SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Királyok 14:25; Ézsaiás 44:8; 56:7; Jónás 1-4; Máté 12:40; Jelenések 14:6-12

„Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves őelőtte, aki őt féli és igazságot cselekszik” (ApCsel 10:34-35).

A történet egy héber prófétáról szól, aki a komfortzónáját igencsak messze elhagyta és ott munkálkodott. Jónás II. Jeroboám király uralkodása alatt, Kr. e. 750 körül élt (2Kir 14:25). Ő volt az egyetlen ószövetségi próféta, akit az Úr egy másik országban végzendő misszióra hívott el. Isten, minden faj Teremtője újból és újból kijelentette azt az igazságot az Ószövetségben, főként Ézsaiásnál és a Zsoltárokban, hogy nem csupán kiválasztott népére akarja korlátozni az üdvösséget. Ám Jónás korában az általános izraelita teológia nem fogadta el, hogy a pogányok is részesei lennének Isten megváltási tervének. A zsidó hívők még az újszövetségi időkben is igen nehezen tanulták ezt meg.

Jónás próféta könyve négy fejezetében őszinte beszámolót találunk arról, hogy mennyire vonakodott Jónás az úttörő missziós tapasztalat mind pozitív, mind negatív oldalától. Megörökíti az elhívott személy belső, nagyon is emberi reakcióját az isteni küldetés hallatán. Ugyanakkor találkozunk az iratban erőteljes felszólítással is, ami a külmisszió szükségességét hangsúlyozza. A könyvből kiemelkedik néhány vezérelv a más országokban, idegen kultúrákban tevékenykedő misszionáriusok számára, amelyek bemutatják, hogy mi lehet a megoldás a mai munkások bizonyos kérdéseire és problémáira.

Mit tudunk meg Jónásról, ha elolvassuk 2Kir 14:25 versét? Milyen fényben látjuk itt?

_____________________________________________________________

Jónás próféta könyvén kívül egyedül 2Kir 14:25 versében említi meg az Ószövetség Jónást, mégpedig tisztelettel, olyan prófétaként, aki megjövendölte, hogy Izrael visszaszerzi a Szíria által elfoglalt területet.

Jónás Gáth-Kéferben (a héber név jelentése: borsajtoló gödör), az Izrael északi részén, Zebulon területén lévő városban született, csupán néhány mérföldnyire Názárettől. Ezek szerint Jézus és Jónás is galileai próféta volt, csak hétszázötven év különbséggel.

Jón 1:1-3, 9, 12, 2:1-11 és 3:3-10 versei alapján milyen kép kerekedik ki Jónásról? Milyen jót és rosszat tudhatunk meg róla?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jónás úgy jelenik meg az iratban, mint akiben furcsamód keverednek az erősségek és gyengeségek: önfejű és lázadó, de tanítható és engedelmes is. Istenhez hű, bátor, hitt az imában, ugyanakkor szűklátókörűnek, önzőnek és bosszúvágyónak is bizonyult. 2Kir 14:25 verse az Úr szolgájaként ír róla, csakhogy a nevét viselő könyvben leszerepel, inkább szomorú és tragikus alakként jelenik meg. A Szentírás igazságát és megbízhatóságát bizonyítja, hogy a prófétát elfogulatlanul mutatja be. Más szerzőket arra késztetett volna a természetes emberi hajlam, hogy elhomályosítsák vagy elrejtsék a hősök kevésbé elfogadható vonásait, ám a Lélek ihletésére a Biblia írói egyaránt bemutatják az emberek életnek hősies és kicsinyes tetteit. Az az igazság tűnik ki ebből, hogy ha mégoly gyengék és visszatetszőek is a szereplők, Isten képes munkálkodni általuk, ha engedik.

Nevezzünk meg még több bibliai hőst, akiket jellemhibáik ellenére is felhasznált Isten! Milyen reményt kelt bennünk a gondolat, hogy Isten mások elérése érdekében képes felhasználni azokat is, akik hibákkal küzdenek, sérültek?

„Menj Ninivébe!” – parancsolta Isten Jónásnak. Az Ószövetségben rendszerint így hangzott a nemzeteknek szóló hívás: „Menjetek fel a Sionra!” Isten eredeti terve szerint Izraelnek úgy kellett volna megélnie vallását, hogy az vonzó legyen más népek számára is, akik ezért hozzájuk fordulnak útmutatásért (Ézs 56:7).

Az újszövetségi tanítványok (Mt 28:18-20) előfutáraként Jónás azt a feladatot kapja, hogy menjen el Ninivébe, amit a bálványimádás, a brutalitás és az elnyomó államhatalom tisztátalan központjának tartott. A próféta akkurátusan eltervezte, hogy nyugatra indul a tengeren át, noha Isten szárazföldi úton keletre küldte. A vonakodó küldött az ellenkező irányba menekült!

Milyen tanulságok rejlenek Jón 1:3-16 szakaszának lebilincselő elbeszélésében?

Jónás menekülésére Isten hatalmas viharral felel. A szél enged a Teremtőnek, még ha a próféta nem is (Mk 4:41). A próféta aludt, míg tombolt a vihar, a hajó pogány legénysége pedig imádkozott (Jón 1:14). Jónás őszintén megvallotta, hogy ő idézte elő a bajt, majd bizonyságot tett az igaz Istenről, a Teremtőről. A válasza, hogy „Héber vagyok én” – a vallását és a nemzetiségét is jelentette. A heves vihartól megriadt pogány matrózok minden elképzelhető módon próbálták menteni magukat és az utasokat, sőt még Jónást is szánták. Ezért sem akarták megtenni, amit mondott nekik, hogy dobják a tengerbe. (A vonakodó próféta kész volt önmagát feláldozni, hogy másokat megmentsen.) Amikor a matrózok mégis bedobták, a vihar elült és a tenger lecsillapodott (15. vers). Az ámuló hajósok lettek az elsők, akik megtértek Jónás Istenéhez, aki még akkor is képes volt a próféta által hatni, amikor ő éppen menekült a feladat elől.

Jónás és a hajó megmenekedése egyaránt nagy csoda volt. Isten „egy nagy halat rendelt”. Az eredeti héber szöveg nem nevezi meg pontosan, miféle hal nyelte le a prófétát, amivel megmentette. A történet kétségkívül legismertebb epizódja az, amikor Jónás a hal gyomrában van, viszont ez sem homályosítja el a könyv mélyebb üzenetét, hogy Isten minden népet szeret, mindegyikről gondoskodik és mindnek az üdvösségét akarja.

Végtére is csak egyetlen Isten létezik, az ég és a föld Teremtője (lásd Ézs 44:8; 45:5-6). Ha bárki bármi mást imád, az bálványimádás és hiba. Csupán a képzelet szüleménye, megtévesztés minden más „isten”, akihez imádkoznak. Miért annyira fontos felismerni és elfogadni ezt az igazságot, főként a misszió összefüggésében?

Krisztus halálának és feltámadásának az előképe lett a három nap, amit Jónás a nagy hal gyomrában töltött (Jón 2:1-11; Mt 12:40). Isten „rendelte” és vezette a nagy halat. Hallani történeteket arról, hogy emberek életben maradtak a tengeren, miután lenyelte őket egy bálna, de nem szabad elfelejteni: azt a bizonyos nagy halat Isten rendelte, és a csodálatos erő is tőle származott, ami szolgáját életben tartotta. Vagyis ez csoda volt, az Úr természetfeletti beavatkozása. Az egész Biblia személyes Istenként mutatja be az Urat, aki valóban csodálatos módon cselekszik az emberek életében.

Bizonyított, hogy a „három nap és három éjjel” ókori kifejezés volt, azt az időt jelölte, ami a Seolba (a holtak birodalmának héber neve) érkezéshez kellett. Tekintettel arra, ami Jónással történt, valóban mintha meghalt volna.

A hal gyomrában a próféta imádkozni kezdett. A hajó kapitánya hiába intette, hogy „kiálts a te Istenedhez” (Jón 1:6). A reménytelen helyzetben viszont Jónás imát mondott, méghozzá komolyan. Ennyire kétségbeejtő helyzet kellett ahhoz, hogy végül megtegye, amit egész végig tennie kellett volna! Jónás imájának összefoglalása hálaadó zsoltár formájában maradt fenn. Az ilyen zsoltároknak öt jellemző része van: 1) bevezetés; 2) a probléma leírása; 3) segítségkiáltás Istenhez; 4) beszámoló Isten tettéről; 5) ígéret a fogadalmak betartására és Isten megváltó tettének hirdetésére. Vagyis, Uram, ha kiszabadítasz ebből, megígérem, hogy ezt és ezt megteszem. Ugyan ki az, aki még nem fohászkodott hasonlóan? A kérdés viszont, hogy vajon meg is tette, amire elkötelezte magát?

Mt 12:40 versében Jézus hogyan alkalmazta önmagára Jónás történetét? Lásd még Jn 2:19-22!

_____________________________________________________________

A fejezet ezekkel a szavakkal zárul: „Erre az ÚR parancsolt a halnak, és az kivetette Jónást a szárazra” (Jón 2:11, ÚRK). Isten parancsa így valóra váltotta azt, amit a jó szándékú matrózok nem tettek meg Jónásért. Feltámadása után Krisztus meghagyta a tanítványoknak, hogy menjenek el az egész világra. A tengeri kalandját követően Jónás elment a pogányokhoz, és ő lett az Ószövetség legeredményesebb prófétája. Története Isten megmentő kegyelméről tanúskodik. Amikor hínárral borítva feltűnt a parton, bemutatta, hogy Isten milyen kitartóan munkálkodik még a bűnös asszírok megmentéséért is.

Olvassuk el Jónás próféta könyve 3. fejezetét! Milyen nagyszerű üzenetet találunk benne a misszióval és az evangelizációval kapcsolatban?

„Az ÚR szava másodszor is szólt Jónáshoz: Kelj föl, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd nekik azt a beszédet, amit én parancsolok neked” (Jón 3:1-2, ÚRK)! Két ige különösen fontos ebben a szakaszban. Először is, itt mondja Isten a prófétának másodszor, hogy Menj! Isten nem adja fel, második esélyt is ad a gyarló embereknek. Itt ismét azzal az újszövetségi missziós elvvel találkozunk, miszerint el kell menni a népekhez, és nem arra kell várni, hogy ők jöjjenek hozzánk.

A másik fontos ige a hirdesd. A Bibliában mindig is nagy jelentősége volt az üzenet hirdetésének, és még most is ez a legeredményesebb módja az evangélium terjesztésének. Isten nyomatékossá tette Jónás előtt, hogy azt az üzenetet mondd, amit én adok neked. Vagyis lényeges, hogy az általunk hirdetett üzenet Istené és nem a miénk, és ne valamiféle zavaros, módosított vagy megcsonkított változatát közöljük! Isten üzenete általában tartalmaz fenyegetést és ígéretet, ítéletet és evangéliumot is. Jónás rendíthetetlenül hirdette: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive” (Jón 3:4)! Ez volt az ítélet. Ugyanakkor megvolt a remény, a szabadítás és a megváltás ígérete is (ennek így is kellett lennie, mivel az emberek hallgattak a szóra, ezért megmenekültek). Jel 14:6-12 szakasza középpontjában az „örökkévaló evangélium” áll, mégis figyelmeztet az ítéletre. Az evangélium és az ítélet kéz a kézben jár egymással. Az evangélium felkínálja, hogy ha Isten útját követjük, elkerülhetjük a kárhoztatást, ami joggal érne az ítélet miatt. Az evangélium hirdetése nem lehet igazán eredményes, ha hiányoznak belőle ezek az elemek. Kockázatos a „politikai korrektség”, ami ezeknek a határozott részeknek a felhígításához, a vallások vagy akár a különféle keresztény tradíciók közötti különbségek elbagatellizálásához vezetne. A missziónk során ugyan a szavainkat igazítanunk kell azokhoz, akikkel megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot (alkalmazás), de ezt soha nem tehetjük úgy, hogy csorbát szenvedjen az üzenet, aminek hirdetését Isten ránk bízta.

Mi történt Jón 3:5-10 szakasza szerint? Ninive lakói hittek, a hitükkel összhangban cselekedtek, gyakorolták a hitüket és megmenekültek.

Isten csodálatos ígéreteket adott, ugyanakkor szigorú figyelmeztetéseket is. Milyen következtetésre juthatunk tehát az ígéretek és figyelmeztetések feltételes voltát illetően?

Jón 4:1-11 szakasza alátámasztja, hogy nem a távolság, a szél, a matrózok, a hal és nem is Ninive lakosai miatt volt a legnehezebb Istennek rávennie a prófétát a külmisszióban való részvételre. Maga Jónás volt a legnagyobb akadály. A történet szembeállítja egymással Ninive lakóinak hitét és Jónás hitetlen, bosszúszomjas lelkületét. Ő az egyetlen ember a Szentírásban, aki vádolja Istent, amiért kegyelmes, könyörületes, késedelmes a haragra, szeretettel teljes és nem akar csapásokat küldeni. Azt hihetnénk, hogy a legtöbben hálával gondolnak Istennek e tulajdonságaira!

„Jónásnak elsőként kellett volna örvendeznie a menny csodálatos kegyelmén, amikor megtudta, hogy Isten irgalmaz a városnak, amely gonoszsága ellenére bűnbánatot tartott, és zsákban, hamuban bánkódott. Ehelyett az a gondolat foglalkoztatta, hogy hamis prófétának fogják tartani. Hírnevét féltve, szem elől tévesztette, hogy a saját hírnevénél felmérhetetlenül többet érnek e szerencsétlen város lakói. Isten szánalma a bűnbánó niniveiek iránt »nagyon roszszul esett Jónásnak, és megharagudott«” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 170. o.).

Olvassuk el Jón 4:10-11 verseit! A bűnös emberi természettel ellentétben Isten jelleme milyen? Mit tanítanak erről e versek?

A 4. fejezetben Jónás kétszer is kimutatta haragját. Mérges lett, amiért Isten megváltoztatta a szándékát és megkegyelmezett Ninive több mint százhúszezer lakosának. Azért is haragudott, hogy a tök (Károli) vagy ricinusbokor (ÚRK) elszáradt. Az önző prófétának helyes fontossági sorrendet kellett látnia.

Isten arra tanította Jónást, hogy fogadja el minden ember testvériségét. Ennek ugyanis az az alapja, hogy Isten az Atyja mindenkinek. A prófétának be kellett látnia, hogy az „idegenek”, bár tévúton jártak, mégis éppen úgy emberek, mint ő maga. Vajon százhúszezer ember nem többet ér egy bokornál (RÚF)?

Olvassuk el újból az Úr feddését, amit Jónásnak mondott! Mi miatt mondhatna nekünk is valami hasonlót? Hányszor kapjuk magunkat azon, hogy jobban foglalkoztatnak bizonyos kérdések, amelyek többsége igencsak hétköznapi, mint a vesztükbe rohanó emberek sorsa? Pedig Krisztus értük is ontotta vérét!

„Jónás próféta könyve különösen fontos a misszió bibliai alapjának a megértéséhez, mivel érinti az isteni megbízatást, amit a pogány népekre vonatkozóan adott népének az Úr. Ilyen szempontból ez volt az újszövetségi misszióparancs előkészítő lépése. Továbbá azért is fontos, mert bepillantást enged abba, hogy milyen mély ellenállásba ütközik ez a parancs Jahvénak éppen abban a szolgájában, akit a munka végzésére kiválasztott” (J. Verkuyl: Contemporary Missiology. Grand Rapids, Mich., 1978, Wm. B. Eerdmans Publ. Co., 96. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  „Ninive történelmének egy részét alaposan tanulmányoznunk kell… Tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen kötelesség terhel bennünket embertársaink iránt, akik tudatlanok, bűnösök, akiknek szüksége van a segítségünkre” (Ellen G. White: The Southern Work. 80. o.). Mi tehát a kötelességünk?

2.  Asszíria szuperhatalom volt, Kr. e. 885-625 között uralta az ókori Közel-Keletet. Izrael és Júda többször is szenvedett kegyetlen uralma alatt. Izrael királyát, Jéhut hadisarc fizetésére kötelezte az asszír uralkodó, III. Salmaneszer. Végül Kr. e. 722-ben Izrael elesett az asszír csapatok előtt. Nem csoda, hogy Jónás vonakodott elmenni Ninivébe, Asszíria négy fontos városának egyikébe, ami a központja volt Istár, a szerelem és a háború istennője kultuszának. Isten arra hívta el a prófétát, hogy az ellenség területének vallási központjában szólítsa megtérésre a harcos asszírokat. Milyen tanulságok rejlenek ebben a gondolatban a misszióval kapcsolatban?

3.  Hogyan kerülheti el a maradék egyház azt a feltételezést, hogy nem a népek, hanem csak a saját javát szolgálják Isten tanácsai és áldásai olyan területeken, mint pl. a szombat, az egészség kérdésköre és a nevelés? Lásd Jel 3:17-18!

4.  Jel 14:6-12 verseiben a hármas angyali üzenet hogyan közvetít ahhoz hasonló gondolatokat, mint amit Jónásnak kellett Ninivében elmondania?

5.  Vannak, akik automatikusan elvetik Jónás történetét, kiváltképp azt a részt, amikor a próféta a hal gyomrába került. Milyen előre kialakított nézetek miatt nem fogadják el? Milyen előfeltételezésre van szükség ahhoz, hogy el tudjuk hinni?

BABITS MIHÁLY:

JÓNÁS IMÁJA

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,

vagy én lettem mint túláradt patak

oly tétova céltalan parttalan

s ugy hordom régi sok hiú szavam

mint a tévelygő ár az elszakadt

sövényt jelző karókat gátakat.

Óh bár adna a Gazda patakom

sodrának medret, biztos útakon

vinni tenger felé, bár verseim

csücskére Tőle volna szabva rim

előre kész, s mely itt áll polcomon,

szent Bibliája lenne verstanom,

hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan

bujkálva, később mint Jónás a Halban

leszálltam a kinoknak eleven

süket és forró sötétjébe, nem

három napra, de három hóra, három

évre vagy évszázadra, megtaláljam,

mielőtt egy mégvakabb és örök

Cethal szájában végkép eltünök,

a régi hangot s, szavaim hibátlan

hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran

szólhassak s mint rossz gégémből telik

és ne fáradjak bele estelig

vagy mig az égi és ninivei hatalmak

engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.