Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

11. tanulmány     2014  Június 7 − 13.

Az apostolok és a törvény 

Június 7., szombat délután

Amikor hit és megtérés által elfogadjuk Krisztust Megváltónknak, az Úr megbocsátja bűneinket, és eltörli a törvénye által előírt büntetést. A vétkező akkor igaz emberként áll Isten előtt, s a mennyei előjogok haszonélvezője lesz a Szentlélekkel, az Atyával és a Fiúval való közösség által. Ennek ellenére még mindig van elvégzendő feladata. A léleknek meg kell szentelődnie az igazságban. Ez is hit által valósul meg. Mert a jellem csak a hit által elfogadott krisztusi kegyelem útján változik meg. (…)

Az apostol szavai világosságot gyújtanak és rámutatnak arra, mit is jelent az igazi hit. „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatsz. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” (Róm 10:9–10) Szívvel hinni többet jelent a meggyőződésnél, többet az egyetértésnél az igazsággal. Az ilyen hit őszinte, vágyakozó, és érzelmeket, lelket érint meg. Olyan hit, amely szeretet által munkálkodik, és megtisztítja a szívet.

Isten kinyilatkoztatja a bűnösnek Krisztust, s a bűnös látja Őt meghalni a Golgotán egy teremtett lény hibáiért. Akkor megérti, hogy a menny törvényének ítélete alatt áll, mivel a Lélek dolgozik a lelkiismeretében, és hangsúlyozza az áthágott törvényt számára. Így alkalma adódik, hogy szembeszálljon a törvénnyel és elutasítsa a Megváltót, vagy alávesse magát elvárásainak, és elfogadja Krisztust személyes Szabadítójaként. Isten senkit sem fog szolgálatra kényszeríteni, ám az ember elé tárja kötelességét, felismertetik szent törvényének elvárásait és döntéseinek következményeit – ami élet, ha engedelmeskedik vagy pusztulás, ha engedetlen lesz. – Signs of the Times, 1890. november 3.

Június 8., vasárnap  -  Pál és a törvény

Pál mindenkor magasztalta az isteni törvényt. Kimutatta azonban, hogy magában a törvényben nincsen erő, hogy az embert engedetlenségének büntetése alól felmentse. A bűnösnek bűneit meg kell bánnia és meg kell alázkodnia Isten előtt, mert a törvény áthágása az Úr jogos haragját hívta ki; azután pedig Krisztus vérében kell bíznia, mint a bocsánat egyedüli lehetőségében. Emlékeztette a híveket arra a tanításra, hogy Isten Fia, mint áldozat, elszenvedte a halált értük, felment a mennybe, s ott mint Szószólójuk áll az Atya előtt. Csak töredelem és hit által szabadulhatnak ki a bűn átka alól, hogy azután Krisztus kegyelméből engedelmeskedjenek az Úr törvényének. – Apostolok története, 393. old.

Pál kijelentette: „Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedett a bűn, én pedig meghaltam.” (Róm 7:9–10) Az apostol tiszteletben tartotta a törvény elvárásait, és nem lázadt fel, mert az rávilágított valós állapotára. Elismerte, amire rámutatott, de nem a törvénytől kérte, hogy tisztítsa meg őt a bűntől és nyújtson üdvösséget. Azonnal a Golgota felé fordult. A Sziklára, Jézus Krisztusra esett és összetört. Azt a megtérést tapasztalta meg, amelyet sosem bánhat meg az ember. Megértette, hogy „a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg őelőtte” (Róm 3:20), mivel a törvény rendeltetése nem az üdvösségnyújtás, hanem az ítélet – nem bocsát meg, hanem meggyőz a bűnről. A törvény egyetlen elvárásán sem enyhíthet. Ha akár egy követelményt is el lehetett volna távolítani, hatályon kívül helyezhették volna az egész törvényt, mivel egyetlen parancsolat megváltoztatása a bűnös ember érdekében hatálytalanítaná a többit is. A törvény nem üdvözítheti azokat, akiket elítél, nem mentheti meg a veszendőket. A bűnösnek csak egyetlen reménysége marad. Melyik ez a reménység? A külső ceremóniák megtartása? Vagy a vallásos kötelességek szigorú teljesítése? Esetleg a megbánás, a vezeklés, az imában és elmélkedésben töltött hosszú órák? Vagy talán az önmegtagadás gyakorlása? A szegények megsegítése vagy az érdemeket szerző cselekedetek? Ezek közül egyik sem mentheti meg a lelket. Felmerül a kérdés: „Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban vagy tízezernyi olajpatakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!” (Mik 6:7) Egyetlen ember sem állhat meg Isten előtt érdemei alapján. Az üdvözültek azért nyernek üdvösséget, mert Jézus kifizette a teljes adósságukat, az ember pedig semmit, de abszolút semmit sem tehet, hogy kiérdemelje azt. „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5) – mondta Krisztus. De akkor kié az érdem? Az érdem egyedül Üdvözítőnké. Az emberi képességek Jézustól származnak, és megvalósításukról csak annyit mondhatunk: „Mert tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked.” (1Krón 29:14)

A Megváltó kegyelme vonzza az embert, és csak benne van reménység és üdvösség a bűnös számára. Az ember egyetlen előjogot sem érdemel ki Istentől, de mivel Krisztus lesz az ő feddhetetlensége, így kérheti és meg is kapatja az Ő nevében az Úrtól az érdemet, kegyelmet és előjogot. Jézus magára vette a törvény igazságos büntetését, hogy részesülhessünk irgalmában, ez a tény azonban nem jelenti a törvény eltörlését. Pál felteszi a kérdést: „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt, inkább a törvényt megerősítjük.” (Róm 3:31) Krisztus kegyelmének kiáradása azt jelenti, hogy a megtérő bűnös tökéletes összhangba kerülhet a mennyel. A keresztnél jóság és hűség találkoztak, igazság és békesség csókolgatták egymást.

A golgotai keresztre tekintve látjuk, hogy a hatékony áldozat által a Mindenható eleget tett a törvény magasztos elvárásainak. Ezért mondjuk, hogy Jézus az „igazságunk Ura”. Ha Krisztus érdemeibe kapaszkodunk, kijelenthetjük: „az Úr az én Üdvözítőm és igazságom”, s akkor igazzá nyilvánít bennünket hit által, és békét lelünk Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által. – Signs of the Times, 1890. november 10.

Június 9., hétfő  -  Péter és a törvény (1Pt 2:9)

Tanításaiban Krisztus részletesen kifejtette a törvény alapelveit, majd rámutatott, hogy nemcsak külső, hanem szívbeli vetületei is vannak, amelyek érintik a ki nem mondott gondolatokat is. A Mester magasba emelte a törvényt, bemutatta annak eredeti tisztaságát, mint egy tökéletes erkölcsi rendszabályt. Életével Isten törvényére világított rá. Azzal, hogy tökéletesen igazodott elvárásaihoz, a magasba emelte a törvényt.

Az Ó- és Újtestamentumban bemutatott isteni törvény egy egyedi rendszabály. Nem állja meg a helyét az a kifogás, miszerint az Újszövetségben nincs kijelentve a teljes Tízparancsolat, mivel az oly sokszor megismétlődő „törvény” vagy „Isten parancsolatai” kifejezések a teljes törvényre és nem csak annak egy részére utalnak.

Az Úr adta a feddhetetlenség eme mércéjét – minden igazi vallás alapját –, s ezt meg kell tartani. Inkább áldozzuk fel mulandó foglalatosságainkat, házainkat, földjeinket, javainkat, szabadságunkat vagy akár az életünket, minthogy áthágjuk Isten akár egy parancsolatát is. Üdvözítőnk kijelentette: „Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt.” (Mt 10:39)

A próféták és az apostolok történetében számos nemes példát találunk a törvény iránti hűségre. Némelyek inkább a börtönt, a kínzást, sőt a halált választották, minthogy áthágják Isten valamely parancsolatát. Péter és János hasonló hősiességgel álltak ki az evangélium elvárásai mellett. Amikor a főpap elé kellett állniuk, megparancsolták nekik, hogy többé ne szóljanak Jézus nevében, erre így válaszoltak: „Vajon igaz dolog-é Isten előtt rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk. Amazok pedig nem találván semmi módot, hogyan büntessék meg őket, még megfenyegetvén elbocsátották őket a nép miatt, mert mindnyájan dicsőítették az Istent azért, ami történt.” (Csel 4:19–21) Amikor másodszor is beidézték őket a papok elé, a zsidó vezetők megkérdezték tőlük: „Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé, betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mireánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét. Felelvén pedig Péter és az apostolok mondták: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.” (Csel 5:28–29) Válaszuk bizonyítja, hogy egyetlen emberi hatalom sem követelheti meg, hogy ne engedelmeskedjünk jogos Királyunknak, akinek az alattvalóinak valljuk magunkat.

A Mindenható különlegesen értékeli a feddhetetlen jellemet. Igéjében azt olvassuk, hogy örömét leli azokban, akik Őt félik, és bíznak jóságában. Megparancsolja a föld lakosainak, hogy féljenek tőle, ám meghívja az alázatosakat, hogy ismerjék meg Őt: „Keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák Őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem.” (Csel 17:27)

Isten iránti szeretetünket a törvényei iránti szeretettel és jóindulattal fejezzük ki. Ezáltal készülünk fel arra, hogy ott legyünk azok között, akikről ezt mondta az Úr: „Boldogok, akik megtartják az Ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.” (Jel 22:14) – Signs of the Times, 1901. június 5.

Péter (…) két embercsoportot mutat be: egyesek elfogadják az isteni jóváhagyást, mert engedelmeskednek parancsolatainak, mások viszont hűtlenek, vétkeznek ellene, áthágják parancsolatait, mivel „a bűn törvénytelenség” (1Jn 3:4). – Signs of the Times, 1897. február 11.

Június 10., kedd  -  János és a törvény

Isten ma is ugyanazt várja el, amit Édenben a szent pártól: a rendelései iránti tökéletes engedelmességet. Törvénye minden időben ugyanaz maradt. Az Ószövetségben bemutatott feddhetetlenség mércéjét nem szállította alább az Újszövetségben. Nem az az evangélium rendeltetése, hogy csökkentse Isten szent törvényének elvárásait, hanem hogy az embereket olyan tisztségbe emelje, ahol megtarthatják e kívánalmakat.

A lélek üdvösségét eredményező Jézusba vetett hit nem az, ahogy sokan beállják. „Higgy, higgy” – kiáltják ők. „Elég csupán hinni Krisztusban és üdvözülsz. Csak ennyi a tennivalód.” Igaz, hogy a valódi hit teljes mértékben bízik a Fiú általi üdvösségben, ám az Isten törvényéhez való tökéletes igazodást is eredményezi. A hit cselekedetekben nyilvánul meg. János apostol pedig kijelenti: „Aki ezt mondja: ismerem Őt, és az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.” (1Jn 2:4)

Válasszuk el a törvényt az evangéliumtól? Az ellenség mindenkor arra törekedett, hogy elkülönítse a törvényt az evangéliumtól. Ám ezek kéz a kézben járnak. Amikor a törvényről beszélünk, hódolunk az Atyának és Fiúnak. Az Atya adta a törvényt, a Fiú pedig meghalt, hogy egy nagyobb és csodálatosabb törvényt hirdessen ki.

Nem vagyunk képesek magasba emelni Jehova törvényét, ha nem kapaszkodunk Jézus Krisztus igazságába.

Jehova törvénye a fa, az evangélium pedig az illatos virágok és gyümölcsök. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 6. kötet, 1073. old.

Fel kell tennünk a kérdést: Kit követünk, kinek a zászlaja alatt állunk? Sátán volt Jehova törvényének első áthágója. A Bibliában megtaláljuk, hogyan jött be világunkba a bűn. Az ördög volt az első, aki kétségbe vonta Isten szent akaratát, és először hágta át törvényét. Aztán következett Ádám és Éva az Édenkertben, kiket csábítása révén rávett, hogy lábbal tiporják az isteni parancsolatokat. A kísértő azt tervezte, hogy megnyeri magának az emberi családot, hogy velük együtt harcoljon a mennyei család ellen. Az ördög Isten elleni hadakozásra készült. Az Úrnak egy alaptörvénye van, mely szerint uralkodik a teremtett világon, és szörnyű lehet, ha valamelyik teremtett lénye a gonosz oldalára áll, és a mennyei fennhatóság ellen fordul. Számos tévtan létezik, ami eltávolít az igazságtól. Sokan állítják, hogy Ádám és Éva igencsak oktalanul cselekedtek, amikor engedtek a kísértő szavának, aki végül rávette őket, hogy lemondjanak magas és szent pozíciójukról. Ám a kritizálók ugyanolyan balgán viselkednek. A leszármazottak, akik felróják Ádám bűnét, miért nem szűnnek meg lábbal tiporni a törvényt?

János Krisztus keresztre feszítése után említést tesz Isten parancsolatairól, és bemutatja tökéletes és kötelező elvárásait. Akik elfogadták azt a tanítást, miszerint a menny parancsolatai megsemmisültek, mikor a Megváltó a kereszten függött, azoknak elméje már összehangolódott a nagy csalóéval. Az Úr alkotta alaptörvényét és rendelkezéseit, és neki van hatalma átölelni hatalmas karjával engedelmes gyermekeit, hogy megvédelmezze őket Sátán álnokságaitól. A föld alapjainak megalkotásakor tette le a szombat alapját is, amikor öröméneket zengtek a hajnalcsillagok, és Isten fiai vigadoztak. – Review and Herald, 1890. július 15.

Június 11., szerda  -  Jakab és a törvény

Napjainkban széles körben elterjedt az a tanítás, mely szerint Krisztus evangéliuma eltörölte Isten törvényét, és hit által fel lettünk mentve az Ige kötelezettségei alól. Ezt tanították a nikolaiták is, akiket Krisztus mélyen elítélt. Ez a tanács szól az efézusi gyülekezethez: „Ezeket mondja az, aki az Ő jobb kezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany gyertyatartó között: tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket és terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz. De az megvan benned, hogy a nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök.” (Jel 2:1–6)

Ma nagyon sok mondanivalójuk van a Krisztusba vetett hitre és az Ő feddhetetlenségére vonatkozóan azoknak, akik ugyanezeket az elveket vallják, csakhogy ők elferdítik az igazságot, és ezzel a tévelygést szolgálják. Azt mondják, csak hinnünk kell Jézus Krisztusban, és a hit bőségesen elegendő. Állítják, hogy az Üdvözítő feddhetetlensége ajánlólevelet képez a bűnös számára, s ez az elnyert feddhetetlenség betölti a törvényt helyettünk, s így már nem vagyunk az Isten törvénye iránti engedelmesség kötelessége alatt. Ezek az emberek azt mondják, Jézus eljött, hogy szabadítást hozzon a bűnösnek. „Üdvösséget nyertem” – ismételgetik folyton. De vajon tényleg elnyerték a megváltást, ha közben áthágják Jehova törvényét? Nem, mivel Krisztus feddhetetlenségének ruhája nem a törvénytelenség öltözete. Ez egy álnok tanítás, s az ilyen emberek számára Isten Fia botránkozást jelent épp úgy, mint annak idején a zsidók számára is, akik nem akarták elfogadni Őt személyes Megmentőjüknek. De azoknak is botránkozás, akik azt állítják, hogy hisznek Krisztusban, de elválasztják tőle a törvényt, és a hitet az engedelmesség helyettesítőjének tartják. Különveszik az Atyát a Fiútól, a világ Megváltójától. Tanításaik és példájuk által gyakorlatilag azt állítják, hogy Jézus a halála által bűneiben üdvözíti az embereket.

Szükséges tehát, hogy minden értelmes lény megértse Isten törvényének alapelveit. Krisztus Jakab apostol által kijelentette: „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.” (Jak 2:10) E szavak közvetlenül halála után hangzottak el, s ennek értelmében a törvény mindazok számára érvényes, akik ebben az időszakban élnek. – The Bible Echo, 1897. február 8.

Június 12., csütörtök  -  Júdás és a törvény

Azt írja Júdás apostol: „Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott.” (Júd 1:3) A keresztény egyházban az apostoloknak és a szolgálattevőknek kezdetben meg kellett küzdeniük a hamis tanok terjesztőivel. Ezekről azt olvassuk, hogy nem nyíltan jöttek, hanem váratlanul beosontak, és kígyó gyanánt siklottak az emberek között. Gonosz útjaikat követték, ám nem elégedtek meg addig, míg némelyeket a maguk oldalára nem állítottak. Nem egy folyamatos igazságlánccal rendelkeztek, hanem megalapozatlan igazságegyveleget hirdettek, mely a Szentírásból innen-onnan kiragadott szakaszokra épült. E dirib-darab szövegekből tévtanokat szőttek, hogy meglepjék az álmodozókat és mindazokat becsapják, akik nem horgonyoztak kellőképpen az akkori igazságokban, mert nem tanulmányozták személyesen a Bibliát.

Sátán e hamis tanítók által munkálkodott. Ezek az emberek elrejtették alantas céljaikat az igazság úgynevezett tisztelete mögé, mivel szívükben megalkudtak. Azonnal elutasították volna őket, ha nyíltan megtagadják a Krisztusba vetett hitet, ám mivel azt állították, hogy hisznek benne, elnyerték némelyek bizalmát, és szégyentelenül elferdítették az igazságot, hogy szentségtelen szívükhöz igazíthassák a tanítást. Amikor a becsapott lelkek eltávolodtak a régi hit határvonalától, lemondtak a horgonyról, és ide-oda csapdosták őket a tenger hullámai. Ezeket a hamis prófétákat mutatja be Isten Igéje, és tetteiket feljegyzik a mennyei könyvekben is. Álnok szívüket és gonosz tetteiket nem vették észre az emberek, ám az Úr jól látta azokat. Nyitott könyvként olvasott bennük, és ismerte megvesztegethető gondolataikat és vágyaikat.

A hamis tanítók ma is olyan tevékenyek, mint az apostolok idejében. Sátánnak számos ügynöke áll készenlétben, hogy mindenféle tanokkal elcsábítsa és romba döntse a lelkeket. Olcsó hazugságok ezek olyan emberek számára, akik könnyen a tévelygés csapdájába esnek, s akik mindig valami újat, furcsát vagy rendkívülit keresnek, olyasvalamit, amit nem érnek fel értelemmel. A titokzatos gondolatokat sokkal inkább kedveli elméjük, mint a tiszta, érthető igazságot, amelynek alapja az „így szól az Úr”. Sátán ma is, a kételkedés és hiú ésszerűség korszakában az emberek elé tárja elmét mérgező tévtanait. Ezek a hamis észérvek olyan hatást gyakorolnak az elmére, hogy ezreket csábítanak el. (…)

Isten törvénye erkölcsi mérce, mely által meg kell ítélni a jellemet. E törvény az Ő akaratának kifejeződése, és teljes szívből engedelmeskedni kell neki. Szent elvei vezéreljék üzleti kapcsolatainkat. Akik a hit megvallását a világhoz való hasonulás szintjére züllesztik, azt bizonyítják, hogy alábecsülik a mennyei kegyelem gazdagságait. Azt kiáltják: „Krisztus kegyelme által! Nem cselekedetek, hanem Krisztus kegyelme által üdvözülünk!” – miközben tovább élnek a bűnben, és lábbal tiporják Isten parancsolatait. Úgy viselkednek, mintha előjognak tartanák, hogy a bűnben élhetnek azért, hogy növekedhessen a kegyelem. Ám minden bűn gyengíti a lelket, beengedi Sátánt, és átadja neki az értelem irányítását, s így a gonosz hatékony szolgájává teszi az embert. – Signs of the Times, 1884. március 27.