Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

10. tanulmány     2014  Május 31 - Június 6.

Krisztus, a törvény és a szövetségek 

Május 31., szombat délután

A törvény felfedi az ember bűneit, ám semmilyen megoldást nem kínál. Életet ígér az engedelmes léleknek, de azt is kijelenti, hogy a törvény áthágójának halál a része. Csak Krisztus evangéliuma szabadíthat meg a bűn büntetésétől. A léleknek meg kell térnie Istenhez, akinek áthágta a törvényét, de forduljon hittel Jézus engesztelő áldozatához is. Ezáltal nyer bűnbocsánatot, és a mennyei természet részese lesz. Isten gyermekévé válik, miután a fiúságnak lelkét kapja, és felkiált: „Abbá”, azaz: „Atyám!” (Róm 8:15)

Ezután szabadon áthághatja az Úr törvényét? Pál azt mondja: „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt, inkább a törvényt megerősítjük.” (Róm 3:31) „Akik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban?” (Róm 6:2) János pedig ezt mondja: „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait; az Ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (1Jn 5:3) Az újjászületés által, miközben a szív a törvényhez igazodik, összhangba kerül Istennel. Amikor végbemegy ez a magasztos változás, a bűnös átmegy a halálból az életre, a bűnből a szentségre, a törvény áthágásából és a lázadásból az engedelmességre és a hűségre. Az Istentől elszakadt régi élet befejeződik, s elkezdődött az új, megbékélt, hitre és szeretetre épülő élet. Akkor a „törvénynek igazsága” beteljesül „bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint” (Róm 8:4). A lélek pedig kijelenti: „Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97)

„Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti [megtéríti] a lelket.” (Zsolt 19:8) Törvény nélkül az ember helytelenül fogja fel a Mindenható tisztaságát és szentségét, de saját bűnösségét és szennyes voltát is. Nincs meggyőzve teljes mértékben a bűnről, és nem érzi a megtérés szükségességét. Mivel nem veszi észre, hogy áthágta a mennyei törvényt, nem érzi, hogy Jézus engesztelő áldozatának vérére van szüksége. Anélkül fogadja el az üdvösség reménységét, hogy szíve gyökeresen megváltozna, és megújulna az élete. Nagyon sok ilyen felszínes megtérés történik, s az egyházhoz olyan emberek csatlakoznak, akik sosem egyesültek az Üdvözítővel. (…) Az Ige és a Szentlélek bemutatta az embernek Isten törvényeinek nagy alapelveit. – Krisztushoz hasonlóan, 47. old.

Június 1., vasárnap  -  A szövetség jelei (1Móz 9:12–17)

Mikor a szivárványra tekintünk (mely az embernek tett isteni ígéretet jelképezi, hogy haragjában többé nem pusztítja el özönvíz által világunkat), látjuk, amit a minden korlátoktól mentes szem lát. Az angyalok örömujjongva és csodálkozva figyelik az ember iránti isteni szeretet drága jelét. A világ Megváltója is így tekint erre a jelképre. Ő óhajtotta, hogy az embernek tett ígéret jeleként megjelenjen az égen a szivárvány. Maga az Úr is rátekint a felhők fölötti szivárványra, és eszébe jut teremtményeivel kötött örök szövetsége.

Az Atya tudta, hogy miután elmúlik bosszúálló hatalmának félelmetes megnyilatkozása, a régi világot elpusztító özönvíz, az általános pusztulásból megmenekültek minden alkalommal, amikor felhők gyülekeznek az égen, és mennydörgés rázza meg az eget, vagy villámok cikáznak, és elered az eső, rettegve gondolnak arra, hogy talán újabb özönvíz következik. De figyeljétek meg Isten szeretetét ebben az ígéretben: „Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van énközöttem és tiközöttetek és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.” (1Móz 9:13–15)

Noé családja örömmel, csodálattal és hódolattal tekintett Isten irgalmának eget átívelő jelére. A szivárvány Krisztus szeretetét jelképezi, mely körüljárja a földet, eljut az égig, s az embereket összeköti Istennel, a földet pedig a mennyel.

E csodálatos látványra tekintve örülhetünk az Úrban, és bizonyosak lehetünk abban, hogy Isten számára is ez a szövetség jele, s amikor rá tekint, eszébe jutnak a föld lakói. A nehézségeink és próbáink nincsenek elrejtve a szeme elől. Reményteljesen örülhetünk, mivel szövetségének szivárványa van fölöttünk. Ő sosem feledkezik meg a gyermekeiről. Ó, milyen nehéz a véges emberi elme számára felfogni az Úr különleges és végtelen szeretetét, melyet a következő szavakkal nyilatkoztatta ki: „Meglátszik az ív a felhőben, és megemlékezem az én szövetségemről, mely van énközöttem és tiközöttetek.” – Review and Herald, 1880. február 26.

Ha az ember megtartotta volna a törvényt úgy, ahogy Ádámnak a bűnbeesés után adta, miként megtartotta Noé a bárkában, és amint Ábrahám tisztelte, bizony nem lett volna szükség a körülmetélésre. Amennyiben Ábrahám leszármazottai eleget tettek volna a szövetségnek, mely szerint a körülmetélés garancia, sosem estek volna a bálványimádás bűnébe, nem kerültek volna Egyiptomba, és nem lett volna szükség arra, hogy a Sínai-hegyen Isten újra kijelentse törvényét, s ujjával vésse azokat a kőtáblákra, és ezek mellett számos rendeletet és tanítást adjon nekik Mózes által. – Signs of the Times, 1880. június 17.

A körülmetélés ténye által [az izraeliták] ünnepélyesen beleegyeztek abba, hogy teljesítik az Ábrahámmal kötött szövetség feltételeit, vagyis minden nemzettől elkülönülnek, és tökéletesek lesznek. Ha Ábrahám utódai elhatárolódtak volna a többi néptől, azok sem tudták volna bálványimádásra csábítani őket. Egy nagy kísértéstől szabadultak volna meg, és nem sajátították volna el e bálványimádó pogányok bűnös szokásait, és nem lázadtak volna fel Isten ellen. – A megváltás története, 147. old.

Június 2., hétfő  -  A szövetség ígéretei

Ekkor Lábán biztosította Jákobot, hogy érdekli leányai és unokái sorsa, és nem cselekedhet gonoszul ellenük. „Most tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te, hogy az legyen bizonyságul közöttem és közötted.” (1Móz 31:44) Ezzel Jákob is egyetértett, és az ott épített kőrakás egyezségük látható jele lett.

Lábán tisztán látta, hogy nem helyes a többnejűség, mindezek mellett csak az ő cselszövése okozta, hogy Jákobnak két felesége lett. Jól tudta, hogy a féltékenység késztette Leát és Rákhelt, hogy szolgálóikat Jákobhoz adják, amely felkavarta a családi kapcsolatokat, és nagymértékben hozzájárult lányai boldogtalanságához. Most, mikor idegen ország felé indultak, hogy új életet kezdjenek apjuktól távol, Lábán gondoskodni akart róluk, és mindent megtett boldogságuk érdekében.

Jákob ünnepélyesen megfogadta Isten előtt, hogy nem vesz magának újabb feleséget. – Signs of the Times, 1879. május 1.

Egy másik egyezség – melyet a Szentírás „régi szövetségnek” nevez – köttetett Isten és Izrael népe között a Sínai-hegynél, amit majd egy áldozat vérével pecsételtek meg. Az ábrahámi ígéretet Krisztus vére pecsételte meg, s ezt „második” vagy „új” szövetségnek nevezték, mivel vére az első szövetség idején kiontott vér szerint ömlött ki. Azt bizonyítja, hogy az új szövetség vére Ábrahám idejében érvényben volt, miszerint az Úr megerősítette szövetségét ígéret és fogadalom, e „két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon” (Zsid 6:18).

Ám ha az ábrahámi szövetség tartalmazta a megváltás ígéretét, akkor miért kötöttek újabb szövetséget a pusztában? A rabszolgaságban a nép nagymértékben elveszítette istenismeretét, az Ábrahámmal kötött szövetség alapelveit. Az Egyiptomból való szabadulás által az Úr arra törekedett, hogy kinyilatkoztassa hatalmát és irgalmát, s ezáltal arra késztesse őket, hogy szeressék Őt és bízzanak benne. Elvitte népét a Vörös-tengerhez – ahol egy lehetetlennek tűnő helyzetből mentette ki őket –, hogy ráébredjenek tehetetlenségükre, a mennyei segítségre való rászorultságukra, és megszabadította a zsidókat az egyiptomiaktól. Ezáltal szívük Isten iránti szeretettel és hálával telt meg, és bízni kezdtek benne. Így a Szabadító magához láncolta népét.

Ám volt egy nagyobb igazság, amelyet elméjükbe kellett vésnie. Bálványimádás és korrupció közepette éltek, és nem fogták fel helyesen az Örökkévaló szentségét, szívük bűnös voltát, hogy képtelenek engedelmeskedni saját erejükből Isten törvényének, és szükségük van a Megváltóra. Mindezt még meg kellett tanulniuk.

Isten elvitte őket a Sínai-hegyhez, megmutatta dicsőségét, törvényt adott, és nagy áldásokat ígért, ha engedelmesek lesznek: „Most azért ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet… Lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép.” (2Móz 19:5–6) Az izraeliták nem ismerték fel szívük bűnös voltát, és nem értették meg, hogy Krisztus nélkül képtelenek megtartani Isten törvényét. Azonnal beléptek a vele kötött szövetségbe. Úgy érezték, hogy maguk is képesek fölépíteni saját feddhetetlenségüket, és kijelentették: „Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” (2Móz 24:7) Jelen voltak, amikor félelmetes magasztossággal ki lett hirdetve a törvény, és a hegy lábánál rettegtek félelmükben, mégis alig néhány hét múlva megszegték az Atyával megkötött szövetségüket, és meghajoltak egy bálvány előtt. Nem remélhettek előjogokat egy Istennel kötött olyan szövetségtől, amelyet áthágtak, és most, midőn megértették, hogy bűnösök, és megbocsátás nélkül nem élhetnek, az Úr segített belátniuk, hogy szükségük van az Ábrahámmal megkötött szövetségben kinyilatkoztatott és az áldozatok által jelképezett Megváltóra. Hit és szeretet által újra szövetségre léptek Istennel, aki megszabadította őket a bűn rabságától. Most már készen álltak, hogy értékelni tudják az új szövetség áldásait. – Review and Herald, 1907. október 17.

Június 3., kedd  -  A szövetség táblái

Isten népe a „jobb szövetség” életbe léptetésével kapta azt a lehetőséget, hogy makulátlanságot nyerhet Krisztus feddhetetlensége által. A szövetség az az egyezség, ami által a felek elkötelezik magukat egymás előtt, hogy eleget tesznek bizonyos feltételeknek. Ezáltal az ember megegyezett az Úrral, hogy igazodik az Igében kijelölt feltételekhez. Magatartásával pedig igazolja, hogy eleget tesz vagy sem ezeknek a feltételeknek.

A szövetségéhez hű Isten iránti engedelmessége által az ember mindent elnyerhet. Ő megosztja vele tulajdonságait, és képessé teszi az irgalomra és együttérzésre. Az Úrral megkötött szövetség biztosítja számunkra a változhatatlan Mindenható jellemét. Miért állítják mégis némelyek, hogy Isten változó, szeszélyes és nem méltó a bizalmunkra? Miért nem szolgálják Őt teljes szívből, ismerve a rájuk háruló kötelességeket, melyek által kedvesekké válhatnak előtte, és dicsőséget szerezhetnek neki? Nem elég csupán általánosságban ismerni elvárásait. Személyesen kell tisztában lennünk kötelességeinkkel. Szövetségünk Istennel a következőket tartalmazza: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10:27) Ezek az élet feltételei, mondta Krisztus: „Ezt cselekedd, és élsz!” (Lk 10:28)

Krisztus halála és feltámadása egészítette ki a szövetséget. Ezen események előtt a szövetség jelképek és árnyak által lett kijelentve, ami a világ Megváltójának nagy áldozatára mutatott, ami ígéret alapján adatott a világ bűneiért. Az ószövetségi időkben a hűségeseket ugyanaz az Üdvözítő mentette meg, mint ma, ám akkor Isten még nem nyilatkoztatta ki magát teljes mértékben. Azok az emberek jelképek által láthatták irgalmát. Édenben Ádámnak és Évának az elveszett emberiségért adatott az ígéret, miszerint az asszony magva a kígyó fejére tapos, az pedig a sarkát mardossa. Jézus áldozata a zsidó áldozati rendszer dicsőséges beteljesülése. Felragyogott a feddhetetlenség Napja. Krisztus, a mi feddhetetlenségünk nagy fénnyel ragyog fölöttünk.

Isten nem csökkentett elvárásain azért, hogy üdvözíthesse az embert. Amikor a bűntelen Áldozat, az Üdvözítő lehajtotta a fejét és meghalt, mikor a templomban a Mindenható láthatatlan keze kettéhasította a kárpitot, új és élő út nyílt meg az ember előtt. Most bárki közeledhet Istenhez Jézus érdemeire hivatkozva. Az emberek azért jöhetnek hozzá, mert kettéhasadt a kárpit. Már nem a paptól vagy a ceremoniális áldozattól függ közeledésük. Mindenki szabadon és közvetlenül járulhat az Úr elé személyes Megváltója révén.

Isten öröme és akarata, hogy áldásait kiáraszthassa az emberre. Mindent megtett a nehézségek legyőzéséért és azért, hogy Szentlelke által minden hiányt pótolhasson. Arra törekszik, hogy az ember fejlessze keresztény jellemét. Szeretné, ha szeretetét és ígéreteit csodálnánk, melyeket oly nagylelkűen kínál fel az érdemtelen embernek. Azt szeretné, ha hálával, örömmel függnénk teljes mértékben a Krisztus által felkínált feddhetetlenségtől. Nagylelkűen hallgatja mindazok hangját, akik az általa rendelt módon járulnak elé. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 7. kötet, 932. old.

Június 4., szerda  -  A szövetség és az evangélium (Zsid 9:15–22)

Az új szövetség áldásainak teljes mértékben az az irgalom az alapja, mellyel megbocsátja a törvény áthágását és a bűnt. Az Úr azt mondja, hogy bizonyos dolgokat megtesz azokért, akik hozzá térnek, elhagyják a gonoszt, és a jót választják: „Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.” (Zsid 8:12) Aki megalázza szívét és megvallja bűneit, irgalmat, kegyelmet és isteni biztosítékokat nyer.

Ha az Úr irgalmat mutat a bűnös iránt, ez azt jelenti, hogy Ő többé nem igazságos? Megrontotta saját szent törvényét, s ennek értelmében már eltekint annak áthágásától? Isten hűséges. Ő nem változik. Az üdvösség feltételei mindenkor ugyanazok voltak. Az élet, az örök élet mindazoké, akik engedelmeskednek törvényének. A gondolatban, szóban és tettben kifejezett tökéletes engedelmesség épp olyan fontos, mint a törvénytudó számára is volt, aki azt kérdezte Krisztustól: „Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig mondta annak: A törvényben mi van megírva? Mint olvasod? (…) Mondta pedig annak: Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz.” (Lk 10:25, 28)

Az új szövetségben az örök élet elnyerésének feltétele ugyanaz, mint a régi esetében: a tökéletes engedelmesség. A régi szövetségben számos bántó, dacoló cselekedet volt, melyre a törvény nem határozott meg engesztelést. Az új és jobb szövetségben Krisztus a törvény áthágójáért betölti a törvényt, ha az ember hit által elfogadja Őt személyes Megváltójának. (…) Mindazok irgalomban és jutalomban részesülnek, akik Krisztus bűneiket eltörlő érdemeiben bízva járulnak elé. A jobb szövetség alapján Jézus vére által megtisztulunk bűneinktől. (…) A vétkező képtelen engesztelést szerezni a bűnért. Ez a hatalom csak a Fiú ingyen adományában található meg, egy olyan ígéretben, melyet csupán azok értékelnek, akik tudatában vannak bűnösségüknek, elhagyják vétkeiket, és belé, a bűnöket megbocsátó Megváltóba kapaszkodnak. Szívükbe rejtik természetének tökéletes, „szent és igaz” (Róm 7:12) törvényét. – That I May Know Him, 299. old.

Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1) „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” (1Tim 2:5) „Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója Ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.” (Zsid 9:13–15)

Jézus a Védőügyvédünk, nagy Főpapunk és Közbenjárónk. Státusunk hasonló az izraeliták helyzetéhez az engesztelés napján. Amikor a főpap bement a szentek szentjébe – amely azt a helyet jelképezte, ahol ma nagy Főpapunk közbenjár értünk –, a kegyelem trónusára hintette a vért, a külső udvarban pedig engesztelő áldozatokat mutattak be. Miközben a főpap Isten előtt közbenjárt, minden szívnek alázattal kellett meghajolnia, és bocsánatot kellett kérnie bűneiért.

Krisztus halálában a megöletett Bárány találkozott a jelképpel. Nagy Főpapunk meghozta azt az egyedüli áldozatot, amely üdvösségünket eredményezhette. Amikor önmagát adta a kereszten, engesztelést szerzett az emberiség bűneiért. Mi most ott állunk a külső udvarban, és türelmetlenül várjuk a boldog reménységet, Urunk, Megváltónk, Jézus Krisztusunk dicsőséges megjelenését. A külső udvarban azonban nem kell áldozatot bemutatni, mivel nagy Főpapunk szolgál a szentek szentjében. Jézusnak nincs szüksége az ember közbenjárására vagy érdemeire. Imában és bűnvallomással forduljunk hozzá, hiszen Ő egyszer s mindenkorra bement a szentek szentjébe. Tökéletesen üdvözítheti azokat, akik hit által keresik fel. Ő él, hogy esedezzék értünk. – Signs of the Times, 1899. június 28.

Június 5., csütörtök  -  A szövetség haszna (Ef 2:6)

Isten képmásának kell bevésődnie az emberi természetbe, és annak kell visszatükröződnie róla. A rideg szív életet nyer és ragyogni kezd a mennyei szeretettől, ami összhangban áll azzal a szeretettel, melyet Megváltónk tanúsított. Nem kell többet panaszkodnotok azért, hogy nem értitek ezt, hiszen Mesteretek felment a mennybe, és az a legfontosabb teendője, hogy védelmébe vegye a benne hívők ügyét. Megígérte, hogy a Lélek mindig velünk lesz, és vezérel bennünket. Kér, hogy bízzunk benne, és helyezzük rá gondjainkat. A Szentlélek szüntelenül munkálkodik, tanít, emlékeztet, bizonyságot tesz, mennyei Vigasztalóként tölti be a lelket, és meggyőz a bűnről, mint kinevezett bíró és irányadó.

Krisztus volt az igazság lelke. A világ nem figyelt hívásaira. Nem fogadta el Őt mint irányadót. Nem ismerhette fel a láthatatlan dolgokat, az ismeretlen, lelki tanításokat. A tanítványok azonban látják, hogy Ő az út, az igazság és az élet; és birtokolni fogják kitartó jelenlétét. Gyakorlati ismereteket szereznek az egyedül igaz Istenről és arról, akit elküldött, Jézus Krisztusról. A Megváltó pedig így szól hozzájuk: többé nem mondjátok már, hogy „nem értem”. Már nem mintegy tükör által, homályosan láttok, hanem minden szenttel együtt megértitek, hogy mi Krisztus minden ismeretet felülmúló szeretetének hosszúsága, mélysége, szélessége és magassága. Aki elkezdte bennetek ezt a munkát, be is fogja végezni Jézus Krisztusnak napjáig. Jellemetek tökéletesítése érdekében Isten és Krisztus tekintélye lett kockára téve. A ti feladatotok az Üdvözítővel együtt munkálkodni, hogy tökéletesek lehessetek benne. Amikor hit által egyesültök vele, amikor bíztok benne és szívetekbe fogadjátok Őt, úgy az övéi lesztek. Jelleme dicsőségesen megmutatkozik bennetek. Mikor megálltok előtte, a következő áldással fogad benneteket: „Jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” (Mt 25:23)

A tanítványokat szomorúsággal töltötte el a tudat, hogy Mesterük eltávozik közülük, ám vigasztalást nyertek abban az ígéretben, hogy hamarosan visszatér, és elviszi őket arra a helyre, amelyet számukra készített. Jézus elmondta, hogy ha nem megy vissza a mennybe, nem küldhet maga helyett Vigasztalót. Elmagyarázta, hogy ebben az esetben nem is végezheti el a nagy munkát, és hit által fogják látni és megismerni Őt, ha megmaradnak az Ő szeretetében, és bebizonyítják, hogy értékelik az igazságot azáltal, hogy másoknak is bemutatják, valamint engedelmeskednek az Ő parancsolatainak, s életadó bizonyságot tesznek végezve a rájuk bízott feladatot, és Krisztus képviselőiként élnek. – The Southern Review, 1898. október 25.