A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Jónás kalandjai  

Július 18. – szombat délután

Jézus tanítása szerint a Biblia vallása nem szolgál személyes örömöket vagy önző kizárólagosságot. Szeretetből fakadó cselekedetekre, mások megsegítésére, őszinte jóságra buzdít… Az Üdvözítő élete mentes volt bárminemű büszkeségtől, fitogtatástól…

Jézus a menny Felsége és a dicsőség Királya, emberként mégis hosszútűrő, kedves, udvarias és jóakaratú volt, a gyermekek iránt szeretetteljes, a megkísértettekkel, megpróbáltakkal és elnyomottakkal együtt érző. Így jellemezte magát: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemének megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.” (Lk 4:18–19) – That I May Know Him, 100. o.

Az Úr nem kedvez bizonyos személyeknek vagy helyeknek. Munkája mindent és mindenkit átfog. Igazságát hirdetni kell minden népnek, nemzetnek, nyelvnek és ágazatnak, és ahogy új területeket nyerünk meg a Mindenható számára, és emberek fogadják el az igazságot, építsünk imaházakat, iskolákat…

Tovább kell vinni Isten munkáját az új területeken a végső siker eléréséig. Az Ő terveit kell azonban követni, nem emberekét, akik a munka minden gyümölcsét az általuk felügyelt területre gyűjtenék, míg az Úr szőlőjének más területeit parlagon hagynák. – Az evangélium szolgái, 456. o.

Az egyház Isten elrendelt eszköze emberek megmentésére. Szolgálatra hívta el, és azzal bízta meg, hogy hirdesse az evangéliumot a világnak. Terve már kezdettől fogva az volt, hogy egyháza az Ő tökéletességét és erejét tükrözze a világ előtt. A gyülekezet tagjait az Atya a sötétségből hívta ki csodálatos világosságára, hogy hirdessék nagy dicsőségét. Letéteményese Krisztus kegyelmi kincseinek; végül pedig kinyilatkoztatja a „mennybéli fejedelemségek és hatalmasságok előtt” (Ef 3:10). – Az apostolok története, 9. o.

Július 19. – vasárnap  –  A hibákkal teljes próféta

Az ihletett író feladatának megfelelően elmondja, milyen bűnök győzték le Noét, Lóthot, Mózest, Ábrahámot, Dávidot, Salamont, s azt is, hogy félelmetes próbája óráján még Illés erős lelke is elcsüggedt a kísértés súlya alatt. Pontosan följegyezték Jónás engedetlenségét és Izrael bálványimádását. A Szentlélek nem takargatja, hogy Péter megtagadta Krisztust, hogy Pál és Barnabás közt éles ellentét volt, sem a próféták és apostolok gyöngeségeit és bukásait, hiszen Ő az, aki elvonja a fátylat az ember szívéről. Így ott olvashatjuk a hívők életét összes hibáikkal és ballépéseikkel, melyeket tanulságnak szánt a következő nemzedék számára. Ha teljesen gyarlóság nélkül valók lettek volna, emberfölöttiek is lettek volna. Ez esetben bűnös természetünk kétségbe esne, hogy eléri-e valaha a kitűnőségnek e pontját. De mikor látjuk, hogyan küzdöttek és hogyan estek el, majd hogyan szedték össze magukat, és diadalmaskodtak Isten kegyelme által, bátorságot merítünk belőle, s arra ösztönöz bennünket, hogy mi is kapaszkodjunk át az akadályokon, melyeket romlott természetünk helyez utunkra. – Bizonyságtételek, 4. kötet, 12. o.

Ne merülj el a csüggedésben. A gyenge szívűek megerősíttetnek, a megterheltekben reménység ébred. Isten megindító gondoskodást tanúsít népe iránt. Füle nyitott kiáltásukra. Nem aggódom munkáját illetően, neki gondja van rá. A mi kötelességünk, hogy elvégezzük a ránk háruló feladatokat, éljünk alázatosan, hűségesen és szentségben a kereszt lábánál. Így nem érhet szégyen bennünket, és lelkünk szent bátorsággal fog bízni az Úrban.

Isten levette vállunkról a terhet, szabadokká tett… Ellenségünk ujjonghat. Hazudhat, rágalmazhat, csalhat: mi azonban rendíthetetlenek maradunk. Tudjuk, kiben bízunk. Futásunk, szolgálatunk nem volt hiábavaló. Jézus ismer minket… Eljön majd a számadás napja, amikor mindenki megítéltetik testben elkövetett cselekedetei szerint…

A világ sötétben bolyong. Az ellenség erőre kap. A könnyelmű és a csúfolódó merészebbé válik, és kitart törvényszegésében. Mi azonban megingathatatlanok vagyunk. Futásunkat nem imbolygó lábbal tettük meg. Nem, nem! Szívem erős, bízik Istenben. Mindenható Megváltónk van, örüljünk neki! Vágyom arra, hogy még odaadóbb legyek, ügyének még inkább odaszentelt. Ez a világ túlságosan sötét számomra. Krisztus megígérte, hogy elmegy és helyet készít nekünk, hogy ahol Ő van, mi is ott lehessünk. Istené a dicsőség mindezért! – Reflecting Christ, 351. o.

Július 20. – hétfő  –  Egy korai misszionárius

A törvényt nem tisztelő Ninive azonban nem adta át teljesen magát a gonosznak. Isten, aki „székhelyéről lenéz a föld minden lakosára” (Zsolt 33:14), látta, hogy sokan vannak a városban, akik jobb életre vágynak… Ő félreérthetetlenül kinyilatkoztatta magát nekik, hogy ha lehetséges, megtérésre vezesse őket.

Erre a küldetésre a Mindenható Jónást választotta eszközül… Ha feltétel nélkül engedelmeskedett volna, sok keserű tapasztalattól kímélhette volna meg magát, és bőségesen részesülhetett volna az áldásokban. Az Úr azonban nem hagyta el a prófétát a kétségbeesés órájában. Bizalma – hogy Isten végtelen hatalma folytán üdvözítheti a várost – feltámadt egy sor különös, gondviselésszerű eseménynek köszönhetően…

Az Atya újfent elküldte prófétáját, hogy figyelmeztesse Ninive városát… Rögtön, amint belépett a kapun, Jónás kiáltani kezdett: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” (Jónás 3:4) Utcáról utcára haladva figyelmeztette a lakosokat.

Nemhiába. A hitetlen város terein visszhangzó kiáltás szájról szájra terjedt, míg minden ember tudomást nem szerzett a sokkoló hírről. Isten Lelke belevéste szívükbe a figyelmeztető szavakat, és sokan remegni kezdtek bűneik miatt, és mélységes alázattal megtértek… A város végül nem dőlt romba, Izrael Istenét magasztalták és dicsőítették, törvényét tisztelték az egész pogány világban. Sok év múlva veszett csak oda a város, mivel kihívó magatartást tanúsítva megfeledkezett az Úrról…

A menny mai hírnökei számára a tanulság a következő: a nemzetek nagyvárosainak most is ugyanúgy szükségük van az igaz Isten jellemének és terveinek ismeretére, mint annak idején a niniveieknek… Az az egyetlen örök város, amelynek Mestere és építője Isten… Jézus Urunk hívja az embereket, hogy megszentelt erőfeszítéssel biztosítsa magának az örökké maradandó osztályrészt. – Conflict and Courage, 230. o.

Senki ne higgye, hogy ha Isten eszközként használta fel a szolgálatban, ez az üdvösség szempontjából önmagában elégséges. Az Úr mindaddig szolgálattal bízza meg az embereket, és felajánlja nekik bölcsességét, míg hűségesek maradnak, és nem önmaguknak tulajdonítják a sikert. Nem a Szentlélek vezeti azokat, akik azt hiszik magukról, hogy képesek egyedül véghezvinni küldetésüket. Egy „másik lélek”, Sátán, a ravasz és romlott kígyó irányítja őket, miközben sorra váltogatják vezetőiket. – The Upward Look, 135. o.

Július 21. – kedd  –  A cethal gyomrában

„Ő pedig lelkében felfohászkodván mondta: Miért kíván jelt ez a nemzetség?” (Mk 8:12) „Nem adatik néki jel, hanem ha a Jónás prófétának jele.” (Mt 16:4) Amiképpen Jónás három nap, három éjjel volt a cethal gyomrában, azonképpen Krisztusnak is ugyanaddig kellett „a föld gyomrában” lennie. Ahogyan Jónás prédikálása jel volt a niniveieknek, úgy Krisztus prédikálása is jel volt a saját nemzedékének. De micsoda különbség mutatkozott az Ige fogadtatásában! A nagy pogány város lakói megremegtek Isten figyelmeztető szózatának hallatán. A királyok és nemesek megalázkodtak, a hatalmas és a kicsiny együtt kiáltott a menny Istenéhez, Ő pedig megkegyelmezett nekik. „Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt – mondta Krisztus –, mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.” (Mt 12:41)

Jézus minden csodája istenségének egy-egy jele volt. Pontosan azt művelte, amit a Messiásról megjövendöltek, de a farizeusok ezeket az irgalmas cselekedeteket valóságos sértésnek tekintették. A zsidó vezetők szívtelen közönnyel nézték az emberi szenvedéseket. Sok esetben önzésük, elnyomásuk okozta a szenvedést, melyen Krisztus könnyített. Ezért csodái szemrehányásként érték őket.

Ami a zsidókat a Megváltó munkájának elvetésére késztette, az éppen isteni jellemének legfőbb bizonyítéka volt. Csodáinak az a legnagyobb jelentősége, hogy az emberiség áldására cselekedte őket. Élete az Úr jellemét nyilatkoztatta ki – ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy Ő az Atyától jött. Isten művét végezte, Isten Igéit szólta. Ez az élet minden csodánál nagyobb. – Jézus élete, 406–407. o.

Hagyjátok Istent dolgozni, ti pedig, akik az Ő szolgálatában álltok, járjatok előtte békével. Vigyázzatok, várjátok Őt, imádkozzatok, nézzetek Jézusra szüntelen, és engedjétek, hogy a világosság és az élet, a drága Szentlélek vezessen benneteket.

Az emberek jelet fognak kérni, mint Krisztus korában. A Megváltó akkor azt mondta, hogy nem lesz részük semmilyen jelben. Ez az a jel, melynek egyértelműnek kell lennie ma és mindig: a tanító elméjét formáló Szentlélek munkája, ami a lehető leghatásosabbá teszi az Ige prédikálását. Isten Szava nem száraz, halott elmélet, hanem lélek és élet. Sátán nem akar mást, mint hogy elterelje az emberek figyelmét a Szentírásról, és Igén kívüli forrásokból várjanak megoldásokat, melyek érzéseket fakasztanak szívükben. Figyelmüket azonban nem álmoknak és látomásoknak kellene megkaparintania. Ha örök életet akarnak, Isten Fiának testét kell enniük, és vérét inniuk. – Szemelvények, 2. kötet, 95. o.

Nem kell szégyenkeznünk az üzenet miatt, amit hirdetünk. Védelmezőinek nem kell fedeznie, eredetét és célját rejtegetnie. A kegyelem titkainak sáfáraiként – akik ünnepélyes fogadalmakat tettünk Isten előtt mint Krisztus hírnökei – kötelességünk az Úr teljes terjedelmű tanácsát hűségesen az emberiség tudomására hoznunk.

Ne tompítsuk az élét azoknak a különleges igazságoknak, amelyek megkülönböztettek minket a világtól, s amelyek azonosságunk alapjait képezik. Örök érdekek rejlenek ezekben. Isten világosságot adott nekünk, hogy megérthessük a jelenben játszódó eseményeket, nekünk pedig hirdetnünk kell az igazságot a világnak írásban és szóban egyaránt. Bizonyságtételünk viszont csak akkor lesz termékeny, ha Krisztus és a Szentlélek által szívünkbe kiárasztott cselekvő szeretet él bennünk. Jézus szeretete jelenti az erőt minden Istenről szóló üzenetben, mely az emberek ajkát elhagyja. – Az evangélium szolgái, 288. o.

Július 22. – szerda  –  „A Ninive-generáció”

Mint ahogy Jónás prédikálása jel volt a niniveieknek, ugyanúgy Krisztus prédikálása is jel volt az Ő nemzedékének. De mennyire másképpen fogadták most az Igét! Közömbösségük és gúnyolódásuk ellenére a Megváltó kitartóan dolgozott, amíg be nem fejezte küldetését.

Ma is szól ez a tanítás a menny szolgáinak. A nagy városoknak ma éppen olyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, mint annak idején a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak az a város marad meg, amelynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember megláthatja a menny küszöbét, amelyet eláraszt az Atya dicsősége. Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embert, hogy megszentelt vágyakozással törekedjen a soha el nem múló örökségre. Buzdítja, hogy gyűjtsön kincset Isten trónjánál. – Próféták és királyok, 274. o.

A végtelen Isten most is tévedhetetlen pontossággal tartja számon a népek dolgait. Ameddig kegyelmét kínálva bűnbánatra szólít, nem zárja le a számvetést, de amikor az ember túllépi a menny által szabott határt, akkor az Atya megmutatja haragját. A számadás lezárul. Isten türelme véget ér. Nem véd már a kegyelem. – Próféták és királyok, 364. o.

Csalódottak voltunk, mégsem vesztettük el hitünket. Eltökéltük, hogy türelmesen alárendeljük magunkat a tisztítás folyamatának, melyet Isten szükségesnek látott, s türelmes hittel várjuk, hogy az Úr megváltsa kipróbált hűségünket.

Szilárdan hittük, hogy a pontos idő hirdetése az Úrtól származott. Ez késztette az embereket a Biblia szorgalmas kutatására, a sosem sejtett igazságok felfedezésére. Isten küldte Jónást hirdetni Ninivében: még negyven nap, és elpusztul a város. A Mindenható azonban elfogadta a város lakósainak megalázkodását, és meghosszabbította próbaidejüket. Ennek ellenére Jónás üzenete Istentől származott, és Ninivét szándéka szerint vizsgáztatta. A világ érzéki csalódásnak tartotta reményünket, csalódásunkat pedig az abból eredő bukásnak…

Mindenfelé gúnyolódókra bukkanunk, akikről Péter is írt, hogy az utolsó napokban támadni fognak – ők kényük-kedvük szerint élnek, és azt kérdezgetik: „Hol van eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt a teremtés kezdetétől fogva.” De az Úr eljövetelére várók nem maradtak vigasz nélkül. Értékes gyakorlatra tettek szert az Ige kutatásában. Jobban megértették a megváltás tervét. Mindennap új szépségeket fedeztek fel a szent lapokon. Csodálatos összhangot, mely minden oldalt át- meg átsző. Egyik szöveg magyarázza a másikat, s egy fölösleges szó sincs köztük. – Bizonyságtételek, 1. kötet, 56–57. o.

Július 23. – csütörtök  –  Jónás önsajnálata

Az Úr bennünket eget és földet betöltő szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékaival von magához. A természet művei és a legbensőségesebb lelki kötelék által, melyeket az emberi szív átérezhet és átélhet, igyekezett magát kijelenteni nekünk; ám mindezek csak tökéletlenül mutatják be végtelen szeretetét. Mert mindezen világos és érthető bizonyítékok ellenére is úgy elvakította a jónak ellensége az emberek értelmét, hogy csak félelemmel és rettegéssel tekintenek Istenre, akit szigorú és engesztelhetetlen Úrnak képzelnek. Sátán félrevezette az emberiséget, hogy Istenben olyan lényt lásson, akinek legfőbb tulajdonsága a szigorú igazságosság, aki hajthatatlan bíró és kegyetlen hitelező. Oly lénynek tüntette fel az Alkotót, aki bizalmatlan szemmel néz az emberek gyengéire, hogy azonnal lesújtson rájuk ítéletével. Jézus épp azért jött a földre, hogy eltávolítsa a sötét árnyat, mely az Örökkévaló irántunk érzett végtelen szeretetét elfedte.

Isten Fia a mennyből jött, hogy nekünk az Atyát kijelentse. „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt.” (Jn 1:18) „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni.” (Mt 11:27)

Földi küldetését Jézus így vázolta: Az Úr „felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem… a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemének megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat” (Lk 4:18). Ez volt az Ő munkája. Ide-oda járt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akik a gonosz hatalmába kerültek. Egész falvak és városok voltak, melyekben többé nem volt hallható a betegek sóhaja és panasza, mert ott áthaladva minden beteget meggyógyított. Művei bizonyságot tettek isteni küldetéséről. Szeretet, irgalmasság és mélységes részvét nyilatkozott meg életének minden egyes cselekedetében. Szíve a könyörület bensőséges érzelmével kereste az embereket. Emberi természetet vett magára, hogy annál inkább megérthesse és megközelíthesse a mi szükségleteinket. A legszerényebb és legmegvetettebb emberek sem féltek hozzá közeledni. Még a kisgyermekek is vonzódtak hozzá. Szívesen ültek lábához és térdére; örömmel néztek kifejezésteljes arcába, ami sugárzott a szeretettől. – Jézushoz vezető út, 10–12. o.

De milyen keveset találunk Krisztus szánakozó gyöngédségéből hitvalló követői között! Ha valaki megbotlik, a többiek veszik maguknak a bátorságot, s a lehető legsötétebb színben tüntetik fel az esetet. Könyörtelen szigorral bánnak el testvéreikkel, pedig talán ők is ugyanolyan bűnösök más irányban. Úgy tüntetik fel a tudatlanságból, meggondolatlanságból vagy gyöngeségből elkövetett botlást, mint előre tervezett, szándékos bűnt. Némelyek, ha letérni látnak valakit a helyes útról, karba tett kézzel mondják: „Ugye, megmondtam! Tudtam, hogy megbízhatatlan.” Ez Sátán álláspontja. Tombolnak örömükben, mert aljas gyanúsításaik igaznak bizonyultak.

A fiatalokat és tapasztalatlanokat nagy türelemmel kell hordoznunk, mert komoly hibákat követhetnek el. Jézus arra szólít fel, hogy a szelídség szellemében segítsük őket talpra állni. Ha elbátortalanítjuk, akkor kétségbe taszítjuk és tönkretesszük őket. Krisztus felelősnek tart ezért. Ha nem ápoljuk naponta a szeretetet, abban a veszedelemben forgunk, hogy szűklátókörűek, kemények, szenteskedők, szőrszálhasogatók leszünk, és igaznak tartjuk magunkat. Holott Isten távolról sem helyesli életünket. Vannak, akik udvariatlanok, nyersek és kegyetlenek. Akár a sündisznó, megszúrnak mindenkit, aki a közelükbe kerül. Felmérhetetlen kárt okoznak, mert hamis színben tüntetik fel Üdvözítőnket.

Emelkedjünk magasabb színvonalra, mert így méltatlanok vagyunk a keresztény névre. Sajátítsuk el Krisztus lelkületét, amivel a bűnösök megmentésén fáradozott. A tévelygők ugyanolyan kedvesek előtte, mint a hívők… Ha ilyen színben látnánk a dolgokat, akkor föléledne a buzgalmunk, megsokszorozódna odaadó, önfeláldozó igyekezetünk, hogy azok közelébe férkőzzünk, akik segítségünkre, imánkra, megértésünkre és szeretetünkre szorulnak. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 604–606. o.

Július 24. – péntek

További tanulmányozásra: Lift Him Up, 37. o.