SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Szerető mennyei jó Atyánk

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 6:25-34; 7:9-11; Lukács 15:11-24; János 14:8-10; Zsidók 9:14

„Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt” (1Jn 3:1).

Jézus szerette Atyának nevezni Istent, az evangéliumok szerint százharmincnál is többször utalt rá az Atya elnevezéssel. Különböző alkalmakkor más és más jelzőt használt: „mennyei Atyátok” (Mt 6:14), „élő Atya” (Jn 6:57), „Szent Atyám” (Jn 17:11) és „Igazságos Atyám” (Jn 17:25). Ez a név mutat rá a meghitt kötelékre, amelynek Urunkhoz kell fűznie.

Tradicionálisan az „apa” jelenti a családban a szeretetet, a védelmet, a biztonságot, a létfenntartást és az identitást. Az apa ad nevet a családnak és tartja össze a tagjait. Ezek mellett még sok egyéb áldást is élvezhetünk, amikor elfogadjuk Mennyei Atyánknak Istent.

Lényeges, hogy megismerjük az Atyát, de nem csupán értelmi, elméleti ismeretre kell törekednünk. A Bibliában a megismerés személyes, meghitt kapcsolatot jelent. Mennyivel inkább igaz ez a Mennyei Atya esetében!

Ezen a héten annak járunk utána, hogy mit tanított Jézus az Atyáról és irántunk való végtelen szeretetéről. Látni fogjuk az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti szoros kapcsolatot is.

Az Atya nem új neve Istennek, hiszen alkalmanként már az Ószövetség is így nevezi (Ézs 63:16; 64:7; vö. Jer 3:4, 19; Zsolt 103:13), még ha nem is ezt az elnevezést használták a leggyakrabban rá vonatkozóan. Izráel népe körében Isten személyneve JHVH (valószínűleg úgy ejtették, hogy Jahve), ami az Ószövetségben hatezernyolcszáznál is többször fordul elő. Jézus nem azért jött, hogy más Istent mutasson be, mint JHVH. Pontosan az volt a küldetése, hogy teljessé tegye Istennek az Ószövetségben adott önkinyilatkoztatását. Istenről mint Mennyei Atyánkról beszélt.

Jézus világossá tette, hogy az Atya a „mennyben” van. Fontos emlékezetünkben tartani ezt az igazságot, hogy megfelelő módon viszonyuljunk Istenhez. Szerető Atyánk törődik gyermekei szükségleteivel. Ugyanakkor tudjuk, hogy gondviselő Atyánk a „mennyekben” van, ahol angyalok milliói imádják, hiszen Ő a világmindenség egyetlen Ura, szent és mindenható. Isten az Atyánk, ami arra bátorít, hogy gyermeki bizalommal forduljunk hozzá. Másrészt viszont a mennyben van, ami természetfeletti voltára és arra emlékeztet, hogy tisztelettel kell imádnunk. Ha bármelyik oldalt a másik kárára hangsúlyoznánk, torzulna az Istenről alkotott fogalmunk, ami messze ható következményekkel járna a gyakorlati, hétköznapi életünkre nézve.

Hogyan tükröződhet a földi apákban Mennyei Atyánk jelleme? Mit tudunk meg erről Mt 7:9-11 verseiből?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Nem mindenkinek szerető, gondoskodó az édesapja, és vannak, akik különböző okok miatt nem is ismerik az apjukat. Aki ilyen helyzetben van, talán nem érzi nagy jelentőségét annak, hogy Atyánknak nevezhetjük Istent. Mégis mindannyiunkban él egy kép arról, hogy milyen a jó apa, és talán ismerünk is olyanokat, akikben tükröződnek a jó apa jellemzői.

Tudjuk, hogy még ha az apák nem is tökéletesek, általában szeretik a gyerekeiket, és a hibáik ellenére igyekszenek a lehető legtöbbet megadni nekik. Képzeljük hát el, hogy mit tehet értünk Mennyei Atyánk!

Mit jelent személyesen neked, hogy Isten a Mennyei Atyánk? Mit kell ennek jelentenie?

János ezt mondta az Atyáról: „Az Istent soha senki nem látta” (Jn 1:18). Ádám és Éva bukása óta a bűn akadályozza, hogy megismerhessük Istent. Mózes szerette volna látni az Urat, aki így szólt hozzá: „Orcámat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon” (2Móz 33:20, új prot. ford.). Mégis törekednünk kell Isten megismerésére, mert az az örök élet, hogy megismerjük az Atyát (Jn 17:3).

Mi az, amit különösen meg kell tudnunk Istenről (lásd Jer 9:23-24)? Miért fontos mindez?

_____________________________________________________________

A nagy küzdelem alatt Sátán főként Isten jellemét támadja. Hatalmas erőfeszítéseket téve igyekszik mindenkit meggyőzni arról, hogy Isten önző, szigorú, zsarnok. E vádak kivédésének legjobb módja az volt, hogy Jézus eljött a földre, bemutatva az állítások valótlanságát, Isten természetét és jellemét, ezzel kiigazítva a Szentháromságról sokak fejében kialakult torz képet: „az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt” (Jn 1:18).

Olvassuk el Jn 14:8-10 verseit! Figyeljük meg, milyen keveset tudtak az Atyáról a tanítványok, pedig már több mint három éve Jézussal voltak! Milyen következtetésre juthatunk önmagunkról, ha a tanítványok lassú felfogására gondolunk?

_____________________________________________________________

Jézus elszomorodott, megdöbbent Fülöp kérését hallva. Szelíd, feddő szava valójában bemutatja türelmes szeretetét nehézkes tanítványai iránt. Mintha válaszával Jézus ezt mondta volna: Lehetséges, hogy a tanítványaim vagytok, a szavaimat hallgatjátok, láttátok a csodáimat, amikor enni adtam a tömegnek, meggyógyítottam a betegeket, feltámasztottam a halottakat és mégsem ismertek engem? Lehetséges, hogy nem ismeritek fel az Atyát az általam végbevitt tetteiből?

Nem azért nem ismerték fel az Atyát a tanítványok, mintha Jézus nem jól mutatta volna be. Ellenkezőleg! Jézus biztosan tudta, hogy teljesítette küldetését: még teljesebben nyilatkoztatta ki az Atyát, mint ahogy azelőtt bárki láthatta. Ezért is mondta Jézus a tanítványainak: „Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is… aki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14:7-9).

Eljövetelével Jézus azt hangsúlyozta, amit az Ószövetség már kijelentett: az Atya páratlan szeretettel tekint ránk (Jer 31:3; Zsolt 103:13). „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk” (1Jn 3:1)! Lélegzetelállító gondolat: a Mindenható Isten, a végtelen világegyetem Ura engedi, hogy mi, a galaxisok milliárdjainak egyik parányi bolygóján élő jelentéktelen, szegény bűnösök Atyánknak nevezzük! Azért teszi ezt, mert annyira szeret.

Mi volt az Atya szeretetének legfőbb bizonyítéka (Jn 3:16-17)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Nem azért szegezték Krisztust a keresztre, hogy ez ébresszen szeretetet az Atya szívében az emberiség iránt. Nem Jézus engesztelő halála vette rá az Atyát, hogy szeressen bennünket. Azért halt meg Krisztus, mert az Atya már a világ megalapítása előtt szeretett minket. És mi bizonyítaná, bizonyíthatná jobban szeretetét, mint Jézus kereszthalála?

„Isten nem a nagy engesztelőáldozat következtében szeret minket, hanem ellenkezőleg; azért hozta az áldozatot, mert szeret bennünket” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 10. o.).

Némelyek hajlamosak azt gondolni: az Atya csak nehezen vehető rá arra, hogy szeressen bennünket. Jézus valóban a Közbenjárónk, ez azonban nem jelenti azt, hogy neki kellene rávennie az Atyát a szeretetre irántunk. Ezt a téves nézetet maga Krisztus cáfolta, amikor kijelentette: „Mert maga az Atya szeret titeket” (Jn 16:27).

Olvassuk el Lk 15:11-24 szakaszát és gondolkodjunk el a tékozló fiú apjának szeretetéről! Soroljuk fel, hogy hány és hány bizonyítékát láthatta a fiú az apa szeretetének!

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Milyen szempontból hasonlítunk mindannyian a tékozló fiúhoz, természetesen a magunk módján? Milyen formában tapasztaltunk mi is valami hasonlót, mint ő?

Fontos tudni, hogy Isten törődik velünk. Még ha van is, aki közömbös vagy nemtörődöm módon viszonyul hozzánk, Jézus szavai szerint Mennyei Atyánk minden lehetséges módon gondoskodik rólunk. Kegyelmére és jóságára nem jellemző az emberi természet gyakori ingadozása. Isten szeretete állandó és változatlan, függetlenül a körülményektől.

Milyen bátorító üzenetet találunk Mt 6:25-34 verseiben? Hogyan tanulhatunk meg még jobban bízni Istenben, annak alapján, amit ebből a szakaszból megtudhatunk róla?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

„Élettapasztalatunk egyetlen fejezete sem annyira homályos, hogy el ne olvasná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványait sem érheti kár, nem kínozhatja gond a szívüket, nem érhet öröm, és őszinte ima nem hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel. ’Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket’ (Zsolt 147:3). Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 74-75. o.).

A sok bátorító szó mellett nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy valóban ér bennünket tragédia és szenvedés is. A mai igei részben Jézus elmondta, hogy „elég minden napnak a maga baja” (Mt 6:34). Arra utalt ezzel, hogy nem alakul mindig minden jól. Valóban a gonoszság és fájdalmas következményei között kell élnünk, de az a fő, hogy az Atya biztosít a szeretetéről, amit olyan sokféle formában tanúsít, legfőképpen a kereszt által. Éppen ezért különösen fontos, hogy soha ne feledkezzünk meg Mennyei Atyánk ajándékairól és áldásairól! Máskülönben könnyen elcsüggednénk, ha valami rossz ér – ami időnként elkerülhetetlenül meg is történik.

Válsághelyzetben hogyan tapasztaltad már Isten szeretetét? Mit tanultál abból az esetből, amit elmondhatsz annak, aki éppen nehézségekkel küzd és emiatt elbizonytalanodott Isten szeretetét illetően?

Jézus számos módon tanította és bemutatta, hogy az Istenséget három Személy alkotja: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Erre nem tudunk racionális magyarázatot, csak hittel elfogadjuk (mint ahogy a Szentírásban kinyilatkoztatott számos egyéb igazságot is). Pállal együtt szintén igyekszünk eljutni „az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére” (Kol 2:2). Vagyis, még ha sok mindent nem is értünk egészen, igyekezhetünk hittel, engedelmesen, imádkozva és tanulva mind többet és többet megtudni.

Jézus életének döntő pillanataiban a Szentháromság mindhárom Személye cselekedett. Foglaljuk össze, hogy mi volt a szerepük a következő eseményekben!

Születés: Lk 1:26-35 ___________________________________________

_____________________________________________________________

Keresztség: Lk 3:21-22  ________________________________________

_____________________________________________________________

Kereszthalál: Zsid 9:14  ________________________________________

_____________________________________________________________

Amikor földi szolgálata a végéhez közeledett, Jézus megígérte szomorkodó tanítványainak, hogy elküldi a Szentlelket. Itt ismét a Szentháromság három Személyének együttműködését látjuk. „És én kérem az Atyát – biztosította tanítványait Jézus –, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét” (Jn 14:16-17, lásd még 26. vers).

Jézus elmondta, hogy a megváltási tervben tökéletes az összhang és az együttműködés a három isteni Személy között. Amiképpen a Fiú dicsőítette az Atyát, bemutatva szeretetét (Jn 17:4), úgy a Szentlélek is dicsőíti a Fiút, megmutatva kegyelmét (és szeretetét) a világnak (Jn 16:14).

Gondoljunk még olyan kinyilatkoztatott igazságokra, amelyeket szintén nehéz kizárólag racionális módon megérteni! Ugyanakkor nevezzünk meg a természet világából is olyan dolgokat, amelyeket hasonlóan nehéz felfogni! Mit mutatnak ezek a titokzatos dolgok a racionális gondolat korlátairól? Miért fontos hittel élni? Beszélgessünk a válaszainkról szombaton a csoportban!

„Krisztus, hogy Isten iránti bizalmunkat erősítse, arra tanít, hogy új néven szólítsuk meg Istent. Olyan néven, amely az emberi szív legdrágább kapcsolataival fonódik egybe. Abban a kiváltságban részesít, hogy a végtelen Istent Atyánknak szólíthatjuk. Ez a név, ha neki és róla mondjuk, iránta érzett szeretetünk és bizalmunk jele, velünk való kapcsolatának és törődésének záloga. Az Atya szívesen hallja e nevet, ha segítségét és áldását kérve mondjuk. Azt akarja, hogy bátran szólítsuk Atyánknak, és szokjuk meg ezt a szólítást. Ezért Krisztus újra meg újra elismételte.

Isten úgy tekint ránk, mint gyermekeire. Kiemelt a felszínes világból, kiválasztott, hogy a királyi család tagjai, a mennyei király fiai és leányai legyünk. Arra kér, hogy bízzunk benne jobban, mint a gyermek földi atyjában. A szülők szeretik gyermekeiket, de Isten szeretete nagyobb és mélyebb az emberi szeretetnél. Isten szeretete végtelen” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 93. o.).

„Mennyei Atyánk személyesen irántunk tanúsított szeretetét fejezte ki a golgotai kereszten. Az Atya szeret bennünket, könyörületes és irgalmas” (Ellen G. White cikke, The Signs of the Times. 1889. szeptember 30.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Tegyük fel, valaki elmondja, hogy az édesapjával szerzett rossz tapasztalatai miatt nehezére esik szeretni Istent és Mennyei Atyjaként bízni benne. Hogyan segíthetnénk neki, hogy képes legyen szeretni Istent és megbízni benne?

2.  Tudjuk, hogy Isten szeret. Akkor miért van mégis szenvedés?

3.  A csoportban térjünk vissza a csütörtöki rész utolsó kérdéséhez!

4. Gondoljunk a világmindenség hatalmas voltára! Majd pedig gondoljunk arra, hogy a világegyetemet megteremtő Jézus volt az, aki a kereszten meghalt értünk! Hogyan foghatnánk fel ezt a gondolatot, ami a legnagyobb reménységet közvetíti? Hogyan tanulhatunk meg percről percre örülni Isten szeretete bizonyítékának?

KEGYESSÉG, TESTVÉRI SZERETET, JÓTÉKONYSÁG

„De te, óh Istennek embere… kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget” (1Tim 6:11).

„Szoros, meghitt kapcsolatot kell tartanunk a mennyel ahhoz, hogy megmutatkozzon bennünk az istenfélelem kegyelme. Jézus legyen a házunk vendége, családunk tagja, ha tükrözni szeretnénk a képét és be akarjuk mutatni, hogy a Magasságos gyermekei vagyunk. Gyönyörű, ha az otthont a hit jellemzi. Ha az Úr közöttünk lakozik, érezni fogjuk, hogy Krisztus mennyei családjához tartozunk. Tisztában leszünk vele, hogy az angyalok figyelnek, ezért szelíden és türelmesen viselkedünk. Az udvariasság és az istenfélelem gyakorlásával készülünk fel a mennyei udvarba való belépésre…

Énókh Istennel járt, az élete minden dolgában Istent dicsőítette. Otthon és munkája végzése közben is megkérdezte: ’Vajon ez elfogadható az Úr előtt?’ Miközben Istenre gondolt és követte tanácsát, jelleme átalakult és olyan hívő lett, akinek a dolgai Isten tetszésére voltak. Az apostol azt tanácsolja, hogy a kegyességhez adjunk testvéri szeretetet. Milyen nagy szükségünk van erre a lépésre, hogy a jellemünk ezzel a tulajdonsággal is gazdagodjon!… Úgy kell szeretnünk az embereket, ahogyan Krisztus szeret bennünket. Az ember igazi értékét a menny Ura ismeri igazán. Aki a földi otthonában nem kedves, az nem készült fel a mennyei otthonra. Ha csakis a saját akaratát követi, bárkit is szomorít meg vele, nem érezné jól magát a mennyben, ha nem uralkodhatna ott. A szívünket Krisztus szeretetének kell irányítania… Keressük Istent töredelmes, bűnbánó lélekkel, és akkor könyörületre fogunk indulni a testvéreink iránt! Készségesek leszünk a testvéri szeretetre, a jótékonyságra és a szeretetre…” (Ellen G. White: My Life Today. 103. o.).