Ellen White-idézetek
6. tanulmány − 2014
Augusztus 2 – 8.
Augusztus 2., szombat délután
Az újjászületés nagy titoknak tűnt Nikodémus szemében. Meg is
kérdezte: „Mimódon lehetnek ezek?” (Jn 3:9)
Jézus felhívta a figyelmét, hogy ne csodálkozzon, és a szél példájával próbálta elmagyarázni, hogy mire utalt. A szél
hallható, amikor átsuhan a fák ágai, levelei és virágai között, ám nem látható szabad szemmel, ezért az ember nem tudja,
hogy honnan jön, és hová megy. Hasonlókképpen történik az ember tapasztalata is, aki a Lélektől születik. Az elme Isten
láthatatlan eszköze, amely azonban kézzelfogható eredményeket produkál. Hatalmas befolyása van, és uralja az emberek
tevékenységét. Ha megtisztul minden gonoszságtól, akkor a jó szolgálatába állított erővé válik. Az Úr megújító Lelke
veszi hatalmába az elmét, és alakítja át az életet, eltávolítja a gonosz gondolatokat, tetteket, s a düh, irigység és
viták helyét átveszi a szeretet, békesség és alázatosság. Ez a minden emberi szemnek láthatatlan erő egy új lényt
alkotott Isten képmására. (...)
A tanult Nikodémus korábban sötét elmével már olvasta ezeket a tisztán érthető
próféciákat, de csak most kezdte megérteni igazi jelentőségüket, és lassanként felfogta, hogy még a leghelyesebben
viselkedő, legtiszteletreméltóbb embernek is meg kell tapasztalnia Jézus Krisztusban az újjászületést, mivel ez az
egyetlen feltétel, amely alapján üdvösséget nyerhet, és beléphet Isten országába. Jézus határozottan kijelentette, hogy
ha nem születik újjá, az ember nem láthatja meg az országot, amelyet szeretett volna Ő már itt a földön megalapítani. A
törvény legszigorúbb betartása sem biztosíthatja az ember számára a mennyek országába való belépést.
Be kell következnie az újjászületésnek, meg kell újulnia a gondolatoknak Isten Lelke
által, aki megtisztítja az életet, és nemesebbé teszi a jellemet. Ez az Örökkévalóval ápolt kapcsolat készíti fel az
embert a menny dicső országára. Egyetlen földi találmány sem hozhat valaha gyógyírt a bűnös lélek számára. A kegyelem
munkája csak megtérés és megalázkodás, a mennyei elvárások iránti engedelmesség által jöhet létre. A bűnös megérti, hogy
Isten szemében – aki ellen vétett – a törvénytelenség annyira gyűlöletes, hogy sokszor nehezen elviselhető lelki
gyötrelmet okoz neki. – Signs of the Times,
1883. november 25.
Augusztus 3., vasárnap
-
Újjászületés
Nikodémus bizalmatlan volt. Képtelen volt egyetérteni a megtérésre
vonatkozó tanítással, hiszen ő nem így értette a vallását. Nem tudta kielégítő módon magyarázni a megtérés tudományát,
ám Jézus megmutatta példája által, hogy ezt semmilyen pontos tudománnyal nem lehet megmagyarázni. A Mester felhívta a
figyelmét, hogy bár nem látja a szelet, mégis érzékeli annak munkáját. Hasonlóképpen bár sosem tudja megmagyarázni a
megtérés folyamatát, mégis észreveheti annak hatásait. Hallhatja a süvítő szél hangját, és láthatja munkájának
következményeit. A munkamódszert nem nyilatkoztatta ki az embernek, így nem tudhatja, hogy honnan jön és hová megy. Nem
is határozhatja meg az azt irányító szabályszerűséget, viszont láthatja annak
következményeit. Még a legképzettebb emberek ítélőképessége sem határozhatja meg azt a módszert, ahogyan a Szentlélek
dolgozik az elmében és jellemben, ellenben láthatóak az életre és cselekedetekre gyakorolt hatásai. A Lélek egy szabad,
tevékeny és független „eszköz”. A menny Istene saját akarata szerint használja fel a
Szentlelket, és sem az emberi elme, sem ítélőképesség vagy módszerek nem korlátozhatják munkáját, és nem is
határozhatják meg, hogy milyen módszerekkel lépjen közbe, mint ahogyan nem parancsolhatnak a szélnek sem: „Most erre
vagy arra fújj!” (...)
Isten Lelke különböző emberekkel eltérő módon dolgozik. Tevékenysége
folytán egyesek megremegnek az Ige előtt. Annyira mélységesek lesznek meggyőződéseik, hogy a szívük úgy megrendül,
mintha orkán tépázta volna meg, s teljes lényük meghajol az igazság meggyőző ereje előtt. Amikor az Úr bűnbocsánatot ad
a megtérő léleknek, akkor az hódolattal és a menny iránti szeretettel, de lelkesedéssel és
életerővel telik meg, és a megkapott életadó Lelket már semmi sem hallgattathatja el. (...)
Mások viszont sokkal nyugodtabb módon jönnek Krisztushoz. „A
szél fúj, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön
és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.” (Jn 3:8) Nem látod a munkamódszert, ám látod a hatásait. (...)
Nem számít, hogyan jön létre az
újjászületés, ha a szív újjászületik. Amikor őszintén, lélekből fakad a következő ima: „Tiszta
szívet teremts bennem, ó, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51:12), az Úr így válaszol: „Adok nékik
egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nékik hússzívet; hogy az én
végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat.” (Ez 11:19–20) Az újjászületett szívnek nem
lesznek önző hajtásai. A büszkeséget a maga bűnösségében látja, és elhagyja. Nem az emberi agyag kötelessége
hibát találni a nagy Kézműves munkamódszerének folyamatában, hanem az Ő akaratának kell alávetnie magát. Minden lélek
engedjen az Úrnak, mielőtt tiszteletreméltó edénnyé válna, és betelne Krisztus megújító és megszentelő kegyelmével. –
Review and Herald, 1896. május 5.
Augusztus 4., hétfő
-
Új élet Krisztusban
Bár maga a szél láthatatlan, de hatásai láthatók, érezhetők.
Ugyanígy nyilvánvalóvá válik a Lélek szívben történő munkálkodása az olyan ember cselekedeteiben, aki átérezte a
megmentő erőt. Amikor Isten Lelke átveszi az uralmat a szív felett, átalakítja az életet. Az ember elveti a bűnös
gondolatokat, lemond a gonosz cselekedetekről; szeretet, alázatosság és béke lép a harag, irigység és
összeférhetetlenség helyébe. A bánatból öröm lesz, az arcon égi fény tükröződik. Senki sem láthatja a kezet, amely
leemeli a terhet, nem láthatja a mennyei udvarokból alászálló ragyogást. Az áldás akkor jön, amikor a lélek hittel
aláveti magát az Úrnak. Ekkor az emberi szem számára nem látható hatalom új lényt hoz létre Isten képmására. –
Jézus élete, 173. old.
A Szentlélek küzd az emberrel. Ő Isten szava, aki a lelket szólítja
meg.
Még a legképzettebb személyek ítélőképessége sem határozhatja meg
azt a módot, ahogyan a Szentlélek dolgozik az elmében és jellemben, ám láthatóak az életre és cselekedetekre gyakorolt
hatásai. (...)
Bár nem láthatjuk Isten Lelkét, tudjuk, hogy azok az emberek, akik
meghaltak a bűnnek, az Ő tevékenysége folytán tértek meg. A közömbösek és megátalkodottak megkomolyodtak. A
keményszívűek megtérnek bűneikből, és a hitetlenek hisznek. A szerencsejátékos, az iszákos és a züllött mértéktartóvá
válik és megtisztul. A lázadó és konok: alázatos és Krisztushoz hasonló lesz.
Amikor felismerjük ezeket a
jellemváltozásokat, biztosak lehetünk abban, hogy a Mindenható ereje változtatta meg teljes egészében az embert. Nem
láttuk a Szentlelket, ám megtapasztaljuk munkájának bizonyítékait, ahogyan megváltoztatta azon emberek jellemét, akik
hajdanán megátalkodott bűnösök voltak. Ahogyan a szél is kidönti erejével a sudár fákat, úgy munkálkodik a Szentlélek a
szívben, és egyetlen véges ember sem állhat ellene. (...)
Nem láthatjátok a munkamódszerét, ám érezhetitek hatásait.
Akik nemcsak engedelmeskednek, hanem be is töltik Krisztus szavait,
ők bizonyítják, hogy a Szentlélek munkálkodik jellemükben. A Lélek belső tevékenységének eredménye a külső magatartásban
válik láthatóvá. A keresztény élete el van rejtve Krisztussal Istenben, és az Úr ismeri az övéit, hiszen kijelenti: „Ti
vagytok az én tanúim.” Ezek a hívők vallják, hogy a mennyei erő indította szívüket és alakítja magatartásukat.
Cselekedeteik pedig arról tesznek bizonyságot, hogy a Lélek dolgozik bennük, s aki kapcsolatot teremt velük, azonnal
meggyőződik arról, hogy ezen emberek példaképe valóban Jézus Krisztus.
Akik összeköttetésben állnak Istennel, a Szentlélek erejének
csatornáit képezik. (...) A lélek benső életét a magatartás teszi ismertté. –
In Heavenly Places, 22. old.
Augusztus 5., kedd
- Krisztusban
maradni
Te és én teljes mértékben megértettük az irgalmas hívást: „Jöjjetek
énhozzám”? Jézus az mondta, hogy „maradjatok énbennem” és nem azt, hogy „maradjatok énvelem”.
„Értsd meg az én hívásomat, és jöjj hozzám, hogy velem lakozz!” Nagylelkűen felkínálja az áldásokat mindazoknak, akik
hozzá jönnek, hogy életet nyerjenek. Krisztus valami sokkal jobbat tartogat számodra a mulandó áldásoknál – amit akkor
érezhetsz meg, ha komoly imában keresed Őt. A vele való rövid beszélgetés áldása nem több, mint csepp egy vödörben.
Abban az előjogban volt részed, hogy az Ő jelenlétének örvendj, s ez azonnal elillan, amint visszatérsz a mindennapi
teendőidhez. (...) A nyugtalanság, a nehézségek és a gondok el tudnak távolítani a
Megváltótól? Istentől függünk akkor is, amikor a műhelyben, a mezőn vagy a piacon vagyunk? (...)
Az Úr maradjon veled, és te maradj vele mindenütt. – In Heavenly Places, 55. old.
A szőlővessző rostjai nagyon hasonlítanak a szőlőtő rostjaihoz. Az
életnedvek és a gyümölcstermés képességének átfolyását a tőből a vesszőbe semmi sem akadályozza
vagy szakítja meg. A gyökér a nedvet a szőlőtő segítségével továbbítja. Ez történik az igazi keresztény és a Krisztus
közötti kapcsolatban is. Benne marad, és belőle nyeri az életnedvet.
Ezt a lelki kapcsolatot csak az egyéni hit gyakorlásával lehet
meghatározni. Ez a hit a legmagasabb rendű ragaszkodást, tökéletes bizalmat és teljes odaszentelődést kell, hogy
kiváltsa. Akaratunkat teljes mértékben alá kell vetnünk a menny szándékának; érzelmeinknek, vágyainknak,
foglalatosságainknak, és becsületünknek azonosulnia kell Krisztus országának jólétével és az Ő ügyének tisztességes
voltával. Ekkor folyamatosan tőle kapunk kegyelmet, s Jézus állandóan fogadhatja jó szívből fakadó hálánkat. –
Review and Herald, 1887. december 13.
Ahogyan a letört, levéltelen és látszólag élettelen szőlővesszőt
beoltják az élő tőkébe, és minden egyes rostján át magába szívja az életet és erőt, mígnem kihajt, virágba borul és
gyümölcsöt terem, úgy kapaszkodik megtérése és hite által a bűnös ember Krisztusba, hogy részese legyen a mennyei
természetnek, és hogy szóban és tettben megteremje a szent élet gyümölcseit. (...)
Határozzátok el, hogy az élő Szőlőtő gyümölcstermő ágai lesztek. A
beoltott ág csak akkor növekszik, ha életét és erejét a tőkétől kapja. Ezért tehát használjatok ki minden alkalmat, hogy
szorosan kapcsolódhassatok Krisztushoz. Higgyetek benne, szeressétek Őt, tőle függjön az életetek, és akkor egyek
lehettek ővele. Akkor az Ő élete és jelleme nyilatkozik meg általatok a világnak. –
Review and Herald, 1883. szeptember 11.
Augusztus 6., szerda
-
Az ima
Krisztus a példaképünk. Az Ő élete imaélet volt. Igen, Jézus, Isten
Fia, aki egyenlő az Atyával, aki önmagában elegendő, s akiben van minden áldás, akinek a hangja elűzi a betegséget,
lecsendesíti a vihart és életre hívja a halottakat, Ő hangos szóval és könnyek között
imádkozott. Néha az egész éjszakát imában töltötte. Miközben a város nyugalomra tért, az angyalok a Megváltó imáját
hallgatták. Nézzétek a térdre borult Megváltót, nyugtalanságtól gyötrődő lelkét. Nem magáért könyörög, hanem azokért,
akiket megváltani jött. Az Úr szeretett Fia a bűnösökért imádkozott Galilea hegyei között és az Olajfák hegyének
ligeteiben. Majd eljöttek az angyalok szolgálni neki, s az Ő nyelvét újból élő tűz érintette meg. –
Signs of the Times, 1900. szeptember
5.
Amikor emberi természet terhelte, szükségét érezte, hogy segítséget
kapjon az Atyjától. Jézusnak imahelyei voltak. A hegyek magányában szeretett találkozni Istennel. Így nyert erőt
megszentelt, emberi lelke a nap kötelességeihez, próbáihoz. Üdvözítőnk azért is azonosítja magát szükségleteinkkel és
gyöngeségeinkkel, mert maga is folyamodó, esti-éjjeli könyörgő lett. Új erőt kért az Atyától, hogy újjáéledve,
felfrissülve, kötelességekre és próbákra készen térjen vissza imahelyéről. Mindenben Ő a példaképünk. Testvérünk a
gyöngeségeinkben, akiben mégsem lobogtak ott szenvedélyeink, indulataink. Mivel bűntelen volt, természete visszariadt a
gonoszságtól. Mégis a bűn világában élt, maga is elviselte a küzdelmeket és a lelki kínokat. Emberi volta szükségessé és
kiváltsággá tette számára az imát. Ő is rászorult az összes mennyei támogatásra és vigasztalásra, melyet az Atya
készségesen a rendelkezésére bocsátott, hiszen Fia az ember javáért hagyta hátra a menny boldogságát, s választotta a
hideg, hálátlan világot lakásul. Krisztus megnyugvást és örömöt talált az Atyával való közösségben. Neki elmondhatta,
ami bánatokat ismerő szívét nyomta, ha összeroskadás fenyegette. Jézus a fájdalmak férfija volt, aki tudta, mi a
szenvedés. (...)
Ha az emberiség Megváltója isteni hatalma dacára is szükségesnek
érezte az imát, mennyivel inkább nekünk, gyönge, bűnös halandóknak szükségesnek kell tartanunk az imát, a buzgó,
szüntelen könyörgést! – Bizonyságtételek,
2. kötet, 201–202. old.
Az Isten trónjához vezető út nyitva áll. Nem maradhattok folyton
térdeteken imában, ám halk kéréseiteket folyamatosan az Úrhoz emelhetitek erőért és vezetésért. Ha kísértés ér – mert
biztosan meg lesztek kísértve – a magasságos Isten titkos helyén találtok menedéket. Az Ő örök karja nyújt támogatást.
Különleges meghívás alapján jövünk a Teremtőhöz, Ő vár bennünket, és
fogad a kihallgatásra. (...) Befogadást nyerünk Isten szoros közelségében, a vele való
közösségbe.
Alázatos szívvel imádkozzatok. Gyakran keressétek az Urat imában,
amikor titkos helyeteken, magányotokban a szem meglátja Jézust, és a fül megnyílik az Ő szava előtt. Ti kiléptek az ima
titkos helyéről, hogy a Mindenható árnyékában maradjatok. Jönnek a kísértések, de ti egyre közelebb húzódtok Jézushoz,
és megfogjátok a kezét. Az Ő szeretetében megpihenve és irgalmának örülve gazdag tapasztalatokat szereztek. Eltűnnek az
aggodalmak és gondok, és örömöt leltek Jézus Krisztusban. A lélek vágyik hallani az Atya hangját, és közösségbe kerültök
Istennel. Minden kritizáló szót elűz, az ítélkezésre való hajlamot pedig eltávolítja a lélekből. –
In Heavenly Places, 86. old.
Kevesen értékelik és használják megfelelő módon az ima értékes
előjogát. Nekünk kell Jézushoz mennünk, hogy elmondjuk szükségleteinket. Nekünk kell elé tárnunk apró gondjainkat, de
nagy nehézségeinket is. Az Úr elé kellene vinnünk imában mindent, ami felkavar és megszomorít. Krisztust sosem tudjuk
kifárasztani komoly kéréseinkkel. Még nem bízunk úgy Istenben, ahogy kellene. –
Our Father Cares, 148. old.
Augusztus 7., csütörtök
-
Az „én” naponkénti halála
A megváltási terv alapjait áldozattal fektették le. Jézus elhagyta a
menny királyi udvarát, szegénnyé lett, hogy szegénysége révén mi meggazdagodjunk. Mindazok, akik osztoznak ebben az
üdvösségben, amelyet végtelen nagy áron szerzett meg nekik Isten Fia, az igazi Példaképet követik. Krisztus volt a
szegletkő, és nekünk erre az alapra kell építenünk. Mindenkinek meg kell tagadnia és fel kell
áldoznia önmagát. A Megváltó földi élete teljes mértékben önzetlen volt, alázatosság és áldozatkészség jellemezte. Az
emberek, akik részesültek abban az üdvösségben, melyért Jézus lejött a mennyből, vajon megtagadják Uruk követését, és
nem hajlandók részesülni az Ő áldozatából és önfeláldozó életéből? (...) Nagyobb-e a szolga
az ő uránál?
Az önmegtagadás és a kereszt minden Krisztust követő lélek útján
megtalálható. A kereszt az emberi természet hajlamainak és akaratának állít akadályt. (...)
Kövessük Megváltónk egyszerűségét és önfeláldozó mivoltát.
Magasztaljuk a Golgotán keresztre szegezettet szóval és szent élettel.
Mindazok számára, akik ezt teszik, és Krisztust követik, a kereszt a
hervadhatatlan korona biztosítékát jelenti, amit majd meg fognak kapni. – The Faith I Live By, 151. old.
Akik végül befogadást nyernek a mennybe a királyi család tagjaként,
magukat – testüket, lelküket – annak szolgálatába kell állítaniuk, aki lefizette megváltásuk árát. Mindenünk az Úré, és
mi is az övéi vagyunk. „Nem a magatokéi vagytok” – mondja az apostol. „Mert áron vétettetek
meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:19–20)
„Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki énutánam akar jönni,
tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét,
elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét énérettem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e
világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall? Mert valaki szégyell
engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az ő dicsőségével és az Atyáéval és a
szent angyalokéval.” (Lk 9:23–26)
A mag elvetésével példázta Üdvözítőnk értünk hozott áldozatát. „Ha a földbe esett gabonamag el
nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” (Jn 12:24) Csak Krisztus,
a mag áldozata által teremhetjük meg a szolgálat gyümölcseit.
Ugyanez történik azokkal, akik Krisztus munkatársaiként teremnek gyümölcsöt: el kell
tűnnie belőlük az önös érdeknek és önimádatnak, s az életet a világ szükségleteinek mezejébe kell beszórni, mint a
magot. Azonban az önfeláldozás törvénye az öntartósítás törvénye is. A magvető tulajdonképpen életet ad a magnak azzal,
hogy elszórja. Így marad életben, aki nagylelkűen vállalja az Istenért és emberekért végzett szolgálatot.
Az ígéret teljesedése – miszerint Krisztussal együtt örökösök leszünk – attól függ,
hogy milyen mértékben vagyunk készek megtagadni önmagunkat. Amikor majd elfoglalja országának trónját, mindazok
megkapják az örök élet jutalmát, akik ezen a földön követték Őt az önmegtagadás és önfeláldozás útján.
Az Üdvözítő áldozatra és fenntartások nélküli odaszentelődére hív, s ez az invitálás
az énünk keresztre feszítésére is szól. Ahhoz, hogy válaszolhassunk e hívásra, teljes hitet
kell tanúsítanunk tökéletes Példaképünk iránt, és meg kell értenünk, hogy Őt képviseljük ezen a világon. A Krisztusért
munkálkodó emberek jelleme összhangban kell, hogy álljon az Ő jellemével. Együtt kell dolgozniuk, és az Ő seregének
soraiba kell lépniük, az Ő életét kell élniük. Számukra az Úr hívása feltételek nélküli odaszentelődést kell, hogy
jelentsen. Nem szabad megengedniük semmilyen földi kapcsolatnak vagy elfoglaltságnak, hogy meggátolja őket abban, hogy
szívüket és szolgáló életüket hozzák Jézusnak ajándékba. Együtt kell dolgozzanak Istennel,
teljes komolysággal és fáradhatatlanul, hogy a veszendő lelkeket kiragadják a kísértő hatalma alól. –
Signs of the Times, 1908. június 10.
Augusztus 8., péntek
-
További tanulmányozásra
Jézus élete: „Nikodémus” című fejezet, 167–177. old.
Jézushoz vezető út: „Odaadás” című fejezet, 43–48. old.