A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Sírjatok, jajgatva! 

November 29., szombat délután

Isten különböző talentumokkal ruházza fel szolgáit, melyek együttesen alkotnak tökéletes egészet. Azt akarja, hogy úgy tekintsünk a pénzre, mint tőle kapott ajándékra, és annak tudatában is használjuk fel. A szent kötelesség elárulását jelenti a visszaélés a Mindenható bármelyik ajándékával. Az Úrtól kapott tőke helytelen felhasználásával a szolgálattevő saját lelkének árt, és így az igazság már nem végezheti el a munkáját.

Hallgassátok meg az Úr szavát: „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg. Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Íme a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dőzsöltetek e földön és tobzódtatok; szíveteket legeltettétek mint áldozás napján. Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent nektek.” (Jak 5:1–6)

Ilyen állapotban van mai világunk. Az emberek mindenre ráteszik a kezüket, kis bért fizetnek munkásaiknak, miközben maguknak visszatartják a nagy összegeket. Az önzést, kapzsiságot ápolják, ami lényegében bálványimádást jelent. Dollármilliókat tartanak lakat alatt, s így a pénz senkinek sem használ.

Azok, akik pénzt birtokolnak, folyamatosan aggódnak, nehogy elveszítsék kincsüket. Ezáltal az Úrtól kapott tőke nem kamatozhat. Isten ezt tanácsolja: „Használd fel a jóra, hogy áldás lehessen másnak, aki a maga során jót tehet másoknak is.” Az Atya áldásával a mások megsegítésére forgalomba hozott pénz folyamatosan gyarapodni fog. [...]

A lehető legjobb módon kell felhasználni a pénzt. Egyesek nem annyira megfontoltak, mint kellene, amikor az Úr javait használják fel, míg mások a lehető legrövidebb időn belül elköltik a pénzt. A Megváltó azt szeretné, hogy intézményeink vezetői takarékosak legyenek, mivel sosem tudják, mikor adódik alkalom az ügy előbbre vitelére, amely csak úgy valósulhat meg, ha abban a pillanatban elégséges pénz van a kasszában. Azon egyszerű oknál fogva kellene megfontoltan eljárnunk, hogy az Úr javainak kezelői vagyunk. A pénz nem a mienk. Virrasszatok imában, majd tanulmányozzatok az Írásokat, hogy megtudjátok, miként használhatjátok fel a legjobban az Úr pénzét ügye előbbre vitelére és a fehér területeken az isteni emlékoszlopok emelésére. – Manuscript Releases, 21. kötet, 352–353. old.

November 30., vasárnap  -  Eljön az igazság napja!

Isten hosszan tűr a megtéretlenekért. Felhasználja rendelt eszközeit, hogy az embereket odaadásra késztesse, és teljes megbocsátást kínál fel, ha megtérnek. Ám az emberek épp hosszútűrése miatt hagyatkoznak az Ő irgalmára. „Mivelhogy hamar a szentencia nem végeztetik el a gonoszságnak cselekedőjén, egészen arra van az emberek fiainak szíve őbennük, hogy gonoszt cselekedjenek.” (Préd 8:11) Isten hosszútűrése, melynek meg kellene lágyítania a lelket, épp az ellenkező hatást váltja ki a közömbös, bűnös emberben. Hajlik arra, hogy figyelmen kívül hagyjon minden tiltást, és megerősödik ellenállásában. Azt hiszi, hogy Isten, aki annyi mindent eltűrt már, nem veszi figyelembe megátalkodottságát. Nem lennének olyan gyakoriak az istenellenes cselekedetek, ha a büntetés azonnali lenne. Ámbár a büntetés el van halasztva, ez nem jelenti, hogy kevésbé biztos. Még az Atya hosszútűrésének is van határa. Amikor eléri ezt a pontot, minden bizonnyal büntetni fog. Amikor a beképzelt bűnös ember ügyéhez ér, addig nem áll meg, míg nem viszi véghez a büntetést.

Nagyon kevesen ismerik fel a bűn súlyos voltát, és azzal áltatják magukat, hogy az Úr túl jó ahhoz, hogy büntessen. Ám Mirjám, Áron, Dávid és mások esetei is azt mutatják, hogy nem ártalmatlan dolog az Isten ellen tettel vagy szóban elkövetett bűn. Az Örökkévaló végtelen szeretettel és együttérzéssel rendelkező lény, ám emellett kijelentette önmagáról: „Emésztő tűz, féltőn szerető Isten Ő.” (5Móz 4:24) – Review and Herald, 1900. augusztus 14.

„Nem késik el az ígérettel az Úr.” (1Pt 3:9) Isten nem felejti és nem hanyagolja el gyermekeit, csak hagyja, hogy a gonoszok kimutassák valódi jellemüket, nehogy azoknak, akik követni kívánják akaratát, téves fogalmaik legyenek róla. Az igazak még azért is kerülnek a szenvedések kohójába, hogy ők maguk is megtisztuljanak; példájukból mások is meglássák, milyen kézzelfogható a hit és a kegyesség, és következetességük kárhoztassa a gonoszt és a hitetlent.

Az Úr hagyja, hogy a gonosz boldoguljon, és kimutassa vele szemben gyűlöletét, hogy amikor betelik gonoszságának mértéke, és elpusztul, ebben a pusztulásban mindenki Isten igazságos és irgalmas voltát ismerje fel. A mennyei bosszúállás napja sietve közeleg. Mindazok, akik áthágták szent törvényét, és sanyargatták népét, megkapják cselekedeteik méltó büntetését. Az Atya minden kegyetlenséget és jogtalanságot, amit hűséges gyermekei ellen követtek el, úgy büntet meg, mintha Krisztus ellen tették volna. – A nagy küzdelem, 48. old.

December 1., hétfő  -  Amikor a gazdagság elveszíti értékét

Amikor Abigail hazaért, férjét és a meghívottakat mulatozásban találta. Nábált nem zavarta, hogy hatalmas vagyont költött saját kedvtelésére és dicsőítésére, azonban túl fájdalmas áldozathozatalnak tűnt – amit különben sem érzett volna meg –, hogy megfizessen mindazoknak, akik védőfalként óvták nyájait. Nábál olyan volt, mint a példázatbeli gazdag ember. Egyetlen cél vezette: Isten irgalmas ajándékait önző, állatias vágyainak kielégítésére használni. Egy hálás érzelmet sem táplált az Adományozó iránt. Isten szemében ő nem volt gazdag, mivel őt nem vonzotta a mennyei kincs. A pillanatnyi fényűzés és nyereség volt az egyedüli életcélja. Ez volt lényegében az ő istene.

Abigail ittas állapotban találta férjét. Tudta, hogy most elhomályosult az elméje, ezért nincs értelme elbeszélnie mindazt, ami történt; másnap azonban megtette. Nábálnak gyáva természete volt, és igen engedékeny volt a kívánságokkal szemben, úgy az étel, az ital, mint a testi és erkölcsi képességek tekintetében, de amikor rájött, hogy balgasága miatt milyen közel került a halálhoz, mintha minden ereje elhagyta volna. Attól félt, hogy Dávid mégis véghezviszi bosszúálló tervét, megrettent, és teljes közöny uralkodott el rajta. Azután tíz nap múlva meghalt. Az Istentől kapott élete lényegében átok volt a társadalomra nézve. A tivornyázás közben az Úr azt mondta neki, mint a példázatbeli gazdag embernek: „Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tetőled.” (Lk 12:20) – Signs of the Times, 1888. október 26.

Büszkeség és hiúság uralta el Ezékiás szívét is, ezért dicsekedett a kapzsi embereknek azokkal a javakkal, amelyeket Isten adott népének. A király „megmutatta nékik tárházát, az ezüstöt, az aranyat, a fűszereket, a drága kenetet, egész fegyvertárát és mindent, ami kincsei közt található volt. Semmi nem volt, amit meg nem mutatott volna nékik Ezékiás házában és egész birodalmában.” (Ésa 39:2) Ezzel nem Istent dicsőítette az idegen előkelőségek előtt, hanem önmagát. Egyetlen pillanatig sem gondolt arra, hogy ezek az emberek hatalmas népek képviselői, akik egyáltalán nem félik és nem szeretik Istent, és nem gondolt arra sem, hogy elővigyázatlanság részéről megmutatni a nép mulandó javait.

Az Ezékiáshoz érkező küldöttek látogatása a király hűségének és odaadásának próbája volt. A jelentésben ezt olvassuk: „De mivel a babilóniabeli fejedelmek követeivel megbarátkozott, akik őhozzá küldettek, hogy megtudakoznák a csodajelt, mely a földön lőn; elhagyta őt az Isten, hogy megkísértené őt és meglátná, mi volna az ő szívében.” (2Krón 32:31) Ha Ezékiás arra használta volna fel az alkalmat, hogy bizonyságot tegyen Izrael Istenének hatalmáról, jóságáról és együttérzéséről, a küldöttek jelentése minden sötétségen áttörhetett volna. Így azonban Isten helyett magát magasztalta fel. „Nem cselekedett Ezékiás az őhozzá való jótétemény szerint, mert magában felfuvalkodott.” (2Krón 32:25)

Cselekedete tragikus következményekkel járt. Ésaiásnak ki lett jelentve, hogy a hazatérő küldöttek jelentést vittek magukkal a látott kincsekre vonatkozóan, és Babilónia királya és tanácsosai tervet készítettek a jeruzsálemi kincsek megszerzésére. Ezékiás súlyos bűnt követett el, „azért Istennek haragja lőn rajta, Júdán és Jeruzsálemen” (2Krón 32:25). – Review and Herald, 1915. május 13.

December 2., kedd  -  A szegények kiáltása

Isten eszközöket bocsát az emberek rendelkezésére, és ezt mondja: „Helyezzétek ezeket a pénzváltók asztalára. Ott használjátok fel, ahol áldássá lehet mások számára, akik a maguk során mások áldására lehetnek. Ha így kerül forgalomba a pénz, és segíthet a gyermekeimnek, akkor folyamatosan gyarapodni fog az én pénzem.”

A krisztusi lelkülettel rendelkezők nem fogják önző módon elkölteni azokat az összegeket, amelyekkel otthont, menedéket, táplálékot és ruházatot adhatnak a szűkölködőknek. Nem a még nagyobb nyereség megszerzése céljából halmozzák fel a pénzt. Mert aki ezt teszi, azt a kapzsiság lelkülete uralja. Ő nem szereti Istent és embertársait. Körülötte emberek vesznek el, s bár lehetősége nyílt áldásukra válni, mégis behunyja szemét a szükségletek előtt.

Az Úr ítéletet mond majd azok fölött, akik ajándékait saját vágyaik kielégítésére használják. Amikor majd megnyitja a könyveket, szörnyű számadásban lesz részük. Ha nem vakította volna meg őket az ellenség, félnének és rettegnének arra gondolva, hogy Isten egy napon majd megbosszulja Fia halálát, akit önzésükben keresztre feszítettek és meggyaláztak.

Hallgassátok meg az Úr szavait: „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Íme a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dőzsöltetek e földön és tobzódtatok; szíveteket legeltettétek mint áldozás napján. Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent nektek.” (Jak 5:1–6)

Ilyen állapotban van ma világunk. Az emberek mindenre ráteszik a kezüket, kis bért fizetnek munkásaiknak, miközben visszatartják maguknak a nagy összegeket. Az önzést, kapzsiságot ápolják, ami lényegében bálványimádást jelent. Dollármilliókat tartanak lakat alatt, s így a pénz senkinek sem használ. Az isteni tőke nem kamatozhat ekként. [...]

Az ítélet napján senki sem nyer elfogadást azzal, hogy okos üzérkedéssel és stratégiákkal gazdagodott meg. Az ilyen embernek majd ezt mondja Krisztus: „Azért adtam neked az értelem és a földi kincsek talentumait, hogy együtt munkálkodhass velem. Meg akartam tanítani, hogyan oszd el igazságosan a javakat. Kész voltam arra, hogy megsegítselek, hogy kinyilatkoztathasd az én természetemet az által, hogy megosztod másokkal azt a bölcsességet és ismeretet, amit neked adtam. A dicsőségemre és embertársaid felemelésére használhattad volna fel ajándékaimat. Ám te megengedted a kísértőnek, hogy megrontsa érzelmeidet, s az ő vezetése alatt megfosztottál engem attól a dicsőségtől, amely megilletett volna, ha talentumaidat gyermekeim szenvedésének enyhítésére használod fel. Kaptál, de semmit sem adtál. Ha országom előhaladására használtad volna fel a pénzem, úgy elismertelek volna, mint hűséges szolgámat. De te azt önmagadnak tartottad vissza, amit meg kellett volna osztanod másokkal. Javaimat adtam, hogy továbbadd, de te nem tápláltad az éhezőt, és nem ruháztad fel a mezítelent. Elhanyagoltad az özvegyet és árvát. Segítségért kiáltottak, de te nem figyeltél rájuk. Kiáltásuk feljutott hozzám. Könnyeiket feljegyeztem az én könyvemben. Most azonban elérkezett az ideje, hogy hűtlen szolgáimmal foglalkozzak. És most miben fog segíteni a gazdagságod? Milyen békességet és örömöt találsz még üzleteléseidben? » Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?« (Mk 8:36)” – Signs of the Times, 1901. július 24.

December 3., szerda  -  Jóllakott és boldog (jelenleg)

Korunkban a nyereségvágy lelket foglyul ejtő szenvedély. Az emberek sokszor csalással jutnak hozzá a vagyonukhoz. Tömegek küszködnek a szegénységgel; kénytelenek kis bérért nehéz munkát végezni, és még az alapvető életszükségletüket sem képesek megszerezni. A reménytelen gürcölés és nélkülözés súlyosbítja terhüket. Gondterheltek, nyomorognak, és nem tudják, hova forduljanak segítségért. Mindez azért van, mert a gazdagok szertelenül akarnak költekezni és vagyont felhalmozni.

A pénz és a hivalkodás szeretete tolvajok és rablók barlangjává teszi a világot. A Szentírás megrajzolja Krisztus második eljövetele előtt közvetlen uralkodó kapzsiságot és zsarnokságot. „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok… Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Íme a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dőzsöltetek e földön és tobzódtatok; szíveteket legeltettétek mint áldozás napján.” (Jak 5:1, 3–5)

Még olyanok is követik a jómódú zsidók példáját, akik azt vallják, hogy félik az Urat. Megtehetik, hogy többet követeljenek a jogosnál, és így elnyomóvá lesznek. Krisztus vallása megvetés tárgya, mert a nevét viselők életében fösvénység és hűtlenség látható, mert az egyház nem törli nyilvántartásából azok nevét, akik jogtalanul jutottak javaikhoz. Sok ember hitét megrontja a tékozlás, a csalás, a kapzsiság, és tönkreteszi lelkiségét. Az egyház nagy mértékben felelős tagjai bűneiért. Bűnre bátorít, ha nem emeli fel szavát ellene.

A világ szokásai nem mértékadóak a hívő számára. Nem követheti durvaságát, csalását, zsarolását. A felebarát ellen elkövetett minden igazságtalan tett az aranyszabály megsértése. Minden igazságtalanságot, amit Isten gyermekei ellen követünk el, szentjei személyében Krisztus ellen tesszük. Ha bármilyen vonatkozásban ki akarjuk használni mások tudatlanságát, gyengeségét vagy szerencsétlenségét, ezt a kísérletet csalásként jegyzik fel a mennyei könyvekben. Aki igazán féli Istent, inkább éjjel-nappal keményen dolgozik, és a nyomorúság kenyerét eszi, mintsem a nyerészkedés szenvedélyének hódoljon, amely nyomorgatja az özvegyet és árvát, és megfosztja az idegent jogaitól.

A becsületességtől való legkisebb eltérés ledönti a korlátokat, és még nagyobb jogtalanságok elkövetésére készteti az ember szívét. Amilyen mértékben jut az ember előnyhöz másnak a rovására, ugyanolyan mértékben csökken lelki érzékenysége Isten Lelke befolyása iránt. Az ezen az áron szerzett nyereség félelmes veszteséget jelent.

Mindnyájan adósok voltunk a mennyei igazságszolgáltatás előtt, és nem volt semmink, amiből kifizethettük volna adósságunkat. Akkor Isten Fia, aki megszánt minket, lefizette megváltásunk árát. Szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjunk. A szegények iránti nagylelkűségünkkel mutatjuk meg, hogy őszintén hálásak vagyunk irgalmáért. „Ezért tehát, míg időnk van – köti lelkünkre Pál apostol –, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6:10) Szavai összhangban állnak a Megváltó kijelentésével: „Mert a szegények mindig veletek vannak, és amikor csak akartok, jót tehettek velük...” „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mk 14:7; Mt 7:12) – Próféták és királyok, 650–652. old.

Isten a gazdagot a tőle kapott vagyon sáfárává tette. Kötelessége lett volna segítséget nyújtani a koldusoknak. Az Úr megparancsolta: „Szeressed... az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből”, és „szeressed felebarátodat, mint magadat” (5Móz 6:5; 3Móz 19:18). A gazdag ember zsidó volt, és ismerte a menny parancsát. De elfelejtette, hogy számot kell adnia, miként használta fel a rábízott javakat és képességeket. Az Úr bőségesen hintette rá áldásait, de ő nem Alkotója dicsőítésére használta fel azokat, hanem önzően a maga dicsőségére. Gazdagsága arányában kellett volna a kapott ajándékokat az emberiség felemelésére fordítania. Ez volt a Mindenható parancsa, de a gazdag nem gondolt Isten iránti kötelességére. Ő kamatra adott kölcsön pénzt, de abból, amit Istentől kapott, már nem adott semmi kamatot. Volt tudása és tehetsége, de nem kamatoztatta. Megfeledkezve arról, hogy számadással tartozik az Atyának, minden képességét az élvezetek oltárán áldozta fel. Mindaz, ami körülfogta – mulatságok körforgása, barátai dicsérete és hízelgése – önző szórakozását szolgálta. Lekötötték a barátok, és elfeledkezett arról, hogy kötelessége lenne az Úrral együttműködve irgalmasságot cselekedni. Volt alkalma az Ige megismerésére és tanításai gyakorlására, de szórakozni vágyó barátai, akiknek társaságát kereste, annyira lefoglalták idejét, hogy elfeledkezett az örökkévalóság Istenéről. – Krisztus példázatai, 261–262. old.

December 4., csütörtök  -  Az áldozat vádolása

Nem a magunkéi vagyunk, hogy saját elhatározásunk alapján cselekedjünk. Arra hívattunk, hogy Krisztus képviselői legyünk. Áron vétettünk. Mint Isten választott fiai és leányai, engedelmes gyermekeknek kell lennünk, és az Ő jellemével kell összhangban viselkednünk úgy, ahogy ki lett nyilatkoztatva az Ő Fiában.

Jézus mondta: „jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek” (Mt 5:44). Milyen sokat valósíthatunk meg azzal, ha tiszteletben tartjuk ezt a végtelen nagy értékű tanítást. „Imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Mt 5:44–45)

Az itt felsorolt elveket milyen gyakran figyelmen kívül hagyják! Ha tiszteletben tartanák, el lehetne kerülni a gonoszságot, mivel néha az üldözők szíve hajlamos elfogadni a mennyei tanácsokat, mint ahogy Pál apostol megtérésének esetében is történt. Mindig az a legjobb, ha igyekszünk Isten akaratát cselekedni, ahogy Ő az értésünkre adta. Akkor majd az Atya gondoskodik az eredményről. – Orvosi missziómunka, 256. old.

Akik mindennél jobban szeretik az Urat, rá fognak ébredni, hogy a tőle kapott gazdagság mindennél többet ér. [...] Az ember semmit sem birtokol, ami fölött kizárólagos joga lenne. Még önmagának sem az ura, mivel áron vétetett, Isten Fia vérének árán. Krisztusnak van joga a világ összes birtoka fölött. Ő olyan eseményeket és körülményeket adhat, amelyek semmissé tehetik az évek során felhalmozott nyereséget. Ugyanakkor Ő nyújthatja a szükséges segítséget is gyermekeinek. [...]

Isten adja az élet leheletét az embernek. Mi nem teremthetünk, csupán begyűjthetjük azt, amit Ő megteremtett. Az Alkotó a mi oltalmunk, tanácsadónk, és mi több, az Ő nagylelkű tárházából kapunk minden hozzáértést, tapintatot és képességet. [...] Mindened ajándék, amid van, mivel semmid sincs, amivel alkothatnál vagy vásárolhatnál. Azért kaptad, hogy művének előrehaladására használd, és nem azért, hogy a javak elválasszanak tőle.

Abban a pillanatban, amikor az ember elfelejti, hogy képességei és vagyona az Úré, rögtön meg is kezdi ellopni a menny javait. Isten arra hívja azokat, akikre javait bízta, hogy legyenek hűségesek a javak kezelésében, és mutassák be a világnak, hogy a bűnösök megmentéséért munkálkodnak. Arra hívja azokat, akik azt vallják, hogy neki szolgálnak, hogy ne helytelen módon képviseljék jellemét a világban. [...] Ő naponta javaival próbálja meg az embereket. [...] Dicsőítsük azáltal, hogy megosztjuk másokkal azt a gazdagságot, amit felkínált. – In Heavenly Places, 302. old.

December 5., péntek  -  További tanulmányozásra

Krisztus példázatai: 351–352. old.