A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Júda utolsó öt királya  

Szombat délután – október 10.

„Isten prófétája által kijelentette, hogy király fog uralkodni Izrael felett, de ez még nem jelentette azt, hogy a királyság az Ő akarata szerint való, vagy hogy a népnek javára lesz. Csupán a tényt szögezte le, amely abbólállt, hogy Izrael nem hallgatott Ura tanácsára, ezért saját útjára bocsátotta őt. Hóseás azt mondja, hogy Isten haragjában adott királyt népének (Hós 13:11). Ha az emberek saját útjukra indulnak anélkül, hogy kikérnék a menny tanácsát; vagy ellenkeznek akaratával, az Úr elengedi őket, hogy keserű tapasztalataik beláttassák velük cselekedetük téves voltát, és bűnbánatra késztessék őket. Az emberi bölcsesség és kevélység csakhamar veszedelmes vezetőnek bizonyul. És előbb lesz átok, mint áldás, amit az emberi szív Isten akarata ellenére megkíván.

A Mindenható elvárta, hogy népe Őt áldások forrásának és törvényadójának tekintse. Mert tőle való függésének tudatában állandóan közelebb kell jutnia hozzá. Ennek következtében pedig fennköltté, nemessé növekedik, és méltóvá lesz a választott nép a mennyei elhíváshoz. De ha embert ültetnek a trónra, ő szívüket, gondolataikat elvonja Istentől, hogy inkább emberi erőben, mint a szent hatalomban bízzanak.” (Pátriárkák és próféták, 605–606. o.)

„Jeremiás elmondta, hogy miért sújtják Júdát az elkezdődött büntetések, és nemes lélekkel védte Istennek a legsúlyosabb büntetésben is megmutatkozó igazságos és irgalmas voltát. A próféta fáradhatatlanul dolgozott. Szeretett volna átfogni minden társadalmi osztályt. Ezért hatáskörét kiterjesztette Jeruzsálemen túl a környező vidékre is, és sokszor ellátogatott az ország különböző részeire.

Az egyházhoz intézett bizonyságtételeiben Jeremiás állandóan utalt a törvénykönyv tanításaira, melyet Jósiás uralkodása alatt tiszteletben tartottak. Ismét hangoztatta, milyen fontos a végtelenül irgalmas és könyörületes Istennel kötött szövetség megőrzése, aki a Sínai-hegyen kinyilatkoztatta a Tízparancsolatban foglalt elveket. Jeremiás figyelmeztető és kérlelő szavai eljutottak a birodalom minden részére. Mindenkinek alkalma nyílt megtudni, mi Isten szándéka a nemzettel.” (Próféták és királyok, 428–429. o.)

Vasárnap – október 11. – Jeremiás szolgálata Jósiás király idején

„Trónra lépésekor a hitük tisztaságát megőrzők reménykedni kezdtek abban, hogy megállítja az országot a romlás lejtőjén; mert az új király félte Istent, jóllehet csak nyolcéves volt. Kezdettől fogva »azt tette, amit helyesnek tart az Úr. Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra.« (2Kir 22:2)” (Próféták és királyok, 384. o.)

„A király remegett a jövőtől, amikor olvasta annak az ítéletnek megjövendölését, amely gyorsan lesújt a makacsul engedetlenkedőkre. Nagy volt Júda romlottsága. Vajon hogyan végződik tartós hitehagyása?

A király már korábban sem nézte közömbösen az elharapózó bálványimádást. »Uralkodása nyolcadik évében, még ifjú korában« teljesen Isten szolgálatára szentelte magát. Négy évvel később, húszesztendős korában buzgó szívvel elhatározta, hogy eltávolítja alattvalóitól a kísértést. Megtisztítja »Júdát és Jeruzsálemet az áldozó halmoktól, a bálványoszlopoktól, a faragott és öntött bálványszobroktól. Lerombolták az ő jelenlétében Baál oltárait… a bálványoszlopokat, a faragott és öntött bálványszobrokat összetörette, porrá zúzatta és szétszórta azoknak a sírján, akik áldoztak nekik. Az oltárokon elégette papjaik csontjait. Így tisztította meg Júdát és Jeruzsálemet.« (2Krón 34:3–5)

A fiatal uralkodó nem elégedett meg azzal, hogy Júdában elvégezte ezt a munkát, kiterjesztette munkaterületét Palesztinának azokra a részeire is, ahol korábban a tíz törzs lakott. Ott már csak egy erőtlen maradék volt. »Így cselekedett – hangzik a jelentés – Manassé, Efraim és Simeon városaiban is, egészen Naftaliig.« Csak akkor tért vissza Jeruzsálembe, amikor már széltében-hosszában bejárta a romba dőlt otthonok borította vidéket, »az oltárokat és a bálványoszlopokat, összetörette a bálványszobrokat, porrá zúzatta… Izrael egész országában. Azután visszatért Jeruzsálembe.« (2Krón 34:6–7)

Jósiás királyi hatalmát kora ifjúságától kezdve Isten szent törvénye elveinek megdicsőítésére igyekezett felhasználni. Most, amikor Sáfán, az íródeák olvasott neki a törvénykönyvből, az ismeret kincsestárát fedezte fel benne; erőteljes szövetségest abban a reformációs munkában, amelynek mélységesen vágyott megvalósítására az országában. Elhatározta: tanácsai szerint jár el, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy népével megismertesse tanításait, és – ha lehet – a menny törvénye iránt tiszteletet és szeretetet ébresszen bennük.” (Próféták és királyok, 396–398. o.)

Hétfő – október 12. – Jóáház és Jójákim: az utódok

„A próféta világosan feltárta: mennyei Atyánk azért küldi büntetését, hogy »tudják meg a népek, hogy ők csak emberek« (Zsolt 9:21). »Ha mégis szembeszálltok velem, és nem akartok rám hallgatni – figyelmeztette népét –, akkor… szétszórlak a nemzetek közé, és kirántott karddal üldözlek benneteket. Országotok pusztasággá lesz, városaitok pedig romhalmazzá.« (3Móz 26:21, 33)

Miközben a közelgő pusztulásról szóló kinyilatkoztatások nyomatékosan hangzottak a fejedelmek és a nép előtt, uralkodójuk, Jójákim, akinek bölcs lelki vezetőként kellett volna elöljárni a bűnvallomásban, reformációban és jó cselekedetekben, önző élvezetekkel töltötte idejét. Így tervezgetett: »Hatalmas palotát építek, tágas felső szobákat« (Jer 22:14); a cédrusfával burkolt és vörösre festett ház csalással és elnyomással szerzett pénzen épült.

A próféta haragra gerjedt, és Isten sugallatára ítéletet mondott a hitetlen uralkodóra.” (Próféták és királyok, 429. o.)

„Isten, népén keresztül, azt kívánja a bűnös világ tudomására hozni, hogy nem hagyja őket ott a pusztulásra. Különösen azokat segítsük, akiket az igazságért űztek ki otthonaikból, akik az igazságért szenvednek. Egyre jobban rászorulnak majd a bőkezű, kitárt, adakozó szívekre, akik magukról megfeledkezve gondoskodnak az Úr szeretteiről. Nem szabad gondoskodás nélkül magukra hagynunk Isten népének szegényeit. Találjunk módot, hogy megélhetéshez jussanak. Lesz, akit meg kell tanítanunk dolgozni. Külön segítségre szorulnak, akik keményen, erejük végső megfeszítéséig dolgoznak családjuk eltartásáért. Viseljünk gondot róluk, és segítsünk nekik munkát találni. Alapítványt kellene létrehoznunk az Istent szerető, parancsait megtartó szegény családok támogatására.

Gondoskodjunk róla, hogy ne költsük másra az erre félretett összegeket. Nem mindegy, ha azokat a szegényeket segélyezzük, akik Isten parancsainak megtartása következtében szegényedtek el s szenvednek, vagy ha azért hanyagoljuk el a szegény hívőket, hogy az istenkáromlókat segélyezhessük, akik lábbal tapossák a menny parancsait. Isten figyelembe veszi a különbséget. A szombattartók ne menjenek el közömbösen az Úr szenvedő, szükséget látó gyermekei mellett, hogy azok terhét viseljék, akik továbbra is áthágják Isten törvényét, és akik megszokták, hogy segítséget fogadjanak el bárkitől, aki kész eltartani őket. Ez nem helyénvaló hittérítés. Ez nem egyezik meg Isten tervével.

Ahol gyülekezetet alapítunk, a gyülekezet tagjai gondoskodjanak az ínségben lévő hívőkről. De ne álljanak meg ennél. Másokat is segélyezzenek, tekintet nélkül hitükre. Lesznek ezek között, akik gondoskodásunk eredményeként elfogadják a jelen különleges igazságait.” (Bizonyságtételek, 6. kötet, 269–270. o.)

„Isten ügynökeinek kell tartanunk magunkat, akik minden erejükkel a szükségben lévőkön segítenek. Együtt kell dolgoznunk az Atyával. Egyesek nagyon ragaszkodnak rokonaikhoz, barátaikhoz, de egyáltalán nem kedvesek azokkal, akiknek valóban szükségük van kedves együttérzésükre, jóságukra, szeretetükre. Őszinte szívvel tegyük fel a kérdést: ki az én felebarátom? A felebarátok közé nemcsak munkatársaink, barátaink, gyülekezetünk tagjai és a velünk egyféleképpen gondolkodók tartoznak, hanem az emberiség családjának minden tagja. Jót kell tennünk mindenkivel, főként hittestvéreinkkel. Meg kell mutatnunk a világnak, hogy mit jelent engedelmeskedni Isten törvényének. Szeretnünk kell az Urat a legszentebb szeretettel, felebarátainkat pedig úgy, mint önmagunkat.” (Welfare Ministry, 45–46. o.)

Kedd – október 13. – Jójákinnak, Júda királyának rövid uralkodása

„Mily szerető szánalommal közölte tervét Isten fogoly népével! Tudta, helyzetük nagyon nehéz lesz Babilonban, ha a hamis próféták beszédének hitelt adva gyors szabadulásra számítanak. A tüntetéssel és zendüléssel szigorra, óvatosságra és szabadságuk további korlátozására késztetik a káldeus hatóságokat. Mindez szenvedést és szerencsétlenséget vonna maga után. Ő azt szerette volna, ha csendesen alávetik magukat sorsuknak, és szolgaságukat a lehető legkellemesebbé teszik. Így tanácsolta őket: »Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! (…) Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!« (Jer 29:5–7)” (Próféták és királyok, 441–442. o.)

„Túl kevés a hitünk. Ó, de jó lenne, ha hitre vezethetném népemet! Nem szükséges eksztatikus állapotba jutnunk ahhoz, hogy hitünket gyakoroljuk. Mindössze annyit kell tennünk, hogy hiszünk Isten szavában, ahogy szeretteink szavában is hiszünk. Az Úr szólt, és szavát teljesíteni fogja. Nyugodtan bízzatok ígéretében, mivel mindent teljesíteni fog, amit megígért. Ne nyugtalankodjatok! Bízzatok! Isten szava igaz. Cselekedjetek úgy, mint akik hisznek ígéreteinek!” (Selected Messages, 83–84. o.)

„»Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.« (Mk 9:23) A hit köt össze bennünket a mennyel, és ad erőt, hogy meg tudjunk küzdeni a sötétség hatalmaival. Isten Krisztusban lehetővé tette minden rossz jellemvonás megfékezését és minden kísértés legyőzését, bármilyen erős legyen is. De sokan gyengének érzik hitüket, és ezért távol maradnak Jézustól. Elesettségük és méltatlanságuk tudatában bízzák magukat könyörületes Megváltójuk irgalmára! Ne önmagukra nézzenek, hanem Krisztusra! Aki az emberek közt járva betegeket gyógyított és démonokat űzött ki, ma is ugyanaz a hatalmas Isten. Ragadják meg ígéreteit, mint az élet fájának leveleit: »Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.« (Jn 6:37) Amikor hozzá fordulsz, hidd el, hogy Ő elfogad, mert megígérte. Míg ezt teszed, nem pusztulhatsz el! Soha!” (A nagy Orvos lábnyomán, 65–66. o.)

„Annak tudata, hogy az Úr szeme rajtunk van, és füle nyitott imáink meghallgatására, örömmel tölt el bennünket. A gondolat, hogy van egy hű Barátunk, akire lelkünk minden titkát rábízhatjuk, olyan kiváltság, amelyet szavakkal soha nem lehet kifejezni.

Azok a férfiak és nők, akiknek tetszik Jézus Krisztus vallása, nem lesznek feszültek, idegesek, elégedetlenek, ingatagok. A szívüket átható Krisztus békéje megerősíti jellemüket.

Nem szabad megengedned, hogy bármi megfossza lelkedet a békétől, nyugalomtól, annak érzésétől, hogy Isten már ebben a pillanatban elfogad téged. Higgy ígéreteiben! Mind a tied, ha eleget teszel az Úr által rendelt utasításoknak. Az Ő szeretetében kiteljesedő tökéletes pihenés titka abban rejlik, hogy minden utadat őrá bízod.

A Krisztus szolgálatára elkötelezett léleknek olyan békében van része, amit a világ nem adhat meg neki, de el sem vehet tőle.” (My Life Today, 176. o.)

Szerda – október 14. – A zsákutca vége…

„Jeremiás sírva kérlelte Sedékiást, mentse meg magát és népét. Szíve fájdalmában aggódó lélekkel bizonygatta neki, hogyha nem fogadja meg Isten tanácsát, az élete és minden java a babilóniaiakhoz jut. A király azonban rossz irányban indult el, és nem akart visszafordulni a megtett úton. Úgy döntött, hogy a hamis próféták és azok tanácsát követi, akiket valójában megvetett, és akik kinevették, mert gyengeségből olyan könnyen teljesítette kívánságaikat. Feláldozta emberi mivoltának nagyszerű szabadságát, és a közvélemény meghunyászkodó rabszolgája lett. Ő nem akart szántszándékkal rosszat tenni, de azt sem határozta el, hogy bátran kiáll az igazságért. Jóllehet meg volt győződve Jeremiás tanácsának értékéről, nem volt erkölcsi bátorsága az engedelmességre, és következetesen haladt tovább a rossz irányban.” (Próféták és királyok, 457–458. o.)

„A zsidó nép példaként áll előttünk arra vonatkozóan, miként ér véget Isten hosszútűrése. Jeruzsálem lerombolása a világ összeomlását jelképezi. Annak ajka, aki mindig áldást mondott a bűnvallóra, bátorító szavakat szólt a szegénynek és szenvedőnek, és megvidámította az alázatos szívűt, ezúttal átkot szórt azokra, akik előtt megnyitotta a világosságot, de akik nem értékelték és nem fogadták el. Kijelentette, hogy mindazok, akik úgy gondolták, elmenekülhetnek tiszta, érthető szava elől, és inkább emberi hagyományokat követnek, bűnösnek nyilváníttatnak, és rájuk hárul a világ teremtése óta meggyilkolt összes próféta halálának felelőssége.

Isten kemény, feddő szavakkal újra és újra megállította a zsidókat törvénytelen útjukon, de ők törvényszegő cselekedeteikkel kihívták haragját, a seregek Urának törvényét elvetették, és végül Istenük egyetlen Fiát is elutasították. Minden bűnben eltelt évszázaddal csak gyűlt a Mindenható haragja. Vétkeiket nem felejthette el, és amikor elérkezett a büntetés ideje, a szent helyről parancs hangzott el az Atya becsületének védelmére és törvénye felmagasztalására.” (Hetednapi Adventista Bibliamagyarázat, 3. kötet, 1133. o. – Ellen G. White magyarázata)

Csütörtök – október 15. – A sötét évek (a maradék)

„Ma is sok az olyan álpróféta, akik előtt a bűn alig tűnik visszataszítónak. Panaszkodnak, hogy Isten hírnökeinek megrovásai és figyelmeztetései fölöslegesen nyugtalanítják a nép békéjét. Ők maguk sima és álnok tanításaikkal végzetesen eloszlatják a bűnös aggályait. A romlott papok így bűvölték meg az ősi Izraelt is hízelgő üzeneteikkel. Jólétet jósoló üzeneteik kellemesebbek voltak, mint a megtérést és engedelmességet tanácsoló igaz látnoké.

Isten szolgái tanúsítsanak gyöngéd, szánakozó lelkületet, s mutassák ki, hogy nem személyes cél tüzeli őket a néppel való bánásmódjukban, és nem örülnek annak, ha az Úr nevében a harag üzenetét közvetítik. Mégsem szabad visszariadniuk, hogy rámutassanak a hibákra, melyek megrontják a menny hitvalló népét, sem hogy törekedjenek úgy hatni rájuk, hogy elforduljanak tévedéseiktől és engedelmeskedjenek az Úrnak.” (Bizonyságtételek, 4. kötet, 185. o.)

„A közelgő ítéletről szóló jövendölések így összevegyültek a végső és dicsőséges szabadulás ígéreteivel. Akik szeretnének Istennel megbékélni és a hitehagyás közepette szent életet élni, erőt kapnak minden próbában, és hatalmas erővel tudnak bizonyságot tenni az Örökkévalóról. Az eljövendő korszakok során szabadulásuk híre túlszárnyalja, amit Isten Izrael fiaiért az Egyiptomból való kivonulás idején tett. Az Úr kijelentette prófétája által, hogy eljönnek azok a napok, »amikor nem azt mondják többé, hogy él az Úr, aki fölhozta Izrael fiait Egyiptom földjéről, hanem azt, hogy él az Úr, aki felhozta, hazahozta Izrael házának utódait észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórta őket; és a maguk földjén fognak lakni« (Jer 23:7–8). Ilyen csodálatos jövendöléseket mondott Jeremiás Júda országa történetének utolsó éveiben, amikor a babilóniaiak megszerezték a világuralmat, és ostromló seregei Sion falai ellen is felsorakoztak.

A szabadulás ígérete kellemes zeneként hatott azok fülének, akik kitartottak Jahve tiszteletében. Az előkelő és az egyszerű otthonokban, ahol a szövetséget megtartó Isten tanácsait még mindig tiszteletben tartották, újra és újra elismételték a próféta szavait. A gyermekeket is mélyen érintették e szavak. Fiatal, fogékony lelkükre maradandó benyomást tettek.” (Próféták és királyok, 427. o.)

Péntek – október 16.

További tanulmányozásra: Bizonyságtételek a lelkészeknek és az evangélium szolgáinak, 353–354. o.; Bizonyságtételek, 4. kötet, 176–185. o.