A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Jézus, a nagy Tanító 

Május 23., szombat délután

Az emberek „csodálkoztak az ő tudományán, mert beszéde hatalmas volt” (Lk 4:32). Addig soha senki sem beszélt ilyen hatalommal és nem serkentette ily módon a gondolkodást, nem gyújtotta lángra a vágyakozást a test, a lélek és az elme minden képességének kihasználására.

Krisztus rokonszenve és tanításai magukba foglalták az egész világot. Az emberi életben sohasem fordulhatnak elő olyan körülmények vagy válságok, amelyeket tanításaiban előre ne látott volna, s így alapelvei ne tartalmaznának tanítást. Ő a tanítók Fejedelme, akinek szavai vezetni fogják munkatársait az idők végéig.

Számára a jelen és a jövő, a közel és a távol között nem volt különbség. Ismerte az egész emberiség szükségleteit. Lelki szemei előtt feltárultak az emberi törekvések, a teljesítmények, a kísértések, a küzdelmek, a bajok és a veszedelmek jelenetei. Minden szív, minden otthon, minden élvezet, minden törekvés, minden öröm ismert volt előtte. [...]

Isten Igéje az ő ajkáról új erővel és új jelentőséggel felruházva jutott az emberek szívébe. [...]

Így az Atya újra a földön lakozott. Az emberek tudatában voltak jelenlétének. A világot átölelte az ő szeretete. A menny lejött teremtményeihez, akik Krisztusban megismerték Istent, és Ő megnyitotta előttük az örökkévalóság tudományát. – Előtted az élet, 81–82. old.

Jézus küldetése meggyőző csodái által nyert bizonyítást. Tanai csodálatba ejtették az embereket... Az igazság rendszere volt az övé, amely a szív minden szükségletét betöltötte. Tanítása érthető és mindent átfogó volt. A gyakorlati igazságoknak meggyőző erejük volt, és lekötötték az emberek figyelmét. Tömegek időztek Jézus mellett, és csodálták bölcsességét. Magatartása megegyezett az általa hirdetett igazságokkal. Nem folyamodott magyarázkodáshoz, tétovázáshoz, a kétely vagy bizonytalanság egyetlen árnyékához sem, mert akkor a dolgok teljesen másképp álltak volna, mint ahogyan állította. Megcáfolhatatlan tekintéllyel beszélt a földiekről és mennyeiekről, az emberiről és az isteniről, és hallgatói „csodálkoztak az ő tudományán, mert beszéde hatalmas volt”…

Dávid értékelte a mennyei világosságot, és elismerte Isten Igéjének erejét. Ő jelentette ki: „A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket.” (Zsolt 119:130) Akik világosságra vágynak, tanulmányozzák a Szentírást, vessék össze a szövegeket, és könyörögjenek Istenhez a Szentlélek általi világosságért. Az ígéret szerint pedig aki keres, talál. – Review and Herald, 1911. július 6.

Május 24., vasárnap:  -  Jézus tekintélye

Szinte felfoghatatlan az a gondolat, hogy az Úr a kezébe veheti, és kegyelme által úgy átformálhatja a bűnös és veszendő embert, hogy az Isten gyermekévé és Krisztus örökös társává válhat... Jézus magára veszi a törvényszegő bűnét, és neki tulajdonítja igazságát. Átalakító kegyelme által alkalmassá teszi az angyalok társaságára és a beszélgetésre az Atyával. – Isten csodálatos kegyelme, 250. old.

A Megváltó a zsinagógában beszélt alapítandó országáról, küldetéséről és Sátán foglyainak szabadon bocsátásáról. Ekkor szavait szörnyű sikoly szakította félbe. Egy megszállott tört utat felé a hallgatók között, és ordította: „Mi dolgunk van nékünk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.” (Mk 1:24)

Zavar és rémület uralkodott el. Az emberek figyelme elterelődött Krisztusról, senki sem hallgatta már szavait. Éppen ebből a célból vezette az ördög áldozatát a zsinagógába. Jézus azonban ekképp dorgálta meg a démont: „Némulj meg és menj ki ez emberből! És az ördög azt a középre vetvén kiment belőle, és nem ártott néki semmit.” (Lk 4:35) [...]

A megszállott valamelyest megértette, hogy annak színe előtt áll, aki megszabadíthatja, de amikor megpróbálta elérni a hatalmas kezet, egy másik akarat visszatartotta, más szavakat juttatott kifejezésre általa. Szörnyű harc folyt Sátán hatalma és saját szabadságvágya között. [...]

Úgy tűnt, a megkínzott személy életét veszti az ellenséggel vívott küzdelemben, amely legszebb férfikorát tette tönkre. A Megváltó azonban hatalommal szólt, és megszabadította a foglyot. Az iménti megszállott most boldogan állt a csodálkozó tömeg előtt, visszanyerte az önuralom szabadságát. Még a démon is tanúsította a Mester isteni hatalmát. [...]

A nép elnémult a csodálkozástól. Amint újból szóhoz jutottak, így kiáltott egyik a másiknak: „Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek néki?” (Mk 1:27) – Jézus élete, 255–256. old.

Ekkor a farizeusok szívében fellángoltak az érzelmek: „Kinek van hatalma megbocsátani a bűnöket? Csak Isten rendelkezik ilyen hatalommal.”

Jézus így szólt hozzájuk: „Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket [ezt mondta a gutaütöttnek]: Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat eredj haza!” (Lk 5:24) De hogyan emelhetné föl a fekhelyét lebénult kezével? Hogyan állhatna béna lábára? Mit is tett ő? Nos, éppen azt, amire bátorították. Azt tette, amire felszólította az Úr. Akaraterejét megfeszítette, hogy mozgásba hozza lebénult lábát és kezét, s a végtagjai válaszoltak, pedig már nagyon hosszú ideje nem tették. Ez az eset azt bizonyította az embereknek, hogy olyan Személy van közöttük, akinek nem csupán hatalma van megbocsátani a bűnöket, hanem gyógyító hatalommal is rendelkezik. – Hit és cselekedetek, 67. old.

Május 25., hétfő:  -  Jézus leghíresebb prédikációja

Isten jellemének dicsősége a próbák és elnyomás közepette kerül napfényre választottainak életében. Egyháza, amelyet gyűlöl és üldöz a világ, Krisztus iskolájában nyer kiképzést és fegyelmezést. Tagjai ezen a földön a keskeny ösvényen járnak, s a nehézségek kemencéjében tisztulnak meg. Az Üdvözítő követik fájdalmas küzdelmekben, önmegtagadás által, és keserű csalódásokat élnek át. Fájdalmas tapasztalataik azonban a bűn súlyos és szennyes voltára tanítják őket, ezért viszolyogva tekintenek a bűnre. Jézus szenvedéseinek részeseiként arra hívattak, hogy részesüljenek az Ő dicsőségéből is. A próféta szent látomásban látta Isten népének gőzelmét: „Láttam úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon és az ő képén és bélyegén és az ő nevének számán, láttam állni az üvegtenger mellett, akiknek kezében voltak az Istennek hárfái. És énekelték Mózesnek, az Isten szolgájának énekét és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te utaid, ó, szentek Királya!” „Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettük.” (Jel 15:2–3; 7:14–15)

Itt van a helye a jellemformálásnak. Úgy tesz próbára a Mindenható, hogy olyan pozícióba helyez, ahol nagyobb ellenálló képességet, tisztaságot és nemes lelket fejleszthetünk ki, s ennek következtében tökéletes béketűréssel és teljes bizalommal fogunk rendelkezni a megfeszített Megváltó iránt. Ellenszegüléssel, nehézséggel és kemény próbákkal szembesülünk, mivel ezek Isten megpróbáltatásai. Amint a kemencében megtisztul az ezüst, úgy tisztítja meg az Úr az Ő népét, hogy feddhetetlen áldozatot hozhassanak előtte. – Confrontation, 93. old.

Ez az aranyszabály az igazi előzékenység alapelve. Legpontosabban Jézus életében és jellemében láthatjuk megvalósulását. Üdvözítőnk mindennapi élete során a szelídség és a szépség tündöklő sugarai ragyogtak mindenkire. Milyen jóakarat áradt már a jelenlétéből is! Isten gyermekeiben is ugyanez a szellem nyilvánul meg; akikben Krisztus lakozik, őket mennyei légkör övezi. Ártatlanságuk fehér öltözete az Úr kertjének illatát árasztja. Arcuk az Isten arcáról érkező fénytől ragyog, bevilágítva az ösvényt a botladozó, megfáradt láb előtt.

Akinek helyes fogalma van a tökéletes jellemről, nem mulasztja el, hogy Jézus részvétével és gyöngédségével viseltessen az emberek iránt. A kegyelem hatására meglágyul a szív, megnemesednek, megtisztulnak az érzelmek; és mennyei kifinomultságot és pontos fogalmat kapunk arról, miként viselkedjünk az adott körülmények között, hogy az valóban áldásos legyen.

Ám az aranyszabálynak még ennél is mélyebb jelentősége van. Akik Isten sokrétű kegyelmében részesültek, úgy továbbítsák az Úr áldásait a tudatlanságban és sötétségben veszteglőknek, ahogyan ők is szeretnék kapni, ha azoknak az embereknek a helyében lennének. Pál apostol azt mondja: „Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok.” (Róm 1:14) Amennyivel többet ismertél meg az Atya szeretetéből, amennyivel többet kaptál kegyelmének gazdag ajándékaiból, annyival inkább elkötelezettje vagy a legsötétebb, legzüllöttebb embernek, hogy ezekben az ajándékokban részesítsd. – Gondolatok a hegyibeszédről, 135. old.

Május 26., kedd:  -  Egy új család

A világnak életet adó Krisztus élete az ő szavában található. Szava által gyógyított és űzött ki ördögöket, szava által csendesítette le a tengert és támasztotta fel a holtakat, s az emberek bizonyságot tettek arról, hogy hatalom rejlik szavában. Isten Igéjét hirdette, Ő beszélt az Ótestamentum minden prófétájához és tanítójához. Az egész Biblia Krisztus kifejeződése. Benne van erőnk forrása. – In Heavenly Places, 134. old.

Krisztus rátekintett az ifjúra, és szerette volna, ha átadja magát neki. Szerette volna követeként mások áldására felhasználni. A helyett, amit Krisztusért fel kellett volna áldoznia, felkínálta neki a maga társaságát. „Kövess engem” – hívta. Ezt a kiváltságot Péter, Jakab és János boldogan fogadta. Ez az ifjú is csodálta Krisztust. Vonzódott a Megváltóhoz, de nem volt hajlandó elfogadni a Mester önfeláldozásra szólító elvét. Inkább a gazdagságot választotta, mint Jézust. Kívánta az örök életet, de nem adott helyet szívében annak az önzetlen szeretetnek, amelyből élet fakad; így szomorú szívvel elfordult Krisztustól.

Az ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van!” – Krisztus példázatai, 393. old.

A Megváltó vendégségbe ment egy farizeushoz. Elfogadta mind gazdagok, mind szegények meghívását, és szokása szerint az elé táruló képhez kapcsolta az igazságról szóló tanítását. A zsidók nemzeti és vallási ünnepeiket közös étkezés keretében ünnepelték meg. Az örök élet áldásainak előképét látták bennük. Élvezettel beszéltek arról a nagy ünnepségről, amelyet majd Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal együtt ülnek meg, miközben a pogányok kívül állva, sóvár szemmel nézik őket. Azt az intést és tanítást, amelyet Krisztus akart adni, a nagy vacsoráról szóló példázattal szemléltette. Istennek mind a jelent, mind a jövőt érintő áldásait a zsidók maguknak akarták kisajátítani. Tagadták, hogy Isten a pogányoknak is kegyelmet kínál. E példázattal az Üdvözítő azt fejezte ki, hogy ők azok, akik éppen most utasítják vissza a meghívást, amely kegyelmet hirdet, és Isten országába hív.

Elárulta, hogy az általuk semmibe vett meghívást az Úr elküldi azoknak, akiket ők lenéznek, és akiktől még a ruhájukat is elhúzzák, mintha leprások volnának. Vendégei kiválasztásánál a farizeus a maga önző érdekeit tartotta szem előtt. Krisztus ezt mondta neki: „Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat: nehogy viszont ők is meghívjanak téged, és visszafizessék néked. Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: és boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor.” (Lk 14:12–14) [...]

Izrael a kapott lelki áldásokat nem tarthatta meg csupán önmagának. Isten azért adta nekik az élet kenyerét, hogy megszegjék a világnak. – Krisztus példázatai, 219–220. old.

Május 27., szerda:  -  A szeretet meghatározása: Az irgalmas szamaritánus példázata (1)

A keresztény vallás gyakorlatias. Vallása gyakorlásában senki sem képtelen hűséggel betölteni valamely létfontosságú kötelességét. Amikor a törvénytudó megkérdezte: „Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?” Jézus egy kérdéssel válaszolt: „A törvényben mi van megírva? Mint olvasod? Az pedig felelvén mondta: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Mondta pedig annak: Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz.” (Lk 10:25–28) Itt nem a tétlenség vallását vázolta fel, hanem egy olyat, amely minden értelmi és testi erő erőteljes felhasználását teszi szükségessé.

Nem jelent vallást azonban a közömbös elmélkedés, a rest szemlélődés. Isten azt kéri tőlünk, hogy mérjük fel képességeinket, és gyakorlati felhasználással gyarapítsuk azokat. Gyermekeinek minden kapcsolatban a helyes magatartás példáinak kell lenniük. Mindenkire bízott feladatot képességeink szerint, és előjog számunkra áldásában részesülni, miközben hűséggel fejlesztjük elménk és testünk erejét az Ő neve dicsőségére. – A keresztény nevelés alapelvei, 419. old.

Az Istent imádó ember rájön, hogy az önzés egyetlen kis csíráját sem táplálhatja magában. Nem végezheti Ura iránti kötelességét úgy, hogy közben elnyomja embertársait. A törvény második elve lényegében az első: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” „Ezt cselekedd, és élsz.” Ezek Jézus Krisztus szavai, melyektől nem kellene eltérnie egyetlen férfinak, nőnek vagy ifjúnak sem, aki igazi keresztény szeretne lenni. A mennyei parancsolatok elvei iránti engedelmesség mennyei képmásra alakítja a jellemet...

Isten törvényének áthágását jelenti, ha szenvedni hagyunk valakit... Aki szereti a Mindenhatót, nem csupán szeretni fogja társait, hanem meleg együttérzéssel tekint az Isten által teremtett lényekre. Amikor a Szentlélek az emberben lakozik, a szenvedések enyhítésére és nem azok előidézésére vezet... Oda kell figyelnünk minden egyes szenvedésre, s vegyük úgy, hogy mi az Úr ügynökei vagyunk, s a szegények megsegítése érdekében meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt. Isten munkatársainak kell lennünk. Némelyek nagyon ragaszkodnak rokonaikhoz, barátaikhoz, kedvelt személyekhez, ám nem kedvesek és nem figyelmesek azok iránt, akiknek gyöngéd kedvességre, jóságra és szeretetre van szükségük. Őszinte szívvel tegyük fel a kérdést: Ki az én felebarátom? Nem csak a szomszédom vagy a legjobb barátom a felebarátom, nem csak az, aki a gyülekezetemhez tartozik, és hozzám hasonlóan gondolkodik. Felebarátom az emberi család minden egyes tagja. Mindenkivel jót kell tennünk, főleg hittestvéreinkkel. Be kell mutatnunk a világnak, hogy mit is jelent lényegében betölteni Isten törvényét. Mindenekfelett szeretnünk kell az Urat és embertársainkat úgy, mint önmagunkat. – Isten fiai és leányai, 52. old.

Május 28., csütörtök:  -  A szeretet meghatározása: Az irgalmas szamaritánus példázata (2)

Ez a példázat mutatja be az ember örök kötelességét embertársa iránt. Oda kell figyelnünk minden egyes szenvedésre, s vegyük úgy, hogy mi Isten ügynökei vagyunk, s a szegények megsegítése érdekében meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt. Isten munkatársainak kell lennünk. Sorra menjetek el minden embertársatokhoz, közeledjetek hozzá, mígnem szívét felmelegíti önzetlen érdeklődésetek és szeretetetek. Érezzetek együtt velük, imádkozzatok értük, keressétek a jó cselekedetek alkalmait, gyűjtsetek össze néhány embert, majd lapozzátok fel a sötét elméjűek előtt Isten Igéjét. Éberek legyetek, mint akiknek számot kell adniuk a lelkekért, és teljes mértékben gyümölcsöztessétek az Istentől kapott azon alkalmakat, amikor vele együtt dolgozhattok a lelki szőlőskertben. – Krisztushoz hasonlóan, 229. old.

Amikor a törvénytudó megkérdezte: „Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?” Jézus egy kérdéssel válaszolt: „A törvényben mi van megírva? Mint olvasod? Az pedig felelvén mondta: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Mondta pedig annak: Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz.” (Lk 10:25–28)

Ha nem létezne a Bibliában más szöveg, már ez a nyilatkozat is elégséges világosságot, ismeretet és biztosítékot nyújtana minden léleknek... Az irgalmas szamaritánus példázatával Krisztus rámutatott arra, hogy ki a felebarátunk, és olyan szeretetpéldáját adta nekünk, amit tanúsítanunk kellene a szenvedők és a szükségben levők iránt. – The Upward Look, 215. old.

Május 29., péntek  -  További tanulmányozásra

Bizonyságtételek, 2. kötet: 490–491. old.