A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Ábrahám, az első misszionárius  

Július 4. – szombat

Mózes látta Jézus tanítványait, amint elvitték az evangéliumot a világnak. Látta, hogy a test szerinti Izrael elhibázta magasztos küldetését, melyre a menny elhívta; hitetlensége miatt elmulasztotta, hogy a világ világossága legyen. Bár az Úr kegyelmét megvetették, és elveszítették a választott népnek járó áldást, Isten mégsem vetette el Ábrahám magvát; a dicsőséges célnak, amit Izraellel végre akart hajtani, teljesülni kell! Mindenki, aki Krisztus által a hit gyermekévé lesz, Ábrahám magvához tartozik. Ők a szövetség ígéreteinek örökösei – mint Ábrahám –, elhívattak, hogy őrizzék és a világ számára ismertté tegyék Isten törvényét és Fiának evangéliumát. Mózes látta az evangélium világosságát Jézus tanítványai által a „sötétségben ülőkre” (Mt 4:16) kisugározni, és hogy a pogányok országaiból ezrek sereglenek annak ragyogó fényéhez. Ezt látva örvendezett Izrael növekedésének és felvirágzásának. – Pátriárkák és próféták, 476. o.

„Sokszor úgy tűnt, hogy a zsidók nem tudják vagy nem akarják megérteni, mi Isten szándéka a pogányokkal. Pedig az Úr éppen ennek a szándéknak a véghezvitelére különítette el őket a többi néptől, és ezért tette őket önálló nemzetté a föld népei között. Atyjukat, Ábrahámot, aki először kapta a szövetségi ígéretet, azért hívta ki rokonai közül, és küldte távoli vidékre, hogy fényt vigyen a pogányoknak. Jóllehet az ígéretben az is benne volt, hogy utódainak száma annyi lesz, mint a tenger homokja, nem önző célból kellett Kánaán földjén nagy nemzetet alapítania. „Naggyá teszem nevedet, és áldás leszel – nyilatkoztatta ki Jahve. – Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Móz 12:2–3) – Próféták és királyok, 367–368. o.

Ábrahám hitt Istennek. Honnan tudhatjuk ezt? Cselekedetei bizonyították, hite pedig feddhetetlenségnek minősült Isten szemében.

Szükségünk van ma Ábrahám hitére, hogy megvilágítsa a körülöttünk sűrűsödő sötétséget, mely távol tartja Isten szeretetének kellemes sugarait, és gátolja lelki növekedésünket. Hitünk gyümölcsei a jó cselekedetek kell, hogy legyenek, hisz a cselekedetek nélküli hit halott. Minden teljesített kötelességnek, a Jézus nevében hozott összes áldozatnak nagy jutalma van: Isten gazdag áldása. – Signs of the Times, 1898. május 19.

Július 5. – vasárnap  -  Ábrahám elhívatása

Isten kiválasztotta Ábrahámot, hogy hírnöke legyen, és a világosságot közvetítse a világ felé. A menny szava nem nyitott meg előtte biztató távlatokat, nem ígért neki magas jövedelmet, világi dicsőséget, az emberek értékelését. „Eredj ki a te földedből… a földre, amelyet én mutatok neked!” – hangzott az égi felszólítás. A pátriárka engedelmeskedett, és az Úr világosságának és élő nevének hírnökeként indult útnak. Hátrahagyta hazáját, otthonát, rokonait, kapcsolatait, hogy zarándok legyen idegen földön… Ahhoz, hogy Isten felhasználhassa a szolgálatban, Ábrahámnak meg kellett szakítania minden kapcsolatát a múltjával, hogy ne legyen rá többé hatással az emberi befolyás, és ne számíthasson emberi segítségre. Most, hogy kapcsolatba lépett a Mindenhatóval, az előtte álló életet idegenek közt kellett élnie. Jellemének egyedinek kellett lennie. Cselekvési módszerét még a barátainak sem magyarázhatta meg, mivel azok bálványimádók voltak. A „lelki dolgokat lelkiképpen” kell érteni – Ábrahám cselekedetei, módszerei meghaladták rokonai és barátai értelmét. – Reflecting Christ, 324. o.

Amikor Istennek különleges terve volt, mindig rendelkezésére álltak emberek, hogy azt véghezvigyék. Bármilyen korban hangzott is el a kérdés – „Ki megy el nekünk?” –, a válasz nem késett: „Ímhol vagyok, küldj el engem!” A bibliai időkben az Úr különböző talentumokkal megáldott embereket használt fel tervei kivitelezésére. Ábrahám, Izsák, Jákob és Mózes szelíd és bölcs volt, Józsué sok képességgel megáldott férfi. Ők mind Isten szolgálatában álltak. Mária énekére, Debora bátorságára és kegyességére, Ruth gyermeki ragaszkodására, Sámuel engedelmességére és hűségére mind-mind szükség volt. A kemény jellemvonásokkal bíró Illést az Atya meghatározott időben felhasználta Jézabel ellen.

Isten nem árasztja ki a Szentlelket azokra, akik nem sáfárkodnak a mennytől kapott ajándékaikkal. De mindazoknak, akik elszakadnak emberi természetüktől, és világosságként, bátorításként és áldásként akarnak szolgálni társaiknak, több lehetőség és erő áll majd rendelkezésükre. Minél több világosságot adnak tovább, annál többet kapnak. – Southern Watchman, 1905. október 31.

Július 6. – hétfő  -  Ábrahám bizonyságtétele a királyok előtt

Amikor Lót Szodomába költözött, a romlottság még nem vált általánossá, és az irgalmas Isten fénysugarakat gyújtott az erkölcsi sötétségben. Miután Ábrahám kimentette a foglyokat az elámiták kezéből, az emberek figyelme az igaz hit felé fordult. Ábrahám nem volt idegen Szodoma népe előtt, és maguk között kinevették, amiért a láthatatlan Istent imádta. De amikor a sokkal nagyobb katonai erővel szemben győzelmet aratott, majd a foglyokról és a zsákmányról is nagylelkűen lemondott, csodálkozást és csodálatot keltett. Amíg ügyességét és bátorságát magasztalták, nem némíthatták el meggyőződésüket, hogy mennyei erő által győzött. Ábrahám nemes és önzetlen lelkülete, amely annyira idegen volt Szodoma önző lakói előtt, vallása felsőbbrendűségének újabb bizonyítéka volt, aminek bátran és hűséggel hódolt.

Ábrahámra mondott áldásával Melkhisédek elismerte, hogy Jahve a pátriárka erejének forrása és győzelmének szerzője: „Áldott legyen Ábrám a magasságos Istentől, az ég és föld Teremtőjétől! Áldott a magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet!” (1Móz 14:19–20) Isten gondviseléssel szólt ehhez a néphez, de ők elutasították az utolsó fénysugarakat, ahogy a korábbiakat is. – Pátriárkák és próféták, 157. o.

Túlságosan kis jelentőséget tulajdonítanak az előzékenység fontosságának. Sok jószívű emberből hiányzik a jó modor. Sokan vívták ki az emberek tiszteletét őszinteségük és becsületességük révén, de hiányzik belőlük a szívélyesség. Ezek a hiányosságok tönkreteszik boldogságukat, és korlátozzák másokért végzett szolgálatukat. Az udvariatlan személyek – meggondolatlanságuk miatt – lemaradnak az élet leghasznosabb és legkellemesebb élményeiről.

A Szentírás figyelemreméltó példákat mutat be a hiteles udvariasságról. Ábrahám Isten embere volt. Amint felhúzta sátrát, azonnal egy oltárt is épített, és kérte az Urat, hogy maradjon vele. Ábrahám előzékeny volt, életén nem ejtett foltot a visszataszító, Istent sértő önzés. Figyeljétek meg, hogyan viselkedett, amikor elvált Lóttól! Habár Lót az unokaöccse volt, és sokkal fiatalabb is nála, továbbá Ábrahámé volt az ország leggazdagabb része, előzékenysége folytán lemondott jogáról, és felajánlotta neki, hogy válassza ki a kedvére való országrészt.

Figyeljétek meg, hogyan fogadja a nap hevében a három vándort, és siet szükségleteik betöltésére! Figyeljétek meg továbbá, hogyan jár el, miközben Khéth fiaival tárgyal a temetőhelyről elhunyt felesége, Sára számára! Noha szomorú volt, nem feledkezett meg a jó modorról: meghajol előttük, ő, Isten kiválasztott embere! Ábrahám tudta, mi az igazi udvariasság, és milyen kötelességei vannak embertársai iránt. Vonuljunk háttérbe, és szeretetteljes, kis gesztusok által törekedjünk szüntelenül boldoggá tenni másokat, elűzni szomorúságukat, levenni vállukról a terheket. Ezeket az apró figyelmességeket családunkon belül és kívül egyaránt gyakorolnunk kell, hogy boldog életünk legyen. – My Life Today, 192. o.

Július 7. –  kedd  -  A hit példaképe

Ábrahám feltétlen engedelmessége az Istenbe vetett hit és bizalom egyik legbámulatosabb példája a Szentírásban. Mindössze egy ígérettel rendelkezett: leszármazottai örökölni fogják a földet, Kánaánt. Nem volt viszont kézzelfogható bizonyítéka, hogy ez így is lesz. Oda ment, ahová az Úr vezette. Őszintén, teljesen alávetette magát akaratának, bízva abban, hogy pontosan úgy teljesíti ígéretét, ahogy megígérte Bárhová elment, ahová Isten küldte. Félelem nélkül átkelt a sivatagon, bálványimádó népek földjén ment keresztül, és mindvégig ez a gondolat vezérelte: „Isten szólt hozzám, és én meghallgattam az Ő szavát. Ő vezet és oltalmaz engem.”

A menny mai hírnökeinek is ábrahámi hitre és bizalomra van szüksége. Mégis sokan azok közül, akiket az Úr felhasználhatna a szolgálatban, nem akarnak az Ő szavára – az egyetlen biztos szóra – hallgatni… Az Örökkévaló sokkal többet is tehetne szolgálóiért, ha teljesen átadnák magukat neki, és minden rokoni, földi kapcsolatnál többre tartanák az Ő szolgálatát. – Reflecting Christ, 324. o.

Munkatársaim, ha eredményesen akarjuk hirdetni Jézust, akkor sokkal inkább bennünk kell élnie. Nagy szükségünk van az áldásos mennyei hatásra, Isten Szentlelkére, hogy erőt és sikert kölcsönözzön igyekezetünknek. Tárjuk ki szívünket Krisztus előtt. Sokkal szilárdabb hitre, lángolóbb odaadásra van szükségünk. Haljunk meg magunk számára, gondolatainkban és szívünkben pedig műveljük az Üdvözítő imádó szeretetét. Mikor teljes szívvel az Urat keressük, megtaláljuk Őt, és szívünk izzani fog szeretetétől. Magunk és önzésünk jelentéktelenségbe süllyed, és Jézus lesz mindig mindenünk.

Ha az élet vizét szomjazzuk, az Üdvözítő megajándékoz, hogy ingyen ihassunk. Mikor ezt tesszük, Jézus örök életre buzgó vízforrás lesz bennünk. Akkor szavunk telítve lesz üdítő itallal. Meg tudunk öntözni másokat. Húzódjunk közel Istenhez. Váljunk munkatársaivá, másképp gyenge és hibás lesz minden, amibe fogunk. Ha ránk lenne bízva, hogy a magunk módján intézzük az Úr ügyét, nem sokat várhatnánk el. De ha elrejtjük magunkat Krisztusban, minden igyekezetünket az Atya teszi. Minden lépésnél higgyünk Istenben. Bár ismerjük gyengeségeinket, mégse hitetlenkedjünk, hanem bizakodjunk. Ha szaván fogjuk a Mindenhatót, meglátjuk szabadítását. Az örömhír, amelyet a lelkek megmentéséért hirdetünk, ugyanaz az örömhír legyen, mint ami a mi lelkünket menti meg. Fogadjuk be Isten szavát. Táplálkozzunk az Igével, és éljük is azt, mert ez Isten Fiának teste és vére. Ennünk kell testét, innunk a vérét – hit által befogadnunk lelki tulajdonságait.

Ismételten merítsünk a világosságból és áldásból, hogy legyen mit továbbadnunk. A munkás kiváltsága, hogy először Istennel érintkezzen titkos imával, majd szócsöveként szóljon az emberekhez.

Az Istennel közösségben levő és Krisztusban élő férfiak és nők megszenteltté teszik a légkört is, mert szent angyalok fáradoznak velük. Ilyen tanúságtételre van szükség a mai időkben. Szükségünk van a menny csillapító hatalmára. A hatalomra, mely Jézussal együtt vonzza az embereket. – Bizonyságtételek, 6. kötet, 51–52. o.

Július 8. – szerda  -  Ábrahám, a vándor

Krisztus szólt a magasságos Isten papja, Melkisédek által. Melkisédek Isten szócsöve volt a világban, az Atya képviselője. Jézus az idők folyamán szólt az Ő népéhez, nemzedékről nemzedékre, vezette népét, és Ő volt világossága minden időben. Amikor kiválasztotta Ábrahámot, hogy igazságát képviselje, az Úr kiemelte őt országából, messze vitte népétől: elkülönítette. Saját elképzelése szerint újra akarta formálni és képezni Ábrahámot, elzárva a világi tanítások befolyása elől. Meg kellett tanulnia, hogyan tegyen igazságot, és győzze meg gyermekeit és háza népét, hogy kövessék példáját, és megőrizzék az Úr útját.

Ezt a munkát kell nekünk is végeznünk. Isten akarata, hogy tudjuk, hogyan kell vezetnünk családunkat, fegyelmeznünk gyermekeinket: nekik is tudniuk kell, hogyan őrizzék meg az Úr útját. – Szemelvények, 1. kötet, 409–410. o.

Ábrahám imáját a veszendő lelkek iránti szeretet ihlette. Habár mélységesen megvetette a korrupt város bűneit, lakóit meg akarta menteni. Amilyen együttérzést tanúsított Szodoma lakosai iránt, úgy kell nekünk is éreznünk az elkeseredettek iránt. Gyűlöletet kellene tanúsítanunk a bűnnel szemben, és irgalmas szeretetet a bűnössel. A körülöttünk élő lelkek ugyanolyan rettenetes és reménytelen összeomlás felé sodródnak, mint ami Szodomát sújtotta. Nap mint nap a kegyelemidő lezárul egyesek számára. Óráról órára sokan átlépik az irgalom határát. Hol vannak a figyelmeztető, kérlelő hangok, amelyek menekülésre késztetik a bűnöst e rettenetes nyomorúságból? Hol vannak a kinyújtott karok, amelyek visszarántják őket a halálból? Hol vannak, akik alázattal és kitartó hittel védőbeszédet mondanak az érdekükben Isten előtt? – Conflict and Courage, 51. o.

Ábrahám próbája a legnehezebb próba, amivel egy ember valaha szembenézhet. Ha elbukott volna, nem jegyezték volna fel róla, hogy minden hívő atyja… Hűségtapasztalata tanulságának fénye áthatol a korokon, hogy mi is megtanulhassuk: semmi sem olyan értékes, hogy ne mondhatnánk le róla Istenért. Ha minden ajándékot neki tulajdonítunk, melyet az Ő szolgálatára kell felhasználnunk, biztosak lehetünk abban, hogy mennyei áldás árad ránk. Add vissza az Úrnak rád bízott javaidat, és még többet fog rád bízni. Tartsd meg magadnak ezeket, és semmilyen jutalmat nem fogsz kapni ebben az életben, és az örök élet jutalmát is elveszíted. – Our High Calling, 191. o.

Július 9. – csütörtök  -  Ábrahám – misszionárius a házában

A kijelölt helyen felépítették az oltárt, és ráhelyezték a fát. Aztán Ábrahám reszkető hangon elmondta fiának Isten üzenetét. Izsák rémült csodálkozással hallgatta, mi lesz a sorsa, de nem ellenkezett. Elmenekülhetett volna gyászos végzete elől, ha akart volna. A három nap küzdelmében kimerült, fájdalomtól lesújtott öregember nem tudott volna szembeszállni az életerős ifjúval. De Izsákot gyermekkorától fogva készséges, bízó engedelmességre nevelték, és amikor megtudta a menny akaratát, engedelmesen meghajolt előtte. Osztozott Ábrahám hitében, és megtiszteltetésnek tartotta, hogy életét feláldozhatja az Úrnak. Gyengéden igyekezett könnyíteni atyja fájdalmán, és segítette, hogy erőtlen kezével odakösse az oltárhoz…

Mórija hegyén Isten ismét megújította szövetségét, és ünnepélyes esküvel erősítette meg az Ábrahámnak és magvának ígért, minden eljövendő nemzedéken át tartó áldást: „Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedted, és nem kedveztél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.” (1Móz 22:16–18) – Pátriárkák és próféták, 152–153. o.

A szülők tekintsék magukat Isten eszközének, s Ábrahámhoz hasonlóan tanítsák gyermekeiket az Úr útjainak megőrzésére. Szükséges az Írások szorgalmas kutatása a menny útjainak megismerésére, hogy megtaníthassák arra házuk népét. Mikeás ezt mondja: „Mit kíván az Úr tetőled? Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” (Mik 6:8) Azért, hogy a szülők tanítók lehessenek, tanulniuk kell. Állandóan világosságot kell gyűjteniük Isten jövendöléseiből, és ezt a drága világosságot tanításuk és példaadásuk által bele kell vinniük gyermekeik nevelésébe. – Boldog otthon, 184. o.

Szülők, ne feledjétek, hogy gyermekeitek otthonotokban a mennyei otthonra készülnek fel. Tagadjatok meg tőlük inkább bármi mást, mint a nevelést, amit az első években kell megkapniuk. Ne engedjetek meg magatoknak egyetlen indulatos szót sem! Tanítsátok gyermekeiteket kedvességre, türelemre és előzékenységre másokkal szemben. Így készítitek fel őket magasabb rendű szolgálatra a vallási dolgokban.

Az otthon előkészítő iskola legyen, ahol a gyermekek és fiatalok alkalmassá válhatnak a Mesterért végzett szolgálatra és arra, hogy Isten országának magasabb iskolájához csatlakozzanak. – Gyermeknevelés, 17–18. o.

Ábrahám példaértékű, hűséges családfő volt, aki életével szemléltette, hogyan kell feltétel nélkül engedelmeskedni Istennek. „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének ő utána, hogy megőrizzék az Úrnak útját” – mondta az igazakat áldó Isten (1Móz 18:19). Megőrzik az Úr útját, hogy igazságot és törvényt tegyen. Száját nem hagyja el hamis, hitegető szó. Szent megbízatását nem árulja el…

Ha Ábrahámhoz hasonlóan együttműködünk Istennel, kétségtelenül részesülünk a menny áldásaiban. Ábrahámot elhívta az Úr, hogy megőrizze az Ő útját, és tekintélye és szeretete által vezesse családját. Szentséges Urunk szabályokat rendelt számunkra, melyeket tiszteletben kell tartanunk, s amelyektől nem tekinthetünk el anélkül, hogy ne követnénk el bűnt. Megváltásunknak ára van. Hitünk és cselekedeteink folytán teljesedünk ki Krisztusban, csakis úgy maradhatunk meg a Mindenható útján. Az alázatos szív formálhatóvá válik Isten kezében. Szava a tanácsadónk: engedelmeskedjünk neki! – The Upward Look, 248. o.

Július 10. – péntek

További tanulmányozásra: Our High Calling, 191. o.