Bibliatanulmány 2015-3/5

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 41; Ézsaiás 39:5-7; Dániel 1–12; 2:44; Máté 24:14-15

„És hatalom, dicsőség és uralom adatott neki, hogy minden nép, nemzet és nyelv őt tisztelje. Hatalma örökkévaló hatalom, amely nem szűnik meg, és királysága sem pusztul el” (Dán 7:14, ÚRK).

A prófécia népeként a hetednapi adventisták hiszik, hogy Jézus Krisztus hamarosan visszajön. Adventje vet majd véget jelen világunknak, és kezdetét veszi Isten örök országa, amit Dániel próféta könyve így mutat be: „A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom” (Dán 7:27, RÚF). Ebben az országban ér a hitünk a tetőfokára. Ezt nevezi A zsidókhoz írt levél úgy, hogy „jobb” ország, város, aminek az eljövetelében bízott Isten népe minden korszakban, „melynek építője és alkotója az Isten” (Zsid 11:10).

Ugyanakkor Dániel próféta könyve egyfajta missziós kézikönyv is. Megtanulhatjuk belőle, miként tudta felhasználni Isten a népe bizonyos tagjait arra, hogy bizonyságot tegyenek azoknak, akik lelki és teológiai kérdéseket illetően tudatlanságban éltek. A hívők a hűségükkel, szorgalmukkal és megingathatatlan hitükkel bemutatták az élő Isten létezésének valóságát azok előtt, akik csak hamis isteneket ismertek. Így a pogányoknak is lehetőségük nyílt arra, hogy helyet kapjanak Isten örök országában.

Dániel nevének jelentése: „Isten a bírám”. A társaival együtt arra kényszerítették, hogy a leigázott Jeruzsálemből Babilon fővárosába menjenek gyalogszerrel. Dániel próféta könyve által bepillanthatunk, hogyan is élt a próféta Babilon és Perzsia királyi udvarában. Miután Babilonban három éves „oktatásban” részesült, köztisztviselőként és az uralkodó tanácsadójaként alkalmazták. Isten ereje által messze a foglyok átlagos státusza fölé emelkedett, így előkelő körökben lett misszionárius, két szuperhatalom idején is.

Dániel próféta könyve nem csak a próféciairodalom kincsestára. Olvasói megtudhatják, milyen kihívásokkal találkoztak az idegen kultúrában élő héberek abban a környezetben, amely nyilvánvalóan nem támogatta az Izrael Istenéhez való hűségüket, sőt időnként nyíltan ellenségesnek bizonyult. Csodálatos képet fest azokról a férfiakról is, akik megtanulták az igazság iránti elkötelezettségüket megélni a templom, a papság és az áldozatok nélkül is.

Mit tudhatunk meg Dán 1:8-13, 5:12, 6:4 és 9:3-19 verseiből Dániel jelleméről, ami miatt valóban kiemelkedő misszionárius lett?

„Olyannak kell lennie a világ szemében minden intézménynek, ami a hetednapi adventista nevet viseli, mint amilyen József volt Egyiptomban vagy Dániel és társai Babilonban. Isten gondviselése révén e férfiak fogságba kerültek, hogy a pogány népekhez elvigyék az igaz Isten ismeretét. Istent kellett képviselniük a világban. Nem alkudhattak meg semmilyen téren a bálványimádó országban, ahová elkerültek, hanem hűséggel meg kellett állniuk a hitükben, különös tisztelettel viselve az eget és a földet megteremtő Isten imádója nevet” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 8. köt. 153. o.).

Gondoljunk csak bele, milyen könnyű lett volna Dánielnek megalkudni, tekintettel az adott körülményekre! A példájából ítélve mennyire sántítanak a mi kifogásaink, ha valamilyen kérdésben engedünk az elveinkből?

Dániel próféta könyve 2. fejezetében a szükséghelyzet következtében a prófétának alkalma adódott bizonyságot tenni a babiloni bálványok tehetetlenségével szemben az igaz Isten hatalmáról. Zsidó honfitársaival Dániel elénekelt egy hálazsoltárt, megköszönve az Úrnak, hogy válaszolt imáikra (Dán 2:20-23), majd megmagyarázta a király álmát, szólt Isten nagyságáról, valamint minden földi birodalom feletti uralmáról.

A király szavaiban mi utal arra, hogy megtanult valamit az igaz Istenről (Dán 2:47)?

A könyv 2. fejezetében Dánielnek nem volt választása: vagy megadja a királynak, amit akart, vagy halál vár rá. Ezzel szemben a 3. fejezetben a három barátja elkerülhette volna a tüzes kemencét, ha egyszerűen enged a király parancsának. Viszont hűséges bizonyságtételükkel tanúskodhattak az igaz Isten hatalmáról.

„Honnan tudta Nabukodonozor, hogy a negyedik alak ábrázata olyan, mint az istenek fiáé? Az országában lévő héber foglyoktól hallott az Isten Fiáról. Ők vitték el oda az élő Isten hírét, aki mindenek felett uralkodik” (Ellen G. White: The Advent Review and Sabbath Herald. 1892. május 3.).

Dániel 4. fejezetében mit vallott meg Nabukodonozor király újfent az igaz Istenről (Dán 4:34)? Ne felejtsük el, hogy mindez Dániel bizonyságtételének volt köszönhető!

Dániel az 5. fejezetben jelenik meg utoljára a babiloni udvarban. Azért hívatták, hogy megmagyarázza, mit jelent a furcsa írás Belsazár palotájának a falán. Mint kiderült, azt jövendölte meg, hogy a médek és perzsák döntik meg a Babiloni Birodalmat. Belsazárra kétségkívül óriási hatást tett Dániel, de már túl késő volt, a király sorsa addigra megpecsételődött. Szomorú, hogy amint a Biblia beszámol róla (Dán 5:17-23), Belsazárnak lett volna alkalma megismerni az igazságot és megalázkodni, ő azonban nem élt a kínálkozó lehetőségekkel.

Milyen fontos megvizsgálni az életünket és megkérdezni magunktól: miről és hogyan teszek bizonyságot? Milyen következtetést vonhatunk le a válaszunkból?

„Amikor a verem közelébe ért, szomorú hangon kiáltott Dánielnek. Így szólt a király Dánielhez: Dániel, az élő Isten szolgája! A te Istened, akit mindenkor tisztelsz, meg tudott-e szabadítani az oroszlánoktól” (Dán 6:20, ÚRK)? A király úgy szólította meg Dánielt, hogy „az élő Isten szolgája”. Mit fejeztek ki a szavai?

Dániel próféta könyve 6. fejezetében új birodalommal és új királlyal találkozunk, Dániel mégis pozícióban maradt, sőt feljebb is került. Ő lett a három igazgató egyike, akiknek az uralkodó százhúsz kormányzót rendelt alá. Dárius király azt is fontolgatta, hogy őt nevezi ki az egész birodalom fővezérévé. Ez azonban felszította az igazgatók és kormányzók ellenszenvét. Rábírták az uralkodót, hogy az egész birodalomra vonatkozóan adjon ki egy rendeletet, ami valójában egyedül Dánielt célozta meg. Így aztán a prófétát az oroszlánok vermébe vetették, de Isten drámai erővel közbelépett egy olyan helyzetben, amit még a Dániellel együtt érző király sem másíthatott meg. A próféta szabadulása akkora örömet okozott Dáriusnak, hogy az egész birodalomba szétküldte a Dániel Istenét magasztaló királyi nyilatkozatot.

„Akkor Dárius király azt írta minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, amelyek az egész földön laktak: Békességetek bőséges legyen! Megparancsolom, hogy birodalmam minden országában féljék és rettegjék Dániel Istenét! Mert ő az élő Isten, aki mindörökké megmarad. Királysága nem pusztul el, és hatalma mindvégig megáll. Ő az, aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; ő az, aki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából” (Dán 6:25-27, ÚRK).

Olvassuk el Dániel 6. fejezetét! Mi érzékelteti ebben a szakaszban, hogy a próféta már előbb is komoly bizonyságnak számított a király szemében? Mi utal arra a királyi rendeletben, hogy Dárius többet is tudott Istenről annál, mint amit a csodálatos, drámai szabadulás láttán felismert? Ezek szerint hogyan tehetett bizonyságot neki Dániel?

Dániel nem csupán mások álmait magyarázta, még ha ez valóban kiemelkedő dolog is volt az adott helyzetben. Könyve 7-12. fejezeteiben ő maga is kapott látomásokat, amelyek felvázolták a nagy világbirodalmak jövőjét. A látomásai különösen azt hangsúlyozták, hogy a földi uralkodóktól, a terveiktől és a mesterkedéseiktől függetlenül Isten kezében van a nemzetek végső irányítása. Végül Isten és az országa diadalmaskodik, és győzelme maradéktalan lesz (lásd Dán 2:44).

Milyen jelenetet fest le Dán 7:13-14? Hogyan kapcsolódik ez a kép ahhoz, hogy a keresztények az egész világra eljuttatják az evangéliumot?

E versek központi témája Isten örök országának a megalapítása, ami csak Jézus visszajövetelekor következik be. A visszajövetelével kapcsolatban milyen fontos tényezőt említett meg Jézus?

„És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég. Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg): Akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre” (Mt 24:14-16).

Máté 24. fejezetében Jézusnak a világ végére vonatkozó próféciája Dániel próféciájához kapcsolódik. Dániel említette „a pusztító utálatosságot” (Dán 11:31; 12:11), amit Jézus a saját korára, sőt azon túlmenően is alkalmazott és tovább magyarázott. A lényeg tehát, hogy Jézus Dániel próféta könyvét szorosan összekötötte a végidővel, ami persze nem meglepő, hiszen maga Dániel is sokszor mutatott előre az utolsó időkre (Dán 8:17, 19; 11:35; 12:4, 13). Jézus szerint pedig a vég csak az után jön el, hogy „az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon” (Mt 24:14).

Az evangéliumot „az egész világon” hirdetni kell, Jézus csak azt követően fog visszajönni. És mi vagyunk, akiket Isten elhívott ennek a hirdetésére. Némelyek úgy érvelnek, hogy Jézus nem jöhet vissza addig, amíg el nem végezzük a feladatunkat. Hogyan értsük ezt? Mi a szerepünk Jézus visszatérésének időzítésében? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

Dániel izraelita volt, akit akarata ellenére vittek el saját földjéről. Így került József és Mózes is Egyiptomba, Nehémiás Babilonba, Eszter pedig Perzsiába. Az életük azt bizonyítja, hogy igen is megmaradhat az ember Isten iránti hűsége még a lelki és kulturális szempontból ellenséges környezetben is. Sőt, az Úr segítségével kiemelt vezetői pozíciót is szerezhettek az idegen körülmények között. Mindannyian kreatív és teljes életet éltek, mesterien tárgyaltak bonyolult vallási, társadalmi, politikai és gazdasági kérdésekben, saját hazájuk kultúrájától igen eltérő körülmények között. Nemcsak a fogságban lévő héber közösség hűséges tagjai voltak, hanem a maguk módján Izrael Istenének eredményes misszionáriusai is.

A fogság idején a bizonyságtételnek egyaránt részét képezte a passzív jelenlét és az üzenet aktív hirdetése.

Eszter	Dániel
Nem mondta meg, hogy héber. Nem beszélt a vallásáról. Isten megvédte őt és a családját. Előkelő körökben tett bizonyságot, hogy megvédje mind saját, mind népe életét. Közreműködött a vallásszabadság megalapozásában, és tett azért, hogy a vallási kisebbségnek joga legyen az önvédelemre.	Megmondta, hogy héber. Nyíltan beszélt vallási meggyőződéséről. Isten megvédte őt és a barátait. Előkelő körökben tett bizonyságot, hogy megvédje saját és mások életét. Közvetetten hatott arra, hogy Círusz király engedélyt adjon a héber menekülteknek Jeruzsálem újjáépítésére.

Olvassuk el Mózes első könyve 41. fejezetét! Hogyan tudott József bizonyságot tenni az egyiptomiak előtt? Milyen párhuzamokat találunk József, ill. Dániel meg a társai történetei között?

Milyen helyzetben, körülmények között tudjuk bizonyságát adni a hitünknek? Aktív vagy passzív a bizonyságtételünk? Esetleg mindkettő? Mit tehetnénk vagy mondhatnánk, ami még jobban érzékeltetné Isten jóságát és szeretetét a környezetünkben?

„Sokaságot fognak elhívni a magasztosabb szolgálatra. Az egész világ megnyílik az evangélium előtt… Világunk minden részéből hallatszik a bűntől lesújtott szívek kiáltása a szeretet Istenének ismerete után… Rajtunk áll – akik elnyertük az ismereteket gyermekeinkkel együtt –, hogy kiáltásukra felelünke vagy sem. Ma minden otthonhoz, minden iskolához, minden szülőhöz, tanítóhoz és gyermekhez – akire ráragyogott az evangélium világossága –, szól az Izrael történelmének a maihoz hasonló válsága idején az Eszter királynéhoz intézett kérdés: »…ki tudja, talán a mostani időért jutottál királyságra« (Eszt 4:14)” (Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 406. o.)?

1. Beszélgessünk főleg Dániel 2., 7. és 8. fejezetének próféciáiról! Hogyan tanúsítják ezek a jövendölések nemcsak a Biblia próféciáinak megbízhatóságát, hanem azt is, hogy Isten előre tudja a jövőt? Figyeljük meg például, hogy Dániel 2., 7. és 8. fejezetei a négy nagy világbirodalom közül hármat meg is neveznek. Hogyan erősíti ez is a bizalmat Isten Igéje és ígéretei iránt?

2. Dániel próféta könyvének e beszámolóiban és más esetekben is (mint pl. Józsefében) hatalmas csodák történtek, amelyek természetesen igencsak megerősítették a bizonyságtevők hitelességét a körülöttük élő pogányok között. Viszont milyen jellemtulajdonságaik tették még hitelesebbé a bizonyságtételüket? Vagyis, miért lehet a jellem és a hűség a jeleknél és csodáknál is erősebb bizonyság Isten valósága mellett?

3. Amint a szerdai tanulmányban is láttuk, Mt 24:14 szerint az evangéliumnak az egész világra el kell jutnia, és akkor jön el a vég. Azt jelentené ez, hogy Jézus nem jön vissza addig, amíg el nem végezzük a ránk bízott feladatot? Beszéljük meg ezt a kérdést!

SZOMBATISKOLAI TANULMÁNY