Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

8. tanulmány     2015   November 14−20.

Jósiás király kultuszreformja  

Szombat délután – november 14.

„Hogy lázadást szíthasson az elbukott nemzetség között, [Sátán] Istent igazságtalannak tünteti fel, mert az embernek megengedte törvénye áthágását. Ha az Atya igazságos, és mindent előre tud – mondta a ravasz kísértő –, akkor miért engedte próbának kitenni, bűnt elkövetni a teremtényét, hogy nyomorúságos legyen a sorsa a földön, míg végül meghal? Ádám gyermekei pedig elfeledkeztek az Úr hosszútűrő irgalmáról, amellyel megajándékozta az embert egy másik próba lehetőségével. Figyelmen kívül hagyták azt a bámulatos, nagy áldozatot, amibe lázadásuk került a menny Királyának. Hallgattak a kísértőre, és zúgolódtak az egyetlen lény ellen, aki meg tudja őket menteni Sátán romboló hatalmától.

Ezrek és ezrek ajkáról visszhangzik ma is ugyanez a lázadó panasz Isten ellen. Nem látják be, hogy ha Ő megfosztana bennünket a választás szabadságától, azzal elrabolná tőlünk azt az előjogunkat, hogy értelmes lényként éljünk, és pusztán gépies teremtménnyé alacsonyítana le bennünket. A Mindenhatónak nem az a szándéka, hogy az akaratunkon uralkodjon. Isten szabad erkölcsi lényeknek teremtett bennünket. Hasonlóan az összes többi világok lakóihoz, nekünk is alá kell vetnünk magunkat az engedelmesség próbájának. Sohasem kerülünk olyan helyzetbe, hogy a gonosznak való behódolásunk elkerülhetetlen legyen. Soha egy olyan kísértés vagy próbatétel sem érhet bennünket, aminek képtelenek lennénk ellenállni. Az Úr olyan bőségesen gondoskodott rólunk és mindazzal ellátott bennünket, amire szükségünk van, hogy egyáltalán nem kell vereséget szenvednünk a Sátánnal való küzdelmünkben.” (Pátriárkák és próféták, 331–332. o.)

„Törvényeknek van alárendelve minden – kicsi és nagy, mozgó és mozdulatlan –, s ezeket a törvényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez alól a szabály alól nincs kivétel, mert Isten semmiről nem felejtkezett meg, amit teremtett. A természetben mindent a természeti törvények irányítanak, az ember azonban – aki gondolkodó lényként képes megérteni a követelményeket, az erkölcsi törvényt – saját maga felelős annak megtartásáért. Egyedül az embernek, a teremtés koronájának adott az Atya lelkiismeretet a mennyei törvény szent kívánalmainak megértésére, és szívet, hogy azt úgy tudja szeretni, mint ami szent, igaz és jó. Az Örökkévaló azonnali és tökéletes engedelmességet vár el tőlünk, de senkit nem kényszerít rá. Mindenki szabad erkölcsi lény.

Az ember személyes felelősségének súlyát kevesen értik helyesen, pedig annak kulcsfontosságú jelentősége van. Mindannyian vagy engedelmeskedünk, ami által élni fogunk, vagy áthágjuk az Úr törvényét, kérdőre vonva tekintélyét, aminek következményeként jogos büntetésben lesz részünk. A kérdés minden lélekhez nyomatékkal szól: engedelmeskedsz-e a mennyei hangnak, a Sínai-hegyen elmondott Tízparancsolatnak, vagy inkább a tömeggel tartasz, és az izzó törvénybe taposol? Az Istent szeretők legnagyobb öröme a parancsolatok megőrzésében és az olyan dolgok véghezvitelében van, amik a szemében kedvesek. A természet szerinti szív azonban gyűlöli az Alkotó törvényét, és küzd annak követelményei ellen. Az emberek elzárták lelküket az égi világosság elől, mert nem kívántak annak fényében járni. Szívük tisztaságát, a Mindenható elismerését és a mennybejutás reményét feláldozták az önző vágyak és a világi nyereség oltárán.” (Selected Messages, 1. kötet, 216–217. o.)

„Isten minden teremtett földi lénye közül egyedül az ember lázadt fel. Értelemmel bír, megérti, mit vár el tőle a menny törvénye, és van lelkiismerete, hogy bűntudatot érezhessen, de az engedelmesség békéjét és örömét is megtapasztalhassa. Szabadnak teremtette, maga döntheti el, hogy engedelmeskedik-e vagy sem. Az örök élet jutalmát megígérte mindazoknak, akik teljesítik akaratát, miközben haragjának fenyegetése a törvényét semmibe vevők feje fölött lebeg.” (The Sanctified Life, 76. o.)

Vasárnap – november 15. – Manassé és Ámon uralkodása

„Míg Júda országa Ezékiás egész idejében virágzott, Manassé gonosz uralkodásának hosszú évei alatt ismét mélyre süllyedt. A pogányság újjáéledt, és sok embert bálványimádásba vitt. »Manassé tévelygésbe vitte Júdát és Jeruzsálem lakóit, és még gonoszabb dolgokat követtek el, mint azok a népek, amelyeket kipusztított az Úr Izrael fiai elől.« (2Krón 33:9) Az előbbi nemzedékek dicsőséges világossága után a babona és tévelygés sötétsége következett. Súlyos bűnök támadtak, burjánzott a zsarnokság, a sanyargatás, minden jó gyűlölete. Elveszett a jogosság, és győzött az erőszak.

De ezekben a veszedelmes időben is voltak Istennek és az igazságnak bizonyságtevői. Ezékiás uralkodása idején a Júdát ért nehéz próbák sok embert szilárd jelleművé alakítottak. Ez a jellem most védőbástyaként állt az elharapódzó gonoszság ellen. Az igazság és jogosság melletti bizonyságtevésük felkeltette Manassé és hatalmon levő társai haragját, akik a mindent rosszalló hang elnémításával akarták állandósítani gaztetteiket. »Manassé nagyon sok ártatlan vért is ontott, amivel megtöltötte Jeruzsálemet egyik végétől a másikig.« (2Kir 21:16)” (Próféták és királyok, 381–382. o.)

»E világon nyomorúságotok lesz« (Jn 16:33), mondja Krisztus, de bennem békét találtok.

A próbák, szenvedések és gyűlölködések Isten által rendelt eszközök a búza és a konkoly szétválasztására. Le kell győznünk a büszkeségünket, önzésünket, bűnös szenvedélyeinket és a világi élvezetek szeretetét. Azért engedi meg Isten az életünkben a szenvedést, hogy megpróbáljon és megvizsgáljon, és tudatosítsa bennünk jellemünk rossz vonásait. Az Ő ereje és kegyelme által kell győznünk, hogy az isteni természet részesei lehessünk, miután elszakadtunk a világi kívánságoktól. »Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy, örök dicsőséget szerez nékünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.« (2Kor 4:17–18) Szenvedéseink, keresztünk, kísértéseink, próbáink az Úr eszközei, melyek megtisztítanak és megszentelnek: felkészítenek minket a mennyország számára.

Szenvedéseiteket azért engedte meg a mindenekfelett bölcs Isten, hogy közelebb vonjon titeket kegyelme trónusához. A fájdalmak és próbák által inti engedelmességre, győzi meg gyermekeit. Ez a világ az Alkotó műhelye, ahol megmunkál és felkészít bennünket a mennyei udvar számára. Kemény szívünkről legyalulja az érdességet, hogy elfoglalhassuk a számunkra félretett helyet az égi otthonban. A keresztény megtisztul a gyötrelem és szenvedés által, megerősödik, és krisztusi jellem költözik a szívébe.” (Isten csodálatos kegyelme, 89. o.)

Hétfő – november 16. – Az új király

„Isten válaszolt hűséges gyermekei kiáltására. A prófétával – akit szószólóul választott – elmondatta, hogy megbünteti a népet, ami tőle elfordulva pogány isteneknek szolgál. A jövő után érdeklődők közül még egyesek életben lesznek, amikor csoda útján alakítja a föld uralkodó népeinek ügyeit, és a babilóniaiakat juttatja hatalomra. Ezek a »rettenetes, félelmetes« (Hab 1:7) káldeusok Istentől rendelt korbácsként hirtelen lecsapnak Júda földjére. Júda fejedelmeit és a nép színe-javát fogolyként viszik Babilonba. Városaikat, falvaikat és megművelt szántóföldjeiket elpusztítják. Semmit sem kímélnek.

Habakuk bízott abban, hogy az Úr szándéka népével ebben a rettenetes büntetésben is valahogyan teljesülni fog. Alázatosan hajol meg Jahve kinyilatkoztatott akarata előtt. »Uram, ősidőktől fogva te vagy az én szent Istenem!« – kiáltott fel! Hitével túllátott a közvetlen jövő ijesztő kilátásain. Megragadva a drága ígéreteket, amelyek Istennek a benne bízó gyermekei iránti szeretetéről tanúskodtak, hozzátette: »Nem fogunk meghalni!« (Hab 1:12) Hitének megvallásával letette ügyét és minden hívő zsidó ügyét a könyörületes Atya kezébe…

Az a hit, amely erőt adott Habakuknak, valamint minden szentnek és igaznak is a súlyos próba idején, ma is élteti Isten népét. A legsötétebb órákban, a legijesztőbb körülmények között is bízhat a keresztény hívő a minden fény és hatalom forrásában. Nap mint nap megújulhat reménye és bátorsága Istenbe vetett hite által. Az igaz ember a hite által él. Isten szolgálatában nem kell sem csüggedni, sem bizonytalankodni, sem félni! Az Úr nemcsak valóra váltja a benne bízók legdrágább reményeit, hanem annál többet tesz. Megadja azt a bölcsességet, amelyre különböző helyzetekben szükség van.” (Próféták és királyok, 385–387. o.)

„Szükséges, hogy naponta, óráról órára bízzunk Jézusban. Megígérte, hogy kegyelme által elhordozhatjuk a jelen terheit, és teljesíthetjük a kötelességeinket. Sokakat leterhel, hogy a jövő bajaira gondolnak, már ma viselik a holnap terheit, azonban megpróbáltatásaik jórészt a képzeletükből származnak. A Megváltó mára ígéri kegyelmét. Felszólít, hogy ne terheljük és ne nyugtalanítsuk magunkat a holnap gondjaival, mert »elég a mának a maga baja« (Mt 6:34).” (Bizonyságtételek, 5. kötet, 200. o.)

„Nem a földből sarjad a szenvedésünk. Minden ránk mért megpróbáltatással Istennek célja van, amivel a javunkat szolgálja. Bármely csapás, ami ledönti bálványainkat, gondviselése bármely megnyilatkozása, ami elszakít a földi örömöktől, és érzéseinket erősen Istenhez kapcsolja, mennyei áldás. Egy időre fájhat az ágak lemetszése, »ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak« (Zsid 12:11). Mindent hálával kell elfogadnunk, ami felébreszti lelkiismeretünket, felemeli gondolatainkat, és megnemesíti életünket. A gyümölcstelen ágakat levágják és a tűzbe vetik. Legyünk hálásak, hogy a fájdalmas metszésnek köszönhetően megőrizhetjük kapcsolatunkat az élő szőlőtővel, mert ha együtt szenvedünk vele, uralkodni is együtt fogunk. A nehézség, mely legjobban megpróbálja hitünket, és amely azt az érzést kelti bennünk, hogy Isten elhagyott minket, közelebb visz hozzá, hogy minden terhünket a lába elé tegyük, és megtapasztaljuk az Ő békéjét… Isten szereti és gondját viseli leggyengébb teremtményének is, és nincs nagyobb gyalázat, minthogy kételkedünk irántunk való szeretetében. Tápláljuk az élő hitet, mely a sötétség és megpróbáltatás idején bizalmát Istenbe helyezi.” (My Life Today, 93. o.)

Kedd – november 17. – Jósiás király a trónon

„Az izraeliták története az önámítás súlyos veszélyére tanít. Sokan nem látják, mely igen bűnös a természetük, és nem értik meg a megbocsátás kegyességét. Természetük sötétjében élnek, kísértéseknek és súlyos ámításoknak kitéve. Bár távol állnak az Úrtól, mégis elégedettek az életükkel, noha Isten elborzad a viselkedésüktől. Ők mindig harcolnak a Szentlélek vezetésével, különösen a feddéssel. Nem szeretik, ha zavarják őket. Időnként önzésből fakadó félelem és jó szándék tör rájuk, máskor aggályos gondolatok és meggyőződések, mégsem élnek elég mély lelki életet, mert nem rögzítették magukat az örök kősziklához. Sosem látják be, hogy szükség van a szókimondó bizonyságtételre. A bűn nem tűnik előttük undorítónak, mert nem járnak a világosságban, amint Krisztus világosságban van.

További csoportot alkotnak, akik nagy világosságot, rendkívüli meggyőződést és Isten Lelke munkálkodásainak valódi élményét nyerték, mégis az ördög sokféle kísértése legyőzte őket. Nem becsülik meg a világosságot, melyet az Úr nyújtott nekik. Nem hallgatnak a Szentlélek figyelmeztetéseire és intéseire, így ítélet alatt állnak. Sosem értenek egyet a köntörfalazás nélküli bizonyságtevéssel, mert elítéli őket.

Isten azt akarja, hogy népe egységes legyen, értsék meg egymást, forrjanak össze egyazon elvben, egyazon felfogásban. Ezt lehetetlen elérni, ha nincs a gyülekezetben világos, éles, életerős bizonyságtevés. Az volt Krisztus imája, hogy tanítványai egyek legyenek, amint ő is egy az Atyával.” (Bizonyságtételek, 3. kötet, 361. o.)

„Pál mélységesen vágyott arra, hogy az emberek meglássák és felfogják Krisztus alázatosságát. Meg volt győződve arról, hogy ha rá lehetne vezetni őket a menny Fensége által hozott csodálatraméltó áldozat átgondolására, az önzés eltűnne a szívükből. Az apostol hosszasan időzik egyik pontnál a másik után, hogy valamennyire felfogjuk, milyen csodálatos, ahogy a Megváltó leereszkedett a bűnösök érdekében. A figyelmet először arra irányítja, hogy Krisztus a mennyben Atyja kebelén volt. Azután bemutatja Őt, amint félreteszi dicsőségét, és önként kiteszi magát az emberi élet megalázó állapotának, vállalva a szolga kötelezettségeit, engedelmes lévén halálig – és ami a legszégyenletesebb, legfelháborítóbb és leggyötrelmesebb –, a kereszthalálig. Tudunk-e Isten szeretetének e csodálatos megnyilatkozására hála és szeretet nélkül és annak a ténynek mélységes átérzése nélkül gondolni, hogy mi nem a magunkéi vagyunk?” (A nagy Orvos lábnyomán, 501. o.)

Szerda – november 18. – A törvény könyve

„Az Úr házában talált törvénykönyvből olvastak fel Jósiás király előtt, aki megszaggatta ruháit, és megparancsolta szent szolgálatot végző embereinek, hogy érdeklődjenek felőle és népe felől az Istentől, hiszen eltávolodtak rendeléseitől. Magához hívatta Izrael férfiait, és mindenki hallatára felolvastatott a könyvből. Hangsúlyozták a vezetők és a nép bűneit, a király maga is fölállt előttük, és megvallotta vétkeit. Bűnvallást tett, és megfogadta, hogy teljes szívéből megtartja az Úr rendeléseit. Jósiás mindaddig nem nyugodott meg, míg a nép nem tett meg minden tőle telhetőt, hogy elhagyva hitetlenségét, visszatérjen Istenhez, és szolgálja Őt.

Vajon nem ezt kell tennünk nekünk is ma? Szüleink vétkeztek, mi pedig a nyomukban járunk, Isten azonban megnyitotta a törvény könyvét, és a hűtlen Izrael meghallja az Úr parancsait. Bűneiket világgá kürtölik, és Isten haragja lesújt minden lélekre, aki nem tér meg, míg a világosság beragyogja ösvényét.

Jósiás megalázkodott, amikor meghallotta a figyelmeztető, elítélő szavakat, melyek törvénytaposó életük miatt lesújtottak rájuk. Sírt az Úr előtt. Teljes megtérésen és reformon ment keresztül, Isten pedig elfogadta erőfeszítéseit. Izrael egész közössége ünnepélyesen szövetséget kötött Jahvéval, és fogadalmat tett, hogy megőrzi parancsolatait.

Ez ma a mi munkánk. Hinnünk kell, hogy Isten komolyan beszél, és semmiféle kompromisszumra nem hajlandó a gonosszal. Mélyen meg kellene alázkodnunk az Úr előtt, és inkább veszítsünk el bármit, mint Isten kegyét.” (Reflecting Christ, 57. o.)

„Jósiás mélyen megrendült, amikor első ízben hallotta az ősi iratban foglalt intéseket és figyelmeztetéseket. Eddig nem volt igazán tudatában, hogy Isten ilyen világosan Izrael elé tárta »az életet és a halált, az áldást és az átkot« (5Móz 30:19); és milyen sokszor kérlelte őket: válasszák az élet útját, hogy a földön dicséretessé, minden nemzet áldásává lehessenek. »Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük – buzdította Isten Mózes által Izraelt –, mert maga az Úr, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled.« (5Móz 31:6)

Isten a könyvben sokszorosan ígéri, hogy kész mindent megtenni azok megmentésére, akik bizalmukat teljesen belé vetik. Amiként munkálta az egyiptomi szolgaságból való megszabadításukat, oly hatalmasan munkálja majd letelepedésüket az ígéret földjén, s a föld népeinek fejévé teszi őket.” (Próféták és királyok, 393. o.)

Csütörtök – november 19. – Jósiás reformja

A király Júdának atyái Istenébe vetett hitét nagy páska ünnepséggel igyekezett tovább erősíteni, amelyet a törvénykönyvben foglalt rendelkezések szerint tartott meg. A szent szolgálatok irányításával megbízottak elvégezték az előkészületeket, és a nép bőkezűen hozta áldozatait az ünnep nagy napján. »Bizony, nem tartottak ehhez hasonló páskát a bírák ideje óta, akik Izraelt ítélték, sem Izrael, sem Júda királyainak az idejében.« (2Kir 23:22) Jósiás buzgósága azonban, bármilyen kedves is volt az Úr előtt, nem szerezhetett engesztelést a régebbi nemzedékek bűneiért. A király követőinek kegyessége sem hozhatott változást azok szívében, akik konokul ragaszkodtak a bálványimádáshoz, és nem akarták az igaz Istent imádni.” (Próféták és királyok, 405. o.)

„Jósiás szerint a törvény könyvéből történő felolvasás a legmegtisztelőbb tisztség, amelyet betölthetett… Izrael vezetőinek – orvosainknak, iskoláink tanárainak, lelkészeinknek és az Úr intézményei élén szolgáló, bizalmi tisztséget betöltő vezetőknek – legfontosabb teendője rögzíteni a hatáskörükbe tartozó emberek elméjében, hogy »a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme« (Zsolt 111:10). Izrael vezetőinek feladata a Szentírás ismeretének terjesztése és az erkölcsi egészség hirdetése, hiszen az Úr szava az élet fájának egyik levele.” (Hetednapi Adventista Bibliamagyarázat, 2. kötet, 1039. o.)

„Csak az őszinte, bűnbánattal teljes, alázatos és megtört szív tudja Isten szeretetét és a golgotai áldozat nagyságát valamennyire értékelni. Ahogyan a gyermek szerető atyja előtt beismeri bűnét, ugyanígy ismeri be az őszintén bánkódó lélek is vétkeit Isten előtt. Meg van írva: »Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.« (1Jn 1:9)” (Jézushoz vezető út, 41. o.)

Péntek – november 20.

További tanulmányozásra: Conflict and Courage, 200. o.