A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Pál: küldetés és üzenet  

Szeptember 12. – szombat délután

Krisztus a tökéletes keresztény jellemet szemlélteti, amelyet nekünk is el kell érnünk életünk során… Pál a következőket írta ezzel kapcsolatosan: „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekszem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem Krisztus Jézus… De egyet cselekszem: célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fil 3:12–14)

Hogyan juthatunk el nagy Tanítónk, üdvözítő Urunk, Jézus Krisztusunk által szemléltetett tökéletességre? Teljesíthetőek-e ezek a követelmények, elérhető-e ez a mérce? Igen, egyébként Krisztus nem kérte volna tőlünk. Ő a mi feddhetetlenségünk. Emberi természetben előttünk járt, hogy tökéletesíthesse jellemünket. Elhívott bennünket, hogy hitünket teljességgel rá alapozzuk, azt a hitet, mely szeretet által működik, és megtisztítja a lelket. Jellemünk tökéletessége arra támaszkodik, amit Krisztus képvisel számunkra. Ha állandóan Üdvözítőnk érdemeitől függünk, és az Ő lépteit követjük híven, olyanná válunk, mint Ő: tisztává, szeplőtlenné.

Megváltónk egyetlen lélektől sem várja el a lehetetlent. Nem vár el olyat tanítványaitól, amiért ne lenne kész kegyelmet és erőt adni, hogy megvalósíthassák. Nem kérné tőlük a tökéletességet, ha nem állna rendelkezésére a kegyelem, amit kiáraszthat rájuk. Biztosított minket afelől, hogy boldogabban adja a Szentlelket azoknak, akik kérik, mint a szülők, akik ajándékokkal örvendeztetik gyermekeiket. – That I May Know Him, 130. o.

Pál sokat tett embertársaiért. Bölcs tanító volt. Számos levele tele van a mennyei elveket szemléltető tanulságokkal. Mindennapi kenyerét kétkezi munkával, sátorkészítéssel biztosította magának…

Sok gyülekezet terhét viselte a szívén. A legkomolyabb erőfeszítéstől sem riadt vissza, csakhogy megértesse velük, miben tévednek, hogy segíthessen nekik, hogy elkerüljék a csalódásokat, és el ne távolodjanak Istentől. Szüntelenül segített nekik nehézségeikben, és mégis ezt nyilatkozza: „De egyet cselekszem: célegyenest igyekszem az Istennek Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fil 3:13) Sok és nagy felelősséget vállalt magára élete során, de mindig szem előtt tartotta ezt „az egy dolgot”. Isten jelenlétének állandó érzése arra kényszerítette, hogy tekintetét Jézusra, a hit Fejedelmére és bevégzőjére szegezze.

A nagy cél – mely a nehézségek ellenére is továbbhaladásra kényszerítette Pált – az Isten szolgálata iránti teljes átadásra kellene, hogy késztessen minden keresztényt. Világi vonzalmak kísértették, de ő lankadatlanul ment előre a cél felé, bemutatva a világnak, az angyaloknak és az embereknek, miszerint a remény, hogy Isten arcát láthatja majd, minden erőfeszítést és áldozatot megér. – Conflict and Courage, 353. o.

Szeptember 13. – vasárnap. –  Görögök és zsidók

Jól tennénk, ha gondosan tanulmányoznánk a Korinthusi I. levél 1. és 2. fejezetét. „Mi pedig Krisztust prédikáljuk, a megfeszítettet – mondotta az apostol –, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot. Ámde maguknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek, Krisztust, Istennek hatalmát és bölcsességét. Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtlensége erősebb az embereknél.” (1Kor 1:23–25)

Következő szavaiban az apostol elénk tárja a bölcsesség forrását a hívő számára: „Nekünk azonban az Isten kijelentette az Ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, ha nem az embernek lelke, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanem ha az Istennek Lelke.” (1Kor 2:10–11)

Egyéni életünkben Isten legyen a tanítónk. Ha őszintén keressük Őt, bevalljuk előtte jellemhibáinkat, Ő pedig megígérte, hogy magához fogadja mindazokat, akik alázatosan járulnak elé. Akik engedelmeskednek Isten követelményeinek, Krisztus állandó jelenlétét élvezik, s ez a társaság igen értékes lesz számukra. Minthogy megragadják a mennyei bölcsességet, megmenekülhetnek a romlottságtól, ami a kívánságban van e világon. Napról napra jobban megértik, hogyan tegyék le gyengeségeiket lábához, aki megígérte, hogy minden ínségben készséges segítőjük lesz. – Bizonyságtételek a lelkészeknek, 481–483. o.

Sok névleges keresztény fát, szalmát, nádat helyez az alapkőre, amiket az utolsó napon a tűz megemészt. Fáradságos munkába mélyednek, mely lefoglalja aranyat érő idejüket, de mindazonáltal az a munka szükségtelen. Idejük foglalt, erejüket olyan dolgok apasztják, amelyek nem gyümölcsöznek sem ebben, sem az örökkévaló életben. Micsoda különbség lesz majd nyilvánvalóvá, ha az emberek elméjüket a lelki szolgálat elkötelezettjévé teszik, és talentumaikat Jézus szolgálatába állítják! A tőle kapott világosság közvetlenül embertársainkra fog ragyogni. Minden, amit Krisztusért teszünk, boldogabbá teszi életünket.

Ó, ha mindenki látná, ahogyan én láttam azok örömét, akik teljes átadással, alázattal és szelídséggel azon fáradoztak, hogy Jézushoz vezessék a lelkeket! Milyen boldogok lesznek Isten munkásai, amikor az általuk megmentett lelkek a menny otthonában hálájukat fogják kifejezni nekik! – Reflecting Christ, 236. o.

A Jézus körül tolongó kíváncsi tömeg nem kapott éltető erőt. A szenvedő asszony azonban, aki hittel érintette meg a Mestert, meggyógyult. A lelki dolgokban is ez a különbség a véletlen kapcsolat és a hit érintése között. Ha Krisztusban csupán mint a világ Megváltójában hiszünk, lelkünk soha nem fog meggyógyulni. A hit, ami üdvösséghez vezet, nem az evangélium igazságainak puszta elfogadása. Az igazi hit személyes Megváltójaként fogadja el Jézust…

Sokan a hitet csak állásfoglalásnak tartják. A megmentő hit azonban egyezség, amely által azok, akik befogadják Krisztust, szövetséges viszonyba lépnek Istennel. Az élő hit az erő fokozódását, a gyermeki bizalmat jelenti, amely által a menny kegyeméből a lélek diadalmas hatalommá lesz. – A nagy Orvos lábnyomán, 62. o.

Szeptember 14. – hétfő. –  Katonák és atléták

Ezek az önuralom és mértékletes szokások jó eredményei. A régi görögök között isteneik tiszteletére intézményesített különböző játékok tárulnak elénk Pál apostol által, hogy szemléltesse a lelki hadviselést és annak eredményeit. Akik részt akartak venni a játékokban, azokat a legszigorúbb fegyelemmel képezték ki. Megtiltottak nekik minden élvezetet, ami gyengítené testi erejüket. Tilos volt a fényűző táplálék és a bor fogyasztása abból a célból, hogy elősegítsék a testi rugalmasságot, szívósságot és erőt.

A legmagasabb kitüntetésnek tekintették, hogy elnyerjék a díjat, amiért küzdöttek, a hervadó virágkoszorút, amit a sokaság tapsa közben nyújtottak át nekik. Ha oly sokat tudtak eltűrni, oly sok önmegtagadást gyakoroltak az értéktelen díj elnyerése reményében – amit csak egyetlen személy, a legjobb szerezhetett meg –, a hervadhatatlan koronáért és az örök életért mennyivel nagyobbnak kell lennie az áldozatnak, mennyivel készségesebbnek az önmegtagadásnak! – Étrendi és táplálkozási tanácsok, 27–28. o.

Jézus azt akarja, hogy megváltott tulajdona megszabaduljon minden kísértéstől. A teremtés révén az Úr tulajdonai vagyunk, az övéi a megváltásnak köszönhetően is. Minden érzékünket kordában, éberen kell tartanunk, hogy helyes kapcsolatunk legyen Istennel.

A körülöttünk élő emberek vagy segítenek, vagy akadályoznak lelki előremenetelünkben. Ne engedjünk meg egyetlen kockázati tényezőt sem azáltal, hogy kitesszük magunkat a gonosz angyalok kísértéseinek és csapdáinak. Sátán… felsorakoztatja csábító kísértéseit a lélek előtt. A világosság angyalaként jelenik meg, kísértéseit megtévesztő jóságba burkolja. Legelső dolgunk megszabadulnunk mindentől, mely beszennyezheti lelkünket. – In Heavenly Places, 170. o.

Ha az akadályokkal megbirkózunk, ha Sátán kísértéseit legyőzzük, kiálljuk hitünknek az aranynál is értékesebb próbáját, megerősödünk és felkészülünk a további küzdelmek megvívására. Ám ha leroskadunk, ha engedünk az ördög kísértéseinek, akkor mindinkább elgyengülünk, nem nyerünk megpróbáltatásainkért jutalmat, és nem leszünk felvértezve a további küzdelmekre. Ily módon lassanként annyira elgyengülünk, hogy a végén Sátán akaratának foglyai leszünk. Fel kell öltenünk Istenünk minden fegyverét, és minden pillanatban felkészülten kell állnunk a harcra a sötétség hatalmasságaival. Ha kísértések és megpróbáltatások jönnek ránk, menjünk az Úrhoz, és küzdjünk vele imában. Isten nem enged minket üresen távozni, hanem kegyelmet és erőt ad, hogy győzhessünk, és az ellenség hatalmát megtörjük. Ó, bárcsak mindenki a helyes megvilágításban láthatná ezeket a dolgokat, s mint Jézus jó katonája, mindvégig kitartana! Akkor Izrael állandóan előrehaladna az Atya erejével, nagy hatalmától támogatva. – Tapasztalatok és látomások, 46. o.

Szeptember 15. – kedd. –  Pál és a törvény

Mivel az Úr törvénye tökéletes – s ezért változhatatlan –, a bűnös ember számára lehetetlen a maga erejéből eleget tenni a törvény követelményeinek. Jézus ezért jött el Megváltóként. Az Ő küldetése, hogy az isteni természet részeseivé téve összehangoljon bennünket a menny törvényeinek elveivel. Amikor elhagyjuk bűneinket, és Krisztust Üdvözítőnknek fogadjuk el, „megdicsőítjük a törvényt” (Rm 3:31).

Az Újszövetség ígérete: „Adom az én törvényemet a szívükbe, és az ő elméjükbe írom be azokat.” (Zsid 10:16) Krisztus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Az őrá mutató jelképrendszernek halálakor meg kellett szűnnie. Ezzel szemben szent jellemének a Tízparancsolatban bemutatott elvei változhatatlanok, mint Isten örök trónja. Egyetlen parancsolatot sem törölt el, egyetlen pont vagy vessző sem változott meg. Az Édenben közölt elvek a helyreállított Paradicsomban is érvényben lesznek. Amikor Éden kertje újra a földön fog virulni, mindenki engedelmeskedik majd Isten törvényének. – Gondolatok a Hegyibeszédről, 50–51. o.

Amikor kijelentette a törvényt, a menny és a föld Teremtője a Fiú mellett állt a tűzbe és füstbe borult hegyen. Nem itt nyilatkoztatta ki először a törvényt; mindazonáltal itt is kikiáltotta, hogy az izraeliták – akiknek az egyiptomi bálványimádókkal történt szövetkezés folytán zavarossá vált a gondolkodása – megemlékezzenek előírásairól, és megértsék, milyen imádatot vár el tőlük Jahve.

Ádám és Éva már megalkottatásuk napján ismerte Isten törvényét. A Teremtő a szívükbe véste, és ők tudták, mit vár el tőlük az Úr.

Isten törvénye már az ember teremtése előtt létezett. Még a szent angyalokat is ez vezette. A bűnbeesés után a feddhetetlenség elvei változatlanok maradtak. Semmi sem maradt el a törvényből, egyetlenegy szent elve sem szorult kiigazításra. Ahogy a kezdet kezdetétől létezett, úgy létezni fog örökkön-örökké. „Régtől fogva tudom a te bizonyságaid felől, hogy azokat örökké állandókká tetted.” (Zsolt 119:152) – Adventista Biblia-kommentár, 1. kötet, 1103–1104. o.

Akik valóban Krisztust akarják követni, szívükbe kell, hogy zárják Őt, hogy ott trónoljon, mint legfelsőbb Uruk. Családi életükben az Ő lelkületét és jellemét kell képviselniük, előzékenynek és kedvesnek kell lenniük mindazokkal, akikkel érintkeznek. – Üzenet az ifjúságnak, 331. o.

Szeptember 16. – szerda. –  Krisztus Urunk halála és feltámadása

Miközben Pál szívében fontolgatta ezeket a dolgokat, mindjobban megértette hivatásának nagy jelentőségét, hogy ő „Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1). Nem „emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által” rendeltetett (Gal 1:1). Az előtte álló nagy feladat a Szentírás szorgalmas kutatására késztette, hogy prédikálja az evangéliumot, „de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen”, „hanem a léleknek és erőnek megmutatásában”, hogy mindazoknak hite, akik hallják, „ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék” (1Kor 1:17; 2:4–5).

Mikor Pál a Szentírásban kutatott, felismerte, hogy már kezdettől fogva „nem sokan hívattak bölcsnek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. És a világ nemtelenjeit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse; hogy ne dicsekedjék előtte egy test sem.” (1Kor 1:26–29) Amikor így a kereszt fényében szemlélte a világ bölcsességét, elhatározta, hogy semmi egyébről sem akar tudni, mint egyedül „Jézus Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről” (1Kor 2:2). – Az apostolok története, 127–128. o.

Az apostol meggyőző erővel fejtette ki a feltámadás felmérhetetlen igazságát. Jelentőségét így vázolta: „Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak fel nem támadnak, Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Akik Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, akik elaludtak.” (1Kor 15:13–20)

Az apostol azután a korinthusi testvérek figyelmét a feltámadás hajnalának diadalmas virradatára irányította, amikor is az Úr az összes elszunnyadt szentet feltámasztja, hogy ezentúl örökké vele éljenek. „Íme, titkot mondok néktek – magyarázta. – Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” (1Kor 15:51–53)

Dicső diadal vár a hűséges hívőkre! Az apostol tudatában volt a korinthusi testvérek szükségleteinek és lehetőségeinek. Igyekezett szemük elé tárni, ami kiemel az önzésből és az érzékiségből, az életet pedig a halhatatlanság reménye által megdicsőíti. Komolyan felszólította őket, hogy hűek maradjanak magasztos elhívatásukhoz Krisztusban. „Azért szerelmes atyámfiai, erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15:58) – Az apostolok története, 320–321. o.

Szeptember 17. – csütörtök. –  A testvéri szeretet ápolása

Pált prédikátori hivatása közben mindenkor közvetlenül Isten vezette. Azonban arra is nagyon ügyelt, hogy a jeruzsálemi nagytanács határozataival összhangban dolgozzon. Ennek eredményeként „a gyülekezetek erősödtek a hitben, és gyarapodtak számban naponként” (Csel 16:5). Pálnak azonban, többek teljes részvétlensége ellenére is, vigaszára szolgált az a tudat, hogy kötelességét teljesítette, hogy az általa megtérteket hűségre, adakozási készségre és testvéri szeretetre tanította, amit bizonyítottak azok a tekintélyes összegek, amelyeket a zsidó véneknek átnyújtott.

Csak most, hogy Pált elszakították tőlük, ismerték fel a hívők értük viselt szenvedéseit, aggodalmait. Ez ideig többnyire kivonták magukat minden felelősségvállalás és teherhordozás alól, azzal, hogy nincs olyan bölcsességük, tapintatuk és elpusztíthatatlan tetterejük. Ellenben most, hogy tudatlanságukban meg kellett tanulniuk azokat a tanításokat, amelyeket eddig mellőztek, sokkal többre becsülték intéseit, tanításait és utasításait, mint annak előtte személyes munkáját. Amint tehát hírét vették bátorságának és hitének, melyet hosszú fogsága alatt tanúsított, nagyobb hűségre és fokozott buzgóságra késztette őket Krisztus ügyéért. – Az apostolok története, 454. o.

Pál elménkbe akarja vésni, hogy minden Istennek kedves szolgálat és keresztény erény alapja a szeretet, és hogy Isten békéje csakis abban a szívben uralkodhat, amelyben szeretet lakozik. „Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; elszenvedvén egymást, és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is. Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele. És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek. A Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának őáltala.” (Kol 3:12–17) – The Sanctified Life, 87. o.

Szeptember 18. – péntek

További tanulmányozásra: Az apostolok története, 123–130. o.