SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A cselekvő hit

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Józsué 2:1-21; Róma 3:27-28; 4:1-5; 2Korinthus 4:2; Titusz 2:14; Jakab 2:14-26

„Mert amiképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül” (Jak 2:26).

Sikeres orvos volt és egy nagy, több száz tagú gyülekezet presbitere. Adományaival az egyház kiemelt tervei egyik fő támogatójának számított, nagylelkűsége másokat is komolyabb áldozatvállalásra ösztönzött. Remek prédikációkat tartott. A lelkész távollétében általában ő szolgált, amit mindig vártak a tagok. Mély teológiai tartalmú beszédei szívből fakadóak, lelkiek voltak.

Aztán egy nap kiderült az igazság. A megelőző szombaton nem azért hiányzott a gyülekezetből, mert szabadságra ment volna, ahogy többen gondolták. Holtan találták a tengerparti lakásában, kábítószer-túladagolás miatt.

Még rosszabb volt a megdöbbentő felfedezés, hogy a hálószobájában tucatszám sorakoztak a pornómagazinok és videók. Sokkolta a hír a gyülekezetet, főleg a fiatalokat, akik példaképként tekintettek fel rá. Istené az ítélet, de az biztos, hogy az orvos tettei miatt kérdésessé vált hitének valósága.

És mi itt a lényeg? Igaz, hit által üdvözülünk, a keresztény viszont nem választhatja el az életében a hitet a cselekedetektől. Jakab levele ezt a fontos, ám gyakran félreértett igazságot tárgyalja.

„Mi haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit” (Jak 2:14)? Hogyan értjük ezt a verset a csakis hit által történő megváltással összefüggésben? Vö. Jak 2:15-17, Róm 3:27-28, Ef 2:8-9 verseit!

Hit cselekedetek nélkül: Jakab élénk ecsetvonásokkal vázolja fel előttünk a hamis hitet (Jak 2:15-16). Amint már láttuk, Jakab levelében az engedelmesség mindig a kapcsolatokban mutatkozik meg. Vagyis, hogyan viszonyulunk mi a gyülekezetben a szükséget szenvedő testvérhez? A szó nem elég. Nem mondhatjuk egyszerűen azt, hogy „Menj el békével, Isten majd gondoskodik rólad”, amikor pedig Isten megadott nekünk mindent, amivel segíthetnénk a bajbajutott testvért!

Természetesen a szükségletek végtelenek lehetnek, és mi nem elégíthetünk ki mindent. Viszont létezik egy elv, „az egy ereje”. Mi vagyunk Jézus „lábai és kezei”, segíthetünk másokon, egyszerre egy valakin. Általában Jézus is így munkálkodott. Mk 5:22-34 szakaszában egy férfi fordult hozzá segítségért, akinek a lánya haldoklott. Miközben hozzá igyekezett, egy asszony hátulról megérintette a ruháját. Utána Jézus folytathatta volna az útját, és az asszony is boldogan távozhatott volna. Jézus viszont tudta, hogy a nőnek a fizikai gyógyulásnál többre volt szüksége. Ezért megállt, időt szakított rá, hogy tanulhasson a gyógyult beteg és Jézus tanúja váljon belőle; adni is tudjon, ne csak kapjon. Majd a Mester azt mondta neki, mint amit Jak 2:16 versében szintén olvashatunk: „Eredj el békével” (Mk 5:34) – viszont az Ő szavai jelentettek is valamit!

Amikor észrevesszük, hogy valaki szükséget lát, mégsem teszünk semmit érte, elszalasztjuk az alkalmat hitünk gyakorlására. Így a hitünk egy kissé gyengül, kissé holtabb lesz, méghozzá azért, mert a cselekedetek nélküli hit elhal. Jakab még ennél is keményebben fogalmaz: a hit már halott. Amikor a hit élő, tettek kísérik, máskülönben mi haszna? A 14. vers végén feltesz egy kérdést az ilyen cselekedetek nélküli, értéktelen hitről. A kérdés a görög nyelvben sokkal erőteljesebb, mint a legtöbb fordításban: „Avagy megtarthatja-é őt a hit?” Jakab egyértelműen nemleges választ vár kérdésére.

Hogyan tanulhatjuk meg tetteinkkel jobban kifejezni a hitünket, miközben vigyázunk, nehogy abba a tévedésbe essünk, hogy a cselekedetek üdvözítenének?

Mi a fő üzenete Jak 2:18 versének? Hogyan mutatjuk be a hitünket a tetteinkkel?

Jakab egy bevett retorikai fordulattal él: mintha előlépne egy feltételezett vitapartner. Ebben az esetben a vitázó fél a hit és a cselekedetek közé próbál éket verni, állítva, hogy az ember biztonságban tudhatja magát, ameddig vagy az egyik, vagy a másik megvan az életében. Jakab azt akarja megértetni ezzel, hogy a keresztény nem reménykedhet a hit általi üdvösségben, ha hite mellett nem jelentkeznek a tettek. „Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet” (Jak 2:18).

Itt az a legfontosabb pont, hogy nem minden hit üdvözít. Az őszinte hitet, az üdvözítő hitet a jó cselekedetek jellemzik. Hasonlóképpen a tettek is csak akkor számítanak jónak, ha hitből fakadnak. A hit és a cselekedet elválaszthatatlan egymástól, mint egy érme két oldala, amelyek nem létezhetnek egymás nélkül. Viszont az érmének egyik oldala a fej, a másik az írás, tehát van egy bizonyos sorrend itt is: először jön a hit, ami aztán elvezet a vele járó tettekhez.

Figyeljük meg, mint mondott Pál a cselekedetekről Ef 2:10, 1Thessz 1:3, 1Tim 5:25 és Tit 2:14 verseiben! Miért olyan fontosak a jó cselekedetek?

_____________________________________________________________

Pál nem kifejezetten a jó cselekedetek ellen szólt, csak azt ellenezte, ha a tetteket az üdvösség elérése eszközének tekintették (lásd Gal 2:16). Valójában elmondta, hogy aki a törvény cselekedeteire hagyatkozva reméli az üdvösséget, azért átkozott, mert hiába próbálja betartani a törvényt az üdvösség elnyerése érdekében, az senkinek sem sikerülhet (Gal 3:10). Az engedelmesség csak a Szentlélek ajándéka által lehetséges!

„Ha az ember semmiféle jótettével nem érdemelheti ki a megváltást, akkor a megváltásnak teljes egészében kegyelemből kell történnie, amit a bűnös ember kap, méghozzá azért, mert elfogadja Jézust és hisz benne. Az üdvösség egészében véve ingyen ajándék. A hit általi megigazulás vitathatatlan. Minden vitát lezár annak leszögezése, hogy a bűnös ember örök életét semmiképp sem biztosíthatják a jótettei” (Ellen G. White: Faith and Works. [Hit és cselekedetek.] 20. o.).

Ha tudjuk, hogy semmiképp sem dolgozhatunk meg a mennybejutásunkért, akkor ez miért késztet jótettekre, mégpedig Isten iránti szeretetből?

Cselekedetek hiányában már csak egy mód van arra, hogy az ember „bizonyítsa” hite valódiságát: az ortodoxia, vagyis a hagyományokhoz való túlzott ragaszkodás. Ha helyes hitelveket vallok, akkor bizonyára van hitem, nem igaz?

Mit tudhatunk meg a következő versekből az igazság ismeretének fontosságáról? 2Kor 4:2; 1Tim 2:4; Jak 5:19-20; 1Pt 1:22; 1Jn 3:18-19

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Nem kérdés, megvan a helye az igazság elméleti ismeretének, méghozzá valóban igen fontos hely. Csakhogy ez a tudás önmagában nem bizonyítja, hogy az embernek üdvözítő hite volna!

Milyen téves elképzelés alakulhat ki az igaz hitről? Milyen figyelmeztető üzenetet találunk erre vonatkozóan Jak 2:19 versében?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az Ószövetség alapvető hitvallása 5Móz 6:4 versében található: „Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” Úgy nevezik ezt a szakaszt, hogy sema (ezzel a héber szóval kezdődik), és jól összefoglalja az egy Istenbe vetett hit lényegét. Minden egyéb bibliai tanítás ebből a sarkalatos igazságból ered.

Viszont ebben az igazságban még az ördögi lelkek is hisznek, sőt ezt tudják is! Mégis mi hasznuk belőle? Reszketnek Isten jelenlétében, ahogyan akkor is reszkettek, amikor Jézus kiűzte őket áldozataikból (Mk 3:11; 5:7).

Teljességgel haszontalan a csupán elméleti hit, aminek nincs hatása a tetteinkre; olyan, mint a tévtanokkal és hazugságokkal megtéveszteni akaró ördögöké, gonosz lelkeké. Ahogy Jézus korában Izráel népével tették, a gonosz lelkek ma is aszerint igyekeznek rávenni áldozataikat csalásaik elfogadására, hogy éppen milyen vágyak kötik őket a tisztátalan és bűnös viselkedéshez. „A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanítására figyelmezvén” (1Tim 4:1).

A hitnek meg kell nyilvánulnia az életünkben, különben nem lehet megmentő hit, hanem csak „az ördögök hite”, ami persze rajtunk sem segíthet jobban, mint rajtuk.

Hogyan mutatják be Ábrahám hitét Róm 4:1-5, 22-24 és Jak 2:21-24 versei? Minek alapján történik a megigazítás?

Érdekes, hogy 1Móz 15:6 versét idézi Jakab és Pál is, de mintha egymással ellentétes következtetésre jutnának. Jakab szerint Ábrahám a cselekedetei által igazult meg, Pál pedig Róm 4:2 versében kereken tagadni látszik ennek a lehetőségét (vö. a 24. verssel).

Csakhogy a Római levél 4. fejezetének közvetlen szövegkörnyezete azzal foglalkozik, hogy szükséges-e a megigazuláshoz a körülmetélés; vagyis zsidóvá kell-e lenni a pogányoknak ahhoz, hogy üdvözülhessenek (Róm 3:28-30). Pál rámutat, hogy Ábrahám hite, nem pedig a körülmetélés „cselekedete” volt a megigazulás alapja, mert Ábrahám már a körülmetélés előtt hitt, és a belső hite külső jeleként került sor a körülmetélésre (Róm 4:9-11). Viszont nem elég a megigazuláshoz maga a cselekedet (még a körülmetélés sem), mert csak azok igazulnak meg, akik „követik is a mi atyánknak, Ábrahámnak… hitének nyomdokait” (Róm 4:12).

Valóban annyira különbözne ez a megfogalmazás Jakabétól? A folytatásban Pál éppen azt a példát idézi Ábrahám hite bizonyítékaként, mint amire Jakab is utal (lásd Róm 4:17-21). Ábrahám hitte, hogy Isten képes feltámasztani Izsákot, mert „a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket” (Róm 4:17; vö. Zsid 11:17-19). Pál a megmentő hitre ezt a meghatározást adja: „teljesen elhitte, hogy amit ő ígért, meg is cselekedheti” (Róm 4:21). Összefoglalva tehát elmondhatjuk: a megmentő hit bízik abban, hogy Isten megtartja az ígéreteit, és engedelmesen rábízza magát a szavára. Ezek nem „a törvény cselekedetei”, hanem „a hit cselekedetei”, vagy ahogy Jakab fogalmaz: „Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit” (Jak 2:22).

Sokan hangsúlyozzák a hit és a cselekedetek fontosságát, de még ez is elválasztja a kettőt, legalábbis egy bizonyos mértékig. Az igaz hit „a szeretet által munkálkodó hit” (Gal 5:6). A jótettek nem csupán külső jelei a hitünknek, hanem a képződményei. Ábrahámot a minden élő Teremtőjébe vetett hite késztette arra, hogy engedelmeskedjen Istennek, kész legyen feláldozni egyetlen fiát, Izsákot. Jakab szerint a hitet az engedelmesség teszi tökéletessé.

Saját tapasztalatod szerint hogyan hat a hitre a cselekedet (vagy annak hiánya)?

„Hasonlatosképpen pedig a tisztátalan Ráháb is, avagy nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, amikor a követeket házába fogadta, és más úton bocsátotta ki” (Jak 2:25)? Olvassuk még el Józs 2:1-21 szakaszát! Hogyan értsük ezt a példát, megint csak az egyedül hit általi megváltás összefüggésében?

_____________________________________________________________

Zsid 11:31 szerint Jerikó lakosai hitetlenek voltak. A legtöbb modern fordítás, így Károli is azt írja róluk, hogy „engedetlenek”. Jerikó népe tudott az izraeliták jelentős győzelméről a midianiták és az emoreusok felett, tehát nagyon is tisztában voltak Izráel Istenének hatalmával. Isten Izráel feletti ítélete Baal-Peórnál tanítás volt Jerikó népe számára is, hogy szent az Úr és iszonyodik a bálványimádástól, meg az erkölcstelenségtől: „Mindezeket az eseményeket ismerték Jerikó lakói. Sokan voltak, akik osztották Ráháb meggyőződését, amely szerint Jahve Izrael Istene, a menny és a föld Istene, de visszautasították az engedelmességet” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 458. o.).

Ráháb nem a hazugsága miatt menekült meg, hanem annak ellenére. Hitt az igaz Istenben, és amikor a Józsué által kiküldött kémeket megmentette, hitből cselekedett. Voltak bizonyos feltételek: betartotta a kémek utasítását és vörös zsinórt kötött az ablakára, arra emlékeztetve, amikor az izraeliták házának ajtófélfájára vért hintettek a páska idején, a szabaduláskor (lásd 2Móz 12:21-24). Ráháb élete igencsak messze volt a tökéletestől, mégis például szolgál a hitre, bemutatva, hogy Isten valóban kész megbocsátani és kegyelmezni mindenkinek, aki hajlandó hittel elindulni és Istenre bízni az eredményt.

Hogyan foglalja össze Jak 2:26 verse a hit és a cselekedetek közötti kapcsolatot?

_____________________________________________________________

Az élet lehelete nélkül a test csupán holttest, hasonlóképpen a hit is halott cselekedetek nélkül. Továbbá igaz hit nélkül mindennemű „engedelmesség”, amivel talán próbálkozunk, nem más, mint „holt cselekedet” (Zsid 6:1; 9:14), aminek pedig semmi értéke nincs Isten szemében.

A hit mentette meg a parázna nőt? Ha csupán ez a történet lenne az egyetlen példa a hit általi megváltásra, akkor milyen téves következtetésre juthatnák? És mi milyen reményt találunk a történetben?

„Ha énjét valóban félreteszi az ember, akkor új és gazdag tapasztalatot szerez. A kereszt tövéhez borulva észreveszi saját hibáit, és mialatt Krisztus tökéletességét szemléli, énje jelentéktelenné zsugorodik.

Krisztus a megnyerő kedvesség tökéletességében mutatkozik meg az őszinte szemlélő előtt, és akkor az Ő formájára idomul az elme és a szív, ami aztán megmutatkozik a jellemben. Az isteni gondolat lenyomatának ott kell lennie az ember szívén és meg kell nyilvánulnia az életében. Fordulj Jézushoz ínségedben, imádkozz élő hittel, kapaszkodj bele az isteni erőbe és higgy, csak higgy, és meglátod majd Isten üdvözítését! Ha hajlandó vagy tanulni, Isten tanítani fog; ha készségesen követed, elvezet majd az élő vizek forrásához” (Ellen G. White: Testimonies to Southern Africa. [Bizonyságtételek Dél-Afrikának.] 26. o.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Ismét fussuk át Jakab levelének 2. fejezetét! Alapjában véve milyen üzenet hangzik belőle annak, aki csakis Krisztus igazságának érdemeitől várja az üdvösséget?

2.  Némelyek azzal érvelnek, hogy a hitről és a cselekedetekről szólva Jakab nem utal arra, amit Pál mondott a témáról, tehát a gondolatait attól függetlenül kell értelmeznünk. Mi a baj ezzel az elképzeléssel? Miért olyan fontos különösen ebben az esetben észben tartani mindazt, amit más szövegek tanítanak a hitről és a cselekedetekről? A reformáció idején a katolikus hitvédők gyakran folyamodtak Jakab leveléhez, amikor a Katolikus Egyház álláspontját védték a protestánsokkal szemben. Miért olyan fontos minden rendelkezésünkre álló szövegre építeni a tantételeinket?

3. Gyakran mondják, hogy „egyensúlyban” kell tartani a hitet és a cselekedeteket. Egyetérthetünk ezzel a kijelentéssel a mostani tanulmány fényében? Beszélgessünk erről a csoportban!

4.  Miért nem említi Jakab (sem az Újszövetség többi része) azt, amikor Ábrahám megbotlott a hitben Ismáel esetében, vagy amikor Ráháb hazudott? Mi a tanulság ebből arról, hogy Krisztus igazsága befedez?

BALOG MIKLÓS:

GYÜMÖLCSTELEN ŐSZ

Ősz szele tépi a fákat,

űzi a fonnyadozó levelet,

látszik a légben a langy lehelet,

s gyötrik a szívem a vádak:

„Ittad a bort, prédikálva vizet,

nem cselekedte a jót a hited.

Hol van a lelki gyümölcsöd?

Jaj, a kegyelmi időd ha lejár,

nem hívogat soha többet a nyár!

Vád ma gyümölcstelen őszöd.”

S bennem a hit szava így könyörög:

„Jöjjetek újra, ti, drága idők!

– lelkem a bánatot issza –

úgy elaszott a virág, a haraszt…

Őszbe ti hozzatok újra tavaszt!

Jöjjetek újra ti vissza!”