A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Külső és belső válság  

Szombat délután – október 3.

„»Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.« (Lk 16:10)

Isten cselekvő szolgálata közvetlenül egybefonódik az élet hétköznapi teendőivel, legalázatosabb foglalatosságaival. A Mindenható elhívott, hogy ott szolgáljuk Őt, ahová helyezett bennünket. Ő rendel minket egy bizonyos helyre, nem mi választjuk. Lehet, hogy a családunk az a hely, ahol egy ideig – vagy állandóan – szolgálnunk kell. Meg kell felelnünk ennek a szent elhívásnak, ezért fel kell rá készülnünk, hogy minél hívebben képviseljük Urunkat ebben a szolgálatban.

Az Úr próbára tesz minket, hogy lássa, milyen sajátságokkal járulunk hozzá jellemünk építéséhez. Ha fásultak, közönyösek, hanyagok és felületesek vagyunk mindennapi, apró kötelezettségeinkben, soha nem készülünk fel Isten hűséges szolgálatára… Aki hűtlen a legapróbb dolgokban, kétségtelenül hűtlen lesz a magasabb, nagyobb felelősséggel járó pozíciókban is.

A kis dolgok fontosságát alábecsülik, csupán azon okból kifolyólag, hogy kicsik, pedig nagy befolyásoló erővel rendelkeznek mind a jóra, mind a rosszra. Az ember ezen apró felelősségekből tanul, és készül fel az élet kihívásaira. Részét képezik a lélek nevelése és a megszentelődés folyamatának. A kis dolgokban tanúsított hűség segít Isten szolgálójának egyre jobban visszatükröznie Krisztus képét.” (That I May Know Him, 331. o.)

„Minden pillanatban, melyben nem vigyázunk és nem őrködünk, ki vagyunk téve az ellenség támadásának és annak a veszélynek, hogy a sötétség hatalmasságai legyőznek minket. Sátán meghagyta angyalainak, hogy éberek legyenek, törjenek le mindenkit, akit csak lehet; igyekezzenek kiismerni azoknak a kedvenc bűneit és fogyatkozásait, akik az igazságot vallják; sötétséget árasszanak körülöttük, hogy ne őrködjenek éberen, és hogy oly utakra térjenek, amelyekkel szégyent hoznak arra az igazságra, melyet állítólag szeretnek – és bánatot a gyülekezetre. A megtévesztett, elővigyázatlan lelkeket mindig nagyobb és nagyobb sötétség veszi körül, mialatt a menny világossága elhamvad. Többé nem képesek felismerni dédelgetett bűneiket, és Sátán hálót sző körülöttük, míg végül csapdájába esnek.

Isten a mi erősségünk. Rá kell tekintenünk bölcsességért és vezetésért, s miközben az Ő dicsőségét, a gyülekezet javát és saját lelkünk megmentését tartjuk szem előtt, igyekeznünk kell kedvenc bűneinket legyőznünk. Igyekezzünk minden egyes nap személyesen újabb győzelmeket kivívni; tanuljunk meg teljesen egyedül is megállni és tökéletesen az Úrban bízni. Minél előbb megtanuljuk, annál jobb. Ismerje be mindenki az elkövetett hibáit, és őrködjön, nehogy bűnei legyőzzék őt, hanem győzzön felettük. Így teljes lesz Istenbe vetett bizalmunk, és a gyülekezetet számos nehézségtől kíméljük meg.” (Tapasztalatok és látomások, 105. o.)

Vasárnap – október 4. – Rövid történelem

„Isten a népét Kánaánba helyezte, hogy az erkölcsi romlás áradatát megállítsa, hogy az ne árassza el a világot. Ha Izrael hűséges marad Urához, győzelemről győzelemre vezette volna őket. Mert a kananeusoknál még nagyobb és hatalmasabb népeket is kezébe akart adni. Ez volt az ígéret: »Mert ha szorosan megtartjátok mind e parancsolatot, amelyet én parancsolok néktek… akkor kiűzi az Úr mindazokat a nemzeteket tielőletek, és úrrá lesztek nálatok nagyobb és erősebb nemzeteken. Minden hely, amelyet lábatok talpa megnyom, tiétek lesz, a pusztától a Libanonig, és a folyóvíztől, az Eufrátesz folyóvizétől a nyugati tengerig lesz a ti határotok. Nem állhat meg senki előttetek; azt műveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, amelyre rátapostok, amint megmondta néktek.« (5Móz 11:22–25)

Ám magasztos küldetésükkel mit sem törődve a kényelem útját és saját vágyuk kielégítését választották, és elszalasztották a föld elfoglalására adott alkalmat. Sok nemzedéket kínzott a bálványimádó népek maradéka, mely a próféta jövendölése szerint szálka volt szemükben és tövis az oldalukban (4Móz 33:55).” (Pátriárkák és próféták, 544. o.)

„Mikor átnéztem a szombattartóknak adott bizonyságtételeket, amelyek rámutatnak Isten népének veszélyeire, és leírják a magasztos állapotot, amelyre az Úr szeretné, ha eljutnának, bámulatba ejtett a menny számos figyelmeztetésben megnyilvánuló gondossága és irgalma. Ha megmaradnak Isten szeretetében és kiválnak a világból, rájuk helyezi különleges áldását és világosságát, hogy körülöttük ragyogjon. Jóra serkentő hatásukat érezni lehetne a munka minden ágában és az örömhír mezőinek összes részén. De ha elmulasztják, hogy összhangba kerüljenek az Üdvözítő gondolatával, ha továbbra is annyira kevés fogalmuk lesz a munka fenségességéről, mint a múltban, akkor tekintélyük és példájuk ijesztő átoknak bizonyul majd. Kárt tesznek akkor, és csakis kárt. Ruhájukon becses lelkek vérét találják majd.

Figyelmeztető bizonyságtételeket ismételtem el. Megkérdem: kicsoda fogadta meg azokat? Ki bánta meg buzgón bűneit, bálványimádását? Ki nyomult előre odaadóan máris a magasztos hivatás jutalmáért, melyre az Úr felülről hívott el minket Krisztus Jézus által? Kin látszik meg Isten benső munkálása, mely mindenkor lemondáshoz és szerény önfeláldozáshoz vezet? A megintettek közül ki különült el a világtól, a világ szeretetétől és bűnös kívánságaitól, hogy naponta növekedjék a kegyességben és Urunknak és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak ismeretében? Kiket látunk, hogy Isten különösen felhasználná, általuk és rajtuk keresztül munkálkodva, hogy kibontsa a lobogót, és a gyülekezetet is felsorakoztatná, hogy próbára tegyék az Urat, hogy lássák kitölti-e rájuk áldásait?

Aggódva vártam, hogy Isten ráhelyezi-e valakire Szentlelkét, és az igazság eszközéül használja-e fel, mellyel felrázná és rendbe tenné gyülekezetét. Csaknem kétségbe estem, mikor évek múltán tanúja voltam az egyszerű, őszinte odaadástól való eltávolodásnak, melyet Isten feltárt előttem, noha egyszerűségnek, őszinte odaadásnak kellene jellemeznie követői életét. Egyre kevesebben viselik szívükön, mind kevesebben odaadók Isten munkája iránt. Megkérdem, hogy akik állítólag hisznek a bizonyságtételekben, mennyire akarnak azok világossága szerint élni? Mennyire vették figyelembe a kapott figyelmeztetéseket? Mennyire engedelmeskedtek a kapott utasításoknak?” (Bizonyságtételek, 2. kötet, 483–484. o.)

Hétfő – október 5. – A két királyság

„A törvényszegők sok alkalmat kaptak a megtérésre. Amikor a legmélyebbre süllyedtek a hitehagyásban, és a legnagyobb volt a nyomoruk, Isten a megbocsátás és a remény üzenetét küldte hozzájuk. »Az vitt romlásba téged, Izrael – hirdette –, hogy ellenem, segítőd ellen lázadtál. Hol van királyod? Szabadítsa meg városaidat!« (Hós 13:9–10)

»Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz – könyörgött a próféta –, mert Ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket. Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte. Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet.« (Hós 6:1–3)

Az Úr gyógyulást és békességet kínált a terveit szem elől tévesztőknek, amely által minden korban meg akarja szabadítani a Sátán hatalmával tőrbe csalt bűnösöket. »Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket, mert elfordult róluk haragom. Harmat leszek Izraelnek: virágzik majd, mint a liliom, gyökeret vernek, mint a Libanon fái. Ágai szétterülnek, ékes lesz, mint az olajfa, és illatos, mint a Libanon. Újra Isten oltalmában fognak élni, gabonát termesztenek, virágzanak, mint a szőlő, híresek lesznek, mint a libanoni bor. Efraimnak semmi köze többé a bálványokhoz. Én meghallgatom, és törődöm vele. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprus, tőlem kapod gyümölcsödet.« (Hós 14:4–9)

Az Úr nemzedékről nemzedékre elnéző volt makacs gyermekeivel szemben. Kihívó lázadásuk ellenére még mindig vágyott arra, hogy szabadítójukként nyilatkoztassa ki önmagát.” (Próféták és királyok, 283–285. o.)

„Nem hús és vér ellen tusakodunk, hanem uralkodók ellen, hatalmak ellen, a gonoszság lelkei ellen. Az Úr bátorítani akar, hogy nézzünk rá, minden erőnk Forrására, az egyedülire, aki segíthet. Lehet, hogy emberekre tekintünk, akik tanácsokkal halmoznak el, de ezek a tanácsok erőtlennek bizonyulhatnak. Viszont ha Izrael Istene elkezd egy munkát az érdekünkben, azt minden bizonnyal sikeresen be is fejezi. Szeretnénk hinni, hogy igazak vagyunk a menny előtt, de ha úgy látjuk, hogy van min változtatnunk, tegyünk komoly erőfeszítéseket annak érdekében, hogy jó viszonyban legyünk vele. Személyesen is tennünk kell valamit. Ne kockáztassuk örök életünket azzal, hogy feltételezésekre alapozunk! Rendet kell teremtenünk életünkben; követnünk kell Isten kéréseit, és késznek kell lennünk együttműködni vele (lásd 2Krón 20:15). Isten igazsága világossága által dolgozik bennünk, nekünk pedig engedelmeskednünk kell minden parancsolatának.” (Hetednapi Adventista Bibliamagyarázat, 3. kötet, 1132. o.)

Kedd – október 6. – Két gonosz

„Isten azért hozta ki az izraelitákat Egyiptomból, hogy tiszta, szent és boldog népként telepíthesse le őket Kánaán földjén. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében fegyelmezési, nevelési folyamatnak vetette alá őket saját és leszármazottaik java érdekében. Ha készek lettek volna megtagadni étvágyukat, és engedelmesen elfogadják Isten bölcs megszorításait, akkor a testi gyengeség és betegség ismeretlen lett volna közöttük. Leszármazottaik fizikai és értelmi erő birtokába kerültek volna. Tiszta és világos felfogó képességük és érzékelésük lett volna az igazságról és a kötelességről; éles megkülönböztető és egészséges ítélő képességgel rendelkeztek volna. Az a tény azonban, hogy Isten korlátozásainak, követelményeinek nem voltak hajlandók magukat alávetni, nagyon megnehezítette a számukra kilátásba helyezett égi eszmény elérését és a nekik szánt áldások elnyerését.” (Pátriárkák és próféták, 378. o.)

„A papok, valamint a főemberek túlságosan belemerültek a különféle ceremóniákba. A vallási szertartások szigorú betartása teljesen kielégítette őket, s így képtelenek voltak másokkal megismertetni a mennyből származó élő igazságot. Önigazságukkal teljesen elégedettek voltak, és semmi vágyat nem éreztek arra, hogy magasabb lelkiséget vigyenek a vallási ceremóniákba. Isten emberek iránti jóindulatát nem tekintették az egész emberiség részére szóló általános adománynak, hanem saját jó cselekedeteikkel és érdemeikkel hozták összefüggésbe. A szeretetből munkálkodó, lelket nemesítő hit nem kapcsolódhatott a farizeusok vallásához, mely pusztán ceremóniákból és emberi rendeletekből állt.” (Az apostolok története, 15. o.)

„Az Úr Mózes által elmondta a népnek, hogy mi lesz hűtlenségük következménye. Ha megtörik a szövetséget, amelyet vele kötöttek, elszakadnak tőle, az élettől, és áldásai nem áradhatnak rájuk. »Vigyázz magadra – mondta Mózes –, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az Ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit, amelyeket én parancsolok néked e mai napon; hogy mikor eszel és jól laksz, és szép házakat építesz, és lakozol azokban; és mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik: fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről… És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam és az én kezemnek ereje szerezte nékem e gazdagságot!… Ha pedig teljesen megfeledkezel az Úrról, a te Istenedről, és idegen istenek után jársz, és azoknak szolgálsz, és meghajtod magadat azoknak; bizonyságot teszek e mai napon tiellenetek, hogy végképpen elvesztek.« (5Móz 8:11–14, 17, 19–20)

A zsidó nép nem fogadta meg az intést. Elfeledkeztek Istenről, és szem elől tévesztették azt a szent kiváltságot, hogy ők az Urat képviselhetik. A kapott áldások nem jelentettek áldást a világnak. Előnyös helyzetüket csak a maguk dicsőségére használták fel. Megfosztották az Örökkévalót a tőlük várt szolgálattól, embertársaikat pedig a vallási eligazítástól és a szent példamutatástól. Az özönvíz előtti világ lakóihoz hasonlóan gonosz szívük elgondolásait követték. Üres mutatvánnyá silányították a szent dolgokat, amikor ezt mondták: »Az Úr temploma, az Úr temploma ez.« (Jer 7:4) Hamis színben tüntették fel Isten jellemét, meggyalázták nevét és beszennyezték templomát.” (Krisztus példázatai, 291–292. o.)

Szerda – október 7. – A babiloni veszély

„Néhány év elteltével az Úr meglátogatta Joákimot e rettenetes ítélettel. Először azonban irgalmasan közölte változhatatlan szándékát a megátalkodott néppel. Joákim uralkodásának negyedik évében »Jeremiás próféta Júda egész népének és Jeruzsálem minden lakosának« hangsúlyozta, hogy több mint húsz esztendőn át, »Jósiásnak… tizenharmadik esztendejétől fogva a mai napig« (Jer 25:2–3), bizonyságot tett Isten mentő szándékáról, de szavait semmibe vették. Most az Úr ezt üzente nekik: »Azért ezt mondja a seregek Ura: Mivel nem hallgattatok beszédemre, elhoztam észak valamennyi népét – így szól az Úr – meg szolgámat, Nabukodonozort, Babilónia királyát. Rázúdítom erre az országra, lakóira és valamennyi szomszédos népre. Kiirtom őket, megborzad és felszisszen, aki látja, mert örökre romhalmazzá teszem őket. Megszüntetem náluk a vidám örvendezés zaját, a vőlegény és a menyasszony örömét, a malomzúgást és a mécsvilágot. Ez az ország szörnyű romhalmazzá lesz, és ezek a népek Babilónia királyának fognak szolgálni hetven esztendeig.« (Jer 25:8–11)” (Próféták és királyok, 430–431. o.)

„A legenyhébb büntetés, amellyel az irgalmas Isten a lázadó népet sújthatta, a babiloni uralkodó előtti meghódolás volt. De amennyiben hadakoznak a szolgaság ellen, tapasztalniuk kell a menny teljes szigorral sújtó büntetését.” (Próféták és királyok, 444. o.)

„Az idők végezetén lesznek emberek, akik zavart keltenek és lázító munkát végeznek az Isten parancsolatait megtartók között. De ahogy Jeremiás idejében a hamis látnokokra lesújtott az Atya ítélete, ugyanúgy korunk hamis prófétáira is lesújt, és megkapják méltó büntetésüket, mert az Úr nem változott meg. Akik hazugságokat jövendölnek, arra bátorítják az embereket, hogy könnyelműen tekintsenek a bűnre. Amikor majd napvilágra kerülnek gonosz tetteik rettenetes következményei, megpróbálják megvádolni a hűséges prófétákat, akiket felelőssé tesznek a nehézségekért, akárcsak a boldogtalanságukért Jeremiást vádoló zsidók.

Akik az Úr ellen lázadnak, mindig találnak maguk mellé hamis prófétákat, akik jóváhagyják cselekedeteiket és hízelegnek nekik, míg el nem vesznek. Az álnok szavak gyakran vonzóbbak az igazaknál, amint azt az izraeliták közt élő hamis tanítók esete is bizonyítja. Ezek az úgynevezett próféták Isten iránti állítólagos buzgóságukban sokkal több követőt találtak, mint az Úr által küldött igazi próféta egyszerű, tiszta üzenetével.” (Hetednapi Adventista Bibliamagyarázat, 4. kötet, 1158. o.)

Csütörtök – október 8. – Hamis eskü

„Krisztus a magvetőről szóló példázatában azt szemlélteti, hogy a magvetés különböző eredményei a talajon múlnak. A magvető és a mag mindegyik példában ugyanaz. Jézus azt tanítja e példákkal, hogy ha Isten Igéje nem ér el eredményt a szívünkben és az életünkben, annak okát magunkban kell keresnünk. Az eredmény nem független az akaratunktól. Az igaz, hogy nem tudjuk önmagunkat megváltoztatni, de dönthetünk, és tőlünk függ, mivé akarunk válni. Nem kell megmaradnunk útszéli vagy köves talajú, sem pedig tövisekkel körülvett hallgatóknak. Isten Lelke állandóan azon munkálkodik, hogy megtörje azt az elvakító varázst, amely az embert a világ fogságában tartja. Megpróbálja felébreszteni benne a maradandó kincsek utáni vágyat. Az ember azért válik közömbössé, nemtörődömmé az Úr szavával szemben, mert ellenáll a Szentléleknek. Az ember maga felelős szíve keménységéért, ami miatt a jó mag nem ver gyökeret; és gonoszsága növekedéséért, ami meggátolja a jó mag kifejlődését.

Művelnünk kell szívünk kertjét. Mélységes bűnbánatnak kell felszántania a talajt. A mérgező, sátáni hajtásokat ki kell irtani. Azt a talajt, amelyet egyszer már belepett a tövis, csak szorgalmas munka árán lehet termővé tenni. A szív bűnös hajlamait is csak buzgó igyekezettel, Jézus nevében és erejével lehet leküzdeni. Az Úr erre szólít fel prófétája által: »Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé!« (Jer 4:3) »Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint!« (Hós 10:12) Ezt a munkát Jézus akarja elvégezni értünk, és arra kér, hogy legyünk ebben munkatársai.” (Krisztus példázatai, 56. o.)

„Jó lenne, ha szemünk előtt lebegne mindaz, ami hamarosan történni fog ezen a földön. Nincs idő viccelődni, személyes érdekeket hajhászni! Ha korunk, amelyben élünk, nem képes felrázni és komolyságra hangolni bennünket, akkor mi tehetné? Vajon nem arra ösztönöz a Szentírás, hogy minden eddiginél tisztább és szentebb szolgálatot végezzünk?” (Selected Messages, 2. kötet, 400. o.)

„Amint egyre közeledik hozzánk az az idő, amikor a magasságban honoló lelki gonoszság és törvénytelenség hatalmasságai összecsapnak az igazsággal, amikor Sátán csaló hatalma annyira erős lesz, hogy megpróbálja még a választottakat is félrevezetni, éber, fejlett, a menny bölcsességével beragyogott ítélő képességgel kell rendelkeznünk, hogy eldönthessük, melyik lélek származik Istentől, és melyik Sátántól. Az emberi erőfeszítés szálainak egybe kell szövődniük az isteni hatalom szálaival, hogy véghezvihessük küldetésünket a végső időben.” (Selected Messages, 2. kötet, 15. o.)

Péntek – október 9.

További tanulmányozásra: Boldog otthon, 327. o.