SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 12:1-3, 6-7; 14:8-24; 18:18-19;

       Galata 3:6; Zsidók 11:8-19

„Miképpen Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul. Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Tebenned fognak megáldatni minden népek” (Gal 3:6-8).

Nem véletlen, hogy a világ fő vallásai közül hármat, a judaizmust, a kereszténységet és az iszlámot ábrahámi vallásnak is nevezik. Mégpedig azért, mert így vagy úgy mindhárom hit a gyökereit visszavezeti Istennek ehhez a kiemelkedő emberéhez.

Ábrahámra csodálattal tekintünk és a hit meghatározó példaképének tartjuk, azonban e heti tanulmányunk a hűségét egy másik szögből vizsgálja. Misszionáriusként akarunk rátekinteni, akit elhívott az Úr, hogy egy másik földre menjen el és tegyen bizonyságot az embereknek az igaz Istenről, a Teremtőről és Megváltóról.

Isten háromszoros célt állított Ábrahám és az utódai elé (lásd Gal 3:29): 1) elfogadják és őrizzék az Istentől származó igazságot Isten országáról, amit az emberiség elveszített történelme korai szakaszában; 2) legyen az a csatorna, amelyen át a Megváltó belép a történelembe; 3) Isten hűséges szolgáiként világosságul szolgáljanak a népek között, akiknek meg kell ismerni az Urat.

„Ezt mondta az ÚR Ábrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet én mutatok neked. Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, felmagasztalom nevedet, és áldás leszel. Megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azt, aki téged átkoz. Megáldatik benned a föld minden nemzetsége” (1Móz 12:1-3, ÚRK).

Ábrám nevének jelentése: „magasztos atya”, amit Isten Ábrahámra („sokaság atyja”) változtatott. A pátriárka Ur városában, a mai Irak területén nőtt fel. Isten elhívta, hogy hagyja hátra a jól ismert társadalmi, vallási közeget, amelyben élt, és vándoroljon el egy ismeretlen országba, ahol az Úr száz éven át lelki átalakítást végzett rajta. Ennek következtében a „hívők atyja” vált belőle. Egyéni és családi küzdelmek között lett Ábrahám a misszionáriusok „prototípusa” számos népcsoport között. Mélyen tisztelt vezető volt, aki bizonyságát adta Istenbe vetett hitének.

Olvassuk át 1Móz 12:1-3 verseit! Milyen elveket találunk itt, amelyek mindannyiunkra vonatkoznak, a magunk körülményei között? Vagyis mit tapasztalt Ábrahám akkor, amivel a magunk módján ma mi is találkozhatunk (lásd Zsid 11:8-10)?

_____________________________________________________________

Isten arra szólította a pátriárkát, hogy hagyja maga mögött a múltját, hittel induljon el, higgye el, ami hihetetlennek tűnt és tegye meg azt, amire elhívta. Hűsége következtében áldást nyer a világ minden népe. Ábrahámhoz hasonlóan sokan átmennek próbákon. Talán mi nem halljuk, amint Isten hangja közvetlenül megszólít, de Igéje tanításai és gondviselése által szól hozzánk. Esetleg arra kér, hogy fordítsunk hátat a gazdagsággal és köztisztelettel kecsegtető karrierünknek; lehet, hogy el kell hagynunk a hozzánk hasonlóak társaságát, ami pedig számunkra előnyösnek ígérkezne, és el kell szakadnunk a családunktól; valóban megeshet, hogy olyan útra kell lépnünk, amelyen csak az önmegtagadást és a nehézségeket, az áldozatot látjuk. Viszont hogyan is mondhatnánk nemet, ha Isten elhívott?

Mózes első könyvében a héber szöveg szó szerint így hangzik: „És Isten szólt Ábrámnak: menj el magadért a földedről…” Azt mondta neki, hogy „önmagáért”, vagyis a saját érdekében menjen el. Hogyan értsük ezt? Hogyan alkalmazható ez a saját életünkre?

Lót Ábrahám rokona volt, aki vele tartott az út egy részén. Akkor került Sodoma gonosz lakóinak a közelségébe, amikor a vízben gazdag Jordán völgyét választotta (1Móz 13:1-13). Azután először Ábrahám (1Móz 14:11-16), majd pedig két angyal mentette meg (19. fejezet).

Amint Ábrahám hírt kapott róla, milyen bajba került a rokona, Lót, azonnal eldöntötte, hogy a segítségére siet. A saját házanépéhez tartozó, több mint háromszáz fős katonai egységet vezetve mentette meg Lótot. Számos király is küzdött Sodomáért, de Ábrahám került ki győztesen.

1Móz 14:8-24 szakaszát olvasva mit tudhatunk meg Ábrahám jelleméről a tetteiből, és ezáltal a hitéről és Istenéről is?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Ábrahám bemutatta Isten hatalmát a királyoknak, akiket legyőzött. A „hívők atyja” még a mentőakció közben sem veszítette szem elől, hogy Isten a népek áldásául hívta el.

„Jahve híve nemcsak nagy szolgálatot tett az országnak, hanem azt is bebizonyította, hogy bátor ember. Látható volt, hogy az igaz élet nem jelent gyávaságot, és hogy Ábrahámot vallása felbátorította az igaz ügy támogatására és az elnyomottak megvédésére. Hősi tettével nagy befolyásra tett szert a környező törzsek között. Visszatérésekor Sodoma királya kíséretével eléje jött, hogy tisztességet tegyen a győztesnek. A király kérte Ábrahámot, hogy tartsa meg a javakat, és csak a foglyokat adja vissza. A háborús szokások szerint a zsákmány a győzteseké volt. Ábrahám azonban ezt a hadjáratot nem nyereségért vállalta, és nem akart hasznot húzni a szerencsétlenekből. Csak azt kötötte ki, hogy szövetségesei kapják meg az őket megillető részt” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 103. o.).

Gondolkozzunk el azon, hogyan is bánunk az emberekkel! Milyen a tetteink bizonysága hitünket illetően?

Ábrahám aligha nevezhető tökéletesnek, mégis Isten embere volt, és a Biblia, sőt az Újszövetség is időről időre a hűség példaképeként állítja elénk, mint aki bemutatja, hogy mit jelent a hit általi megváltás (lásd 1Móz 15:6; Gal 3:6).

Mit tudhatunk meg Zsid 11:8-19 szakaszából Ábrahámról és a hitéről, ami különösen fontos mindazok számára, akik bármilyen minőségben Isten misszionáriusai kívánnak lenni?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az Úr fel akarta használni Ábrahámot, előbb azonban rá kellett vennie, hogy maga mögött hagyja a múltat. Ez a tanulság legyen nyilvánvaló mindannyiunk számára, de főképpen azoknak, akiknek a múltja nem volt összhangban Isten akaratával és törvényével – vagyis ez mindenkire vonatkozik!

Az is figyelemreméltó, hogy Ábrahám elindult, „nem tudva, hova megy” (Zsid 11:8, ÚRK). A legtöbb misszionárius tudja, hová tart, legalábbis földrajzi értelemben. Más értelemben, amikor bármelyikünk is nagy lépést tesz előre hitben és egészen átadja a szívét Istennek, valójában nem tudja (legalábbis rövidtávon), hová is kerül majd (hosszú távon viszont egészen biztosak lehetünk benne). Ha tudnánk, nem kellene sok hit hozzá. Ebből következik, hogy a hit életének előfeltétele az, hogy nem tudunk dolgokat.

A másik lényeges elem itt, hogy Ábrahám „várta az alapokkal bíró várost, melynek tervezője és építője Isten” (10. vers). A teljes képet látta maga előtt. Tudta, hogy bármi is vár rá, akármilyen fáradság és küzdelem jön, végül megéri minden.

Tudta azt is, hogy nemcsak egy idegen az ígéret földjén, hanem az egyike az idegeneknek és vándoroknak a földön (lásd 13. vers). Távolról sem ez a világ és benne az életünk adja az egész történetet, még ha valóban drágának látjuk is jelenleg (hiszen csak ez a miénk most).

És természetesen az Ószövetségben az volt a legnagyobb példa a hitre, amikor Isten parancsára Ábrahám kész lett volna feláldozni a fiát a Mórija hegyén.

Hogyan tapasztaltuk már, mit jelent hittel elindulni? Milyen nehézségekkel szembesültünk? Milyen örömök értek? Mostani ismereteink birtokában mit tennénk másként?

Ábrahám életét tanulmányozva megfigyelhetjük, hogy Isten hatalmát illetően kemény küzdelmeket vívott a kétségekkel és a hitetlenséggel. A felmenői bálványimádók voltak (Józs 24:2), és talán ez a háttér a magyarázata, hogy miért nem bízott mindig egészen Isten erejében. Kétszer is gyávának mutatkozott, amikor arra kérte Sárát, hogy csak féligazságot mondjon (1Móz 12:11-13; 20:2). Nevetett (1Móz 17:17), amikor meghallotta, hogy fia születik Sárától. Isten azonban a hibái ellenére is felhasználta, mert Ábrahám akarta, hogy az Úr felhasználja. Így az Úr formálni tudta a jellemét.

A sok vándorlás volt Isten egyik módszere arra, hogy reformerré és misszionáriussá alakítsa Ábrahámot. Az utazás már önmagában is nevel. Nyitottá teszi az embert az új gondolatokra és a változás lehetőségeire. Az izraelita istentiszteletnek fontos és megszabott része volt, hogy el kellett menniük Jeruzsálembe. A változások, amelyeket a zarándokok tapasztaltak, amikor nagyobb távolságokat kellett gyalogosan megtenniük, idegen helyeken aludtak, más ételeket ettek, eltérő klímába kerültek és új emberekkel találkoztak, mindezek erősítették a hitüket a sebezhetőségük révén. Isten népének az identitástudatában és tradícióiban való megerősödését segítette az istentiszteleti gyakorlatuk az áldozatokkal és az ajándékokkal, a szent táncokkal, a zsoltármondásokkal.

Ábrahám legalább tizenöt különböző földrajzi területen járt, míg a szülőhelyétől, Urtól elért Hebronig, ahol eltemették. Életében a reformáció és a miszszió legtöbb fontos epizódja az útjaihoz kapcsolódott.

Milyen lelki tanulságokkal szembesült Ábrahám az alábbi helyeken?

Mórénál, Sikemben (1Móz 12:6-7) _________________________________

_____________________________________________________________

Hebronban (1Móz 13:18–14:20) __________________________________

_____________________________________________________________

Mamré tölgyesében (1Móz 18:1, 20-33) ____________________________

_____________________________________________________________

Mórija hegyénél (1Móz 22:1-14) __________________________________

_____________________________________________________________

„Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle” (1Móz 18:18-19). Milyen fontos tanulságot találunk ezekben a versekben a hűséggel és Isten szolgálatával kapcsolatban?

_____________________________________________________________

 _____________________________________________________________

 „Isten Ábrahámot Igéje tanítójául hívta el, egy nagy nép atyjául választotta ki, mert látta, hogy Ábrahám tanítani fogja gyermekeit és házanépét Isten törvényének elveire. És ami erőt adott Ábrahám tanításainak, az a saját életének befolyása volt. Nagy háztartása több mint ezer emberből állt, akik közül sokan családfők voltak, és nem kevesen újonnan tértek meg a pogányságból” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, 186. o.).

A missziós tevékenységek eredményesebbek lesznek, ha a hátterükben az Isten tervével összhangban álló családi élet van. A bibliai történelem és az egyháztörténelem egyaránt azt mutatja, hogy a legtöbb őskeresztény gyülekezet házi, családi alapon szerveződött. Isten többek között azért választotta ki Ábrahámot, mert látta benne a képességet arra, hogy a gyermekeit és a házanépét az Úr útjain vezesse. Isten célja ugyanaz a családban, mint a miszsziómunkában: „Az igazságnak és igaz ítéletnek gyakorlása” (Péld 21:3).

Milyen példákat említhetünk Ábrahám családjából, amelyek mutatják az Úrhoz való hűségüket? Lásd pl. Zsid 11:11, 20!

_____________________________________________________________

A Bibliában természetesen találunk olyan istenfélő embereket is, akiknek a családja nem követte az Úr útját. Ettől függetlenül a mai igék üzenete világos: Ábrahám hite és példája elég erős volt ahhoz, hogy házanépének tagjai megtanulják megőrizni „az Úrnak útát” (1Móz 18:19).

Megőrizni „az Úrnak útát” – mit jelent neked ez a kifejezés? Hogyan kell ezt tennünk?

„Isten elhívta Ábrahámot, jólétet és megbecsülést biztosított számára. Ennek a pátriárkának a hűsége világosság volt az embereknek mindazokban az országokban, amelyekben vándorlása során megfordult. Ábrahám nem tartotta magát távol, nem zárkózott el azoktól a népektől, amelyek körülvették. Baráti kapcsolatot tartott fenn a környező népek királyaival, kik közül némelyek nagy tisztelettel adóztak neki. Becsületessége és önzetlensége, bátorsága és jóakarata Isten jellemét képviselte. Mezopotámiában, Kánaánban, Egyiptomban és még Sodoma lakosai számára is a menny Istene mutatkozott meg rajta keresztül” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 328. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Ábrahám és Izsák története a Mórija hegyén már évezredek óta felkavarja és válaszra készteti a hívőket, miközben akik kegyetlen, barbár tettnek tartják, csak gúnyolják és elítélik. Olvassuk el újból a történetet Mózes első könyve 22. fejezetében! Milyen fontos tanulságokat találunk benne? Mit tanít a keresztről és a bűn rettenetes áráról? Milyen tanulság rejlik benne mindarról, ami együtt jár a hittel megtett lépéssel? Miért tartják sokan zavarónak ezt a történetet?

2.  Olvassuk el 1Mózz 12:11-13 és 20:2 verseiben a két beszámolót arról, amikor a hit hiánya mutatkozott meg Ábrahámban, Isten emberében. Mit szűrhetünk le ezekből az esetekből?

3.  A Biblia egyik legismertebb verse 1Móz 15:6. Mit fejez ki? Milyen összefüggésben hangzik el? Hogyan használja fel az Újszövetség ezt a verset (lásd Róm 4:3; Gal 3:6; Jak 2:23)? Mit tanít a hitről, a cselekedetekről és a megváltásról?

4.  Említsünk meg néhány kiemelkedő vallási vezetőt, akiknek a családja nem járt „az Úr útján”! Mit tanulhatunk a történetükből, ami segítségére lehet azoknak, akik igyekeznek hűséges életre vezetni a családjuk tagjait?

SZABÓ JUDIT:

PUSZTAI ÚT

Szívem kemény, megrepedt agyag,

élet vízre szomjazó anyag.

Próbák kövein botladozom,

nem csak a saru lábaimon,

de a lelkem is ronggyá szakadt.

Néha nem tudom merre szabad,

keresem hol a hely, hogyan mondjam,

ki az akinek az igéd szóljam.

Uram, olykor megesett, hogy a puszta,

zúgolódásom szavát visszhangozta.

Ha bánat téglái körbefognak,

az egyiptomi véres ostornak,

újra érzem bőröm felszakadt sebét,

hallom a fáraó dühödt seregét.

Kétségek közt keresem rejtekem,

legyen karjaidban menedékem.

Égő csipkebokorhoz szaladtam,

csak veszteség hamvait találtam,

arcomat poklos kezeimbe temetem,

sírok, a két kőtáblát hová menthetem?

Szívemnek rejtekébe teszem,

törvényed vonása ne vesszen,

kopott feledésbe ne kerüljön miértje,

hadd legyek frigyládája, hogy töretlen védje.

Mikor lábam idegen földön jár,

oltalmazóm legyél és erős vár.

Ha hívsz, hogy harcoljak érted,

ne hozzak eléd mentséget.

Az ígéret föld küszöbén állva,

hála áldozatom hozzád száll ma.

Bár kóró hitem, a hibátlantól oly messze,

bízom, mert a Te kezedben, senki sincs veszve.