SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Hitünk tökéletesítése

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7

„Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:2).

Egy fogorvos elmondta, hogy miért hibátlanok az általa felhelyezett koronák. „Soha nincs problémám a koronákkal, amelyeket a fogtechnikus átküld. Ha tökéletes mintát adok neki, tökéletes koronát készít.” A fogorvos nem aggódik a végeredmény miatt. Arra összpontosít, amit neki kell megtennie a folyamat kezdeti szakaszában.

Hasonlóképpen a kereszténynek sem amiatt kell izgulna, hogy végül elég jó lesz-e a jelleme. Ez már Isten munkája. A mi szerepünk megharcolni „a hitnek szép harcát” (1Tim 6:12), tekintetünket Jézusra, „a hitnek fejedelmére és bevégzőjére” (azaz tökéletessé tévőjére) szegezve (Zsid 12:2). Ha így hiszünk Krisztusban, Ő képes munkálni bennünk „mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből” (Fil 2:13), valamint el tudja végezni az elkezdett jót (Fil 1:6). Hit nélkül az ember érezheti magát reménytelen helyzetben lévőnek, legyőzöttnek, még mielőtt bármit is elkezdene, mert önmagára és nem Krisztusra összpontosít.

Amint Jézus mondja: „Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött” (Jn 6:29). Látni fogjuk majd, hogy Jakab ezt a fontos lelki igazságot segít megérteni.

Mi a közös abban, ahogy Jakab és Péter a megpróbáltatásokhoz viszonyult (Jak 1:2-3; 1Pt 1:6-7; 4:12-13)? Hogyan fogadjuk ezt a határozott bibliai tanítást?

_____________________________________________________________

A szenvedést senki nem szereti, ha tehetjük, majdnem mindig el is kerüljük. A Jak 1:3 versében használt, hitpróbaként fordítható görög szó a dokimion. Azt a folyamatot írja le, amivel valaminek a valódiságát bizonyítják. Péter a hitünk próbáját az arany megtisztításához hasonlítja. Még ha nem is kellemes az efféle megpróbáltatás, Isten azt várja, hogy végül majd jó lesz az eredmény. A próbák ne ijesszenek meg, ne csüggesszenek el! Ha hűek maradunk, úgy kerülünk ki, „mint az arany” (Jób 23:10; vö. Péld 17:3).

Ezért örüljünk, ha megpróbáltatás ér, kiváltképp akkor, ha ez a hitünk miatt történik. Ahogy Jézus mondja: „Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben” (Mt 5:12). A próbák hatására még jobban értékeljük, amit Krisztus szenvedett el értünk. 1Pt 4:13 versében rámutat az apostol, hogy így mi is részesülhetünk Krisztus szenvedéseiben. Röviden tehát minden szenvedésen túl kell látni; mögé kell nézni, hogy észrevegyük azt, amit Isten abból ki akar hozni. És itt lép be a hit. Hinnünk kell, hogy Isten a szerető Atyánk, rá kell bíznunk magunkat a bölcsességére, majd pedig Igéje szerint kell cselekednünk. Bátran bízhatjuk a jövőnket az Úrra (lásd Róm 8:28). Valójában csakis úgy lehetünk képesek örülni a próbák között, ha hittel élünk, személyesen megismerjük Isten szeretetét és annak fényében járunk, hit által.

Jak 1:3 szerint az a hitpróbák végső célja, hogy kitartóvá váljunk. A kitartást jelentő görög szót (hüpomoné) úgy is fordíthatjuk, hogy állhatatosság, tűrés, elviselés. A hüpomoné arra utal, ami minden másnál tovább kitart, mert megnyugszik Isten végső szabadításában (amint Lk 21:19 versében is látjuk).

Egy dolog hűségesnek maradni Istenhez a próbák idején, nem veszíteni el a hitünket, hanem még a legnehezebb helyzetben is az Úrba kapaszkodni. Viszont itt azt olvassuk, hogy örüljünk a megpróbáltatásoknak. Nem túl nagy kérés ez? Időnként épp elég nehéz hűséggel kitartani a próbákban, ráadásul még örülnünk is kellene? Pedig pontosan erre szólít az Ige. Hogyan tanulhatunk meg örülni ilyen körülmények között, amikor semmi kedvünk nincs hozzá?

Olvassuk el Jak 1:2-4 verseit! Figyeljük meg a folyamatot: hit, próba, kitartás, tökéletesség. Jakab a hittel kezdi, mert az az alapja minden igazi keresztényi tapasztalatnak. Majd pedig elmondja: szükségünk van rá, hogy a nehézségek próbára tegyék hitünk valódiságát. A próbák megtaníthatnak a kitartásra, hogy végül ilyesmi ne érjen váratlanul, ne terítsen le. Istennek az a célja, hogy „tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül” (Jak 1:4). A szöveg nyelvezete ennél nem is lehetne emelkedetebb. A tökéletes (teleiosz) szó a lelki érettséget jelöli, míg az ép (holoklérosz) azt fejezi ki, hogy valami minden tekintetben teljes. Mennyivel többé válhatnánk az Úrban, ha képesek lennénk meghalni énünknek és engednénk, hogy Ő „munkálja” bennünk „mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből” (Fil 2:13)!

Olvassuk el Ef 4:13 és Fil 3:12-15 verseit! Az Ige alapján a keresztények hogyan gondoljanak a tökéletességre?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Pálhoz hasonlóan Krisztus követői addig nem lehetnek elégedettek, amíg életüket nem tudják egészen Mesterük önzetlenséggel, önfeláldozó szeretettel jellemezhető életéhez igazítani. Soha nem fogjuk úgy érezni, „hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék” (Fil 3:12). Figyeljük meg azt is az idézett szakaszokban, hogy a hangsúly a jövőre kerül. Pál arra mutat előre, amit Isten megígért a Jézusba vetett hit által. A keresztény soha életében nem mondhatja el, „hogy már elértem”, legalábbis a jellem vonatkozásában nem. (Észrevettük, hogy aki azt mondja magára: „már elértem”, az általában kellemetlen, önigazult ember?) Olyanok vagyunk, mint egy műalkotás, mindig lehet még javítani rajtunk. Isten pedig éppen ezt ígérte meg – ha hittel kitartunk, igyekszünk naponta átadni neki az életünket, benne bízva, engedelmesen.

Vajon elég jók lennénk ahhoz, hogy üdvözüljünk, ha most azonnal meghalnánk? És ha két héttel azután ragadott volna el a halál, hogy elfogadtuk Jézust? Vagy hat hónap múlva már elég jók leszünk? A tökéletesedés bármely szintjén legyünk is, mindig szükségünk van Krisztus igazságának palástjára! Mi következik ebből?

Miben különbözik a bölcsesség a tudástól? Milyen kapcsolatot lát Jakab a bölcsesség és a hit között (Jak 1:5-6)?

_____________________________________________________________

Furcsának tűnhet, ahogy Jakab megjegyzi: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége…” Először is, ugyan ki gondolja magáról, hogy már elég bölcs volna? Salamon például felismerte, hogy mire van szüksége, ezért alázattal kérte: „Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy… tudjon választást tenni a jó és gonosz között” (1Kir 3:9). Később pedig így írt: „A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme” (Péld 9:10).

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy jól tudjuk, mit jelent a bölcsesség. Viszont hogyan mutatnak rá a következő igehelyek a bölcsesség másik oldalára? Jak 1:19-21; 2:15-16; 3:13

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A bölcsességet gyakorlati dologként mutatja be Jakab levele éppúgy, mint A példabeszédek könyve: nem az, amit tudunk, hanem ahogyan élünk. Például: „legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jak 1:19). Platóntól származik a mondás: „A bölcs emberek azért beszélnek, mert van mondanivalójuk; a bolondok azért, mert mondaniuk kell valamit.” Más szóval, megeshet, hogy nagy tudásra tettünk szert a világ kínálatából, mégis hiányzik belőlünk az igazi bölcsesség.

Mivel az igazi bölcsességnek Isten a forrása, leginkább úgy nyerhetünk bölcsességet, ha Őt hallgatjuk – olvassuk Igéjét, időt szakítunk arra, hogy Krisztus életéről gondolkodjunk, „ki bölcsességül lőn nékünk Istentől” (1Kor 1:30). Ha megtanuljuk Krisztus jellemét tükrözni az életünkben, a gyakorlatba ültetjük át az igazságot, ami Jézusban van.

Olvassuk el ismét Jak 1:6 versét! Hittel kell kérnünk, nem kételkedve. Nem nehéz ez néha? Ugyan ki az, aki időnként nem küzd kételyekkel? Akkor viszont fontos imádkozni és elgondolkodni azon, hogy milyen sok okunk van a hitre: Jézus története, a bibliai próféciák és a személyes tapasztalataink. Hogyan segít megbirkózni az esetlegesen felmerülő kételyeinkkel, ha ezt tesszük?

Olvassuk el Jak 1:6-8 verseit! Miről ír itt az apostol?

_____________________________________________________________

A kétkedés szó arra utal, hogy valaki belülről meghasonlott. Ez segít megérteni a fogalom kapcsolatát az ingatagsággal. Világos példát látunk erre Kádes- Barneánál. Izráel válaszút előtt állt: vagy elindulnak hittel, vagy fellázadnak az Úr ellen. Elképesztő módon a lázadást választották, és vissza akartak térni Egyiptomba, ahol szolgaságban éltek. Miután Isten közbelépett és Mózes által kijelentette, hogy a pusztában fognak meghalni, hirtelen „hinni kezdtek”. Ezt mondták: „Ímé készek vagyunk elmenni a helyre, amelyről szólott az Úr, mert vétkeztünk” (4Móz 14:40).

„Most úgy látszott, hogy őszintén megbánták bűnös viselkedésüket, de valójában inkább annak következményei miatt bánkódtak, nem pedig hálátlanságuk és engedetlenségük miatt. Amikor rájöttek, hogy az Úr nem lágyult meg, nem engesztelődött meg irántuk, akaratosságuk újra feltámadt és kijelentették, nem térnek vissza a pusztába. Isten azzal, hogy megparancsolta nekik az ellenségeik földjéről való visszavonulást, tulajdonképpen látszólagos engedelmességüket tette próbára. Bebizonyult, hogy engedelmességük nem volt őszinte és valóságos” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 354. o.).

Mit mond a hitről Jézus Lk 17:5-6 verseiben?

_____________________________________________________________

Amikor a tanítványok több hitet kértek, Jézus azt felelte nekik, hogy elég volna, ha egy mustármagnyi hitük lenne. Igazából az számít, hogy a hitünk él-e, fejlődik-e, ami pedig csak akkor történhet meg és fog is megtörténni, ha folyamatosan Istenben bízva, hittel haladunk előre, legyünk bármilyen körülmények között. Ám időnként kételyek ütik fel a fejüket bennünk. Világunk kétségekkel és szkepticizmussal bombáz, ettől senki sem mentesül. Csak azt tehetjük, hogy mindvégig imádkozunk; emlékeztetjük magunkat, hogy Isten a múltban híven betartotta az ígéreteit, ezért a jövőnket is rábízhatjuk.

Milyen okok késztetnek arra, hogy bízzunk Istenben, az ígéreteiben és tudjunk hittel élni? Vegyük sorra őket részletesen, gondolkodjunk erről! Így csak erősödhet a hitünk!

Ebben a rövid levélben Jakab nagy figyelmet szentel a szegényeknek. Némelyek egyenesen úgy gondolják, hogy éppen ez az irat fő témája. Csakhogy mai füllel hallgatva az apostolnak a gazdagok elleni kijelentései és a szegények védelmében megfogalmazott szavai szinte túlzónak, meglepőnek tűnnek. Pedig ő sem mondott mást, mint Jézus.

Vö. a következő verseket! Mi a közös üzenetük? Milyen intést, figyelmeztetést jegyezhetünk meg mindannyian e félreérthetetlen szövegekből?

Jak 1:9-11 és Lk 8:14 __________________________________________

Jak 1:27 és Mt 25:37-40 ________________________________________

Jak 2:15-16 és Lk 10:29-37 _____________________________________

Jak 5:1-4 és Lk 12:16-21 _______________________________________

Jakab természetesen nem zárja be Isten országának ajtaját minden gazdag ember előtt, de mint Jézus, úgy ő is tisztán látja a vagyonnal járó alattomos kísértéseket. Akár gazdagok, akár szegények vagyunk, az igazi jutalmat tartsuk szem előtt! Az a baj a pénzzel, hogy megtévesztve rávehet: az örökkévaló dolgok helyett olyasmire összpontosítsuk a figyelmünket, ami csak ideig-óráig tart (2Kor 4:18).

A hatalmas vagyon, a magas iskolai végzettség vagy a jelentős társadalmi befolyás vitathatatlanul elválaszthat azoktól, akik „kevésbé szerencsések”. Viszont az őskeresztény egyháznak úgy sikerült egyben tartania e két csoportot, hogy megfordította a világi értékrendet. Ott látható az alázat szerepe, hogy aki a legszerényebb helyet foglalja el, az részesül majd dicsőségben, azt magasztalják fel.

„Ameddig vannak éhezők Isten világában, akiknek étel kell, mezítelenek, akiket fel kell öltöztetni, az üdvösség kenyere és vize után epedő lelkek, addig minden szükségtelen élvezet és minden többlet tőke a szegényekért és ruhátlanokért kiált” (Ellen G. White: Welfare Ministry. [Jótékony szolgálat.] 269. o.).

És mi a helyzet veled? Nem számít, hogy szegény vagy gazdag vagy, csak az, hogyan viszonyulsz a pénzhez. Mitől válik különösen veszélyessé a pénz a lelki életünkre nézve?

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. „A Hegyibeszéd” c. fejezet, 244-258. o.

„Isten azt akarja, hogy a szolgái megismerjék, milyen is a szívük valójában. Hogy rádöbbenjenek valós állapotukra, engedi, hogy a szenvedés tüze perzselje meg őket és így megtisztuljanak. Az élet megpróbáltatásai Isten eszközei, amelyek által eltávolítja a jellemünkből a tisztátalanságokat, a gyarlóságokat és a durvaságot, felkészítve a dicsőséges mennyei angyalok tiszta társaságára. Majd pedig, miközben áthaladunk a nehézségeken, amint a szenvedés lángjai felcsapnak körülöttünk, vajon ne a láthatatlan dolgokra, a hervadhatatlan örökségünkre, a halhatatlanságra, a felmérhetetlenül nagyobb és komolyabb dicsőségre szegezzük-e a tekintetünket? Ha így teszünk, a tűz nem emészt meg, csak a salakot távolítja el belőlünk. Végül hétszerte tisztábbá válunk és rajtunk lesz Isten pecsétje” (Ellen G. White cikke, The Advent Review and Sabbath Herald. 1894. április 10.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Szenvedés idején mely bibliai szereplők történetéből merítünk leginkább bátorságot? Megtanultunk már örülni a próbáknak? Ha igen, mondjuk el a csoportunk tagjainak, mi segített hozzá! Viszont – amennyiben nem kényelmetlen számunkra – akkor is beszéljünk erről a kérdésről, ha ilyen helyzetben nem tudunk örülni!

2. Időzzünk még el egy darabig annál a gondolatnál, hogy az igazi bölcsesség nem annyira elméleti ismeret, mint inkább az, amit hit által, Krisztusban teszünk. Ugyanakkor miért nem tarthatjuk feleslegesnek az elméleti tudást? A helytelen tanítás például miért lehet különösen ártalmas az ember hitéletére nézve?

3. Egy fiatalember barátja súlyos próbákat élt át. A fiatalnak még látni is fájt a küzdelmeket, arra viszont felfigyelt, hogy a barátja növekedett a kegyelemben, a szenvedés után pedig egészen más, jobb ember lett! Mit tanultunk azokból a küzdelmeinkből, amelyek lelkileg áldásunkra váltak? Vajon más módon is megtanulhattuk volna mindazt?

4. Mit mondhatunk annak, aki őszinte hívőnek tűnik, mégis beismeri, hogy időnként legyűrik a kétségei? Hogyan segíthetünk?

BÓDÁS JÁNOS:

LEHETETLEN