3. tanulmány − 2015
Október 10−16Júda utolsó öt királya
.
|
Október 10 |
Szombat |
E HETI TANULMÁNYUNK: 2Krónika 34; 36:11-14; Jeremiás 22:1-19; 23:2-8; 29:1-14
„Igazságosan ítélte a szegényt és nyomorultat, azért jó
volt dolga. Nem ez-é az igaz ismeret felőlem? azt mondja
az Úr” (Jer 22:16)!
A híres orosz író, Fjodor Dosztojevszkij felforgató politikai tevékenység vádjával éveket töltött szibériai börtönökben az 1800-as években. Később beszámolt ezekről az élményekről, és leírta, hogy fogolytársaiból mennyire hiányzott a lelkiismeret-furdalás szörnyű magatartásuk miatt. „Az évek során nem láttam a megtérés egyetlen jelét sem ezeken az embereken, a nyomát sem belső merengésnek, tépelődésnek a bűneik miatt, és a nagy többség magát igaznak vélte” (Joseph Frank: Dostoevsky, the Years of Ordeal. 1850-1859, 95. o.).
Dosztojevszkij Jósiás kivételével akár Júda utolsó öt királyáról is beszélhetett volna, akik Jeremiás szolgálata idején uralkodtak. Egyikük sem mutatta a megtérés jeleit cselekedeteik miatt, még akkor sem, amikor egyre világosabbá vált, hogy tetteik veszélyt hoznak a népre, azt a válságot, amiről az Úr Jeremiáson keresztül szólt.
Istennek eredetileg nem volt szándéka Izraelnek királyt adni, a heti tanulmányunk végére megértjük, miért nem. Felismerjük azt a komoly nyomást is, amivel Jeremiásnak szembe kellett néznie szolgálata alatt.
.
|
Október 11 |
Vasárnap |
Jósiás a déli királyság
tizenhatodik uralkodója (Kr. e. 640-609), harmincegy évig volt király
Izraelben. Nyolc évesen kezdett uralkodni, a két leggonoszabb júdeai király
volt az elődje: az édesapja (Ámón) és a nagyapja (Manassé). Jósiás a választott
nép leghűségesebb uralkodói közé tartozott Dávid és Ezékiás király mellett.
„Gonosz királytól származott;
kísértések vették körül, amelyek atyja nyomdokára csábították, s nem sok
tanácsosa bíztatta a helyes út követésére. Jósiás mégis hű volt Izrael
Istenéhez. A letűnt nemzedékek botlásainak intő példáját látva, a bűn mélysége
helyett, ahova atyja és nagyatyja süllyedtek, a jót választotta, »nem tért el attól sem jobbra, sem balra«.
Felelősségteljes hivatásának tudatában elhatározta, hogy az Izrael uralkodóinak
adott eligazítás szerint jár el. Mivel engedelmes volt, Isten tisztességre való
edényként tudta felhasználni” (Ellen G. White: Próféták és királyok.
Budapest, 1995, Advent Kiadó, 240-241. o.).
Olvasd el 2Krónika 34.
fejezetét! Melyek voltak Jósiás reformjának összetevői, és ezek miért bírnak
központi jelentőséggel, amikor közösségi vagy személyes lelki reformról
beszélünk?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Jósiás reformja két fontos területet érintett: először is
meg akart szabadulni mindentől, ami kapcsolatba hozható a bálványimádással.
Tehát azon munkálkodott, hogy eltávolítsa a helytelen szokásokat a nép
életéből. Ez volt az első intézkedése. A gonosz és helytelen gyakorlatok
elhagyása még nem jelenti automatikusan a jót. Másodszor, amikor a király
végighallgatta a törvény könyvét, amit előtte olvastak fel, szövetséget kötött
az Úrral, „hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit
teljes szívükből és teljes lelkükből megtartják, és teljesítik a
szövetség igéit, melyek meg vannak írva abban a könyvben” (2Krón 34:31, RÚF).
Olvasd el 2Krón 34:32-33 verseit! Mit mondanak el ezek a versek a jó példa
erejéről, különösen azok körében, akik hatalom és befolyás birtokosai? Gondolkozz
el azon, hogy szavaid és tetteid milyen hatást gyakorolnak másokra!
.
|
Október 12 |
Hétfő |
Jóáház huszonhárom éves volt, amikor követte apját Izrael
trónján, és csupán három hónapig uralkodott. Az egyiptomi politikát nem
kedvelte, ezért a fáraó három hónapi uralkodás után a fáraó fivérét ültette
trónra. Jóáházt pedig Egyiptomba hurcoltatta, ahol meg is halt (lásd 2Kir 23:31-34; 2Krón 36:4).
Jóáházt Jójákim követte, aki Kr. e.
609-598-ig uralkodott, ő Jósiás fia volt. Amikor Nabukodonozor elfoglalta
Jeruzsálemet, Jójákim királyt Babilonba vitte fogságba, a templom
felszerelésének egy részével együtt. Jeremiás ismét figyelmeztette a népet,
hogy az új király romlásba vezeti a nemzetet.
Olvasd el Jer 22:1-19 verseit! Mi
volt az Jójákimban, ami az Úr dorgálását váltotta ki?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Az Úr Jeremiás prófétán keresztül keményen üzent ennek a
korrupt és kapzsi uralkodónak. Jóáház apja kül- és belpolitikáját kívánta
folytatni, anélkül, hogy Istennel való bensőséges viszonyát is ehhez alakította
volna (lásd 2Kir 23:35). Miközben az ország hatalmas
hűbéradót fizetett Egyiptomnak, és a király a katonasággal hajtatta be az
adókat, Jójákim nem elégedett meg az elődei által épített királyi palotával.
Vétett a Tóra előírásai ellen is, amely egyértelműen rendelkezik arról, hogy a
munkásokat ki kell fizetni. „A te felebarátodat
ne zsarold, se ki ne rabold. A napszámos bére ne maradjon nálad reggelig”
(3Móz 19:13). Jósiással ellentétben Jójákim megengedte,
hogy pogány szokások virágozzanak az országban.
Jer 22:16
különösen erős üzenettel bír. Összehasonlítva a korrupt Jójákim királyt atyjával,
Jósiással, az Úr azt üzente neki: „Igazságosan ítélte a szegényt és nyomorultat,
azért jó volt dolga. Nem ez-e az igaz ismeret felőlem? azt
mondja az Úr!” Tehát Isten követése nyilvánvalóvá válik abból,
ahogyan a szükségben levőkkel bánunk, amikor túllépünk önző érdekeinken, hogy
segítsünk azokon, akik nem képesek azt viszonozni. Sok más helyen láthatjuk a
Szentírásban az Úr törődését a szegények és rászorulók iránt. Vagyis lássuk meg
a felelősségünket, és segítsünk azokon, akik képtelenek változtatni életükön.
Időzzünk el ennél a
gondolatnál, hogy a „szegények és rászorulók” által hogyan ismerjük meg az
Urat! Mit jelent ez?
.
|
Október 13 |
Kedd |
Júda tizenkilencedik királya Jójákin lett, Jójákim fia, aki
mindössze három és fél hónapot töltött el Dávid trónján. Kr. e. 598-ban
megérkezett Jeruzsálem falai alá Nabukodonozor, és az akkor tizennyolc éves
fiatal királyt fogságba vitette anyjával, feleségeivel és sok ezer más előkelő
fogollyal együtt. Rabságának harminchetedik évében, Kr. e. 561-ben
Nabukodonozor utóda Evil-Meródak megkegyelmezett Jójákinnak, és a babiloni
király asztalánál foglalhatott helyet, így a rabruha helyett királyi köntöst
ölthetett magára (lásd 2Kir 25:27-30; Jer 52:31-34).
Gyermekei is ott voltak a királlyal Babilonban, akiknek – Jeremiás jövendölése
alapján – le kellett mondaniuk Dávid trónjáról.
Olvasd el Jer 29:1-14 verseit, az
Úr szavát Jeremiás által, miután Jójákin királyt és családját fogolyként elhurcolták
Jeruzsálemből. Még ilyen tragédia közepette is miként nyilvánul meg Isten
szeretete és kegyelme?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
A Biblia leghíresebb versei között tartjuk számon a
következőt: „Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek
gondolok, azt mondja az Úr: békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy
kívánatos véget adjak néktek”
(Jer 29:11). Látható a közvetlen
kapcsolat: az Úr beszél Jeremiáson keresztül Júda foglyaihoz, akik
megtapasztalták, hogyan lehetetleníti el életüket a babiloni hódítás. Nem
számít, mennyire rossz helyzetben voltak, mert az Úr azt akarta, hogy
meglássák, mennyire szereti őket és a javukat akarja.
Figyelembe véve a rémisztő körülményeket, bizonyára szívesen fogadták a reményteljes
ígéreteket. Így még a figyelmeztetések és fenyegetettség ellenére is a népnek megadta
a jövő és remény ígéretét. Milyen fontos lehetett számukra ez a bátorítás, főként
a szenvedés időszakában!
Jövő és remény? Milyen
ígéreteket kérhetünk az Úrtól a jövőre és reményre vonatkozóan, a jelenlegi
helyzetünk ellenére? Mit jelent ez?
.
|
Október 14 |
Szerda |
Olvasd el 2Krón 36:11-14 verseit!
Mi jellemezte az utolsó júdai király uralkodását, és milyen állapotok voltak
akkor Izraelben? A hitehagyásnak milyen lelki megjelenését láthatjuk ezekben a versekben?
_____________________________________________________________
A huszonegy éves Sedékiást (Mattaniásként
is ismert volt) Nabukodonozor helyezte trónra bábkirálynak. Sajnos, ahogy az
Írásokból ismerjük, ő nem tanult a múlt dolgaiból, amelyek a korábbi
királyokkal történtek, és ennek eredményeként még nagyobb romlást hozott a
nemzetre.
2Krón 36:14
verse komoly kijelentést fogalmaz meg, amely rámutat a hitehagyás legmélyebb
pontjára. A Sedékiás uralkodása alatt elkövetett bűnlajstrom miatt így
fogalmaz: Júda követte a „pogányok minden undokságát”.
Évszázadokkal a kivonulás után mint a szövetséges nép utódainak, világosságként kellett
volna élniük a nemzetek között (5Móz 4:5-8). Azonban oly mértékben ragadta meg
őket a világias kultúra, szomszédaik kulturális és vallási környezete, hogy
vakon követték a „pogányok undokságait”.
Van ebben tanulság számunkra is?
Olvasd el
Jer 38:14-18 verseit! Mit kérdezett Jeremiástól a király és miért?
_____________________________________________________________
A megoldás az, hogy be kell hódolni a babiloni uralkodó
előtt – ez Isten üzenete. A leigázás az Úr büntetése a hitehagyásuk miatt.
Azonban a király képtelen a megalázkodásra, aggódik, mivel a háborúpártiak még
az életét is elvennék, ha meghajtaná magát a hódító előtt, ezért a prófétával
való beszélgetésének titokban kellett maradnia. Sedékiás azonban nem hallgatott
az Úr szavára, és katonai szövetségre lépett Nabukodonozor ellen. Izrael bízott
az egyiptomi győzelemben. Nabukodonozor azonban Kr. e. 597-ben megsemmisítette
a fáraó seregét. Ez a vereség megpecsételte Jeruzsálem és a nemzet sorsát. Az
Úr oly sok lehetőséget adott a megtérésre, a reformációra és a megújulásra, ám Júda
mindezt elutasította.
Egyházunk küldetése, hogy
hirdessük mindenkinek az üzentet, amit senki más nem hirdet a világon. Sok tekintetben
hasonlít ez ahhoz, amit Júdának is tennie kellett volna. Mit tanulhatunk a
hibáikból?
.
|
Október 15 |
Csütörtök |
Mi lett Jeruzsálemből és az országból Isten üzenetének
visszautasítása után? Jer 39:8-9
_____________________________________________________________
Minden, amire Isten korábban intette őket, hogy meg fog
történni, az pontosan be is következett. Minél kevésbé
fogadták el a figyelmeztetéseket, annál valóságosabbá vált számukra, amikor
bekövetkezett. Melyikünk nem tapasztalt már valami hasonlót? Az Úr figyelmeztet
bennünket, hogy ne tegyünk meg valamit, mert máskülönben ez és ez fog történni,
de mi ennek ellenére megtesszük, és amire figyelmeztettek bennünket, az be is
következik.
Milyen üzenetet találunk Jer
23:2-8 verseiben? Milyen reménységet
adott ez a népnek ott?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
A következmény lesújtó: mindenfelé halottak, a város és a
szent templom felégetve, Jeruzsálem kőfalai megüszkösödött romhalmazzá váltak.
A zsidó népnek akkor el kellett volna tűnnie a történelemből, mint ahogy abban
a korban eltűnt sok más nemzet is, akik hasonló megpróbáltatásokon mentek át.
Az Úrnak azonban más tervei voltak. A fenti versekből (és
egyéb prófétai írásokból) megértjük, hogy az Úr reményt kínált fel, miszerint
nem minden veszett el, ugyanis a maradékot megtartja, akik visszatérnek majd,
és rajtuk keresztül az ígéretek beteljesednek. Ez arra mutat rá, hogy – a
pusztulás és romlás figyelmeztetésén túl – a próféták adták az egyetlen reményt
a népnek.
„Azok a pusztulást és halált hozó sötét évek, amelyek Júda
országának végét jelezték, a legbátrabb embert is kétségbe ejtették volna, ha
Isten szolgái nem hirdetnek bátorító üzenetet profetikus
kinyilatkoztatásaikban. Jeruzsálemben Jeremiás, a babiloni udvarban Dániel, a
Kébár partján pedig Ezékiel által tette világossá szándékát az irgalmas Isten,
és biztosította választott népét, hogy kész teljesíteni Mózes írásaiban
megörökített ígéreteit. Amit mondott, megcselekszi – biztosan megteszi –
azokért, akik hűségesek hozzá. Isten Igéje »élő
és maradandó« (1Pt 1:23)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest,
1995, Advent Kiadó, 288. o.).
.
|
Október 16 |
Péntek |
„Júda hitehagyásának utolsó éveiben a próféták intései
látszólag nem sok eredményre vezettek. Amikor pedig a káldeusok seregei
harmadszor és egyben utoljára ostromolták Jeruzsálemet, mindenkit elhagyott a
remény. Jeremiás teljes pusztulást jövendölt, és mivel változatlanul
hangoztatta, hogy Júda adja meg magát, börtönbe vetették. Isten azonban nem
hagyta reménytelen kétségbeesésben a városban levő
hűséges maradékot. Jeremiás még akkor is kapott új kinyilatkoztatásokat a Menny
megbocsátó és megmentő készségéről, amikor a jövendölésein gúnyolódók szigorúan
őrizték. Ezek a kijelentések azóta is a vigasz kimeríthetetlen
forrását nyújtják Isten egyházának” (Ellen G. White: Próféták és királyok.
Budapest, 1995, Advent Kiadó, 289. o.).
Elemezd ezt a kifejezést: „a
Menny megbocsátó és megmentő készsége”! Gondolj mindazokra az utakra, amikor
számunkra is megmutatta az Úr „a Menny megbocsátó és megmentő készségét”. A
keresztnek ez a feladata, hogy megmutassa nekünk ezt a készséget. Ismerjük
Isten Igéjét, amely kinyilatkoztatja számunkra a megváltás tervét. Megkaptuk a
Prófétaság Lelke csodálatos ajándékát is. Milyen más módon láthatjuk még „a
Menny megbocsátó és megmentő készségét” életünkben?
BESZÉLGESSÜNK
RÓLA!
1.
„És mondának, Jeremiás prófétának: Hallgasd meg alázatos
kérésünket és könyörögj érettünk az Úrnak, a te Istenednek mind a maradékért;
mert kevesen maradtunk meg e sokaságból, mint a te szemeid jól látnak minket”
(Jer 42:2). Mit mond el ez a vers és Jer 23:3 a maradékról Jeremiás könyvében?
2.
Könnyű fürkésző
szemmel figyelni a szent történelmet, benne felfedezni Isten népének hibáit,
lelki hiányosságait, gyengeségeit. Vissza is kell tekinteni, mivel ezek a
bibliai történetek a mi tanulságunkra írattak meg (1Kor 10:11).
A szomorú dolog ebben az, hogy sokan akkor azt hitték, hogy jót cselekszenek és
megfelelő a kapcsolatuk az Úrral. Milyen figyelmeztetésnek kell lennie még
előttünk? Mennyire vagyunk vakok a saját helyzetünk megítélésében? Miért kell
ebben a folyamatban a keresztet helyezni a középpontba? Mi történne velünk, ha
nem lenne a kereszt a lelki életünk középpontjában?
PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:
MINT A FÁK
Ha az emberek is, mint a fák,
úgy viselnék az élet viharát,
megtépve is hallgatni tudnának:
csöndben viselnék, ami nagyon fájhat.
Tűrnék, ha a villám életükbe vág:
egy-egy bánat, mint a lombhullatás
új tavaszt hozna és semmi mást.
Teremne a szívük száz, új rügyet,
és messze járna tőlük a gyűlölet.
A megbántásra nem volna válasz,
életük lenne a csendes alázat.
Árnyék lennénk a verejtékezőnek,
és meleg a didergő szegénynek.
Gyümölcsöt teremnénk gazdagon,
azt mondanánk: mindet odaadom...
Nem kívánnánk semmit cserébe,
teremnénk újat a helyébe.
– Ha az emberek is, mint a fák,
átölelnék karjukkal egymást,
egymást szeretve, egymást féltve,
szavak nélkül is egymást értve:
nem tépne külön a fergeteg,
egy lennél velem és én Teveled.