SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Kitartás a kísértésben

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:1-6; Zsoltár 119:11; Róma 13:12; Efezus 4:22; Titusz 3:5-7; Jakab 1:12-21

„Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek” (Jak 1:12).

Mindannyian megfogadtuk már, hogy nem engedünk a kísértésnek, de néha a küzdelem hevében elhatározásunk szertefoszlik és beleesünk a bűnbe, ami miatt aztán szörnyű szégyent érzünk, haragszunk magunkra. Úgy tűnhet, hogy minél jobban koncentrálunk a bűn elkerülésére, annál erőtlenebbnek érezzük magunkat a kísértésekkel szemben, egyre reménytelenebbnek találjuk a helyzetünket. Azon töprengünk, hogy üdvözülünk-e egyáltalán. Nehéz elképzelni, hogy egy őszinte keresztény ne aggódna az üdvössége miatt, főleg miután engedett a bűnnek.

Szerencsénkre lehetséges győzni az oly könnyen csapdába ejtő kísértések felett! Egyikünk helyzete sem reménytelen, bármennyire körül is fogott a bűn, mert Atyánk, „a világosságok Atyja” (Jak 1:17) hatalmasabb a bűnre való hajlamunknál! Mi pedig csakis benne és Igéje által győzhetünk.

Ez az üzenete a verseknek, amelyeket a héten fogunk tanulmányozni. Az biztos, hogy a kísértések valóságosak, mint ahogy a bűn is az, az énünkkel folytatott küzdelem pedig nagyon is valós! Viszont van Isten, aki által biztosan legyőzhetjük a bennünk forrongó, ránk lecsapni készülő kísértéseket!

Olvassuk el Jak 1:13-14 verseit! Miért fontos tudni, hogy Isten senkit nem kísért meg? Honnan ered a kísértés? Hogyan segíthet a bűnnel folytatott harcunkban, ha ezzel tisztában vagyunk?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jakab nyomatékosan kijelenti: nem Istentől ered a gonoszság, mint ahogy a kísértés sem! A kísértés forrása a gonosz. E szakasz szerint bennünk van a probléma, ez a fő oka annak, hogy olyan nehéz az ellenállás.

A bűn elleni harc a gondolatokban kezdődik. Még ha sokan nem is akarják meghallani, igazság szerint mi választjuk a bűnt. Senki sem kényszeríthet (Róm 6:16-18). Folyamatosan felkeltik a figyelmünket a bűnös vágyak és hajlamok, meg a hajlandóság. Jak 1:14 versében az apostol a vadászat és a halászat köréből vett hétköznapi képekkel érzékelteti a belső késztetést. Saját vágyaink csábítanak és csalogatnak, amikor pedig beadjuk a derekunkat, horogra akadunk, csapdába esünk.

Mi a közös témája Zsolt 119:11, Lk 4:8 és Ef 6:17 verseinek? Hogyan kapcsolódik ez a kísértés feletti győzelem kérdéséhez?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az idézett szakaszokban Jakab egyértelműen különválasztja a kísértést a bűntől. Ha valaki kísértést érez, az nem bűn. Még Jézus is megkísértetett. Nem maga a kísértés a probléma, hanem az, ahogyan reagálunk rá. A bűnös természet még nem bűn önmagában, az viszont már igen, ha engedjük, hogy bűnös természetünk uralja a gondolatainkat és diktálja döntéseinket. Ezért adja Isten az Igében a biztos győzelmet kínáló ígéreteket, amelyekbe hittel belekapaszkodhatunk és hivatkozhatunk rájuk.

Beszélgessünk arról, hogy a bűn mindig a saját választásunk eredménye! (Hiszen ha nem az volna, hogyan lehetne elítélni miatta?) Mit tehetünk meg naponta, a gyakorlatban, ami megőrizhet a helytelen döntésektől?

Olvassuk el ismét Jak 1:13-15 verseit! Mikor válik bűnné a kísértés?

_____________________________________________________________

Ebben a szakaszban több görög szó szerepel, amelyek a bűn kezdetét írják le, de mindegyik kapcsolódik a szülés folyamatához. Amikor valaki helytelen vágyat dédelget, a bűn „megfogan”, mint az anyaméhben a magzat, „a bűn pedig felnövekedve halált szül” (Jak 1:15, a szerző szó szerinti fordítása).

Ellentmondásos a kép. A folyamatnak életet kellene adnia, mégis halál a vége (vö. Róm 7:10-13). Elhatalmasodik a bűn, mint a rák, és felemészti azt, akiben megfogant. Tudjuk jól, mert mindannyiunkat megrontott a bűn. A szívünk gonosz, nem változtathatjuk meg.

1Móz 3:1-6 szakaszában Éva esete érzékletesen bemutatja a bűnnel folytatott küzdelmet. Milyen lépések vezették bűnbe az asszonyt?

_____________________________________________________________

Ott indul a bűn gyökere, amikor valaki nem bízik Istenben. Sátán megint csak sikerrel használta azt a módszert, amivel az angyalok egyharmadát is megtévesztette (Jel 12:4, 7-9): kételyt ébresztett Évában Isten jellemét illetően (1Móz 3:1-5). Az még nem volt bűn, hogy az asszony megközelítette a tiltott fát, de amikor leszakította a gyümölcsöt és evett belőle, az már igen. Láthatjuk, hogy bűnös cselekedetét helytelen gondolatok előzték meg (1Móz 3:6): elfogadta, átvette a Sátán által felvetett gondolatokat.

A bűn mindig az elménkben kezdődik. Évához hasonlóan talán a bűnös tett feltételezett „előnyeire” gondolunk, majd kezd hatalmába keríteni a képzeletünk, jönnek az érzéseink. Csakhamar ráharapunk a csalira és beleesünk a bűnbe. Gyakran tűnődünk rajta, hogyan is történhetett. A válasz egyszerű: mi hagytuk, hogy megtörténjen! Senki nem kényszerített a bűnbe.

„Ellenállhatunk Sátán támadásainak és megvédhetjük a szívünket a bűn szennyfoltjaitól, ha komolyan imádkozunk és hittel élünk. Nem mentség a bűnre a legerősebb kísértés sem! Bármilyen nagy nyomás is nehezedik ránk, mi magunk vétkezünk. Nincs olyan erő sem a földön, sem a pokolban, ami bárkit is bűnre kényszeríthetne. Az akaratnak kell belemennie, a szívnek kell megengednie, különben a szenvedély nem győzheti le az értelmet, a gonoszság nem diadalmaskodhat az igazság felett” (Ellen G. White cikke, The Signs of the Times. 1883. okt. 4.).

„Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai! Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jak 1:16-17).

A bűn halált szül, Isten azonban maga az élet forrása. Ő „a világosságok Atyja” (Jak 1:17) – ami utalás a teremtésre (1Móz 1:14-18). Isten új életre szül, és ez a „felülről” kapható legnagyobb ajándék (vö. Jak 1:17; Jn 3:3).

Pál azt mondja, hogy a megváltás Isten kegyelméből van (Róm 3:23-24; Ef 2:8; 2Tim 1:9), amit Jakab szintén ajándéknak nevez (Jak 1:17). Majd pedig a következő versben azt is egyértelműen kijelenti, hogy az üdvösség, az újjászületés azért lehetséges, mert ez Isten célja és akarata ránk nézve: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak 1:18). Vagyis Isten meg akar menteni. Már a születésünk előtt is azt akarta, hogy üdvösségünk és új életünk legyen benne, most és mindörökké.

Mit mondhatunk, ha összehasonlítjuk Jakab leírását az újjászületésről azzal, amit Pál és Péter írt (lásd Tit 3:5-7; 1Pt 1:23)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jézus, Pál, Péter és Jakab is az újjászületéshez kapcsolja az üdvösséget. Istennek az a célja a megváltási tervvel, hogy a bűntől megtépázott és összetört embereket újból összeköttetésbe vonja a mennyel. Olyan hatalmas, széles a szakadék, hogy az ember soha, semmilyen módon nem lett volna képes áthidalni azt. Egyedül az emberi testben megjelent Isten Igéje, Jézus állíthatta helyre a kapcsolatot a menny és a föld között. Az ihletett Ige (2Tim 3:16) különleges módon képes lelki életet lehelni abba, aki kitárja szívét és elfogadja az ajándékot.

Röviden, annyira szeret Atyánk, „a világosságok Atyja”, hogy még érdemtelenségünk dacára is megad minden jó ajándékot és tökéletes adományt (lásd Jak 1:17), amelyek közül a legjobb maga Jézus és az újjászületés, amit felkínál!

Milyen ajándékokat kaptunk „felülről”? Miért olyan fontos sokat gondolni ezekre? Mi történik, ha nem ezt tesszük?

Milyen fontos gondolatot fogalmaz meg az apostol Jak 1:19-20 verseiben?

Isten Igéje hatalmas erővel bír, de az emberi szó is. Hányszor megesett már, hogy kimondtunk valamit, amit később szívesen visszavontunk volna! Sajnos még az sem segít jobban uralkodni magunkon, ha tisztában vagyunk vele, milyen bántóak lehetnek a csúnya szavak és mennyit árthat a harag. Külső segítség nélkül soha nem lennénk képesek igazán megváltozni. Éppen ezért kell többet hallgatnunk Istenre, és engedni, hogy munkálkodjon bennünk!

„Amikor minden más zaj elül, és elcsendesülten várunk az Úrra, a lélek ebben a csendben jobban megérti Isten szavát. Ezt mondja: ’Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten’ (Zsolt 46:11)!” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 34. o.).

Viszont amikor nem figyelünk Istenre és egymásra, problémák adódnak. Akár otthon, akár a munkahelyen, akár a gyülekezetben vagyunk, ha nem hallgatjuk meg egymást, abból viták keletkeznek. Ilyenkor egyre hevesebb lesz a szó, mind jobban elharapózik a düh. A bűnterhes kommunikáció sikamlós lejtője pedig nem vezet el Isten igazságához, mint ahogy a szabadjára engedett belső vágyak sem, amelyekre Jak 1:14-15 versei utalnak. Jakab pontosan ezért említi itt Isten igazsága mellett az ember haragját. Ha arra hagyatkozunk, ami bűnös természetünkből természetes módon buzog fel, azzal elzárjuk az utat Isten Igéjének teremtő ereje előtt, és helyette csak a saját szavaink törnek elő, amelyek nem sokat segítenek vagy egyenesen ártanak. Ezért miután Jakab elmondja, mi mindent megtesz értünk „a világosságok Atyja” az új élet ajándéka által, figyelmeztet, hogy jól fontoljuk meg a szavainkat!

A következő szövegek mit árulnak el a szavak hatásáról? Péld 15:1; Ézs 50:4; Ef 4:29; 5:4; Kol 4:6

_____________________________________________________________

Idézzük fel azt az esetet, amikor legutóbb valaki egészen feldúlt a szavaival! Az érzések mélysége mutatja, hogy milyen ereje van a szónak, úgy jó, mint rossz értelemben. Mit tehetünk, hogy valóban képesek legyünk uralni a beszédünket? Miért olyan fontos gondolkozni, mielőtt bármit is mondanánk?

Milyen szerepe van az „Igének” abban, amit Jak 1:21 verse megfogalmaz?

_____________________________________________________________

Ez a vers foglalja össze mindazt, ami eddig elhangzott a hittel és az üdvösséggel kapcsolatban. Az apostol kér, hogy tegyünk félre minden tisztátalanságot és forduljunk el a gonoszságtól. „Elvetvén” – ez a felszólítás kilencszer fordul elő az Újszövetségben, amiből hétszer az olyan rossz szokásoktól való elszakadást jelöli, amelyeknek nincs helye a Krisztusnak átadott életben (Róm 13:12; Ef 4:22, 25; Kol 3:8; Zsid 12:1; 1Pt 2:1). Kifejezheti még ruha levételét (ApCsel 7:58), ami kapcsolatba hozható a bűn „szennyes ruhájának” levételével (vö. Ézs 64:5, új prot. ford.). A szennyes szó megjelenik Jakabnál is: „a szegény… szennyes ruhában” (Jak 2:2). Ezt állítja szembe a gazdagok ragyogóan tiszta öltözetével. Jézussal egybecsengően Jakab is elítélően szól arról, hogy az ember hajlamos főként a külső megjelenésre, látszatra adni, Isten azonban mindenekelőtt a szívbéli állapotra figyel.

Az Ószövetség görög fordításában a szennyes (rüparosz) szó csak egy helyen fordul elő: Zak 3:3-4 versében, ahol Jósua főpap a bűnös Izráel népét jelképezi. Isten elveszi a főpap szennyes ruháját, majd tiszta palástot ad rá, azt szimbolizálva, hogy megbocsát Izráelnek és megtisztítja.

Ez a jelenet nagyon is eltér a bevett keresztény képtől, miszerint Jézus tiszta, fehér palástot borít a bűnös rongyos, piszkos öltözetére. Ki tenne ilyet a valóságban? Senki nem vesz tiszta ruhát a koszosra! Mint Zakariásnál is, a szennyes ruhát leveszik, mielőtt a tiszta palástot feladnák. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen bűntelenné kellene válnunk, mielőtt felöltözhetnénk Krisztus igazságát. Ebben az esetben vajon ki üdvözülhetne? De azt sem jelenti, hogy ha mégis visszaestünk a bűnbe, akkor már nem üdvözülhetünk, és nem térhetünk vissza Jézushoz. Inkább azt fejezi ki ez a kép, hogy maradéktalanul át kell adnunk magunkat Istennek. Naponta el kell döntenünk, hogy meghalunk a régi, bűnös dolgainknak. Engednünk kell, hogy Isten a saját képére formáljon át, és akkor borul ránk Krisztus igazságának tökéletes palástja.

Olvassuk el újból Jak 1:21 versét! Milyen komolyan igyekszünk az életünkben megvalósítani azt, amire az apostol tanít? Mit jelent a szívbe „beoltott” Ige? Mit tehetünk azért, hogy ez megtörténjen?

Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. „Bűnbánat” c. fejezet, 18-28. o.

„A megváltási terv Sátán hatalmából történő teljes szabadulásunkat tűzi ki. Krisztus mindig különbséget tesz a megtört lélek és a bűn között. Azért jött, hogy lerombolja a gonosz munkáit, s a Szentlélek kiáradhasson minden bűnbánó lélekre, megőrizhesse őket a bűntől” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 255. o.).

„Ha elfogadtad Krisztust személyes Megváltódnak, akkor igyekezz önmagadat elfelejtve másokon segíteni! Beszélj Krisztus szeretetéről és jóságáról! Végezz el minden kínálkozó feladatot! Érezz felelősséget másokért, és minden hatalmadban álló eszközzel igyekezz megmenteni az elveszetteket! Ha befogadod Krisztus Lelkét – az önzetlen szeretet és másokért való szolgálat lelkét –, magad is növekszel és gyümölcsöt teremsz. A Lélek ajándékai beérnek jellemedben. Hited nő, meggyőződésed elmélyül, szereteted tökéletes lesz. Egyre jobban tükrözöd Krisztust mindenben, ami tiszta, nemes és szép” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 40. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Gondolkodjunk még tovább a szavak erején! Miért bírnak olyan jelentős erővel? Hogyan lehet a beszéddel könnyen manipulálni? Általában legalább annyira fontos, ha nem még fontosabb, ahogyan elmondunk vagy leírunk valamit, mint az, amit mondunk vagy írunk!

2.  Az összes „felülről” kapott ajándék közül melyik a legnagyobb? Miért?

3.  Olvassuk el megint Jak 1:12-21 szakaszát! Mi az üzenetének a lényege? Milyen reménységet és ígéretet találunk benne?

4.  A megfogant kívánság bűnbe visz, a bűn pedig halált szül. Tudjuk, hogy milyen sok forog kockán, mégis miért nem nyerjük el a győzelmeket, amelyeket meg kellene szereznünk? Hogyan mentegeti magában az ember a bűnt, és miért olyan veszélyes belemenni ebbe a gondolati játszmába?

5. Olvassuk el ismét az oldalon a második idézetet Ellen White-tól! Milyen lényeges tanácsot fogalmaz meg ez a rész, ami éppen akkor jelent a legtöbbet, amikor az ember hite meginog?

R. DÁNIEL IRÉN:

HA RÁM NÉZEL,

kérlek,

áldd meg,

mi megáldhatatlan;

bocsásd,

mi megbocsáthatatlan;

értsd meg,

mi érthetetlen;

nézd el,

mi nézhetetlen;

tűrd el,

mi tűrhetetlen;

javítsd,

mi javíthatatlan;

gyógyítsd,

mi gyógyíthatatlan;

mosd le,

mi lemoshatatlan;

mentsed,

mi menthetetlen –

azt add,

mi láthatatlan,

örök,

kifogyhatatlan!