A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Szimbolikus cselekedetek  

Szombat délután – október 31.

„Az égő csipkebokor, melyben Krisztus Mózesnek megjelent, Istent nyilatkoztatta ki. Az istenség bemutatására választott szimbólum csak egy egyszerű bokor volt, amin látszólag nem volt semmi figyelemre méltó – mégis magába rejtette a végtelent. Az örök irgalmú Isten a legszerényebb jelképbe burkolta dicsőségét, hogy Mózes meg ne haljon, amikor rátekint. Ugyanígy érintkezett a Mindenható Izraellel nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban; kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, és megismertette velük kegyelmét. Az Úr elrejtette dicsőségét, eltakarta fenséges ragyogását, hogy a véges ember gyönge szemével rátekinthessen. Krisztusnak »a mi nyomorúságos testünkben« (Fil 3:21) kellett eljönnie, »emberekhez hasonlóvá lévén« (Fil 2:7). A világ szemében nem volt ékessége, ami miatt vonzódtak volna hozzá, mégis Ő volt a testet öltött Isten, a menny és a föld világossága. Dicsőségét eltakarta, nagyságát és fenségét elrejtette, hogy közelébe juthasson a szomorú, megkísértett embernek.

Isten Mózes által parancsot adott Izraelnek: »Készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam« (2Móz 25:8), és a szentélyben népe között lakott. A pusztában fáradságos vándorlásuk egész ideje alatt velük volt jelenlétének szimbóluma. Hasonlóképpen állította fel szentélyét Krisztus az emberiség táborának közepén. Sátorát az emberek sátrai mellé helyezte, hogy közöttük lakhasson, és megismertesse velük isteni jellemét és életét. »Az Ige testté lett, és lakozott miközöttünk (és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.« (Jn 1:14)” (Jézus élete, 23–24. o.)

„A Biblia Istent jelöli meg szerzőjeként, mégis emberi kezek jegyezték le szavait. A könyvek változatos stílusa a különböző emberi tollak stílusából fakad. Minden benne foglalt igazságot Isten ihletett (2Tim 3:16), mégis emberi szavakban jutnak kifejezésre. A Szentlélek által a végtelen Isten kiárasztotta világosságát szolgálói elméjébe és szívébe. Álmok és látomások által nyilatkoztatta ki magát számukra, és azok, akik ily módon jutottak az igazság birtokába, a mennyei gondolatokat emberi nyelven fogalmazták meg.” (Selected Messages, 1. kötet, 25. o.)

„Krisztus tanítási stílusa szép és vonzó volt, és mindig is az egyszerűség jellemezte. Képek és szimbólumok által nyilatkoztatta ki a mennyei birodalom titkait, és az egyszerű emberek örömmel hallgatták, mivel értették szavait, melyek nem voltak választékos, szótárhasználatot igénylő szavak.” (Tanácsok szülőknek, oktatóknak és diákoknak, 240. o.)

Vasárnap – november 1.. – Szimbólumokban rejlő igazság

„Sátán élénk érdeklődéssel figyelt minden áldozattal kapcsolatos eseményt. Az áldozat vére ontásához társított odaadás és fennköltség nagyon kellemetlen érzést keltett benne. Számára ezt a ceremóniát titokzatosság övezte, de mivel nem volt buta tanuló, felfogta, hogy az áldozatok az ember jövőbeni megváltására utaltak. Látta, hogy az adományok a bűnbánatot jelképezték. Ez nem egyezett meg a terveivel, és azonnal kísérteni kezdte Káin szívét, hogy fellázadjon az ellen az áldozat ellen, amely az eljövendő Megváltó áldozatát jelképezte.

Egyrészt Ádám bűnbánata, melyet a vétke miatti fájdalma bizonyított, másrészt a Krisztus általi üdvösségbe vetett reménysége, melyet cselekedetei és bemutatott áldozatai igazoltak, nagy csalódást okozott Sátánnak. Abban reménykedett, hogy Ádámot örökre a saját pártjára állíthatja.

Káin és Ábel két nagy embercsoportot jelképez. Ábel papként fennkölt hittel hozott áldozatot, Káin kész volt a földje terméseiből áldozni, de anélkül, hogy áldozati vért is bemutatott volna az Úrnak. Szívében nem ment végbe bűnbánat, és nem hitt az eljövendő Megváltóban. Nem ismerte be, hogy szüksége van Üdvözítőre. Büszke szíve számára ez függőséget és megalázkodást jelentett volna.

Ábel hitt az eljövendő Messiásban, így jobb áldozatot mutatott be Istennek. A feláldozott állat vére azt jelentette, hogy ő bűnös volt, de bűnei eltávolíttattak, és bűnbánóként hitt az eljövendő áldozati vér üdvözítő erejében. Sátán a hitetlenség és lázadás atyja. Megtöltötte Káin szívét kétségekkel, valamint ártatlan testvérével és Istennel szembeni haraggal, mivel testvére áldozatát a menny elfogadta, az övét pedig nem. Őrült dühében meggyilkolta testvérét.” (Confrontation, 22–23. o.)

„A felemelt kígyó jelképe világossá tette számára a Megváltó küldetését. Amikor Izrael népe közül sokan elpusztultak a tüzes kígyók marásától, Isten utasította Mózest, hogy készítsen egy érckígyót, és helyezze magasan a gyülekezet közepén. Azután hírül adták a táborban, hogy aki feltekint a kígyóra, életben marad. A nép jól tudta, hogy a kígyónak önmagában nincs ereje, nem tud segíteni. Krisztust szimbolizálta. Ahogyan a pusztító kígyók képmására készített jelképet felemelték gyógyulásuk érdekében, úgy fog az Üdvözítő megjelenni »a bűn testének hasonlatosságában« (Róm 8:3). Számos izraelita úgy tekintett az áldozati szolgálatokra, mintha bennük lenne az erő, amely megszabadít a bűntől. Isten meg akarta velük tanítani, hogy ezeknek sincs már nagyobb értékük, mint az érckígyónak. Arra kellettek, hogy gondolataikat a Megváltóra irányítsák. Sem sebeik gyógyulásáért, sem bűneik bocsánatáért ők maguk semmit nem tehettek, csupán Isten ajándékába vetett hitüket kellett megmutatniuk. Rá kellett tekinteniük, hogy éljenek.” (Jézus élete, 174–175. o.)

Hétfő – november 2.. – A fazekas és az agyag

„A fazekas kezébe veszi, akarata szerint formálja az agyagot. Egyre gyúrja és munkálja. Kettéosztja, majd újra összenyomja. Megáztatja, majd újra szikkadni hagyja. Egy ideig félreteszi, anélkül, hogy hozzányúlna. Amikor már teljesen gyúrható, folytatja munkáját: edényt készít belőle. Megformálja, csinosítja, simítja a korongon. Majd megszárítja a napon, és a kemencében kiégeti. Így lesz belőle használható edény. A nagy Mester ekként kíván alakítani bennünket. Ami az agyag a fazekasnak, legyünk mi is azok az Isten kezében. Ne mi próbáljuk elvégezni a fazekas munkáját.” (Bizonyságtételek, 8. kötet, 186–187. o.)

„Az ember sokat kínlódik, amikor olyasmin töri a fejét, amit Isten megtiltott. Siránkozik, vergődik, egyre nehezebb neki. Viszont ha formálható agyagként a fazekas kezére bízza magát, használható, ékes edény lesz belőle. Az agyag megmunkálható. Ha csak az Úrtól függne, emberek százait gyúrná, alakítaná a mennynek szükséges edénnyé.

Isten keze formálja az agyagot az Ő szolgálatára. Pontosan tudja, milyen edényt szeretne. Minden embert küldetéssel bízott meg, és tudja, hol veszi a leginkább hasznát a szolgálatának. Sokan az Atya akarata ellen cselekszenek, és mindent elrontanak. Isten azt óhajtja, hogy mindenki a mennyei vezetést kövesse. Ő majd minden embert odahelyez, ahol megalázkodhat és egységre juthat Krisztussal. Ha énetek megalázkodik és együttműködik az Úrral, együtt imádkoztok és szolgáltok, mindegyikőtök elfoglalja a maga helyét, mint a különböző színű szálak a mintás, Istennek tetsző szövetben.” (Lift Him Up, 65. o.)

„Istent nem lehet kikutatni. Nem szabad megpróbálnunk fellebbenteni azt a függönyt, amely mögött fensége rejtőzik. Ez vakmerőség lenne. Az apostol így kiált: »Mely igen kikutathatatlanok az Ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az Ő útjai!« (Róm 11:33) Abból, amit fel tudunk fogni hozzánk való viszonyából és szándékaiból, határtalan szeretettel és irgalommal párosuló végtelen hatalmat látunk. Mennyei Atyánk mindent bölcsen és igazságosan irányít. Mi pedig ne legyünk elégedetlenek és bizalmatlanok, hanem tisztelettel és hódolattal hajtsuk meg a fejünket! Terveiből Isten csak annyit nyilatkoztat ki, amennyinek ismerete a javunkat szolgálja. Azon túl pedig bízzunk mindenható kezében és szeretetteljes szívében!

Isten elegendő bizonyítékot adott ahhoz, hogy hinni tudjunk, de soha nem fogja a hitetlenség minden okát megszüntetni. Aki okot keres a kételkedésre, bizony fog is találni. Akik pedig addig nem hajlandók Istenben hinni és szavának engedelmeskedni, amíg minden akadály és a kétely minden lehetősége el nem tűnik, azok soha nem fogják megismerni a világosságot.” (A nagy küzdelem, 527. o.)

Kedd – november 3.. – Egy nemzet hanyatlása

„A fazekas addig gyúrja, alakítja az agyagot, míg szándékának megfelelő edényt nem készít belőle. Az emberi agyag megmunkálását Isten kegyelme és igazsága teszi tökéletessé, hogy a nagy fazekas dicsősége nyilatkozhasson meg az arányos, szép, szolgálatra formált edényben.

A fazekas csak abból az agyagból formálhat használható, ékes edényt, amely az Ő kezére lett bízva. A keresztény élet naponkénti átadást, állandó engedelmességet és győzelmet feltételez. Minden nap újabb és újabb győzelmeket érünk el. Énünket hátra kell hagynunk, és Isten szeretetét kell ápolnunk nap mint nap. Csakis így növekedhetünk Krisztusban. Így alakulhat át életünk a mennyei modell szerint.

Az Úr keze formálja az agyagot a szolgálatára. Ő pontosan tudja, milyen edényt szeretne.” (Our High Calling, 335. o.)

„Láttam, hogy az a veszély fenyeget, hogy Isten hitvalló gyermekei is elzüllenek. Az erkölcstelenség egyre-másra leláncolja a férfiakat és nőket. Mintha megbűvölték volna őket, mintha nem lenne erejük, hogy ellenálljanak és legyőzzék étvágyukat vagy szenvedélyüket. Istenben az erő, és általa nyerhetünk mi is erőt. Ha valaki megragadja Jézus életadó erejét, újjáéleszti azokat, akik magukra veszik Krisztus nevét. Veszedelmek és kockázatok vesznek körül. Csak akkor vagyunk biztonságban, ha gyengeségünk tudatában élünk, ezért hitünk erejével mindenható Szabadítónkba kapaszkodunk. Félelmetes időben élünk. Semmi esetre sem szabad beszüntetnünk a virrasztást és az imát, egyetlen percre sem! Tehetetlen lelkünknek feltétlenül Jézusra, együtt érző Megváltónkra kell támaszkodnia.” (Bizonyságtételek, 3. kötet, 473. o.)

„Abban az időben, amikor Krisztus a tanítványokat megbízta az evangéliumi üzenet hirdetésével, az Úr és Igéje iránti hit majdnem kihalt a világból. A zsidó nép Jahve ismeretével büszkélkedett, de Isten Igéjét felváltotta hagyományokkal és emberi spekulációkkal. Önző becsvágy, hivalkodás, kapzsiság töltötte be a gondolatvilágukat. Az Atya iránti tisztelet és az emberek iránti irgalom ismeretlenné vált közöttük. Az önzés volt az uralkodó elv, és Sátán akarata érvényesült az emberiség nyomorában és lealacsonyodásában.

Az ördög ügynökei birtokukba vették az embereket. Az Istennek teremtett emberi testek démonok lakóhelyévé lettek. Érzékeiket, idegeiket és szerveiket természetfölötti lények késztették a leghitványabb vágyak kielégítésére. Az embereket gonoszok légiói vették birtokukba, és arckifejezésükre a démonok rányomták bélyegüket.

Milyen a világ állapota ma? Vajon a Biblia iránti hitet nem rombolta le a magasabb kritika és korunk bölcselkedése, akárcsak Krisztus idején a hagyomány és a rabbinizmus? Most nem éppúgy a kapzsiság, a becsvágy és a szórakozás vágya tartja rabságban az emberek szívét, mint akkor? Az állítólagos keresztény világban – még Krisztus úgynevezett egyházában is – milyen kevés embert irányítanak a keresztény elvek! Az üzleti, a társadalmi és a családi életben, még vallásos körökben is, milyen kevesen teszik Jézus tanításait a mindennapi élet szabályává!” (A nagy Orvos lábnyomán, 142. o.)

Szerda – november 4.. – A cserépkorsó története

„Sokan, akik őszintén Isten szolgálatára szentelődtek, meglepődnek és csalódnak, amikor soha addig nem tapasztalt akadályokkal, próbákkal és tanácstalansággal szembesülnek. Krisztusi jellemért és az Úr szolgálatára való alkalmasság elnyeréséért könyörögnek, ugyanakkor a körülményeik mintha minden rossz tulajdonságukat elő akarnák csalni. Olyan hibák mutatkoznak meg, amelyeknek a létezéséről még csak sejtelmük sem volt. Az ősi Izraelhez hasonlóan kérdezik: »Ha az Úr vezet minket, miért érnek minket ezek a dolgok?«

Pontosan azért esnek meg ezek velük, mert Isten vezeti őket. A megpróbáltatások és akadályok a menny fegyelmező eszközei – a sikernek az Úr által megszabott feltételei. Ő, aki olvas az emberek szívében, jobban ismeri jellemüket, mint ők maguk. Egyes emberekben olyan képességeket és hajlamokat lát meg, amelyek helyesen irányítva használhatók lehetnének műve előbbre vitelében. A gondviselő Atya különféle helyzetekbe és körülményekbe viszi bele őket, hogy felfedezzék jellemük előttük is rejtett fogyatékosságait. Alkalmat kínál nekik arra, hogy ezeket a hibákat kijavítsák, és alkalmassá tegyék magukat szolgálatára. Sokszor beleengedi őket a szenvedések tüzébe, hogy megtisztuljanak.” (A nagy Orvos lábnyomán, 470–471. o.)

„Isten hosszútűrése gyakran felbátorítja az embereket a bűnre; de büntetésük biztos és borzalmas lesz, még ha az el is halasztódik. »Mert mint a Perázim hegyén, felkel az Úr, és mint Gibeon völgyében, megharagszik, hogy megtegye munkáját, amely szokatlan lesz, és hogy cselekedje dolgát, amely hallatlan lesz.« (Ésa 28:21) Irgalmas Istenünknek a büntetés szokatlan cselekedet. Ő maga üzeni prófétája által: »Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen.« (Ez 33:11) »Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú… megbocsát hamisságot, vétket és bűnt.« (2Móz 34:6–7)

Nem bosszúálló az Úr, de parancsolatainak megszegői felett ítéletet tart. Ezt meg kell tennie azért is, hogy a föld lakói teljesen el ne romoljanak, és el ne pusztuljanak. És hogy némelyeket megmentsen, el kell, hogy törölje azokat, akik bűneikben konokul kitartanak. »Hosszútűrő az Úr és nagy hatalmú, és nem hagy büntetlenül.« (Náh 1:3) Lábbal tiport törvényének tekintélyét rettentő ítéletek által állítja majd helyre. Az a tény pedig, hogy az ítélet végrehajtásától vonakodik, világosan mutatja, milyen kibeszélhetetlenül nagy az Ő ítéletét kikényszerítő bűn hatalma, és milyen nagy lesz a bűnös büntetése.” (Pátriárkák és próféták, 628. o.)

Csütörtök – november 5. – A lenöv

„Isten különösképpen lelkükre kötötte, hogy ne tévesszék szem elől parancsolatait. Erő és áldás származik engedelmességükből. »Vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál – üzente az Úr Mózes által. – Ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is.« (5Móz 4:9) A Sínai-hegyi törvényadást kísérő félelmetes jeleneteket nem volt szabad soha elfelejteniük. Világos és határozott figyelmeztetésekkel óvta Isten Izraelt a szomszédos népek bálványimádó szokásaitól. »Nagyon vigyázzatok azért magatokra – hangzott a tanács. – Ne készítsetek magatoknak istenszobrot és semmiféle bálványszobrot… Ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az ég egész seregét, ne tántorodj meg, ne borulj le azok előtt, és ne tiszteld azokat; mert azokat az ég alatt levő többi népnek hagyta meg Istened, az Úr… Vigyázzatok, ne feledkezzetek meg Isteneteknek, az Úrnak veletek kötött szövetségéről, és ne készítsetek magatoknak istenszobrot semminek a képmására, mert megtiltotta Istened, az Úr.« (5Móz 4:15–16, 19, 23)

Mózes előre látta, milyen bajok származnak abból, ha eltérnek Jahve rendeléseitől. A mennyet és a földet hívta tanúként, amikor kijelentette, hogy ha a nép – hosszú ígéretföldi tartózkodása után – romlott istentiszteleti formákat vezet be, a faragott képek előtt meghajol, és nem tér vissza Istenhez, az Úr haragra gerjed, ők fogságba kerülnek, és szétszóródnak a pogányok között. »Nagyon hamar kivesztek arról a földről, ahova átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek – intette őket. – Nem éltek rajta sokáig, hanem menthetetlenül kipusztultok. Szétszór benneteket az Úr a népek közé, és csak kevesen maradtok meg azok között a nemzetek között, ahova elhajt benneteket az Úr. Ott majd olyan isteneket kell szolgálnotok, amelyeket emberi kéz készített fából és kőből, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek és nem szagolnak.« (5Móz 4:26–28)

Izrael hitehagyása fokozatosan alakult ki. Nemzedékről nemzedékre Sátán ismételten megkísérelte a választott néppel elfeledtetni azokat a parancsolatokat, rendelkezéseket és döntéseket (5Móz 6:1), amelyeknek örök megtartására ígéretet tett. Sátán tudta, hogy ha sikerül a néppel elfeledtetnie Istent, és rávennie más istenek követésére, s ha azokat tiszteli és azok előtt borul le, akkor menthetetlenül elvész (5Móz 8:19).” (Próféták és királyok, 294–296. o.)

„A Jézus iránti mély szeretet nem lakozhat olyan szívben, mely nem látja saját bűnös voltát. A kegyelem által átformált lélek csodálni fogja a mennyei jellemet, ezért ha nem látjuk saját erkölcsi idomtalanságunkat, az félreérthetetlenül annak a jele, hogy még nem láttuk meg Krisztus jellemének szépségét és tökéletességét. Minél kevesebb értékelni valót találunk magunkban, annál több értéket látunk meg Üdvözítőnk jelleméből. Önnön bűnösségünk tudata elvezet Megváltónkhoz, aki megbocsáthatja vétkeinket.” (Our High Calling, 27. o.)

Péntek – november 6.

További tanulmányozásra: Gondolatok a Hegyibeszédről, 114. o.