A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Az örökkévaló evangélium 

December 20., szombat délután

Van remény a bűnösök számára. A Golgota keresztjére felemelt Krisztus nyújtja ezt a reménységet, mivel irgalma eleget tett a legutolsó feltételnek: felkínálta az ember bűnéért az elvárt áldozatot. Jézus Krisztus érdemei alapján Isten megbocsáthatja a bűnt, és igaznak nyilváníthatja azokat, akik hisznek a Fiában. Micsoda felbecsülhetetlen értékű igazság ez minden megtérő lélek számára! Hát ne keressük személyesen és ne értékeljük, hogy Isten megbocsátja a bűnt, és hogy bár vétkezünk, tudatlanok és bűnösök vagyunk, ha hiszünk Jézusban, az Úr úgy szeret, mint ahogyan szereti a Fiút? Abban a pillanatban, amikor megbocsátást kérünk összetört és őszinte lélekkel, Isten megbocsát. Ó, micsoda dicsőséges igazság! Prédikáljátok, imádkozzatok ezért és erről énekeljetek! Magasztaljátok „Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29)! Mondjátok az embereknek: „Tekintsetek a Golgotára!” Isten türelmetlenül várja, hogy megbocsásson azoknak, akik őszinte megtéréssel járulnak elé. A zsoltáros mondta: „Hiszen tenálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!” (Zsolt 130:4) – Signs of the Times, 1893. szeptember 4.

A megváltási terv nem csupán a bűn büntetése előli menekülés útja, hanem az az út, amely révén a bűnös megbocsátást nyer bűneiből, s végül bebocsátást kap a mennybe, ám nem mint megbocsátott, felmentett és rabságból megszabadított bűnös, akire gyanakvóan tekintenek, hanem mint akit kedvesen és teljes bizalommal fogadnak. Üdvözítőnk mindent megtett a megtérő és hívő lélek számára. Azért nyerjük el az üdvösséget, mert Isten szereti a Krisztus vére által megváltott embereket, és nem csupán megbocsát a megtérő bűnösnek, nem csak megengedi, hogy belépjen a mennybe, hanem Ő maga, az Irgalom Atyja vár majd a menny kapujában, és köszönt bennünket, hogy megadja az áldottak otthonába való bemenetelt. Ó, micsoda szeretetet mutatott nekünk az Atya az Ő szeretett Fia által, akit az elbukott világnak ajándékozott! Ez az áldozat az a csatorna, melyen át végtelen szeretete árad, s ezáltal mindazoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban, a tékozló fiúhoz hasonlóan részük lehet a teljes és ingyenes mennyei előjogokban. – Review and Herald, 1886. szeptember 21.

December 21., vasárnap  -  Evangélium az Ószövetségben

A zsidó ceremóniák és szertartások jelképe, Krisztus ugyanaz, mint aki felfedezhető az evangéliumokban is. Eltávolította a mennyei képmását eltakaró felhőket, a sötétség és az árnyak eltűntek, s Jézus, a világ Megváltója már tisztán látható. Pontosan úgy jött el, ahogy megjövendölték. Élete és halála által a jelkép találkozott magával az Áldozattal, s a zsidó ceremóniák és szertartások elvégezték a küldetésüket. Az emberek közé jött, ám nem mint a zsidók által várt Messiás – mint király, aki hatalommal és dicsőséggel leveri ellenségeiket, és a nemzetet az általuk kívánt magaslatokba emeli –, hanem mint a fájdalmak Férfia, szenvedéseink ismerője. Ő, a mennyei Fenség jónak látta, hogy barátunkká, tanácsadónkká, vezetőnkké, tökéletes példaképünkké váljon, és Üdvözítőnk legyen. „Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyultunk meg.” (Ésa 53:5) – Signs of the Times, 1886. június 3.

Gondoljátok azonban meg, hogy az engedelmesség nem csupán a parancsolatokhoz való alkalmazkodás, hanem a szeretet szolgálata. Isten törvénye az Ő valódi, belső lényének kifejezése, a szeretet nagy elvének megtestesülése, mely uralmának alapját képezi mennyen és földön. Ha szívünk Isten képmására megújul, ha szeretete kerül belénk, nem valósíthatjuk meg életünkben a parancsolatait? Ha gyökeret vert szívünkben ez a szeretet, ha átalakultunk Teremtőnknek képmására, akkor beteljesedik az Újszövetség ígérete: „Adom az én törvényemet az ő szívükbe, és az ő elméjükbe írom be azokat.” (Zsid 10:16) Ha a törvény szívünkbe van írva, vajon nem fog élő alapot ölteni életünkben? Az engedelmesség – a szeretet, hódolat és szolgálat – a tanítványság biztos jele. Azért mondja a Szentírás: „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait.” (1Jn 5:3) Továbbá másutt: „Aki ezt mondja: ismerem Őt, és az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.” (1Jn 2:4) Ahelyett tehát, hogy a hit felmentene bennünket a törvény alól, épp a hit, éspedig egyedül a hit az, amely Krisztus kegyelmének részeseivé, az engedelmességre tesz képessé bennünket.

Engedelmesség által nem érdemeljük ki az üdvösséget. A megváltás Isten ingyen kegyelmi ajándéka, melyet hittel kell elfogadnunk. Ám a hit gyümölcse: az engedelmesség. „Tudjátok, hogy Ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és őbenne nincs bűn. Aki őbenne marad, egy sem esik bűnbe; aki bűnbe esik egy sem látta Őt, sem meg nem ismerte Őt.” (1Jn 3:5–6) Ez az igazi próbakő. Ha Krisztusban maradunk, ha az Atya szeretete lakik bennünk, érzelmeink, gondolataink és tetteink összhangban lesznek Istennek az Ő szent törvényében kifejezett akaratával. „Fiacskáim! Senki el ne hitessen benneteket: aki az igazságot cselekszi, igaz az, amiként Ő is igaz.” (1Jn 3:7) Az életszentség lényegét a Mindenható szent törvénye határozza meg, amelynek színvonala a Sínai-hegyi tíz szabályban jutott kifejezésre. – Jézushoz vezető út, 60–61. old.

December 22., hétfő  -  A testet öltött evangélium

Amikor a földön járt, Krisztus nem Isten hatalmát és magasztosságát tartotta legfőbb mondanivalójának. Ő gyakran nevezte Istent a mi Atyánknak, önmagát pedig nagyobb Testvérünknek. Azt szeretné, hogy bűntől meggyengült elménk bátorítást nyerjen, és belekapaszkodjon abba a tudatba, hogy az Úr a szeretet. Bizalmat akar sugallni, és emlékeztetni kíván szavaira: „Avagy fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” (Ésa 27:5)

A tékozló fiú édesapja a jelképe annak, ahogyan Krisztus önként vállalta Isten képviseletét. Ez az édesapa ég a vágytól, hogy viszontlássa fiát. Várja, virraszt és reméli, hogy visszajön. Amikor a távolban meglát egy idegent rongyos ruhában közeledni, elémegy, mert arra gondol, hogy talán fia érkezik. Aztán élelmet és ruhát ad ennek a vándornak úgy, mintha a fia lenne. Nemsokára elnyeri jutalmát is, amikor valóban hazaérkezik a fia, és ajka vallomásra nyílik: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam!” (Lk 15:21) Ekkor az édesapa így szól a szolgáihoz: „Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábára! És előhozván a hízott tulkot vágjátok le, és együnk és vigadjunk.” (Lk 15:22–23)

Egyetlen megrovó szó sem hangzik el, nem dorgálja meg magatartásáért a tékozlót. A fiú érzi, hogy múltját megbocsátotta, elfelejtette és eltörölte örökre. Pontosan ezt mondja Isten is a bűnösnek: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak.” (Ésa 44:22) „És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” (Jer 31:34) „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” (Ésa 55:7) „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16)

Sátán azt állítja, hogy Istennél nem létezik bűnbocsánat, és hogy ha Ő mégis megbocsátja a bűnt, akkor érvénytelenné teszi törvényét. Ezt sugallja a bűnösnek: „Elveszett vagy!”

Krisztus azért jött a földünkre, hogy megcáfolja a kísértő kijelentését, és bemutassa, hogy az Atya a szeretet, és az Úr könyörül azokon, akik félik Őt. Kövesd az Üdvözítőt a jászoltól a keresztig, figyeld meg önzetlen szolgálatát, szenvedését a kertben és kereszthalálát, s ebből majd megláthatod, hogy Istennél bőségesen van bűnbocsánat. Ő gyűlöli a bűnt, de minden ismeretet felülmúló szeretettel szereti a bűnöst. – Review and Herald, 1911. január 19.

A vámszedő több más imádkozóval együtt ment fel a templomba, de hamarosan elkülönült tőlük, mert méltatlannak találta magát ahhoz, hogy velük együtt imádkozzon. Ahogy félrevonultan állt, „még szemét sem akarta az égre emelni, hanem verte a mellét” (Lk 18:13), mert keserűséget és megvetést érzett önmagával szemben. Ezáltal fejezte ki Istentől való eltávolodásának és méltatlanságának tudatát. Úgy érezte, hogy szégyent hoz rá, mivel bűnösen, szennyesen járul elé. Nem várhatott segítséget a körülötte levőktől, mivel mindenki megvetéssel tekintett rá. Megértette, hogy nincs is joga a menny irgalmára, ezért szörnyülködve tekintett az ítéletre, arra a pillanatra, amikor majd minden ember sorsa fölött döntés születik. Nagy szükségében őszinte kiáltás tört fel a lelkéből: „Uram, légy irgalmas nékem, bűnösnek!” (Lk 18:13)

A vámszedő által bejárt út az egyetlen, ami megbocsátást és megbékélést szerez Istennel. Ez az ember nem gondolta, hogy mások bűnei nagyobbak, mint az övéi. Saját terheivel, szégyenével és bűneivel járult a Teremtő elé, mint a mennyei törvények lábbal tiprója, aki vétkezett szóban, gondolatban és cselekedetekben. Elismerte, hogy megérdemli a büntetést vétkei miatt. Irgalom, irgalom – ez volt egyetlen kérése. Ó, micsoda biztosítéka ez a megbocsátásnak, ami békét és nyugalmat hoz a beteg léleknek!

A vámszedő megalázkodása teljesen elégséges volt a Mindenható előtt. Az önismeret alázatosságot jelent. Önismeret által eltávolítjuk azt a hajlamot, hogy a magasságos Isten előtt szónokoljunk különleges képességeinkről, tulajdonságainkról. Ha felismerjük bűneinket és tökéletlen voltunkat, őszinte kéréssel járulunk Jézus lába elé, és Ő meghallgatja a kéréseinket. – Signs of the Times, 1885. február 19.

December 23., kedd  -  Evangélium Pál apostol leveleiben

Ugyanazt a törvényt, amelyet kőtáblákra véstek, a Szentlélek a szív tábláira írta. Ahelyett, hogy saját igazságunk létrehozásán fáradozunk, inkább fogadjuk el Krisztus igazságát! Az Ő vére engesztelés bűneinkért. Engedelmességét nekünk tulajdonítja Isten. Azután a Szentlélek által megújított szív megtermi majd „a Lélek gyümölcseit”. Krisztus kegyelme útján az Isten törvénye iránti engedelmességben élünk, amely törvényt a szívünkbe írta. Ha már Jézus Lelke lakik bennünk, éppen úgy járunk és élünk ezen a földön, ahogy Ő járt és élt. A próféta útján ezt jelentette ki önmagáról: „a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van” (Zsolt 40:9). Mikor az emberek között volt, így szólt: „Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.” (Jn 8:29)

Pál apostol világosan feltárja előttünk a hit és törvény közötti összefüggést újszövetségi fogalmazásban. Azt mondja: „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által, távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.” „Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Róm 5:1; 3:31; 8:3–4)

Isten műve minden időben egy és ugyanaz, ámbár vannak a fejlődésnek különböző fokozatai és hatalmának különböző kinyilatkoztatásai, hogy megfeleljenek az emberek szükségleteinek az egymást követő korszakokban. Az első evangéliumi ígérettől a pátriárkális és Izrael korszakain át a jelenkorig Isten szándékai fokozatosan bontakoztak ki a megváltás tervében. A zsidó törvény által előírt szokásokban és szertartásokban kiábrázolt Jézus ugyanaz, mint aki az evangéliumban feltárja magát előttünk. Azok a felhők, amelyek beborították isteni formáját, elvonultak: a köd eloszlott, és az árnyék eltűnt, így most a világ Megváltója önmagát kinyilatkoztatva áll előttünk. Az a Krisztus, aki a Sínai-hegyről jelentette ki a törvényt, és aki Mózesnek átadta a szertartási törvény előírásait, ugyanaz az Üdvözítő, mint aki elmondta a Hegyibeszédet. Az Isten iránti szeretet alapelvei, amelyek a törvény és a próféták alapja, csak megismétlései azoknak, amiket Mózes útján mondott a héber népnek: „Halld, Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (5Móz 6:4–5; 3Móz 19:18) Mindkét rendelkezésben a tanító egy és ugyanazon Úr, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Isten követelései és uralkodásának alapelvei is ugyanazok. Minden őtőle ered, „akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka.” (Jak 1:17) – Pátriárkák és próféták, 372–373. old.

December 24., szerda  -  „Új” szövetség

Az Újszövetség áldásai egyszerűen az irgalomra alapoznak. Az Úr pontosít: „Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.” (Zsid 8:12) Mindazok, akik megalázzák szívüket és megvallják bűneiket, irgalmat és kegyelmet nyernek. Talán Isten megszűnt igaznak lenni, amikor irgalmat tanúsított a bűnös iránt? Meggyalázta-e a szent törvényt, s azóta szemet huny a törvény áthágása fölött? Ő következetes, és nem változik. Az üdvösség feltételei mindig is ugyanazok voltak. Az élet, az örök élet azok számára biztosított, akik engedelmeskednek az Ő törvényének. [...]

Az Újszövetség alatt az örök élet elnyerésének feltételei ugyanazok, mint egykor az Ószövetség idején – vagyis teljes engedelmességre van szükség. Az Ószövetség idején számos olyan szégyenteljes és megátalkodott ellenséges magatartás létezett, amelyre nem volt előírva engesztelési szertartás. Az Újszövetségben, amely még jobb, Krisztus betöltötte a törvénytaposó helyett a törvényt, ha a bűnös hit által elfogadja Őt személyes Megváltójának. „Valakik pedig befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek.” (Jn 1:12) Az irgalom és a megbocsátás a jutalmát adja mindazoknak, akik Krisztushoz jönnek, bíznak az Ő érdemeiben, melyek által elveszi bűneiket. A jobb szövetség révén tisztulunk meg Jézus vére által bűneiktől. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 7. kötet, 931. old.

A világ Megváltója eltűrte a veszendő világ bűneihez mért fájdalmat. Krisztus golgotai áldozata eleget tett a törvény elvárásainak, s amikor a bűntudat ránehezedik a szívre, és a teher elviselhetetlenné válik, Jézus meghívja a bűnöst, hogy tekintsen rá és éljen. Krisztusban van a lélek megtisztulásának ereje. „No, jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.” (Ésa 1:18) Az élet ajándékát kínálja fel az embernek ingyen, irgalommal és örömmel. A mennyei trónus fölött húzódik azon ígéret szivárványa, hogy Isten befogad minden bűnöst, aki lemond arról, hogy saját igazsága által nyerjen örök életet, és aki elfogadja a világ Megváltójának feddhetetlenségét, és hiszi, hogy Jézus az ő személyes Megmentője. Amikor a bűnös rájön, hogy reménytelen helyzetben van, hogy elveszett, és örök halálra van ítélve, és nem képes semmit sem tenni önmaga megváltása érdekében, amikor teljes egészében elfogadja Őt személyes Üdvözítőjének, akkor teljesedik be Isten Igéje: „Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.” (Zsid 8:12)

A kegyelem szövetsége alatt az örökélet feltételei ugyanazok, mint voltak Édenben. A bűnös, aki hisz, a mennyei Helyettesítő révén engedelmeskedik Isten törvényének. Az embernek felkínált irgalom Jézus érdemeinek jutalma, „aki önmagát adta miértünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt” (Tit 2:14). A Krisztus feddhetetlenségének tulajdonított, embernek felkínált üdvösség érdekében megtett erőfeszítések nem helyettesítik a jó cselekedeteket, nem mentesítenek a törvény megtartásának kötelezettségétől, és nem is csökkentik szent elvárásait. A Megváltó eljött, hogy magasba emelje a törvényt, és nyilvánvalóvá tegye változhatatlan és kiváló jellegét. A kegyelem evangéliumának dicsősége, a Krisztusnak tulajdonított feddhetetlenség az üdvösséget kínálja fel a törvény iránti engedelmesség által, s az által, hogy az ember lelkében a Szentlélek lakozik.

Jézus legyen reménységünk alapja, mivel csak általa lehetünk az öröklét örökösei. Bizonyos feltételekkel kínálta fel a múlhatatlan örökséget. Ezen a földön csak akkor örökölhetünk vagyont, ha elírás és tévedések nélküli örökségi bizonylattal rendelkezünk. Az eljövendő világ örökségét pedig szintén egy folt nélküli bizonylattal nyerhetjük el. Isten Igéjében határozottan ki van jelentve az a rokonsági kapcsolat, amely által megkaphatjuk a mennyei örökséget. Az ábrahámi szövetség előírásai alá kell helyeznünk magunkat, mely így szól: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Gal 3:29) Ha Krisztuséi vagyunk, mennyei, örökségi bizonylatunk szenny nélküli, és összhangban áll a kegyelem szövetségének előírásaival. Kegyelem által megerősíthetjük az elhívást és a választást, felöltözhetjük az Üdvözítő tökéletességét lélekben és jellemben. Senkinek sem lesz joga elvenni a mennyei örökséget, ha nem tisztult meg, nem csiszolódott, nem lett nemesebb és szentebb. Ezért tehát, szorgosan törekedjünk arra, hogy megerősítsük elhívatásunkat és kiválasztásunkat, hogy egy örömteli fogadtatásban legyen részünk Urunk, Megváltónk, Jézus Krisztus örök országában. – The Messenger, 1893. május 10.

December 25., csütörtök  -  Az evangélium lényege

A világnak arra az üdvözítő igazságra van szüksége, amelyet Isten népére bízott. Elvész az emberiség, ha a menny által rendelt módszerek segítségével nem kínáljuk fel az istenismeretet. Munkatársai dolgozzanak a Szentlélek ereje által különleges lelkesedéssel, és hirdessék a világnak az értékes igazság világosságát. Miközben az utakra és a kerítések mellé mennek ki, s dolgoznak a földeken, otthon és távoli vidékeken, különleges módon nyilatkozik meg előttük az égi üdvösség.

Isten hű hírnökeinek arra kell törekedniük, hogy minél távolabb vigyék el az Úr munkáját. Szoros kapcsolatban kell lenniük a Mesterrel, hogy naponta tőle kaphassák a tanítást. Buzgó imában küzdjenek az Atyával a Szentlélek keresztségéért, hogy eleget tehessenek a bűnben veszendő világ szükségleteinek. Minden erőt megígért azoknak, akik hittel hirdetik az örök evangéliumot. Miközben Isten követői elviszik a világba a dicsőség trónusának élő és friss üzenetét, az igazság fénye égő fáklyaként világítja be a világ minden részét. Ezáltal elűzi a tévelygés és hitetlenség sötétségét az emberek elméjéből minden országban, ahol őszinte szívű emberek élnek, akik most keresik Istent, és arra törekednek, hogy „talán kitapogathatnák Őt” (Csel 17:27). – Review and Herald, 1910. március 31.

Az Úr várja az alkalmakat, hogy népén keresztül kiáraszthassa kegyelmét és hatalmát. Viszont elvárja, hogy a szolgálatot végzők szüntelenül rá irányítsák gondolataikat. Naponta szakítsanak időt az Ige olvasására és imára. Az Úr parancsnoksága alatt álló tisztnek és katonának időre van szüksége, hogy kapcsolatot teremtsen Istennel, és áldásait keresse. Ha Isten szolgája tűri, hogy elvonják ettől, elveszíti lelki erejét. Egyénenként Istennel kell járniuk, vele kell beszélgetniük, s akkor Krisztus evangéliumának megszentelő hatása teljes szépségében fog megmutatkozni életükben. – Bizonyságtételek, 6. kötet, 253. old.

A törvény és az evangélium kéz a kézben haladnak. Egyik kiegészíti a másikat. Krisztus evangéliumában a törvénytaposó embert a törvény nem üdvözítheti hit nélkül. A törvény nélküli evangélium hatástalan és erőtlen. A törvény és az evangélium képezi az egységes és tökéletes egészet. Az Úr Jézus letette az épület alapjait, és Ő helyezte el „és felviszi a csúcskövet, és ilyen kiáltás támad: áldás, áldás reá” (Zak 4:7). Ő hitünk Fejedelme és Bevégzője, az Alfa és Ómega, a Kezdet és a Vég, az Első és az Utolsó. A kettő (Krisztus evangéliuma és Isten törvénye) egybefonódásából születik meg az igazi szeretet és a hit. – The Ellen G. White 1888 Materials, 748. old.

December 26., péntek  -  További tanulmányozásra

Az utolsó napok eseményei: „A hangos kiáltás” című fejezet.