Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

1. tanulmány     2015  Szeptember 26 − Október 2.

Jeremiás próféta elhívása  

Szombat délután – szeptember 26.

„Az ifjú Jeremiásban Isten olyan embert látott, aki hű lesz megbízásához, és a nagy ellenállással szemben is az igazság mellé áll. Gyermekkorában megbízhatóan élt, és most a kereszt jó vitézeként nehézségeket kell elviselnie: »Ne mondd, hogy fiatal vagy – mondta az Úr választott követének –, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek!« »Kösd azért derekadra övedet, indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg általuk! Megerősített várossá teszlek ma téged: vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyaival, vezetőivel, papjaival és az ország népével szemben. Harcolnak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek, és megmentelek! – így szól az Úr.« (Jer 1:7–8, 17–19)” (Próféták és királyok, 407–408. o.)

„Miközben gyors léptekkel közeledett az egész nemzetet sújtó katasztrófa, Jeremiás a jelen csüggesztő képein túl többször megpillanthatta a jövő dicső távlatait, amikor Isten kiváltja népét az ellenség földjéről, és visszatelepíti Sionba. Elétárult az az idő, amikor az Úr megújítja velük kötött szövetségét. »Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem hervadoznak többé.« (Jer 31:12)” (Próféták és királyok, 408–409. o.)

„Ha van valami e földön, ami az embert megszentelt buzgalomra készteti, csak az igazság, ahogyan Jézusban van. A megváltás magasztos, fenséges műve. Krisztus, »aki bölcsességül lőn nékünk és igazságul és szentségül és váltságul.« Gondviselésében az Úr gyakran kijelentette, hogy egyedül csak a kinyilatkoztatott igazság: Isten Igéje mentheti meg az embert a bűntől, s őrizheti meg a bűnözéstől, a törvény áthágásától. A bűn gonoszságát kipellengérező Igének hatalma, befolyása van az ember szívére, hogy az embert megigazítsa, és igazultan is tartsa. A Mindenható mondta, hogy tanulmányozzuk az Ő Igéjét és engedelmeskedjünk annak, valósítsuk meg az életünkben. Ez az Ige olyan változhatatlan, mint Isten jelleme – tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.” (Bizonyságtételek a lelkészeknek, 80–81. o.)

Vasárnap – szeptember 27.­ – A próféták

„Az Atya követeket küldött Izraelhez, és általuk kérte őket, hogy térjenek vissza hozzá. Ha felfigyeltek volna a hívásra, ha Baált otthagyva az élő Istenhez tértek volna, soha nem hangzott volna el Illés ítéletet hirdető üzenete. De az intések, amelyek az élet illatát jelenthették volna, a halál illatát hozták. Önérzetükben sértették meg őket, és megharagudtak a követekre. Most pedig mélységesen gyűlölték Illés prófétát. Ha kezükbe került volna, örömmel adták volna át Jézabelnek – mintha elhallgattatásával szavai beteljesedését meggátolhatnák! A súlyos csapás ellenére is szilárdan megmaradtak bálványimádásukban. Így növelték a gonoszságot, amely a menny büntetését hozta az országra.

A lesújtott Izrael gyógyulásához csak egyetlen út vezetett. Meggyógyul, ha teljes szívéből az Úrhoz tér és elfordul bűneitől, amelyek a Mindenható büntetését hozták rá. Neki szólt az ígéret: »Ha majd bezárom az eget, és nem lesz eső, vagy parancsolok a sáskának, hogy leegyék a földet, vagy ha dögvészt bocsátok népemre, de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én arcomat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.« (2Krón 7:13–14) Elő kellett idézni ezt az áldott célt, és Isten továbbra is visszatartotta tőlük a harmatot és az esőt, amíg határozott reformáció nem történik.” (Próféták és királyok, 127–128. o.)

„Isten arra vár, hogy bűnbocsánatának áldását, az életszentség ajándékait árassza mindazokra, akik hisznek és elfogadják az általa felajánlott üdvösséget. Krisztus készen áll, hogy így szóljon a bűnbánó bűnöshöz: »Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztettelek téged!« (Zak 3:4) Jézus Krisztus vére az ékesen szóló könyörgés, amely a bűnös érdekében beszél, közbenjár. Ez a vér »megtisztít minden bűntől« (1Jn 1:7).

Kiváltságotok, hogy Jézus szeretetében bízzatok üdvösségetekért. A legteljesebb, legbiztosabb, legnemesebb módon, hogy mondjátok, Ő szeret engem, elfogad engem, benne bízom, mert életét adta értem. A legjobban eloszlatja a kételyt, ha kapcsolatunk van Krisztus jellemével. Ő mondja: »Aki énhozzám jön, azt semmiképpen ki nem vetem.« Más szóval nem vethetem ki, mert szavamat adtam, hogy elfogadom. Fogjad szaván Jézust, ajkad pedig hirdesse, hogy győzelmet arattál.” (Bizonyságtételek a lelkészeknek, 517. o.)

„Isten, a mi örömünk és üdvösségünk szüntelenül gondol ránk. Az ókori próféták alig szóltak a jelenükhöz, inkább a mi időnknek szánták üzenetüket, tehát jövendöléseik ránk vonatkoznak. »Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.« (1Kor 10:11) »Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek néktek azok, akik prédikálták néktek az evangéliumot az egekből küldött Szentlélek által; amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.« (1Pt 1:12)

A Biblia volt a tanulmánykönyved. És jól van ez így, mivel ez Isten igazi tanácsa. Ez igazgat minden szent befolyást, amellyel a világ teremtése óta bír. Rendelkezünk a bátorító jelentéssel, mely szerint Énokh Istennel járt. És ha Énokh Istennel járt abban a züllött, özönvíz előtti korban, legyünk bátrak, kövessük a példáját, mert a világ nem árthat nekünk, és minden megvesztegető befolyása ellenére mi is járhatunk az Úrral. Bennünk is élhet Krisztus lelkülete.” (Manuscript Releases, 7. kötet, 417. o.)

Hétfő – szeptember 28.­ – Jeremiás családi háttere

„Napjainkban pedig az Úr kijelenti őrállóinak, hogy ha hűtlenek, ha nem figyelmeztetik a veszélyben lévőket, akkor bűneikben halnak meg. »De vérét – mondja Isten – a te kezedből kívánom meg.« (Ez 33:8) Ám ha a menny hírnökei felemelik feddő és figyelmeztető szavukat, hogy visszavezessék a bűnöst a jó útra, de nem hallgat rájuk, akkor az őrálló tisztán áll, a vétkező bűnei miatt hal meg, vére a saját lelkén szárad.

Ezek a komoly, ünnepélyes dolgok világosan tárulnak elém. Isten némelyeket apostolokul, prófétákul, evangélistákul, pásztorokul, tanítókul adott, a szentek tökéletesítése céljából, szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére, míg mindannyian eljutunk a hitnek egységére. Ő mondja népének: »Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.« (1Kor 3:9) Állandóan haladjunk, törjünk előre. Követői lépésről lépésre jussanak előbbre az egyenes úton, hogy még a béna se botoljon meg. Akik Istenért akarnak dolgozni, dolgozzanak értelmesen, hogy kiegészítsék fogyatékosságaikat, és dicsőítsék Izrael Urát, Istenét. Álljanak meg az igazságban, dolgozzanak az igazság Napjának világosságában. Így viszik a gyülekezetet előbbre, felfelé, a menny felé. Így mindjobban láthatóvá válik elkülönülése a világtól.” (Bizonyságtételek a lelkészeknek, 406. o.)

„Az Úr ezt üzente népének Jeremiás által: »Térj meg, elpártolt Izrael... akkor nem haragszom rátok! Mert én hű vagyok – így szól az Úr –, nem tart örökké haragom. Csak ismerd el bűnödet, hogy hűtlenül elhagytad Istenedet, az Urat… Térjetek meg, elpártolt fiaim! – így szól az Úr –, mert én vagyok Uratok.« »Térjetek meg, elpártolt fiaim! Meggyógyítlak benneteket, bár elpártoltatok.« (Jer 3:12–14, 22)

E csodálatos kérlelésekkel együtt az Úr megmondta tévelygő népének a szavakat is, amellyel visszatérhetnek hozzá. Szóljanak így: »Itt vagyunk, eljöttünk hozzád, mert te vagy, Uram, a mi Istenünk! Bizony csak csalás folyt a halmokon, zajongás a hegyeken. Bizony csak Istenünk, az Úr szabadítja meg Izraelt… Fetrengünk a gyalázatban, szégyenpír a takarónk, mert vétkeztünk Istenünk, az Úr ellen, mi is, őseink is. Ifjú korunktól mind a mai napig nem hallgattunk Istenüknek, az Úrnak szavára.« (Jer 3:22–25)” (Próféták és királyok, 410. o.)

Kedd – szeptember 29.­ – Jeremiás próféta elhívása

„Prófétai küldetéséről Jeremiás ezt írta: »Kinyújtotta kezét az Úr, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az Úr: Én most a szádba adom Igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!« (Jer 1:9–10)

Istennek hála e szavakért: »Építs és plántálj!« Jeremiás ezekből bizonyosodott meg arról, hogy Ő helyreállítani és gyógyítani akar. Az elkövetkező években kemény üzeneteket kellett tolmácsolnia. Bátran kell szólnia a közeledő gyors büntetésről. Sineár síkságai felől »veszedelem« tör »az ország egész lakosságára«. »Ítéletet mondok fölöttük minden gonoszságuk miatt – nyilatkoztatta ki az Úr –, mert elhagytak engem.« (Jer 1:14, 16) A prófétának e kijelentéseken kívül azt is el kellett mondania, hogy Isten bocsánatot hirdet azoknak, akik megtérnek gonoszságukból.” (Próféták és királyok, 409. o.)

A prófétákat a legrégibb időtől fogva Istentől kijelölt tanítóknak ismerték el. Az volt a legmagasabb értelemben vett próféta, aki közvetlen sugallatra beszélt, és közölte a néppel az Úrtól kapott üzeneteket. Prófétáknak nevezték azokat is, akiket bár nem közvetlenül ihletve, de mégis a menny hívott el, hogy tanítsák a népet az Ő útjaira és munkáira.” (Előtted az élet, 46. o.)

„Most is sokaknak Ábrahámhoz hasonló próbája van. Nem hallják közvetlenül a mennyből Isten hangját, de ő szól hozzájuk Igéjének tanítása és gondviselésének eseményei által. Talán azt kívánja tőlük, hogy adják fel a gazdagságot és megbecsülést ígérő életpályájukat, hagyják el kellemes és előnyös társaságukat, szakadjanak el rokonságuktól, hogy önmegtagadást igénylő viszontagságos, áldozatos útra lépjenek. Isten feladatot szánt nekik, de a barátok, a rokonok befolyása és a jólét akadályozná a megvalósításhoz fontos jellemvonások kifejlődését. Az Atya kivonja őket az emberi befolyás alól, elveszi tőlük az emberi segítséget; érezteti velük, hogy az Ő segítségére van szükségük, és megtanítja őket egyedül benne bízni, hogy kinyilatkoztathassa önmagát nekik. Ki kész Isten hívására megtagadni dédelgetett terveit és lemondani meghitt barátairól? Ki vállal új feladatokat, és ki lép ismeretlen területre, hogy odaszánt szívvel végezze a menny munkáját, Krisztusért nyereségnek tartva a veszteségeket? Aki ezt teszi, annak olyan hite van, mint Ábrahámnak, és osztozni fog vele abban az »igen-igen nagy örökségben«, amelyhez »nem hasonlítható«, »amiket most szenvedünk« (2Kor 4:17; Róm 8:18).” (Pátriárkák és próféták, 126–127. o.)

Szerda – szeptember 30.­ – Vonakodó próféták

„Amikor Jób a forgószélből meghallotta az Úr hangját, így kiáltott: »Hibáztatom magam, és bánkódom a porban és hamuban!« (Jób 42:6) Amikor Ésaiás látta az Úr dicsőségét, és hallotta a kérubokat énekelni: »Szent, szent, szent a seregek Ura«, így kiáltott: »Jaj nékem, elvesztem!« (Ésa 6:3, 5) Pál, miután a Lélek elragadta a harmadik égig, és olyan dolgokat hallott, amelyet ember nem mondhat el, »minden szentek között a legkisebbnek« nevezte magát (2Kor 12:2–4; Ef 3:8). A szeretett tanítvány, János, aki Jézus keblén pihent, és látta dicsőségét, halottként esett az angyal lábához (Jel 1:17).

A Kálvária keresztjének árnyékában haladók nem dicsőítik önmagukat, és nem állítják kérkedve, hogy nem bűnösök. Érzik, hogy bűneik okozták azt a szenvedést, amely megtörte Isten Fiának szívét. Ez a gondolat alázattal tölti el őket. Akik legközelebb vannak Jézushoz, ők látják a legtisztábban, hogy milyen esendő és bűnös az ember, és reménységüket egyedül a megfeszített és feltámadt Megváltó érdemeibe vetik.” (A nagy küzdelem, 471. o.)

„Az apostolokról olvashatjuk: »Azok pedig kimenvén, prédikáltak mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az Igét a jelek által, amelyek követték.« (Mk 16:20) Miként Krisztus kiküldte tanítványait, úgy küldi ki ma gyülekezetének tagjait. Ugyanaz a hatalom, mellyel az apostolok rendelkeztek, számukra is létezik. Ha Isten az ő erősségük, akkor együttműködik velük, és munkájuk nem lesz hiábavaló. Ismerjék fel, hogy arra a műre, amelyben munkálkodnak, az Úr nyomta rá pecsétjét. Ő intette Jeremiást: »Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged!« Azután az Úr kinyújtotta kezét, megérintette szolgája ajkát, és így szólt hozzá: »Íme, az én Igémet adom a te szádba.« (Jer 1:7–9) Nekünk is megparancsolja az Úr, hogy menjünk ki, és hirdessük azokat az Igéket, amelyeket szánkba ad; ajkunkon érezzük szent kezének érintését.

Krisztus szent kötelességet bízott egyházára. Valamennyi tagja legyen Isten élő csatornája, melyen keresztül eljuttatja a világnak kegyelmének kincseit, Jézus kimeríthetetlen gazdagságát. A Megváltó legfőbb kívánsága, hogy képviselői legyünk, akik megismertetik a világgal lelkületét és jellemét. A világnak pedig legnagyobb szükséglete, hogy az Üdvözítő szeretete emberek által nyilvánuljon meg. Az egész menny olyan férfiakra és nőkre vár, akik által Isten kinyilatkoztathatja a kereszténység erejét.” (Az apostolok története, 599–600. o.)

Csütörtök – október 1­ – A mandulafa ága

„Aki helyet enged a szívében Jézusnak, megismeri szeretetét. Isten mindenkit megelégít, aki jellemének képmását akarja magára ölteni. A Szentlélek mindig megsegíti rá tekintő lelket, megmutatja neki Krisztus dolgait. Ha a tekintet a Megváltóra szegeződik, a Lélek nem szűnik meg munkálkodni, amíg az ember át nem alakul az Ő képére. A tiszta szeretet megtisztítja és nagylelkűvé teszi az embert, magasabb tudásra, a mennyei dolgok alaposabb ismeretére teszi alkalmassá, hogy elérhesse a teljességet. »Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.« (Mt 5:6)” (Jézus élete, 302. o.)

„Milyen jó lenne, ha az emberek megértenék, hogy hitetlenségük és szomorú háborgásuk Sátánt magasztalja, miközben Jézus Krisztus üdvözítő, minden bűntől megszabadító munkáját megfosztja a dicsőségtől… Másszunk ki e sötét veremből. Neveljük értelmünket, hogy tudatosuljon bennünk, mit tett Jézus az érdekünkben. Képezzük elménket, hogy hit által megálljon Isten előtt a hegyen, minden kísértés között…

A hegyről helyes rálátásunk lesz Jézus személyére. Sátán nem lesz képes ördögi árnyát vetni lelkünk és az Üdvözítő közé, hogy besötétítse Krisztus képét, hamis fényben tüntetve fel Őt, és arra lázítsa szívünket, hogy ne higgyünk jóságában, irgalmában és szeretetében.” (Our High Calling, 136. o.)

Nem arra hívattunk el, hogy emberi példaképet kövessünk. Nincs oly bölcs emberi teremtés, aki a mércénk lehetne. Jézus Krisztusra kell tekintenünk, aki teljes a feddhetetlenségben és a szentségben. Ő a mi hitünk Fejedelme és bevégzője. Ő a példaember. Az Ő tapasztalata a mi tapasztalatunk mércéje, amelyhez igazodnunk kell. Magunkra kell öltenünk jellemét. Gondolatainkat az élet bonyodalmairól és nehézségeiről őfelé kell fordítanunk, hogy elváltozzunk az Ő képére és hasonlatosságára…

Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk azért jött e földre, hogy hozzánk hasonlóan mindenben megkísértessen, és bebizonyítsa a világegyetemnek, hogy e bűnnel teli világban is az ember élhet úgy, hogy az tetsszen Istennek… Keressük azokat az áldásokat, amelyeket Krisztus elérhetővé tett számunkra, hogy egyre nagyobb mértékben részesülhessünk kegyelméből; lelkünkbe élő, cselekvő és egyre erősödő hit áradjon, hit, mely e csodálatos ígéretben gyökerezik: »Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!« (Mt 28:20)” (In Heavenly Places, 166. o.)

Péntek – október 2.

További tanulmányozásra: Bizonyságtételek, 9. kötet, 239. o.; A nagy küzdelem, 609–610. o.