Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

5. tanulmány     2015   Október 24−30.

Jeremiás próféta szomorúsága  

Szombat délután – október 24.

„Kegyetlen csúfolást kellett elviselnie. Érzékeny lelkét át- meg átjárták a gúny nyilai. Azok szórták rá, akik semmibe vették tanításait és hogy felelősséget érez megtérésükért. »Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap.« »Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki.« »Akik jóakaróim voltak, mind a bukásomra várnak: Talán rá lehet szedni! Hatalmunkba ejtjük, és bosszút állunk rajta!« (Sir 3:14; Jer 20:7, 10)

A lelkiismeretes próféta azonban naponként erőt kapott mindezek elviselésére. »De az Úr velem van, mint erős vitéz – jelentette ki hittel. – Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy feledésbe!« »Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert kiragadja a szegény ember életét a gonoszok hatalmából!« (Jer 20:11, 13)

Jeremiás ifjúkori és későbbi szolgálatának tapasztalataiból ezt a tanulságot vonta le: »Az ember nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit!« Megtanult így imádkozni: »Fenyíts minket, Uram, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé ne tégy!« (Jer 10:23–24)

Amikor ki kellett innia a szenvedés és a fájdalom poharát, amikor gyötrelme ezeket a szavakat adta ajkára: »Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban«, emlékezetébe idézte mindazt, amit Isten érte tett, és ujjongva kiáltotta: »Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására.« (Sir 3:18, 22–26)” (Próféták és királyok, 420. o.)

A Megváltó hű követői minden korban az Úr eljövetelében reménykedtek. »Ismét eljövök« – mondta Jézus búcsúzóul az Olajfák hegyén, és ez az ígéret fénybe borította tanítványai előtt a jövőt. Öröm és reménység költözött szívükbe, amit a fájdalom nem tudott elfojtani, sem a megpróbáltatás megfakítani. Szenvedés és üldözés közepette »a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsőséges megjelenése« volt a »boldog reménység« (Tit 2:13). (A nagy közdelem, 302. o.)

A próba idején fog meglátszani, ki tette Isten Igéjét élete szabályává. Nyáron nem lehet különbséget tenni az örökzöld és a többi fa között. De amikor eljön a tél és a fagy, az örökzöld változatlan marad, a többi fa pedig lehullatja leveleit. A kétszínű hitvallót sem lehet most megkülönböztetni az igazi kereszténytől. De küszöbön van az az idő, amikor a különbség nyilvánvaló lesz. Ha feltámad az ellenségeskedés, ha újra úr lesz a vakbuzgóság és a vallási türelmetlenség; ha lángra lobban az üldözés, a langymelegek és a képmutatók meginognak, és feladják hitüket. De az igazi keresztény sziklaszilárdan megáll. Hite erősebb, reménysége fényesebb lesz, mint amilyen a jólét napjaiban volt.” (A nagy küzdelem, 602. o.)

Vasárnap – október 25. – Istentelen papok és próféták

Isten kéréssel fordul a tévedőkhöz. Megpróbál rámutatni vétkükre, hogy megtérésre vezethesse őket. De ha ők nem akarják megalázni szívüket előtte, ha inkább önmagukat magasztalják, mint Őt, az Úrnak ki kell mondania felettük az ítéletet. Semmilyen látszólagos közeledés Istenhez, semmilyen kijelentés, mely azt bizonygatná, hogy kapcsolatban állnak vele, nem változtathatja meg az Úr ítéletét azokkal szemben, akik inkább a világ erejében bíznak, mint az Atya mindenható karjában. Ha Isten választott népének tagjai odamentek volna, ahová rendelte őket, és a szent és örök igazság birtokosaiként megkeresték volna megváltó üzenetükkel a pogány lakosságot, Jeruzsálem ma is ép lenne. Ők azonban inkább lázadtak. És amikor Isten mindent megtett értük, amit Istenként megtehetett – elküldte és feláldozta egyszülött Fiát –; mivel nem ismerték az Írásokat és a menny hatalmát, elutasították az egyetlen segítséget, mely megmenthette volna őket a katasztrófától. »Ez az örökös; gyertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.« (Mk 12:7)

Isten elrendelte, hogy Izrael világosság legyen a népek között, és általuk visszahívja őket. Csakhogy maga Izrael is lelkileg megvakult, és süket füle nem hallotta az Úr üzeneteit, melyek által megnyithatta volna értelmüket.” (Hetednapi Adventista Bibliamagyarázat, 4. kötet, 1156. o.)

„Az Úr arra kéri az embert, hogy szabad teremtményként kövesse az Ige utasításait. Krisztus követőinek minden pillanatban tiszteletben kell tartaniuk a keresztény elveket – mindenek előtt és mindenek felett szeretni Istent, majd úgy szeretni a felebarátot, mint saját személyét; továbbítani a világosságot és az áldásokat a sötétségben lévőknek, édes vizet adni a szomjúhozó zarándokoknak… Kereszténységünknek tisztának kell lennie, és szüntelenül növekednie kell. A mennyei ítélőszéknek Krisztusban teljes léleknek kell nyilvánítania bennünket.” (This Day With God, 311. o.)

„Mindenki szabadon megválaszthatja, milyen hatalom uralkodjék rajta. Senki sem bukhat olyan mélyre, senki sem olyan gonosz, hogy ne találhatna szabadulást Jézusban. A megszállott ember ima helyett csak Sátán szavait tudta kiejteni, a szív kimondatlan kérése mégis meghallgatásra talált. Nincs olyan kiáltása a rászoruló léleknek, még ha nem is tudja szavakba önteni, mely észrevétlen maradna. Aki kész szövetségi kapcsolatra lépni a menny Istenével, Ő nem hagyja az ördög hatalmában, sem saját természetének gyöngeségei között. A Megváltó hívja őt: »Fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!« (Ésa 27:5) A sötétség erői minden lélekért harcolnak, aki egyszer már uralmuk alatt állt, ám Isten angyalai győzedelmes erővel vívnak ugyanazért a lélekért. Az Úr így szól: »Elvétethetik-e a préda az erőstől, és megszabadulhatnak-e az igazak foglyai? […] Így szól az Úr: az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat.« (Ésa 49:24–25)” (Jézus élete, 258–259. o.)

Hétfő – október 26. – Jeremiás lelki szenvedése

„Isten nem a bűnösök kedvét kereső és nekik hízelgő követeket akar küldeni. Nem akarja hiú biztonságba ringatni a békesség üzenetével a megszenteletlen embert. Inkább felébreszti a bűnös lelkiismeretét, és a meggyőzés éles nyilaival hatol lelkébe. Szolgáló angyalok tárják fel neki a menny félelmes végzéseit, hogy hiányérzetét elmélyítsék, és kimondassák vele a lelkét mardosó kérdést: »Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?« (Csel 16:30) Az a kéz, amely porig aláz, a bűnt megfeddi, a gőgöt és becsvágyat megszégyeníti, ugyanaz a kéz felemeli a bűnbánót, a megsebzettet. Aki megengedi a büntetést, mélységes együttérzéssel kérdezi: »Mit tegyek érted? Mit szeretnél?«

Amikor az ember a szent és irgalmas Isten ellen vétkezik, nincs szebb az őszinte megbánásnál, a keserű könnyekkel való bűnvallásnál. Ő ezt kívánja tőle. Nem fogadhat el mást, csak megtört szívet és töredelmes lelket.” (Próféták és királyok, 435–436. o.)

„Habár az ember természetes hajlama ellenkezik ezzel, a hívőnek mégis a tiszta igazságot kell hirdetnie, mely erővel zúgni fog a hallgatók fülében. Kötelességük ezt megtenni. Be kell mutatniuk a világi örömöket Istennél jobban szerető embereknek, mekkora veszély leselkedik rájuk, és milyen ítéletben lesz részük, ha nem térnek meg. Mivel ezt az üzenetet nem kellemes hirdetni, és a címzettek sem veszik jó néven a figyelmeztetést, Isten felszólítja szolgálattevőit, hogy mindenáron legyenek hűségesek küldetésük során. Sérelmek érik majd őket, olyan rejtett bűnöket fedeznek fel, amelyeket nem tarthatnak többé titokban. A próféta mondja: »Kiálts teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket és Jákob házának vétkeit. Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kívánják útjaimat, mint oly nép, amely igazságot cselekedett, és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kívánják.« (Ésa 58:1–2)” (The Voice in Speech and Song, 345–346. o.)

Lehet-e az Úr előtt igaz az ember? Hogyan igazulhat meg a bűnös? Egyedül Krisztus által kerülhetünk Istennel összhangba, juthatunk szentségre. De hogyan juthatunk el Jézushoz? Bűneink tudatában ma is sokan kiáltják az első pünkösd napján összegyűlt tömeggel együtt: »Mit cselekedjünk?« Péter apostol első szava ez volt: »Térjetek meg!« Röviddel ezután pedig így szólt: »Bánjátok meg azért, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek!« (Csel 2:37–38; 3:19)

A bűnbánat a bűn feletti bánkódást és az attól való elfordulást jelenti. Mindaddig nem hagyunk fel vétkeinkkel, amíg azok bűnös voltát fel nem ismerjük. Életünkben akkor történhet meg csak a valódi változás, ha teljes szívvel elfordulunk a bűntől.” (Jézushoz vezető út, 23. o.)

Kedd – október 27. – Égő tűz a csontjaimban

A próféta úgy cselekedett, ahogy Isten parancsolta. Azután visszatért a városba, megállt a templom udvarában, és kijelentette az egész nép hallatára: »Így szól a seregek Ura, Izrael Istene: El fogom hozni erre a városra és a hozzá tartozó többi városra mindazt a veszedelmet, amit kijelentettem róla. Mert megmakacsolták magukat, és nem hallgattak beszédemre.« (Jer 19:15)

A próféta szavai, ahelyett, hogy bűnvallomásra és megtérésre késztették volna a népet, haragra gerjesztették a hatalmon levőket. Ennek következményeként Jeremiást megfosztották szabadságától. A bebörtönzött, kalodába zárt próféta továbbra is hirdette a menny üzenetét az ott állóknak. Nem lehetett elhallgattatni az üldözéssel. Az igazság Igéje – mondta – »perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam.« (Jer 20:9)” (Próféták és királyok, 431–432. o.)

„Isten választott eszközei minden korban gyalázatot és üldözést szenvedtek el az igazságért. Józsefet gyalázták és üldözték, mert erkölcsös maradt, Dávidot, Isten kiválasztott szolgáját, mint a vadat, úgy űzték ellenségei. Dánielt oroszlánverembe dobták a menny iránti hűsége miatt. Jób elvesztette földi javait, betegsége még rokonaiban és barátaiban is undort keltett, de hűsége Isten iránt nem ingott meg. Jeremiás sem szűnt meg hirdetni az Úrtól nyert igazságot, noha bizonyságtétele annyira felbőszítette a királyt és a hercegeket, hogy a szennygödörbe dobatták. Istvánt megkövezték, mivel a megfeszített Krisztust prédikálta. Pált börtönbe vetették, megvesszőzték, megkövezték és végül megölték, mert Istennek hűséges követe maradt a pogányok között. Jánost is száműzték Pátmosz szigetére »az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért« (Jel 1:9)

Az emberi állhatatosság e példái igazolják, hogy Isten ígéretei bizonyosak, jelenléte állandó, és kegyelme megtart. Bizonyítják a hit erejét, mely ellenáll a világ hatalmának. A hit munkája, hogy a legsötétebb órákban Istenben nyugodjunk, hogy érezzük, ha bármennyire megkísért és űz is a vihar, a kormányt Atyánk tartja kezében. Csupán hitszemünkkel tudunk fölé emelkedni a mulandó dolgoknak, hogy az örök valóság igazi értékét helyesen becsüljük fel…

Ilyen az élete mindenkinek, aki kegyesen akar élni Krisztus Jézusban. Gyalázat és üldözés vár mindazokra, akikben Krisztus lelkülete él. Az üldözés módja és mikéntje változhat a kornak megfelelően, azonban az indítóok – a lelkület, melyből az üldözés fakad – ma is ugyanaz, mint volt Ábel idejében és minden időben, amikor öldökölték az Úr választottait.” (Az apostolok története, 575–576. o.)

Szerda – október 28.„Átkozott legyen az a nap!”

„Senki az apostolok vagy a próféták közül nem állította magáról, hogy bűntelen lenne. Azok az emberek, akik a legközelebb éltek Istenhez, inkább lemondtak volna saját életükről, minthogy bűnt kövessenek el, akiket az Úr mennyei világossággal és erővel áldott meg, azt vallották magukról, hogy bűnös természettel rendelkeznek. Nem emberben bíztak, nem állították, hogy feddhetetlenek, hanem teljes lényükkel Krisztus feddhetetlenségére bízták életüket. Így tesz mindenki, aki az Üdvözítőre tekint.” (The Faith I Live By, 111. o.)

„Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat és mindazt, ami nyom és kínoz, Isten elé! Terheiteket sohasem találja nehéznek, soha nem fáraszthatjátok ki Őt. Ő, aki hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt. »Igen irgalmas az Úr és könyörületes.« (Jak 5:11) Nyomorunk és jajkiáltásunk a szívéig hat. Vigyétek hozzá mindazt, ami a szíveteket nyomja. Senki sem oly nehéz, hogy ne bírná el, mert hisz Ő tart fenn világokat, Ő kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem annyira jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalataink egyetlen fejezete sem olyan homályos, hogy el ne olvashatná; nem lehet olyan nehéz a helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond a szívünket, nem érhet öröm, és őszinte ima nem hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel. »Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.« (Zsolt 147:3) Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta.” (Jézushoz vezető út, 100. o.)

„Minden körülmény közepette őrizzük meg Krisztusba vetett bizalmunkat! Ő legyen a minden számunkra: az első és az utolsó, mindenben a legjobb. Ezért neveljük nyelvünket, hogy mindig Őt dicsőítse, ne csak akkor, amikor vidámak vagyunk, és okunk van az örömre.

Szívünk mindig legyen tele Isten drága ígéreteivel, hogy megvigasztalhassuk az elkeseredetteket, és megerősíthessük az elfáradtakat. Így tanulhatjuk meg azoknak a mennyei angyaloknak a nyelvét, akik – ha hűségesek maradunk – az örökkévalóságon keresztül a társaink lesznek. Naponta haladnunk kellene jellemünk tökéletesítésében, és minden bizonnyal haladni is fogunk, ha szüntelenül célunk lebeg a szemünk előtt: a mennyei hívás jutalma Jézus Krisztusban. Ne Sátán hatalmáról, hanem Isten végtelen erejéről beszéljünk!” (Isten fiai és leányai, 328. o.)

Csütörtök – október 29. – A próféta ellen szőtt tervek

„Az a tény, hogy próbákat kell elviselnünk, tanúsítja, hogy az Úr valami értéket lát bennünk, amit fejleszteni akar. Ha nem látna bennünk semmi olyat, amivel nevének dicsőséget szerezhetnénk, akkor nem fordítana időt a csiszolásunkra. Ő nem vet értéktelen köveket a kohójába. Az az értékes érc azamelyet Ő tisztít. A kovács tűzbe veti a vasat és az acélt, hogy megtudja, miként viselkednek ezek a fémek. Az Úr beleengedi választottait a szenvedések kohójába, hogy meglássa, milyen a természetük, és hogy alkalmassá tehetők-e szolgálatára.

A fazekas veszi az anyagot, és kedve szerint formálja. Gyúrja és dagasztja. Széthasítja és összenyomja. Megnedvesíti, azután megszárítja. Majd egy darabig hozzá sem nyúl. Amikor már teljesen képlékeny, újra munkába veszi, és edényt készít belőle. Megformázza, és a korongon igazítja és lecsiszolja. Megszárítja a napon, és kiégeti a kemencében. Így lesz használható az edény. Ekként akar a nagy Mester is bennünket alakítani és formálni. Mint az agyag a fazekas kezében, úgy vagyunk mi is az Ő kezében. Ne próbáljuk mi végezni a fazekas munkáját! A mi részünk: engedni, hogy a nagy Mester formáljon bennünket.” (A nagy Orvos lábnyomán, 471–472. o.)

„Nem tudjuk, mit tesz majd Isten velünk, ha alávetjük magunkat az Ő akaratának. Az Úr tudja, mit hozhat ki az emberből. Vannak az Atya által látott feladatok, amelyeket mi a törékeny hitünkkel nem veszünk észre. »Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete.« (1Kor 3:9) Urunk számon tartja minden kellemetlen jellemvonásunkat, és tudja, hogy ha az ember elsajátítja Krisztus alázatát, Ő képes lesz alakítani, csiszolni harcos lelkületét, kedvetlen hozzáállását, és lénye minden kapacitását működőképes állapotra emeli országa előrehaladása érdekében. Az ember teljes életét akarja nemesíteni… A Szentlélek ereje által a legelvetemültebb jellemet is a jelenvaló küldetés számára alkalmas értékes eszközzé alakíthatja.” (Our High Calling, 335. o.)

„Senki se csalja meg önmagát e tekintetben. Ha a szívben büszkeség, önmaga nagyra becsülése, uralomvágy, beképzeltség, szentségtelen nagyravágyás, zúgolódás, elégedetlenség, keserűség, rágalmazás, hazudozás, csalás él, akkor Krisztusnak ott nincs helye. Bizonyítékok igazolják, hogy Sátán lelkülete és jelleme uralja, nem pedig a szelíd és alázatos szívű Jézus Krisztusé. Keresztény jellemmel kell bírnotok, amely megállja a helyét. Lehet, hogy jó szándékaitok vannak, jóindulatot mutattok, értelmesen hirdetitek az igazságot, de mégsem vagytok alkalmasak Isten országára. Jellemetekben értéktelen anyag is van, amely az aranyat értéktelenné teszi. Nem értétek el a színvonalat. Nem hordozzátok Isten pecsétjét. Annak a napnak a tüze megemészt, mert aranyatok értéktelen, hamis.

Akik azt állítják, hogy hiszik az igazságot, alaposan meg kell térniük, vagy pedig elbuknak a próbák napján. Isten népének magas színvonalat kell elérnie. Legyen szent nép, megtartásra való nép, választott nemzetség – jó cselekedetre igyekező.” (Bizonyságtételek a lelkészeknek, 441. o.)

Péntek – október 30.

További tanulmányozásra: Az apostolok története, 574. o.