A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Jézus, a nagy misszionárius  

Augusztus 8. – szombat délután

Az egész menny csodálkozik, hogy e végtelenül terjedelmes, mély, gazdag és teljes szeretet iránt a Jézus Krisztus kegyelmét megtapasztaló emberek hogy lehetnek ennyire közömbösek és hidegek…

Az igazság felmérhetetlen kincsei felgyűltek a századok folyamán. Semmilyen emberi ábrázolásmód nem képes helyesen visszatükrözni a mennyei tárház gazdagságát. Isten arra vár, hogy kérjünk ebből a tárházból. Népének össze kell gyűjtenie az igazság drágaköveit, hogy megajándékozhassa velük a világot, de az önbizalom és a lélek kevélysége elutasítja az áldott kincset. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) Egy ilyen szeretet megmérhetetlen, kifejezhetetlen. János hív: „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk.” (1Jn 3:1) Minden ismeretet felülmúló szeretet ez.

Jézus áldozata teljes volt: önmagát adta. Isten azt szeretné, ha népe tagjai úgy szeretnék egymást, ahogyan Krisztus szerette őket. Nevelniük, képezniük kell lelküket erre a szeretetre, hogy továbbadhassák a világnak. Ez minden Krisztust követő feladata… Fia teljességét a kegyelmében részesülőknek be kell mutatniuk a világnak. Azt kell tenniük Krisztusért, amit Krisztus tett az Atyáért. – Review and Herald, 1890. december 23.

Jézus Urunk nem azért jött erre a világra, hogy kinyilatkoztassa, mit tehet Isten, hanem hogy mit tehet az ember az Isten erejébe vetett hit által, mely minden válsághelyzetben biztos segítség. Az embernek hit által a mennyei természet részesévé kell válnia, és legyőznie minden ostromló kísértést. Az Úr kér, hogy mindenikünk – Ádám minden fia és leánya – emberi természetével, a Jézus Krisztusba vetett hit által szolgálja Őt.

Jézus pallót helyezett a bűn miatt keletkezett szakadék fölé, helyreállította a menny és a föld – a véges ember és a végtelen Isten – közötti kapcsolatot. Jézus, a világ Megváltója emberként őrizte meg a parancsolatokat: „Melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” (2Pt 1:4)

Alkalmaznunk kell Krisztus példáját, szem előtt tartva, hogy Ő Isten Fia volt, de emberi természettel rendelkezett. Nem Isten kísértetett meg a pusztában, nem Istennek kellett elszenvednie a bűnösök ellenállását. A mennyei Fenség emberré változott, megalázkodva, emberi természetünket öltve magára.

Ne úgy szolgáljuk Istent, mintha nem emberek lennénk. Szolgáljuk Őt azzal az emberi természetünkkel, melyet Isten Fia váltott meg. Krisztus bűntelensége által megbocsátott emberként állunk Isten előtt, mintha sosem vétkeztünk volna. Ha arra gondolunk, hogy mit érhettünk volna el, ha angyalok lettünk volna, sohasem teszünk szert mennyei erőre. Forduljunk hit által Krisztushoz, Isten iránti szeretetünket pedig a parancsolatok betartásával fejezzük ki. – Szemelvények, 3. kötet, 140–141. o.

Augusztus 9. – vasárnap  -  Jézus az Ószövetségben

Az Üdvözítő eljövetelét Isten már az Édenben megjövendölte. Amikor Ádám és Éva első ízben hallották az ígéretet, annak gyors bekövetkezését várták. Örömmel fogadták elsőszülött fiukat, remélve, hogy ő lesz a Szabadító. Az ígéret teljesedése azonban késett. Akik először hallották, meghaltak anélkül, hogy valóra válását meglátták volna. Énók napjaitól kezdve a pátriárkák és a próféták újra és újra megismételték az ígéretet, hogy ébren tartsák a Szabadító eljövetelébe vetett reménységet, de a Megváltó nem jött el. Dániel megjövendölte adventjének időpontját is, ám nem mindenki értelmezte helyesen ezt az üzenetet. Teltek-múltak a századok, és a próféták hallgattak. Az elnyomás igája súlyosan ránehezedett Izraelre, és sokan készek voltak így kiáltani: „A napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás.” (Ez 12:22)

Mindazáltal, ahogy a csillagok haladnak roppant körforgásukban a számukra kijelölt pályán, úgy Isten sem siet, és nem is késik szándéka véghezvitelében. A nagy sötétség és a füstölgő kemence jelképében (lásd: 1Móz 15:12, 17) az Úr kijelentette Ábrahámnak Izrael egyiptomi szolgaságát és azt, hogy rabságuk ideje négyszáz évig tart. „Annakutána – mondta – kijönnek nagy gazdagsággal.” (1Móz 15:14) Ez ígéret ellen hiába harcolt a fáraó büszke birodalmának minden hatalma. „Ugyanazon napon – amelyet Isten megjelölt ígéretében – az Úrnak minden serege kijött Egyiptomnak földjéről.” (2Móz 12:41) Ugyanígy határozta meg a mennyei tanács Krisztus eljövetelének óráját is. Amikor az idő hatalmas mutatója ehhez az órához ért, Jézus megszületett Betlehemben.

„Mikor pedig eljött az időnek tejessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát.” (Gal 4:4) – Jézus élete, 31. o.

Az igazság Napja nem azért sugárzott a világra, hogy dicsőségével elkápráztassa az érzékeket. Ezt olvassuk Krisztusról: „Az Ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal.” (Hós 6:3) A napfény némán és szelíden terül el a földön, hogy elűzze a sötétséget, és életre keltse a világot. Az igazság Napja ugyanígy támad fel, „és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt” (Mal 4:2).

„Íme, az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel.” (Ésa 42:1)
„Erőssége voltál a gyöngének, erőssége a szegénynek szorongásában; a szélvész ellen oltalom, árnyék a hőség ellen.” (Ésa 25:4) – A nagy Orvos lábnyomán, 32–33. o.

A továbbiakban ez a prófécia hangzott el a Messiásról: „Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.” Isten Fia „igazsága érdekében akart... nagy és felséges tanítást adni” (Ésa 42:4, 21). Nem csökkentette a törvény fontosságát és követelményeit. Inkább magasra emelte, és ugyanakkor megszabadította e mennyei elveket az emberek által ráhelyezett terhektől. E terhek sok embert elcsüggesztettek, amikor igyekeztek Istennek tetszően szolgálni.

Jahve kijelentette a Megváltó küldetéséről: „Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket. Nyisd meg a vakok szemét, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket! Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek.” (Ésa 42:6–9) – Próféták és királyok, 693–694. o.

Augusztus 10. – hétfő  -  A várva várt Messiás

Az ősi időkből származott az a szokás, hogy az elsőszülöttet Istennek szentelik. Ő megígérte, hogy a menny elsőszülöttét a bűnösök megmentésére adja oda. Ennek az ajándéknak elismeréseképpen minden család az Úrnak ajánlotta az elsőszülött fiút. Papi tisztségre szánták őket, hogy Krisztust képviseljék az emberek között…

Az elsőszülött bemutatásának törvénye tehát különleges jelentőséggel bírt. Egyrészt emlékeztetett arra, hogy az Úr milyen csodálatos módon szabadította meg Izrael gyermekeit, másrészt előképe lett annak a nagyobb szabadulásnak, amelyet a Mindenható egyszülött Fia szerez. Amiképpen az ajtófélre hintett vér megoltalmazta Izrael elsőszülöttjeit, ugyanúgy Krisztus vére az az erő, amely megmenti a világot…

A pap elvégezte hivatalos teendőit. Karjába vette a gyermeket, és magasra emelte az oltár előtt. Majd visszaadta anyjának, és beírta a „Jézus” nevet az elsőszülöttek névsorába. Fogalma sem volt arról, hogy a gyermek, akit karjában tartott, a menny Fejedelme, a dicsőség Királya…

E gyámoltalan csecsemő neve – amit Izrael könyvtekercsébe bevezettek, az a név, ami testvérünknek hirdeti meg Őt – az elbukott emberiség reménysége volt. E gyermek, akiért megfizették a váltságpénzt, váltságdíjat fizetett az egész világ bűneiért. Ő volt az igazi „nagy papunk Isten háza felett” (Zsid 10:21), a „változhatatlan papság” (Zsid 7:24) feje, a közbenjáró, aki „a Felségnek jobbjára” ült „a magasságban” (Zsid 1:3). – Jézus élete, 51–52, 55. o.

„Amiként engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket.” (Jn 20:21) Küldetésünk ugyanolyan tisztán bizonyságot tennünk a krisztusi igazságról, mint tették azt Jézus és az apostolok. Bízva a Szentlélek befolyásának erejében, bizonyságot kell tennünk a keresztre feszített és feltámadt Megváltó irgalmáról, jóságáról és szeretetéről. Ily módon válunk eszközökké, amelyek által szertefoszlik az elmékben uralkodó sötétség, és sok szívből hála- és dicsőítő szó emelkedik Istenhez. Nagy munka vár a menny minden fiára és leányára…

Ha Isten egyházának tagjai – az evangéliumi küldetés teljesítéseként – a szükségben levő otthoni és a határokon túli területeken végzik szolgálatukat, hamarosan az egész világot figyelmeztetik, és Jézus nagy hatalommal és dicsőséggel visszajön erre a földre!

Legyünk az Úr eszközei ebben a munkában. – Isten fiai és leányai, 280. o.

A tanítványok Mestere által meghatározott küldetés az idők végezetén szolgáló hívekre is ugyanúgy vonatkozik. Mindenkinek szól az evangéliumi küldetés, akire rászállt a mennyei ihletés. Mindazok, akik szívükbe fogadják Krisztus életét, felebarátaik megmentéséért szolgálnak. Ennek a küldetésnek a teljesítésére jött létre az egyház, és akik magukénak tekintik az egyház szent esküit, kötelezettséget vállalnak arra, hogy az Üdvözítővel együtt dolgozzanak. – Tanácsok szülőknek, tanítóknak, tanulóknak, 466. o.

Augusztus 11. – kedd  -  Küldetés a zsidókért

Krisztus mennybemenetele előtt kiosztotta tanítványainak megbízatásukat. Tudatta velük, hogy ők végrehajtói akaratának, mellyel a világra hagyományozta az örök élet kincseit. Ti voltatok a tanúim – így mondta –, hogy életemet feláldoztam a világért. Láttátok fáradozásomat Izraelért, noha népem nem akart hozzám térni, hogy elnyerje az örök életet. Bár a papok és főemberek kényük-kedvük szerint bántak el velem, és elvetettek engem, mégis még egyszer alkalmat kell nyújtani nekik, hogy elfogadják Isten Fiát. Láttátok, hogy mindazokat, kik bűneiket megvallották, szívesen fogadtam. Aki hozzám tér, azt el nem taszítom. Rátok ruházom e kegyelmi üzenet továbbítását. Zsidónak, valamint pogánynak tovább kell azt adnotok. Izraelnek először, azután minden népnek és nyelvnek. Az összes hívő egyetlen gyülekezetbe tömörüljön.

Ez a megbízatás az evangelizációra: Krisztus országának nagy missziós okirata. A tanítványok buzgólkodjanak a lelkekért, és a kegyelmi meghívást juttassák el mindenkihez. Ne várjanak arra, hogy az emberek jöjjenek hozzájuk, hanem menjenek üzenetükkel azokhoz. Krisztus nevében végezzék munkájukat. – Az apostolok története, 27–28. o.

Az egyház Isten különlegesen felhatalmazott eszköze az igazság hirdetésére. Ha hűséges hozzá és engedelmeskedik parancsolatainak, a mennyei kegyelem tökéletessége lakozik benne. Ha ragaszkodik esküjéhez, és tisztelni fogja Izrael Urát, Istenét, nincs erő, mely útját állhatná.

Istenért és az Ő ügyéért érzett buzgóságuknak köszönhetően a tanítványok nagy erővel tettek bizonyságot az evangéliumról. Nem kellene minket is ilyen buzgóságnak hatalmába kerítenie, hogy elmondjuk embertársainknak a megfeszített Krisztus szeretetének történetét? Minden keresztény előjoga nem csupán várni, hanem siettetni is az Üdvözítő eljövetelét. – Maranatha, 128. o.

Augusztus 12. – szerda  -  Küldetés a népekért

Jézus arra vágyott, hogy felfedje az igazság mély titkait, amelyek korszakok óta el voltak rejtve, és így a pogányok a zsidók örököstársai lehessenek, „részesei az ő ígéretének Krisztusban az evangélium által” (Ef 3:6). Ezt az igazságot a tanítványok lassan tanulták meg, az isteni Tanító egyik leckét a másik után adta nekik. A kapernaumi százados hitének megjutalmazásával, az evangélium prédikálásával Sikár lakóinak már bizonyítékát adta, hogy nem osztozik a zsidók türelmetlenségében. A szamaritánusok azonban valamennyire ismerték Istent, és a százados jóindulatú volt Izraellel. Ezért Jézus kapcsolatot teremtett a tanítványok és egy pogány között, akit úgy tekintettek, hogy semmivel sem áll népe fölött, amiért jóindulatot várhatna tőle. A Megváltó példát adott arra, hogyan kell az ilyen embert kezelni. A tanítványok azt gondolták, túlságosan szabadon osztogatja kegyelmi ajándékait. Ő megmutatta, hogy szeretete nem fajra vagy nemzetre korlátozódik.

Amikor így szólt: „Nem küldettem csak az Izrael házának elveszett juhaihoz” (Mt 15:24), igazat mondott, és a kananeus asszonyért végzett munkájával küldetését töltötte be. Ez a nő az egyik elveszett juh volt, akit Izraelnek kellett megmentenie. Ez volt kijelölt munkájuk – amit megtagadtak, amit Krisztus végzett el.

Ez a cselekedet még inkább megvilágította a tanítványok számára az előttük álló munkát a pogányok között. Hatalmas, terméketlen területet láttak Júdeán túl. Lelkeket láttak, akik olyan fájdalmat hordoznak, amely ismeretlen a nagyobb kegyben részesülők számára. A megvetett lelkek között olyanok is voltak, akik vágyakoztak a hatalmas Gyógyító segítségére, éhezték az igazság világosságát, ami oly bőségesen adatott a zsidóknak.

Később, amikor a zsidók még csökönyösebben elfordultak a tanítványoktól, mert ők Jézust a világ Megváltójának jelentették ki, és amikor Krisztus halálával ledőlt a válaszfal a zsidók és pogányok között, ennek a tanulságnak és néhány hasonlónak, melyek bemutatták, hogy az evangélium munkája nem szorítkozik szokásokra, nemzetiségekre, erőteljes hatása volt Krisztus képviselőire munkájuk irányításában. – Jézus élete, 402–403. o.

Augusztus 13. – csütörtök  -  A nagy megbízatás

Nekünk is ugyanolyan komolyan kell könyörögnünk a Szentlélekért, mint a tanítványok tették pünkösd napján. Ha nekik szükségük volt a Szentlélekre, akkor mi még inkább rászorulunk a segítségére. Sötétség borítja ma a földet, akár egy szemfedő. A hamis tanok sokféle változata, tévtanítások és ördögi csalások vezetik félre az embereket. Isten Lelke és hatalma nélkül hiába is fáradozunk az igazság terjesztéséért.

Az tesz képessé bennünket Krisztus hirdetésére, ha róla elmélkedünk, gyakoroljuk a hitünket, és saját magunk tapasztaljuk megmentő kegyelmét. Ha tőle tanulunk, Ő lesz a beszédtémánk, és a szívünkben élő szeretet meg fogja érinteni az emberek szívét. Akkor majd nem hideg, élettelen elméletként hirdetjük az igazságot, hanem a Lélek bizonysága segítségével. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 158. o.

Miként Krisztus kiküldte tanítványait, úgy küldi ki ma is gyülekezetének tagjait. Ugyanaz a hatalom, mellyel az apostolok rendelkeztek, számukra is létezik. Ha Isten az ő erősségük, akkor együttműködik velük, és munkájuk nem lesz hiábavaló. Ismerjék fel, hogy arra a műre, amelyben munkálkodnak, az Atya nyomta rá pecsétjét.

Jézus szent kötelességet bízott egyházára. Valamennyi tagja legyen Isten élő csatornája, melyen keresztül eljuttatja a világhoz kegyelmének kincseit, Krisztus kimeríthetetlen gazdagságát. A Megváltó legfőbb kívánsága, hogy képviselői legyünk, akik a világgal lelkületét és jellemét megismertetik. A világnak pedig legnagyobb szükséglete, hogy az Üdvözítő szeretete emberi lények által megnyilvánuljon. Az egész menny férfiakra és nőkre vár, akik által az Úr kinyilatkoztatja a kereszténység erejét.

A gyülekezet a menny eszköze az igazság hirdetésére. Isten bízta meg, hogy különleges munkát végezzen. Ha minden parancsolatát teljesíti, és hű marad hozzá, a mennyei kegyelem bősége árad rá. Ha engedelmesen kitart Ura mellett, ha tiszteli Izrael Istenét, a poklok kapui sem vehetnek rajta diadalmat. – Az apostolok története, 599–600. o.

Krisztus munkásainak maradéktalanul be kell tartaniuk az Ő utasításait. A mű Istené, s ha mások áldására akarunk élni, az Ő terveit kell követnünk. Az én nem állhat a központban, nem illeti tisztelet. Ha saját elgondolásaink szerint tervezünk, az Úr megengedi, hogy beleessünk hibáink csapdájába. Ha azonban az Ő útmutatását követve kerülünk szorult helyzetbe, Ő megszabadít. Nem kell kétségbeesnünk, hanem vészhelyzetben mindig tőle kérjünk segítséget, akinek végtelen tartalékok állnak rendelkezésére. Sokszor vesznek majd körül kísértő körülmények, olyankor a legteljesebb hittel Istenre kell bíznunk magunkat. Ő minden lelket megtart, aki azért keveredett bajba, mert megpróbált az Úr útjához igazodni. – Jézus élete, 369. o.

Augusztus 14. –  péntek

További tanulmányozásra: Evangelizáció, 701–702. o.; Bizonyságtételek, 4. kötet, 540–541. o.