SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Megváltás

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 20:28; Lukács 15:3-10; 18:9-14; János 6:35, 44, 47-51; 8:34-36

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16).

Gyakran mondjuk, hogy a halál az élet része, pedig nem az, hanem valójában az élet tagadása. Már annyira megszokottá vált, hogy másnak nevezzük, pontosan az ellenkezőjének mondjuk, mint ami. Az viszont biztos, hogy Isten segítsége nélkül mindannyiunk örök sorsa a halál lenne.

Szerencsénkre Isten a segítségünkre jött: végtelen szeretetéből felajánlja a megváltást Krisztus által. Amikor az angyal bejelentette a Messiás születését, elmondta róla, hogy Jézus a neve, ami héberül éppen a megszabadításra utal: „mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből” (Mt 1:21).

Ezen a héten Jézus megmentő munkájáról fogunk elgondolkodni. Először a megváltás alapjára összpontosítjuk a figyelmünket, azután pedig a következményeire.

A Biblia érthetően fogalmaz. Bűneinkkel kapcsolatban csak két választási lehetőségünk van: vagy a tűz tavában fizetünk meg vétkeinkért, vagy elfogadjuk, hogy Krisztus váltságot fizetett értük a kereszten. Miközben Isten kegyelmének felbecsülhetetlen ajándékát fontolgatjuk, amit Krisztus által kaphatunk meg, alázattal erősítsük meg a Jézusba mint személyes Megváltónkba vetett hitünket!

Jn 3:16 versében két ige mutatja be, hogy mit tett Isten a megváltásunkért. Hogyan viszonyulnak ezek az igék egymáshoz? Mit tudhatunk meg belőlük megváltásunk eredetéről?

_____________________________________________________________

A szeret ige különösen a mai általános, felszínes értelemben véve nem adja vissza kellőképpen azt a mély, féltő gondoskodást, amit a görög agapaó ige kifejez. Az Újszövetségben ez a szó és a belőle képzett főnév, az agapé jelzi Isten mélységes és állandó szeretetét a teremtményei iránt, akik erre teljességgel méltatlanok. A szeretet Isten kimagasló jellemtulajdonsága, nemcsak szeret bennünket, hanem Ő maga a szeretet (1Jn 4:8).

Isten szeretete nem ösztönös érzés, az érzelmek vagy az előnyben részesítés alapján, nem személyválogató és nem is a tetteinktől függ. Isten szereti a világot, azaz minden embert, még azokat is, akik Őt nem szeretik.

Az igazi szeretet az abból fakadó tettekből ismerhető meg. Embereknél megesik, hogy szóban elmondjuk: szeretünk valakit, miközben a tetteink az ellenkezőjét bizonyítják (1Jn 3:17-18). Istennél viszont ez nem fordul elő. Szeretetét tükrözik a tettei. Szeretetből adta oda egyszülött Fiát megváltásunkért. Ezzel mindenét, Önmagát adta értünk.

Lk 18:9-14 története alapján hogyan kell viszonyulnunk Istenhez és a kegyelméhez?

Sokszor olvashattuk ezt a példázatot, úgyhogy valószínűleg nem lepődünk meg Jézus kijelentésén: „Mondom néktek, ez (a vámszedő) megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz” (Lk 18:14). Viszont akik Jézus szájából hallották ezt a történetet, bizonyára megdöbbentek. Nem volt igazságtalan a döntése?

Igen, a vámszedő egyáltalán nem hivatkozhatott érdemekre. Ilyen a megváltás: Istentől kapott ajándék. Az ajándékért nem dolgozik meg az ember, csak egyszerűen elfogadja. Az üdvösséget nem vásárolhatjuk meg, de megkaphatjuk. Jézus ugyan ritkán használta a kegyelem szót, ám félreérthetetlenül azt tanította, hogy a megváltás kegyelemből történik. A kegyelem azt jelenti, hogy az ember megkapja azt, amit nem érdemel meg.

Mit kapnál, ha Isten azt adná, amit valóban megérdemelsz? Miért?

Ha egyszerűen elolvassuk az evangéliumokat, látjuk, hogy teljes egészében Istentől kapjuk a megváltást. Jézus nem azért jött a földre, mert mi hívtuk, hanem azért, mert irántunk való szeretetből az Atya elküldte. Az Atya kezdeményező szerepét Krisztus is megerősítette, mert gyakran használta azt a kifejezést, hogy „aki engem elküldött” vagy „aki küldött engem” (lásd Jn 7:28; 8:29; 12:49).

Még mit tesz az Atya az üdvösségünkért Jn 6:44 szerint?

Bűnösként nem szerettük Istent, Ő mégis szeretett és módot adott arra, hogy Fia által bűneinkre bocsánatot nyerhessünk (1Jn 4:10). Ez a csodálatos szeretet vonz Istenhez.

Nem csupán az Atya része a tervnek, mert a Fiú is tevékeny szerepet vállalt üdvösségünk biztosításából. Meghatározott céllal érkezett a földre: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10). Amikor arról gondolkodunk, hogyan emeltetett fel a földről, magához vonz bennünket (Jn 12:32).

Milyen messze kész elmenni az Úr a megváltásunk érdekében? Lásd Lk 15:3-10!

Ezek az ikerpéldázatok is mutatják: Isten nem várja tétlenül, hogy hozzá forduljunk, hanem elindult a keresésünkre. Istenünk keres! Nem tesz le rólunk, amikor eltérünk tőle, messzi, veszélyes helyre megyünk, mint ahogy akkor sem, ha otthon veszünk el. Az Úr fáradhatatlanul keres egészen addig, amíg ránk nem talál.

„Mihelyt a juh eltéved, a pásztor szívét elfogja a bánat és az aggodalom. Újra meg újra megszámolja a nyáját. Amikor meggyőződik arról, hogy egy juh elveszett, nincs nyugalma többé. Az akolban hagyja a kilencvenkilencet, és elmegy, hogy megkeresse az eltévedtet. Minél sötétebb és viharosabb az éjszaka, minél veszélyesebb az út, a pásztor annál jobban aggódik, és annál nagyobb igyekezettel keres. Mindent megtesz, hogy megtalálja az elveszett juhot.

Hogy fellélegzik, amikor a távolból meghallja az erőtlen sírást! A hangot követve megmássza a legmeredekebb csúcsot is, elmegy saját életét kockáztatva egészen a szakadék széléig. Így keres, és az egyre halkuló sírásból tudja, hogy juha haldoklik. Igyekezetét végül siker koronázza. Megtalálja az elveszettet” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 125. o.).

Keresztelő János úgy mutatta be Jézust, hogy „Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29). Könnyen érthető kép volt ez az izraeliták számára, akik jól ismerték a templomban bemutatott áldozatokat és az Ószövetség szent történelmét. „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról” (1Móz 22:8) – fejezte ki hitét Ábrahám, és az Úr valóban kirendelt egy állatot, amit azután Izsák helyett feláldozott a pátriárka (13. vers). Egyiptomban az izraeliták bárányt öltek le a bűn fogságából való szabadulás szimbólumaként (2Móz 12:1-13). A későbbiekben, miután már elindult a szentélyszolgálat, minden nap két bárányt áldoztak fel az oltáron: egyet reggel, egyet alkonyatkor (2Móz 29:38-39). Ezek az áldozatok mind az eljövendő Messiást jelképezték, aki „mint bárány… mészárszékre vitetik” (Ézs 53:7). „Az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté” (6. vers). Amikor tehát Keresztelő János kijelentette Jézusról: „Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29), engesztelő halálának helyettesítő voltára utalt.

Szolgálata során Jézus többször is beszélt közelgő haláláról, még ha nehezen is értették a tanítványai, hogy miért kell meghalnia (Mt 16:22). Fokozatosan magyarázta el, hogy halála milyen fontos célt szolgál.

Milyen példákkal érzékeltette Jézus, hogy helyettünk vállalta a halált (Mt 20:28; Jn 10:11)?

„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért” (Jn 15:13), és ez akkor is igaz, ha a másik fél nem érti vagy nem fogadja el az áldozatot. A kereszten Jézus sokakért ontotta vérét, „bűnöknek bocsánatára” (Mt 26:28).

Fontos megjegyezni, hogy Jézus önként vállalta a halált. Amint az Atya odaadta egyszülött Fiát, úgy adta a Fiú a saját életét az emberiség megváltásáért. Senki nem kényszerítette erre. „Senki sem veszi azt el éntőlem, hanem én teszem le azt én magamtól” (Jn 10:18), jelentette ki Jézus.

Még Kajafás is önkéntelenül elismerte Jézus halálának helyettesítő voltát (Jn 11:49-51), pedig ő nemcsak nyíltan elutasította Jézust, hanem egyenesen az életére tört.

Vegyük számba, hogy milyen hálátlan is az ember Isten iránt, Ő mégis mennyi mindent ad nekünk Krisztusban! Mit tehetünk, nehogy a hálátlanság csapdájában rekedjünk? Miért olyan könnyű megfeledkezni a hálaadásról, különösen a nehéz időkben?

Krisztus nélkül a bűn szolgái voltunk, a bűnös emberi természet gonosz ösztöneinek fogságában vergődtünk. Önző módon éltünk, csak a saját örömünkre gondoltunk, nem akartunk Isten dicsőségére élni. A lelki szolgaság elkerülhetetlen következménye a halál, mivel a bűn zsoldja a halál (lásd Róm 6:23).

Jézus eljött, „hogy a foglyoknak szabadulást” hirdessen és szabadon bocsássa a lesújtottakat (Lk 4:18). Itt nem szó szerinti szolgákról, hanem Sátán foglyairól van szó, lelki értelemben véve (lásd Mk 5:1-20; Lk 8:1-2). Jézus nem szabadította ki Keresztelő Jánost Heródes börtönéből, viszont szabaddá tette azokat, akiket bűnös életük láncai kötöztek meg, felszabadította őket a bűntudat és az örök kárhozat nehéz terhe alól.

Milyen ígéretet találunk a következő versekben: Jn 8:34-36?

A 36. versben a valósággal szó arra utal, hogy létezik hamis szabadság is, ami éppenséggel az Isten iránti további engedetlenség béklyóiba veri az embert. Jézus hallgatói Ábrahám leszármazottaiként természetesnek vették, hogy bízhattak a szabadságban. Nekünk is számolnunk kell hasonló veszéllyel! Az ellenség azt akarja, hogy hagyatkozzunk bármire – például a tantételek ismeretére, istenfélő életünkre vagy Istenért végzett jó cselekedeteinkre –, csak ne Krisztustól várjuk a megváltást. Bármilyen fontosak is mindezek a maguk helyén, nem szabadíthatnak meg a bűntől és annak kárhoztatásától. A Fiú az egyetlen, aki valóban szabaddá tehet, aki sosem volt szolgája a bűnnek.

Jézus örömét lelte a bűnök megbocsátásában. Amikor négy férfi vitt hozzá egy lebénult embert, tudta, hogy a beteg a kicsapongó életmódja miatt került ilyen helyzetbe, de a bűnbánatáról is tudott. Az Úr meglátta kérlelő tekintetében, hogy tiszta szívből vágyik a bűnbocsánatra. Hitte, hogy egyedül Jézus segíthet rajta. Szeretettel mondta a szenvedőnek: „Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid” (Mk 2:5). A férfi számára ezek voltak a legkedvesebb szavak. Gondolataiból eltűnt a kétségbeesés terhe, lelkét betöltötte a bűnbocsánat békéje. Krisztusban lelki és fizikai gyógyulást talált.

Egy farizeus házában a bűnös asszony a könnyeivel mosta meg Jézus lábát, majd illatos kenetet tett rá (Lk 7:37-38). A farizeus nemtetszését látva Jézus így szólt: „Néki sok bűne bocsáttatott meg” (Lk 7:47), majd az asszonyhoz fordult: „Megbocsáttattak néked a te bűneid” (48. vers).

Miért az a legjobb hír mindannyiunk számára, hogy „Megbocsáttattak néked a te bűneid”?

Bűnösségünk miatt halált érdemlünk, de Krisztus helyettünk vállalta a halált a kereszten, elszenvedve a halálbüntetést, ami máskülönben bennünket sújtana. Ártatlan volt, de magára vette vétkeink terhét, elszenvedve értük a büntetést, hogy bennünket, bűnösöket ártatlannak nyilváníthasson. Általa a kárhozat helyett örök életet kapunk. Jn 3:15 versében találjuk ezt a nagyszerű ígéretet: „Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” És az ígéret megismétlődik a 16. vers végén is.

Némelyek úgy gondolják, hogy még ha valaki el is fogadja Krisztust Megváltójának, az örök élet ígérete csak a második advent után válik valósággá. Viszont az üdvösség ígéretét jelen időben olvashatjuk: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van” (Jn 3:36). Tehát aki hisz Krisztusban, annak már most „örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre” (Jn 5:24). Ezek szerint ha meghalunk és pihenünk a sírban, ez az átmeneti nyugalom akkor sem foszt meg az örök élet valóságától.

Amikor Jézus lesz a Megváltónk, életünk egészen új értelmet nyer, gazdagabb és teljesebb lesz. „Én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek” (Jn 10:10) – jelentette ki Jézus. Az ideig-óráig tartó világi örömök helyett, amelyek igazi megelégedettséget nem nyújtanak, de eltelhet velük az ember élete, Jézus egy egészen más életet kínál, kimeríthetetlen megelégedettséggel teljeset. Ez az új, bővölködő élet az egész lényünket érinti. Jézus számos csodát tett, visszaadva sok ember fizikai egészségét, legfőképpen azonban a lelki életet akarja megújítani, megtisztítani a bűntől, a belé és az üdvösség valóságába vetett hittel betölteni.

Milyen következményekkel jár, ha az ember elfogadja Jézust? Milyen hasonlattal érzékeltette ezt Jézus? Mit jelent ez a hétköznapokban, a gyakorlatban? Lásd Jn 6:35, 47-51!

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Gondolkozzunk el az örök élet fogalmáról! A létezésnek nem egyszerűen elmúlhatatlan állapotát jelenti, hanem maradéktalanul boldog, megelégedettséget adó, örömteli életet, amit Isten közelségében, szeretetben élvezhetünk az új földön. Hogyan kezdhetjük el itt a földön már most élvezni az új életet, még ha csak részlegesen is?

Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. „A bűnösnek Krisztusra van szüksége” c. fejezet, 13-17. o.; Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. „Az 1883. évi témakör” c. fejezet, 322-325. o.

„A megfeszített Megváltóra tekintve még teljesebben fogjuk fel annak az áldozatnak a nagyságát és értelmét, amelyet a mennyei Fenség hozott a világért. Az üdvözítés terve előttünk dicsőül meg, és a Golgota gondolata eleven és szent érzelmeket ébreszt fel szívünkben. Szívünkben és az ajkunkon Istennek és a Báránynak szóló dicséret zendül. Igen, mert gőg és önimádat nem burjánozhat többé a lelkünkben, ha frissen tartjuk meg abban a Golgotán lejátszódó események emlékét. Akik Üdvözítőnk összehasonlíthatatlan szeretetére tekintenek, azoknak gondolataik megnemesednek, szívük megtisztul és jellemük átalakul. Elindulnak, hogy világosság legyenek a világ számára, és hogy bizonyos mértékben visszatükrözzék Istennek ezt az irántunk való titokzatos szeretetét. Minél többet elmélkedünk Krisztus keresztjéről, annál teljesebben elfogadjuk majd az apostol beszédét, amikor azt mondja: ’Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ és én is a világnak’ (Gal 6:14)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 568. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Az üdvösség ajándék, ami azt jelenti, hogy nem kell érte fizetni. Ugyanakkor nem kerül mégis valamibe? Mi az ára annak, ha valaki elfogadja? Miért éri meg mindenképpen, bármibe is kerüljön?

2. A hétfői részben olvasott igék szerint Isten kezdeményezte a megváltásunkat, mindent megtesz érte. Viszont Jézus arról is beszélt, hogy keresnünk kell „Istennek országát, és az ő igazságát” (Mt 6:33); és „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun” (Lk 13:24). Szavai arra utalnak, hogy keresnünk kell az üdvösséget. Hogyan magyarázzuk ezt meg?

3. Hogyan mutatta be Krisztus kereszthalála Isten igazságosságát? Hogyan mutatkozott meg ugyanakkor a kegyelme is a kereszten?

4. Mit árulna el a bűn súlyáról, ha erőfeszítéseinkkel, jó cselekedeteinkkel, a törvény betartásával megdolgozhatnánk az örök életért? Ezzel szemben, gondoljunk bele, hogy milyen rettenetes a bűn, hiszen egyedül Jézus halála szerezhetett engesztelést érte!

5. A vallásos zsidók annak az előízét látják a szombatban, hogy milyen lesz az örök élet. Milyen szempontból érthető a gondolat, hogy a szombat előrevetíti az örök életet?

TÚRMEZEI ERZSÉBET:

MEGREPEDT NÁD

Amint indultam a kapu felé,

– a munka sürgetett, a perc szaladt –,

nádszál roppant meg a talpam alatt.

Visszanéztem. Ki ejtette oda

jelnek utamba a „megrepedt nádat”,

hogy azt hirdesse némán: „Bűnbocsánat!”?

S odavigyen az Ő színe elé,

Aki megrepedt nádat nem tör el,

s a mélységből is magához emel.

Bár úgy segítene mindenkinek

megrepedezett nádszál életem,

ahogy az az elejtett nád nekem.