SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

9. tanulmány     2013  Május 24 - 30.

Krisztus, a törvény és az evangélium

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 30:15-20; Máté 7:24-27; János 15:10; Apostolok cselekedetei 10:34-35; Róma 7:7-12; Efezus 2:1

„Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett” (Jn 1:17).

A Krisztus előtti évszázadban a római költő, Lucretius írt egy híres verset A dolgok természetéről címmel, amit belepett a történelem pora, míg a középkorban újból rá nem terelődött a figyelem. Lucretiust gyakran vádolták azzal, hogy istentelen, pedig költeményében nem tagadja az istenek létezését, szerinte csak istenségüknél fogva egyáltalán nem törődnek az emberek dolgaival.

Ezzel szemben a Biblia azt hirdeti, hogy csak egy Isten létezik, és Ő mélységes érdeklődéssel tekint az itt történtekre. Az emberiség iránti komoly figyelmének két megnyilatkozását megtaláljuk egyrészt a törvényében (ami az életünket hivatott irányítani), másrészt kegyelmében (ami az általa választott üdvözítő eszköz, mivel törvényszegőkké lettünk). Még ha e kettőt gyakran egymással ellentétesnek látjuk is, a törvény és a kegyelem szükségképpen öszszefonódik. Hatásuk módja különböző, ám együttesen azt mutatják be, hogy az igazságnak feltétlenül diadalmaskodnia kell a bűn felett. Isten törvényének és kegyelmének megnyilvánulásai nyomós érvnek bizonyulnak az emberiség iránti szeretete mellett, és tanúsítják, hogy meg akar menteni, örök országába akar vinni.

 

A BŰN ÉS A TÖRVÉNY

Május 25

Vasárnap

 

Mit mond Pál Róm 7:7-12 szakaszában a bűn és a törvény kapcsolatáról? Egyáltalán miért teszi fel az apostol azt a kérdést, hogy A törvény bűn-é?”

_____________________________________________________________

Pál olyan szoros összefüggést lát a törvény és a kegyelem között, hogy a 7. versben felteszi a költői kérdést: A törvény bűn-é?” A válasz természetesen az, hogy nem. Ellenkezőleg! A szakasz végén az apostol így fogalmaz: „Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó” (Róm 7:12). „Azért” – így vezeti be, hogy milyen következményre jutott érvelésében: a törvény távolról sem bűn, hanem valóban szent és jó. Amit Pál itt mond, az hasonló a büntetőjogi törvények és a bűnözés kapcsolatához. Csak akkor számít valami bűncselekménynek, ha létezik olyan törvény, ami annak nevezi. Elképzelhető, hogy az egyik országban börtönbüntetés jár azért, ami egy másik országban törvényesnek számít. Ennek az az oka, hogy az egyik országban törvény tiltja azt a bizonyos cselekedetet, míg a másikban nem. Ugyanannak a tettnek lehetnek különféle következményei. Mi a különbség oka? A törvény.

Lényeges pont, amiről szintén nem szabad elfeledkezni, hogy ami törvény, az még nem feltétlenül jó. A régi időkben Amerikában volt olyan törvény, ami előírta az embereknek, hogy a szökött rabszolgákat vissza kell vinni a gazdájukhoz. Törvény volt, de aligha lehet igazságosnak nevezni. Isten törvényéről viszont tudjuk, hogy az Ő jellemét, a szeretetet tükrözi. Ezért is mondja Pál, hogy a törvény szent és jó. Milyen is lehetne, hiszen tudjuk, hogy tőle származik!

Mi a jelentősége annak a parancsolatnak, amire Pál utal Róm 7:7 versében, a törvénnyel kapcsolatos érvelése közben? Miért éppen ezt idézte, és nem azt, hogy „Ne lopj”?

_____________________________________________________________

Pál talán azért éppen erre a parancsolatra hivatkozott és nem valamelyik másikra, mert ez nem magától értetődő. Sokan nem is gondolnák, hogy bűn, ha az ember megkívánja azt, ami a másé. A gyilkosság, a lopás egyértelműen rossz, általában nem kell a Tízparancsolatra hivatkoznunk, hogy ezt megmagyarázzuk. De az is helytelen, ha az ember sóvárogva megkíván valamit? Éppen ezért tökéletes példa ez a parancsolat Pál számára, hogy kifejezze: a törvény mutatja meg, mi számít bűnnek. Máskülönben talán nem is tudnánk, hogy az ilyen kívánság rossz.

 

A TÖRVÉNY ÉS IZRÁEL (5Mózes 30:15-18)

Május 26

Hétfő

 

Izráel népe életében a törvényadás különleges cselekmény volt. Közvetlenül azelőtt, hogy Isten átadta a Tízparancsolatot Mózesnek, emlékeztette a népet: „lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép” (2Móz 19:6). A földön élő minden nép közül Izráel népe volt az, amelynek Isten különleges módon kinyilatkoztatta a törvényét (Róm 9:4). Nem az volt az Úr szándéka, hogy a parancsolatok terhet jelentsenek az embereknek, hanem eszközként szolgáljanak, amely által a kiválasztott nép be tudja mutatni a tömegeknek az erkölcsi törvényt, azt, ami Isten kormányzatának az alapja. A világmisszió munkájában Izráel népének Isten parterévé kellett volna lenni; az Úr hírnökeinek azonosító jegye Isten törvénye volt.

5Móz 30:15-20 szerint milyen kapcsolat van a törvény és az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adott ígéretek között? Ami pedig még fontosabb: ezek az alapelvek hogyan vonatkoznak ma ránk is, akik az új szövetség alatt élünk? Lásd Mt 7:24-27!

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Isten azért választotta ki Izráel népét, hogy Őt képviseljék. Terve szerint Izráel lett volna az a nép, amelyen keresztül a föld népei elnyerhetik az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak megígért áldásokat. Csakhogy az áldások semmiképp sem automatikusak. Isten elvárta Izráeltől, hogy kiválasztott népként az Úr akaratával összhangban éljenek. Mózes világosan kifejtette, hogy az emberek akkor élhetnek, lehetnek jómódban, ha megtartják Isten „parancsolatait, rendeléseit és végzéseit” (lásd 5Móz 30:15-16).

Az Izráel történelmén foltot ejtő számtalan lázadás mutatja, hogy a kiválasztott nép nem tett eleget a szövetségi feltételeknek. Viszont nem feledkezhetünk el arról, hogy „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” (Róm 3:23, új prot. ford.). A földön egyetlen nép sem teljesítette Isten akaratát. A közelmúlt történelmében a magukat kereszténynek nevező országok is rosszul képviselték Isten ügyét a háborús propagandával, az előítélettel és az elnyomással.

A saját tapasztalatunk szerint hogyan kapcsolódik egymáshoz az engedelmesség és a hit? Tehát hogyan hat a hitünkre, ha engedelmeskedünk? És ha nem? Hogyan erősíti az engedelmesség a hitet?

 

A TÖRVÉNY ÉS A NÉPEK (Apostolok cselekedetei 10:34-35)

Május 27

Kedd

 

Olvassuk el ApCsel 10:34-35, 17:26-27, Róm 1:20 és 2:14 verseit! Mi a központi tanítása ezeknek az igéknek?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Izráel hibái dacára Isten nem hagyta bizonyság nélkül a többi nép tagjait. Akiknek nem volt részük abban a kiváltságban, hogy megkapják Isten írott kijelentéseit, a természet lapjainak kinyilatkoztatásaiból ismerhetik meg az isteni üzeneteket (Róm 1:20). A természetben adott isteni kinyilatkoztatás elegendő információt nyújt ahhoz, hogy az embert az Úrhoz vezesse.

Továbbá Isten minden emberbe beleplántált egy bizonyos mértékű lelki vágyódást. Pál szerint, aki érzékeli Isten Szentlelkének munkáját, az keresni kezdi az Urat (ApCsel 17:27). Sokan űrt éreznek az életükben, amit a világ kínálatából semmi nem tud igazán betölteni: sem a hírnév, sem a hatalom, sem a pénz, sem a szex. Éppen ez A prédikátor könyve üzenetének a lényege. Ez az űr, ez a kielégítetlen vágy gyakran arra készteti az embereket, hogy keressenek valamit a világi dolgokon túl, valamit, ami a hétköznapi élet felett áll. Ez a kinyilatkoztatott igazsághoz vonja őket, miközben vágyaik csillapítására törekszenek és arra, hogy valami betöltse a lelkükben tátongó űrt.

Akár az Írásból, akár a természetből ismeri meg az ember Isten akaratát, mindenképpen felelős azzal összhangban élni. Az igazság igazság, bármilyen közvetítő eszköz révén jut is el hozzánk, aki pedig elnyomja, arra végül Isten haragja sújt (Róm 1:18). Ebből következően, még ha sokan nem is jutottak hozzá a Bibliához vagy a Tízparancsolathoz, Isten akkor is felelősnek tartja őket az általuk megismert igazság arányában. Végül mindenki felett ítéletet tart, és az ítélet mércéje a törvény lesz: ez vagy az Isten prófétája, Mózes által világosan kinyilatkoztatott törvény lesz, vagy azok esetében, akik nem ismerik az írott törvényt, a lelkiismeret törvénye, ami fejlődik, miközben az ember hallja Isten hangját a természetben.

Milyen nagy csalódások láttatták meg velünk, hogy mennyire igazságtalanok lehetnek a világ dolgai, mennyire nem tudnak valós megelégedettséget adni? E csalódások révén hogyan tudhatunk meg többet arról, ami igazán számít?

 

KEGYELEM ÉS IGAZSÁG (János 1:17)

Május 28

Szerda

 

János egyetlen versbe sűrítette a megváltás egész történetét: „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett” (Jn 1:17). Ádám bűne következtében az egész emberiségre elhatott a halál átka. Az átkot még csak erősíti, hogy Jézus kivételével senki ember fia nem mentes a bűnre való hajlamtól. Ezért Isten kiválasztott egy népet, amelynek kinyilatkoztatta az akaratát. Az volt a szándéka, hogy a kiválasztottak majd világosságul szolgálnak a többi nép számára. Isten nem az üdvösség eszközeként adta a törvényt Izráelnek, hanem arra akarta őket folyamatosan emlékeztetni általa, hogy szükségük van az igazságra.

Milyen életet élt Jézus? Mit tudhatunk meg erről Mt 26:39, Jn 15:10 és Fil 2:8 verseiből?

_____________________________________________________________

Amikor az első Ádám nem engedelmeskedett Isten határozott parancsának, az egész világot kuszaságba, rabságba döntötte. A második Ádám, Jézus viszont engedelmes életet élt. Azért jött, hogy megszabadítsa a világot az első Ádám által okozott megkötözöttségből. A földön járva Jézus önként alávetette akaratát az Atyáénak, és azt választotta, hogy nem követ el bűnt. Az első Ádám ítéletet és hamisságot szabadított a világra, Jézus azonban kegyelmet és igazságot hozott. A kegyelem és az igazság nem szorítja ki a törvényt. Jézus megláttatta velünk, hogy miért nem szerezhet megváltást egyedül a törvény. Az általa bemutatott igazság a kegyelem teljesebb értelmezése.

Milyen a Jézustól eredő kegyelem természete Róm 6:23 és Ef 2:8 szerint? Hogyan biztosította a Megváltó az embereknek a kegyelmet?

_____________________________________________________________

A „kegyelem”-nek fordított görög szó (charis) azt is jelentheti, hogy „ajándék”, és az örömet kifejező szóval (chara) áll rokonságban. Az örök élet az az ajándék, amit Jézus az embereknek ad. A kegyelem még abban is megnyilvánul, hogy Krisztus bennünk lakozik. Ezzel lehetővé teszi az ember számára, hogy részesüljön a törvény által előírt igazságban. Pál fogalmazása szerint, amikor Jézus kárhoztatta a bűnt a testben, lehetővé tette, „hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk” (Róm 8:4). A kegyelem nemcsak a törvény kárhoztatása alól szabadít fel, hanem képessé is tesz bennünket arra, hogy az Isten által megkívánt módon be tudjuk tartani a törvényt.

 

A TÖRVÉNY ÉS AZ EVANGÉLIUM (Róma 1:16-17)

Május 29

Csütörtök

 

Nem számít, mennyire „jó” az életünk, egyikünk sem menekülhet el a bűn folytonos emlékeztetői elől. A boldogságot elkerülhetetlenül megzavarja a betegség, a halál és a katasztrófa. Az ember gyakran megkérdőjelezi lelki bizonyosságát, ha a múltban elkövetett bűneire gondol, vagy pedig ami még rosszabb, ha késztetést érez újabb vétkek elkövetésére.

Mit ír a bűn hatásáról Róm 6:23, 7:24 és Ef 2:1?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Majdhogynem azt lehetne mondani, hogy a bűnben, hamisságban élő ember holttest, ami még jár, várja, hogy az utolsó lehelet is elillanjon testéből. Az emberek helyzetét elemezve Pál kétségbeesetten kiált fel: „Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből” (Róm 7:24)? A hamisságtól való szabadulásért kiált. Majd sietve kijelenti, hogy Jézus által lehetséges a szabadulás (Róm 7:25).

Ez az evangélium, ez a jó hír, hogy betakarhat Krisztus igazsága bennünket, akik az igazságtalanságban, a bűn fogságában rekedtünk. Az evangélium a biztosítéka annak, hogy megmenekülhetünk a törvény kárhoztatásától, mert elnyerhetjük a törvény által megkívánt igazságot (Róm 8:1).

Amikor Pál a római keresztényeknek írt, Jézus halálának a híre elterjedt az egész Római Birodalomban. Aki csak meghallotta a történetét, pontosan tudta, hogy botrányos módon végezték ki. Gyakran megesett, hogy akiknek a szeretteit keresztre feszítették, azoknak egész életükben szégyenkezniük kellett. Pál viszont a keresztények megszámlálhatatlan sokaságával együtt világosan látta, hogy Krisztus „szégyenletes” halála lett az emberiség egész történelme során a legnagyobb hatású esemény. Ezért jelenti ki az apostol: „nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére” (Róm 1:16). Az evangélium lényege pedig a nagyszerű ajándék, hogy végül nem a halálé lesz az utolsó szó, mert akiket Jézus üdvözít, azok örökké élnek majd az új földön.

Sokan érzik úgy, hogy az élet értelmetlen, mert elkerülhetetlenül halállal végződik, tehát hosszú távon nem számít, mit teszünk. Ha valóban örökre elveszne, feledésbe merülne minden, amit valaha tettünk és mindenki, akire bármilyen hatással is voltunk, akkor mi értelme lehetne az életnek?

 

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Május 30

Péntek

 

Ellen G. White: Evangelizálás. Budapest, 2007, Advent Irodalmi Műhely, Felfedezések Alapítvány. „Az elfelejtett igazságok hirdetése” c. rész, 157-158. o.

„Tegyük érthetővé és világossá, hogy semmivel nem tüntethetjük fel magunkat Isten előtt más színben, és nincs semmi, amit a teremtmény saját érdemeivel hozzátehetne ahhoz az ajándékhoz, amit Isten adott. Ha bárki is megvásárolhatná az üdvösség ajándékát hittel és cselekedetekkel, akkor a Teremtő tartozna a teremtménynek. Ez tévedés, ám némelyek igazságként fogadják el. Azt mondani, hogy bárki is a tetteivel kiérdemelhetné a megváltást, éppen olyan, mint amikor a katolikusok vezekelnek bűneik miatt. Ebben az esetben Isten részben tartozna nekünk az üdvösséggel, amiért meg lehetne dolgozni, mint a fizetésért. Mivel az ember semmiféle jó cselekedetével nem válhat méltóvá a megváltásra, az üdvösséget teljes egészében kegyelemből kell elnyernünk, amit a bűnös ember azért kap, mert elfogadja Jézust és hisz benne; teljes egészében ingyen ajándék. A hit általi megigazulás ténye vitán felül áll. A vitát lezárja a megállapítás, hogy a bűnös ember soha nem szerezhet megváltást jócselekedeteinek érdemei által” (Ellen G. White: Faith and Works. 19-20. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Gondolkozzunk még az előbbi idézetről! Forgassuk tovább a gondolatainkban a nagyszerű igazságokat, amelyek még a legelvetemültebb bűnösökben is reményt ébresztenek! Hogyan tanulhatunk meg igényt tartani ezekre az ígéretekre és ezek értelmében élni?

2. Isten Mózes által adta a törvényt Izráelnek, de a Biblia utal rá, hogy akaratát más módon is bemutatja azoknak, akik nem férnek hozzá az írott kinyilatkoztatáshoz (lásd pl. Róm 1:20; 2:14; ApCsel 17:26-27). Ha Isten valóban szól minden emberhez, akkor mi értelme van miszszionáriusokat és evangelizátorokat elküldeni?

3. Jn 1:17 kifejezi, hogy „a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.” Erre az igére hivatkozva sokan szembeállítják a törvényt a kegyelemmel és az igazsággal. Miért hamis ez a szembefordítás? Milyen szempontból mondhatjuk, hogy a törvény, a kegyelem és az igazság együttesen mutatja be Isten jellemét a megváltási tervben?

4. Az orosz író, Fjodor Dosztojevszkij egyik írásának egy elképzelt szereplője tanulmányozni akarta, hogy vajon miért nem lesz több ember öngyilkos. Felfoghatatlannak tartotta, hogy miért ragaszkodnak az emberek az értelmetlen, sokszor fájdalommal teli életükhöz. Beszélgessünk erről!

 

 

REMÉNYIK SÁNDOR:

KEGYELEM

 

 

Először sírsz.

Azután átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.

Akarsz, egetostromló akarattal –

S a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz.

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.

Utoljára is tompa kábulattal,

Szótalanul, gondolattalanul

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:

A bűn, a betegség, a nyomorúság,

A mindennapi szörnyű szürkeség

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,

Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés,

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

 

Akkor megnyílik magától az ég,

S egy pici csillag sétál szembe véled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

 

Akkor – magától – szűnik a vihar,

Akkor – magától – minden elcsitul,

Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

 

Ez a magától: ez a Kegyelem.