Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

12. tanulmány     2014  Június 14 − 20.

Krisztus Egyháza és a törvény 

 

Június 14., szombat délután

Üzenetében Noé nem vegyített könnyelmű és Sátánnak tetsző álnokságokat. Nem osztozott az akkori idők számos lakosának felfogásában, miszerint Isten túl irgalmas ahhoz, hogy egy ilyen pusztítást véghezvigyen. Sokan állították, hogy az Úr újabb próbaidőt ad a gonosz emberiségnek, Noé azonban halvány szikráját sem próbálta elhinteni annak a reménynek, hogy akik eltékozolják az alkalmat, és elutasítják a jelenvaló igazságot, majd újabb lehetőséget kapnak a menekülésre. Isten azt szeretné, hogy az emberek szívében az Ő félelme és szeretete élne. Noé hite félelemmel elegyedett, mivel olvashatjuk róla, hogy amikor Isten tudatta vele tervét, félelemmel készítette a bárkát, hogy megmentse háza népét. Hite erősítette félelmét, de ez nem gyávaság volt részéről. Nem próbálta elhallgattatni Isten hangját az emberektől való rettegése miatt, vagy nem tartotta meg csak magának az üzenetet, remegve a következményektől, amelyeket elszenvedhetett volna a hitetlenek ellenállása és gyűlölete következtében. Noé elismerte az Örökkévaló hatalmát, és tudta, hogy Ő beváltja ígéretét. Félelme nem választotta el Alkotójától, hanem sokkal közelebb vezette hozzá, és komoly imában öntötte ki lelkét az Úr előtt. Kezdetben sokan elfogadták üzenetét, ám az emberektől való rettegésük nagyobb volt az istenfélelemnél, és elhagyták a menny igazságait, hogy a hazugságban higgyenek. Az idő múlásával a gúny és az átkok miatt elveszítették bátorságukat, és nem állták ki a próbát. Az emberek lélekjelenléte és állhatatossága csak a próba idején mérhető fel igazán. – Signs of the Times, 1895. április 18.

Június 15., vasárnap  -  Ádámtól Noéig

Az ördög első erőfeszítését Isten törvényének megdöntésére még a menny bűntelen lakói között kezdte meg. Kísérlete egy ideig eredményesnek látszott. Az angyali sereg nagy részét megtévesztette. Sátánnak ez a látszólagos diadala azonban vereséggel és veszteséggel, az Istentől való elkülönüléssel és a mennyből való száműzetéssel végződött.

Amikor a küzdelem a földön folytatódott, a kísértő látszólag ismét előnyre tett szert. A bűn által az ember Sátán foglya lett, és birodalma ezáltal az őslázadó kezébe került. Úgy tűnt, megnyílt előtte az út független királysága megalapítására, valamint az Isten és Fia tekintélyével szembeni ellenállásra. A megváltás terve azonban lehetővé tette az ember számára, hogy összhangba kerüljön Istennel, és engedelmeskedjék törvényének, és az ember épp úgy, mint a föld, Krisztus által megszabaduljon a gonosz hatalmától.

Sátán ismét vereséget szenvedett. Továbbra is csaláshoz folyamodott abban a reményben, hogy sikerül megveretését győzelemre változtatnia. Hogy lázadást szíthasson az elbukott emberi nemzetségben, az Urat igazságtalannak tüntette fel, mert megengedte az embernek törvénye áthágását. „Ha Isten igazságos, és mindent előre tud – mondta a ravasz kísértő –, miért engedte próbának kitenni, bűnt elkövetni az embert, hogy nyomorúság legyen a sorsa a földön, és végül meghaljon?” Ádám gyermekei pedig elfeledkeztek az Örökkévaló hosszútűrő irgalmáról, amellyel megajándékozta gyermekét a másik próba lehetőségével. Figyelmen kívül hagyták azt a bámulatosan nagy áldozatot, amibe lázadásuk került a menny Királyának. Hallgattak a kísértőre, és zúgolódtak az egyetlen lény ellen, aki meg tudja őket menteni az ördög romboló hatalmától.

Ezrek és ezrek ajkáról visszhangzik ma is ugyanez a lázadó panasz Isten ellen. Nem látják be, hogyha a menny megfosztana bennünket a választás szabadságától, bizony elrabolná tőlünk azt az előjogunkat, hogy értelmes lényként éljünk, és pusztán gépies teremtményekké alacsonyítana minket. Nem az a szándéka a Mindenhatónak, hogy akaratunkon uralkodjon. Ő szabad erkölcsi lénynek teremtett bennünket. Hasonlóan az összes többi világ lakóihoz, nekünk is alá kell vetnünk magunkat az engedelmesség próbájának. Sohasem kerülünk olyan helyzetbe, hogy a gonosznak való behódolásunk elkerülhetetlen legyen. Semmiféle kísértés vagy próbatétel nem érhet bennünket, aminek képtelenek lennénk ellenállni. Az Úr olyan bőségesen gondoskodott rólunk és látott el bennünket mindazzal, amire szükségünk van, hogy egyáltalán nem kell vereséget szenvednünk a Sátánnal való küzdelmünkben.

Amikor az emberek elszaporodtak a földön, majdnem az egész világ csatlakozott a lázadók soraihoz. Úgy látszott, megint az ördög szerezte meg a győzelmet. A fenséges hatalom azonban hirtelen véget vetett a bűn tevékenységének. A vízözön megtisztította a földet erkölcsi szennyezettségétől. – Pátriárkák és próféták, 331–332. old.

Isten törvény alá helyezte az embert létének nélkülözhetetlen feltételeként. Az Úr kormányzatának alattvalója volt, és egy rendszer sem állhat fenn törvény nélkül. Az Atya úgy is teremthetett volna embert, hogy képtelen áthágni törvényét: visszatarthatta volna Ádám kezét a tiltott gyümölcs érintésétől; de akkor az ember már nem lett volna szabad erkölcsi lény, hanem csak akarat nélküli báb. A döntés lehetősége nélkül nem engedelmeskedett volna önként, hanem kényszerűségből. Jelleme nem fejlődhetett volna. Ez a mód ellentétben állt Istennek azzal a tervével, amely alapján más világok lakóival bánik. Ez méltatlan lett volna az emberhez mint értelmes lényhez, és alátámasztotta volna Sátánnak azt a vádját, hogy Isten zsarnokként uralkodik. – Pátriárkák és próféták, 49. old.  

Június 16., hétfő  -  Noétól Ábrahámig (1Móz 6:5–9)

A kegyelem által újjá nem született ember természete napjainkban is olyan, mint Noé idejében. Krisztus azt mondta, hogy második eljövetele előtt is úgy lesz, mint egykor az özönvíz előtti időszakban. Noé korában az emberek saját szívük elgondolásait követték, s ennek féktelen gonoszság és törvénytelenség lett a következménye. Ugyanilyen állapotok uralkodnak majd a világ végidei történelmében. Nem fogadják el a figyelmeztetést némelyek a tanult, tiszteletreméltó emberek közül? Az elkerülhetetlen végső pusztulásban elvész majd az emberiség zöme? Hogyan is volt Noé napjaiban? Krisztus azt mondta, hogy a mai idő is olyan, mint akkoriban volt. A népes lakosságból csak nyolcan hittek Noé üzenetének és engedelmeskedtek Isten szavának. A mai időben a legtöbben a széles utat választják, ami a halálra visz, mivel az életre vezető út keskeny, és nem tarthat ott velük a kapzsiság, gonoszság, büszkeség és törvénytelenség. Mint hajdanán Noé napjaiban, az emberek elsöprő többsége elutasítja az üdvözítő igazságot, és a hazug mesékben hisz.

Ma sokan úgy vélik, hogy a Szentlélek dolgozik a szívükben, mégsem engednek az irgalom meghívásának. Magasztos bölcsességről és kegyességről tesznek bizonyságot, mégis lelkiismeret-furdalás nélkül hágják át Isten törvényét. Noé napjainak egyik megkülönböztető jele volt, hogy világi lelkület uralta a föld lakóit. Ettek, ittak, vetettek, építettek és házasodtak – nem mintha ez önmagában rossz lett volna –, de mindezzel mértéktelenségükről tettek bizonyságot. Az egészség és ésszerűség kárára megengedték a féktelen étvágy eluralkodását. Bűnös hajlamaik folyamatos kielégítése megrontotta őket és a földet is. Ugyanilyen gonoszság sokasodott el ma is a világon. Az emberek nem hajlandók meglátni a fékevesztett étvágy és vágyaik beteljesítésének következményeit. Tíz, magát kereszténynek valló személyből kilenc számára a világ jelenti az istent. A végletekig viszik a mohó étvágy kielégítését. (…)

Mint Noé napjaiban, a filozófusok és tudósok megfigyelik a természet törvényeit, mégsem gyarapítják bölcsességüket, és nem látják meg e rendeléseken túl a természet törvényszerűségeinek Alkotóját. A bölcsek világi módon próbálják meg a gyakorlatban megmagyarázni és elméletben megfogalmazni a természetre vonatkozó elméleteiket, figyelmen kívül hagyva a természet Istenét. Sokan ellenállnak a Mindenható figyelmeztetéseinek, és felsorakoznak törvénye ellen, mivel bűnös életük nem hozható összhangba a mennyei erkölcsi uralom tiszta alapelveivel. Azt gondolják, hogy túl nehéz változtatni életmódjukon, s ezért inkább azon fáradoznak, hogy a menny törvényét igazítsák lealacsonyodott magatartásukhoz. Azt tervezte az Úr, hogy Noé által figyelmezteti a világot, hogy az emberek megláthassák vétkeiket, ráébredjenek bűnösségükre és végtelen gonosz voltukra, felriadjanak, féljenek és megtérjenek, hogy megbocsáthasson nekik és üdvözíthesse őket.

Amint egyre közelebb kerülünk Krisztus második eljöveteléhez, az Úr figyelmeztető üzenettel küldi el szolgáit, hogy a világ felkészülhessen erre az eseményre. Mivel a föld folyamatosan áthágja Isten törvényét, irgalmasan próbál inteni, hogy felhívja a lakosok figyelmét az Ő törvényére, a tükörre, amelybe nézve felfedezhetik jellemhibáikat. Ha sürgősen erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy kijavítsák hibáikat Isten iránti megtéréssel és az Úr Jézus Krisztusba vetett hittel, az Ő vére érdemében megbocsáttatnak bűneik, mivel ez a törvényt áthágó ember egyetlen reménysége. Ám ha Noé napjaihoz hasonlóan ma is a többség bizalmatlanul viszonyul az Isten által küldött bizonyságtevéshez, most sem kerülheti el a világ a pusztulást. – Signs of the Times, 1878. január 3.

Június 17., kedd  -  Ábrahámtól Mózesig

Miután Bábel tornyának építői szétszéledtek, újra majdnem általánossá vált a bálványimádás. Az Úr végül hagyta, hogy a konok törvényszegők saját gonosz útjaikat kövessék. Sém családjából pedig kiválasztotta Ábrahámot, hogy megőrizze törvényét a jövő nemzedékek számára. Ábrahám a babonaság és a pogányság légkörében nőtt fel. Atyja családjának tagjai is, akik még őrizték Isten ismeretét, engedtek a környező befolyás csábjának, és Jahve helyett „idegen isteneket” szolgáltak. De az igaz hit nem tűnhetett el a földről. A menny mindig megőrzött egy maradékot a maga szolgálatára. Ádám, Séth, Énók, Methusélah, Noé, Sém korszakról korszakra töretlenül megőrizte az Úr akaratának drága kinyilatkoztatásait. Tháré fia lett e szent megbízás örököse. Hiába csalogatta mindenfelől a bálványimádás. Egy hívő a hitetlenek között, akit nem tudott megrontani az eluralkodó hitehagyás, rendíthetetlenül imádta az egy igaz Istent. „Közel van az Úr minden Őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel hívja Őt.” (Zsolt 145:18) A Mindenható közölte akaratát Ábrahámmal; világosan megismertette törvénye kívánalmaival és a Krisztus által megvalósuló megváltással. – Pátriárkák és próféták, 125. old.

Az Úr angyalok által jelentette meg Ábrahámnak akaratát. Megjelent neki Jézus, és érthetően ismertette az erkölcsi törvény elvárásait és az általa megvalósuló nagy üdvösséget. Azért hívta el a pátriárkát Isten, hogy megőrizze egy bűnös és egyre inkább megromló világban az igazságot. Leszármazottai azonban eltávolodtak az igaz Istentől, és áthágták törvényét. Összekeveredtek azokkal a népekkel, akik nem ismerték és nem félték Őt, fokozatosan elsajátították szokásaikat, magatartásukat, mígnem haragra gerjedt ellenük az Örökkévaló, és megengedte, hogy azt cselekedjék, amit gonosz szívük diktál. Felkínálta Ábrahámnak különleges áldásait, mivel hűségesen megtartotta rendeléseit. Az Úr kiválasztotta a pátriárka családját, mint az Ő drága kincsét. – Review and Herald, 1875. április 29.

Ábrahám Isten barátja volt, akiről az Úr ezt mondta: „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úr útját, igazságot és törvényt tévén.” (1Móz 18:19) A Teremtő tisztelte Ábrahámot, mert vallásosságra nevelte családját, s elérte, hogy istenfélelemben éljen egész családja. Így szólt Isten: „Tudom róla, hogy megparancsolja” – hogy nem fogja elárulni a szent bizalmat, és tapodtat sem hátrál meg. Van törvény, és Ábrahám meg is tartja, nem vakítja el az elvakult szeretet a helyes út iránti érzékét. Nem lép Isten és gyermekei üdvössége közé. Ábrahámot nem térítette le a helyes úttól az az engedékenység, amely valójában a legkönyörtelenebb kegyetlenség. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 547–548. old.

Június 18., szerda  -  Mózestől az Úr Jézusig

Isten látomásokon keresztül nyilatkoztatta ki Ábrahámnak terveit. Jelképek által mutatta meg, hogy leszármazottai rabszolgák lesznek egy bálványimádó országban, mert megbünteti őket hitehagyásukért.

Ám amikor megalázzák magukat Isten előtt, beismerik tévelygéseiket, és buzgón hozzá fohászkodnak, hogy megszabadítsa őket az egyiptomiak nyomasztó igája alól, ígéreteik és fogadalmaik (miszerint az Úrnak szolgálnak és törvényeit megtartják, ha kiszabadítja őket a rabságból) eljutnak a mennybe. Az Atya a lehető legcsodálatosabban válaszol imáikra, s kihozza őket Egyiptomból, és drága kincseként teszi félre őket magának.

Miután a Mindenható a legünnepélyesebb módon fogadta meg, hogy Izrael népe lesz a legdrágább kincse, kihozta őket sátraikból és táborukból, hogy találkozhassanak vele. Az Úr az Ő irgalmában jónak látta, hogy leszálljon a Sínai-hegyre, de nem csak azért, hogy új törvényt adjon nekik, hanem az egész nép füle hallatára újra elmondja a már létező törvényt. Isten jelenléte szentelte meg a hegyet, ezért sem ember, sem állat nem érinthette, ellenkező esetben halál várt rá. A zsidóknak meg kellett tanulniuk, hogy mindenre, ami a mennyel kapcsolatos, nagy tisztelettel és hódolattal tekintsenek. Felettébb magas beosztást kaptak, amikor törvényének megtartóivá lettek. „Az egész Sínai-hegy pedig füstölgött, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben, és felment annak füstje, mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon rengett.” (2Móz 19:18) Isten dicsősége pedig emésztő tűzként nyugodott meg a hegy tetején.

A törvény kihirdetésének alkalmát az Úr dicsőséges jelleméhez mérten magasztos és igencsak rettenetes jelenetté alakította. A Tízparancsolatot mennydörgések és villámlások közepette hirdette ki nagy hatalommal és dicsőséggel. Az Úr hangja kürtzengésként szólt egyre hangosabban és hangosabban gördülve alá a hegy lábáig. A föld remegett és vonaglott, s úgy tűnt, hogy az egész hegy alapjaiban megrendült. Izrael népének legjobb tagjai rettegtek a félelemtől, s arccal a földre borultak Isten előtt. Messzemenően hatott rájuk a tiszteletet parancsoló hang és a végtelen dicsőség, amely megmutatkozott a hegyen. – Review and Herald, 1875. április 29.

Az Úr azt akarta, hogy dicsérjék és magasztalják népét, Izraelt. Mindent megadott nekik, ami lelkileg a javukat szolgálhatta. Minden lehetőséget megteremtett arra, hogy jellemük olyanná formálódjék, amellyel Őt képviselhetik.

A világ népei csodálták volna Isten törvénye iránti engedelmességük nyomán fakadó jólétüket. Aki minden mestermunkához bölcsességet és ügyességet adott nekik, továbbra is tanítani akarta őket, és törvényei iránti engedelmességük jellemüket nemessé és emelkedetté tette volna. Engedelmességük megóvta volna őket a más népeket sújtó betegségektől. Nagyszerű értelmi képességeket kaptak volna. Jólétükkel az Örökkévaló dicsőségét és hatalmának magasztosságát kellett volna megmutatniuk. Az Úr papok és fejedelmek birodalmává akarta tenni Izraelt. Mindent megadott nekik ahhoz, hogy a föld legnagyobb népévé legyenek. – Krisztus példázatai, 288. old.

Június 19., csütörtök  -  Az Úr Jézustól a maradékig

Igen kevesen ismerik a bűn súlyosságának valóságát, és értik meg az Úr törvénye áthágásának pusztító erejét. Elemezve a csodálatos megváltási tervet és a bűnös istenképűségének helyreállítását, megfigyelhetjük, hogy az ember szabadulásának egyetlen módja Isten Fiának áldozata, melyet semmihez sem fogható jósága és szeretete folytán hozott értünk. Csak neki volt hatalma megküzdeni a Teremtő és az ember nagy ellenségével azok helyett, akik hit által kapaszkodnak bele, így hatalmat kaptak, hogy győzhessenek nevében és érdemei alapján.

A Golgota alapján láthatjuk, mennyibe került Isten Fiának az üdvösségszerzés az elbukott emberiségnek. Ahogy tökéletes volt az ember érdekében hozott áldozat, ugyanúgy tökéletesnek kellett lennie az ember bűnből való helyreállításának is. Azért adta a Felséges a törvényét, hogy szabályrendszer legyen magatartásunk szabályozására. A törvény sosem néz el egy gonosz tettet sem. Egyetlen igazságtalanság sem mentesül ítélete alól. Krisztus élete tökéletesen betöltötte a törvény minden előírását. Ezt mondta Jézus: „Én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait.” (Jn 15:10) A törvény ismerete elítélné a bűnöst és kiűzné kebléből a reményt, ha nem nézne Jézusra, helyettesére, aki kész megbocsátani vétkét és eltörölni bűneit. Amikor a Jézus Krisztusba vetett hit által az ember igyekszik jót tenni és az Úr útján megmaradni engedelmeskedve a tíz parancsnak, a megtérő és engedelmes léleknek Krisztus feddhetetlensége adatik és vétke elfedeztetik. – Review and Herald, 1888. augusztus 21.

A szívből származik minden igazi engedelmesség. Krisztusnál is a szív ügye volt az engedelmesség. Ha egyetértünk vele, úgy Jézus is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Ekként vegyül össze szívünk és elménk a menny akaratával harmonizálva, hogy amikor neki engedelmeskedünk, tulajdonképpen nem csinálunk mást, csak eleget teszünk saját indítékainknak. Megtisztított és megszentelt akaratunk Krisztus szolgálatának végzésében találja majd legnagyobb örömét. Mikor megismerjük Istent, mivel éppen az a kiváltságunk, hogy megismerhetjük Őt, akkor életünk folytonos engedelmességgel telik meg. Gyűlöletes lesz számunkra a bűn a Megváltó lényének értékelése, megbecsülése által az Atyával való közösség útján.

Amint Krisztus is emberként élt a törvény alatt, úgy mi is megtehetjük ezt, ha erőért könyörögve ragadjuk meg isteni erejét. Kötelességünkért való felelősségünket azonban nem helyezhetjük, háríthatjuk át másokra, és nem várhatjuk, hogy ők mondják meg nekünk, mit tegyünk. Nem függhetünk a többiek tanácsától. Az Úr minket is éppen olyan készségesen oktat kötelességeinkre, mint ahogy másokat is erre tanít. Ha hittel megyünk hozzá, személyesen nekünk árulja el titkait. Szívünk gyakran ég, mikor közel jön hozzánk, hogy éppen úgy kapcsolatba, közösségbe lépjen velünk, mint egykor Énókkal is tette. Azok, akik úgy döntenek, hogy semmi olyat nem tesznek, ami nem tetszik Istennek, miután ügyüket az Úr elé vitték, megtudják, pontosan melyik úton kell járniuk. Ők nemcsak bölcsességet kapnak, hanem erőt is. Igen, Isten erőt ad majd nekik az engedelmességre, a szolgálatra – úgy, ahogy Krisztus megígérte. Az Úr azért ruházott át minden hatalmat Jézusra, az emberi nemzetség fejére és képviselőjére, hogy ellássa az elesett embereket mindazzal, amire szükségük van. „Akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az Ő parancsolatait és azokat cselekesszük, amik kedvesek őelőtte.” (1Jn 3:22) – Jézus élete, 668. old.