SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Jakab, az Úr testvére

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 7:24-27; János 7:2-5; 1Korinthus 15:5-7; Jakab 1:3; 2:5; 1Péter 2:9-10

„Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek” (Jn 15:14).

Már jó messze vagyunk a keresztény egyház korai napjaitól, nemcsak időben, hanem a kultúrát tekintve is. Ebből következően aligha tudjuk elképzelni, milyen lehetett a még éppen a szárnyait bontogató keresztény mozgalomhoz tartozni akkor, amikor sok gyülekezet házaknál jött össze, és a hívők többségét kitevő zsidóknak az üldözőik is izraeliták voltak. Jakab levele által nyerjük az egyik legkorábbi bepillantást a zsidó-kereszténység életébe, mielőtt eltűnt a zsidóság és a kereszténység közötti küzdelmek ködében, és még mielőtt a II. századtól kezdődően a főként pogány hátterű egyházban a zsidók kisebbségbe kerültek.

Úgy tűnik, hogy eltérően több apostoli levéltől, ennek a megírására nem valamiféle krízis vagy egy gyülekezetben felmerült szükséghelyzet késztette Jakabot. Az irat a keresztények szélesebb körének szól, az „elszórtan” (Jak 1:1) élő hívő közösségnek.

Még mielőtt azonban belemerülnénk a levélbe, a héten igyekszünk megtudni az írójáról mindent, amit csak lehet. Ilyen kérdéseket teszünk fel például: Ki volt Jakab? Mit tudunk a körülményeiről? Milyen kapcsolatban állt Jézussal? Milyen tisztet töltött be az egyházban?

A levél íróját minden bizonnyal igen jól ismerték az egyházban, mert nem ad konkrétabb információt a személyét illetően annál, amit Jak 1:1 versében találunk: „Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, az elszórtan levő tizenkét nemzetségnek.”

A személyazonosságával kapcsolatban tehát gyorsan leszűkíthetjük a lehetőségek körét. Az Újszövetség négy Jakab nevű férfit említ: kettőt a tizenkét tanítvány között (Mk 3:17, 18), azután Júdás apját – nem Iskariotes Júdásét, hanem a tanítványok közül a másik Júdásét (Lk 6:16) – és Jézus egyik testvérét. Négyük közül csak Jézus testvére élt elég hosszan és volt olyan kimagasló szerepe az egyházban, hogy egy ilyen levelet megírhasson. Ezért gondoljuk, hogy Jézus egyik „atyjafia” (Gal 1:19 ; vö. Mk 6:3), Jakab írta ezt az újszövetségi könyvet.

Bizonyára több lehetősége volt a tanulásra Jakabnak, az ácsmester fiának (Mt 13:55), mint egy átlagos földműves gyerekének abban az időben. Az Újszövetség egészében ez a levél az egyik legjobb példa az irodalmi görög nyelvezetre. Gazdag szókészletét, retorikai érzékét és az Ószövetség alapos ismeretét csak A zsidókhoz írt levél múlja felül. Jakab neve szerepel elsőként Jézus testvérei között, ezért valószínűleg ő lehetett a legidősebb fiú. Jézus viszont az édesanyját a szeretett tanítvány, János gondjaira bízta (Jn 19:26-27), ami azt sejteti, hogy a bátyjai nem Mária saját gyermekei voltak, hanem József előző házasságából születtek.

Jézus szolgálatával kapcsolatban olvassuk el a következő verset: „Amikor ezt meghallották a hozzátartozói, elindultak, hogy elfogják, mivel azt mondták: magán kívül van” (Mk 3:21, új prot. ford.; lásd még Mt 12:46-47; Jn 7:2-5). E szövegek szerint hogyan tekintett Jézusra a saját családja? Milyen tanulságot szűrhetünk le ebből magunkra vonatkozóan, ha a szeretteink néha talán félreértenek?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

 „A Messiás munkájáról alkotott hamis elképzelés és Jézus Isten-voltába vetett hit hiánya vezette oda fivéreit, hogy sürgessék: jelentse ki magát nyilvánosan a népnek a sátoros ünnepen” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 410. o.).

Mit tudhatunk meg 1Kor 15:5-7 és ApCsel 1:14 verseiből a hatásokról, amelyek Jakabot érték, változtatva rajta?

Feltámadása után Jézus sokaknak megjelent, köztük Péternek és „a tizenkettőnek” (kivéve természetesen Iskariotes Júdást). Majd pedig egyszerre ötszáz ember előtt is megjelent. Jakab bizonyára nem volt akkor közöttük, mert Jézus külön megjelent neki is. Ez a találkozás rendkívüli lehetett, hiszen külön említést tesz róla az Írás. Arról viszont hallgat a Biblia, hogy mi történt ez alkalommal. Mindenképpen óriási hatása lehetett Jakabra, aki attól fogva hűséges követője volt Jézusnak, az egyházban pedig befolyásos vezető vált belőle.

Még mit tudunk Jakabról? ApCsel 12:16-17; 15:13-14, 19; 21:17-19; Gal 1:18-19; 2:9

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jakab csakhamar a jeruzsálemi gyülekezet egyik vezéralakja lett. Péter azonnal tudatni akarta Jakabbal, mi történt vele, miután egy angyal kimentette a börtönből (Kr. u. 44.) (ApCsel 12:17). Öt évvel később a jeruzsálemi zsinaton Jakab elnökölt, és ő jelentette ki, milyen döntést hoztak. Pál szintén őt említi elsőként, Péter és János előtt, amikor felsorolja a jeruzsálemi gyülekezet „oszlopait” (lásd Gal 2:9). Évekkel később pedig, Kr. u. 58-ban, amikor Pál megérkezett a jeruzsálemi szegények javára gyűjtött összeggel, a gyülekezetek küldöttei sorban Jakab lába elé tették le adományaikat (lásd Ellen G. White: Sketches From the Life of Paul. [Pál apostol élete nagy vonalakban.] 208-209. o.).

Minden jel arra mutat, hogy Jakabot nagy tisztelet övezte még több évtizeddel az apostolok halála után is. Annyi legenda keringett kegyességéről, hogy így emlegették: „az igaz Jakab”. Noha kezdetben komoly kételyei voltak Jézussal kapcsolatban, később mégis az őskeresztény egyház lelki óriásává nőtt.

Sajnos azonban – talán Luther hatására – sok keresztény nem figyelt fel Jakab levelének fontos üzenetére. Nem mintha kisebbíteni akarnánk Luther jelentőségét a korabeli egyház életében, mégis meg kell említenünk, hogy „a reformáció nem… ért véget Lutherrel. Folytatódnia kell e világ történelmének lezárulásáig,” mert „végzetes tévedéseket” vittek tovább a reformátorok, és sok fontos igazságot kellett még a felszínre hozni (Ellen G. White: The Story of Redemption. [A megváltás története.] 353. o.).

Ebből következett, hogy szükség volt a nagy ébredési mozgalomra Jonathan Edwards, George Whitefield és a Wesley testvérek vezetésével. A közreműködésükkel megszületett a Metodista Mozgalom, amely hangsúlyozza a keresztény életszentség döntő szerepét. A reform munkája a második ébredési mozgalommal folytatódott, amelyből Isten előhívta a Hetednapi Adventista Egyházat a „harmadik angyal üzenetének” hirdetésére. Az egész világra kiterjedő üzenetnek a hirdetése annak a népnek a Lélekkel teljes bizonyságtételében tetőzik, „akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12)!

Olvassuk el Jak 1:3, 2:5, 22-23 és 5:15 verseit! Mi a hit szerepe az itt említett igék szerint? Tehát mit jelent hit által élni? Hogyan mutatnak rá e szövegek, hogy a hit több az igazság különféle tételei mellett, pusztán értelemmel meghozott döntésnél.

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Talán lesz, akit meglep, hogy e rövid levélben Jakab tizenkilencszer utal a hitre, többször, mint a cselekedetekre és a megigazulásra együttvéve! Valójában a hit fontosságát már az 1. fejezet elején hangsúlyozza, a próbákkal és a bölcsesség kérésével kapcsolatban (3. és 6. vers). Ezek szerint Jakab nem egyszerűen csak írt a hívőknek, hanem elvárta tőlük a hit egy bizonyos minőségét. Amint látni fogjuk, önmagában a hit keveset ér. Az igaz hitnek vannak felismerhető mutatói, vagyis meglátszik a hívők életében és jellemében.

Mit teszünk naponta, amiből kitűnik hitünk minősége és valódisága? Mivel mutathatjuk be még az „apró” dolgokban is, hogy igazán hiszünk?

Kiket értsünk a „tizenkét nemzetség” alatt? Miért szóródtak szét annyira? Jak 1:1; ApCsel 11:19-21; 1Pt 2:9-10

Amint láttuk, Jakab a hívőknek írt. Az evangélium munkájával eleinte Jeruzsálemre összpontosítottak (Lk 24:47), de az István megkövezése után felerősödő üldözés miatt a hívők szétszóródtak, így az evangélium magja eljutott a Római Birodalom városaiba és a környező területekre.

Az apostolok cselekedetei 11. fejezete szerint az evangélium elég hamar elérkezett a pogányokhoz, először is Antiókhiában. A „tizenkét törzs” kifejezés valószínűleg a kereszténység egészére utal. Úgy tűnik, hogy nem voltak külön nemzetiségi alapon szervezett gyülekezetek. Ezért is kellett hamarosan arról dönteni a jeruzsálemi zsinaton, hogy a hitre tért pogányoknak körülmetélés által zsidóvá kell-e lenni (ApCsel 15:1-6), mielőtt keresztények lehetnének.

Hogyan közelítette meg Jakab a problémát, amivel az őskeresztény egyház küzdött (ApCsel 15:13-21)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A Szentírásban talált megoldás megőrizte az egyház egységét. Jakab idézte Ámósz próféciáját Izráel helyreállításáról, ami végül kiterjed a pogányokra is (ApCsel 15:16-17). Ez a rendelkezés az idegenekre is vonatkozó mózesi törvények (3Mózes 18-20. fej.) alapján állt. Amikor Jakab úgy szólítja meg levele olvasóit, hogy „a tizenkét törzs”, emlékeztetni kívánja őket: szintén örökösök az Ábrahámnak tett ígéret értelmében. Péter hasonló gondolatot vet fel, amikor azt mondja a kereszténységről, hogy „szent nemzet” (1Pt 2:9; vö. 2Móz 19:5-6), és levele megszólításában (1Pt 1:1) ő is az „elszéledt” kifejezést használja. A görögben mindkét igehelyen a diaszpora szó szerepel. Ez a kifejezés alapvetően azokra a zsidókra vonatkozott, akik Izráel szó szerinti értelemben vett földrajzi határain kívül éltek (lásd Jn 7:35).

Elszéledt, szétszóratásban lévő egyház? Mintha éppen a hetednapi adventistákra illene ez a jelző! A közöttünk meglévő óriási kulturális, etnikai és társadalmi különbségek ellenére mégis mi egyesíti a Hetednapi Adventista Egyházat Krisztusban, mi teszi egyedi protestáns mozgalommá?

Jakab láthatta Jézust gyerekként, fiatalként és felnőttként is. Idővel elhitte, hogy valóban Jézus a Messiás, majd pedig ő lett a jeruzsálemi keresztények vezetője. Jakab mégsem Jézus testvérének nevezi magát, hanem szolgájának (Jak 1:1). Világos, hogy megtanulta az alázatot és elsajátította az igazi bölcsességet. Éppen ezért nem lephet meg, hogy e tulajdonságok fontos témaként szerepelnek levelében (Jak 1:9-11, 21; 3:13-18; 4:6-10).

Vessük össze egymással az alábbi szövegeket, majd foglaljuk össze, hogy mi a közös bennük!

Jak 1:22; Mt 7:24-27 __________________________________________

_____________________________________________________________

Jak 3:12; Mt 7:16 _____________________________________________

_____________________________________________________________

Jak 4:12; Mt 7:1 ______________________________________________

_____________________________________________________________

Széles körben elismert a Jakab levele és Jézus tanításai, különösen a Hegyi Beszéd közötti hasonlóság. „Jézus mindent átható befolyása képezi az alapját Jakab egész tanításának” (Peter H. Davids: The Epistle of James. [Jakab levele.] Grand Rapids, Mich., 1982, Eerdmans Publishing Co. 50. o.).

Ha alaposan összevetjük Jakab levelét az evangéliumokkal, kitűnik, hogy az apostol nem azokból merített, inkább úgy írt, mint aki mélyen és személyesen ismerte Jézus tanításait, aki hallgatóságában mindig a hitet ébresztgette, buzdított gyakorlására.

Miközben a negyedév során Jakab levelét tanulmányozzuk, Jézuséhoz igen hasonló megközelítési móddal találkozunk. Jakab nem elégedett meg gyenge, terméketlen vagy ingadozó hittel. Amint majd a következő héten is látni fogjuk, a könyv elején a hit dominál, és Jakab rámutat, hogy e tulajdonság miként képez alapot a Krisztussal való éltető kapcsolatnak.

Gondolkozzunk el saját hitünk minőségéről és valódiságáról! Mennyire mondható el, hogy igazán hiszünk? Milyen mélyre hatol le a hitünk? Mennyire tesz képessé a keresztényhez illő életre? Még mit tehetnénk, milyen döntéseket kell meghoznunk, hogy hitünk erősödjön, mélyüljön?

„Testvérei sokszor a farizeusok elcsépelt, elavult filozófiájával hozakodtak elő, s úgy képzelték, taníthatják azt, Aki minden igazságot ismer, és minden titkot tud. Amit nem értettek, azt nyíltan elítélték. Jézust a végsőkig próbára tették szemrehányásaik, lelke megfáradt, elcsüggedt. Hitet tettek Isten mellett, és azt gondolták, igényt tarthatnak Rá, miközben Isten testben velük volt, csak nem tudtak róla.

Ezek a dolgok tövisekkel borították Krisztus útját. Annyira bántotta saját családjának téves felfogása, hogy megkönnyebbült, ha bárhová ment, ahol ezt nem tapasztalta” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 269. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Lényegében Jakab levele a gyakorlati keresztény élet kézikönyve. Talán éppen ez született meg elsőként az Újszövetség könyvei közül (valamikor Kr. u. 44 és 49 között). A teológiai üzeneten túl azt is elmondja, hogyan kell keresztényhez illő módon élni. Miért éppen olyan fontos – ha nem még fontosabb – a gyakorlatba is átültetni a hitünket? Vagy amit hiszünk, fontosabb volna annál, hogy a hitünk az életünkben is megmutatkozzon? Például melyik lenne jobb: ha valaki őszintén megtartja a vasárnapot, igazán, komolyan megszentelve a hét első napját, vagy ha valaki úgynevezetten szombatot ünnepel, de egyáltalán nem veszi komolyan?

2. Amint a vasárnapi részben láttuk, Jakab Jézus bátyja volt. Noha Jézus Isten, minden teremtett dolog Alkotója, mégis emberré, közülünk valóvá lett, olyannyira, hogy testvérei is voltak. Hogyan mutatja be ez a különös gondolat, hogy Jézus áthidalta a menny és a bűnbe süllyedt világ közötti hatalmas szakadékot? Ezek szerint milyen messze volt kész Isten elmenni a bűnös ember megmentéséért? Hogyan érthetjük meg jobban Krisztus emberi természetére gondolva azt, hogy győzhetünk a bűn felett? Hogyan biztosít az emberré lett Krisztus arról, hogy Isten megérti: valóságosak a küzdelmeink?

3. A heti tanulmányunk megemlíti, hogy Jakab levelének az alázat az egyik témája. Miért olyan fontos a keresztények életében az alázat? Vagyis a kereszt fényében hogyan merészelhet bármelyikünk is öntelt, arrogáns módon viselkedni, kiváltképp lelki természetű kérdésekben?

TARTSATOK ÖSSZE! TARTSATOK ÖSSZE!

„És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül” (Mt 24:12-13).

„Az utolsó napokban Isten kiválasztott egy népet törvénye letéteményeséül, amelyre mindig várnak nehéz, kellemetlen feladatok… Nagy buzgalmat és folyamatos küzdelmet igényel a gonoszság távoltartása a gyülekezetekből. Szilárdan, részrehajlás nélkül kell fegyelmet gyakorolni, mert némelyek, akik vallásosnak tűnnek, igyekeznek aláásni mások hitét és titokban önmaguk felmagasztalásán munkálkodnak.

Az Úr Jézus az Olajfák hegyén nyíltan kijelentette: ’mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.’ Olyan csoportra utalt, akik a lelkiség magas fokáról estek le. Komolyan, szívünket alaposan megvizsgálva olvassuk az ilyen kijelentéseket! Hol a lázas buzgalom, az Isten előtti áhítat, ami megfelel az igazság nagyságának, amiben állításunk szerint hiszünk? A világ és a dédelgetett bűnök szeretete elfordította a szívet az ima és a szent dolgokon való elmélkedés szeretetétől. Róják a vallási szolgálatok formális köreit, de hová tűnt a Jézus iránti szeretet? A lelki élet haldoklik.

A lelki életet kiöli az önérzet és az önteltség. Magukat magasztalják, önmagukról beszélnek. Ó, bárcsak meghalna az ember énje! ’Naponként halál révén állok’ (1Kor 15:31) – mondta Pál apostol. Amikor büszke, kérkedő önteltség, önelégültség hatja át a lelket, Jézus számára nincs ott hely, csak alantasabb helyre szorul, míg az ember énje jelentőssé dagad, a lélek egész templomát kitöltve. Ez az oka annak, hogy az Úr csak oly keveset tehet értünk. Amennyiben segítené erőfeszítéseinket, az emberi eszköz minden dicsőséget a saját okosságának, bölcsességének és képességének tulajdonítva dicsérné magát, mint a farizeus: ’Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek’ (Lk 18:12). Ha az ember Krisztusban rejti el énjét, az nem jön fel a felszínre olyan gyakran…

Csak akkor tudunk eredményesen és harmonikusan dolgozni, ha úgy igyekszünk végrehajtani a Mester utasításait, hogy közben nem tesszük saját pecsétünket és azonosító jegyünket a munkára. ’Tartsatok össze! – mondta az angyal. – Tartsatok össze’” (Ellen G. White: 5Testimonies. [Bizonyságtételek. 5. köt.] 538-539. o.)!