SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Sírjatok és jajgassatok!

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 19:13; 1Sámuel 25:2-11; Zsoltár 73:3-19; Máté 5:39; Lukács 16:19-31; Jakab 5:1-6

„Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6:21).

Világszerte népszerűek a „Legyen Ön is milliomos!” televíziós kvízjátékhoz hasonló programok. A nézők közül bizonyára sokan örömmel eljátszanak a gondolattal, hogy valaki hirtelen meggazdagodhat – és talán reménykednek, hogy egy nap ez velük is megtörténik.

Csakhogy a vagyon nem adja meg mindazt, amit sokan várnak tőle. Tanulmányok kimutatták, hogy a bevételek gyarapodása esetén is megfigyelhető a csökkenő hozadék elve. Azon túl ugyanis, ami az embernek kényelmes megélhetést biztosít, a többlet vagyon nem tesz boldogabbá. Általában inkább boldogítanak a tartalmas emberi kapcsolatok, a munka, amiben kiteljesedik az ember és az élet, aminek célja van, mint a gazdagság. A legjobb dolgokat ingyen kapjuk: egy kedves szót, egy mosolyt, azt, ha valaki meghallgat, az egyszerű kedvességet, elfogadást, tiszteletet, együtt érző simogatást és az őszinte barátságot.

És még nagyobb az értéke mindannak, ami Istentől jövő ajándék: hit, remény, bölcsesség, türelem, szeretet, megelégedettség és még számos egyéb áldás, amit elnyerhetünk, ha Isten Lelke a szívünkben él. A helyzet iróniája viszont, hogy míg sok keresztény látszólag egyetért e gondolattal, a hétköznapi életük mégis azt mutatja: többnyire az önzés uralma alatt állnak. Amint a héten látni fogjuk, a kapzsiság nagy hiba, és szörnyűséges következményeket von maga után.

Jakab levelének 5. fejezete csattanós mondattal kezdődik: „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok” (Jak 5:1). E szavak minden kétséget kizáróan felkelthették az olvasók figyelmét!

Jak 1:10-11 versei a vagyon mulandóságára emlékeztetik a gazdagokat. Az 5. fejezetben viszont Jakab egyenesen felszólítja azokat, akik makacsul kapaszkodnak az anyagiakba, hogy „sírjatok, jajgatván”. Mintha máris kezdenék kiszabni rájuk a fenyegető ítéletet. Az élénk ecsetvonásokkal felvázolt kép folytatódik a heti szakasz egészében, emlékeztetve rá, hogy nagy lesz az isteni megtorlás a gonoszok felett. Bemutatja a Krisztus visszatérését közvetlenül megelőző időt (lásd Lk 17:27-29; 2Tim 3:1-2; Jel 18:3, 7). Hasonló lelkület hatja át Isten végidei egyházát (Jel 3:17). Érdemes felfigyelni rá, hogy Jak 5:1 versében az a görög szó, aminek a fordítása „nyomorúság” és Jel 3:17 versében a Laodicea „nyomorult” voltára utaló kifejezés ugyanabból a gyökből származik.

Rengeteg igazságtalanság történik a világon, főleg az anyagiak terén. Nehéz megérteni, hogyan gazdagodhatnak meg egyesek a szegényeket kiszipolyozva, méghozzá büntetlenül! Olvassuk el Zsolt 73:3-19 szakaszát! Milyen reményt találunk e részben erre az állandó problémára?

_____________________________________________________________

Az ószövetségi próféták könyvei mind érintik az igazság kérdését, kilátásba helyezve, hogy Isten majd igazságot tesz. Viszont a reménység állandó, következetes észben tartása nem könnyíti meg az Isten fellépésére való várakozás kényelmetlen és elbizonytalanító időszakát. Habakuk például a kiválasztott nép általános hitehagyásának idején írt, akkor, amikor Babilon a büszkeségtől dagadt, a hatalmát és virágzását ünnepelte. A próféta szúrós kérdéseket záporozott Isten felé (lásd Hab 1:2-4, 13-14). Rövid válaszában azonban az Úr arra bátorította, hogy továbbra is csak bízzon benne és várjon még (Hab 2:2-4). Habakuk úgy is tett (Hab 3:17-18).

Miféle igazságtalanságok láttán forr bennünk a méreg és a düh? (És mennyi minden történik még, amiről nem is hallunk!) Ami tőlünk telik, azt meg kell tennünk az igazságtalanságok enyhítése érdekében. Mégis hogyan nyugodhatunk meg az ígéretben, hogy végül Isten valóban igazságot szolgáltat?

Milyen figyelmeztetést találunk Jak 5:2-3 verseiben? Milyen vagyonról beszél itt Jakab – kétségtelenül erős kifejezéseket használva? Szavainak mi az alapvető üzenete?

Megrothadt gazdagság, molyette ruhák, rozsdamarta arany meg ezüst – komolyan el kell gondolkodnunk ezekről a képekről, miközben bolygónk boldogan forog tovább, mind gyorsabban, gyorsabban sodródva a pusztulás felé.

Mintha az egyik világgazdasági válság a másikat érné. Amikor „jó” időszakok köszöntenek is be, nem tartósak, és utánuk mindig hanyatlás jön. A globális piac kínálta gazdasági stabilitás és nyugalom minden látszata tünékeny és többnyire csak elképzelés. A szegények és a gazdagok közötti szakadék szélesedésével nő az elégedetlenség és a bizonytalanság. Ilyen volt a helyzet, amikor Jakab leírta, hogy a szegények egyre elkeseredettebbé válnak, a gazdagok pedig még érzéketlenebbül hunynak szemet az ínségben élők sanyarú helyzete felett.

Gondolkozzunk el az alábbi bibliai szereplők életéről! Beszéljük meg, hogyan hatott rájuk a gazdagság (vagy éppen annak hiánya)!

1) Nábál (1Sám 25:2-11)  ________________________________________

2) Ezékiás (2Kir 20:12-19) ______________________________________

3) Péter (ApCsel 3:1-10) ________________________________________

Előbb-utóbb mindannyiunk szemében elveszíti vonzerejét a világi gazdagság. Megismerjük a korlátait, sőt talán még az árnyoldalát is. A pénznek megvan a maga helye, és abból van a baj, ha az ember rossz helyre teszi.

Jakab elmondja, hogy a pénz „bizonyság” lesz azok ellen, akik helytelenül élnek vele (Jak 5:3). A végidő összefüggésében olvasható Jakab figyelmeztető üzenete, de a lényeg világos: számít, hogyan használjuk fel a pénzünket! A testeket megemésztő tűz képével akarta Jakab ráébreszteni olvasóit arra, hogy milyen nagy a súlya az anyagiakat illető napi döntéseinknek. Vajon olyan kincseket halmozunk fel magunknak, amelyek végül a tűzben hamvadnak el vagy inkább az örökkévalóságra gyűjtünk (lásd Lk 12:33-34)?

Mérlegeljük alaposan, hogyan is viszonyulunk a pénzhez, és ez miként befolyásolja emberi kapcsolatainkat! Ezek szerint hogyan használjuk fel azt, amink van?

Jakab levelét olvasva felfigyelhettünk rá, hogy említi a gazdagok különféle csoportjait, köztük a vagyonos kereskedőket, akik útjuk közepén „elsorvadnak” (Jak 1:11); üzletembereket, akik befektetéseiket védelmezve a törvényszék elé hurcolják az embereket (Jak 2:6); és földbirtokosokat, akik munkásaik bérét visszatartják (Jak 5:4). A gazdagok e versekben múltbeli tetteik, jelenlegi hozzáállásuk és jövőbeli büntetésük alapján rossz fényben tűnnek fel. Lényegében a szegények kárán halmozták fel kincseiket – maguknak (Jak 5:3).

„Íme a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált” (Jak 5:4; vö. 3Móz 19:13; 5Móz 24:14-15; Jer 22:13). Milyen fontos elvet látunk itt, nemcsak a mai témánkkal kapcsolatban, hanem arra vonatkozóan is, hogy általában miként bánunk az emberekkel?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A bibliai idők Izráelében amint megkapta valaki a bérét, annak nagy részéből, ha nem az egészből ételt vásárolt, hogy a családjának enni adhasson. A fizetség visszatartása általában azt jelentette, hogy a család éhezett, tehát súlyos kérdés volt az, amit Jakab szóba hozott.

Nem csoda, hogy kemény szavakkal illette a dolgozóik jussát visszatartókat! Minden csalás, megkárosítás rossz, de amikor tehetős emberek a nincsteleneket meglopva gyarapítják a vagyonukat, az bűn, nemcsak a szegények, hanem a menny ellen is! És amint Jakab írja, a maga idejében Isten mindenképpen igazságot szolgáltat.

„A gazdagsággal nagy felelősség jár. Végül majd az ihletett apostol által bemutatott igazságos megtorlásra számíthat az, aki hamis úton szerezte vagyonát, csalt az üzletben, elnyomta az özvegyet és az árvát, halmozta a kincseket, nem törődve a szegények sanyarú sorsával: ’Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok’ (Jak 5:1)” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. [Bizonyságtételek az egyháznak.] 2. köt. 682. o.).

Hogyan járunk el pénzügyeinkben? Ezek szerint mennyire nevezhető valóban keresztényinek az életünk? Mennyire tükröződik bennünk Krisztus jelleme?

„Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint az áldozati állat levágásának napján” (Jak 5:5, új prot. ford.; vö. Ez 16:49; Ám 4:1). Mit kapcsolnak össze ezek az igehelyek a dőzsöléssel?

Az ókori világban elterjedt nézet volt, hogy összességében egy meghatározott megnnyiségű gazdagság létezik, tehát ha egyesek vagyona nőtt, másoké szükségszerűen csökkent. Más szóval a gazdagok csak úgy gazdagodhattak, ha a szegényeket még nagyobb nyomorba döntötték. Viszonylag modern elképzelésnek tűnik a mások anyagi helyzetének károsítása nélküli „vagyonosodás”. Ma még azt is mondják, hogy a vagyonukat gyarapító gazdagok segíthetnek a szegényeknek is gazdagabbá válni. Másrészt viszont, tekintettel az egyre apadó természeti erőforrások megszerzéséért folytatott versenyre a fejlett és a fejlődő országok között, nyomósabb érvnek tűnik, hogy a gazdagság megteremtésének valóban vannak korlátai. Tehát a vagyonegyenlőtlenség ma is éppen annyira elevenünkbe vágó kérdés.

Az egyenlőtlen helyzettel kapcsolatban Jézus egyik leghíresebb példázata a gazdag ember és Lázár története (lásd Lk 16:19-31). Abban a korban a legtöbben szerencsésnek mondhatták magukat, ha két öltözet ruhájuk is volt, nem csak egy, és örültek, ha évente egyszer ünnepet tarthattak. A történetbeli gazdag viszont „bíborba és patyolatba öltözött (a legdrágább ruhákba), és nap mint nap fényes lakomát rendezett” (19. vers, új prot. ford.). Szegény Lázárnak, akit úgy vittek oda a gazdag ember házának kapujához, kéregetnie kellett, hogy néhány morzsa neki is jusson.

Az általános nézettel ellentétben ennek a példázatnak a fókuszában nem a túlvilág, hanem ez az élet van. Sőt, az eredeti görög szöveg egyáltalán nem is említ sem „mennyet”, sem „poklot”, a gazdag embert és Lázárt is ugyanazon a helyen, a sírban (hádész) jeleníti meg (23. vers). Az őket elválasztó „közbevetés” (Károli) vagy „szakadék” (új prot. ford.) azt jelképezi, hogy az ember halálakor örökre eldől a sorsa. Éppen ezért rendkívül fontos, hogyan bánunk az emberekkel ebben az életben (amint Mózes és a próféták leírták, lásd 29. és 31. vers). Nincs következő élet, amiben bepótolhatnánk, amit ebben az életben elszalasztottunk: „aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát” (1Jn 4:20)?

Mit tettünk, amit aztán megbántunk és most még helyrehozhatnánk, viszont később már nem lesz rá lehetőségünk?

Amikor valaki rosszat tesz, a természetes hajlamai arra késztetik, hogy próbáljon meg kibújni a felelősség alól. Általában ilyenkor igyekszik valaki másra hárítani a felelősséget – akár még arra is, akinek ártott. Gyilkosok azzal védekeznek, hogy tettüket önvédelemből követték el vagy nehéz gyerekkorukra hivatkoznak. Nemi erőszak elkövetői az áldozatot hibáztatják, mondván, hogy csábította őket. A válófélben lévő házastársak jellemzően egymást okolják a házasság zátonyra futásáért. Akiket a keresztény mártírok meggyilkolásának vétke terhel, a mártírok felelősségét emlegetik, az úgymond eretnek tanaik miatt. Jézus figyelmeztette is tanítványait: „jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik” (Jn 16:2). Úgy hisszük, hogy magát Jakabot is a hite miatt ölték meg.

Mindennek fényében még nagyobb a súlya a következő kijelentésnek: „Elítéltétek, megöltétek az igazat, s ő nem állt ellen nektek” (Jak 5:6, új prot. ford.). Hányszor fordult elő, hogy te ítéltél el valaki mást, majd később rádöbbentél: valójában te vétettél? Gondoljunk most főleg a vers második felére! Engednünk kellene, hogy bárki végiggázolhasson rajtunk? Másrészt viszont hány olyan vitán vagyunk túl, amire nem került volna sor, ha nem ellenkezünk? Mit értett Jézus azon, hogy „fordítsd felé a másik orcádat is” (Mt 5:39)? Hogyan kell ezt a gyakorlatban megtenni (vagy az a probléma, hogy „gyakorlati” módon képzelünk el valamit, aminek önmagában nem kell annak lennie)?

Amint láttuk, Jakabnak igencsak bőven akadt mondanivalója a gazdagokról és a szegényekről. Nem szabad viszont elfelejtenünk, hogy Jakab sosem ítélte el a tehetőseket egyszerűen a vagyonuk miatt. Isten szemében a hozzáállásuk és a tetteik számítottak. Hasonlóképpen az anyagi téren való szegénység puszta ténye sem teszi kedvesebbé az embert Isten előtt. A „lelki szegények”, akik „gazdagok… hitben” lesznek az „örökösei az országnak” (Mt 5:3; Jak 2:5). E belső tulajdonságoknak talán semmi közük nincs a tényleges anyagi helyzethez, bár ennek is fennáll a lehetősége. Aki az mondja, hogy „gazdag vagyok, és meggazdagodtam” (Jel 3:17), lelki téren talán nagyobb ínséget lát, mint gondolná. Isten figyelmeztette Izráelt: nagyon vigyázzanak az ígéret földje elfoglalása után, amikor jól megy majd a soruk, nehogy elfelejtsék, hogy tőle kapták mindazt, amit élvezhetnek, így „az erőt… a gazdagságnak megszerzésére” (5Móz 8:11-18).

„A pénznek nagy értéke van, mert sok jót lehet vele tenni. Isten gyermekeinek kezében a pénz táplálék az éhezőnek, ital a szomjazónak és ruha a mezítelennek; eszköz az elnyomottak megvédésére és a betegek gyógyítására. De a pénz csak akkor ér többet a homoknál, ha életszükségletek megteremtésére, mások áldására és Krisztus ügye előbbrevitelére használjuk fel.

A felhalmozott vagyon nemcsak haszontalan dolog, de átok is; a lélek számára állított csapda, amely kiöli az emberből a mennyei kincsekhez való ragaszkodást…

Akik felismerik, hogy a pénz Istentől kapott talentum, azok beosztással fognak élni vele. Érzik: kötelességük takarékoskodni, hogy adakozhassanak” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 243-244. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)  Gondolkozzunk el a következő mondatokon: „A gazdag a szegényeken uralkodik, és szolgája a kölcsönvevő a kölcsönadónak” (Péld 22:7). „Sok család azért szegény, mivel azonnal elkölti pénzét, mihelyt megkapja… Ha valaki adósságba keveredik, akkor Sátán egyik hálójába esett, amit a lelkekre vet ki” (Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 331. o.). Vajon része annak, hogy „a szegényeknek az evangéliumot” hirdetjük (Lk 4:18), ha segítünk az embereknek kikeveredni az adósságból vagy elkerülni kölcsönök felvételét? Miért vagy miért nem?

2)  Hogyan dönthetjük el, hogy a pénz a szolgálatunkra van vagy inkább mi szolgáljuk a pénzt (lásd Lk 16:10-13)?

3) Mindenütt létezik vagyonegyenlőtlenség. Némelyek két, három, négy vagy akár több luxus ingatlannal is rendelkeznek, míg mások örülnek, ha néhány fadarabot találnak, amit összeeszkábálnak, hogy meghúzódhassanak alatta. És mi a helyzet azokkal, akik zsíros falatokkal hizlalják magukat, miközben a világ minden táján sok gyerek éhesen fekszik le? Egyesek szerint, ha elveszünk a gazdagoktól, többet adhatunk a szegényeknek. Mások arra hivatkoznak, hogy aki meggazdagszik, segíthet kiemelni a szegényeket a nélkülözésből. Keresztényként hogyan segíthetünk enyhíteni a mélyszegénység problémáját? Mit kell megtennünk a segítség érdekében, és mit ne tegyünk?

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

AZ ÉKSZER

Ti boldog gazdagok,

nem tudjátok,

mi az igazi ékszer.

A könnyek fájó ragyogásával

a gyémánt szépsége nem ér fel.

A könny a szív fájdalmában

érik, csiszolódik,

mint kagylóban

az igaz gyöngy, kiformálódik.

– Amit magunkban hordozunk,

az az érték csupán.

A felülről kapott ajándék

csillogása egy szempár sugarán,

ha meglát nyomorultat, árvát,

s kinyújtott kézzel bekötöz

fájó, sajgó sebet, és imára

kulcsolódik egy síró ember fölött.

– Ez az ékszer, ez az érték,

amit nem mér meg

semmilyen mérték.

Csak ott fönn Valaki, aki

azért jött, hogy megértsék,

mi a mulandó, s mi az, mi megmarad,

mikor felettünk az idő elszalad.

– Állunk a lét, a nemlét küszöbén:

csak azt visszük el magunkkal,

ami lelkünkben él.