Ellen White-idézetek
12. tanulmány − 2014
Június 14 − 20.
Krisztus Egyháza és a
törvény
Június 14., szombat délután
Üzenetében Noé nem vegyített
könnyelmű és Sátánnak tetsző álnokságokat. Nem osztozott az akkori idők számos
lakosának felfogásában, miszerint Isten túl irgalmas ahhoz, hogy egy ilyen
pusztítást véghezvigyen. Sokan állították, hogy az Úr újabb próbaidőt ad a
gonosz emberiségnek, Noé azonban halvány szikráját sem próbálta elhinteni annak
a reménynek, hogy akik eltékozolják az alkalmat, és elutasítják a jelenvaló
igazságot, majd újabb lehetőséget kapnak a menekülésre. Isten azt szeretné, hogy
az emberek szívében az Ő félelme és szeretete élne. Noé hite félelemmel
elegyedett, mivel olvashatjuk róla, hogy amikor Isten tudatta vele tervét,
félelemmel készítette a bárkát, hogy megmentse háza népét. Hite erősítette
félelmét, de ez nem gyávaság volt részéről. Nem próbálta elhallgattatni Isten
hangját az emberektől való rettegése miatt, vagy nem tartotta meg csak magának
az üzenetet, remegve a következményektől, amelyeket elszenvedhetett volna a
hitetlenek ellenállása és gyűlölete következtében. Noé elismerte az Örökkévaló
hatalmát, és tudta, hogy Ő beváltja ígéretét. Félelme nem választotta el
Alkotójától, hanem sokkal közelebb vezette hozzá, és komoly imában öntötte ki
lelkét az Úr előtt. Kezdetben sokan elfogadták üzenetét, ám az emberektől való
rettegésük nagyobb volt az istenfélelemnél, és elhagyták a menny igazságait,
hogy a hazugságban higgyenek. Az idő múlásával a gúny és az átkok miatt
elveszítették bátorságukat, és nem állták ki a próbát. Az emberek lélekjelenléte
és állhatatossága csak a próba idején mérhető fel igazán. –
Signs of the Times, 1895. április 18.
Június 15., vasárnap
- Ádámtól Noéig
Az ördög első erőfeszítését
Isten törvényének megdöntésére még a menny bűntelen lakói között kezdte meg.
Kísérlete egy ideig eredményesnek látszott. Az angyali sereg nagy részét
megtévesztette. Sátánnak ez a látszólagos diadala azonban vereséggel és
veszteséggel, az Istentől való elkülönüléssel és a mennyből való száműzetéssel
végződött.
Amikor a küzdelem a földön
folytatódott, a kísértő látszólag ismét előnyre tett szert. A bűn által az ember
Sátán foglya lett, és birodalma ezáltal az őslázadó kezébe került. Úgy tűnt,
megnyílt előtte az út független királysága megalapítására, valamint az Isten és
Fia tekintélyével szembeni ellenállásra. A megváltás terve azonban lehetővé
tette az ember számára, hogy összhangba kerüljön Istennel, és engedelmeskedjék
törvényének, és az ember épp úgy, mint a föld, Krisztus által megszabaduljon a
gonosz hatalmától.
Sátán ismét vereséget
szenvedett. Továbbra is csaláshoz folyamodott abban a reményben, hogy sikerül
megveretését győzelemre változtatnia. Hogy lázadást szíthasson az elbukott
emberi nemzetségben, az Urat igazságtalannak tüntette fel, mert megengedte az
embernek törvénye áthágását. „Ha Isten igazságos, és mindent előre tud – mondta
a ravasz kísértő –, miért engedte próbának kitenni, bűnt elkövetni az embert,
hogy nyomorúság legyen a sorsa a földön, és végül meghaljon?” Ádám gyermekei
pedig elfeledkeztek az Örökkévaló hosszútűrő irgalmáról, amellyel megajándékozta
gyermekét a másik próba lehetőségével. Figyelmen kívül hagyták azt a bámulatosan
nagy áldozatot, amibe lázadásuk került a menny Királyának. Hallgattak a
kísértőre, és zúgolódtak az egyetlen lény ellen, aki meg tudja őket menteni az
ördög romboló hatalmától.
Ezrek és ezrek ajkáról
visszhangzik ma is ugyanez a lázadó panasz Isten ellen. Nem látják be, hogyha a
menny megfosztana bennünket a választás szabadságától, bizony elrabolná tőlünk
azt az előjogunkat, hogy értelmes lényként éljünk, és pusztán gépies
teremtményekké alacsonyítana minket. Nem az a szándéka a Mindenhatónak, hogy
akaratunkon uralkodjon. Ő szabad erkölcsi lénynek teremtett bennünket. Hasonlóan
az összes többi világ lakóihoz, nekünk is alá kell vetnünk magunkat az
engedelmesség próbájának. Sohasem kerülünk olyan helyzetbe, hogy a gonosznak
való behódolásunk elkerülhetetlen legyen. Semmiféle kísértés vagy próbatétel nem
érhet bennünket, aminek képtelenek lennénk ellenállni. Az Úr olyan bőségesen
gondoskodott rólunk és látott el bennünket mindazzal, amire szükségünk van, hogy
egyáltalán nem kell vereséget szenvednünk a Sátánnal való küzdelmünkben.
Amikor az emberek
elszaporodtak a földön, majdnem az egész világ csatlakozott a lázadók soraihoz.
Úgy látszott, megint az ördög szerezte meg a győzelmet. A fenséges hatalom
azonban hirtelen véget vetett a bűn tevékenységének. A vízözön megtisztította a
földet erkölcsi szennyezettségétől. – Pátriárkák és próféták,
331–332. old.
Isten törvény alá helyezte
az embert létének nélkülözhetetlen feltételeként. Az Úr kormányzatának
alattvalója volt, és egy rendszer sem állhat fenn törvény nélkül. Az Atya úgy is
teremthetett volna embert, hogy képtelen áthágni törvényét: visszatarthatta
volna Ádám kezét a tiltott gyümölcs érintésétől; de akkor az ember már nem lett
volna szabad erkölcsi lény, hanem csak akarat nélküli báb. A döntés lehetősége
nélkül nem engedelmeskedett volna önként, hanem kényszerűségből. Jelleme nem
fejlődhetett volna. Ez a mód ellentétben állt Istennek azzal a tervével, amely
alapján más világok lakóival bánik. Ez méltatlan lett volna az emberhez mint
értelmes lényhez, és alátámasztotta volna Sátánnak azt a vádját, hogy Isten
zsarnokként uralkodik. – Pátriárkák és próféták,
49. old.
Június 16., hétfő
- Noétól
Ábrahámig (1Móz 6:5–9)
A kegyelem által újjá nem
született ember természete napjainkban is olyan, mint Noé idejében. Krisztus azt
mondta, hogy második eljövetele előtt is úgy lesz, mint egykor az özönvíz előtti
időszakban. Noé korában az emberek saját szívük elgondolásait követték, s ennek
féktelen gonoszság és törvénytelenség lett a következménye. Ugyanilyen állapotok
uralkodnak majd a világ végidei történelmében. Nem fogadják el a figyelmeztetést
némelyek a tanult, tiszteletreméltó emberek közül? Az elkerülhetetlen végső
pusztulásban elvész majd az emberiség zöme? Hogyan is volt Noé napjaiban?
Krisztus azt mondta, hogy a mai idő is olyan, mint akkoriban volt. A népes
lakosságból csak nyolcan hittek Noé üzenetének és engedelmeskedtek Isten
szavának. A mai időben a legtöbben a széles utat választják, ami a halálra visz,
mivel az életre vezető út keskeny, és nem tarthat ott velük a kapzsiság,
gonoszság, büszkeség és törvénytelenség. Mint hajdanán Noé napjaiban, az emberek
elsöprő többsége elutasítja az üdvözítő igazságot, és a hazug mesékben hisz.
Ma sokan úgy vélik, hogy a
Szentlélek dolgozik a szívükben, mégsem engednek az irgalom meghívásának.
Magasztos bölcsességről és kegyességről tesznek bizonyságot, mégis
lelkiismeret-furdalás nélkül hágják át Isten törvényét. Noé napjainak egyik
megkülönböztető jele volt, hogy világi lelkület uralta a föld lakóit. Ettek,
ittak, vetettek, építettek és házasodtak – nem mintha ez önmagában rossz lett
volna –, de mindezzel mértéktelenségükről tettek bizonyságot. Az egészség és
ésszerűség kárára megengedték a féktelen étvágy eluralkodását. Bűnös hajlamaik
folyamatos kielégítése megrontotta őket és a földet is. Ugyanilyen gonoszság
sokasodott el ma is a világon. Az emberek nem hajlandók meglátni a fékevesztett
étvágy és vágyaik beteljesítésének következményeit. Tíz, magát kereszténynek
valló személyből kilenc számára a világ jelenti az istent. A végletekig viszik a
mohó étvágy kielégítését. (…)
Mint Noé napjaiban, a
filozófusok és tudósok megfigyelik a természet törvényeit, mégsem gyarapítják
bölcsességüket, és nem látják meg e rendeléseken túl a természet
törvényszerűségeinek Alkotóját. A bölcsek világi módon próbálják meg a
gyakorlatban megmagyarázni és elméletben megfogalmazni a természetre vonatkozó
elméleteiket, figyelmen kívül hagyva a természet Istenét. Sokan ellenállnak a
Mindenható figyelmeztetéseinek, és felsorakoznak törvénye ellen, mivel bűnös
életük nem hozható összhangba a mennyei erkölcsi uralom tiszta alapelveivel. Azt
gondolják, hogy túl nehéz változtatni életmódjukon, s ezért inkább azon
fáradoznak, hogy a menny törvényét igazítsák lealacsonyodott magatartásukhoz.
Azt tervezte az Úr, hogy Noé által figyelmezteti a világot, hogy az emberek
megláthassák vétkeiket, ráébredjenek bűnösségükre és végtelen gonosz voltukra,
felriadjanak, féljenek és megtérjenek, hogy megbocsáthasson nekik és
üdvözíthesse őket.
Amint egyre közelebb
kerülünk Krisztus második eljöveteléhez, az Úr figyelmeztető üzenettel küldi el
szolgáit, hogy a világ felkészülhessen erre az eseményre. Mivel a föld
folyamatosan áthágja Isten törvényét, irgalmasan próbál inteni, hogy felhívja a
lakosok figyelmét az Ő törvényére, a tükörre, amelybe nézve felfedezhetik
jellemhibáikat. Ha sürgősen erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy
kijavítsák hibáikat Isten iránti megtéréssel és az Úr Jézus Krisztusba vetett
hittel, az Ő vére érdemében megbocsáttatnak bűneik, mivel ez a törvényt áthágó
ember egyetlen reménysége. Ám ha Noé napjaihoz hasonlóan ma is a többség
bizalmatlanul viszonyul az Isten által küldött bizonyságtevéshez, most sem
kerülheti el a világ a pusztulást. – Signs
of the Times, 1878. január 3.
Június 17., kedd
- Ábrahámtól
Mózesig
Miután Bábel tornyának
építői szétszéledtek, újra majdnem általánossá vált a bálványimádás. Az Úr végül
hagyta, hogy a konok törvényszegők saját gonosz útjaikat kövessék. Sém
családjából pedig kiválasztotta Ábrahámot, hogy megőrizze törvényét a jövő
nemzedékek számára. Ábrahám a babonaság és a pogányság légkörében nőtt fel.
Atyja családjának tagjai is, akik még őrizték Isten ismeretét, engedtek a
környező befolyás csábjának, és Jahve helyett „idegen isteneket” szolgáltak. De
az igaz hit nem tűnhetett el a földről. A menny mindig megőrzött egy maradékot a
maga szolgálatára. Ádám, Séth, Énók, Methusélah, Noé, Sém korszakról korszakra
töretlenül megőrizte az Úr akaratának drága kinyilatkoztatásait. Tháré fia lett
e szent megbízás örököse. Hiába csalogatta mindenfelől a bálványimádás. Egy hívő
a hitetlenek között, akit nem tudott megrontani az eluralkodó hitehagyás,
rendíthetetlenül imádta az egy igaz Istent. „Közel van az Úr minden Őt hívóhoz;
mindenkihez, aki hűséggel hívja Őt.” (Zsolt 145:18) A Mindenható közölte
akaratát Ábrahámmal; világosan megismertette törvénye kívánalmaival és a
Krisztus által megvalósuló megváltással. –
Pátriárkák és próféták, 125. old.
Az Úr angyalok által
jelentette meg Ábrahámnak akaratát. Megjelent neki Jézus, és érthetően
ismertette az erkölcsi törvény elvárásait és az általa megvalósuló nagy
üdvösséget. Azért hívta el a pátriárkát Isten, hogy megőrizze egy bűnös és egyre
inkább megromló világban az igazságot. Leszármazottai azonban eltávolodtak az
igaz Istentől, és áthágták törvényét. Összekeveredtek azokkal a népekkel, akik
nem ismerték és nem félték Őt, fokozatosan elsajátították szokásaikat,
magatartásukat, mígnem haragra gerjedt ellenük az Örökkévaló, és megengedte,
hogy azt cselekedjék, amit gonosz szívük diktál. Felkínálta Ábrahámnak
különleges áldásait, mivel hűségesen megtartotta rendeléseit. Az Úr
kiválasztotta a pátriárka családját, mint az Ő drága kincsét. –
Review and Herald, 1875. április 29.
Ábrahám Isten barátja volt,
akiről az Úr ezt mondta: „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és
az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úr útját, igazságot és törvényt
tévén.” (1Móz 18:19) A Teremtő tisztelte Ábrahámot, mert vallásosságra nevelte
családját, s elérte, hogy istenfélelemben éljen egész családja. Így szólt Isten:
„Tudom róla, hogy megparancsolja” – hogy nem fogja elárulni a szent bizalmat, és
tapodtat sem hátrál meg. Van törvény, és Ábrahám meg is tartja, nem vakítja el
az elvakult szeretet a helyes út iránti érzékét. Nem lép Isten és gyermekei
üdvössége közé. Ábrahámot nem térítette le a helyes úttól az az engedékenység,
amely valójában a legkönyörtelenebb kegyetlenség. –
Bizonyságtételek,
5. kötet, 547–548. old.
Június 18., szerda
- Mózestől az
Úr Jézusig
Isten látomásokon keresztül
nyilatkoztatta ki Ábrahámnak terveit. Jelképek által mutatta meg, hogy
leszármazottai rabszolgák lesznek egy bálványimádó országban, mert megbünteti
őket hitehagyásukért.
Ám amikor megalázzák magukat
Isten előtt, beismerik tévelygéseiket, és buzgón hozzá fohászkodnak, hogy
megszabadítsa őket az egyiptomiak nyomasztó igája alól, ígéreteik és fogadalmaik
(miszerint az Úrnak szolgálnak és törvényeit megtartják, ha kiszabadítja őket a
rabságból) eljutnak a mennybe. Az Atya a lehető legcsodálatosabban válaszol
imáikra, s kihozza őket Egyiptomból, és drága kincseként teszi félre őket
magának.
Miután a Mindenható a
legünnepélyesebb módon fogadta meg, hogy Izrael népe lesz a legdrágább kincse,
kihozta őket sátraikból és táborukból, hogy találkozhassanak vele. Az Úr az Ő
irgalmában jónak látta, hogy leszálljon a Sínai-hegyre, de nem csak azért, hogy
új törvényt adjon nekik, hanem az egész nép füle hallatára újra elmondja a már
létező törvényt. Isten jelenléte szentelte meg a hegyet, ezért sem ember, sem
állat nem érinthette, ellenkező esetben halál várt rá. A zsidóknak meg kellett
tanulniuk, hogy mindenre, ami a mennyel kapcsolatos, nagy tisztelettel és
hódolattal tekintsenek. Felettébb magas beosztást kaptak, amikor törvényének
megtartóivá lettek. „Az egész
Sínai-hegy pedig füstölgött, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben, és felment
annak füstje, mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon rengett.” (2Móz
19:18) Isten dicsősége pedig emésztő tűzként nyugodott meg a hegy tetején.
A törvény kihirdetésének alkalmát az Úr
dicsőséges jelleméhez mérten magasztos és igencsak rettenetes jelenetté
alakította. A Tízparancsolatot mennydörgések és villámlások közepette hirdette
ki nagy hatalommal és dicsőséggel. Az Úr hangja kürtzengésként szólt egyre
hangosabban és hangosabban gördülve alá a hegy lábáig. A föld remegett és
vonaglott, s úgy tűnt, hogy az egész hegy alapjaiban megrendült. Izrael népének
legjobb tagjai rettegtek a félelemtől, s arccal a földre borultak Isten előtt.
Messzemenően hatott rájuk a tiszteletet parancsoló hang és a végtelen dicsőség,
amely megmutatkozott a hegyen. – Review
and Herald, 1875. április 29.
Az Úr azt akarta, hogy
dicsérjék és magasztalják népét, Izraelt. Mindent megadott nekik, ami lelkileg a
javukat szolgálhatta. Minden lehetőséget megteremtett arra, hogy jellemük
olyanná formálódjék, amellyel Őt képviselhetik.
A világ népei csodálták
volna Isten törvénye iránti engedelmességük nyomán fakadó jólétüket. Aki minden
mestermunkához bölcsességet és ügyességet adott nekik, továbbra is tanítani
akarta őket, és törvényei iránti engedelmességük jellemüket nemessé és
emelkedetté tette volna. Engedelmességük megóvta volna őket a más népeket sújtó
betegségektől. Nagyszerű értelmi képességeket kaptak volna. Jólétükkel az
Örökkévaló dicsőségét és hatalmának magasztosságát kellett volna megmutatniuk.
Az Úr papok és fejedelmek birodalmává akarta tenni Izraelt. Mindent megadott
nekik ahhoz, hogy a föld legnagyobb népévé legyenek.
– Krisztus példázatai,
288. old.
Június 19., csütörtök
- Az Úr
Jézustól a maradékig
Igen kevesen ismerik a bűn
súlyosságának valóságát, és értik meg az Úr törvénye áthágásának pusztító
erejét. Elemezve a csodálatos megváltási tervet és a bűnös istenképűségének
helyreállítását, megfigyelhetjük, hogy az ember szabadulásának egyetlen módja
Isten Fiának áldozata, melyet semmihez sem fogható jósága és szeretete folytán
hozott értünk. Csak neki volt hatalma megküzdeni a Teremtő és az ember nagy
ellenségével azok helyett, akik hit által kapaszkodnak bele, így hatalmat
kaptak, hogy győzhessenek nevében és érdemei alapján.
A Golgota alapján láthatjuk,
mennyibe került Isten Fiának az üdvösségszerzés az elbukott emberiségnek. Ahogy
tökéletes volt az ember érdekében hozott áldozat, ugyanúgy tökéletesnek kellett
lennie az ember bűnből való helyreállításának is. Azért adta a Felséges a
törvényét, hogy szabályrendszer legyen magatartásunk szabályozására. A törvény
sosem néz el egy gonosz tettet sem. Egyetlen igazságtalanság sem mentesül
ítélete alól. Krisztus élete tökéletesen betöltötte a törvény minden előírását.
Ezt mondta Jézus: „Én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait.” (Jn 15:10) A törvény
ismerete elítélné a bűnöst és kiűzné kebléből a reményt, ha nem nézne Jézusra,
helyettesére, aki kész megbocsátani vétkét és eltörölni bűneit. Amikor a Jézus
Krisztusba vetett hit által az ember igyekszik jót tenni és az Úr útján
megmaradni engedelmeskedve a tíz parancsnak, a megtérő és engedelmes léleknek
Krisztus feddhetetlensége adatik és vétke elfedeztetik. –
Review and Herald, 1888.
augusztus 21.
A szívből származik minden
igazi engedelmesség. Krisztusnál is a szív ügye volt az engedelmesség. Ha
egyetértünk vele, úgy Jézus is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal.
Ekként vegyül össze szívünk és elménk a menny akaratával harmonizálva, hogy
amikor neki engedelmeskedünk, tulajdonképpen nem csinálunk mást, csak eleget
teszünk saját indítékainknak. Megtisztított és megszentelt akaratunk Krisztus
szolgálatának végzésében találja majd legnagyobb örömét. Mikor megismerjük
Istent, mivel éppen az a kiváltságunk, hogy megismerhetjük Őt, akkor életünk
folytonos engedelmességgel telik meg. Gyűlöletes lesz számunkra a bűn a Megváltó
lényének értékelése, megbecsülése által az Atyával való közösség útján.
Amint Krisztus is emberként
élt a törvény alatt, úgy mi is megtehetjük ezt, ha erőért könyörögve ragadjuk
meg isteni erejét. Kötelességünkért való felelősségünket azonban nem
helyezhetjük, háríthatjuk át másokra, és nem várhatjuk, hogy ők mondják meg
nekünk, mit tegyünk. Nem függhetünk a többiek tanácsától. Az Úr minket is éppen
olyan készségesen oktat kötelességeinkre, mint ahogy másokat is erre tanít. Ha
hittel megyünk hozzá, személyesen nekünk árulja el titkait. Szívünk gyakran ég,
mikor közel jön hozzánk, hogy éppen úgy kapcsolatba, közösségbe lépjen velünk,
mint egykor Énókkal is tette. Azok, akik úgy döntenek, hogy semmi olyat nem
tesznek, ami nem tetszik Istennek, miután ügyüket az Úr elé vitték, megtudják,
pontosan melyik úton kell járniuk. Ők nemcsak bölcsességet kapnak, hanem erőt
is. Igen, Isten erőt ad majd nekik az engedelmességre, a szolgálatra – úgy,
ahogy Krisztus megígérte. Az Úr azért ruházott át minden hatalmat Jézusra, az
emberi nemzetség fejére és képviselőjére, hogy ellássa az elesett embereket
mindazzal, amire szükségük van. „Akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert
megtartjuk az Ő parancsolatait és azokat cselekesszük, amik kedvesek őelőtte.”
(1Jn 3:22) – Jézus élete, 668. old.