A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Isten misszionárius természete  

Június 27. – szombat délután

Egy hang mondta: „Jézus, aki az uralkodói székén ül, olyan nagyon szerette az embert, hogy feláldozta önnön életét annak érdekében, hogy kiszabadítsa őt Sátán hatalma alól, és felemelje uralkodói széke elé. Aki mindenek felett Úr, mennyen és földön a legnagyobb hatalommal bír, és akinek minden lélek adósa mindazon jóért, melyet tőle kapott, szelíd, alázatos, szent, bűntelen és szeplőtlen életű volt.

Krisztus teljesítette az Atya minden parancsolatát. A törvénytelenség betöltötte a földet, és besározta annak lakóit. A föld magaslatait megfertőzte az erkölcstelenség és az aljas bálványimádat, de eljön az idő, amikor a feddhetetlenek megkapják a győzelem pálmaágait. Akiket a világ gyöngének és értéktelennek ítélt meg, és védtelenek voltak az emberi kegyetlenséggel szemben, elnyerik győzelmi koronájukat (lásd: Jel 7:9–17).”

Felsorakoztak Isten királyi széke előtt, örvendezve az örök fényességnek, ahol nincs szükség napra. Többé nem gyenge, szétszórt csoportot alkottak, melynek démonok gondolatait, tanításait és tanácsait hangoztató fellázadt világ szenvedélyeit kell elszenvednie. – Válogatott üzenetek, 3. kötet, 429. o.

 „Ezután láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt; és a tenger többé nem volt.” (Jel 21:1) A gonoszokat megemésztő tűz megtisztítja a földet. Az átok minden nyoma eltűnik. Az örök tűz megsemmisíti a bűn rettenetes következményeit. Egyetlenegy emléke marad csupán a bűnnek: Megváltónk örökre magán viseli a keresztre feszítés forradásait. Egyedül sebzett feje, keze és lába hordozza a kegyetlen bűn nyomait. – A megváltás története, 430. o.

Június 28. – vasárnap  -  Isten teremtette a férfit és a nőt

Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, fizikai, szellemi és lelki alkatában magán viselte Alkotójának képmását. „Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremtette” (1Móz 1:27), és az volt a szándéka, hogy minél tovább él az ember, annál tökéletesebben mutassa be az Ő képmását, és sugározza vissza dicsőségét. Minden képessége kifejlődhetett; befogadó képessége és életereje növekedhetett. Roppant széles látóhatár tárult a szeme elé. Dicső terület nyílt meg kutatásai számára. A látható világ titkai – „a tökéletes tudásnak csodái” (Jób 37:15) – tanulásra késztetnek bennünket. Ádám abban a kiváltságban részesült, hogy szemtől szemben, közvetlenül érintkezhetett Teremtőjével. Ha hű maradt volna az Úrhoz, ez a kiváltság örökre az övé maradt volna. Az örökkévalóságon át az ismeret új kincseit, a boldogság friss forrásait fedezte volna fel, ami által egyre világosabban látta volna Isten bölcsességét, hatalmát és szeretetét. Mind jobban elérte volna teremtésének célját, és egyre jobban visszasugározta volna a Teremtő dicsőségét.

Azonban mindezt eljátszotta engedetlenségével. Bűne elrontotta és majdnem teljesen megsemmisítette isteni hasonlóságát. Az ember fizikai ereje meggyengült, szellemi képességei lecsökkentek, lelki látása elhomályosult, és a halál foglya lett. Az emberiség azonban mégsem maradt reménység nélkül. Végtelen szeretetében és kegyelmében Isten kigondolta a megváltás tervét, és próbaidőt adott az embernek, hogy helyreállítsa benne az Ő képmását, hogy eljusson arra a tökéletességre, amelyre teremtette, hogy előmozdítsa testi, szellemi és lelki fejlődését, hogy felismerje természetének isteni célját. Ez volt a megváltás műve. Ez a nevelés és az élet célja is. – Előtted az élet, 15–16. o.

Nem lehet teljesen megérteni az emberi test működését, amely a legnagyobb koponyát is zavarba ejtő titkokat rejt magában. Nem azért ver a pulzus és követi egyik lélegzetvétel a másikat, mert egy valamikor elindított gépezet folytatja munkáját. Istenben élünk, mozgunk és vagyunk. Az élő szervezetben dobogó szívet, a lüktető pulzust, az összes idegszálat és izmot a mindig jelenlevő Úr hatalma tartja össze és működteti. – A nagy Orvos lábnyomán, 417. o.

A Mindenható Ádámot királyként koronázta meg az Édenben. Minden Isten által teremtett élőlény felett uralkodhatott. Ő olyan értelemmel áldotta meg Ádámot és Évát, amiből az állatvilág egyetlen képviselője sem részesült. Ádám szuverén uralkodó volt az Úr keze által alkotott minden dolog fölött. A mennyei képmásra teremtett ember szemlélhette, értékelhette Isten dicsőséges alkotását, a természet csodáit.

Ádám és Éva minden fűszálban, bokorban, virágban felfedezte a Teremtő dicsőségét és magasztos voltát. Az őket körülvevő természeti szépségek a mennyei Atya bölcsességét, tökéletességét és szeretetét tükrözték. Ragaszkodásukat és dicséretüket kifejező énekük hódolatként szállt a menny felé, és harmonikusan egybeolvadt az angyalok énekével és a vidám, csiripelő madarak dalával. Betegségnek, romlásnak, halálnak nyoma sem volt, viszont mindenütt élet áradt. A levegőt is elárasztotta az élet illata. Élet volt minden falevélben, virágban és gyümölcsfában. – Review and Herald, 1874. február 24.

Június 29. – hétfő  -  Szabad akarat

Az ember volt a teremtés koronája: Isten a saját képére alkotta őt, saját maga másolata volt. Sátán azonban megpróbált kitörölni belőle minden olyan tulajdonságot, mely az Alkotójára emlékeztette, saját vonásait ültetve az emberbe. Az Úr számára nagyon értékes az ember, mivel az Ő képére teremtetett. Azzal, hogy teret engedett a vágyaknak és a bűnös élvezetek megtapasztalásának, az ember bemocskolta testét, melyet az Örökkévaló arra a célra alkotott, hogy Őt képviselje a világban. – Lift Him Up, 48. o.

Isten senkit sem kényszerít, hogy szeresse Őt, és alávesse magát a törvényeinek. A megváltási terv által kimondhatatlan szeretetet tanúsított az ember iránt. Bölcsessége kincseit árasztotta rá, és a menny legdrágább ajándékát ajánlotta fel, hogy szeretetet ébresszen benne iránta, és akaratát az Ő akaratának vesse alá. Ha visszautasítjuk ezt a szeretetet, és nem akarjuk, hogy uralkodjék felettünk, saját örök vesztünkbe rohanunk.

Az Atya vágyakozik szívünk önkéntes szolgálatára.  Ítélőképességgel, tehetséggel, befolyással áldott meg minket, hogy bemutassuk a világnak lelkületét az emberiség javáért. Értékes lehetőségek és előjogok állnak rendelkezésünkre: ha nem élünk velük, áldásoktól fosztjuk meg embertársainkat, és meggyalázzuk Alkotónkat. – Tanácsok a keresztény életvezetéshez, 127. o.

Mivel Isten kormányzásának alapja a szeretet törvénye, az értelmes lények csak akkor lehetnek boldogok, ha tökéletes összhangban élnek a törvény, az igaz élet nagyszerű elveivel. Az Úr minden teremtményétől azt kívánja, hogy szeretetből szolgálja – ez a szolgálat jellemének értékeléséből fakad. Nem örül a kikényszerített szolgálatnak. Ő mindenkinek szabad akaratot ad, hogy önként szolgálhassa Őt.

Ameddig minden teremtett lény szeretetből engedelmeskedett, mert szerette Istent, az egész világegyetemben tökéletes összhang uralkodott. A mennyei sereg boldogan teljesítette Teremtője akaratát. Örültek, hogy dicsőségét tükrözhették és Őt dicsőíthették. Amíg az Isten iránti szeretet mindennél fontosabb volt, az egymás iránti szeretetet bizalom és önzetlenség jellemezte. Semmiféle disszonáns hang nem zavarta meg a menny harmóniáját. – Pátriárkák és próféták, 34–35. o.

A kísértés mindenkit elérhet, hiszen minden jellemnek vannak gyenge pillérei, amelyek támadás esetén meginoghatnak. Akik Krisztus nevét hirdetik, ne leljenek örömöt jó cselekedeteik fitogtatásában – ahogy a farizeus tette –, hanem állandó őrködés által féltve őrizzék erkölcsi tisztaságukat. Hűséges őrszemekhez hasonlóan őrizzék meg lelkük fellegvárát, és egy pillanatig se higgyék biztonságban magukat. Biztonságuk egyetlen forrása a kitartó ima és az élő hit. – Bizonyságtételek, 4. kötet, 575. o.

Június 30. – kedd  -  A bukás

Ősszüleink úgy döntöttek, hisznek a kígyó szavának, jóllehet az a szeretet egyetlen bizonyítékát sem nyújtotta számukra. Nem tett semmit boldogságukért, jólétükért, míg Isten mindenek legjavát osztotta meg velük. Bármerre fordították tekintetüket, szépség és bőség vette körül őket, Évát azonban félrevezette a kígyó. Elhitette vele, hogy az Úr eltiltott tőlük valamit, aminek köszönhetően ők is olyan bölcsek lennének, mint Ő. Ahelyett, hogy az Atyának hitt volna, és teljesen rábízta volna magát, szégyenletes módon kételkedett jóságában, és elhitte az ördög szavait.

Ekkor feltárult előttük a bűn igazi, kegyetlen természete. Ádám bírálta Évát amiatt, hogy eltávolodott tőle, és engedett a kígyó csábításának. Azzal ámították magukat, hogy a végtelenül szerető Isten, aki mindent megadott nekik boldogságuk érdekében, meg fogja bocsátani engedetlenségüket, és nem lesz annyira rettenetes a büntetésük.

Sátán végtelenül boldog volt sikere nyomán. Megkísértette az asszonyt, hogy kételkedjék Istenben, és megkérdőjelezze mindentudó bölcsességét. Éván keresztül pedig legyőzte Ádámot is, aki Éva iránti szeretete miatt nem engedelmeskedett az égi parancsnak, és vele együtt elbukott.

Az ember bukásának híre mindenhová eljutott a mennyben, és a hárfák elnémultak. Az angyalok fájdalmukban levették fejükről a koronát. Az egész mennyen nyugtalanság lett úrrá. Az angyalokat feldühítette az ember szégyenletes hálátlansága, amivel Isten jóságára válaszolt. A mennyben megbeszélést tartottak, hogy eldöntsék, mi legyen a bűnös emberpárral. Az angyalok attól féltek, hogy Ádám és Éva eszik az élet fájának gyümölcséből, és ezzel állandósítja a bűn jelenlétét az ember életében.

Sátán terve az volt, hogy engedetlenségre sarkallja Ádámot és Évát, kikényszerítvén ezáltal Isten rosszallását. Remélte, hogy az emberpár enni fog az élet fájának gyümölcséből, és bűnben fog élni. Az Úr azonban kiűzte a bűnösöket az Édenkertből, és azonnal angyalokat bízott meg az élet fája felé vezető út őrzésével. Amikor meghallotta Isten közeledő lépteit, Ádám és Éva megpróbált elrejtőzni a Teremtő kutató tekintete elől. A bűnbeesés előtt a bűntelen és szent emberpár boldogan kereste Isten társaságát…

Attól a pillanattól kezdve az emberi nem Sátán gyötrő kísértései miatt szenved. Az örömteli, boldog munka helyett, amelyben addig része volt, Ádám sorsa a szüntelen fáradozás lett. Így szólt Isten Ádámhoz: „Tövist és bogáncskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te, és ismét porrá leszel.” (1Móz 3:18–19) A Mindenható újra megemlíti büntetésüket, a halált, amelyről kijelenti, hogy el kell viselniük. A szent angyalok kiűzték őket a kertből, más angyalok pedig – jobb kezükben ragyogó karddal – az élet fája felé vezető utat őrizték…

Ádám és Éva megalázottan és kimondhatatlan szomorúságban hagyta el a szépséges Édenkertet, ahol annyira boldogan éltek engedetlenségük pillanatáig. – Spiritual Gifts, 3. kötet, 43–46.

Július 1. – szerda  -  Isten kezdeményezése: megváltásunk

Amikor még ártatlanok és szentek voltak, örömmel üdvözölték Teremtőjüket. De most rémülten menekültek, és megpróbáltak elrejtőzni a kert mélyebb zugaiban. De „szólította az Úr Isten az embert, és mondta néki: Hol vagy? És mondta: Szavadat hallottam a kertben, és megfélemlettem, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtőztem. És mondta Ő: Ki mondta néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?” (1Móz 3:9–11)

Ádám nem tagadhatta le, de nem is mentegethette bűnét. Azonban bűnbánat helyett megpróbálta feleségét hibáztatni, és ezzel Istent magát is vádolta: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nékem arról a fáról, úgy ettem.” (1Móz 3:12) Ő, aki Éva iránti szeretetből tudatosan játszotta el Isten jóváhagyását és édeni otthonát, az örök élet örömét, most bukása után képes volt törvényszegéséért társát, sőt, magát a Teremtőt is felelőssé tenni. Ilyen rettenetes hatalom a bűn. – Pátriárkák és próféták, 57–58.

A sátoros ünnep idején gyorsan és titkon tette meg az utat Jeruzsálembe. Amikor testvérei sürgették, hogy jelentse ki magát nyilvánosan Messiásnak, válasza így hangzott: „Az én időm még nincs itt.” (Jn 7:6) Észrevétlenül jutott el Jeruzsálemig, bejelentés nélkül lépett be a városba, ahol sokaság hódolt neki. De nem így történt utolsó utazásakor. A papok és vének rosszindulata miatt egy időre elhagyta a fővárost. Most a nyilvánosság színe előtt indult el visszafelé – egy kanyargósabb úton. Jövetelét olyan hírverés kísérte, mint még soha. Nagy áldozatának helyszíne felé haladt, erre kellett felhívni az emberek figyelmét.

„Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie.” (Jn 3:14) Ahogyan Izraelben minden szemnek a felemelt kígyóra kellett néznie, mely gyógyulásuk elrendelt jelképe volt, úgy kellett most minden tekintetnek Krisztusra, az áldozatra szegeződnie, aki üdvösséget hozott az elveszett világnak. – Jézus élete, 485. o.

 „Én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el éntőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt.” (Jn 10:17–18) Krisztus az emberi család tagjaként halandó volt, de Istenként az élet kútfejeként buzgott a világ számára. Ellenállhatott volna a halál közeledtének, visszautasíthatta volna, hogy uralma alá kerüljön, ezzel szemben Ő önként letette az életét, hogy világosságra hozza az életet és a halhatatlanságot. Hordozta a világ bűneit, elszenvedte átkát, feláldozta életét, hogy az ember ne haljon meg örökre. – Jézus élete, 484. o.

Krisztus a bűn miatt eltávolodhatott volna tőlünk, de ehelyett eljött közénk, velünk lakott istensége teljességével, hogy eggyé váljon velünk, hogy kegyelme által eljuthassunk a tökéletességre. Szenvedéssel és szégyenletes halállal fizette ki az ember váltságbérét. Micsoda önfeláldozó szeretet! Isteni természetét emberi természetbe öltöztetve lejött a legmagasabb dicsőségből a megaláztatás és halál mélységébe. Szeretete nagysága felmérhetetlen. Jézus megmutatta, mennyire szeret minket Isten, és mennyire szenved teljes helyreállításunkért! Vágya feltárni jellemét gyermekei előtt, kiterjeszteni befolyását életük felett, hogy gondolataik összhangba kerüljenek az Ő gondolataival. – The Upward Look, 191. o.

Július 2. – csütörtök  -  A szolgálat metaforái

„Ti vagytok a földnek sói” (Mt 5:13) – mondta Jézus. Ne vonuljatok vissza a világtól, hogy elkerüljétek az üldöztetést. Az emberek között lakozzatok, hogy az isteni szeretet íze sóként őrizze meg a világot a romlástól.

A Szentlélek befolyása előtt megnyíló szív az a csatorna, melyen Isten áldásait osztja. Ha az Atya eltávolítaná szolgáit a földről, és Lelkét visszavonná az emberek közül, e világ magára hagyatottá válna, és romlásba dőlne – Sátán uralma alá jutna. Bár a gonoszok nem ismerik fel, de még az élet áldásait is Isten népének köszönhetik – azoknak, akiket megvetnek és elnyomnak. Ám ha a keresztények csak névleg azok, akkor az ízét vesztett sóhoz hasonlítanak. Nincs jó befolyásuk a világra, mivel hamisan képviselik az Urat – rosszabbak a hitetleneknél.

„Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5:14) A zsidók úgy gondolták, hogy az üdvösség áldása csak az ő nemzetükre korlátozódik, Krisztus azonban az üdvösséget a napsugárhoz hasonlította, ami az egész világé. A Biblia vallása nem korlátozható egy könyv fedelei közé, sem egy templom falai közé. Nem arra való, hogy alkalmasint saját érdekünkben elővegyük, azután szépen újból félretegyük: meg kell szentelnie a mindennapi életet, meg kell nyilvánulnia minden üzleti ügyben, társadalmi kapcsolatban.

Az igaz jellemet nem kívülről alakítják, húzzák az emberre, hanem az belülről sugárzik kifelé. Ha másokat az igazság ösvényére kívánunk vezetni, akkor annak elveit gondosan meg kell őriznünk szívünkben. Hitvallásunk hirdetheti a vallás elméletét, de az igazság igéit gyakorlati kegyességünk teszi láthatóvá. Következetes élet, szent társalgás, tántoríthatatlan becsületesség, tettrekész, jótékony lelkület, jámbor példa – ezen csatornákon keresztül árad a világosság a világra. – Jézus élete, 306–307. o.

Krisztushoz hasonlóan kell élnünk. Követnünk kell példáját az önmegtagadásban, önfeláldozásban, és önzetlen nagylelkűségben. Egész élete szeretetének és a bűnös ember megmentésére tanúsított jóakaratának vég nélküli szemléltetése. „Szeressétek egymást, ahogy én is szerettelek titeket!” – kéri az Üdvözítő. Összehasonlíthatjuk-e életünket a Jézus életével az önmegtagadás, önfeláldozás és nagylelkűség tekintetében? „Ti vagytok a világ világossága, a föld sója” – mondja a Megváltó a tanítványoknak. Ha ez az előjogunk és kötelességünk, mi viszont a sötétség és hitetlenség emberei vagyunk, micsoda félelmetes felelősséget vállalunk! Lehetünk a világosság csatornái, de lehetünk a sötétségé is. Ha elhanyagoljuk az Istentől kapott világosság hirdetését, és nem gyarapodunk tudásban és igazi szentségben, oly mértékben vagyunk bűnösök és élünk a sötétségben, amilyen mértékben elhanyagoltuk a kapott világosság és igazság hirdetését. – Bizonyságtételek, 3. kötet, 248. o.

július 3. – péntek

További tanulmányozásra: Bizonyságtételek, 7. kötet, 148–149. o.