Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

11. tanulmány     2015   December 5−11.

A szövetség

Szombat délután – december 5.

„Mindaddig, amíg megengeditek, hogy büszkeség lakjon a szívetekben, a szolgálatotokból hiányozni fog a mennyei erő. Évek óta helytelen lelkületet tápláltok, a büszkeség és elsőbbség utáni vágy lelkületét. Ezáltal Sátánnak szolgáltatok, és meggyaláztátok Istent. Az Úr radikális reformra szólít fel… Minden őszintén megtért lélek újítsa meg szövetségét a mennyel, és Isten is megújítja frigyét velük… Az angyaloknak és az embereknek látniuk kell, hogy van megbocsátás a Mindenhatónál. Az Atyától származó rendkívüli erőnek hatalmába kell kerítenie a hetednapi adventista gyülekezeteket. Minden gyülekezeti tag lelkében be kell következnie a megtérésnek, hogy bizonyságot tehessenek a lelket megszentelő igazság befolyásának erejéről. Az egyháznak meg kell újulnia, tisztulnia és szentelődnie, másképpen Isten haragja nagyobb erővel fog lesújtani rá, mint azokra, akik sosem vallották magukat szentnek.

Az igazság által megszentelt ember be fogja bizonyítani, hogy az igazság változást hozott az életében, és felkészíti őt a mennyország számára. De mindaddig, míg a büszkeség, irigység és gonosz gyanakvás uralja életet, Krisztus nem lakhat a szívében, szeretete nem uralkodhat a lelkében. Azok életében, akik részeseivé válnak az isteni természetnek, dölyfös, önelégült, önfelmagasztaló lelkületük keresztre feszíttetik, és helyébe a Megváltó lelkülete lép, életük pedig megtermi a lélek gyümölcseit. Jézus követőinek életében az Ő jelleme nyilatkozik meg.” (Lift Him Up, 301. o.)

„Az új szövetség alatt az örök élet elnyerésének feltétele ugyanaz, mint a régi szövetség idején, és ez nem más, mint a tökéletes engedelmesség. Az Ószövetségben számos olyan törvénytelenséget követett el az arcátlan, arrogáns lelkület, amely ellen a törvénynek nem volt pontos utasítása a bűnhődést, engesztelődést illetően. Az új, jobb szövetségben Krisztus betöltötte a törvényt a bűnösök számára, azzal a feltétellel, hogy a bűnösök el is fogadják Őt hit által személyes Üdvözítőjüknek…

Irgalom és megbocsátás a jutalma mindazoknak, akik Jézushoz jönnek, és bíznak abban, hogy érdemei eltörlik bűneiket. A jobb szövetségben Krisztus vére megtisztít a bűnöktől… A bűnös egyedül képtelen arra, hogy akár egy bűnért is engesztelést végezzen. Az erő a Fiú ingyen ajándékában rejlik, amit csak azok értékelnek igazán, akik tudatában vannak bűnös voltuknak, elhagyják vétkeiket, és tehetetlen lelküket a bűnöket megbocsátó Krisztusra, a Megváltóra bízzák. Ő ülteti majd be szívükbe tökéletes törvényét, amely »szent és igaz és jó« (Róm 7:12).” (That I May Know Him, 299. o.)

Vasárnap – december 6. – Isten szövetsége az egész emberiséggel

„Isten szeretettel és irgalommal teljes, de korántsem fogja ártatlannak tekinteni azokat, akik semmibe veszik a felajánlott üdvösséget. Az özönvíz előtti hosszú életű embereket eltörölte a föld színéről, mivel áthágták a mennyei törvényt. Az Úr soha többé nem semmisíti meg az egész világot özönvíz által, de amikor haragja lesújt a világra, a tekintélyét gyalázókat a föld mélyében fogvatartott tüzek emésztik meg, melyeket a mennyei lángok szabadítanak fel. Majd a megtisztult földről dicshimnusz hangzik fel: »A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön-örökké.« (Jel 5:13) »Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten! Igazságosak és igazak a te útjaid, ó, szentek Királya!« (Jel 15:3) Mindazok, akiknek az életében a mennyei kincsek elsőbbséget élveznek, énekelni fognak abban a boldog kórusban.” (Our High Calling, 252. o.)

„Az emberi elme képtelen Isten ígéretei közül akár egyet is megérteni annak teljes gazdagságában és magasztosságában. Az egyik ígérete gyönyörűségét leplezi le, a másik kegyelmét, és a lelket mennyei világosság tölti be.

Ígéretei által mindenkihez személyesen szól… és kegyelmét, erejét árasztja ránk.” (My Life Today, 337. o.)

„Kísértések törnek ránk. Még ott is uralkodik a törvénytelenség, ahol a legkevésbé számítunk rá. A legsötétebb, legrettenetesebb nehézségek próbálnak meg és sanyargatják lelkünket, de nekünk nem szabad tévednünk vagy elcsüggednünk mindaddig, míg tudjuk, hogy Isten királyi széke felett az ígéret szivárványa ível át.

Nehéz próbáknak, ellenszegülésnek, bánatnak és bajnak leszünk kitéve, de tudjuk, hogy az Úr Jézus már keresztülment mindezeken. Ezek a tapasztalatok felbecsülhetetlen értékűek számunkra, és a belőlük származó előnyök nem csak erre a rövid, földi életre korlátozódnak. Beragyogják az örök élet századait…

Amint közeledünk a föld történelmének végéhez, egyre jobban növekszünk a keresztény jellemben, vagy ellenkezőleg, ugyanolyan ütemben hanyatlunk lelkileg.” (Selected Messages, 3. kötet, 407. o.)

„Testvéreim, könyörögjetek a Szentlélekért! Isten minden ígéretét teljesíti. Bibliával a kézben mondjátok: Megteszem, amit mondtál. Az ígéretedre hivatkozom: »Kérjetek és adatik nektek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik nektek.« Krisztus kijelentette: »Amit könyörgésben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz néktek.« »Akármit kértek majd az én nevemben, én megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.« (Mt 7:7; Mk 11:24; Jn 14:13)

A trón körül ívelő szivárvány a biztosítéka annak, hogy Isten igaz, hogy nincs nála változás, sem árnyéka a változásnak.” (Bizonyságtételek, 8. kötet, 23. o.)

Hétfő – december 7. – Az Ábrahámmal kötött szövetség

„Amint a Biblia két törvénnyel ajándékoz meg bennünket: egy változhatatlan és örökkévaló törvénnyel és egy ideiglenes, átmeneti törvénnyel, akképpen a szövetségből is kettő van. A kegyelem szövetsége volt az első, amelyet Isten az Éden kertjében kötött az emberrel, amikor a bűneset után azt az ígéretet adta, hogy az asszony magva a kígyó fejére tapos majd. Ez a szövetség minden embernek bocsánatot és az Atya támogató kegyelmét ajánlotta fel a jövőre a Krisztusban való hit és engedelmesség által. Az örök életet is megígérte nekik az Úr azzal a feltétellel, hogy hűségesek maradnak Isten törvényéhez. A pátriárkák így kapták meg az üdvösség reménységét.

Ugyanezt a szövetséget újította meg Isten Ábrahámmal a következő ígéretben: »Megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei.« (1Móz 22:18) Ez az ígéret Jézusra mutatott. Így fogta fel Ábrahám is (lásd: Gal 3:8, 16), és bűnei bocsánatáért Krisztusban bízott. Ez volt az a hite, amelyet Isten igazságul számított be neki.

Az Ábrahámmal megújított szövetség Isten törvényének tekintélyét is fenntartotta. Az Úr azt mondta Ábrahámnak: »Én a mindenható Isten vagyok, járj énelőttem, és légy tökéletes!« (1Móz 17:1) Isten a következőképpen tett tanúbizonyságot hűséges szolgájáról: »Mivelhogy hallgatott Ábrahám az én szavamra, és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet« (1Móz 26:5), az Úr kijelentette neki: »Megállapítom az én szövetségemet énközöttem és teközötted és teutánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened és a te magodnak teutánad.« (1Móz 17:7)

Bár ezt a szövetséget Isten Ádámmal kötötte meg, és csak megújította Ábrahámmal, mégis egyedül Krisztus halálával teljesedhetett be. Ez az ígéret azóta létezett, mióta Isten először adott hírt a megváltásról, és azt hittel elfogadták. Attól az időponttól kedve azonban, amikor Fia halálával jóváhagyta ezt a szövetséget, már új szövetségnek nevezték. Ennek az új szövetségnek is Isten törvénye az alapja. Egyszerűen arról intézkedett, hogy teremtményei ismét összhangba kerüljenek a mennyei akarattal. Oda vezette el az embereket, ahol engedelmeskedni tudnak Isten törvényének.” (Pátriárkák és próféták, 370. o.)

„Ádáz ellenségeskedésnek kell lennie köztünk és lelkünk ellensége között, de ehhez meg kell nyitnunk szívünket a Szentlélek ereje és befolyása előtt… Annyira érzékennyé kell válnunk a szent befolyás számára, hogy Jézus szelíd, suttogó hangja megmozgassa lelkünket, belénk költözzön és mi őbelé, és hit által élhessünk.

Minden földi szennytől meg kell tisztulnunk, hogy Megváltónk jelleme tükröződjön rajtunk, és az »isteni természet részeseivé legyünk, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon« (2Pt 1:4). Gyönyörűség lesz számunkra az Úr akaratának teljesítése, Krisztus pedig úgy mutathat be minket az Atya és a szent angyalok előtt, mint akik benne vannak, és így nem szégyell a testvéreinek nevezni bennünket.

De azért ne legyünk büszkék a szentségünkre. Amikor jobban megértjük az Üdvözítő folttalan jellemét és végtelen tisztaságát, az Isten dicsőségét meglátó Dánielhez hasonlóan mi is a földre esünk, és ezt mondjuk: »Semmi erő sem maradt bennem, és arcom eltorzult, és oda lett minden erőm.« (Dán 10:8) Ameddig bűnös testünk nem változik át Krisztus dicsőséges testének hasonlatosságára, nem mondhatjuk el, hogy bűntelenek vagyunk, de ha szüntelenül az Úr Jézus követésére törekszünk, bízhatunk áldott reménységünk teljesedésében, hogy folttalanul, ránctalanul és minden hiba nélkül, a Megváltó feddhetetlenségébe öltözve megállhatunk Isten trónja előtt.” (Selected Messages, 3. kötet, 355. o.)

Kedd – december 8. – A Sínai-hegyi szövetség

„Isten Izrael iránti kegyelme a nép engedelmességén múlt. A Sínai-hegy lábánál szövetséget kötött velük »valamennyi nép közül« mint tulajdonával. Ünnepélyesen megígérték, hogy az engedelmesség útján járnak. »Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott« (2Móz 19:5, 8) – felelték. Amikor néhány nap múlva elhangzott Isten törvénye a Sínai-hegyről, és a Magasságos rendeletek és végzések formájában további utasításokat adott Mózes útján, ismét egyhangúan ígérték: »Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr.« A szövetség megerősítésekor újra egy akarattal jelentette ki a nép: »Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr.« (2Móz 24:3, 7) Isten Izraelt választotta népéül, ők pedig Istent választották Királyuknak.

A pusztai vándorlás vége felé a nép ismét hallotta a szövetség feltételeit. Baál-Peornál, közvetlenül az ígéret földje határánál – ahol sokan áldozatul estek a szövevényes kísértésnek – az állhatatosak megújították fogadalmukat. Az Úr Mózes által figyelmeztette őket a jövőben rájuk támadó kísértésekre. Nyomatékosan intette őket, különüljenek el a környező népektől, és egyedül Istent imádják.

»Most pedig hallgass, ó, Izrael, a rendelésekre és végzésekre, amelyekre én tanítlak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, amelyet az Úr, a ti atyáitoknak Istene ad néktek. Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket én parancsolok néktek… Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!« (5Móz 4:1–6)

Isten különösképpen a lelkükre kötötte, hogy ne tévesszék szem elől parancsolatait. Erő és áldás származik engedelmességükből. »Vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál – üzente az Úr Mózes által –; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is.« (5Móz 4:9) A Sínai-hegyi törvényadást kísérő félelmetes jeleneteket nem volt szabad soha elfelejteniük. Világos és határozott figyelmeztetésekkel óvta Isten Izraelt a szomszédos népek bálványimádó szokásaitól.” (Próféták és királyok, 293–294. o.)

„Olyan hitünk kell, hogy legyen, ami kedves Isten előtt – és ez a hit szeretet által munkálkodik, és megtisztítja a lelket. Hit nélkül képtelenek vagyunk meghallani az Igét oly módon, hogy az hasznunkra is váljon, bármilyen lenyűgöző módon legyen is bemutatva…

Ha a hitet nem fonjuk össze az Ige hallásával, ha nem fogadjuk el azokat az igazságokat, amelyeket mennyei üzenetként hallunk, és nem kutatjuk azokat figyelmesen, akkor a lelkünk nem emészti meg, és lelki életünkbe nem épülnek be, így pedig hiábavaló lesz Isten Lelkének befolyása, és nem tapasztaljuk meg az Igéből származó nyugalmat.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a Szentírás tanulmányozásának fontosságét. Ígéretei átfogóak, gazdagok. Krisztus az egyedüli biztonságunk. Ha benne élünk, semmi sem akadályozhat meg abban, hogy elnyerjük a mennyei kincset.” (The Upward Look, 75. o.)

Szerda – december 9. – Az új szövetség – 1. rész

„Az új szövetség áldásai nem kizárólag a törvénytelenség és a bűn megbocsátásának irgalmából sarjadnak. Az Úr pontosít: »Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.« (Zsid 8:12) Mindazok, akik szívükben megalázkodnak és megvallják bűneiket, irgalmat, kegyelmet és biztonságot találnak.

De megszűnt volna Isten igazságosnak lenni, miután irgalmat tanúsított a bűnös iránt? Megfosztotta becsületétől szent törvényét, és ezt követően figyelmen kívül hagyja? Ő hűséges, nem változik sosem. Az üdvösség feltételei ugyanazok. Az élet, az örök élet azok jutalma, akik engedelmeskednek a menny törvényének. A tökéletes engedelmesség, mely gondolatban, szavakban és tettekben is megnyilvánul, ugyanolyan lényeges ma is, mint annak idején, amikor a tanító megkérdezte Jézust: »Mester, mit cselekedjek, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig mondta annak: A törvényben mi van megírva, mint olvasod?… Azt cselekedd és élsz.« (Lk 10:25–28)” (That I May Know Him, 299. o.)

A zsidók Ábrahámtól való természetes származásuk alapján igényt tartottak erre az ígéretre. Szemet hunytak azonban az Isten által szabott feltételek fölött. Az Úr, mielőtt az ígéretet adta, így szólt: »Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek… Mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.« (Jer 31:33–34)

Isten kegyelme árad arra a népre, amelynek szívébe van írva törvénye. Ők egyek vele. De a zsidók elszakadtak tőle. Bűneik miatt elszenvedték ítéleteit. Ezért estek pogány nép szolgaságába. Értelmüket elhomályosította a törvényszegés, és mivel az elmúlt időkben az Úr oly kegyelmes volt irántuk, találtak mentséget is bűneikre. Hízelegtek maguknak, mintha másoknál jobbak volnának, és jogot formáltak Isten áldásaira…

János kijelentette Izrael tanítóinak, hogy büszkék, önzők és kegyetlenek, inkább hasonlítanak mérges kígyók fajzataihoz – ami halálos átok az embereken –, mint Ábrahám igaz és engedelmes gyermekeihez. Az Istentől kapott világosság fényében rosszabbak voltak a pogányoknál, akiknél sokkal felsőbbrendűnek érezték magukat. Elfeledkeztek a szikláról, amelyből az Úr kifaragta őket, és a verem mélyéről, ahonnan kiemelte őket. Isten céljának véghezvitele nem tőlük függött. Ahogyan Ábrahámot kihívta a pogányok közül, úgy másokat is elhívhat a szolgálatára. Szívük olyan élettelennek tűnhet, mint a sivatag kövei, de Isten Lelke életre keltheti őket, hogy cselekedjék akaratát, és beteljesüljön rajtuk ígérete.” (Jézus élete, 106–107. o.)

Csütörtök – december 10. – Az új szövetség – 2. rész

„Pál a megtérése előtt a »törvénybeli igazság tekintetében« (Fil 3:6) feddhetetlennek tartotta magát. Amióta azonban felfogása megváltozott az Üdvözítő misszióját illetőleg – aki Megváltója az egész emberiségnek, úgy zsidónak, mint pogánynak –, világos ismeretet nyert: felismerte az élő hit és a holt formaságok közötti különbséget. Az izraelitáknak elrendelt régi szertartások és ceremóniák az evangélium fényében teljesen új és mély értelmet nyertek. Aminek képletes ábrázolására szolgáltak, valósággá vált, és így mindazok, akik az új szövetségben élnek, felszabadultak: azaz nincsenek kényszerítve azok megtartására. Viszont Isten megmásíthatatlan törvényét, a Tízparancsolatot Pál még most is megtartotta, úgy szellemi, mint szó szerinti értelmében.” (Az apostolok története, 190. o.)

A kenyérből és borból való részesedés által Krisztus kötelezettséget vállalt arra vonatkozóan, hogy tanítványai Megváltója lesz. Rájuk bízta az új szövetséget, amely által mindenki, aki elfogadja Őt, örökös társa és Isten gyermeke lesz. E szövetség által a menny minden áldása a tanítványoké volt, már ebben a földi életben, de az eljövendő örök életben is. E szövetséget tanúsító okmányt Krisztus vérével írták alá. A szentség igazgatása a tanítványok szeme előtt tartotta az értük és az egész elbukott emberiségért meghozott végtelen áldozatot.” (The Faith I Live By, 301. o.)

„Mindkét nagy fontosságú eseménynek megvan az emlékezete. Ha magunkhoz vesszük az úrvacsorát, a megtört kenyeret és a szőlőtő gyümölcsét, az az Úr halálát hirdeti, amíg ismét eljön. Ily módon idézzük élénken emlékezetünkbe szenvedéseinek és halálának jeleneteit. Krisztus feltámadását az alámerítkezés alkalmával ünnepeljük, mikor eltemetkezünk a hullámsírba, és feltámadunk feltámadásához hasonlóan, hogy új életet éljünk.

Láttam, hogy a menny törvénye érvényben marad örökké és az új földön is az örökkévalóságon át. Mikor a teremtés alkalmával a Mindenható megvetette a föld alapjait, Istennek fiai csodálkozással tekintettek az Úr művére, és az összes mennyei sereg örömujjongásban tört ki. A teremtés hat napja után a hetedik napon megpihent az Úr minden munkájától; megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon pihent meg minden munkájától, melyet elvégzett. Isten a szombatot még az Édenkertben, az ember bűnbeesése előtt rendelte el, és megszentelte azt Ádám és Éva és az összes mennyei sereg. Isten is a hetedik napon pihent meg, és megszentelte és megáldotta azt. Láttam, hogy a szombat soha nem töröltetik el, hanem a megváltott szentek és a szent angyalok seregei a végtelen örökkévalóságon át megőrzik és megszentelik azt Alkotójuk dicsőségére.” (Tapasztalatok és látomások, 217. o.)

Péntek – december 11.

További tanulmányozásra: Bizonyságtételek, 1. kötet, 63. o.