Ellen White-idézetek
10. tanulmány − 2014
Augusztus 30 – Szeptember 5.
Augusztus 30., szombat délután
Isten a Sínai-hegyen gondolatról gondolatra elismételte törvényét,
hogy népének ne adjon okot áthágni rendeléseit. Kijelentette, hogy ha tiszteletben tartják parancsait, életet nyernek. A
keresztény világ mégis azt állítja, hogy Krisztus azért halt meg a golgotai kereszten, hogy eltörölje a törvényt. Mi
rendelkezünk a ceremoniális törvények jelképeivel, amelyek addig érvényesek, amíg találkoznak azzal, akit jelképeznek.
Az áldozatok közvetlenül azt fejezték ki, hogy Jézus el fog jönni világunkra, s amikor a Megváltó halálában a jelkép
találkozott azzal, akit jelképezett, az áldozatok – amelyek Őt képviselték – értéktelenné váltak, ám Isten királyi
törvénye változatlan maradt. A következő szavakat intézte Jézus a tanítványokhoz és farizeusokhoz: „Ne
gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem [azért] jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább,
hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el
nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy
tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és
úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.” (Mt 5:17–19) Az ítélet napján Krisztus szavai elegendőek lesznek
ahhoz, hogy még akkor is ítéletet hozzanak a törvényt áthágó személyre, ha ezen kívül nem is létezik más bizonyítéka
Jehova törvényei áthágásának. A Tízparancsolatban nincs egyetlen árnyék, jelkép vagy előkép sem. Isten adta a törvényt,
s a negyedik parancsolat beszél az Ő szombatjáról, arról a napról, amelyen félre kell tennünk földi tevékenységeinket,
hogy a föld és ég teremtése emlékünnepét megszenteljük. Amíg föld és ég lesz, az Ő törvénye kötelező minden földi ember
számára. Izrael népének Mózes tanította Isten rendeléseit, ám ezek nem tőle származtak, hanem az egek Urától. A leírtak
alapján Krisztus volt nappal a felhőoszlopban és éjszaka a tűzoszlopban. Az embereket sötétség veszi körül, amikor az
Újtestamentum Megváltóját szembeállítják az Ótestamentum Jézusával, s ilyenkor kétségkívül eltávozott tőlük a
bölcsesség. A hajdani izraeliták Krisztus által nyertek üdvösséget, mint ahogyan ma szintén általa nyerünk üdvösséget. –
Review and Herald, 1890. július 15.
Augusztus 31., vasárnap
- Az Úr Jézus nem változtatta meg a törvényt
„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek
vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” (Mt 5:17)
Volt egy törvény, amit Krisztus
„eltörölt”, „keresztre szegezett”, s amelyet Pál a következőképpen nevez: „a parancsolatoknak tételekben való törvénye”
(Ef 2:15). Ezek az Isten által Mózesnek adott ceremoniális törvények, amelyek kötelezőek
voltak a zsidók számára, míg Krisztus halálában a jelkép találkozott Isten Bárányával, akit jelképezett, és aki elveszi
a világ bűneit. Akkor eltöröltetett az összes áldozat és szertartás. Pál és a többi apostol arra törekedett, hogy ezt
bemutassa, és határozottan ellenezte a zsidó tanításokat, melyek azt állították, hogy a ceremoniális törvények betartása
kötelező a keresztényekre nézve is.
Krisztus
azonban kijelentette, hogy nem jött a Sínainál kijelentett Tízparancsolat eltörlésére: „Mert bizony mondom néktek, míg
az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Mt
5:18) Itt arra tanít, hogy nem csupán Isten törvényének elvárásai voltak érvényesek abban a pillanatban, hanem azok
érvényesek maradnak, míg ég és föld létezik.
Ez a bizonyságtétel arra hivatott, hogy megoldja ezt a kérdést. Az Úr törvénye ugyanolyan változhatatlan, mint az Ő
trónja. Minden egyes században változatlanul elvárja az emberiségtől a törvény iránti engedelmességet. A ceremoniális
rendszernek teljesen más módon kellett jelképeznie Krisztus halálát, úgy mint az erkölcsi
törvény áthágására hozott áldozatot.
„Nem jöttem, hogy eltöröljem” –
mondta Krisztus –, „hanem hogy betöltsem.” Azért jött, hogy „a törvényt naggyá tegye és dicsőségessé” (Ésa 42:21),
mint ahogyan megírta Ésaiás évszázadokkal a Messiás eljövetele előtt.
„Hogy a törvényt betöltsem.” Élete
során az Üdvözítő a tökéletes engedelmesség példáját adta az embereknek. Tanításaiban megmagyarázta és hangsúlyozta a
mennyei törvény minden egyes parancsolatát. Eltávolította a téves hagyományok szennyét, amellyel megterhelték a zsidók a
parancsolatokat, szemléltette és alkalmazta az elveket, és minden részletében az Isten törvénye elvárásai
feddhetetlenségének hosszúságát, szélességét, magasságát és mélységét mutatta be.
A farizeusok nem voltak megelégedve
Krisztus tanításaival. Elítélte őket az általa gyakorolt kegyesség. Ők inkább azt szerették volna, ha a ceremóniák, a
hagyományok és az ősi szokások külső megtartására fekteti a hangsúlyt. Jézus azonban a
törvény lelki vonatkozásairól beszélt, és elmagyarázta mindent átfogó elvárásait. Az Isten és emberek iránti szeretetnek
kell élnie a szívben és kell uralnia az életet minden gondolat és cselekedet forrásaként.
Az Úr törvénye és Jézus Krisztus
evangéliuma között tökéletes az összhang. „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10:30) – mondta a
Mester. Az evangélium a kegyelemről szóló jó hír vagy arról az előjogról, amelyben az ember megszabadulhat a bűn
büntetése alól, és képessé válik engedelmeskedni a törvénynek, s ez által kedves lesz Isten előtt. Az evangélium az
erkölcsi törvényre mutat. Ez a törvény – ami töretlen engedelmességet vár el – a bűnöst folyamatosan a megbocsátás és a
béke evangéliumához vezérli.
A nagy apostol mondta: „A
törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.” (Róm 3:31)
Egy másik helyen pedig a következőt jelenti ki: „Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm
7:12) Mivel felsőbbrendű szeretetet ír elő Isten és embertársaink iránt, ezért ugyanolyan mértékben elengedhetetlen úgy
az ember boldogsága, mint a menny dicsősége szempontjából. – The Bible Echo,
1894. április 16.
Szeptember 1., hétfő
- Az Úr Jézus mélyebb értelmet adott a törvénynek
A rabbik, papok és elöljárók nem láttak túl a jelképen, nem vették
észre a külső szertartásaik által bemutatott igazságot. Krisztus evangéliumát az áldozati rendszer és a papi szolgálatok
vetítették előre. A próféták magasztos, szent felfogással rendelkeztek, és abban reménykedtek, hogy saját korukban
megláthatják a tanítás igazságát, ám egymás után peregtek a századok, s a próféták anélkül
haltak meg, hogy látták volna beteljesülni vágyaikat. Az általuk bemutatott erkölcsi igazságok, amelyek annyira fontosak
voltak a zsidók számára, nagy mértékben elveszítették szentségüket saját szemükben. Miközben
egyre inkább figyelmen kívül hagyták a lelki tanítást, annál inkább gyarapították a ceremóniákat. A lelki imádatot nem
tisztasággal, jósággal és Isten, illetve embertársaik iránti szeretettel fejezték ki. Sem az első négy, sem az utóbbi
hat parancsolatot nem tartották meg, ezzel szemben csak a külső előírásokat gyarapították. Nem tudták, hogy közöttük
van, akit lényegében a templomi szolgálat jelképezett. Nem ismerték fel az Utat, az Igazságot és az Életet.
Bálványimádásba estek, és a külsőségeket imádták. Rendszerükhöz folyamatosan fárasztó elvárásokat adtak hozzá,
amelyektől az üdvösséget remélték.
Hegyibeszédében Jézus megpróbálta eltávolítani az embereket a
lényegtelen dolgoktól – melyekkel körülvették Isten törvényét – figyelmen kívül hagyva a hagyományokat. Kijelentette a
törvény igazi jellegét, s úgy mutatta be, ahogy azt annakidején Édenben és a Sínai-hegyen adta. Bemutatta nemes
jellegét, de azt is, hogy kötelező érvényű volt minden korban és körülményben, és hogy ez a törvény sosem fogja hatályát
veszíteni. Krisztus megélte a törvényt, tiszta és szent élete folyamatos dorgálást jelentett az akkori vallási vezetők
számára. Példája elítélte istentelen életmódjukat. Így szólt tanítványaihoz: „Ha
a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.”
(Mt 5:20) Amellett, hogy a farizeusok és vámszedők áthágták Isten törvényét, másokat is
meggyőztek, hogy fogadják el tanításaikat, emberi rendeléseiket, és kövessék példájukat. Emberi parancsolatokat
tanítottak. Azt akarták, hogy a törvény legapróbb részleteit is meghatározzák, s ez oda vezette őket, hogy emberi
rendelések egész tömkelegét alkották meg. Ezeket aztán a törvény elveiként mutatták be az embereknek, s ezzel zavart
keltettek a hitéletben, és megrontották a hívek szokásait, mivel bálványimádásra, az igazság elferdítésére vezették
őket.
Nagy szükség volt tehát arra, hogy maga a Törvényadó magyarázza el a parancsolatok értelmét, s a
Hegyibeszédben a Megváltó ki is fejtette annak elveit. A vallási vezetők az örök valóságokat lényegtelen dolognak
tartották, s inkább saját kitalált mondásaikat magasztalták, amelyek azonban nem találtak helyet Isten törvényében.
Egyszerű színészeknek bizonyultak, amikor áldozatot mutattak be a templomban. Jézus elítélően szólt megalkuvó
természetükről, amelyet ők vallásnak neveztek, és kijelentette, hogy nem ismerik sem az Írásokat, sem Isten hatalmát.
Krisztus a törvény szentségéről beszélt. A következő szavakkal
összegezte a törvényt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből… Szeresd
felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22:37, 39) Ez a kötelességünk Isten és az emberek iránt. Ez
a törvény már az Édenben is létezett, mielőtt a zsidó nép élt volna, és ki lett volna jelentve az izraelitáknak a
Sínai-hegynél. A törvény nem azért adatott, hogy csak ők tartsák be, hanem csupán elismételte nekik Isten élő szavával.
Az Úr törvénye az Ő jóságának, szeretetének és jellemének kifejeződése. A törvénynek nincs hatalma megbocsátani a
parancsolatok áthágását, ám bele van foglalva a Közbenjáró által szerzett üdvösség jó híre, a bűnös ember egyedüli
reménysége. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, ha valaki
hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) – Review and
Herald, 1899. május 23.
Szeptember 2., kedd
- Az Úr Jézus és a hetedik parancsolat
Miközben Jézus tanított, a tavon sokan csónakáztak, s mindenki előtt
nyilvánvaló volt, hogy a csónakok henyélő utasai kétes hírnévvel rendelkeznek. Krisztus hallgatói arra vártak, hogy a
Mester nagy szigorral dorgálja meg ezeket az embereket, azonban ehelyett kijelentette: „Hallottátok,
hogy megmondatott a régieknek: ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz
kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” (Mt 5:27–28) Akik a legnagyobb
bűnösöket látták a tékozló életű emberekben, most meglepetéssel hallgatták, amint a Tanító kijelenti, hogy ugyanolyan
bűnt követnek el ők is, akik szívükben parázna gondolatokat táplálnak, mint akik szégyentelen módon áthágják a hetedik
parancsolatot. Jézus elítélően szólt az akkoriban gyakori szokásról, miszerint egy férfi elűzhette feleségét bármilyen
oknál fogva. Ennek a gyakorlatnak számos kegyetlenség és gyilkosság volt a következménye. A Megváltó a házasság
intézményével szemben táplált könnyelmű magatartást feddte meg, amikor elítélte az alantas szenvedélyeket, amelyek az
embereket arra késztették, hogy a házasságot vágyaik kielégítésének akadályaként tekintsék. Krisztus azt szerette volna,
hogy a házassági kapcsolatot törvényes előírások védelmezzék, s hogy többé ne adódjon lehetőség a válásra, csak
kimondottan házasságtörés esetén.
Sokan, akik úgy gondolták, hogy a parancsolatok tiltanak
bizonyos cselekedeteket, ám ennél többet nem jelentenek, most megértették, hogy engedelmeskedni kell Isten törvényének
annak szó szerinti értelmében, de lelkületében is. – Pamphlet:
Redemption: or the Teachings of Christ, the Anointed One, 73–74.
old.
Az ember még a kezétől is kész lenne megválni, hogy megakadályozza
egy halálos betegség elharapózását, nehogy belepusztuljon. Mennyivel inkább legyünk készek megválni attól, ami lelki
életünket veszélyezteti! Az örömüzenettel az Úr a Sátán által lealjasított, lezüllesztett és rabszolgaságba döntött
lelkeket váltja meg, hogy ezentúl Isten fiai dicső szabadságának örvendezzenek. Célja nem
csupán a bűn elkerülhetetlen következményétől, a szenvedéstől megmenteni bennünket, hanem magától a bűntől is. A romlott
és eltorzult lelket akarja megtisztítani, átalakítani, hogy Urunk és Istenünk szépségébe öltözhessen, és Fiának
képmására alakuljon át. „Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten
készített az Őt szeretőknek.” (1Kor 2:9) Csak az örökkévalóságban válik nyilvánvalóvá az a
dicső sors, melyben az Örökkévaló képmására visszaállított ember részesülhet.
E hatalmas cél eléréséhez le kell mondanunk arról, ami lelkünk
bukását okozza. A bűn az akaratunkon keresztül tart bilincsben minket. Vágyaink átadását
ábrázolja az Úr a szem kivájásának, kezünk levágásának példájával. Gyakran úgy tűnik előttünk, hogy elképzeléseink
Istennek való átadásával abba egyezünk bele, hogy nyomorékon, csonkán éljük le életünket. Mégis jobb, mondja Jézus, ha
énünket csonkítjuk meg és önzésünket nyomorítjuk meg, s így életre jutunk. Amit mi
szerencsétlenségnek tartunk, az jólétünk kapuja. –
Gondolatok a hegyibeszédről, 60–61. old.
Szeptember 3., szerda
- Az Úr Jézus és az ötödik parancsolat
Számos zsidó hagyomány annyira értéktelen volt, hogy valósággal
csökkentette a vallás értékét, s mégis nemzedékről nemzedékre Isten szavaként adták tovább. Az emberi rendeléseket,
amelyek egyre nevetségesebbek és értelmetlenebbek voltak, egy szintre emelték az erkölcsi törvénnyel, mígnem Krisztus
első eljövetelekor a tiszta tanítás helyét teljesen átvették a hamis tanítások. Az önzés, kapzsiság és önfelmagasztalás
mindenféle téves szokást eredményezett, mígnem a zsidó nemzet elveszítette magasztos tartását, s a mindennapi
szertartások Isten és az emberek kizsákmányolási eszközei lettek. Megfosztották az Urat a tiszta szolgálattól, amelyet
elvárt tőlük, és megfosztották társaikat a vallási tanításoktól és a szent példaadástól. Isten Igéjét nem fogadták be
tanácskozásaikba, és lelküket a Mammon oltárára helyezték.
Krisztus azonban nem vette figyelembe a földi rendeléseket, mivel
példája által szeretett volna egy határozott választóvonalat húzni az emberi tanítások és a menny szent elvárásai közé.
– Signs of the Times, 1900. január
3.
Vigyázzatok, hogy Isten Igéjét ne hamis tanítások fényében olvassátok! Ez volt a zsidók
végzetes tévedése is. Azt állították, hogy a régi rabbik tanításaihoz újabb magyarázatot kell adni az Írásoknak, és
miközben a szentség ruhájába öltöztetett hagyományok gyarapodtak, egyre inkább elhanyagolták az Igét. Ha Jézus Krisztus,
az Atya Igéje nem jött volna el a földre, az emberekből teljesen kiveszett volna az igaz Isten ismerete. Az Üdvözítő
volt a világ Világossága. Az Ótestamentumban leírtak mind Jézustól származtak, ám a rabbik, az írástudók és farizeusok
elferdítették az Írások értelmét, miközben azt állították, hogy az Urat imádják, pedig saját hagyományaikat követték.
Krisztus ezt mondta rájuk vonatkozóan: „Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek
parancsolatai.” (Mt 15:9) Azt mondta, hogy hagyományaikkal megsemmisítették Isten
parancsolatait. Emberi elvárásokat állítottak oda, ahol az Atya elvárásainak kellett volna lennie, és Jézus azzal
vádolta őket, hogy nem ismerik sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. Sátán azt tervezi, hogy elferdíti az
Írásokat és arra készteti az embereket, hogy hamisan értelmezzék Isten szavait. –
Review and Herald, 1902. március 25.
Szeptember 4., csütörtök
- Az Úr Jézus és a törvény lényege
Minden férfi és nő, aki Krisztus igazi követője, Isten felsőbbrendű
szeretetéről tesz bizonyságot. „Adjátok az Úrnak neve dicsőségét” –
mondja a zsoltáros. „Mert nagy az Úr és igen dicséretes, rettenetes minden isten felett.” (Zsolt
96:8, 4) Az Atya trónja körül álló bűntelen angyalok meghajolnak és hódolva dicsérik az Ő nevét: „Szent, szent, szent az
Úr, a mindenható Isten, aki volt és aki van és aki eljövendő.” (Jel 4:8) Az Ő teremtményei vagyunk, kezének alkotásai, s
Őt illeti meg minden tisztelet, hódolat és szeretet.
Csak a Mindenható iránti engedelmességgel bizonyíthatjuk szeretetünket. Ha Őt féljük, arra
törekszünk, hogy dicsőítsük Őt, és legnagyobb örömünket akaratának teljesítésében leljük. Minden egyes alkalommal,
amikor elbukunk az engedelmességben, azt bizonyítjuk, hogy hamis az Isten iránti szeretetünk.
Végtelen szeretetében és abbeli törekvésében, hogy felemeljen és
nemesebbé tegyen, az Úr az engedelmesség mércéjét adta elénk. A Sínai-hegyen kimondhatatlan dicsőségben, mennydörgés és
villámlás közepette nyilatkoztatta ki tíz parancsát. Ez a törvény fejezi ki az emberiség összes kötelességeit – az első
négy az Isten iránti, a másik hat pedig az embertársaink iránti kötelességeket. Egy törvénytudó jött Krisztushoz
kísérteni Őt, és megkérdezte: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig mondta néki: szeresd az
Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második
pedig hasonlatos ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
(Mt 22:36–40)
Isten gyermekeitől tökéletes jellemet vár el. Azt kéri,
hogy ne feledjék el törvényét, elmélkedjenek és engedelmeskedjenek előírásainak. „Most pedig, ó, Izrael! Mit kíván az
Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden Ő útjain járj, és
szeresd Őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, megtartván az Úrnak
parancsolatait és rendeléseit, amelyeket én ma parancsolok néked, hogy jól legyen dolgod!” (5Móz 10:12–13) A bűn azonban
betört világunkba, és az elbukott ember, engedve az ellenség kísértéseinek, még bűnösebb lett. Elveszítette azon
képességét, mellyel megkülönböztette a jót a gonosztól, és engedelmességre késztető ereje elhagyta. Bűnnel telten nem
tehetett eleget Isten feddhetetlenségi mércéjének. (...)
A zsidók tévesen értelmezték Isten törvényét,
megfosztották azt lelki vonatkozásától, s nagyon sok alaptalan előírással terhelték meg. Krisztus eljött, hogy
helyreállítsa ezt az állapotot. Aki évszázadokkal ezelőtt a Sínai-hegyen kijelentette törvényét, most személyesen
érkezett meg, hogy egy nagy és csodálatos törvényt hirdessen. A Hegyibeszédben elmagyarázta a törvényt, és rámutatott
minden előírására. Elmondta, hogy a kapzsiság bálványimádás, a kívánság paráznaság és a harag gyilkosság. Megismertette
a törvény lelki vonatkozásait, és rámutatott, hogy az élet minden területét érinti.
Krisztus a világegyetem, az angyalok és azok előtt élte
Isten törvényét, akiket üdvözíteni jött. A törvény iránti tökéletes engedelmességével magasba emelte és megerősítette
azt. Tisztasága, jósága, jóindulata, imádata és Isten dicsősége iránti lelkesedése, valamint semmihez sem fogható
emberek iránti szeretete által ismertette meg a törvény tökéletességét. Bűntelen életével pedig annak szépségére
mutatott rá.
Krisztus volt a végtelen Atya szeretetének képviselője,
és minden szavával meg tettével az emberekre kiárasztott isteni szeretetet fejezte ki. Szóban és cselekedeteiben eleget
tett mindannak, amit Isten elvárt tőle. A törvény volt az életét uraló erő. Szívének szavai mindenkor ezek voltak: „Hogy
teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.” (Zsolt 40:9)
– Signs of the Times, 1879. március 4.
Szeptember 5., péntek
- További tanulmányozásra
Jézus élete: „A hegyibeszéd” című
fejezet, 307–314 old.; „Küzdelem” című fejezet, 606–609. old.
Gondolatok a hegyibeszédről: „A törvény szelleme” című fejezet, 45–78. old.