SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A Fiú

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58

„Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Mk 10:45).

Több mint két éves nyilvános szolgálat után Jézus megkérdezte a tanítványait: „Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek” (Mt 16:13)? Erre nem volt nehéz elmondaniuk, amit Jézusra vonatkozóan hallottak. A Mester következő kérdése azonban fogósabbnak bizonyult: „Ti pedig kinek mondotok engem” (Mt 16:15)? Ez már személyes kérdés volt. Jézus nem a külső megjelenéséről vagy a jellemtulajdonságairól tudakolta a véleményüket; ez a kérdése közvetlenül a lényére irányult. A tanítványoknak ekkor egyéni meggyőződésüket és hitüket kellett kifejezniük.

Előbb-utóbb mindenkinek választ kell adnia ugyanerre a kérdésre. Mindenkinek egyénileg el kell döntenie, hogy kinek tartja Jézust. Nem segít, ha csupán azt ismételjük el, amit mások mondanak vagy hisznek; a válasznak őszintén kell kifejeznie a személyes hitünket. És természetesen minden ember végső sorsa ettől a felelettől függ.

A héten Jézus saját szavai és tettei alapján keressük a választ. Az lesz a célunk, hogy hit által ugyanazt tudjuk felelni, mint Péter: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (16. vers).

Jézus az „embernek Fia” elnevezéssel szeretett legjobban önmagára utalni, nyolcvannál is többször használta. Mások soha nem szólították így. Jézus természetesen határozott céllal választotta ezt a kifejezést.

Az Ószövetségben megszokott volt ez az ízes megfogalmazás, ami egy kivétellel minden esetben emberre utalt. Jézus tehát azért nevezte így magát, mert emberi természetét kívánta hangsúlyozni.

A Szentírás valóságos emberként mutatja be Jézust. Megszületett mint kisgyermek, majd növekedett a gyermekkor fázisain át: „gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában” (Lk 2:40, 52). Voltak testvérei (Mt 13:55-56), evett (Mt 9:11), aludt (Lk 8:23), elfáradt (Jn 4:6), megéhezett és megszomjazott (Mt 4:2; Jn 19:28), elszomorodott és gyötrődött is (Mt 26:37).

Felületesen nézve Jézus átlagosnak tűnt, aki úgy járt-kelt, mint bárki más a tömegben. Kortársai közül sokan nem láttak benne többet egy embernél (Jn 7:46), közülük valóként viszonyultak hozzá. Előfordult, hogy kinevették (Lk 8:53), bírálták (Mt 11:19), sőt még csúfolták és meg is verték (Lk 22:63). Számukra Jézus csupán egy volt az emberek közül.

Sajnálatos módon nem fogták fel, hogy ez a cím gazdagabb jelentéstartalommal bír. Dán 7:13-14 szerint „valami emberfia” ment „az öreg korúhoz”, aki örök „hatalmat, dicsőséget és országot” adott neki. A zsidók ezt az emberfiát a Messiással azonosították. Amikor tehát Jézus ezt a címet használta, félig burkoltan kijelentette, hogy Ő a megígért Messiás, a testet öltött Krisztus.

Olvassuk el Mt 24:30, 25:31 és 26:64 verseit! Jézus szavaiból mi emlékeztet Dán 7:13-14 szakaszára?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Miért fontos tudni, hogy Jézus valóságos ember volt? Mi minden következik emberi természetéből a megváltásunkra nézve? Mit jelent a hétköznapi életünkben, főként pedig a bűnnel való küzdelmünkben, hogy Jézus valóban ember volt?

Jézusra vonatkozóan az „Isten Fia” címet nem csak Gábriel angyal használta (Lk 1:35), hanem még sokan mások is (Mt 14:33; Mk 15:39; Jn 1:50; 11:27). Jézus elfogadta ezt a megszólítást, de ügyelt rá, hogy ne alkalmazza közvetlenül önmagára, nehogy megkövezzék érte. A Biblia viszont többféleképpen is bemutatja, hogy milyen különleges kapcsolatban állt az Atyával.

Keresztségekor az Atya kijelentette, hogy Jézus a Fia (Mt 3:17), és ugyanez történt Jézus megdicsőülésekor (Mt 17:5) is.

Az apa-fiú kapcsolat egészen sajátos. Az egész világegyetemben Krisztus az egyetlen, aki ilyen viszonyban van az Atyával, mert a természetük megegyezik. Hívőként Isten megadja nekünk azt a kiváltságot, hogy a gyermekei lehetünk. Jézus azonban mindig is Isten Fia volt és örökké az is marad.

Mit tudhatunk meg a következő versekből az Atya és a Fiú tökéletes egységéről? Mt 11:27; Jn 3:35; 5:17; 10:30

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jézus és az Atya teljes egységéhez tartozik, hogy tökéletesen ismerik egymást: egy az akaratuk, szándékuk és egyeznek a céljaik. Ezen felül még a természetük is egységben van. A Fiú és az Atya két külön személy („én és az Atya”), de a természetük ugyanaz („egy vagyunk”), aminek a tényét az eredeti nyelvben a semleges nemű névmás teszi hangsúlyossá (vö. 1Kor 3:8).

Azzal viszont tisztában kell lennünk, hogy mivel Krisztus emberként jött a földre, önként alárendelte magát az Atyának (Fil 2:6-8). Ez a korlátozás a tevékenységre vonatkozott, de Jézus lényét, valóját nem érintette. Jézus meghatározott szándékkal, meghatározott céllal vetette magát alá az Atyának.

Erre a fogalomra gondolva érthetjük meg, hogy miért mondta Jézus: „a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát” (Jn 5:19), „mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét” (30. vers). Tehát ilyen funkcionális szempontból mondhatta: „az én Atyám nagyobb nálamnál” (Jn 14:28).

Jézus tökéletes Isten és tökéletes ember volt. Mit árul el ez a nagyszerű igazság a menny és a föld közötti szoros kapcsolatról? Miért vigasztaló, ha tudunk erről a szoros kapcsolatról?

Hitünk alapját képezi, hogy Krisztus Isten. Ember nem lehetne a Megváltónk, bármilyen különleges is volna az élete. Az egész Újszövetségben bizonyítékokat találunk Jézus istenségére vonatkozóan. Most arra összpontosítunk, amit Ő maga mondott erről a kérdésről.

Először is, nem volt egyszerű Jézus számára elmagyarázni, hogy ki is volt valójában. Küldetése megkövetelte, hogy tudassa magáról: Ő a Messiás, a testben megjelent Isten. Viszont nincs olyan feljegyzés, amelyben nyilvánosan azt mondta volna magáról, hogy Isten vagyok vagy én vagyok a Messiás. Amennyiben ezt megteszi, azonnal az életére törhettek volna. Ezért Jézus inkább csak célzott isteni természetére és közvetett módon vezette rá hallgatóságát, hogy megismerjék isteni természetét. Miközben Jézus fokozatosan felfedte istenségét, hallgatóinak többsége ezt megértette, de nem volt hajlandó elfogadni állítását, mivel nem illett a Messiásról alkotott elképzelésükhöz. Ez is kiviláglik a kérésükből: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván” (Jn 10:24)! Sajnos a szövegkörnyezetből világos, hogy nem őszintén beszéltek.

Amint a tegnapi részben is láttuk, Jézus számos utalást tett az Atyával való különleges kapcsolatára. Ez volt az egyik módszere arra, hogy isteni természetét bemutassa. Sokan jól értették, hogy amikor Atyjának nevezte Istent, valójában egyenlőnek mondta magát Istennel (Jn 5:18).

Hogyan mutatta be Jézus isteni természetét Lk 5:17-26 szakaszában anélkül, hogy nyíltan beszélt volna róla?

„Nem másra, mint teremtő erőre van szükség a bomló test egészségének helyreállításához. Az a hang, amely életre szólította a föld porából teremtett embert, ugyanaz adott életet a haldokló gutaütöttnek is” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 217. o.).

Jézus magának tulajdonította a bűnök megbocsátásának isteni előjogát. Azt is mondta, hogy Ő maga fog beülni „az ő dicsőségének királyiszékébe” (Mt 25:31), megítéli a népeket, mindenki örök sorsát eldöntve, amire szintén csak Istennek van hatalma. Még mi mást tehetett volna, hogy jobban bemutassa, ki is Ő valójában?

Gondoljunk arra, hogy mennyire keményszívűek voltak Jézussal a vezetők közül sokan! Ők voltak Isten népének lelki őrei? Hogyan győződhetünk meg arról, hogy a mi szívünk nem keményedik meg?

Jézus kijelentette és be is mutatta, hogy rendelkezik a halál legyőzéséhez kellő erővel, épp úgy, mint az Atya. „Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is akiket akar, megelevenít” (Jn 5:21). Egyedül Isten mondhatja, hogy „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11:25).

Isteni természetére szintén világosan utalt, amikor testet öltése előtti létezéséről szólt. Jézus elmondta, hogy „a mennyből szállott alá” (Jn 3:13), mert az Atya elküldte (Jn 5:23). Majd pedig ismét megerősítette, hogy földre jövetele előtt is létezett: „És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam te nálad a világ létele előtt” (Jn 17:5).

Miért számít Jn 8:58 verse Jézus egyik legközvetlenebb és legmeghatározóbb kijelentésének, amiben isteni természetére utal? Lásd még 2Móz 3:13-14!

_____________________________________________________________

Ábrahámmal ellentétben, aki lett (a görög gínomai gyök szó szerinti jelentése), Jézus kijelentette magáról, hogy Ő az, aki önmagától létezik (az élete nem származik mástól). Nem csupán Ábrahám születése előtt létezett, hanem örökké. A vagyok kifejezés folyamatos létezésre utal. Továbbá a VAGYOK magának Jahvénak a neve (2Móz 3:14). A vezetők félreérthetetlenül felfogták: Jézus azt állította, hogy Ő az égő csipkebokornál megnyilatkozó VAGYOK. Ezért istenkáromlással vádolták. „Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják” (Jn 8:59).

Az evangéliumokból kitűnik, hogy Jézus ellenkezés nélkül elfogadta az emberek imádatát. Jól tudta, hogy a Szentírás szerint egyedül Isten méltó az ember imádatára, amint azt Sátánnak is kijelentette: „meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” (Mt 4:10). Ezért amikor Jézus elfogadta az emberek imádatát, istenségét mutatta be. Egyértelműen imádattal, isteni természetét elismerve fordultak hozzá a tanítványok a tengeren (Mt 14:33), mint ahogy a meggyógyított vak ember (Jn 9:38), az asszonyok a sírnál (Mt 28:9) és a tanítványok Galileában (Mt 28:17). „Én Uram és én Istenem!” (Jn 20:28) – mondta Tamás, pedig ilyen kijelentés nem hagyta volna el egy zsidó ember ajkát abban a korban, ha nem lett volna szilárd meggyőződése, hogy Istennel beszél.

Olvassuk el Jn 20:29 versét! Melyek azok a dolgok, amelyeket elhiszünk, még ha nem is láttuk? Mi minden következik abból, ahogy a hit egész kérdésköréhez viszonyulunk?

Miután elgondolkodtunk arról, hogy ki is volt Jézus, jobban megérthetjük, miért kellett eljönnie. Sátán vádakat koholt Isten ellen, Jézus pedig ezeket cáfolta, bemutatva az Atya jellemét és kiigazítva a sokak fejében Istennel kapcsolatban kialakult téves nézeteket. Jézus azt akarta, hogy megismerjük Istent, mert ez az örök élet elengedhetetlen feltétele (Jn 17:3).

Persze az üdvösséghez az ismereteknél több kell. Istennek gondoskodnia kellett egy Megváltóról. A Jézus név jelentése pontosan ez: Jahve megment (Mt 1:21). Jézus egyértelműen bemutatta küldetése lényegét: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10). Az Édenben az ember elveszítette a kapcsolatát Istennel, elveszítette a szentségét, otthonát és az örök életet. Jézus azért jött, hogy mindezt visszaadja: megújítja az Atyával való kapcsolatunkat (Jn 1:52); megbocsátja bűneinket (Mt 26:28); példát mutat arra, hogyan kell élni (1Pt 2:21); és természetesen örök életet ad (Jn 3:16).

Hogyan foglalta össze Jézus a küldetése lényegét? Mt 20:28; Jn 10:11

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Miért kellett Jézusnak meghalnia? Azért, mert önként lépett a helyünkre, hogy magára vegye bűneink büntetését. Mindannyian bűnösök vagyunk (Róm 3:10-12), amiért örök halált érdemelnénk (Róm 6:23). Megváltásunk ára olyan nagy volt, hogy csak az Isten Fia fizethette meg – az életével.

„Isten megszegett törvénye a bűnös életét követelte. Az egész világegyetemben csak egy lény volt, aki az ember érdekében ki tudta elégíteni a törvény követelményeit. Mivel Isten törvénye olyan szent, mint Isten maga, csak vele egyenlő lény tehette jóvá áthágását. Senki más, csak Krisztus menthette meg az elbukott embert a törvény átkától, és hozhatta ismét összhangba a mennyel” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 37. o.).

Nézzünk körül a világban, hogy milyen sorsra jut minden és mindenki! Ha valóban a sír lenne a végállomás, vajon mi reményünk lenne? Semmiben nem reménykedhetnénk, ha Istennek nem lenne megváltási terve. Hogyan mutathatjuk ki tehát a hálánkat Istennek mindazért, amit Krisztusban tett értünk?

„Miközben Isten Szava beszél Krisztusról, aki emberi testben e földön élt, határozottan szól a földi születése előtti létéről is. Az Ige isteni személyként létezett az Atya mellett, vele egységben… A világ általa lett, ’és nála nélkül semmi sem lett, ami lett’ (Jn 1:3). Ha Krisztus teremtett mindent, akkor léteznie kellett a teremtett dolgok megléte előtt. Az erre vonatkozó szavak oly határozottak, hogy senkinek sem kell kétségben maradnia felőlük. Krisztus Istentől volt, a szó legkomolyabb értelmében. Az örökkévalóság óta Istennel volt, mindenek fölötti, örökké áldott Isten. Az Úr Jézus Krisztus, Isten szent Fia, öröktől fogva különálló személyként létezett, mégis egy volt az Atyával” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 234. o.).

„Krisztusban van az eredeti, nem kölcsönvett, nem mástól származó élet. ’Akié a Fiú, azé az élet’ (1Jn 5:12). Krisztus istensége az örök élet biztosítéka a hívő számára” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 447. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. A démoni lelkek tudták és ki is mondták, hogy Jézus „az Istennek Szentje” (Mk 1:24), „Te vagy az Istennek a Fia” (Mk 3:11), „a magasságos Istennek Fia” (Mk 5:7), lásd még Jak 2:19! Az üdvösséghez miért nem elég pusztán ezt elismerni? Mit tehetünk, nehogy megelégedjünk azzal, hogy csupán elméletileg fogadjuk el Jézust?

2. A római százados ott állt a keresztnél, amikor Jézus meghalt és ezt mondta: „Bizony, ez az ember Isten Fia vala” (Mk 15:39)! A kereszt lábánál lehet a legjobban megérteni Jézust. Milyen gyakran fordulsz oda? Mikor időztél ott gondolatban utoljára? Miért nem szánsz rá most egy percet, hogy elgondolkozz a megváltásodért hozott, felmérhetetlen áldozaton?

3. Jézust azért nem fogadta el számos kortársa, mert téves elképzeléseik voltak a Messiásról. Sajnos ma is sokan nem adják át az életüket Jézusnak, mert előítéletek fogságában élnek vagy helytelen elképzeléseik vannak róla. Hogyan segíthetünk nekik valós képet látni Jézusról? Mi az, amivel hetednapi adventistaként különösen hozzájárulhatunk ehhez?

SZIGETI JENŐ:

A KERESZT BENNEM

Jézus,

a velünk szolidáris Isten

megtalált engem is,

és elfogadott.

Tudom, már benne élek,

de érte élni még nem tudok.

Tanítom, hogy Urunk keresztje

az új világom közepe,

de szívemben a keresztet

eltakarja még

hiábavaló életem

cifra szemete.