SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Királyok 2:1-15; 5; Márk 1:40-45; János 15:5; Róma 6:1, 4-11

„És az Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izráelben; de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Szíriából való Naámán” (Lk 4:27).

Királyok első és második könyve Izráel történetét jegyzi fel, nagyjából a Kr. e. 970-560 közötti időben. Izgalmas és drámai eseményeket közöl, amelyeknek messze ható politikai válságai befolyásolták Isten népének életét. E beszámolókba beleszövődtek Isten bátor prófétáinak, Illésnek és Elizeusnak a történetei, akiknek a kalandjai minden korban rabul ejtették gyermekek és felnőttek képzeletét.

Szintén érdekes a sok hasonlóság Elizeus és Jézus szolgálata között. Mindkettejük munkássága nyomán halottak támadtak fel, leprások tisztultak meg és sok éhes embernek jutott ennivaló kevéske eledelből.

E heti tanulmányunk az egyik ilyen csodával foglalkozik: Naámán, a tehetős, nagyhatalmú és igencsak büszke bálványimádó meggyógyításával, aki nagy rászorultságában végül tapasztalta az élő Isten hatalmát, méghozzá olyan valakinek a bizonyságtétele révén, akit nem is mondanánk misszionáriusnak.

Az ebben a beszámolóban fellelhető, számos lelki igazság mellett megtalálhatjuk az eltérő kultúrák közötti bizonyságtétel modelljét is, méghozzá nemzetközi feszültség és viszály közepette. A megváltási terv modellje is felismerhető a történetben.

„Naamán, az arámok királyának fővezére igen tekintélyes és nagyra becsült férfi volt ura előtt, mert általa szabadította meg az ÚR Arámot. Ez a férfi vitéz hős volt, de leprás” (2Kir 5:1, ÚRK).

_____________________________________________________________

Ez a vers nem kevesebb, mint négy jelzőt vagy címet sorol fel, amelyek tudatják, hogy Naámán a szír, azaz arám társadalmi ranglétra csúcsán helyezkedett el. Jelentős befolyása volt Arám királyára, nagy megbecsülés övezte, vallási és katonai ügyekben egyaránt a király jobbkezének számított (18. vers). Különösen nagy vagyonnal rendelkezett (5. vers).

Ám az 1. vers megemlít egy igencsak számottevő „de” szót. Naámán minden hatalmát, dicsőségét és bátorságát elhalványította a kor legrettegettebb betegsége, a lepra. Szegény ember éppen ebben szenvedett. Ez volt az a meghatározó de, ami sötét árnyékot vetett minden addigi teljesítményére. Csakhogy éppen e baj révén került összeköttetésbe Isten prófétájával, és kapcsolatuk nyomán fogadta el ő is az igaz Isten hitét.

Olvassuk el Mk 1:40-45, 2:1-12 és Lk 8:41-56 verseit! Jézus nyilvánvaló, csodálatos gyógyításain túl mi a közös nevező ezekben a beszámolókban? Mi hozta ezeket az embereket Jézushoz?

_____________________________________________________________

A lelki igazság iránt nyitottabbá tehetik az embert a magánéleti gondok, a tragédiák és a változások; rávehetik, hogy elkezdje keresni Istent. A fizikai, lelki, politikai vagy egyéb tragikus helyzetek következtében sokan készségesebben fogadják Isten létének valóságát. Az egyéni veszteségek, nemzeti katasztrófák és háborúk jelentős mértékben késztetik az embereket arra, hogy önmaguknál hatalmasabb erőt kezdjenek keresni. Egyházi körökben már régóta ismert, hogy általában nagyobb lélekmentési eredmények mutatkoznak olyan területeken, ahol személyes vagy társadalmi szenvedés sújtja az embereket.

Bizonyos tekintetben úgy tűnt, hogy Naámánnak megvan mindene, másik oldalról nézve azonban reményvesztett, összetört ember lehetett. Milyen szempontból mondható, hogy ilyenek vagyunk mindannyian, mivel jó és rossz dolgok egyaránt jelentkeznek az életünkben? Mit tehetünk, hogy ez is, az is erősítse a kapcsolatunkat az Úrral?

Miről olvasunk 2Kir 5:1-7 szakaszában? Ugyan miért hallgattak a szírek arra, amit egy fogoly kislány, egy rabszolga mondott? Milyen burkolt célzásokat találhatunk a történtek leírásában?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A Biblia nem részletezi, hogyan viselkedett a házban a kislány, de nyilván volt benne valami, ami felkeltette a család figyelmét. Gondoljuk csak végig! Egy fogoly rabszolgalány szavára a gazdag, hatalmas hadvezér a királyhoz fordul, elmondja, mit hallott tőle. Erre az uralkodó elengedi. A hadvezér még drága ajándékokat is visz a prófétának. Egyértelmű, hogy jóval több történt annál, mint amit a szöveg tömören közöl. Az otthonából kegyetlenül elragadott, névtelen héber rabszolgalány lett az eszköz arra, hogy Szíria uralkodói köreiben elültesse Isten ismeretét! Ahelyett, hogy fogsága kegyetlen és értelmetlen voltán vagy szolgasorsra jutásán kesergett volna, rendíthetetlen hittel beszélt Isten életeket megváltoztató hatalmáról, aki Samáriában Elizeus által munkálkodott (3. vers). Így a Babilonba hurcolt Dánielhez és társaihoz hasonlóan képes volt arra, hogy sanyarú helyzetében is dicsőíteni tudja Istent. Ezért Isten úgy alakította fogsága körülményeit, hogy legyen alkalma beszélni a hitéről. Ellen G. White szerint „A fogoly leány magatartása abban a pogány házban nagyszerűen tanúsítja, milyen befolyása van a gyermekkorban kapott otthoni nevelésnek” (Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 154. o.).

Ezek szerint hogyan teheti vonzóvá a személyünket és a ránk bízott igazságot a hitünk, az életstílusunk meg mindaz, amit teszünk?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az pedig elképesztő, hogyan reagált Izrael királya, amikor megkapta a levelet. „Hát Isten vagyok én? Képes lennék meggyógyítani egy leprást? A szavai is érzékeltették, hogy milyen rettegett volt ez a betegség, ami csak csoda folytán múlhatott el. Valamiért azt sugallhatta a levél, hogy a királytól várják a gyógyítást. A király tudta, hogy erre ő képtelen, ezért a kérést csapdának vélte, ami bajt hoz rájuk.

Elizeus próféta szolgálata, ami több mint ötven évet ölelt fel a Kr. e. IX. században, tizennyolc epizódból álló sorozatban jelenik meg előttünk. Döntően nyilvános szolgálata főként abból állt, hogy ő vezette a prófétaiskolát. Tett csodákat és jeleket egyes emberek életében, mint ahogy országos szinten is. Tanácsát kikérték királyok és közemberek egyaránt.

Mit tudhatunk meg 2Kir 2:1-15 verseit olvasva Elizeus elhívásáról és szolgálatáról?

_____________________________________________________________

Kérdés nem fér hozzá, hogy Isten hívta el Elizeust. Fantasztikus tapasztalatai voltak, amelyek bizonyára megerősítették elhívása tudatát. Még fontosabb azonban, hogy a Lélek „kettős mértékét” kérte. Ez is mutatta, hogy tisztában volt vele: ha azt akarja tenni, amire az Úr elhívta, isteni erőre van szüksége, egymaga tehetetlen lenne. Istennek ez az embere már akkor megértette, amit Jézus is kijelentett évszázadokkal később: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlőveszszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5). Ez olyan tanulság, amit mindnyájunknak meg kell szívlelnünk, akármilyen pozíciót is töltsünk be az Úr művében!

Amint Elizeus elhívásának történetéből nyilvánvalóan láthatjuk, Isten meg is adta neki ezt az erőt. Elizeus így szólt a királyhoz: Hadd tudja meg Naámán, „hogy van próféta Izráelben” (2Kir 5:8). Ezzel bemutatta, hogy egészséges, őszinte kép élt benne saját szerepéről és elhívatásáról.

Az is érdekes jelenet lehetett, amikor a hadvezér és kísérete teljes pompájában megjelent Elizeus házának ajtaja előtt, ami minden bizonnyal jóval kisebb és szerényebb lehetett, mint az a luxus, amit Naámán élvezett. Elizeus azonban egy cseppet sem tűnt megszeppentnek Naámán és a seregei előtt. Még annyit sem tett meg, hogy kilépjen a ház elé, fogadni a nagyhatalmú embert, aki felkereste, csak kiküldött valakit, aki a hadvezérnek egy parancsot adott át. A Damaszkuszból megtett hosszú útjának az volt az egyetlen jutalma, hogy kurtán- furcsán felszólították: menjen el a Jordán folyóhoz megfürödni. Viszont egy ígéretet is kapott: „megtisztulsz” (10. vers).

Kétségkívül sérelem érte ennek a fontos embernek a büszkeségét, de talán éppen ez volt a cél.

Mit tudhatunk meg 2Kir 5:11-14 verseiből Naámánról és arról, hogy mi mindent kellett megtanulnia? És számunkra mi a tanulság ebből?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Naámán talán nem habozott volna, ha Elizeus próféta személyesen kimegy előkelő vendégéhez, és a pogány vallásokban megszokott ördögűző mozdulatokat tesz, varázsigéket mormol, meg egyéb rituálékat követ. Fogadtatásában azonban két dolog is zavarta. Egyrészt a próféta nem lépett ki a házából üdvözlésére, és mindennek tetejében pedig elküldte a Jordán folyóhoz, hogy majd ott gyógyul meg a leprából.

A protokoll szabályai szerint Naámánnak igaza volt. Eliezusnak ki kellett volna mennie elé. Damaszkusz tisztább vizű folyói kétségkívül jobbak voltak az iszapos Jordánnál. Isten viszont Elizeus által éppen egy izraeli folyóhoz, a Jordánhoz küldte Naámánt. A gyógyítás egész folyamatát úgy tervezte el az Úr, hogy bemutassa: először is, van prófétája az igaz Istennek Izraelben, másodszor pedig, az Úr megjutalmazza a hívő engedelmességét.

Naámánt meggyőzték kísérői, hogy engedelmeskedjen új, isteni „parancsnokának”, legalább próbálja meg. Azzal érveltek, hogy Naámán elviselte volna, ha a javasolt gyógymód különösen bonyolult, és így végül rá tudták beszélni. Nem lehetett könnyű legyőznie a büszkeségét, amikor egy kis rabszolgára meg egy idegen prófétára hallgatott, aki ráadásul nem is tanúsított nagy tiszteletet iránta, végül pedig még a saját szolgái is győzködték. Csakhogy kétségbeesetten vágyott a gyógyulásra.

„Beméne azért a Jordánba, és belemeríté magát abba hétszer az Isten emberének beszéde szerint, és megújult az ő teste, mint egy kisgyermek teste, és megtisztult” (2Kir 5:14).

A hadvezér győzött büszkesége felett és eleget tett Isten kinyilvánított akaratának. Amint hétszer belemerült az iszapos Jordán folyóba, meggyógyult.

Hogyan mutatkoznak meg azok az elvek Naámán történetében, amelyekről Róm 6:4-11 verseiben is olvashatunk? Milyen módon tapasztaltuk már a Krisztusban való „új élet” valóságát?

„…most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izráelben! Azért most vedd el, kérlek, ez ajándékot a te szolgádtól” (2Kir 5:15). Hogyan mutatják be ezek a szavak a megváltás élményét (lásd még Róm 6:1; 1Jn 5:2-3; Jel 14:12)?

_____________________________________________________________

Könnyű lett volna Naámánnak a gyógyulás után a Jordántól egyenesen viszszatérni Damaszkuszba. Ő azonban köszönetét kifejezve a kíséretével együtt visszament a prófétához. Ekkor már személyesen találkozott Elizeussal. A Biblia fő témája az, hogy Izrael Istene az egész világ Ura. Az ószövetségi kinyilatkoztatás egyik csúcspontja éppen ez volt, ami egy pogány ember szájából hangzott el. Naámán megtérése világossá tette, hogy új tapasztalata Izrael Istenéhez kötődik. A próféta izraelita volt, a Jordánt Izrael legfontosabb folyójának tartották, a hetes szám pedig világosan kapcsolódik a teremtés Istenéhez.

Naámán esetében látjuk az igaz hit hatásának példáját: Naámán megkapott valamit, amit egyedül semmiképp sem szerezhetett volna meg. Elizeus visszautasította az ajándékokat (2Kir 5:16), amivel azt akarta bemutatni, hogy az üdvösség nem érdemelhető ki vagy vásárolható meg, hanem teljes mértékben Isten kegyelméből van. Naámán készsége pedig a hit válaszát mutatja, amikor viszonozni akarta, amit Elizeus érte tett. Hálás volt azért, amit kapott, ez ösztönözte. Elizeus azonban nem fogadta el az ajándékot. Ábrahám példáját követte ezzel, aki segített a pogány királyoknak, de e szavakkal utasította el a jutalmat: senki ne mondja, hogy „Én gazdagítottam meg Ábrámot” (1Móz 14:23). Elizeus tisztában volt vele, hogy ha elfogadja az ajándékot, csökkenti Naámán szemében az eset tanulságát. A gyógyítás Isten tette volt, pusztán kegyelemből.

„Mindenki gondolataiban legyen teljesen egyértelmű ez a dolog: Ha elfogadjuk Krisztust Megváltónknak, Urunknak is el kell fogadnunk. Nem lehet meg a bizonyosságunk és tökéletes bizalmunk Krisztusban mint Megváltónkban, míg nem ismerjük el Királyunkként és nem tartjuk be parancsolatait. Ezzel adjuk bizonyságát Isten iránti hűségünknek. Akkor hitünkben megvan az őszinte visszhang, mert a hitünk cselekvő hit, szeretet által munkálkodik” (Ellen G. White: Faith and Works. 16. o.).

Ha mások látják az életünket, mit találnak benne, ami Isten iránti szeretetünket mutatja mindazért, amit Krisztusban értünk megtett?

„Századokkal azután, hogy Naámán gyógyult testtel és megtért lélekkel viszszatért otthonába, a Megváltó utalt e szíriai csodálatos hitére. Tanulságul állította mindazok elé, akik vallják, hogy Istent szolgálják. »Sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naámán« (Lk 4:27). Isten sok izraeli bélpoklost hagyott betegen, mert hitetlenségük elzárta őket attól, ami javukat szolgálta volna. Isten úgy látta, hogy ez a pogány főember, aki hű ahhoz, amit helyesnek hisz, és érzi tehetetlenségét, méltóbb áldására, mint Izráel nyomorultjai, akik semmibe vették és lebecsülték Istentől kapott kiváltságaikat. Isten munkálkodik azokért, akik értékelik kegyelmi ajándékait, és felfogják a mennyből kapott világosságot” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 158. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Az évek során sok vitát kavart, hogy mi is történt Naámán gyógyulása után. 2Kir 5:17-19 verseiben Naámán komoly hitvallomást tett: „a te szolgád többé égőáldozattal, vagy egyéb áldozattal nem áldozik idegen isteneknek, hanem csak az Úrnak” (17. vers). Viszont közvetlenül ezután még hozzáfűzte: „Ebben a dologban legyen az Úr kegyelmes a te szolgádnak, hogy mikor bemegy az én uram a Rimmon templomába, hogy ott imádkozzék, és ő az én kezemre támaszkodik, ha akkor én is meghajlok a Rimmon templomában: azt, hogy én meghajlok a Rimmon templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak ebben a dologban” (18. vers). Mi minden következik Elizeus válaszából? Mennyi türelmet és megértést kell a keresztény misszionáriusoknak gyakorolni az új megtérőkkel, főként, ha más vallási, kulturális háttérből jönnek?

2.  Milyen gyorsan kellene az új hívőknek megérteni és átvenni a keresztény kultúrát? „A sareptai özvegy és a szíriai Naámán a rendelkezésére álló világosság szerint élt, ezért igazabbak voltak Isten választott népénél, mely elfordult tőle és kényelemért, világi méltóságért feláldozta szent alapelveit” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 274. o.).

3.  Naámán gyógyulást és üdvösséget nyert a cselekedeteiből megnyilvánuló hite által. Beszélgessünk még a hit és a cselekedetek kapcsolatának egész kérdésköréről! Miért olyan fontos megérteni mindkettő meghatározó, ugyanakkor eltérő szerepét a megváltás tapasztalatában?

BÉRCES JUDIT:

HA AKAROD

Gyakran olyan természetes,

hogy mint atyját a gyermek,

mindenben egyre kérlek.

Apró-cseprő dolgokban,

mindenben,

a hétköznapokban:

Istenem,

légy velem!

Utamon

jöjj velem!

Gyakran olyan természetes,

hogy mint atyját a gyermek,

mindenben egyre kérlek.

De gyakran észreveszem,

hogy már nem vagy velem.

Valamit mondtam, tettem,

valahová magamtól mentem,

s már nem fogod kezem.

Olyankor olyan nehéz kérnem.

Nincs hozzá

gyermeki jogom.

Olyankor csak azt mondhatom:

Uram: Ha akarod…

Ha akarod, megtisztíthatsz…

Ha akarod, visszaállíthatsz…

Ha akarod, vezethetsz

újra a jóra!

Ha akarod…

Áldalak,

hogy válaszod

mindig kész,

s már nyújtod kezed,

hogy megérints:

Akarom!