Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

10. tanulmány     2015   November 28−December 4.

Jeruzsálem pusztulása

Szombat délután – november 28.

„Szolgálata során Jeremiás soha nem tévesztette szem elől, milyen életbe vágóan fontos a szív szentsége az élet sokféle vonatkozásában, különösen a magasságos Isten szolgálatában. Világosan látta a birodalom összeomlását, Júda lakóinak szétszóródását a népek között. Hitszemével azonban mindezen túllátott egészen a helyreállítás idejéig. Fülében csengett az isteni ígéret: »Összegyűjtöm nyájam maradékát minden országból, ahová szétszórtam őket, és visszaterelem legelőjükre… Eljön majd az idő – így szól az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban. Az ő idejében szabad lesz Júda, Izrael is biztonságban él, és így fogják nevezni: AZ ÚR A MI IGAZSÁGUNK.« (Jer 23:3–6)” (Próféták és királyok, 426–426. o.)

„Az asszír fogság előtti fél évszázadban olyan volt Izrael gonoszsága, mint Noé korának és minden olyan kornak gonoszsága, amikor az emberek elvetették Istent. Teljesen a bűnözésre adták magukat. A természet Isten fölé emelése, a Teremtő helyett a teremtmény imádása mindig a legdurvább bűnökkel járt együtt. Amikor Izrael népe Baál és Astoret imádásával meghódolt a természet erői előtt, elszakadt mindattól, ami felemelő és nemesítő, így a kísértés könnyű zsákmánya lett. Lelkük védelmi bástyája leomlott. A tévútra vezetett híveket semmi sem védte a bűn ellen, engedtek az emberi szív szenvedélyeinek.

A próféták felemelték szavukat koruk kiáltó zsarnoksága, felháborító igazságtalansága, rendkívüli fényűzése, botrányos dőzsölése, égbekiáltó feslettsége és züllöttsége ellen. De hiába tiltakoztak, hiába bélyegezték meg a bűnt.” (Próféták és királyok, 281–282. o.)

„Isten elvárja, hogy azonnal, habozás nélkül engedelmeskedjünk törvényének. Ám az emberek alszanak, vagy az ellenfél csalásai bénították meg őket, aki ürügyeket, kibúvókat sugalmaz, legyőzi aggályaikat. Azt sugallja nekik, amit Évának mondott a kertben: »Semmi esetre nem fogtok meghalni.« Az engedetlenség nemcsak megkeményíti a bűnös szívét és lelkiismeretét, hanem sok esetben mások hitét is megrontja. Ami eleinte igen helytelennek látszott előttük, elveszti gonosz arculatát, mivel folyvást a szemük előtt van, míg csak azt is kérdésessé nem teszik, hogy bűn-e az valóban, s öntudatlanul is ugyanabba a hibába esnek.” (Bizonyságtételek, 4. kötet, 146. o.)

„Hol van Isten népének hite? Miért oly hitetlenek és bizalmatlanok az Úr iránt, aki gondoskodik róluk, és erejével támogatja őket? Ő meg fogja próbálni népe hitét. Feddeni fog, s feddéseit szenvedés követi, amennyiben figyelmeztetéseit semmibe veszik. Bármi áron véget vet a bűn végzetes letargiájának, hogy felrázza a tőle eltávolodott lelkeket, és bűntudatot ébresszen bennük.” (Bizonyságtételek, 4. kötet, 254. o.)

Vasárnap – november 29. – Könnyhullatás Tammúzért

„Azok, akiknek lelki vezetőnek kellett volna lenniük a nép között, »Izrael háza vénei«, szám szerint hetvenen, tömjéneznek a bálványistenek előtt, amelyeket bevittek a templom udvarának szent területén levő rejtett csarnokokba. »Nem lát bennünket az Úr« – áltatták magukat Júda férfiai pogány szokásaik gyakorlása közben. »Elhagyta az Úr ezt az országot« – mondták istenkáromlóan (Ez 8:11–12).

»Még más nagy utálatosságokat« is kellett látnia a prófétának. A külső udvarból a belsőbe nyíló ajtónál »Tammúzt« sirató asszonyokat látott. »Az Úr háza belső udvarában« pedig »az Úr temploma bejáratánál, a csarnok és az oltár között mintegy huszonöt férfi volt, háttal az Úr temploma felé, arccal kelet felé fordulva, és kelet felé leborulva imádták a napot.« (Ez 8:13–16)

Azokról az elbizakodott, gonosz férfiakról, akik az Úr nevében oda mertek állni a nép elé, Isten Jeremiás által kinyilatkoztatta: »Próféta és pap egyaránt elvetemült, még házamban is megtalálom gonoszságukat.« (Jer 23:11) A Sedékiás uralkodásáról szóló krónika záró történetében, a Júdát érintő rettenetes vádiratban a templom megszentségtelenítése újra szerepel. »A papság vezetői és a nép is egyre hűtlenebbé vált, követve a pogány népek minden utálatos szokását – nyilatkoztatta ki a szent író –, és tisztátalanná tették az Úr házát, amelyet Ő szentelt meg Jeruzsálemben.« (2Krón 36:14)

Gyorsan közeledett Júda végzetének napja. Az Úr nem táplálhatta tovább azt a reményt, hogy elhárítja legszigorúbb ítéletét. »Ti talán büntetlenül maradhattok? – kérdezte. – Nem maradtok büntetlenül!« (Jer 25:29)” (Próféták és királyok, 448–450. o.)

„Folyamatosan kibontakozik az új igazság, minden lépésnél újabb és tündöklőbb világosság ragyogja be Isten népének útját, hogy haladása töretlen legyen. Az igazság iránti engedelmességnek meg kell szentelnie bennünket. E biblikus megszentelődés hiányában sok névleges keresztény lelke megszentségtelenített szentéllyé válik, melyet formalizmus, önzés, álszent lelkület, büszkeség és földi vágyak töltenek meg. Ezrek élnek úgy, hogy nincsenek tudatában bűnös voltuknak és a veszélynek, ami rájuk leselkedik, elutasítva az Üdvözítő figyelmeztetéseit, és megvetve hírnökeit és azok üzeneteit.

Krisztus szolgálói néha elcsüggedhetnek, amikor az igazság útján akadályokba ütköznek, és munkájuk nehézkesen halad. Küldetésük azonban nem változik: el kell vetniük mindenütt a vizek mentén az igazság magvait. Bármilyen nehézségekkel szembesüljenek, imában Istenhez fordulhatnak. A tornác és az oltár között könnyek közt panaszolhatják el bánatukat, mondván: »Légy kegyelmes, Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet.« (Jóel 2:17) A Szentírás tanulmányozása és a komoly, kitartó, küzdő ima által erőssé válhatnak. Folytassátok munkátokat, testvéreim, ameddig még tart a nap! Mert közeleg az éjszaka, amikor senki sem dolgozhat többé. Figyelmeztetni kell a világot, Isten szólít fel erre. Ha elhanyagoljuk kötelességünket, a lelkek a mi hűtlenségünk miatt vesznek el!” (Signs of the Times, 1882. március 16.)

Hétfő – november 30. – Sedékiás király boldogtalan uralkodása

„Az egyiptomiak a körülzárt város segítségére akartak sietni. A káldeusok pedig, hogy őket visszaverjék, egy időre abbahagyták Júda fővárosának ostromát. Sedékiás reménykedni kezdett. Követet küldött Jeremiáshoz azzal a kéréssel, hogy imádkozzék Istenhez a héber nemzetért.

A próféta válasza félelmes volt. Azt mondta, hogy a káldeusok visszatérnek, és elpusztítják a várost. A parancs elhangzott. A megátalkodott nemzet már nem háríthatta el Isten ítéletét. »Ne áltassátok magatokat – figyelmeztette népét az Úr. – A káldeusok… nem fognak elvonulni! Ha megvernétek is az ellenetek harcoló káldeusok egész hadseregét, úgy, hogy csak sebesültek maradnának belőle, még ezek is fölkelnének sátrukból, és fölperzselnék ezt a várost.« (Jer 37:9–10) Júda maradékának fogságba kellett mennie, hogy viszontagságok közt tanulja meg azt a leckét, amelyet nem volt hajlandó kedvező körülmények között megtanulni. A szent Vigyázó határozatát nem lehetett megfellebbezni.” (Próféták és királyok, 452–453. o.)

„Miközben Júda fejedelmei hiába vártak Egyiptom segítségére, Sedékiás aggasztó sejtelmek között gondolt Isten börtönbe vetett prófétájára. Napok múltával a király érte küldött, és titokban megkérdezte tőle: »Van-e mondanivalója az Úrnak?« Jeremiás ezt felelte: »Van! – majd hozzátette: A babilóniai király kezébe kerülsz.« (Jer 37:17)

A király nem merte nyíltan megvallani, hogy hisz Jeremiásnak. Félelme azonban arra késztette, hogy titokban kikérdezze. Ahhoz már gyenge és gyáva volt, hogy a fejedelmek és a nép rosszallását vállalva a próféta szavai szerint meghódoljon Isten akarata előtt…

Végül a fejedelmek felbőszülve Jeremiás újra és újra elmondott tanácsán, amely ellentétben állt elszánt ellenállásukkal, határozottan tiltakoztak az uralkodó előtt. Hangoztatták, hogy a próféta a nemzet ellensége; szavai meggyengítették a nép kezét, és bajt hoztak rájuk. Ezért halálra kell ítélni!

A gyáva király tudta, hogy ezek hamis vádak. De hogy megbékítse a magas és befolyásos tisztségviselőket, azt színlelte: elhiszi hazugságaikat, és átadta nekik Jeremiást, hogy tetszésük szerint bánjanak vele. A prófétát bevetették »Melkijjá királyfi ciszternájába, amely a börtön udvarán volt. Köteleken bocsátották le Jeremiást, és mivel a ciszternában nem volt víz, csak sár, belesüllyedt Jeremiás a sárba.« (Jer 38:6) Isten azonban barátokat küldött, akik könyörögtek a királynak érte, és Jeremiást visszavitték a börtön udvarába.” (Próféták és királyok, 454–456. o.)

Kedd – december 1. – Jeruzsálem bukása

„Milyen pusztítást háríthatott volna el Sedékiás, ha kijelenti, elhiszi, amit a próféta mondott – ami már félig beteljesedett! Ezt kellett volna mondania: Engedelmeskedem az Úrnak, és megmentem a várost a pusztulástól. Ha félek is az emberektől, és szívesen keresném kegyeiket, arra mégsincs bátorságom, hogy áthágjam Isten parancsát. Szeretem az igazságot, gyűlölöm a bűnt, és követem Izrael mindenható Urának tanácsát!

Akkor a nép tisztelte volna bátorságát, és a hit és kételkedés között ingadozók határozottan az igazság mellé álltak volna. Éppen ez a bátorság és becsületesség ébresztett volna csodálatot és hűséget alattvalóiban. Sokan mellé álltak volna, és akkor Júda megmenekült volna a vérontás, az éhség és a tűz okozta kimondhatatlan szenvedéstől.

Sedékiás gyengesége bűn volt, amelyért félelmes árat fizetett. Az ellenség feltartóztathatatlan lavinaként söpört végig és dúlta fel a várost. Az összezavarodott zsidó csapatokat visszaszorította, a nemzetet legyőzte. Sedékiás fogságba esett, és fiait szeme láttára ölték meg. A királyt fogolyként vitték el Jeruzsálemből, szemét kiszúrták, és Babilonba érkezése után nyomorultan elpusztult.” (Próféták és királyok, 458–459. o.)

„Az egyház történelmében soha sem áll be olyan időszak, amikor Isten munkása összeteheti a kezét, és nyugodtan mondhatja: »Békesség, biztonság.« Mert éppen akkor jön hirtelen a veszedelem. Minden szépen haladhat, látszólagos jólét közepette, ámde az ördög ébren van, gonosz angyalaival újabb támadási módszereket tanulmányoz és tanácskozást folytat, hogy diadalt arasson. Sátán állandóan fokozza támadásait, mert hiszen alulról jövő erő fűti. Mialatt az Úr népének műve előre halad megszentelt, ellenállhatatlan erővel, és plántálja Krisztus életszentségének, igazságának zászlaját az egyházban az Isten trónjától származó erővel, a nagy küzdelem mindinkább erősödik, fokozódik, még eltökéltebbé válik. Felsorakoznak egymás ellen, lélek lélek ellen, terv terv ellen, mennyei elvek Sátán elveivel szemben. Az igazság különböző fázisaiban megütközik, küzd a tévedéssel, annak örökké változó, fokozódó formáival, amelyek ha lehetséges, megtévesztik még a választottakat is.

Végezzünk komoly munkát. Ne úgy harcoljunk, mint aki levegőt vagdos. Az igeszolgálat, a szószék, a sajtó Kálebhez hasonló férfiakat igényel, akik cselekszenek, akik bátrak, akik élesen megkülönböztetik az igazságot a tévedéstől, s akik annyira odaszenteltek, hogy meghallják a hű Őrálló szavait. Az Isten trónjától származó Lélek érezhetővé válik az elkorcsosult, elfajult kereszténységünkben, romlott világunkban, mely megérett arra, hogy megeméssze a megbántott Isten régóta halasztott ítélete.” (Az evangélium szolgái, 407. o.)

Szerda – december 2. – Teljes szívedből

„Sátán önzőnek, zsarnoknak mutatta be Istent, olyannak, aki mindent követel, de semmit sem ad, aki saját dicsőítésére igényli teremtményei szolgálatát, de semmi áldozatot nem hoz a javukra. Krisztus odaajándékozása azonban bepillantást enged az Atya szívébe. Bebizonyítja, hogy Isten irántunk való gondolata »békességnek és nem háborúságnak gondolata« (Jer 29:11). Ez kinyilatkoztatja, hogy míg az Atya gyűlölete a bűnnel szemben olyan erős, mint a halál, a bűnösök iránti szeretete viszont erősebb a halálnál is. Vállalta megváltásunkat, és semmit nem tart vissza, bármily drága legyen is az, ami művének megvalósításához szükséges. Nem rejtett el egyetlen igazságot sem, amelyet megváltásunk érdekében ismernünk kell. Nem mulasztott el megtenni egyetlen csodát sem, amely a javunkat szolgálja; egyetlen isteni eszköz sem maradt felhasználatlanul. Kegyelmet kegyelemre, ajándékot ajándékra halmoz. A menny egész tárháza nyitva áll azok számára, akik engedik, hogy megmentse őket. Az Atya összegyűjtötte a világmindenség valamennyi kincsét, feltárta végtelen hatalmának forrásait, és amikor mindezeket Krisztus kezébe helyezte, így szólt: Mindez az emberé! Használd fel ezeket az ajándékokat, és győzd meg általuk az embert arról, hogy mennyen és földön nincs nagyobb szeretet, mint az enyém! Akkor találja meg legteljesebb boldogságát, ha szeret engem.” (Jézus élete, 57. o.)

„Az Úr szeret minket, és nekünk is szeretnünk kell Őt teljes szívünkből. Kérd Őt, hogy tárja fel előtted az igazságot, és Ő megteszi. Vágyik arra, hogy megtegye. Hittel teli kérésed legyen alázatos és őszinte: meghallja szavad, és válaszol.” (That I May Know Him, 202. o.)

„Krisztus teljes odaszentelődést, osztatlan szolgálatot kíván. Szívünket, értelmünket, lelkünket és erőnket igényli. Ez az igazi keresztény élet, a szentség feltétele. Ne dédelgessük énünket. Aki önmagának él, az nem hívő keresztény.

Kövessük eljárásunkban a szeretet elvét. Isten kormányzata mennyen és földön a szeretet elvére épül. Határozza meg a keresztény jellemét is a szeretet! Csak így lehet állhatatos. Csak így tudja elviselni a próbát és leküzdeni a kísértést.

A szeretet áldozatokban mutatkozik meg. A megváltás terve áldozatra épült – áldozatra, amely olyan széles, mély és magas, hogy nem lehet megmérni. Krisztus mindent odaadott értünk, és akiben Ő lakik, az kész mindent feláldozni Megváltójáért. Az Ő megdicsőítését minden másnál fontosabbnak tartja.

Ha szeretjük Jézust, akkor érte akarunk élni, neki szolgálni és hálával áldozni. A fárasztó munkát is könnyűnek találjuk. Érte kívánunk dolgozni és áldozni. Vele együtt vágyakozunk a lelkek megmentésére. Ugyanolyan mélységes szeretettel sóvárogjuk üdvösségüket, mint Ő.

Ez a Megváltó vallása. Ha nem ütjük meg ezt a mértéket, magunkat csapjuk be. Sem az elméleti igazság, sem pedig a tanítványság színlelése nem ment meg egyetlen lelket sem. Nem tartozunk Krisztushoz, ha nem vagyunk teljesen az övé.” (Krisztus példázatai, 48–50. o.)

Csütörtök – december 3. – A hetven év

„Jeremiás kijelentette, hogy hetven esztendeig hordozniuk kell az igát, a raboknak pedig, akik már a babiloni uralkodó fogságában voltak, valamint az Úr háza edényeinek, amelyeket elvittek, Babilonban kell maradni a rabság idejének végéig. A hetven év lejártakor Isten kiszabadítja népét a rabságból, megbünteti sanyargatóit, Babilon büszke királyát pedig megadásra kényszeríti.” (Bizonyságtételek, 4. kötet, 169. o.)

„Isten nem úgy bánik velünk, mint mi halandók bánunk egymással. Az Ő gondolata az irgalom, a szeretet és a kegyelem gondolata. Így szól: »Hagyja el a gonosz az ő útját és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.« (Ésa 55:7) »Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj énhozzám, mert megváltottalak.« (Ésa 44:22)

»Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek!« (Ez 18:32) Sátán mindig készen áll arra, hogy megfosszon bennünket a remény és a világosság utolsó sugaraitól is, de ezt ne engedd meg neki. Ne hallgass a kísértőre, hanem kiáltsd feléje: Jézus meghalt értem, hogy éljek! Szeret engem, és nem akarja, hogy elvesszek. Mennyei Atyám irgalmas; s bár szeretetével visszaéltem, áldását eltékozoltam, mégis hozzámegyek, és ezt mondom neki: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!« (Lk 15:18–19)

A példázat megmutatja nekünk a visszatérő tékozló fiú fogadtatását is: »Mikor pedig még távol volt, meglátta őt az ő atyja, és megesett rajta a szíve, és odafutván a nyakába esett, és megcsókolgatta őt.« (Lk 15:20)

Ez a rendkívül megható példázat megközelítőleg sem fejezi ki mennyei Atyánk végtelen irgalmasságát. Az Úr kijelenti prófétája által: »Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.« (Jer 31:3) Mialatt a bűnös még távol van az atyai háztól, miközben még a bűnök országában pazarolja el javait, az atyai szív már feltárul előtte. Az Istenhez való visszatérés minden ébredező vágya: a Szentlélek gyengéd, figyelmeztető szava, amely az elveszett vándort az Atya szerető szívéhez vonja.” (Jézushoz vezető út, 53–54. o.)

Péntek – december 4.

További tanulmányozásra: Hetednapi Adventista Bibliamagyarázat, 2. kötet, 1040. o.