Ellen White-idézetek
13. tanulmány − 2014
Szeptember 20 – 26.
Szeptember 20., szombat délután
Krisztus nemsokára visszajön, és nekünk készen kell lennünk, hogy
békességben fogadjuk Őt. Határozzuk el, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megosszuk a körülöttünk élőkkel a
világosságot. Ne legyünk szomorúak, hanem örüljünk, és folyton figyeljünk az Úr Jézusra. Ő nemsokára jön, és nekünk el
kell készülnünk arra a pillanatra, amikor megjelenik. Ó, milyen csodálatos lesz meglátni Őt, amint megváltottaiként
fogad bennünket! Sokat vártunk, ám nem szabad elveszíteni a reményt. Ha megláthatjuk majd a Királyt a maga szépségében,
örökre boldogok leszünk. Úgy érzem, hogy fel kell kiáltanom: „Hazafelé tartok!” Közel a pillanat, amikor Krisztus
hatalommal és dicsőséggel megjelenik, hogy megváltottainak elhozza az örök hont. (...)
Sokat vártunk Megváltónk visszajövetelére. Mindezek mellett biztos
az ígéret. Hamarosan a megígért honban leszünk. Ott Jézus elvezet bennünket az élet folyójának partjára, mely Isten
trónjából ered, és elmagyarázza gondviselése sötétnek tűnő útjait, amelyek által vezérelt ezen a földön, hogy tökéletes
jellemet szerezhessünk. Ott majd megpillanthatjuk a helyreállított Édent a maga teljes szépségében. Miután az Üdvözítő
lába elé helyezzük koronáinkat, melyeket Ő tesz a fejünkre, s miután aranyhárfáinkat kézbe vesszük, az egész menny
megtelik a királyi széken ülőnek szóló dicsérettel. – Maranatha, 311. old.
Szeptember 21., vasárnap
-
Az ígéret
Az Úr Jézus megígérte tanítványainak: „Ha
majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol
én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14:3) Előre látta követőinek magányát és szomorúságát, s az irgalmas Üdvözítő
angyalokat küldött hozzájuk, hogy bátorítsák és azzal biztassák őket, hogy személyesen fog eljönni, úgy, ahogy látták
felmenni. Amíg a tanítványok szemüket az égre emelték, hogy még egyszer láthassák szeretett Mesterüket, a következő
szavakat hallották: „Galileabeli férfiak, mit álltok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe,
akképpen jő el, amiképpen láttátok Őt felmenni a mennybe.” (Csel 1:11) Reménységük újra
lángra lobbant az angyali üzenet hallatán. „Visszatértek nagy örömmel
Jeruzsálembe; és mindenkor a templomban voltak, dicsérvén és áldván az Istent.” (Lk 24:52–53)
Nem azért örültek, mert Jézus eltávozott, és magukban kellett megállniuk a világ kísértései közepette, hanem mert az
angyal biztosította őket a Mester visszatéréséről.
Krisztus eljövetelének hirdetése jó hír kellene, hogy
legyen, éppen úgy, mint amikor a betlehemi pásztorokkal jó hírt közöltek az angyalok. Akik szeretik az Üdvözítőt, nem
tehetik, hogy ne örömmel fogadják az Isten Igéjén alapuló bejelentést, azt, hogy akiben az örök élet reménysége van,
újra eljön, ám nem megvetett, meggyalázott és elutasított személyként, mint első eljövetelekor, hanem hatalommal és
dicsőséggel, hogy üdvösséget hozzon népének.
Az evangéliumnak győzelemről győzelemre kell haladnia. A
magasztos ország a magasságos Isten szentjeinek adatik, és ők uralkodnak örökkön-örökké. –
Isten fiai és leányai, 366. old.
Mi nem e világ honpolgárai vagyunk. Idegenek és vándorok
vagyunk a földön, és várjuk az alapokkal bíró várost, melynek építője maga Isten. „Ne
nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha
pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek, és helyet
készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”
(Jn 14:1–3)
E szavak által nyújtott vigasztalás áthasítja a
századokat napjainkig, hogy bátorítást nyújtson a Jézusban hívő szíveknek. Teljes lényünket át kell, hogy hassa a hála a
felkínált reménységért. – Signs of the Times,
1889. június 10.
A halál hatalma az ördög kezében volt, ám Jézus
eltávolította fájó szomorúságát, s az ellenséggel annak térfelén küzdött meg és győzött. Attól kezdve a keresztények
számára a halál meg lett fosztva szörnyűségétől, mivel Krisztus megízlelte a halál kínjait, de kijött a sírból, hogy az
Atya jobbján álljon, s övé lett minden hatalom mennyen és földön. A Megváltó és Sátán között dúló küzdelem sorsa abban a
pillanatban dőlt el, amikor az Úr feltámadt a halálból, és alapjaiban rengette meg ellenségének börtönét, s mint a
második Ádám, győzelmének frissen szerzett trófeájaként kiragadta a halál karmaiból az elhunytak egy csoportját. Ez a
feltámadás a végső feltámadás biztosítékát jelképezi, amely Krisztus második eljövetelekor következik be, amikor
feltámadnak majd az igazak. – Pamphlet:
Redemption: or the Resurrection of Christ and His Ascension, 57.
old.
Az az egyik legünnepélyesebb és leggyőzedelmesebb
bibliai igazság, amely Krisztus második eljöveteléről szól, s ami a megváltás munkájának befejezéseként fog
bekövetkezni. Isten vándor népe oly hosszú ideje zarándokol a „halál árnyékának völgyében”, értékes és örömteli
reménységet kapott a visszajövetel ígéretében, amikor majd eljön Ő, aki a „feltámadás és az élet”, hogy magához hívja
száműzött gyermekeit. A második eljövetel hitalapelve a Szentírás központi gondolatát képezi. –
Maranatha, 13. old.
Szeptember 22., hétfő
-
Az Úr Jézus visszajövetelének célja
A menny jól ismeri az emberi cselekedeteket. Az Úr szembeállítja a
hamis bíró cselekedeteit és lelkületét az Ő lelkületével és cselekedeteivel, amikor ezt mondja: „Hát
az Isten nem áll-é bosszút az Ő választottaiért, kik őhozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom
néktek, hogy bosszút áll értük hamar.” (Lk 18:7–8)
E szavak azért hangzottak el, hogy bátorítást nyújtsanak az elnyomottaknak. Isten hallja gyermekeinek kiáltásait.
Jézus bátorít, hogy nem hagyott el, hanem eljön, hogy igazságot szolgáltasson. Van valaki, aki szenvedett értünk, aki
velünk együtt hordozta a fájdalmakat és tehetetlenségeiket, és aki hamarosan megjelenik, hogy szabadulást hozzon. Isten
gyermekei, akiket hitükért elnyomtak, akiket becsaptak, kigúnyoltak és meggyaláztak, gyakran hajlanak azt hinni, hogy a
menny elhagyta őket. Emberi szemmel ők kisebbségben vannak, s látszólag ellenségeik győzedelmeskednek fölöttük, azonban
ne cselekedjenek lelkiismeretük ellen, mivel az Úr emlékezetes győzelmet ad nekik. Ő meghallja gyermekei töredelmes,
szívből fakadó, alázatos imáit. „Mert így szól a Magasságos
és Felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos
szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.”
(Ésa 57:15)
Felmerül a kérdés: „Hát Isten nem áll-é bosszút az Ő választottaiért?” Isten választottai az Ő figyelmének és
gondoskodásának középpontjában állnak. (...)
Arra hívattunk, hogy a menny munkatársai legyünk. Az Úr különös gondot fordít választottaira és hűségeseire, akik
éjjel és nappal hozzá kiáltanak. Talán úgy tűnik, hogy a próbák és szenvedések csak folytatódnak, és Isten nem figyel
ránk. Hosszadalmas a halogatás, ám imáink akkor sem hiábavalóak, mivel Ő hamarosan és a lehető legmeglepőbb módon
igazságot szolgáltat épp akkor, amikor a legnehezebb a próba. Nem áll fenn annak a veszélye, hogy az Úr elhanyagolja
népét, és nem hallgatja meg imáit. Ő betartja szavát. Inkább annak a veszélye áll fenn, hogy szeretett, megpróbált és
megkísértett gyermekei elcsüggednek, és már nem tartanak ki az imában, és nem kérik, hogy Isten szolgáltasson igazságot.
Felteszi az Örökkévaló a kérdést: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön
méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem.” (Ésa 49:15) –
Signs of the Times, 1896. május 21.
A keresztény embernek nem kell megküzdenie jogaiért. Isten tartja számon azokat, akik
áthágják ezeket a jogokat. „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” (Róm 12:19)
Ezek a nehézségek mind fel vannak jegyezve, s az Úr mindenkinek azt mondja, hogy Ő szolgáltat igazságot, Ő ítél meg
minden egyes cselekedetet. – Szemelvények, 3. kötet, 300. old.
Szeptember 23., kedd
-
Hogyan jön el Jézus Krisztus?
Emberi nyelv ki sem fejezheti az ember Fiának második eljövetelét,
amikor majd megjelenik az ég felhőin. Az Ő dicsőségében, az Atya és a szent angyalok dicsőségében fog eljönni. Dicsőség
palástja övezi majd, amelyet egy örökkévalóságon át viselni fog. Angyalok kíséretében
érkezik. Útján tízezerszer tízezer angyal kíséri. Trombita hangja szólítja a sírjukban alvókat. Krisztus hangja eljut a
sírok mélyébe, áthatol a holtak fülén és „mindazok, akik a koporsókban vannak… kijönnek” (Jn 5:28–29).
– Review and Herald, 1899. szeptember 5.
Jézus visszajövetelének napján felharsan az utolsó trombitaszó, s a föld és az ég alapjaiban megremeg. Az egész
föld, a magas hegyektől az eldugott völgyekig, meghallja a trombita hangját. Minden lángba borul. A megromlott levegőég
tűz által tisztul meg.
Miután a tűz elvégzi feladatát, a halottak kijönnek sírjukból – egyesek életre, hogy elragadtassanak a levegőégbe
Urukhoz, mások pedig azért, hogy meglássák azt, akit megvetettek, de akit most elismernek az egész föld ítélő
bírájaként.
Az igazak közül senkit sem érintenek a lángok. A tüzes kemencébe vetett Sidrákhoz, Misákhoz és Abednégóhoz hasonlóan
járhatnak a tűzben. Ezeket a zsidó hősöket még a hétszeresre felhevített kemence sem
emésztette meg, mivel velük együtt volt egy negyedik személy, aki hasonló az Isten Fiához. Az Úr eljövetelének napján
nem fog az igazaknak ártani sem a füst, sem a lángok. Akik egyesültek az Úrral, megmenekülnek a tűztől. De nem árthat
nekik sem földrengés, sem orkánok, sem tűz vagy víz, mivel felkészültek, hogy békében várják Üdvözítőjüket. Azonban akik
elutasították a Megváltót, megkorbácsolták és keresztre feszítették Őt, azok közé
számláltatnak, akik csak azért támadnak fel, hogy megláthassák, amint eljön a felhőkön mennyei seregek, tízezerszer
tízezer és ezerszer ezer angyal kíséretében. (...)
Ezt a jelenet olyan hosszan szemlélhettem, amíg csak nézni tudtam. – The
Upward Look, 261. old.
Isten Fiának feltámadásában az az élő dicsőség nyilatkozott meg, amely majd jelen lesz az igazak általános
feltámadása alkalmával Krisztus második visszajövetelekor. Akkor a halottak meghallják az Ő hangját és feltámadnak, és
nemcsak a föld, hanem az ég is megrendül. Jézus feltámadásakor csupán néhány sír nyílt meg, második eljövetelekor
azonban az Ő elhunyt szerettei Ábeltől kezdődően az utolsó meghalt szentig dicsőséges, örök életre ébrednek föl.
Ha a sírt őrző katonákat annyira megrémítette a világosság palástjába öltözött egyetlen angyal, hogy holtként estek
a földre, hogyan fognak megállni ellenségei Isten Fia előtt, amikor eljön hatalommal és dicsőséggel tízezerszer tízezer
és ezerszer ezer angyal kíséretében? Akkor majd a föld részeg ember módjára meginog, és megremeg, mint egy kunyhó. Az
égitestek pedig tűzbe borulnak, s az ég föltekeredik, mint egy könyvtekercs. – Pamphlet: Redemption: or the Resurrection of Christ and His Ascension, 12. old.
Szeptember 24., szerda
-
Mikor jön vissza Jézus?
Ez az irgalmas és szelíd Jézus újra eljön. Az Olajfák hegyén beszélt
tanítványainak azokról a jelekről, amelyek megelőzik eljövetelét. Ám nem nyilatkoztatta ki eljövetelének napját és
óráját. Az ember Fia eljövetelének ideje isteni titok. Az egész világ zavargásokkal, pogány
élvezetekkel van tele, és földi biztonságának nyugalmában alszik. Az emberek halogatják az Úr eljövetelét. Csak nevetnek
a figyelmeztetések hallatán. Gúnyosan mondják: „Minden azonképpen marad a
teremtés kezdetétől fogva.” (2Pt 3:4) „Legyen a
holnap olyan, mint a ma, nagy és dicső
felettébb!” (Ésa 56:12) Még inkább az élvezeteknek fogunk élni!
Krisztus azonban ezt mondja: „Ímé, eljövök, mint tolvaj.” (Jel 16:15) Épp abban a
pillanatban, amikor gúnyosan kérdezik az emberek, hogy „hol van az Ő eljövetelének ígérete?” (2Pt 3:4), akkor
teljesednek a jelek. Mikor azt mondják: „béke és biztonság” (1Thessz 5:3), akkor jön a
hirtelen pusztulás. Amikor az igazságot elutasító gúnyolódó gőgössé válik, amikor elvtelenül folytatja a mindennapos
pénzszerzést, amikor a diák a Biblián kívül minden ismeretet meg akar szerezni, akkor jön el tolvajként Krisztus.
A válság fokozatosan lopózik közénk és következik be. A Nap fenn ragyog az égen, és
folytatja szokásos pályáját, és az egek még mindig Isten dicsőségét hirdetik. Az emberek esznek és isznak, plántálnak és
építenek, házasodnak és férjhez mennek. A kereskedők még mindig vesznek és eladnak. Az emberek egymást lökdösik, a
legmagasabb pozíciókért küzdenek. Az élvezeteket kedvelők még mindig a színházakba özönlenek, a lóversenyekre vagy a
szerencsejátékok felé. A szórakozás uralkodik minden fölött, ám a nyomorúság ideje gyors léptekkel közeleg, és közel van
az idő, amikor minden ember sorsa örökre eldől. Sátán látja, hogy nem sok ideje maradt. Összes ügynökét elküldi, hogy
becsapják az embereket, lefoglalják és lenyűgözzék, mígnem lejár a próbaidő, és az irgalom ajtaja örökre bezárul.
Krisztus nagy dicsőséggel jön a felhőkön. Fényes angyalsereg kíséri Őt. Jön, hogy feltámassza a halottakat, hogy
elváltoztassa az élő szenteket dicsőségről dicsőségre. Jön, hogy megtisztelje azokat, akik szerették Őt és megtartották
parancsolatait, és magához vegye őket. Nem feledkezett meg ígéretéről és őket sem felejtette el. Újra egyesülnek a
családok. Amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, gondoljunk arra a reggelre, amikor felharsan Isten trombitája, „a
halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk” (1Kor 15:52). Még egy kevés idő,
és meglátjuk a Királyt a maga szépségében, s minket pedig „az Ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel”
(Júd 1:24). Ezért mondta Jézus, amikor bemutatta eljövetelének jeleit: „Mikor pedig ezek
kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” (Lk 21:28)
– The Watchman, 1905. október 3.
Krisztus eljövetelének pontos ideje nem lett kinyilatkoztatva. Az Üdvözítő azt mondta
tanítványainak, hogy nem mondhatja el ezt az órát. Ellenben megemlített néhány eseményt, amelyből arra
következtethetünk, hogy eljövetele közel van. (...)
A jelek a Napban, Holdban és csillagokban már teljesedtek. Azóta megsokasodtak a
földrengések, orkánok, szökőárak, betegségek és éhségek. Egymást követik a legszörnyűbb tűz és víz általi pusztítások. A
hetente bekövetkező katasztrófák figyelmeztetnek, hogy közel a vég, s nagy dolog van
készülőben.
A próbaidő nem lesz meghosszabbítva. Most Isten visszavonja karját a földről, mellyel
még féken tartotta az elemeket. Hosszú időn keresztül beszélt az emberekhez Szentlelke által, ám nem hallgattak
hívására. Most pedig népéhez és a világhoz szól ítélete által. Az ítélet ideje kegyelmi idő azok számára, akiknek még
nem volt alkalmuk megismerni az igazságot. Az Úr szelídséggel tekint rájuk. Szívét megindítja az irgalom, keze még
felkínálja az üdvösséget. Nagyszámú embercsoport nyer még befogadást a menedéket nyújtó
akolba. Ők azok, akik a vég idején először hallják meg az igazságot. – Review and
Herald, 1906. november 22.
Szeptember 25., csütörtök
-
Vigyázzatok és legyetek készen!
Láttam, hogy őrváltás őrváltás után múlt el. Legyünk azért tán
kevésbé éberek? Ó, nem! Sőt, nagyobb szükség van az éberebb virrasztásra, mint az első őrváltás előtt, mivel kevesebb
idő van hátra. Most már szükségszerűen rövidebb a várakozás időszaka, mint előbb. Ha már akkor lankadatlan éberséggel
vigyáztunk, mennyivel inkább ébren kell maradnunk a második őrség idején. A második őrváltással a harmadikhoz jutottunk
el, s most semmi mentség rá, hogy lanyhuljon a virrasztásunk. A harmadik őrség háromszoros lelkiismeretességet követel.
Ha most veszítjük el türelmünket, az azt jelentené, hogy elveszítjük összes előző, buzgó, lankadatlan őrködésünket. A
sötétség hosszú éje ugyan próbára tesz, a reggel mégis könyörületből késik, mert ha a Mester megérkezne, sokakat
készületlenül találna. Isten nem akarja, hogy népe elvesszen, azért a hosszú késés. Mégis a hűségeseknek a reggel
érkezése, a hűtleneknek meg az éjjel beköszönte már közvetlen előttünk áll. Isten népe az éber várakozással és
virrasztással bizonyíthatja rendkívüli jellemét és elszakadását a világtól. Várakozó álláspontunkkal mutatjuk be, hogy
valóban idegenek és vándorok vagyunk a földön. A világ szerelmesei és a Krisztust szerető emberek között oly szembeszökő
a különbség, hogy lehetetlen nem észrevenni. Egyrészt a világiak halálosan komolyan veszik a földi kincsek megszerzését,
Isten népe viszont nem szabja magát a világhoz, hanem buzgó, éber virrasztásukkal bizonyítja, hogy megváltozott. Nem a
föld az otthonuk, hanem jobb, mennyei hazát várak. (...)
Urunk azt kívánja, hogy virrasszunk, hogy mikor megérkezik és
bekopog, azonnal ajtót nyissunk neki. Az Úr áldást áraszt ama szolgákra, akiket ébren talál.
„Felövezvén magát leülteti azokat, és előjövén szolgál nékik.” (Lk 12:37)
Ki lesz az közülünk ezen utolsó napokban, akiket a seregek Ura így megtisztel? Készen
állunk-e azonnal ajtót nyitni és üdvözölni Őt? Virrasszatok, virrasszatok, virrasszatok! Csaknem mindenki abbahagyta az
éber várakozást. Nem állunk készen, hogy azonnal ajtót nyissunk neki. A világ szeretete annyira lekötötte
gondolatainkat, hogy nem az égre, hanem le a földre néz szemünk. Szorgoskodunk, buzgón építjük különféle
vállalkozásainkat, Istent pedig elfeledjük, s nem becsüljük meg a mennyei kincset. Nem virrasztunk, nem is várakozunk. A
világ szeretete és a csalárd gazdagság kiszorítja hitünket, ezért nem szeretjük és nem is
várjuk Üdvözítőnk megjelenését. Keményen törtetünk, hogy gondoskodjunk magunkról. Nyugtalankodunk, és ásító hiányt
szenvedünk az Istenbe vetett szilárd hitben. Sokan egyre csak fáradoznak, aggódnak, terveznek és rettegnek, hogy majd
ínséget látnak. Nem marad idejük imára, sem vallásos összejövetelekre. Mikor így gondoskodnak magukról, nem hagyják,
hogy Isten viseljen gondot róluk. Az Úr nem tesz sokat értük, mert nem nyújtanak neki lehetőséget. Túl sokat tesznek
magukért, és túl kevéssé hisznek és bíznak Istenben.
A világ szeretete borzalmasan megkötözte e népet, holott az Úr megparancsolta, hogy
fáradhatatlanul virrasszanak és imádkozzanak, hogy ha váratlanul érkezne meg, ne elaludva találja őket. „Ne
szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya
szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése, nem az Atyától
van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
(1Jn 2:15–17) – Bizonyságtételek, 2. kötet, 193–196. old.
Szeptember 26., péntek
-
További tanulmányozásra
Jézus élete:
„Az Olajfák hegyén” című fejezet, 627–636. old.
A nagy küzdelem: „A hajnal hírnökei” című fejezet, 299–316. old.