor az ördög hamis csodákat tesz, hogy ha lehet, elhitesse még a választottakat is. Ekkor akik nem álltak ki szilárdan az igazság mellett, egyesülni fognak a hitetlenekkel, a hazugság kedvelőivel és kitervelőivel. Ezeknek a csodáknak az idején, amikor a betegek meggyógyulnak, és más hasonló jelenségek történnek, el fogják hinni a hazugságot. Készen állunk a közvetlenül előttünk álló veszedelmes időre? Nem állunk olyan helyen, ahol az ördög ravaszságának könnyen prédájául eshetünk? – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 407–408. old.
Amikor valaki lábát az erős Szikla alapjára, Jézus Krisztusra helyezi, erőt nyer a mindentudás, a legfőbb bölcsesség és lelki erő forrásától, és mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, melyik oldalon foglal állást – a parancsolatok megtartói vagy annak megrontói oldalán. A feje fölött lobogó Immánuel herceg zászlaja minden kétséget elűz, és mindenki számára egyértelművé teszi, hogy Isten parancsolatainak megtartói vagyunk, és a Jézus Krisztus bizonyságtételével rendelkezünk. Az Üdvözítő szeretete szorongat minket. – The Upward Look, 370. old.
December 30., szerda: „Sátán levettetett”
Akik Isten ügyéért dolgoznak, értékes leckét sajátíthatnak el abból, amit Jézus mondott a hetven tanítványnak és a tapasztalataikból. Ezeknek a tanítványoknak el kellett jutniuk azokba a városokba és falvakba, ahová később a Mester is elment, hogy felkeltsék az érdeklődést a Megváltó munkája iránt, és felkészítsék a hallgatókat azoknak a fontos igazságoknak a befogadására, amiket majd Krisztus megoszt velük. (...)
„Valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit előtökbe adnak. És gyógyítsátok a betegeket, akik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa.” (Lk 10:8–9) Ez volt bizonyságtevésük lényege. Nem téveszthették szem elől ezt az üzenetet, és nem keveredhettek jelentéktelen dolgokról szóló vitába, hogy ezzel elzárják az utat a Jézus utasítására közlendő fontos igazságok elől. El kellett magyarázniuk az embereknek a Krisztus küldetésére és szolgálatára vonatkozó ószövetségi jövendöléseket, meg kellett lágyítaniuk a szíveket ezekkel az igazságokkal, hogy felkészítsék őket a Messiás elfogadására, amikor majd közéjük jön. – Istennel ma, 113. old.
Némelyik keresztény túlságosan sokat gondol és beszél Sátán hatalmáról. Ellenségük elfoglalja gondolatukat, mert amikor az ellene szükséges erőért imádkoznak, sokszor emlegetik, és ő így egyre nagyobbnak tűnik a képzeletükben. Bár igaz, hogy az ördög nagyon erős lény, de hála Istennek, hatalmas Megváltónk van, aki kiűzte a gonoszt a mennyből. Sátán nagyon elégedett, ha az emberek túlhangsúlyozzák erejét és hatalmát. Miért nem Jézusról beszélünk inkább? Miért nem az Ő erejét és szeretetét magasztaljuk? (...)
A Megváltó hozzátette: „De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti nevetek fel van írva a mennyben.” (Lk 10:20) Ne annak örüljetek, hogy birtokoljátok az erőt – nehogy szem elől tévesszétek, hogy Istentől függtök. Legyetek óvatosak, hogy ne lopakodjon be az önelégültség, és nehogy a saját erőtökkel munkálkodjatok a Mester Lelke és ereje helyett. Az én mindig kész a maga javára írni, ha bármekkora siker kíséri a munkát. Az én dicsekszik és felfuvalkodik, és nem azt közvetíti mások számára, hogy Isten minden mindenekben. Pál apostol így szól: „Amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12:10) Ha felismerjük gyengeségünket, megtanulunk a rajtunk kívül álló erőre támaszkodni, a felettünk álló hatalomtól függeni. Szívünket semmi sem ragadhatja meg olyan erősen, mint az az érzés, hogy felelősséggel tartozunk az Úrnak. Semmi sem érinti legmélyebb indítékainkat és változtat meg jobban, mint Krisztus megbocsátó szeretetének átérzése. Istennel kell kapcsolatba kerülnünk, s akkor Szentlelke átitat és képessé tesz bennünket arra, hogy kapcsolatra lépjünk társainkkal. Ekkor örülj, hogy Jézus által összeköttetésbe kerültél a Mindenhatóval, és a mennyei család tagja lettél. Miközben fölfelé, önmagadnál nagyobbra tekintesz, folyamatosan érzed majd saját gyengeségedet. Minél kevésbé hízelegsz magadnak, annál pontosabban és teljesebben fogod érteni Megváltód tökéletességét. Minél szorosabban kapcsolódsz a világosság és erő forrásához, annál nagyobb fény árad majd rád, és annál nagyobb erő birtokába jutsz, hogy a mennyért munkálkodhatsz. Örvendezz, hogy egy vagy Istennel, egy vagy Krisztussal és az egész mennyei családdal. – Jézus élete, 493. old.
December 31., csütörtök: „Folyamatos küzdelem”
A keresztre feszítés előtti estén tanítványaihoz intézett búcsúbeszédében a Megváltó nem említette a már átélt, sem a még előtte lévő eseményeket. Nem beszélt a rá váró megaláztatásról, hanem elméjüket a hitet erősítő gondolatokra igyekezett irányítani, rávezetve őket, hogy előre nézzenek: a győztesre váró örömre. Örült annak a tudatnak, hogy többet tehetett és tesz követőiért, mint amennyit megígért; hogy a belőle áradó szeretet és részvét megtisztítja a lélek templomát, és az embereket hozzá hasonló jelleművé teszi, és igazsága a Lélek erejével felvértezve győzelemről győzelemre halad előre.
„Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16:33) Krisztus sosem tévedett és sosem csüggedt el, és a tanítványoknak is ugyanilyen állhatatos természetű hitet kellett mutatniuk. Úgy kellett dolgozniuk, amint Ő dolgozott, az Ő erejétől függve. Bár útjukat látszólag legyőzhetetlen akadályok nehezítik, kegyelme által előre haladnak. Sose essenek kétségbe, mindenkor reménykedjenek! – Apostolok története, 23. old.
Isten nem azt akarja, hogy gyermekeit gondok, terhek nyomják. De az Úr nem csal meg bennünket. Nem mondja: Ne féljetek; életetek útján nincs semmi veszély. Tudja, hogy veszedelmek és megpróbáltatások várnak ránk és ehhez mérten bánik velünk. Nem szándékozik népét kivenni a bűnnel és bajjal telt világból, de rámutat arra a segítségre, amelyben sohasem csalódhatunk. Így imádkozik tanítványaiért: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól!” (Jn 17:15) „E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én meggyőztem a világot.” (Jn 16:33)
Hegyi beszédében Jézus fenséges példázatokkal mutatott rá, mennyire szükséges benne bíznunk. Ezekkel a tanításokkal minden időben vigasztalja és bátorítja Isten gyermekeit, s így érthetően ránk is vonatkoznak. Az Üdvözítő híveit az ég madaraira figyelmezteti, melyek gondtalanul zengik dalukat, s bár „sem nem vetnek, sem nem aratnak”, mennyei Atyánk mégis gondoskodik összes szükségletükről. Az Üdvözítő azt kérdezi tőlünk: „Nem sokkal különben vagytok-e azoknál?” (Mt 6:26) A mindenható Gondviselő kitárja kezét, és megelégíti összes teremtményét. – Jézushoz vezető út, 122–123. old.
Január 1., péntek
További tanulmányozásra
A nagy küzdelem, 40. fejezet